J-Hope love story

Harmadik fél szemszöge

A mai Világban nem egyszerű társra lelni. Míg régen utazás közben az emberek olvastak, vagy ismerkedtek, ki kellett mozdulniuk, hogy találkozzanak, ezáltal pedig új barátokat szereztek, úgy a ez már nem igazán lehetséges. A technika beleszól életünkben, fel sem nézünk kütyüinkről egész nap, nem szólunk senkihez, csak pötyögünk és már nem mozdulunk ki annyit, hogy találkozzunk a számunkra kedves emberekkel, hiszen ott a technika erre. Így sokkalta nehezebb társra lelni, igazi kihívás, nem könnyű dolog és sokan fel is adják. De aki kitartó az talál maga mellé olyat, akivel egész életét el tudja képzelni. Ha valaki elég sok energiát öl ebbe, direkt emberek közé jár, ismerkedik és minden lehetőséget kihasznál, akkor nem marad elismerés nélkül munkája, végül pedig meg is találja azt, akiért annyi mindent megtett.
Ám a neheze csak ezután jön. Elhódítani valaki szívét sokkal könnyebb, mint megtartani. Az az igazi kihívás, hogy a másik érdeklődését fenntartsuk, szeretetét kiérdemeljük hosszú időre. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen, ha törődünk a társunkkal és nem hanyagoljuk el. Viszont az életben nem megy minden úgy, ahogyan tervezzük. Beleszólnak a problémák, a munka, más emberek igényei és a balszerencse is.

Emiatt romlott meg Hoseok kapcsolata a barátnőjével. A romantikus együtt töltött napok után lassan változott minden. Mikor bekerült gyakornoknak már nem maradt annyi ideje, mint korábban, így sokkal ritkábban tudtak beszélni, találkozni, amit viszont Sora is nehezen viselt. Ragaszkodtak egymáshoz és rosszul bírták azokat a napokat, mikor nem tudtak kommunikálni, vagy azokat a heteket, amikor egyáltalán nem látták egymást. Nagy visszalépés volt a kapcsolatukban mely komolyan elgondolkoztatta őket, megéri-e ezt még folytatni, hiszen már nem igazán alkotnak egy párt.
-Sajnálom, hogy nem maradhatok ma sem sokáig. - ültek egy kávézóban mikor Hoseok szerzett magának néhány szabad órát.
-Nem is vártam mást. - sóhajtott nagyot Sora.
-Ezt is sajnálom. De még kicsit tarts ki! Hamarosan lazább lesz a munkám és többet lehetünk együtt.
-Biztos? Néhány héttel ezelőtt is ezt mondtad.
-És már egyre közelebb is van. Csak egy kicsi még.
-Hoseok. Sosem lesz már úgy időd, mint ezelőtt. Sőt, egyre kevesebb lesz. Biztos akarunk még így szenvedni? - nem kerülte a témát, azonnal elmondta aggodalmait - Neked sem jó, nekem sem.
-De átvészeljük, át tudjuk vészelni, mert át akarjuk. Vagy... te már nem? - szorongatta kávéját.
-Nem tudom. Én támogatlak az álmodban, de... Ebben már nincs semmi jó. Alig látlak, alig beszélünk. Te is szenvedsz emiatt. Ha szakítanánk akkor nem lenne ez. Átvészelnénk azt a kis időt, ami a szakítás után szokásos és utána nem lenne többé gond.
-És biztos ezt akarod? Tényleg nem hiányoznék neked soha többé? Csak pár hétig és kész is?
-Nem tudom.
-Sora, tudom. Ez így szörnyű, borzalmas. De szeretlek és biztos vagyok benne, hogy kibírjuk. Igyekszem minden lehetőséget megragadni veled, ám most nem olyan egyszerű. Nem szeretnélek elveszíteni, mert ez csak ideiglenes. Ám ha te nem szeretnéd ezt már... soha... azt megértem. Nem várhatom el, hogy rám várj. Aztán meg kiderül, nem bírjuk egymás mellett és elvesztegetted az időd. De azért kérlek, gondolkodj el!
-Nem most terveztem szakítani csak... nem tudom mit csináljak. Nagyon hiányzol, lassan belegebedek és olyan, mintha ez majd sohasem változna. Nem bírom már sokáig. - temette arcát kezeibe.
-Már nincs sok. De igyekszem kitalálni valamit. Megoldom Sora. - fogta meg inkább kezeit - Megoldom.
-Csak siess. Már nem viselem jól ezt. - vett mély levegőt.
-Tudom. Viszont most van egy kis időnk. - próbált mosolyogni Hoseok - Mit szeretnél csinálni? Használjuk ki a lehetőséget.
Sora pedig nem firtatta tovább a gondjaikat. Mert akármennyire is szenvedett a problémáktól, azok abban a pillanatban éppen nem álltak fent, hiszen azzal lehetett, akit szeretett. Ezért nem akart vitatkozni abban a kis időben míg együtt voltak, inkább élvezte azt párjával, még ha nem is tartott túl sokáig. Gyorsan elrepült az a néhány óra melynek végén Hoseok természetesen megígérte, hogy hamarosan újra találkoznak és többet lehetnek majd együtt, Sora pedig szeretett volna hinni neki, ám benne motoszkál az is, hogy ez hazugság. Elvégre nagyon sokba került a másiknak néhány óra szabadság, melyet ritkán tudott kiharcolni. Így apró reményekkel, de hatalmas kételyekkel váltak el egymástól egy röpke délután végén.

Sajnos az ígéret tényleg hazugság volt, mert újból egy hatalmas szünet következett kapcsolatukban melyet csak egy-egy hosszabb üzenet tört meg. Sora lassan kezdte úgy érezni, tényleg nem éri meg a szenvedést. Felesleges minden energia amit ebbe fektet, mert nem lesz jobb, hiszen ha véget ér a gyakornoki ideje, akkor majd sokkal többet kell dolgoznia, ráadásul nem vállalhatja majd fel őt, így komolyan elgondolkozott a végleges szakításon. Sokat foglalkozott vele, de nem tehette még meg a döntő lépést, mert nem pont a szülinapján szerette volna összetörni a szívét, mikor kapott egy kis kimenőt Hoseok, hogy megünnepelje családjával a nagy napot. Sorára is szeretett volna egy kis időt szánni, így régóta először kitaláltak egy közös programot és állatkertbe mentek. Viszont olyan sok időt töltöttek külön és annyira fúrta Sora oldalát a szakítás gondolata, a sok érv, ellenérv, hogy nem tudott úgy viselkedni a másikkal, mint régen, mikor még rózsaszín felhők között úsztak. Ezért igazán furcsa volt a kis randi, amit feszülten töltöttek. Hoseok ettől aggódni kezdett, mert nagyon szerette Sorát, de nem tudott semmit sem kezdeni azzal, hogy távolságtartóan viselkedett párja és egyáltalán nem volt benne a beszélgetésekben. Mintha egy idegenhez szólt volna minden alkalommal, mely rendkívül elszomorította és elvette minden reményét. Az állatkert nem használt, inkább hamar túl szerettek volna lenni rajta, ezért rohantak, de mindent megnéztek, hogy a másik ne élhessen semmilyen jogos váddal később. Csak emiatt vettek végül állateledelt, majd léptek be a simogatóba a közös program végén.
-Istenem, de aranyosak! - simogatta a nyuszikat Sora.
-Nagyon cukik, igen... Puhák és még szeretnek is. - nézte inkább párját Hoseok azokkal a gondolatokkal, hogy lehet utolsó közös napjukat töltik.
-Jah.
-Umm.... Kell az én kis kajám is? - nyújtotta a zacskót Sorának.
-Igen. - vett el - Köszönöm.
-Szívesen. - hallgattak el és aznap már a sokadik kínos csend következett, de volt benne valami jó is. Sora mosolygott a kis állatok miatt, mely megnyugtatta Hoseok lelkét, bár csupán egy pillanatra - Nézd! - vett egyet a kezébe - Ő törpe nyuszi és talán a legkisebb.
-Hm? Ú! - guggolt Hopi mellé - Ő a legaranyosabb. És egyetlen egy fekete folt van rajta, az is az arcán. Olyan különleges, mint az anyajegyed az ajkadon. - játszott az állatkával.
-Lehet. És olyan aranyos, mint te. - bókolt neki, ami megmelengette Sora szívét.
-Kedves vagy. - mosolygott halványan Hoseokra.
-Veled mindig. - ám erre nem mondott semmit Sora, mert jót nem tudott volna, veszekedni pedig nem ott akart, annyi ember és gyerek előtt az állatkert közepén. Viszont Hoseok megszólalt - Tudom, elhanyagollak, nem úgy teljesítek, ahogy szeretnéd és ezt nagyon sajnálom.
-Ezt ne itt! - fordult el inkább a többi nyuszihoz.
-De! Mert én nem lehetek ott veled annyit, amennyit szeretnék. Viszont mi lenne, ha más ott lenne veled?
-Ne itt szakítsunk.
-Nem szakítani szeretnék. Bár elszomorító, hogy erre gondolsz... valahol pedig megértem. Én igazából arra gondoltam, hogy... - vett nagy levegőt már tudva azt, párja azon elmélkedik, elhagyja-e, vagy sem - Ha lenne egy állatkád, akit tőlem kapsz, akkor talán kicsit jobb lenne a helyzet.
-Nincs időm sétálni vinni egy kutyát, meg pénzem sincs ellátni. Drága.
-Nem pont kutyára gondoltam. Hanem mondjuk egy nyuszira aki hasonlít ránk. - beszélt Hoseok, mire Sora újra ráfigyelt - Tudod lehet sokat dolgozok és még nagyon nincs eredménye. Látható eredménye. De vannak kapcsolataim már, aminek ezt a kis cukorkát is köszönhetem. - mutatta a nyuszit.
-Elkérted az állatkerttől? - pislogott Sora.
-Nem. Megvettem tőlük némi segítséggel. Nem rég született törpenyuszi. Azért ilyen picike. De már el lehet vinni és azért hoztalak el ide, hogy odaadjam. Persze csak ha nem szakítani akarsz, mert akkor inkább visszaadom az állatkertnek és neked sem lesz rossz kedved tőle.
-Nem! - vágta rá Sora - Megtartanám, ha nekem vetted.
-Biztos? Csak mert érdekes voltál ma.
-Igen.
-De ha el akarsz hagyni, amit megértek akkor
-Nem! Én csak... ezt ne itt beszéljük meg!
-Jó. Okés.
-Menjünk haza!
-Hozzád? - lepődött meg Hoseok. Nagyon rég nem hívta át magához Sora és már nem is reménykedett benne.
-Igen. Gyere! - szórta ki az összes állatnasit a földre és már mentek is a kijárat felé.
Hopi elintézte a nyuszi dolgait, kapott dobozkát amiben elviheti és némi eledelt is mellé, hogy pár napig ne legyen gondja Soranak a kis lényre míg nem tud neki venni mindent ami csak kell. Így ő vitte kezében az új jövevényt egészen barátnőjének lakásáig.

-Gyere csak be! - vette el tőle a dobozt Sora.
-Köszönöm. - dobta le cipőit - Nem változott a lakásod.
-Nem volt miért változtatnom. - pakolt le - Szóval. Bocsánat, amiért így belecsapok, de gondolom hamarosan menned kell vissza, szóval gyorsan el akarom mondani amit gondolok.
-Tudom mit gondolsz. És öhm.... igazad is van, szar pasi vagyok. Ezért ha szakítani akarsz akkor teljesen megértem és már itt sem vagyok. - állt még mindig az ajtóban.
-Igen, azt akartam.
-Ohh.... rendben.
-De meggondoltam magam.
-Tényleg? - lepődött meg Hoseok és csillogó szemekkel nézte barátnőjét - Hű! Úgy értem. Miért?
-Nagyon rossz ez így, nem is kapcsolat.
-Hát ez nem pont olyan kezdés, mint amire számítottam. - húzta száját.
-Sokat gondolkoztam rajta, hogy szakítsunk. Miért, miért ne és valóban, már eldöntöttem, szakítunk. Csak a szülinapodon nem akartam. Nem szerettem volna, ha rossz a kedved pont ezen a napon. De ma ajándékot kaptam tőled, egy fontos ajándékot, egy élőlényt, ami nagy dolog. Nem egy gyűrű, de azért közelít.
-Gyűrűt szeretnél? - kérdezett vissza apró vigyorral Hoseok.
-Nem! Nem ez a lényeg! - folytatta gondolatmenetét Sora - Az a lényeg... hogy ez nagy dolog. Közös és nagy felelősség. És nem lehet csak úgy eldobni, ha valami nem működik közöttünk, vagy éppen nehéz időszak jön. Mert egy kapcsolat lényege pont az, hogy bármi nehézség jön, együtt megoldjuk.
-Igen. Csak rossz látni, hogy ennyire megvisel, ezért teljesen megérteném, ha kidobsz.
-De már nem akarlak. Hazafelé gondolkoztam és erre jutottam. Mert szeretlek és sokkal rosszabb lenne, ha soha többé nem lehetnék veled, mint most, hogy látlak, de ritkán. - sétált oda Hoseokhoz.
-Tényleg? És ha megint lesz időnk egymásra, de rájövünk, hogy nem működik? - lépett ő is közelebb Sorához.
-Akkor ez van. Elmondhatjuk, hogy megpróbáltuk, mindent megtettünk és ez van sajnos.
-Nem fogod sajnálni, hogy ennyi időd elment rám feleslegesen? - simított barátnője derekára.
-Nem. De nem lesz így, én érzem. - mosolygott Hoseokra.
-Nagyon remélem. Hiányzol ám. Minden percben. - ölelte magához a másikat - Sajnálom, hogy nem vagyok az az álom pasi. De az leszek és majd rengeteg időt töltünk együtt, aztán megkérem a kezed, összeházasodunk és sok gyerekünk lesz. Már ha igent mondasz.
-Azt még meglátjuk. Viszont örülök, a mai napnak és sajnálom, hogy olyan rosszul telt a nagy része. Pont a szülinapodnak, de majd ha legközelebb jössz, bepótolunk mindent. - bújt hozzá Sora.
-Reméljük ez minél hamarabb bekövetkezik. Jahj! - sóhajtott - Imádom az illatod. Megnyugtat. El sem hiszed, mekkora szükségem lenne rád néha. Vagy csak az illatodra, hogy megnyugodjak.
-Mikor kell menned?
-Ami az illeti, szabad vagyok holnap délig. Addig nem kell visszaérnem. Szóval, ha szeretnéd, maradhatok.
-Maradj és megnyugtatlak! - engedte el Hoseoket - Elegyünk vacsorázni?
-Gondoltam maradhatnánk itt, rendelhetnénk és egy film alatt megvacsorázhatnánk a kanapén. Meg egyebek. De ez persze az én önző férfi énem hátsó szándéka és nem akarom, hogy azt hidd, kihasznállak. Szóval, menjünk vacsizni.
-Nem! Maradjunk és legyen olyan az este amilyet szeretnél.
-Biztos? Nem akarlak kihasználni.
-Akkor majd én használlak ki téged, de annyira, hogy hosszú hónapokra megnyugtatlak.
-Ez nagyon kedves tőled. - mosolygott - Akkor rendeljünk.
-Mindjárt. Csak előbb van még valami ami nagyon hiányzott és elhalasztottuk eddig. - állt lábujjhegyre Sora, majd csókot lopott Hoseoktól. Azt a csókot, melyre már olyan hosszú idő óta vágyott és jobban hiányzott neki, mint bármi más. Ezért elnyújtotta amennyire csak tudta, párja pedig nem ellenkezett, mert pont annyira áhítozott már erre, mint a másik. Imádta Sora ajkait és sokszor álmodott vele, gondolt csupán arra, hogy egyszerűen megcsókolta, semmi több és legtöbbször már ennyitől is megnyugodott.
-Ne rendeljünk vacsit. - váltak el egymástól és Hoseok azonnal feldobta ötletét - Én ezzel jóllakok.
-Azért együnk valamit, mert szükséged lesz az erődre.
-Hahhh! - sóhajtott nagyot - Imádlak. - fogott az arcára - Odáig vagyok érted!
-Boldog szülinapot!
-Ez a legboldogabb amim valaha volt.
-Ne kiabáld el! - fogta meg kezeit - Mert ramatyul indult.
-De veled. Az este pedig tökéletes lesz.
-Elképesztő vagy. - kuncogott Hopi - Hogy lehetsz ennyire pozitív?
-Valakinek annak kell lenni, nem? - mosolygott - Reggel pedig megkapod az egyik pólóm.
-Nem gondolod, hogy kicsi lesz rám?
-De lehet. Viszont veled lesz az illatom.
-Egy darabka belőled.
-Igen.
-Nagyon szeretlek Sora. - húzta magához - Nagyon nagyon szeretlek!

(Nos nem lett olyan jó, mint kellene. Igen kis egyszerű, szerelmes történet. Igyekszem összeszedni magam és szépeket hozni már nektek. Remélem sikerül és ez sem volt annyira csalódás. Mert azért kellemes kis történet... szerintem. ><
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )