J-Hope&Gayoon 3. rész

-Megpróbálod?
-Nem próbálom. Szerzek neked egy plüsst.
-Na azt megnézem.
-Mit kapok, ha sikerül?
-Öhmmm...... Mit szeretnél?
-Ha én döntöm el, nem jársz jól. - mosolyogtam.
-Ameddig boldog vagy, nem is számít. Na mondjad!

-Rendben. Akkor bármi lehet?
-Igen. - mosolygott, én pedig úgy döntöttem, majd ha megnyertem neki a plüsst, ráér felvilágosítani.
-Nem mondod el?
-Nem. - fordultam a tornyok felé és céloztam - Majd utána.
-Ohh... rendben. Hajrá! - biztatott.
-Szerintem ne szurkolj.
-Bármit is szeretnél, az lesz.
-Hát az neked nem fog tetszeni. - hajítottam el az első labdát, amivel le is dobtam rögtön egy egész tornyot - Sima ügy.
-Ügyes vagy! - tapsolt - Menni fog!
A maradék két lehetőséggel pedig esély sem volt rá, hogy kikapok. Ugyan úgy céloztam és minden erőmet belefektettem a második dobásomba is, hogy minél hamarabb megnyerjem neki a játékát, majd az legyen, amit én akarok, ám nem mehetett ilyen könnyen minden. Végül minden labdára szükségem volt, de sikerrel jártam.
-Macit macit macit! - ugrált örömében Gayoon.
-Akkor a maci lesz fiatalember?
-Igen, úgy hallom. - válaszoltam.
-Melyik?
-A nyakkendős, a nyakkendős, azt azt azt! - mutogatott Gayoon, miközben majd átesett a pulton.
-Tessék kisasszony.
-Köszönööööm! - vette el és megölelgette - Anyám! De puha! - szorongatta a plüsst, ami majdnem akkor volt mint ő maga.
-Akkor mehetünk is. - indultam meg.
-Hová?
-Haza. Úgy döntöttem, ha nyerek, hazamegyünk. - fordultam vissza felé.
-De..... - szomorodott el - Haza?
-Igen. Azt mondtad az lesz, amit én akarok.
-Jó, de.... haza?
-Igen. Nem volt kedvem ide se eljönni. Ha akarsz maradhatsz, de ha jössz velem talán hazakísérlek.
-Rendben. Akkor kísérj haza. - sétált szomorúan, én pedig követtem.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Nekem nem volt kedvem beszélgetni, mint ahogy semmi máshoz sem, ő pedig annyira letört attól, hogy haza akarok menni, hogy nem volt hangulata most velem kommunikálni. Csak ölelgette a macit és bambult lába elé. Egyre jobban kezdtem azt érezni, hogy rossz ötlet volt felajánlani az elkísérést, de akkor is udvarias pasas vagyok, ez pedig nem fog megváltozni csak azért, mert épp nincs kedvem élni se.
-Meg fognád? - értünk egy régi panellakáshoz és kezembe nyomta a plüsst.
Segítettem neki, míg kinyitotta az ajtót, majd mikor visszaadtam volna, ő inkább megfogta karomat és maga után húzott. Gondoltam akkor max elkísérem az ajtajukig és ott elköszönök tőle.
-Ez a lift? - csodálkoztam rá, hogy milyen öreg.
-Igen. Gyere.
-Kicsit félelmetes. - szálltam be mellé.
-Megbízható, ne aggódj. - nyomta meg a gombot.
Felfelé is síri csendben mentünk, egészen az ajtajukig, ahol belekezdtem az elköszönésbe.
-Köszönök mindent. - nyújtottam vissza neki a macit - További szép mindent és..... Gayoon?
-Nem jössz be? - vette le cipőjét.
-Nem, köszi.
-De azt mondtad menjünk haza. Hát hazamentünk.
-Én a saját otthonomra gondoltam.
-Na látod ezt - állt elé mosolyogva - nem mondtad. Ez is otthon, csak az enyém. Gyere be! - húzott a lakásba és becsukta mögöttem az ajtót - Nincs itthon senki.
-Gayoon ne csináld ezt. Haza szeretnék menni pihenni.
-Nem engedhetlek el. Most nem tudnak rád otthon figyelni, így rám vagy bízva. Úgyhogy itt maradsz. Itt is tudsz pihenni. - vette el tőlem a maciját, majd elindult a lakásba, ami nem is volt olyan nagy.
-Felügyelet kell mellém? - lepődtem meg.
-Igen. Anyud ragaszkodott hozzá. Gyere csak be. Egyedül vagyunk a macival.
Beletörődtem és jogosnak véltem, hogy nem akarnak magamra hagyni. Valószínűleg én se hagynám egyedül az exemet, ha öngyilkos hajlamai lennének, mert félteném, de azért ez kicsit zavaró. Bár van valami alapja a dolognak.
-Vedd le a cipőd, és helyezd magad kényelembe. - jelent meg újra - Inni?
-Kérek valamit, köszönöm. - dobtam le cuccaimat.
-És mit szeretnél? Van egy rakat üdítő.
-Nem tudom, valamit.
-Gyere és válassz! - ment a konyhába, én pedig követtem.
Kinyitotta a hűtőt, majd elé állva kezdte felsorolni, hogy miből is választhatok.
-Meg van még milliónyi rágcsa. Bár lehet neked most inkább víz kéne. Hmmm. Egy pohárka nem árthat. Na mit szeretnél?
-Kóla jöhet. De mért van ennyi mindenetek?
-Anyáék mániája. - pakolt elő.
-És hogy telik ennyi mindenre, ha ilyen helyen laktok? Már bocsánat, csak nálunk ritkán van ilyesmi.
-Nem telik. Csak szeretik szórni a pénzt, amit amúgy nem tehetnek meg. Tessék. - nyújtotta a poharat - De aztán csak vizet igyál.
-Köszönöm.
-Na... mit csináljunk? Társas? - támaszkodott meg a konyhapulton.
-Ketten?
-Igen. Mért, mit szeretnél?
-Pihenni otthon az ágyamban.
-De itt, most. - került ki, én pedig követtem.
-Húúú, mekkora tévé! - értünk a nappaliba.
-A banké. - ült le a kanapéra - Akkor nézzük? Hátha van valami.
-Én haza megyek.
-Ne! - pattant fel és elkapta karomat. - Maradj! Aludhatsz itt is. - húzott a tévé elé.
-Engedj haza Gayoon, nem akarok itt lenni.
-Nem mehetsz el. - ült le, de még mindig nem eresztett - Azt mondtad, egyedül nem jó az élet. Most mért akarsz hazamenni a magányba?
-Mert haza akarok menni. Idősebb vagyok, szót kell fogadnod.
-Egy fenéket.
-Gayoon! - mordultam rá, mert kezdett felidegesíteni.
-Nem mész sehova! - ugrott rám és elkezdett csikizni.
Valahogy ügyesebb volt nálam annak ellenére is, hogy én a húgom által már képzett voltam, de úgy tűnt nem eléggé. Egy pillanat alatt ledöntött a kanapéra, miközben alig kaptam levegőt kis ujjaitól.
-Mondtam, hogy maradsz! - vigyorgott és továbbra sem hagyott békén.
-Állj le! Neh, nem kapok levegőth! - nevettem.
-Állíts le! Ohh ohh.....!
-Hagyd abba! - fogtam össze csuklóit, miközben ő rajtam ült.
-Akkor is lenyomlak! - igyekezett megszabadulni szorító ujjaimtól.
-Nyugiiiii. - emeltem fel lábam, Gayoon pedig rám esett, ám szerencséjére elengedtem kezeit, így meg tudott támaszkodni.
Csak néztem arcát olyan közelről, mint még soha, majd mikor szemeire tévedtem megláttam, hogy azok mennyire csillognak.
-Szépek a szemeid.
-Köszönöm.
Ám apró válaszára, csak még eszeveszettebb tempóra kapcsolt a szívem. A kis harcunktól már így is dolgoznia kellett, közelsége pedig valamiért még erőteljesebb munkára ösztönözte. Illata lassan belopta magát orromba, amitől a vattacukor jutott eszembe és valamitől kezdtem nagyon boldog lenni. Ahogy néztem valóban gyönyörű íriszét, egyszer csak elkezdett bekönnyezni, majd hirtelen felülve szája elé kapta kezeit és egy aprót tüsszentett.
-Egészségedre.
-Köszönöm. - pattant fel, majd zsebeiben kezdett turkálni.
-Beteg vagy?
-Nem. - fújta ki orrát.
-Akkor? - ültem fel.
-Maradsz?

-Szia kicsim!
-Csss! Halkan. Szia anya! - hallottam Gayoon hangját, miután felébredtem, de csak kicsit mozdultam meg a kanapén, mert még nagyon álmos voltam.
-Mért suttogunk?
-Mert itt van egy barátom, aki elaludt a kanapén.
-Ohh rendben. Hoztam neked csokit.
-Köszönöm. Mindjárt felkeltem.
-Jaj, hagyd csak kicsim.
-Nem nem. Beviszem a szobámba és kijövök beszélgetni.
-Ahogy gondolod.
Majd lépteit hallottam közeledni, végül pedig mellém térdelt és ébresztgetni kezdett.
-Hoseok. Ébredj!
-Ébren vagyok. - néztem rá és nyújtóztam egyet.
-Ohh. Felkeltettelek?
-Nem. Anyudra ébredtem.
-Bocsánat.
-Semmi gond. Mikor aludtam el?
-Mikor reklám volt a Totoro alatt és kimentem, hogy hozzak neked inni. Mire visszaértem, aludtál. - mosolygott.
-És az mikor volt?
-Nagyjából két órája. Ha akarsz még aludni gyere a szobámba, csak anyuval beszélgetnék.
-Nem mehetek még haza? - ültem fel.
-Ömm.... Mennyi az idő? - nyomott meg valamit a távirányítón, majd meglátva az órát folytatta - Még maradj kicsit.
-Rendben. - törődtem bele és követtem - Ez a te szobád? - lepődtem meg az ajtóban állva - És hol alszol? - néztem körbe.
-Van egy matracom a földön. Erre gyere, de le ne dönts egy tornyot. - tűnt el köztük.
Az egyébként sem nagy szobájában szinte alig volt hely. Hegyekben álltak a különféle könyvek, amelyek között csupán egy kis ösvény volt, ami feltételezhetően az ágyához vezetett. Óvatosan követtem, nehogy romboljak utam során a színes felhőkarcolók között, mint Godzilla, majd elértem az emlegetett matrachoz.
-Nem lenne jobb ágyon aludni?
-Felesleges most ezért venni egy ágyat, ha a matrac tökéletes. Itt aludhatsz tovább. Szólj ha kell valami. - került ki.
-Ennyire szeretsz olvasni? - fordultam utána.
-Igen. Valamivel el kell ütni az unalmas perceket. Na aludj csak. Én addig anyuzok. - tűnt el a tornyok között, majd az ajtó csukódása jelezte, hogy ki is ment.
Letelepedtem az ágynak nem mondható alvóhelyére, de már nem voltam annyira fáradt, így elővettem mobilomat. Barátaimra írtam, akik hihetetlenül boldogak voltak, hogy végre én keresem őket, mert hallották, hogy mi történt. Mindannyian kérdezgettek, majd ide-oda elhívtak, hogy felvidítsanak, de nem volt kedvem kimozdulni velük sem. Elmondtam nekik is, hogy csak otthon akarok lenni és semmit sem csinálni, mire át akartak jönni hozzám. Azonban mikor megtudták, hogy épp Gayoonnál vagyok meglepődtek, de boldogok voltak.




"Óóóóó süti a pite :3"(Kook)
"És volt valami? Megcsókoltad?"(Jin)

"Nem"

"Mért nem?"(Suga)

"Mert nem tetszik"

"Ahha és hol is vagy most?"(Suga)

"....nála?"

"Igen.... teljesen világos már minden"(Suga)
"Mért vagy nála?"(Rapmon)

"Mert nem enged haza mert nem lehetek felügyelet nélkül. Mint kiderült."

"Mondjuk ez érthető. De szólj csak hyung én vigyázok én rád :D"(V)

"Köszönöm de nem kell"

"De velem is eljöhetsz edzőbe ha szeretnél. Egyedül uncsi"(Jimin)

"Nem akarok túlságosan emberek között lenni"

"De mi itt vagyunk ám csak szólj. Kookkal bármikor át tudunk ugrani szórakoztatni"(V)

"Igen :D"(Kook)

"Köszönöm srácok"

"Csak ne csinálj hülyeséget!

Kell melléd valaki ápolni téged?"(Jin)

"Nem kell"

"De mond csak. Ráérek."(Jin)

"Jó-jó"

"Bármi van nekünk elmondhatod"(Rapmon)

"Igen. Kivételesen engem is baszogathatsz"(Suga)
"Uhh! Ezt értékeld!"(Jimin)

"Véssük kőtáblába"

"Szerintem is"(V)

"Mennem kell. Végre hazamehetek! Csá srácok"

 Zártam le a képernyőt és tettem el telefonomat miután Gayoon beszólt, hogy mehetünk. Óvatosan kimásztam szobájából, majd anyukájába botlottam.

-Szép napot asszonyom! - hajoltam meg.

-Szia!

-Jung Hoseok vagyok.

-Hoseok.... júniusban. Ezt megjegyzem.

-Anya! - szólt közbe Gayoon, én pedig tudatlanul néztem rájuk.

-Áhh, nem is tartalak fel titeket. Menjetek csak. Nem kérsz valamit indulás előtt?

-Nem köszönöm.

-Sietek vissza. - öltözködött és felkapta táskámat, miközben meglepetten néztem, hogy milyen gyors most - Te akartál menni, nem? Siess!

-De-de. Viszlát! - rohantam, hogy felvehessem cipőmet.

-Sziasztok!

-Nem kell ám elkísérned. - jegyeztem meg amint leértünk a tömb aljába.

-De igen. Nem hagyhatlak magadra.

-Legalább a táskámat had hozzam.

-Nem kell, elbírom.

-De én vagyok a férfi.

-Ha eddig nem hatott meg, hogy idősebb vagy, szerinted ez mennyire érdekel?

-Nem szoktak téged megütni?

-Nem mindig vagyok ilyen. Na gyerünk! Indulás.

-Furcsa vagy.

-Sokan mondták már.

-Mond csak. - folytattam egy kicsit később - Mért volt olyan érdekes anyukád is?

-Ezt hogy érted? - pillantott fel rám.

-Hát..... A június dolgot nem értettem. - néztem szemeibe, de erre azonnal elfordult.

-Én sem. Vannak dolgai. Itt merre? - torpant meg.

-Ömm.... egyenesen.

Ugyan nem faggattam a tovább, ám nem hittem neki. Ha fogalma sem lett volna, miről van szó, tuti máshogy reagált volna, ellenben akkor rászólt édesanyjára, hogy ne tudja folytatni. Ötletem sem volt, mi lehetett az, de nagyon kíváncsi lettem, így úgy döntöttem, ki fogom deríteni.

(Folytatjuk! :D Végre!!!! Ezt si folytattam :3 Viszont játszatok a nyereményjátékkal! Alig kell csinálni valamit, szóval hajrá!---->Játék!!!)