J-Hope&Gayoon 2. rész

-Igen. És amúgy, ha arrébb álltok. - hessegettem őket - Ő ott Im Gayoon. - mutattam rá, és nagyon meg volt lepődve az említett.
-Ohh, de szép vaaaaagy! - indult felé a húgom - De szép fekete a hajad!
A fekete hajú lány! Ő volt az! Fel sem tűnt, pedig ismerős volt a hangja. Nem csakhogy bejárt, de még mesélt is nekem! Valóban, úgy ahogy mondta. Túl kedves.

-És muti a körmöd! - kapta el kezét is drága kistestvéren, és csak akkor vettem észre, hogy milyen szépen ápolt minden ujja. Szebb, mint a másik Gayoonnak - De gyönyörű. Magadnak csinálod?
-N-nem. Körmöshöz járok.
-Kislányom, ne zaklasd szegényt. - húzta el édesanyám Gayoontól - Örülök, hogy végre találkozunk. - hajolt meg enyhén apukámmal egyszerre, de hangja még mindig remegett.
-Én is nagyon. - mutatta ki tiszteletét - szerettem volna találkozni már magukkal, de nem igazán sikerült. - ez végül is igaz.
-Egye fene. Örülök, hogy végül itt és nem egy szomorúbb helyen ismerhettelek meg. - tört volna rá megint a sírás, mire apám átvette a szót.
-Köszönjük, hogy megmentetted. - hajolt meg édesapám olyan mélyen, ahogy addig még senkinek sem, vagy legalábbis én nem láttam. Ettől viszont Gayoon látványosan rosszul érezte magát.
-Más is megtette volna.
-Nem biztos ám. Ezért köszönjük. Ha bármire szükséged van szólj csak.
-Köszönöm, de nem kell semmi.
-És én? - szóltam közbe - Éhes vagyok..... de nagyon.
-Megkérdezem a doktor urat, hogy mit ehetsz. - ment ki édesanyám és húzta magával a családom többi tagját is - Gyertek segíteni.
-Had járjak én is körmöshöz anya, kérlek! - hallottam még húgom nyafogását.
-Nem.
-Naaaaa!
-Nem kellett volna hazudni. - állt továbbra is zavarban Gayoon.
-Így könnyebb volt. - fújtam ki magam.
-A könnyebb út nem mindig a helyesebb. De lustának lenni és meneküli a felelősség elől valóban egyszerűbb. - fordította el fejét.
-Még mindig idősebb vagyok.
-És butább is.
-Gayoon! - mordultam rá.
-Nem foglak tisztelni! - nézett rám morcosan - Nem érdemled meg. Majd ha megküzdöttél érte és azt mutatod, hogy valóban idősebb vagy minden tekintetben, akkor megadom neked a tiszteletet. De most nem érdemled meg. Sokkal érettebb vagyok nálad, hiába az a két év.
-Te mással is így beszélsz? - váltottam normális hangnemre.
-Az kap tiszteletet aki megérdemli. A korábban való születés pedig nem tartozik a szempontjaim közé. - halkult ő is.
-..... Mindegy. Úgysem érdekel. Menj haza és vissza se gyere.
-Az előbb még azt mondtad, ne menjek sehova. - lepődött meg.
-Akkor még kedves voltál. - fordultam el - Menj! Aludni akarok.
-Hülye gyerek. De ennyivel nem szabadulsz meg tőlem. - trappolt ki a szobából.
Nem tudtam aludni, csak azt akartam hogy elmenjen. Rosszul esett, hogy ennyire lekezelt és egyáltalán nem tisztelt. Ám főleg az zavart, hogy igaza van. Nem is érdemeltem meg azután, amit tettem. Fájt az igazság és nem akartam hallgatni.

Pár napot még bent kellett töltenem, mialatt Gayoon mindig bejött, de nem nagyon beszéltünk. Továbbra sem tisztelt, engem pedig ez ugyan úgy zavart, így nem szóltunk túl sokat egymáshoz. Csak ült a fotelban velem szemben és néztük egymást. Arra vártunk, hogy a másik végre megadja magát, de ez nem történt meg. Utolsó nap azonban meglepett.
-Na kérem, had vigyem be! - hallottam hangját a folyosóról, miközben telefonomat nyomkodtam.
-Állatot tilos behozni.
-De ez gyógykutya! Nézze meg!....... Amúgy is csak addig viszem.
