Do you believe in beasts? ~ 5.rész

-Mi? Hol? El tudok menni egyedül is.
-Yoongi elhoz. Pakolj össze! Itt találkozunk, szia!
-De... Csak egyszer várnád meg, hogy elköszönök te bunkó. - fortyogott Nari, ám azonnal pakolni kezdett. Legalább egy napnyi idegesség után végül csak megengedik neki, hogy lássa párját, aki kórházban fekszik. Ennek már örült, bár volt mondanivalója a drága bátyusnak ezzel kapcsolatban majd, ha találkoznak.



Hamar elkészült egy kisebb táskával, benne minden szükséges holmijával, utána pedig csak idegesen várakozott lakásában, hogy este megérkezzen Yoongi doki, aki majd elviszi őt párjához. Nem mintha nem tudna ő is közlekedni, ám valamiért Jin nem szerette volna, ha egyedül megy, vagy ha megtudja, hova kell menni. Nem volt biztos egyik okban sem, de abban igen, hogy rendesen össze fog veszni a bátyussal emiatt. Ezen rágódott hosszú ideig, míg este meg nem érkezett az idegen, akire rá kellett bíznia magát. Bár eszébe sem jutott félni tőle, pedig lehet kellett volna, hiszen egyáltalán nem ismerte, soha nem is látta újdonsült sofőrjét, ő mégsem tette. Inkább siettette, hogy minél hamarabb megfoghassa párja kezét.
-Messze van? - érdeklődött az autóban ülve, ahogyan elhagyták a várost.
-Egy kicsit. Még kettő óra minimum, inkább két és fél, de ha fáradt vagy, nyugodtan aludj.
-Nem, nem vagyok fáradt... Mióta ismered Jungkookot? - próbált beszélgetni és némi információhoz jutni.
-Nagyon régóta, gyerekkora óta, nagyjából.
-Együtt nőttetek fel?
-Mondjuk. De nem szeretek beszélgetni. Szóval aludj csak.
-Oh. Biztosan Seokjinnel vagytok jobb viszonyban. Ő is kicsit bunkó.
-Egyforma a viszonyom mindenkivel. - zárta le a rövid beszélgetést Yoongi.
Amúgy sem tűnt túl kedvesnek már az első pillanattól fogva, a csevegés pedig nem változtatott ezen semmit. Nari fel is adta a próbálkozást és utána már csak az ablakon bambult kifelé a sötétbe. Lassan egyre kevesebb fény tárult szeme elé, a lámpák is fogyatkoztak a házakkal együtt. Ritkábban lakott vidékre értek, talán egy apró falucskába, ahol már inkább kis kunyhók sorakoztak és nem is mindegyikben éltek emberek. Amiket kiszúrt egy-egy egyedül maradt oszlop fényénél, azok között volt nagyon romos állapotban ácsorgó is, melyben kötve hitte, hogy bárki is lakna. Ez az elhagyatott, Isten háta mögötti település felkeltette Yeongnari érdeklődését, ám még csendesebb helyre vitte őt az ismeretlen, kitől tartani kezdett, mert a szellem járta falucskán túl, egy erőbe vezetett utuk, ahol végképp nem tárult szemük elé egy csepp világosság sem hosszú időn keresztül, csupán a fényszóró vezető sugarai. Félelmetes volt, akár egy horrorfilmben és kezdte magát tehetetlen áldozatnak érezni. A másik haragját pont ezért nem szerette volna felkelteni, így nem szólt semmit, csak reménykedett, hogy tényleg nem lesz baj. Végül meglepetésére Yoongi törte meg a sötétbe meredő bambulását.
-Meg is jöttünk. - vette elő telefonját, amint kiértek az erdőből a tisztásra, melynek távolabbi végében állt egy sokkalta szebb és nagyobb ház, mint a kis roskadozó kunyhók korábban. Nem volt egy hatalmas kastély, inkább amolyan nyaraló, hétvégi ház egy nagyobb családnak, külseje pedig cseppet sem hivalkodó. Környezetbe illő erdei színekben díszelgett a semmi közepén egyetlen világító ablakkal - Itt vagyunk. - mondott csupán ennyit mobiljába.
Még pár percig autóztak a kitűzött cél felé a nem túl tökéletes út miatt, mire végre megálltak és kinyújtóztathatták végtagjaikat. Kivették cuccaikat a kocsiból, miközben megjelent egy kedves hölgy, aki azonnal üdvözölte őket, de főleg Yeongnarival foglalkozott.
