Do you believe in beasts? ~ 1.rész

Harmadik fél szemszöge

Yeongnari pont olyan életet élt, mint minden ember. Reggel felkelt, elkészült és dolgozott, bár munkája nem abból állt, amit gondolnánk. Nem cégbe járt, vagy boltba, esetleg étterembe, hanem egy kávézóba, de oda sem azért, hogy felszolgáljon. Yeongnari munkája ugyanis lazább volt, mint másoknak és olyan, amit ő rendkívül élvezett. Kedvenc helyén már saját asztala volt, melynél csak ő ült mindennap míg olvasott. Lektorként és könyvkritikaíróként tevékenykedett Busanban, ezért naponta több művet is elkezdett, befejezett, mialatt egy tapodtat sem mozdult helyéről, a kávézó alkalmazottjai pedig már kérés nélkül is vitték neki azokat, amiket szívesen fogyasztott. Csak egy dolgot kérdeztek meg, hogy milyen témájú történeteket fog olvasni, amiből azonnal tudták, mit fog fogyasztani. Csupán ebédért állt fel helyéről, de azt is visszavitte, hogy ott fogyassza el, míg dolgozik. Persze választhatta volna irodáját a munkahelyén, Seoulba költözhetett volna ezért, vagy otthonát, de inkább emberek között ült, hiszen ő is tervezte, hogy majd egy nap megírja élete első könyvét, amihez pedig a hétköznapi életből szeretett volna ihletet meríteni. Így kis szüneteiben nézelődött helyéről a forgalmas kávézóban. Próbálta kitalálni egy-egy ember történetét, figyelni mások beszélgetéseire, mozdulataira és valami érdekeset leszűrni életükből, ami hasznára lehet, de sosem volt elégedett a szerzett információval, így minden alkalommal nagyot sóhajtva tért vissza munkájához.
-Nem kértem másikat. - nézett fel egyik szokványos nap a pincérre laptopjáról, akit jól ismert már.
-Tudom. Ajándékba hagyták itt neked a cetlivel. - tett le egy papírt.
-Kicsoda? - vette el az üzenetet.
-Egy elegáns férfi. Azt mondta, akkor adjam oda, ha elment. Már elment, így kihoztam. Azért kérsz még valamit?
-Nem... nem, köszi.
-Hívj, ha kellek! - hagyta újra magára a pincér.
Yeongnari elolvasta azt a két sort, amit üzenetben hagytak neki és meglepődött.
"Néha nézzen fel! Lemarad az életről."
Vajon meddig bámulhatta őt ez az idegen, hogy ezt a két sort írta neki. Biztosan sokáig, mert elmerült a munkájában és valóban nem nézett fel már nagyon régóta, de azért azt nem hitte volna, hogy nem veszi észre, ha valaki bámulja őt. Elvégre megérzi az ember a szúrós tekintet, ám ezek szerint mégsem. Ám többet nem foglalkozott vele aznap, csak elrakta a cetlit, megitta az ajándék kávéját és folytatta dolgát. Egyszeri kedvességként jegyezte meg az ismeretlen tettét, hiszen elegáns férfinak írták le a többiek, ezért nem számított a jövőben semmi többre.

Másnap ugyan olyan lendülettel ment vissza a kávézóba, ahova mindig, és ült le dolgozni néhány könyv társaságában. Az ideje úgy telt, ahogyan máskor. Ebédidőig nem ment sehová, akkor pedig gyorsan megjárta az utat, mialatt kiszellőztette a fejét és átmozgatta csontjait. Visszaérve azonban meglepetés várta.
-Geonwu, - ment a pulthoz - mi az az asztalomon? - érdeklődött.
-Mi? - hajolt kicsit ki, hogy lássa a téma tárgyát - Fogalmam sincs.
-Tényleg? Nem figyeltek a cuccomra soha, ha elmegyek?
-De.
-Akkor, hogy-hogy nem tudod?
-Nem elvittek holmit, hanem odaraktak. Nem tudom ki volt, nem láttam. De ha hiányzik valamid, szólj, visszanézzük a kamerát.
-Jó. Rendben, köszi. - hagyta ott a pincért a nem túl kielégítő válasz után és visszaült szatyrával az asztalához, amin egy kisebb ajándékcsomag állt újabb, de ezúttal nagyobb cetli kíséretében, melyen volt pár nyomtatott sor és egy kézzel írt.
"Ezekről marad le, ha nem néz fel. Foglalkozzon a világgal! Örülök, hogy ma kimozdult. :)"
Úgy hagyta ott ezt a néhány szót, mintha hetek óta nézné és tudná, szinte mindennap minden percében a kávézóban ül, nem nagyon jár el sehova, ez pedig meglepte, kicsit meg is rémisztette. Van valaki aki megfigyeli a tudtán kívül? Ez ijesztő!
Azonban a kis csomagot kibontva abban néhány külföldi szuvenír mellett egy pendriveot talált, amit nem szeretett volna saját gépére csatlakoztatni, viszont most semmi kedve sem volt netkávézóba menni egy másik géphez emiatt, mert dolga volt. Így csak kitette azt az asztalra és próbált tovább dolgozni ebédje mellett, ami egy ideig ment is. Pár órát sikerült anélkül eltöltenie, hogy különösebben izgassa a pendrive tartalma, ám hamarosan nagyon foglalkoztatni kezdte. Végül a szokásosnál korábban hagyta el a kávézót, amit az ott dolgozók meg is jegyeztek, majd elrohant egy új géphez, aminek nem baj, ha vírusos lesz, vagy megsérül, és azon nézte meg tartalmát, mely összesen egy két perces videó volt. Csupán képekből állt a felvétel, minden kommentár nélkül, zene kíséretében. Először azt hitte, valami utazási iroda reklámja lehet, mert felismerte azt, hogy szinte minden kép máshol készült, más földrészen, más országban. Ám a végén volt csak üzenet, melyben az állt, hogy az ismeretlen reméli, Yeongnari érdeklődését felkeltették a képek és ki fog mozdulni, Világot fog látni, mert érdemes. Ám ez őt korántsem érdekelte annyira, mint most már az ismeretlen kiléte. Egy idegen, aki ennyi időt öl figyelésébe, ami nagyon rémisztő, de közben meg kedves is vele, hiszen apró ajándékokkal látta el. Így este hazafelé már sokkal jobban izgatta elméjét ez a különös személy, mint előzőleg és remélte, másnap is történni fog valami közöttük, de igazából a kilétét szerette volna már megtudni. Ki lehet ez az ember? Miért foglalkozik vele? Vajon máshol, máskor is figyeli, vagy csak a kávézóban?

Ez annyira érdekelte, hogy másnap korábban kelt és már a nyitás percében ott toporgott a kávézó előtt. Izgult a fantom miatt, aki már bebizonyította, régóta szemet vetett rá, ám neki még csak fogalma sem volt erről, de most szerette volna látni, ezért a dolgozókat is megkérte, figyeljenek oda, ha pedig valaki is hagyni szeretne neki valamit, akkor keltsék fel a figyelmét. Zaklatóként állította be a férfit a többiek előtt, mint akit el akar kapni, mert ezzel biztosan rávehetőek voltak kémkedésre. Így bebiztosítva ült le aznap is szokásos asztalához dolgozni, ám most sokkalta többször pillantott fel könyveiből és laptopjáról, hogy körbenézzen, mint addig bármikor. Azonban hiába, mert volt néhány perc, amikor nem volt jelen. Viszont így is bejött a terve. Szerencséjére nem akkor jött az idegen, mikor éppen mosdóba ment, ezért neki sikerült lelepleznie. A délben feltorlódó sorban ugyanis kiszúrt egy férfit, aki feltűnően sokszor pillantott rá. A fiatal, öltönyös fickó igen visszafogottan öltözködött, nem viselt ékszert, csupán egy órát és nagyon udvarias volt mindenkivel. Nem is tűnt volna ki a sok ember közül, ha nem pillantott volna oda annyiszor Yeongnarira és mosolygott volna minden alkalommal azzal a lehengerlő vigyorával, ami máris más irányba terelte gondolatait, bár még kicsit tartott tőle.
Mikor a férfi került sorra semmi különös nem történt, az őt kiszolgálók nem ismerték fel, nem jeleztek Yeongnarinak, hogy ez az az ember, még csak oda sem pillantottak, csupán kiadták neki a két pohár kávét és az ismeretlen már ment is útjára... Yeongnari felé. Aki érdekes, de meglepődött és elképesztően izgulni kezdett, hogy most mi lesz. Hiába nézte a férfit már hosszú percek óta megszakítás nélkül, azért erre nem készült fel lelkiekben, ám nem volt mit tenni. Egyenesen felé tartott, ő pedig nem menekülhetett.
-Szép napot! Szabad? - állt meg asztala mellett.
-Ömm.... hello! Azt hiszem, igen. - kapta össze magát és helyet varázsolt a kávéknak.
-Remélem ízleni fog ez a kávé. Nem igazán tudom, milyet iszik. - tette le a poharakat.
-Ennyi ideje figyel és nem tudja milyet iszok? - kérdezett vissza azonnal, hamis magabiztosságot színlelve.
-Bátor. Ez tetszik. - mosolygott újra a férfi, amitől hatalmasat sóhajtott Yeongnari. Elbűvölő vigyora volt - De nem figyelem olyan nagyon régóta. Csak egy hete nagyjából. És nem azért, mert szeretek kémkedni. Csak megfogott azzal, hogy fel sem néz a dolgaidból egész nap.
-Fel szoktam. De magát még nem láttam itt.
-Már idejárok egy ideje. Csupán nem ülök le.
-Akkor most hogy-hogy ideült?
-Kiszúrt. Észrevett, nem menekülhettem. Így idejöttem, mint egy úriember, hogy bemutatkozzam.
-De még nem tette meg.
-Igaz, elnézését kérem. Jeon Jeongguk vagyok, de nyugodtan hívjon ahogyan kellemes önnek. És ön?
-Pil Yeongnari. - engedett feszengéséből.
-Örülök a találkozásnak.
-Én még nem tudom. - válaszolt tartózkodóan, mire Jeongguk újra villantotta mosolyát.
Ezután hosszabb beszélgetésbe elegyedtek, melynek során kicsit lazítottak merev kommunikációjukon és sok témát érintettek azok után, hogy a kémkedést tisztázták. Jeongguk azon volt, hogy minél kellemesebb időt töltsenek el együtt, így pedig hirtelen randiba fordult találkozásuk, melyben túlságosan is elmerültek és csupán az keltette fel őket, hogy zárni kezdett a kávézó.
-Hazavihetlek? - állt az asztal mellett Jeongguk, míg Yeongnari összepakolt.
-Nem, köszönöm. Nem lakok messze.
-Akkor elkísérhetlek? Segítek cipelni a könyveid.
-Jót beszélgettünk ma, - nézett fel rá - de ettől még egy kicsit furcsa ez az egész és nem szeretném megmutatni neked, hol lakok.
-Rendben. Tiszteletben tartom.
-Köszönöm. Sziasztok! - köszöntek el a személyzettől, majd mielőtt Yeongnari ténylegesen hazaindult volna megálltak a kávézó előtt - Kellemes nap volt, bár érdekes.
-Ezt sokadszorra hallom. - vigyorgott.
-Tudom. Mert tényleg az. Kicsit tartok tőled, mint már mondtam. Szóval örülnék neki, ha te mennél el először.
-Nem foglak követni.
-Ezt igazán nehezen hiszem. Nem sértés csak
-Igen, értem. Hát akkor... Jó éjszakát! Maximum holnap találkozunk.
-Nem dolgozol?
-De. De én osztom be az időm és rád mindig van. Persze csak, ha nem zavarok.
-Akkor csupán ebédszünetben van időm. Nekem dolgoznom kell rendesen.
-Rendben. Hozok ebédet. Holnap akkor. Jó éjt! - biccentett csak.
-Neked is jó éjt Jungkook!
-Ez tetszik. - indult haza, ám sajnos abba az irányba, amerre Yeongnari is lakott, így nagyot kellett kerülnie otthonáért.

Az elkövetkezendő napokban minden alkalommal felbukkant Jungkook és beszélgettek. Kérés nélkül szerzett randevúkat, miközben otthon Yeongnari jegyzetelt róla. Kicsit még félt tőle, így sok postit lógott asztalán apró információkkal, melyeket minden este bővített. Ez csak biztosíték volt, hogy ha valami történik vele, akkor megtalálják a tettest, aki iránt kezdett vonzódni. Átkozta azt a lehengerlő mosolyát, melyet mindig csillogtatott és látszott rajta, direkt veszi elő olyan sokszor, mert azzal mindent elért, amit csak szeretne volna. Így sikerült azt is kicsikarnia Yeongnariból, hogy egyik este engedje hazakísérni magát és bízzon benne végre.
-Örülök, hogy ennyi idő után legalább ezt megengeded nekem. - ballagtak egymás mellett.
-Elégszer kérted, kezdett bosszantani. Bár reménykedtem benne, hogy elfelejted a túlóra miatt.
-Ezt soha. Messze laksz? - érdeklődött.
-Nem. Néhány perc. A következő sarok.
-És nem félsz esténként hazafelé? Elrabolnak, vagy megtámadnak.
-Nem. Bár most már igen. El akarsz rabolni?
-Dehogyis. - kuncogott - Csupán érdeklődtem.
-Értem. - kezdett aggódni. Érdekes téma az útra.
-Viszont másfelől is érdeklődnék.
-Miről?
-Hogy eljönnél-e velem vacsorázni egyik nap?
-Hááááát. Ezt még meggondolom, ha nem baj. - pillantott félve Jungkookra.
-Semmi baj, van időd. Most úgyis el kell utaznom, ezért is hoztam fel, hogy átgondol, még ha nemet is mondasz.
-Elutazol? Hova? - lepődött meg.
-Üzleti út ezúttal. Sokat utazgatok a családom és a munka miatt is. Szóval ne aggódj, nem fogok rajtad lógni mindig. Addig pedig, míg távol vagyok, gondolkozhatsz.
-És hova mennénk?
-Nem tudom még. Addig én is kitalálom. De mivel az egy randevú lesz, majd érted kell jönnöm és haza is kell hozzalak. Erre is készülj fel.
-A saját lábamon is el tudok menni. Itt vagyunk. - állt meg.
-De ez egy randevú, én pedig udvarias vagyok. Így ez a minimum. Szép háztömb. - nézett fel Jungkook.
-Új építésű. Modern. - pillantott fel ő is, majd visszafordul Jungkookhoz - Szóval meddig van időm?
-Holnap megyek el öt napra. Addig van időd.
-Rendben. Akkor, ha döntöttem, megírom.
-Nem igazán fogok tudni beszélgetni veled, de majd igyekszem. Akkor jó éjszakát és vigyázz magadra míg távol vagyok! Ne vessz el!
-Igyekszem. Én nem tudom mit mondhatnék egy tehetős üzletembernek, hiszen mások vigyáznak rád, gondolom.
-Néha szoktak. - bólogatott.
-Akkor... ne kapj el semmit! Ez jó kívánság?
-Elkapni?
-Betegség... nőktől. - fejtette ki magát jobban Yeongnari.
-Ohh! - mosolygott mikor tudatosult benne, mire is gondol - Nem nőzök.
-Minden pasi nőzik, főleg a pénzesek.
-De én nem. Nem visz rá a lélek. Nem szeretem.
-Ilyet is ritkán hallani egy férfi szájából. Ne hazudj nekem!
-Nem hazudok, esküszöm. Úgy ismertél meg, mint aki ilyen... - kereste a megfelelő szót - szemét férfi?
-Nem. De férfi vagy.
-Mivel bizonyíthatnám, hogy nem nőzök?
-Nem tudom.
-Akkor ez is házi.
-Túl sok feladatot adsz!
-Sajnálom. Legközelebb nem teszem. Ígérem. Jó éjszakát!
-Neked is! - indult be a házba Yeongnari - Öt nap? - fordult meg pár lépés erejéig, Jungkook pedig még mindig ott állt, ahol hagyta, várva a lány biztonságos hazaértét.
-Igen.
-Sok. - tért vissza az ajtó felé.
-Hamar elszáll. - váltak el egymástól és megkezdődött az öt nap türelmi idő, mely közben néhány dolog tisztázódott Yeongnariban.


(Új sztori, tudom, folytassam már a többit. Rajta vagyok, csak van egy kedves ismerősöm, aki meggyőzött. XD Szóval tessék majd ezt is élvezni és szeretni és nem kiakadni, hogy ezt csinálom. :D Köszönöm!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )