2015. augusztus 27., csütörtök

Three sides of life 6.rész: Ohh V!

Jin viszont csak elviselte Vt, ahogyan az lógott nyakában és percekig alig hagyja levegőhöz jutni, majd lassan elengedte. Vagy talán nem csak tűrt?
-Te........ - nézte nagy kerek szemekkel a másikat V.
-Érdekes. - nyögte ki Jin, miközben maga elé bámult, mint aki csodáról hallott, de többet meg sem szólalt.
-Visszacsókoltál.

Hosszú pillanatokig pislogott V a másikra, aki csak csendben állt és maga elé bámult, de nem Taehyung szemeibe. Látszott, hogy nehezen birkózik meg a gondolattal, így V inkább maradt második döntésénél.
-Jó éjszakát! - köszönt el, majd azonnal el is tűnt Jin lakásából.
-Neked is. - suttogta az idősebb, de többre nem volt képes. Ez is csupán megszokásból hagyta el ajkait.

-És most hol vagy? Elmenjek érted? - kérdezte az ágyában fetrengő J-Hope még álmosan, ám már ébredezett V mondandója hallatán.
-Nem kell. Úton vagyok hazafelé.... azt hiszem. Mindegy. Haza fogok érni egyszer, ne aggódj.
-És Jin?
-Nem hiszem, hogy lesz ebből valami.
-De azt mondtad, visszacsókolt.
-Igen, de..... nem úgy tűnt, mint aki ezt el is fogadta. Nem is számítok semmire. Úgysem fog többé szóba állni velem. Más már a bejelentésem után sem szokott, akkor szerinted ő majd ezek után pont fog.
-Sose tudhatod. Most mért vagy ilyen negatív? Fáradt vagy?
-Az is. Jimin?
-Gondolom otthon alszik. És hagyjad is. Majd holnap zaklatod ezzel.
-Jó.....
-Akarsz menni majd valahova? - ajánlotta fel Hopi.
-Maximum Namhoz. Sütit akarok.
-Akkor majd reggel felhívom, hogy készüljenek.
-Köszönöm. Na hagylak aludni, csak el kellett mondanom valakinek. - fordult be egy utcán.
-Megértem. Sajnálom azért V. Bár nem tudom elképzelni milyen lehet, de igyekszek.
-Tudom. Jó éjszakát!
-Szia! - köszönt el Hopi is.
-A fene..... hol vagyok? - torpant meg V, amint letette a telefont és jobban körbenézett.

-És te hagytad magad? - nézték ledöbbenve Sugáék Jint, aki idegesen járkált fel alá a kanapé előtt másnap délelőtt Yoongi lakásában.
-Azt sem tudtam ki vagyok. - förmedt Sugára az idősebb.
-De mért csókoltál vissza? - értetlenkedett Kook tátott szájjal.
-Ha tudnám, kevésbé lennék kiakadva.  - állt meg a kisebb előtt és fújtatva válaszolt.
-Nem ittál semmit? - kérdezett újra Suga.
-Nem.
-Akkor sem hiszem el, hogy ps meleg...... - merengett el gondolataiba Kookie - Mondtam, hogy az egy szar. - néztek mondandója közben a többiek Jungkookra kérdően. Valóban ez lenne most a legnagyobb probléma a lakásban?
-Na mindegy. - foglalkozott Yoongi újra Jinnel - És most mi lesz?
-Semmi. Én nem vagyok meleg. Ő csak egy barát.
-Szerintem ő viszont máshogy vélekedik rólad. - ráncolta szemöldökét Suga.
-De nekem akkor is csak barát. Végre volt valaki, akivel el tudtam menni moziba. - sóhajtott és ráült a kávézó asztalra - Mért lett volna olyan nagy kérés, hogy legyen normális? - fogta fejét.
-Te Jin. Ha egy pasi szereti a romantikus filmeket, akkor az valószínűleg buzi.
-De én sem vagyok az? - magyarázott az említett.
-Te ritka kivétel vagy.
-De a buzik, hogyan? - fordult az idősebbek felé Kook, aki még mindig nem tért napirendre V beállítottsága felett, a többiek pedig továbbra is furcsán néztek rá - De most komolyan. Ott nincs is olyan luk.
-Szerintem, - fordultak vissza újra egymás felé az idősebbek - beszélnetek kéne erről.
-És mégis mit kéne megbeszélni?
-Hát minimum tisztázni, hogy esélye sincs.
-Szerintem erre rájött.
-Szerintem meg reménykedik. Végül is visszacsókoltad.
-Igaz. Ahh, de kínos lesz! - temetkezett tenyereibe.
-De muszáj. Ne hagyd őrlődni szegényt.
-Te mért vagy hirtelen ilyen kedves? - lepődött meg Suga mondatán Jin.
-Mert elég fájdalmas, amikor egy lány utasít vissza akinél volt esélyed. De neki még nehezebb. Sokkal kevesebb lehetősége van.
-De mégis hogyan? - elmélkedett továbbra is Kook.
-Bazdmeg öcsi, ha ennyire érdekel googlezz rá! - mordult fel Suga.
-Ez jó ötlet. - pattant föl a kicsi.
-De szegény olyan szomorú lesz.
-Most komolyan ezen aggódsz? - lepődött meg Suga - Ha ettől félsz, akkor járj vele!
-De én nem vonzódok hozzá úgy. - magyarázott Jin.
-Akkor meg mond meg neki. Majd túlteszi magát rajta.
-Áááááá a szemem! - kiabált Kook - Ez nem fáj?!
-De! - válaszolt Suga.
-Ahhh, jó. Elhívom valahova. - döntötte el Jin.
-Olyan helyre hívd, ahol nem akarod látni.
-Mért? - ráncolta szemöldökét Jin.
-Mert valószínűleg nem lesz képes arra a helyre elmenni többé, ahol kidobtad.
-De nem is járunk.
-Az Isten szerelmére Jin, ne legyél már hülye. - förmedt rá Suga - Épp megmondod valakinek, aki valószínűleg fülig szerelmes beléd, hogy semmi esélye. Szerinted milyen érzés, mikor ezt a szemedbe mondják?
-Jó, értelek. De hova vigyem? Nem akarom, hogy bármit is utáljon pusztán miattam?
-Nem tudom. Ezt már neked kell kitalálni. - néztek egymásra és Jin szeméből sugárzott a szomorúság.
Nem akarta bántani Vt, de ő nem úgy viszonyult hozzá, ahogyan a másik hozzá. Vagyis...... nem tudja. Arra sem jött rá, hogy mért csókolt vissza. Egyszerűen csak..... jó volt. Elképesztően jó és gyengéd.
-Azt a rohadt, mit találtam! - kiabált újra Kook.
-Mit? - kelt fel Suga.
-Ezt az oldalt még nem is láttam. Menyi kategória!
-Mi az? Mi az, hogy még!? - kezdett üvölteni a csodálkozó Kookkal Yoongi - Azonnal zárd be!
-De már majdnem nagykorú vagyok és te sem ilyenkor kezdted!
-Az lehet, de sosem néztem buzi pornót! Lépj már ki belőle!
-Engem csak érdekel, hogy milyen.
-De ne érdekeljen!
-De Yoongiiiiiiiiiii!

-Gyere ide! - ölelgette Jimin Vt, miközben sétáltak be Nam éttermébe - Biztos vagyok benne, hogy találsz valakit hamarosan.
-Én már kezdem feladni. - szomorkodott a kisebb.
-Ugyan! Ne légy ilyen. Biztos lesz valaki, akit majd te nem bírsz levakarni. Csak várni kell.
-Sziasztok! - köszöntötte őket Mina.
-Ma is te dolgozol? - kérdezte Hopi.
-Igen, most sokat leszek. Mi baja van Vnek? - érdeklődött kedvesen.
-Visszautasították.
-Ó, szegénykém! Az a lány nem érdemelt meg téged. Ne szomorkodj! Jön másik. - próbált segíteni a helyzeten.
-Kedves vagy, köszönöm. - erőltetett mosolyt arcára V.
-Na gyertek! - indult meg az új asztaluk felé.
-Figyelj Mina! Nem lehetne, hogy a régit kapjuk? - állította meg Hoseok.
-Hát.... de. Én csak azt hittem, hogy.....
-A régi tökéletes lesz most.
-Rendben. Akkor gyertek. - vezette őket törzshelyükhöz.
Kikérték az italokat, majd a normál vacsora helyett ezúttal csak desszertet rendeltek.
-Azt értem, hogy V depressziós, de ti mért nem akartok rendesen enni? - érdeklődött.
-Szolidaritásból. - néztek a lányra a fiúk.
-Rendben. Máris hozom.
-Köszönjük. V! - szólongatta az asztalon fetrengő barátját Hoseok - Nem akarsz kicsit több életkedvet mutatni?
-Nem.
-De legalább kimozdult.... és csendben van. - jegyezte meg Jimin.
-Inkább beszélne, de ne lenne ilyen. Rossz ránézni. - javította ki Hopi.
-Hallom ám.
-Igen. - helyeselt Jimin.
-Na mi van? - termett ott Namjoon pár perc múlva.
-Szokásos. - válaszolt Hoseok.
-Egy darabig most ilyen lesz. - tette hozzá Jimin.
-Sajnálom. Én tényleg nem voltam tisztában Jinnel.
-Semmi baj. - nézett fel V - Nem a te hibád.
-Tehetek érted valamit? - érdeklődött Nam.
-Hozz édességet. Sokat. - válaszolt unottan Taehyung.
-Hozom. - kelt fel és a konyhába ment.
-És ma nem is beszéltetek? - kérdezte Jimin.
-Nem. Én nem akarom zaklatni, ő meg úgysem fog írni. Így legalább nem gyűlöl.... csak undorodik.
-Ugyan. - fogta meg kezét Hoseok - Ez nem igaz. Nem mondott semmi olyat. Még bármi lehet. Hisz azt mondtad visszacsókolt.
-Igen, igaza van Hopinak. Higgy a reményben.
-A remény hal meghalt. Új kedvenc állatom a szarokrája.
-Még élek. Ne legyél már ilyen! Nincs vége a világnak ennyitől. - próbálta észhez téríteni J-Hope.
-Te könnyen beszélsz. Kicsit több a kifogható halad, mint nekem.
-Ez nem biztos! Ahh V, könyörgöm!
-Csoki torták. Nam azt mondta, ezt hozzam először. - jelent meg egy pincér.
-Ez remek ötlet volt tőle. - mosolygott rá Jimin, míg Hoseok mérgelődött V miatt, az meg szomorkodott Jin miatt.

-Mért nem visszük el ma is? - érdeklődött Kook, amint beléptek az étterembe - Ki akarom vinni azt a játékot és már nem kell sok.
-Eddig ki akartál mozdulni velünk, most meg otthon ülnél? - lepődött meg a bátyja.
-De..... ki akarom játszani.
-Majd kaja után lesz még időd. Szia Mina! - köszönt Jin.
-Sziasztok! Szokásos?
-Igen.
-Oké. Erre gyertek.
-Akkor csak a desszertet vigyük haza legalább. - erősködött Jungkook.
-Itt eszünk. - válaszolt neki Suga félvállról, miközben mindenki Minat követte.
Leültek régi törzshelyükre, majd az italok után elkezdték az étlapot nézni, hogy mit is kéne enniük.
-Ha jobban belegondolok - kezdett beszélni Suga - Hazavihetjük. Úgy mégis csak kényelmesebb.
-Na, köszönöm. Jin?
-Mi ez a váltás? - lepődött meg a legidősebb.
-Ott van V. - biccentett az említett felé fejével Suga - Szóval menjünk.
-Mi? - fordult meg és hirtelen szörnynek érezte magát. Nem mintha egész nap máshogy vélekedett volna, de amikor kiszúrta a szenvedőt Taehyungot, már inkább ördögnek gondolta magát - De szomorú...... és ez az én hibám.
-Mért lenne a te hibád? Nem vagy olyan, mint ő, és ennyi. Ez nem hiba. - magyarázott Suga.
-De nézd! Látszik, hogy inkább meghalna. Muszáj segítenem rajta. - kelt volna fel, de Yoongi elkapta a kezét.
-És mégis hogyan gondoltad? Odamész, és mintha mi sem történt volna, majd leülsz vele beszélgetni?
-Hát.
-Nevetséges lennél.
-De annyira le van törve. Muszáj felvidítanom. - húzta ki csuklóját a szorító ujjak közül, majd elindult feléjük.
-Gyere öcsi! - kelt fel Suga is.
-Mi mért kellünk oda? - kérdezte Kook, de követte a másikat.
-Mert Jin hülye.

-Sziasztok! - köszönt a trióra Jin, mire V majdnem megfulladt.
-Ömm.... hello. Mi a helyzet? - kezdett beszélgetést Hoseok, Jimin pedig csak figyelt.
-Csak gondoltam idejövök beszélgetni. Szabad?
-Persze ülj csak...... le. - csúsztak volna arrébb Hoseokék, de Jin V mellé ült le.
-Hello fiúk. - értek oda Sugáék is.
-Ó, mindenki itt van. - jegyezte meg Hopi - Mégis a másik asztal kellett volna. - erre a mondatára elkapta Taehyung tekintetét, aki legszívesebben köddé vált volna, de nem nagyon ment neki.
-Köszönöm a mozit. Még nem volt alkalmam ezt megtenni. - beszélt Vhez Jin.
-Ohmm..... Sziasztok! - tűnt fel Nam is - Őőőőő...... Láttátok már az új kéztörlőket a vécében?
-Teljesen újak? Azt hittem ez csak mese? - kelt fel Hoseok.
-Ú, én is. El sem hiszem, muti! - követte Jimin.
-Srácok ezt nektek is látnotok kell. - húzta el Kookékat Nam, Suga pedig egyetértően követte.
-De engem nem érdekel. - ellenkezett Jungkook.
-Pedig szerintem ilyet még nem láttál. - terelgette Yoongi.
Így kettesben maradt Jin Vvel, ami...... nem biztos, hogy jó ötlet volt.
-Jin, én nagyon sajnálom. Tényleg ne vedd magadra. Mostanában folyton eltévedek ilyesmiben. Ne érezd azt, hogy te különösen úgy viselkedsz, amiből azt gondoltam. - vágta egyre kisebb falatokra tortáját Tae.
-Csak....... mért én?
-Nem tudom. Ez csak úgy..... jön.
-Ühüm..... de tudod én
-Ne válaszolj semmit! - nézett végre Jinre a kisebb - Csak gondolkodj rajta, ha pedig igen, írj!
-És ha nem?
-Akkor ne. - merült vissza tányérjába V.
-És szomorú leszel?
-Az téged ne érdekeljen.
-De nem akarom, hogy az légy.
-Viszont ha nem vagy olyan, mint én, akkor nem tudod magadra erőltetni, csak azért, hogy boldog legyek. - nézett újra a másikra - És ne is tedd. Senki miatt se változz meg...... soha.
-Uhh-úúúúú gyerekek. Nekem még nedves a kezem, hát nektek? - torpant meg Hoseok és fogta meg a tömeget maga mögött.
-Igen, most hogy mondod. - fordultak vissza mindannyian.
-De..... visszacsókoltam. - fordult teljesen V felé Jin - Nem?
-Ne hangoztasd, kérlek.
-Bocsánat. Szóval... viszonoztam, vagy nem?
-De..... nem is értettem, mért tetted. - mosolyodott el kicsit V.
-Mosolyogsz.
-Mmm. - fintorodott el újra Taehyung.
-Ne-ne. Mosolyogj! Kérlek. Ahh mit tegyek? - gondolkozott, V pedig újra vigyorgott. Aranyosnak tartotta, hogy Jin ennyire fel akarja vidítani, de akkor sem szereti viszont, és ezért hiába küzd ennyire, akkor is fájni fog Taehyungnak a jelenléte - Megvan. Gyere el velem moziba!
-Nem igazán akarok kimozdulni. Nem tartozol semmivel.
-Akkor gyertek át mindannyian! Csinálok valami vacsit, hozzátok a kütyüijeiteket, jó lesz és csak a barátokkal leszel. Ez nem is fog kimozdulásnak számítani. Na mit szólsz?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet Jin. Tudod, ha te ott vagy akkor........ Nem jó ötlet. - nem akart magyarázni, amúgy sem ment volna.
-Én ott se leszek. Esküszöm. Úgyis főzni fogok. Csak a többiek lesznek ott, játszotok, meg esztek. Na..... legyen már jobb kedved!
-Jó... majd elmegyünk akkor. - adta be a derekát, de semmi kedvem sem volt hozzá.
-Remek. Holnap akkor gyertek át dél felé! Csinálok süteményt is csak neked. - állt fel Jin.
-Köszönöm.
-Ne Mina várj! - kapta el a pincért és el is tűnt.
-Szabad a terep? - hajolt Vhez egymásik.
-Ömmm..... - nézett fel rá.
-Nam kérdezi.
-Ja, igen.
-Rendben. - tűnt el a srác, majd pár perc múlva megjelentek a többiek, azonban Suga és Kook visszamentek asztalukhoz.
-Na mi volt? - érdeklődött Hoseok.
-Holnap megyünk át hozzá.
-Éljen! Várj.... mi? - kérdezett vissza Hopi.
-Meghívott minket ebédre.
-És mért minket? - érdeklődött Jimin.
-Hogy..... jobban legyek. Ott lesznek a többiek is, ő pedig mintha nem is lenne ott. Legalábbis azt mondta.
-Szóval akkor megyünk? - kérdezett még Jimin.
-Meghívott...... és visszacsókolt. - nézett mosolyogva a srácokra V - Egy próbát megér.
-Na végre. Ez az! Küzdj! - lelkesítette Hoseok.


(Folytatjuk :D)

14 megjegyzés:

  1. Áhhhh ez nagyon jo lett *-----* Ú kéztörlők xD annal a résznél szakadtam 😂😂😂nagyon jo siess a kövi résszel 😄😄❤❤

    VálaszTörlés
  2. Imádtam a kéztörlős részt:DDDD És örülök hogy sok jó és vicces részt tudtam egybe olvasni^^ De azért majd a sulira is koncentráljatok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és majdnem elfelejtettem..mi lett a blog mobil verziójával?

      Törlés
    2. Ha zavar visszarakhatom, de azt tapasztaltam, hogy mobilról az emberek nem találják a menüt. Ám ha kéred, visszaállítjuk.
      Hétfőtől iskola, szóval addig élvezzétek a fiúkat, mert utána nem tom mi lesz :D

      Törlés
    3. Uuuuu, légyszi, én nagyon szeretném a mobil verziót!*.* Szerintem áttekinthetőbb, főleg, hogy külön szedtétek csoportokba a ficiket. :)

      Törlés
    4. Rendben, visszaállítjuk :D

      Törlés
  3. Ez nagyon jó, az előző résznél sírtam mert sajnáltam szegény V-t, ezen meg szakadtam a röhögéstől, nagyon imádom :) remélem hamar lesz folytatás :) Így tovább!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már van, csak a fáradtság miatt reggel ellenőrzöm :D

      Törlés
  4. Egy sovány, gagyi vélemény következik. 3, 2, 1...
    Egybe olvastam el a részeket, és eddig nagyon tetszik, de szerintem továbbra is fog. Annak külön örülök, hogy nem az első részekbe kapják le mindjárt egymást. :D Kíváncsi vagyok a folytatásra, csak így tovább! ;) (Megszeretném kérdezni, hogy várható-e másik páros is, mert én már fantáziálgatok, bár ha nem, az se baj. ^^ )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sovány vélemény dehogyis :D
      Húh, hát ebben csak ők HÁRMAN lesznek. Trió lesz, remélem még emlékszik mindenki. :D
      Akarok másik yaoi sorozatot is, de..... most sok történet áll emiatt XD jövőhéttől meg a suli miatt fog, szóval mostanában nem reménykednék magamban :( Sajnálom.
      De amúgy szeretnék minden létező(alapból fikció XD mind1) párossal ilyesmit :D
      (Direkt nem akartam az elején összehozni őket, mert én attól kikészülök, hogy mindenki a közepén kezdi a sztorit. Mondjuk a következőben már lesz még valami (SPOILER ALARM), de nem élném bele magam annyira :D)

      Törlés
  5. A remény hal meghalt XD :D szakadtam.
    Amúgy jó lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? XD Egyszer olvastam kis képekkel illusztrálva XD muszáj volt beleírnom XD

      Törlés
  6. Egyet érték ez kellet oda :)

    VálaszTörlés