-Sokat hallottam már rólad drága gyermekem. Gyere, had segítsek. - vette el cuccát és beljebb kísérte a házba.
-Remélem csak jót.
-Jobbnál jobbat. De Jungkookot most nem tudod meglátogatni, alszik és pihenésre van szüksége. Viszont reggel azonnal mehetsz hozzá, ahogy felkeltél.
-Itt van Jungkook? De nem kórházban kéne lennie? - állt meg az ajtótól pár lépésre a házban Nari.
-Már elhoztuk. Viszont itt is mindent megkap, nem lesz semmi baja.
-Khm! - állt a küszöb túloldalán Yoongi és hatalmasat krákogott.
-Ohh, bocsáss meg. Gyere be! - figyelt fel rá a hölgy és behívta.
-Köszönöm.
-Szóval Jungkook itt is jó kezekben van, semmi okod aggódni. Most pihen és mint mondtam, holnap már meglátogathatod. Megmutatom a szobád, ahol lepihenhetsz addig. Gyere! - indult meg cuccaival.
-Te hol leszel Yoongi?
-A saját szobámban. - pakolt ki egy orvosi dobozt táskájából a bejárat mellett álló asztalra, majd egészen más irányba kezdett lépkedni.
-És az merre van?
-Félsz egyedül? - fordult vissza Nari felé.
-Talán.
-A pincében van nekem egy kis szoba. Azon az ajtón lehet lemenni. - biccentett fejével arra, amerre indult - Ha kell valami, ott megtalálsz. De jó lenne, ha az estéket a szobádban töltenéd és nem járkálnál, meg kutakodnál. Ne érezd otthon magad! Jó éjszakát! - hagyta is ott a lányt, aki elméletben rá volt bízva.
Így tökéletesen ismeretlen helyen maradt teljesen idegen emberekkel. Még a hölgyet sem ismerte, aki megmutatta szobáját, nevét sem árulta el, csak hogy sokszor segít Jungkooknak és a bátyjának. Ennyi volt az összes információ, amit megtudott róla, de ettől még kedvesnek tartotta, ám távozásakor kicsit elbizonytalanodott magában.
-Jobb lenne, ha az estéket itt töltenéd és nem nagyon mászkálnál ki. Neked is biztonságosabb.
-Miért mondja maga is ezt? - kérdezett vissza.
-Mert valóban biztonságosabb. Jó éjszakát!

Yeongnari az első este szót fogadott nekik, mert egyáltalán nem tudta, mi, merre van, kutakodni pedig tényleg nem szeretett volna vendégségben, így kibírta reggelig, amikor zajra ébredt. Kicsit még fáradt volt, nem kelt fel teljesen, ezért néhány pillanatig eltartott, mire kimászott a takaró alól és kibotorkált a nappaliba, ahol lámpák adtak fényt az ablakok helyett, mik be voltak sötétítve.
-Reggel van, nem? - érdeklődött.
-De igen. Jó reggelt! - köszöntötte egy ismeretlen alak, de annál ismerősebb hang, tulajdonosát pedig éppen Yoongi látta el.
-Jó reggelt! - pattant fel a székről a doki - Felkeltél.
-Igen. Zajt hallottam.
-Az én lehettem. Sajnálom, hogy felébresztettelek. - folytatta az ismerős.
-Nem baj. A hangod alapján Seokjin lehetsz. - ment oda a fiúkhoz.
-Igen. - pislogott fel rá a férfi - Jungkook bátyja vagyok. Ő nem tudom, hogy alszik-e még? - nézett a mellette ácsorgó Yoongira.
-Őőő... szerintem már kipihente magát. Ha gondolod bemehetsz hozzá. - válaszolt Narinak.
-Végre, köszönöm. Az vér? - nézett a másik kezében tartott kötszerre.
-Igen. Pár napja ért egy kis háztartási baleset, Yoongi pedig kötést cserél nekem. - beszélt Seokjin a másik helyett.
-Igen. Épp azt csináljuk. - ült vissza Yoongi, majd folytatta dolgát.
-Balszerencsés egy család vagytok ti. Folyton összetöritek magatokat. - indult volna párjához Nari - Öhmm... Merre is van Jungkook?
-Yoongi?
-Az az ajtó, amit mutattam. Abból nyílik egy rögtön jobbra. Onnan tudsz menni hozzá. Hátul van.
-Hátul? Nagyobb ez a ház, mint gondoltam.
Valóban sokkal több lakozott benne. Az este, a sötétben nem tűnt olyan hatalmasnak, mivel pedig hátra volt hosszabb, mint kiderült, így senkinek sem szúrt szemet, ahogyan neki sem. Kicsit bizonytalanul sétált ezért párja felé, mert nem szeretett volna több meglepetésben részesülni, pláne nem kellemetlenben, amiből az utóbbi időben rendesen kapott. Ezért felkészült arra, hogy Kook nagyon rossz állapotban lesz, ám nem így lett. Amint benyitott azonnal meglátta párját, ki még csukott szemmel feküdt ágyában, körülötte pedig néhány kórházi állvány és egy monitor ácsorgott, amik valószínűleg korábban őrizték egészségét, mert éppen ki volt kapcsolva minden. Csupán egyetlen egy infúzió volt bekötve bal karjába, ami érdekes volt, hiszen mikor elváltak egymástól még gipsz vigyázott csontjaira, de ez érdekelte most a legkevésbé. Nari becsukta maga mögött az ajtót, majd halkan párja ágyához sétált. Nem tűnt túlságosan sérültnek, ezért azt gondolta, máshol lesznek sebei, így óvatosan ért teljesen szabad jobb kezéhez, hogy véletlenül se zavarjon, mire Kook azonnal kinyitotta szemeit, mint bármikor máskor.
-Szia! - fordult párja felé - Hogy vagy?
-Szia! Ezt pont te kérdezed? - mosolygott rá Yeongnari.
-Igen. Mert én jól vagyok. Milyen utad volt?
-Érdekes. Yoongi kicsit bunkó volt. Próbáltunk beszélgetni, de nem ment.
-Nem szeret ismerkedni.
-Feltűnt. Mi történt veled? - tért is a lényegre.
-Rossz helyen, rossz időben. Kicsit hosszú lenne elmondani, de megtámadtak és kicsit alulmaradtam. Viszont már remekül érzem magam, csak fáradt vagyok, ám az hamar elmúlik, ha itt vagy. - ült fel lassan Jungkook, majd nagyot sóhajtott.
-Kik támadtak meg és miért?
-Utcai suhancok, valószínűleg pénzért. De nem számít, mert itt vagy már és minden rendben. Nem fekszel ide hozzám? Bár, ha nem vagy álmos, megértem. Én még sokat alszok. Tuti most is azonnal elaludnék.
-De, odafekszek. Alszunk akkor kicsit együtt. - mászott is fel az ágyra.
-Szuper. Ez hiányzott a legjobban. - ölelte magához a lányt, pár pillanattal később pedig már tényleg nem volt magánál.
Nari végigtapogatta Kook hasát és mellkasát, melyeken bánatára felfedezett egy-egy bekötözött sebet, így már értette, miért került kórházba. Viszont tovább nem merte fogdosni a másikat, nehogy az felébredjen, ezért csak ott feküdt mellette míg el nem aludt ő is egy kis időre.

Nem nagyon mert mászkálni napközben, inkább az utolsó pillanatig húzott mindent azt is, hogy otthagyja kicsit Jungkookot és elmenjen elintézni szükségleteit, melyekkel sietve végzett. Szeretett volna minél több időt tölteni párjával, azért még az ebédet is ő vitte neki, amit az ismeretlen kedves hölgy készített mindannyiuknak. Így együtt ehettek és tudtak kicsit beszélgetni másról is, nem csak a történtekről, ami kicsit visszahozta nyugalmukat. Kook pedig ezek után már nem szeretett volna visszaaludni, inkább ment volna sétálni, mert ki akarta nyújtóztatni elgémberedett tagjait, ám párja ezt ellenezte, viszont sajnos nem sok beleszólása volt. Jungkook makacs férfinek bizonyult és erősnek, így Nari hiába segített volna neki, inkább magától küzdött meg fájdalmaival, majd kibotorkáltak ketten a nappaliba bátyjához, kinek panaszkodni kezdett Yeongnari, hogy parancsoljon rá, feküdjön, ám az nem tett így. Öccsére bízta a döntést és nem szeretett volna ebbe beleszólni.
-Érdekesek vagytok. - nézett fintorogva Seokjinre.
-Te is. Nézőpont kérdése.
-Még mennyi időnk van? - kutakodott a hűtőben Jungkook.
-Nagyjából egy óra.
-Meddig? - érdeklődött a lány.
-El kell mennünk kicsit. - világosította fel a nagy testvér.
