2015. augusztus 15., szombat

Hiányoztál (63)

-Ohh..... - hallgattam el én is. Ennek nem kéne így lennie. Nagyon magányosak lehetnek - Magányosak, ugye? - kérdeztem újra magyarul.
-Tömören fordítottam, de ha százszázalékosan tettem volna, akkor sokkal jobban szíven ütött volna. Kegyetlen az ő életük.
-Igen...... tudom. - szomorodtam el és megfogadtam, hogy ezen változtatok. Még nem tudom hogyan, de változtatok.

Taehyung szavai tényleg elszomorítottak egy pillanatra mindenkit, majd Jin volt az, aki megtörte a csendet.
-Nézünk egy filmet? Ha már ráérsz. - tette le telefonját a fotelba, amiben ült.
-Töltsünk le valamit, amit értetek. Gyere. - fordultam meg, majd visszaindultunk ketten a laptopomhoz.
Jin nagyon megváltozott V szavaira. Felismerte, mennyire igaza van a másiknak és hogy tényleg becsülni kell ezeket a pillanatokat, nem elpazarolni hisztikre. Így amint beértünk a dolgozóba, letámadott. Elkapott és maga felé fordított, majd percekig el sem engedte ajkaimat. Szorosan ölelt magához, mintha el akarnék szökni, de ez meg sem fordult a fejemben. Csak átkaroltam nyakát, miközben élveztem azt a lágy csókot, amivel mindig is kínálni szokott.
-Ma velem alszol. - simított egyik kezével arcomra.
-Mindig veled alszok. - bújtam tenyerébe lehunyt szemekkel.
-De.... nem az lesz a lényeg.
-Hiányolsz? - mosolyogtam, miközben egy csókot nyomtam tenyerébe.
-Eléggé. - bújtatta szabad ujjait felsőm alá, de megfogtam csuklóját.
-Akkor este. - néztem fel rá - Nem most. Keressünk egy filmet. - fordultam laptopomhoz.
-Rendben. Vicces kell Vnek. Eléggé letört és rossz így látni. - támaszkodott meg mellettem az asztalon Jin.
-De azt elismered, hogy igaza volt, ugye?
-Igen. Neki kéne barátnő nem nekem. Ő sokkal...... jobban rászorul.
-Majd kitalálok valamit, hogy ne érezze magát annyira egyedül.
-Köszönöm...... van egy ötletem, mit nézzünk. - hessegetett félre a gépemtől és kezébe vette az irányítást.
Tökéletes filmet választott, amit ugyan eltartott egy darabig, hogy beszerezzek, azonban végig nevettük az egészet. Nagyon megnyugodtam, amikor V arcán mosolyt láttam és azon kezdtem gondolkozni, hogy ezt hogyan kéne fenntartanom az elkövetkezendő időben míg itt lesznek. Sajnos semmi ötletem sem volt, de reméltem majd megálmodom, vagy belefutok másnap a megoldásba, elvégre mindenki dolgozni fog, még Fanni is. Hiába lesz a házban, rajzolni fog, Vnek viszont társaságra lesz szüksége.

-Had szeretgesselek. - lépett be a hálóba Jin egy szál törülközőben, miközben én már az ágyban feküdtem, de a laptopomon gépeltem.
-Várjál.
-Nem. - mászott be hozzám és lecsukta a laptopom, ami alól épphogy kikaptam ujjaimat, majd elvette az ölemből - Nem bírok.
-Dolgoztam. Ne legyél tahó! - mordultam rá.
-Holnap ráérsz dolgozni. Már nem sokáig vagyok itt és nagyon szeretlek. - kezdte csókolgatni nyakamat.
-Én is szeretlek. - simogattam meg a még vizes bőrét - De légy tekintettel.
-Nem hallom. - harapott gyengéden a fülembe.
-Jin! - nevettem ahogy ráfújt nyakamra nedves csókjai után.
-Megeszlek. - nézett szemembe és ő is nagyon mosolygott.
-Rendben. Jó étvágyat.
-Meglesz. - csókolt meg.
Már nagyon hiányzott. Az alatt a pár nap alatt míg távolságot kellett tartanunk, szinte minden alkalommal meghaltunk kicsit. Ott voltunk egymás mellett, mégsem nézhettünk úgy a másikra, vagy foghattuk meg egymás kezét, így ez most áldás volt mindkettőnk számára. Éreztem én is rajta, ahogy ő rajtam, hogy mennyire hiányzott. Alig akartam elengedni puha ajkait és édes nyelvét, miközben már ennyitől is halk nyögdécselésbe kezdtem. Ahhoz képest, hogy milyen régen is élveztük a másikat, egyáltalán nem kapkodott ő sem. Lágyan csúsztatta ujjait felsőm alá, és mivel már én is a pizsamámban feküdtem, nem volt nagyon sok ruha rajtam. Megmarkolta melleimet, majd végigsimított oldalaimon és hagyott fellélegezni. Vizes tincsei közé túrtam, ahogy újabb csókot kaptam nyakamra, mielőtt lekapta rólam pólómat. Folytatta útját lefelé és lágyan megharapta érzékeny bőrömet, miközben halkan nevét nyögtem. Nyelvével végigszántott testemen egészen az utolsó ruhadarabomig, majd a vékony anyagon keresztül lehelt egy puszit legérzékenyebb pontomra, amitől hangos sóhajtozásba kezdtem. Reflexszerűen akartam összezárni lábaimat, de nem engedte. Lassan játszott velem, miközben én már az ágyneműt téptem. Mikor már nem bírtam tovább nélküle, felültem és inkább felhúztam magamhoz, hogy egy újabb csókot lopjak. Közben lekaptam róla a törülközőt, mert én is akartam őt kényeztetni, de nem engedte, hogy én kerüljek felülre, birkózni pedig nem akartam vele. Fölém mászott, hogy visszafektessen az ágyra, miközben tovább élvezhettem lágy mozgását ajkainak. Elértem férfiasságát, így én is tudtam kényeztetni a már ágaskodó péniszét, hogy feltüzeljem amennyire csak lehet. Ritmusosan mozgattam egyik kezemet merev részén, másikkal pedig végigkarmoltam oldalán, amitől felmordult csókunkba. Simogattam izmos testét, miközben férfiasságát sem hagytam nyugodni. Végül ő szakította meg csókunkat, majd az éjjeli szekrényről lekapta a legfontosabb kelléket. Nyakamtól haladt lefelé apró csókokkal, mialatt mindketten sóhajtoztunk. Hamar feltérdelt, hozzám igazítottam magát, majd fölém könyökölve hatolt belém, amit egy hangos, elnyújtott sóhajjal nyugtáztam. Átkaroltam izmos testét és lassan mozogni kezdett, én pedig a ritmusát követve nyögdécseltem minden alkalommal, amikor megéreztem bennem lüktető méretét.
Teljesen más volt az az alkalom. Igazi szeretkezés volt, mialatt egy pillanatra sem pihent kezünk. Hajával játszadoztam és meg-megfeszülő izmait simogattam, ahogy egyik keze mindig levándorolt csípőmre, hogy mind más szögben hatolhasson be, nyakamat pedig nyelve nem hagyta lehűlni. Egyenletes tempóban mozgott, mégis hihetetlen élvezetet nyújtott. Egy cseppnyi levegő sem volt köztünk, mert érezni akartuk a másik minden rezdülését, lélegzetvételét és hallani a legapróbb hangokat is, így rengetegszer tudtam ajkai után kapni. Hihetetlen mennyire kikészített ezzel a lassú tempójával is. Vonaglottam alatta, ahogy egyre durvább lett, mély mordulásai pedig csak tetőzték a helyzetet, amitől már így is mindketten felforrtunk.
-Ahh...... Jhin! - utolsó lökéseinél hátába karmoltam és nevét nyögve élveztem alatta, ám annyira közel jártunk mindketten, hogy amint megfeszültek izmaim és megszorítottam férfiasságát, ő sem bírta tovább.
Azt a nyögését még sosem hallottam azelőtt, ami akkor feltört torkából. Beleremegtem hangjába és további lassuló mozgásába. Kezeim lágyabban simogatták már azt a pontot, ahol egy pillanattal azelőtt még körmeimet éleztem és nem akartam elengedni. Éreztem a még mindig égetően forró bőrét és leheletét, amint nyakamba hajolva kapkodta a levegőt, miközben még mozgatta csípőjét.
-Jhin
-Imádlak. - szakított félbe, de én is ugyan ezt akartam mondani.
-Én is szeretlek. - öleltem magamhoz, ahogy teljesen abbahagyta mozgását.
Átnyúlt hátam alatt és kicsit megemelve, ő is magához szorított, mintha egy világ dőlne össze, ha elengedne.

Ugyan ilyen szoros ölelésben aludtunk el, mert nem volt hajlandó elereszteni. Bár reggelre már nem abban a pózban ébredtünk, de a szokásos érintkezésünk megvolt. Valahogy mindig volt kapcsolat köztünk, ha aludtunk, különben valamelyikük felébredt és visszakúszott a másikhoz. Csak azért nem szerettem ezt, mert így viszont minden reggel felébredt, amikor felkeltem a telefonomhoz. Másnap reggel is ez történt, és akármennyire is próbáltam visszaaltatni sok apró csókkal, nem sikerült. Így sokkal korábban, mint kellett volna, de felkelt. Felöltöztünk, majd halkan kiosontunk Vhez, hogy megnézzük, hogy van, ám feleslegesen aggódtam. Fanni mellette aludt..... majdnem. Taehyung ágya mellett ugyanis egy másik kinyitható volt, amin Jimin szunyókált, Fanni pedig az mellett feküdt a földön. Még jó, hogy lett volna szoba nekik is, de mindketten kint aludtak Vvel.
Miután megnyugodtam, hogy semmi baja és még egyedül sincs, a fürdőbe indultam ahova Jin tovább követett.
-Te mit koslatsz még utánam? - fordultam felé mosdó előtt állva.
-Tessék? - kérdezett vissza, mert nem értette.
-Mit szeretnél?
-Csak jöttem veled.
-Semmi hátsó szándék?
-Semmi. - csóválta fejét.
-Hát jó. - fogtam bele reggeli tortúrámba.

Miután elkészültünk, felkeltettük a többieket is. V megkapta gyógyszereit a reggelije mellé, majd Jimin vitte ki a mosdóba, amitől a kisebbik még mindig rosszul érezte magát, hogy jelenleg másra van utalva. Amíg a fiúk magukkal foglalkoztak, Fanninak elmondtam a napi tervemet.
-Akkor ma nem mész sehova? - kérdeztem miközben én még a reggeli teámat csináltam.
-Nem nagyon kell mostanában. Rajzolnom kell, azt meg itthon is tudok. - kortyolt kávéjába.
-Szuper. Foglalkoznál Vvel?
-Nem tudom mennyire fogok ráérni, de igyekszek majd.
-Köszönöm. Holnap már tudok innen is dolgozni, de ma be kell menjek, meg máshol is van dolgom.
-Jól van. Fiúkat te viszed?
-Igen. Viszem, hozom. Este hatra megyek Jinért, Jimin viszont nem tudom mikor végez. Lehet már napközben hazadobom.
-Oké. Csak szólj, hogy felkészüljek rá lelkiekben.
-Rendben. - nevettem, amint elkészült a teám.
Miután elfogyasztottam és a fiúk is elkészültek, elindultunk a napi dolgainkra. A telefonom már javában csörgött, amikor elvittem Jimint a trickesekhez, ám Jin és a zeneakadémia miatt le kellett némítsam egy rövid időre.

Végigkísértem Jint a melléosztott felügyelővel együtt, majd megtudva a napi programját, nyugodt szívvel hagytam ott és indultam vissza az autóhoz. Sokat kellett sétálnom, mert szinte az épület másik végében álltam meg és a telefonomat továbbra sem vehettem fel, nehogy megzavarjak egy órát, így hatalmas léptekkel rohantam, amikor egy ismerős hang a nevemen szólított. Le is döbbentem, mert nem számítottam rá, hogy egyszer még újra hallom majd.
-Rég láttak piroska?
-Hát te, hogy kerülsz ide? - pislogtam fel rá hatalmas szemekkel.
-Most itt tanítok.
-Azt mióta?
-Már vagy két éve. De rád nem számítottam. Mit keresel itt?
-Dolgozok. Hoztam ide egy ügyfelet.
-Még mindig rohansz mindennap?
-Igen.
-És egy kávéra lenne időd?
-Hát..... ma sok a dolgom.
-Persze nekem is. De valamikor csak pihensz. Én ötig tartok órát. Utána?
-Hatra jövök vissza..... max utána. - gondolkoztam rajta, hogy akármennyire is van kedvem hozzá, igen sok dolgom van, meg lehet a srácok se örülnének neki.
-Akkor utána. De csak ha nem zavarok. Nem akarok terhedre lenni.
-Nem leszel szerintem. Bár...... megoldom. Rég láttalak, úgyhogy szakítok rád időt most az egyszer. - mosolyogtam fel rá, és bevillant egy ötlet - Vannak állataid még?
-Igen.... mért?
-Mid van?
-Macska. Kettő.
-Kölcsönadsz egyet?
-Hát... attól függ minek? - ráncolta szemöldökét.
-Van valaki, akinek nagy szüksége lenne rá az elkövetkezendő héten. - zseni vagyok!

(Folytatjuk :3 Mindig folytatjuk, csak nem sok kedvem van írni, szóval bocsánat.)

24 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Huh öhm >< mostanság kéne. Igyekszek ma vagy holnap :)

      Törlés
  2. Már nagyon várom^^ érdekel hogy mi lesz Vvel meg persze Jin és Franci szerelmével ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nincs mostanában folytatás, de nem sok kedvem van most ehhez a ficihez >< de lesz folytatás csak időkérdése

      Törlés
    2. Rendben ^^ Megértelek én is irok ficiket. Bár nem ilyen jókat és izgiket.

      Törlés
  3. Nagyon nagyon jol ez a fici*.* remelem meg lesz folytatasa!:)^^

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. Lesz >< csak nem tudom mikor, mert nem ehhez van kedvem ><

      Törlés
  5. Légyszives ne kínozz! Már tűkön ülve várom a folytatást...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát pedig most beteg is lettem és az egyetem miatt rengeteg olvasnivalóm van :S

      Törlés
  6. Nee csináld:( Kínzás, hogy nem tudom mi lesz a folytatás. Kínzás, hogy nem tudom mi lesz Jin ésFranci szerelmével és V-vel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz folytatás ne aggódj, mert mindegyik fiún végigmegyünk, és mindenki kapni fog egy ilyen sok részes sorozatot, amik össze fognak érni. Következő Suga lesz, de Jin és Franci kapcsolata is fent marad majd. Amint pedig szép lassan mindannyian becsajoznak a lányok között is lesznek dolgok. :) Szóval lesz folytatás, csak nem tudom mikor :)

      Törlés
  7. Mikor lesz fogytatas
    bele halok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz folytatás csak nem tudom mikor ><
      Sajnálom. Meg nem sok kedvem van hozzá, de lesz folytatás, mert akkor is rá fogom venni magam egyszer. Csak ebből is olvasni kéne, hogy tudjam mi van. ><

      Törlés
  8. Eddig nagyon tetszik a történet én nagy izgalommal várom a következő rész. Ez az első hosszabb történet amit eddig olvastam. Nagyon hálás vagyok hogy rengeteg energiát és idő fektetsz ebbe hogy néhány embert boldoggá tegyél és megszeretném jegyezni hogy nagyon tehetséges vagy. Sok sikert a tanuláshoz.......én nem sürgetlek annyira mert tudom hogy nehéz több dolognak megfelelni.......de azért nagyon várom.......HAJRÁ!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esküszöm folytatni fogom, de tényleg nem tudom, hogy mikor. Sajnos nekem is el kell olvasnom újra az egészet, mert már kicsit nem vagyok képben. De lesz folytatás. Rakj be minket blogger listára és akkor fogsz is kapni róla értesítést, ha feljössz.
      Köszönöm a kommentedet és hogy így gondolod *-* Sokat jelent nekem.

      Törlés
  9. Istenem! Most olvastam végig az egészet egyhuzamban. És, úristen Ah, nagyon szuper az egész. Teljesen odavagyok érte. És ez a rész is annyira jó lett. Végigolvastam az összes részt és elkezdtem sírni mert nincs folytatás... Tudom milyen az amikor ilyennel nyesztetik az embert szóval nem akarok bunkó leni de Folytiiiiiiiit!!!😍😍

    VálaszTörlés
  10. Jó-jó majd.... nem tudom mikor de lesz. Lehet lassan újraolvasom és akkor folytatom. Vagy nem tudom de igyekszek majd :D
    Vagy ha nem tudom elolvasni akkor lehet lesznek sztoribakik

    VálaszTörlés
  11. Már többször is végig olvastam Az egész ficit. Ez a kedvencem, ilyen jót még nem olvastam, nagyon megfogott, imádom. Köszönöm, hogy fáradozol ezekkel a részekkel. Sok sikert a tanuláshoz:) a folytatást pedig várom, írd amikor neked jól esik,:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szülinap alkalmából jövőhéten tervezem folytatni majd befejezni is :D

      Törlés
  12. Uu nagyon jóó lett mikor lessz folytatás?? *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Nem tudom! De... tuti lesz. Idén befejezem, legkésőbb nyáron, csak el kell olvasnom elölről az egészet XD

      Törlés
  13. Most értem a végére és OMG..Amint tudod, hozd a kövit 😍😍❤

    VálaszTörlés
  14. Vizsgák után hozom :) Remélem XD már illene

    VálaszTörlés