-Nem kisasszony, sajnálom.
-Tudja ki fekszik ott? Muszáj ezt a cukorfalatot bevinnem!
-Nem! Kisasszony álljon meg! Jöjjön vissza! - kiabáltak.
-Nope! Bejutottam. Már minek? - hallottam hangját közeledni - Tádá! - állt meg az ajtómban és egy aranyos kiskutyát nyújtott be, aki csóválta farkincáját és láthatóan nagyon örült nekem - Hoztam cukiság faktort. - vigyorgott Gayoon, amint kikukucskált mögüle rám.
-Kisasszony, - jelent meg a nővér - vigye ki a kutyát!
-Nem lesz semmi baja senkinek. Ide meg már úgyis behoztam. - tette le - Már fertőtleníteni kell a szobát, ha ez a problémája. - tárta szét karjait, mintha nem az ő hibája lenne.
-Ahh. - sóhajtott az ápoló - Akkor én nem láttam. Maga becsempészte. - fordult meg.
-Oké. - kapta fel a kutyát Gayoon, majd az ölembe rakta - Cuuuuuukiiiiiiii! - simogatta meg és engem nézett.
-Nagyon aranyos. - tettem le telefonomat, majd én is játszani kezdtem vele.
-Mosolyogsz! - kezdett örülni, amint a kis csöppség megnyalta arcomat, én pedig valóban kicsit boldog voltam.
-Édes a kutya. Tiéd? - kérdeztem, miközben birkóztam a szőrgombóccal.
-Szomszédé. De kölcsönadta. Kutyatenyésztő..... Örülök, hogy mosolyogsz. - telepedett le a fotelébe és sokkal lágyabban nézett rám, mint az előző napokban - You are my sunshine, my only sunshine. You make me happy when skies are grey. - énekelt.
-Ne erőlködj, szar a hangod. - de nem hagyta abba. Énekelt tovább, miközben már csak rá tudtam figyelni.
-You'll never know dear, how much I love you. Please don't take my sunshine away.
-Ez mi?
-You are my sunshine. De csak ez a része boldog. A többi szöveg szomorú.
-És ez miről szól?
-Hogy te vagy az én napsugaram és felvidítasz, még ha szürke is az égbolt. És hogy sosem fogod tudni mennyire szeretlek is...... de kérlek ne vidd el a napsugaram. Nagyjából erről szól.
-Ohh. Tényleg szép. De mért szomorú tovább? Miről szól?
-Arról, hogy nincs vele a párja. Hogy vele álmodik, de még sincs ott. De ha tényleg elhagyja, hogy mást szeressen, akkor viszont bánni fogja. Ám ezek ellenére mindig is boldoggá fogja tenni, mondjon bármit. Valójában arról szól, hogy szeretett valakit, aki elhagyta, de annyira imádja, hogy nem képes elengedni. Legalábbis szerintem. Kicsit rád illik.
-Kicsit. - néztem inkább a kutyusra, aki nem is ismert, mégis hihetetlenül örült nekem.
-Nem minden ember olyan mint a másik Gayoon.
-Hm? - pillantott fel rá.
-Van aki olyan, mint az a szőrmók. Tégy vele bármit, akkor is szeretni fog. Várja, hogy hazaérj és megsimogasd. Nem csak ő létezik ám a világon.
-Nekem igen.
-Rossz meglátás. De majd felnyitom a szemed.
-Mért nem hagysz békén?
-Mert jó kihívás vagy. - mosolygott eltökélten.
-Kösz.
-Szívesen.
Hagyta, hogy játsszak a kiskutyussal, ameddig csak lehet, mialatt ő teljes csöndben ült helyén. Végül egy órával később, amit észre sem vettem, hogy elrepült, az orvosom toppant be és kicsit sem volt boldog. Bár nem szidta le előttem Gayoont, de kikísérte a szobámból a szőrgombóccal együtt.
-Holnap jövök. - tért vissza percek múlva vigyorogva.
-Kifelé a kutyával! - hallottam doktorom hangját.
-Rendben, megyek már. Sziaaaaa!
-Szia! - távolodtak léptei, ahogy gyorsan én is elköszöntem tőle.
Örültem, hogy bejött és elgondolkodtam. Lehet kéne nekem egy olyan kis izé. Talán sokat segítene.
Meg is lepődtem magamon, hogy ezen gondolkoztam és nem azon, hogy legközelebb miként kössek ki az alagsorban, ne pedig a második emeleten.

Másnap reggel boldogan ébredtem. Végre elhagyhattam a kórházat, így azonnal felöltöztem és édesanyámat vártam, hogy jöjjön értem, miközben a fiúkkal beszélgettem, akik küldözgették a hülye képeket és megállás nélkül baromkodtak. Nem is tudtam elképzelni, hogyan képesek ennyi eszetlenséget összehordani. Mondták, hogyha hazakerültem, meglátogatnak egy nagy halom édességgel, de csak délután, mert még javában suliban ülnek.
-Jó reggelt! - toppant be az ajtón Gayoon.
-Szia! Megijesztettél. Nem kéne iskolában lenned? - néztem rá.
-Nem. Nekem már szünet van.
-Azt meg hogy?
-Úgy, hogy fontosabb dolgom van. Na hol vannak a cuccaid? - nézelődött.
-Itt az ágyam mellett?
-Szupi. Na gyere! - ment a táskámhoz, felkapta, majd megindult.
-Mit csinálsz?
-Hazaviszlek.
-Nem anyum jön?
-Dolga van. - fordult vissza - ..... Lebeszéltem..... Van egy tervem gyere már!
-Ugye tudod, hogy fáradt vagyok ám még. - keltem ki ágyamból.
-Igen. De ez nem lesz fárasztó. Gyere már, de lassú vagy. Még egy csomó papírt alá kell írod.
Húzott maga után a nővérpulthoz, ahol tényleg rengeteg nyomtatvány várt rám. Mindegyikre odafirkantottam a nevemet, majd hatalmas mosollyal az arcukon kiengedtek Gayoonnal az oldalamon. El akartam venni tőle a táskámat miután kiléptünk a bejáraton, de nem eresztette el, így ő hozta.
-Hova megyünk? Sokat kell sétálni? - cammogtunk egy buszmegálló felé.
-Nem, és ne nyavajogj!


Végül tényleg nem kellett sokat gyalogolni, mert még az utolsó tömböt is busszal tettük meg séta helyett. Amikor odaértünk, valami fesztiválba botlottunk Seoul legnagyobb terén. Virágok voltak mindenhol, miközben rengeteg külföldi táncolt. Még kis hullámvasút is volt felállítva, meg minden ami csak kell egy kis vidámparkhoz.
-Ez mi? - ültünk le egy padra, ahonnan jól láttuk a mulató embereket.
-Nem tudom. Valami európai fesztivál. Feléd menet láttam a plakátját, gondoltam megnézzük.
-Ha nem is ismered, minek jöttünk el? - néztem rá.
-Mert ez egy fesztivál sok vidám emberrel. Tanuld már meg értékeli az apró dolgokat. - bökött oldalba.
-Azt sem tudod, mit ünnepelnek. Így mi értelme? - néztem az embereket.
-Az, hogy új. Színes és érdekes. Majd ezek az emberek felvilágosítanak, hogy ez miért van. Addig is - vette le a táskát - én megyek táncolni. Jössz?
-Hát..... vigyázni kell a táskára.
-Ahh. - fordult egy nénihez aki a mellettünk lévő padon ült és tapsolva nézte az ugráló fiatalokat - Elnézést. Vigyázna a táskánkra, míg táncolunk egyet?
-Persze, szívesen aranyom. Én úgysem állok fel innen egy darabig.
-Köszönjük. - rakta oda a lábához táskámat - Na jössz? - fordult felém és megfogta kezemet.
-Fáradt vagyok. - próbáltam rábírni, hogy eresszen el de csak felállított, majd maga után húzott.
-Majd este pihensz. Huhúúúú! - kezdett ugrálni.
Hamar megtaláltak minket a táncosok és elkezdtek oktatni, hogy hogyan kell csinálni. Gayoon nagyon élvezte a dolgot, majd el is kapta egy srác, így párosban nyomták tovább, miközben fekete haja csak úgy lobogott. Rengeteg energiája volt, plusz nagyon boldog is lett. Végül annyira beleélte magát, hogy megláttam a lehetőséget a menekülésre, így elindultam vissza a cuccunkhoz, de elkapta a karomat.
-Nincs menekvés! Gyere, tök jó buli. - fordított szembe magával - Nézd, így fogj meg. Ez könnyű. - karolt át, ahogy az előbb az ismeretlen srácot, majd el is kezdett velem táncolni.
Követtem lépéseit, amik tényleg nem voltak nehezek. Hamar ráéreztem a dologra, ezért egy idő után már én vezettem. Édes mosolya és vidám hangjai pedig csak hajtottak előre. Végig arcát néztem, miközben fáradhatatlanul ugráltunk körbe-körbe a hangos, vidám zenére. Nem tudom, hogyan tudott rávenni minderre, mert fáradt voltam nagyon, de végül kihatott rám jókedve és én is nagyon kezdtem élvezni. Sok számot végig táncoltunk, mikor egy fiú mellénk toppant és elmagyarázta nekem, hogy a szám végén fel kell emelni a lányokat, mi pedig belementünk. Vagyis Gayoon nagyon örült neki, majd megnyugtatott, hogy el fogom bírni, így figyeltük a többi táncoló embert, hogy mikor fogják meg párjukat. Ahogy a srácok lehajoltak, hogy felkapják az előttük táncolókat, én követtem példájukat. Szinte mindenki egyszerre fogta össze a lányok lábát, majd a lehető legmagasabbra emelték őket, azok pedig, akik beavatottak voltak a kezdetektől fogva, virágot szórtak, tapsoltak és kiabáltak, de én Gayoonnal voltam elfoglalva. Felnéztem, hogy lássam mennyire élvezi a dolgot és ujjong, amitől kezdtem úgy érezni, igaza van. Ez az élet lehet gyönyörű, ám biztos, hogy nem egyedül.
A nagy finálé után lassan leengedtem, ő pedig vállamon támaszkodva segítette dolgom.
-Ugye, hogy mókás? - nézett fel rám, amint földet ért.
-De csak miattad. - mosolyogtam rá.
-Csak bevállalósnak kell lenned és akkor én sem kellek..... elengedhetsz ám. - pihentette kezeit mellkasomon, mert továbbra is magamhoz ölelve tartottam karjaimban.
-Bocsánat. - távolodtam el tőle.
-Semmi baj. - tűrte füle mögé haját - Keressük meg a táskát, aztán menjünk kipróbálni mindent. - indult a pad felé, amin még a nénike ült.
-Milyen jó látni egy ilyen boldog, fiatal párt. - szólalt meg, ahogy odaértünk.
-Ó, mi nem - vette fel a cuccomat Gayoon, de a néni folytatta.
-Szépen mutattok egymás mellett. Sok boldogságot. Még előttetek az élet.
-Köszönjük. - válaszoltam Gayoon helyett - További szép napot! - indultunk tovább.
-Akkor mostantól mindig azt hazudjuk, hogy egy pár vagyunk? - kérdezte, ahogy távolabb értünk.
-Így könnyebb.
-Igen, tudom. Hazudni mindig könnyebb. - durcázott - Ó azt nézd! Gyere célbadobálni! - kapta el csuklómat és újból húzott maga után - Fogadjunk, jobb vagyok.
-Na persze! Egy férfinál?
-Azt mondtad fáradt vagy. Meg nem is tűnsz túl versengőnek. - léptünk a tulajhoz - Egyet szeretnék.
-Egy menet három labda. Ha mindent ledobsz hátulról is, választhatsz a nagy plüssök közül, ha csak az egyik torony megy le teljesen, akkor csak a kicsik.
-Úúúúú, szupi. Acca! - nyúlt a labdákért miután kifizette azt az egy menetet, majd megpróbálta letakarítani a pályát.
-Na, de béna vagy. - jegyeztem meg, ahogy már csak egy labdája volt, de még mindkét torony állt úgy-ahogy.
-Jó na! Nehezek a labdák. Ahh, fene! Nem nyertem semmit. - szomorkodott, miután az utolsót is eldobta.
-Még egyet kérnénk.
-Megpróbálod?
-Nem próbálom. Szerzek neked egy plüsst.
-Na azt megnézem.
-Mit kapok, ha sikerül?
-Öhmmm...... Mit szeretnél?
-Ha én döntöm el, nem jársz jól. - mosolyogtam.
-Ameddig boldog vagy, nem is számít. Na mondjad!

(Folytatjuk! :D Lassan, de biztosan mindennel haladunk, így érdemes feliratkozni a blogra, amit jobb oldalt meg is tehettek)