-De hát alig áll a lábán.
-Akkor is. Majd vigyázok rá.
-Akkor én is megyek.
-Nem tudsz jönni kicsim. Ez csak a kettőnk dolga sajnos. - egyenesedett fel Jungkook, kezében csokoládéval, amit azonnal enni kezdett.
-Ne aggódj gyermekem. - nyújtott neki teát a kedves hölgy - Nem lesz semmi gond. Inkább igyál egy teát. Ez Jungkook kedvence. Fogadni mernék, hogy még sosem mondta.
-Nem igazán. Köszönöm.
-Akkor megbeszéltük. Felkeltem Yoongit, hogy szedje össze magát. Ő is itt lesz, meg dadus is rendelkezésedre áll. - hagyta ott őket Seokjin.
-Tényleg ne aggódj kicsim. - nyugtatta szerelmét Jungkook - Most nem történhet baj. - mosolygott.

Ám némi kételkedésre adott okot ezek után az, hogy Yeongnari legközelebbi visszakérdezésére már azt válaszolták, mehet velük. Meglepődött a fordulaton, viszont az éjszaka közepén felriadva rá is jött, miért voltak hirtelen kedvesek vele. Még azelőtt elaludt, hogy Jungkook és Seokjin elmentek volna, ami azért volt különös, mert napközben rengeteget pihent, így cseppet sem volt fáradt később. Magán végignézve pedig azt is látta, hogy még aznapi ruhájában van, ezért sejteni kezdte, hogy nem véletlenül szakadt meg napja, bár nem akarta ezt elhinni arról az emberről, akit szeretett. Még kicsit kábultan mászott ki az ágyából és óvatosan lenyomva kilincsét ment a nappaliba, ahol minden tárva nyitva állt. Emiatt rettentő hideg uralkodott a házban, amin szinte átfújt a szél. A sötétség és az elhagyatottság nem volt túl biztató, hirtelen pedig úgy érezte, mintha egészen máshova került volna, hiszen teljesen megváltozott az a kép, amit megismert egy nap alatt. Körbejárt, kereste a többieket, de nem talált senkit, még Yoongit sem igen különös szobájában. Egyedül volt az egész házban és mivel ennek okáról fogalma sem volt, így gondolta segítséget kér, bár azt nem tudta hova, hiszen hollétéről vajmi keveset tudott. Remélte, majd el tudja magyarázni a rendőröknek, merre is van, miközben járkált a nappaliban és tárcsázott.
-Mit csinálsz? - ijesztette halálra a mellette felbukkanó Yoongi, kin csupán egy köntös volt.
-Te jó ég! - ejtett el majdnem telefonját - Biztos nem vagy rokona Kooknak? Uramisten.
-Nem. Mit csinálsz? Miért nem vagy a szobádban?
-Felriadtam. És kijöttem körbenézni, mert nem emlékeztem, hogy aludtam el. Hogy aludtam el?
-Rosszul voltál és dadus besegített a szobádba. Jobb is lenne, ha visszamennél, sápadtnak tűnsz.
-Tök sötét van, honnan látnád ezt?
-Este is sápadt voltál mikor betántorogtál. Na, menj vissza! - próbálta elindítani.
-Nem akarok. - lépett hátrébb Yoongitól.
-Nem i - hagyta félbe mondatát kellős közepén, amint kinézett az ablakon - Nincs erre időm. - pillantott vissza a lányra és hamar elérte, hogy megragadja karját.
-Ne fogdoss! - próbálta magáról lerázni, de erősebb volt a másik, aki azonnal húzta is szobája felé - Engedj el! - küzdött Yoongi ellen - Hallod?
-Ne kapálózz! Figyelj! - fordult vissza Nari felé, aki azonnal orrba vágta, így ki tudott szabadulni kezei közül, majd elrohanva tőle szeretett volna telefonálni - Na jó! Most lett elegem. Kook, meg a hülye kívánságai! - morgott Yoongi - Add azt ide! - ért meglepően gyorsan Yeongnari mellé és kitépte kezéből a mobilt, majd messzire dobta - Szót fogsz fogadni, vagy mindketten itt döglünk. Értve vagyok! - világítottak fel vörösen szemei, miközben arca mintha eltorzult volna.
-Mi a f - akadt el Yeongnari lélegzete. Biztos csak rémálmodik.
-Gyere! - kapta el karját Yoongi és háta mögé csavarva azt vitte szobájához mely előtt megállt, még csak a küszöbre sem lépett, majd belökte az ajtón, mintha nem is egy emberről lenne szó - Maradj bent! - parancsolt rá. Nari nem is tervezte, hogy a másik közelébe megy ezek utána, mivel pedig úgy tűnt, a neki kijelölt helyre az be nem lép, így nem szándékozta azt elhagyni a közeljövőben. Ledöbbenve állt csak Yoongit nézve és valami választ keresve erre hatalmas váltásra, mikor a férfi megfordult és beszélni kezdett valakihez - Ne! Várj! Te mondtad, nem jöhet ki. Emlékszel? A lelkemre kötötted! - mentegette magát, közben pedig hallani vélt valamit Yeongnari. Mintha egy kutya morgott volna, bár számára elég halk volt - Kook, te mondtad! Ne! - Menekült el Nari ajtójából Yoongi és a lány akkor látta, hogy egy hatalmas fenevad rugaszkodott el felé. Hátralépkedett félelmében, nehogy őt kapja el lendületében, ám erre esély sem volt. Az óriási farkast nem engedte be valami. Mintha egy láthatatlan fal állta volna útját, mert annak ütközve a földre zuhant, ám onnan hamar feltápászkodott és megrázta magát - Nem esett baja! Nem bántottam, csak azt tettem, amire megkértél. - hátrált Yoongi, a fenevad pedig lassan, vicsorogva, morogva követte őt - Az Isten szerelmére Kook. Nem bízol bennem? - lépkedett a kijárat felé, viszont mielőtt elérte volna azt a Kooknak nevezett szörnyeteg újra támadásba lendült, ami elől ezúttal Yoongi nem szándékozott kitérni. Inkább mintha vetkőzött volna, egy pillanattal később pedig, már egyáltalán nem hasonlítva magára, állt a farkas köreinek és fogainak szolgálatára, amint azzal harcba kezdett.
Nari a sötétben nem látta jól az küzdőfeleket, csupán fekete alakjukat, amint épp a berendezés elpusztításába fogtak, miközben fülsüketítő  és vérengző fenevadakhoz méltó hangokat hallattak. Utolsó kép, amit megjegyzett, az egy magas, emberszabású, ám szárnyas lény felegyenesedése és a morgó farkas két lábra állása volt, amiben meglepő, de szintén látszódott némi emberi vonás. Talán ez volt az éjszaka legjellegzetesebb jelenete, melyet egy újabb teremtmény érkezése szakított félbe, aki szinte teljesen olyan volt, mint a farkasszerű lény, csak sokkalta testesebb, erősebb, mint az első. Szembe állt vele az ember kinézetűt védve, mire mindannyian lenyugodtak, a szárnyas valami pedig alakot váltva esett a falnak. Még így, a sötét rajzolatot látva is tökéletesen kivehető volt, hogy nagyon rosszul jött ki ebből a kis összecsapásból.
-Kellett neked kijönni abból a szobából. - szólalt meg és Yoongi volt az - Miért nem hallgatsz másokra? Most nyöghetem a te hibádat.
-Yoongi. Jól vagy? - rohant volna hozzá, de az ajtó előtt még megtorpant, mert két csillogó szempár is rászegeződött a vaksötétben, amitől nem mert mozdulni.
-Ne merj kijönni onnan! - tántorgott szobája felé - Ha nem akarsz meghalni, nem jössz ki.
-De... ez biztos csak álom. Hülyeséget álmodok. Lehet tényleg beteg vagyok. - nézte a felegyenesedett fenevadakat, melyek még pár pillanatig viszonozták tekintetét, majd a nagyobb mozdult elsőnek.
A harcot kezdeményezőhöz ment, ki összehúzva magát feküdt a földre. Fel sem mert pillantani az erősebbre, füleit is hátracsapta, csak hogy ne bántsa őt társa. Az azonban nem úgy tűnt, mint aki kárt szeretne tenni a másikban. Fölé magasodott ugyan, éreztette, ő az úr, de semmi több. Pár pillanat múlva pedig már le is ereszkedett és a kijárat felé haladt, melyben megállva várta a kisebbet, az azonban nem követte. Azon a ponton, ahol volt, felült, mint egy jól nevelt ám hatalmas házi kedvenc. Maradni akart, melyet megengedett neki az erősebb és egy fújtatással otthagyta őt Narival a házban.


(Erről nincs mit mondanom :D Következő résszel is igyekszem. :)
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )