Do you believe in beasts? ~ 12. rész (END)

-Na! - rúgta arrébb a lány kezeit Aaron - Tartsd a távolságot ember! - szólt rá, végül pedig meggondolta magát - Tudod mit Jungkook-ah? Nem érdekel még egy lyuk a bundádon. - húzta meg a ravaszt és a pisztoly eldördült, leadva az est utolsó lövését, melynek ára ezúttal egy életet számlált.



Jungkook többé nem moccant, mellkasa sem emelkedett, lihegése sem hallatszódott, melyet Yeongnari nem akart elhinni.
-Jungkook! - mászott oda hozzá párja, majd ölelgetni kezdte a farkast, kiből teljesen kiszállt az élet, miközben Aaron eltette fegyverét és más cucca után kutakodott.
Azonban harcos csapatukból legfőképp Seokjin nem tűrte tettek nélkül a vadász jelenlétét. Öccse elvesztésétől vérben kezdtek forogni szemei. Elszállt az esze, már nem érzett fájdalmat. Többé nem látott mást, csak ellenfelét, ki megfosztotta őt egyik családtagjától, ezért el akarta venni az életét. Egy pillanat alatt összeszedte magát, a düh felállította lábaira és olyan üvöltést engedett fel torka legmélyéről, melytől a közeli fák is megremegtek. A legnagyobb farkas teljes erejével neki esett újra a vadásznak. Olyan hevességgel támadta le, mintha nem kapott volna korábban semmit tőle, egy karcolást sem, mintha sértetlenül, kipihenten kelt volna fel a földről. Így pedig azonnal elkapta a másikat, az nem tudott kitérni előle. Marcangolni kezdték egymást, foggal körömmel küzdöttek, hogy megsebesítsék ellenfelüket és ezúttal rengetegszer sikerült Seokjinnek is melyben dühe segítette. Yoongi is részt szeretett volna venni a csatában, de társa annyira begurult, hogy nem mertek közelükbe menni. Inkább Jungkookkal foglalkoztak, miközben a dadus is odaért. Próbáltak életet lehelni belé, de nem sok esély volt erre, még Yoongi szerint sem, ki félretéve szégyenlősségét azonnal emberi alakját vette fel, hátha tudása segíthet most nekik, ám nem úgy tűnt. Ezúttal nem tehettek semmit érte, viszont barátnőjéért már igen, így ráfordítottak némi figyelmet és rendbe rakták sérülését, míg az a harcoló feleket nézte. Nem igazán volt magánál, nem hitte el a történéseket, ezért csak bambulta az őrjöngő Seokjint, kiből lassan kések álltak ki. Aaron ugyanis elhagyta valahol a sok növény között pisztolyát és még néhány holmiját, ám sajnos így is rengeteg maradt nála. Tűpárnaként kezdte használni Seokjint, kit ez egyáltalán nem érdekelt. Nem érzett többé semmit, a célja megvédte ettől, ezért tudott menni utolsó lélegzetéig, miközben rendesen megtépázta ellenfelét. Már biztosak voltak benne, nem egyszerű ember a vadász, de azt nem tudták, pontosan mi. Ám Jin ezen nem is gondolkodott. Csak ment utána, meresztette bele körmeit és fogait amint próbálta darabokra cincálni a másikat. A nagy küzdelemben azonban kezdett ő alulmaradni. Hiába forrt vére, ha az kezdett lassan elfogyni, hiába vezérelte a düh, ha lassan kimerült teste és már felállni sem tudott rendesen. Lihegett csupán míg célpontját nézve erőt gyűjtött.
-Nem terveztem két farkast egy este, de így csak nagyobb megtiszteltetés. Viszont neked a mancsod is kell, ha már ilyen károkat tettél bennem. - törölte meg nála maradt hatalmas pengéjű kését ruhájában - Még a szíved is kiteszem egy üvegbe dísznek. - indult Seokjin felé.
A farkas nem próbált menekülni, meg sem moccant, bevárta ellenfelét és mintha feladta volna a harcot mutatta mellkasát neki, hogy vegye el az ő életét is.
-Elég! - fogták meg a lendülő kést fehér fényből felépülő karcsú ujjak, melyek nem engedték, hogy újabb lelket fosszon meg testétől - Túl messzire mentél. - vették is el tőle a fegyvert.
Mindannyian csodálkozva nézték az új jövevény, aki nem is volt annyira új, mint amennyire Jin és Aaron gondolta. Nari állt mellettük, viszont már teljesen más külsőben. Úgy tűnt, mintha angyal lenne, de szárnyai nem voltak. Teste borult fénybe, mely így az erdőt is megvilágította, elméje pedig teljesen megváltozott.
-Mi vagy te?
-Valami, ami az életet védelmezi, melyet súlyosan sértesz. A munkád véget ért, többé nincs szükség rád. - dobta el a kést.
-Amíg ezek a vadállatok léteznek szükség van rám. - válaszolt Aaron, mire Jin morgott egyet, már amennyi ereje maradt erre.
-Nem. Életet nem oltunk ki, legyen az bármilyen. - lépett a fiúk közé - Nincs jogunk ehhez. - fordult a farkas felé és meg akarta érinteni, ám az tartott tőle, így elhúzódott - Nem bántalak. Többé senki sem bánt, drága csizmásom. - nyugtatta meg Jint, ki inkább meglepettségében hagyta a lánynak, hogy végül megérintse bundáját és ezzel begyógyítsa sebeit.
-Akkor miért akartok minket szolgálatotokba?
-Mi nem akarunk. - indult vissza Yoongiékhoz, kiktől pár perce felkelt, hogy fordítson a helyzeten - Senki sem kért titeket erre, főleg nem mi. Mi biztosan nem kérnénk egy élet kioltását sem. - közeledett a dokihoz, aki visszaváltozott, hogy párjával inkább elmenekülnek a sötétben, hiszen nem voltak sohasem az ég kegyeltjei, éppen ezért féltek is Naritól - Nem bántok senkit. - próbálta őket megnyugtatni, de még akkor is is aggódtak, mikor láthatóan helyrehozta sebeiket, nem pedig súlyosbított rajtuk.
-Az egyház képzett minket, ők adták fegyvereinket és mindent, amivel küzdhetünk ezek ellen. A vallás indított utunkra.
-Vallás és egyház. De melyik? Ezek emberi dolgok, mindenkinek a saját hite, a saját gondolatai, melyekből milliónyi verzió van. Miből állapítod meg, hogy melyik a helyes? Hogy melyik az idősebb? Akkor sokat mehetnénk vissza az időben, a te vallásod születése elé. Hogy melyik az erősebb? Miért hirdet békét, ha azt háborúval terjeszti? Ezek csak mind valakinek a gondolatai, melyekkel mások éppen egyetértettek, vagy nem. Egy dolog közös csupán ezek nagy részében. Az élet szentsége, bár még sokszor ezt is máshogyan értelmezik. Pedig az élet szent, legyen az bármilyen. - guggolt le Jungkook farkasi testéhez.
-De ők embereket ölnek. Ők sem tisztelik az életet.
-Ők nem ölnek már rég senkit. Az életben maradásért küzdenek a lehető legkisebb áldozatok árán. Te vagy az, aki innen elvette bárki éltét is. Ártatlanokét is beleértve, csak azért, hogy háborút robbants ki közöttük és majd egymást mészárolják le. Igen, ezt is tudom. Pedig ezek az emberek nem bántottak soha senkit önszántukból. A békéért küzdöttek. De még, ha bántottak is volna, ki vagy te, hogy ítélkezz felettük? Ez nem a te dolgod.
-De a tiéd sem. Te csak hírnök vagy, nem a főnököm. - szállt szembe vele Aaron.
-Nem akarok ebből gondot. Meg kell értened, hogy amit teszel, az rossz.
-Az én filozófiám szerint nem, ha már ennyire fejtegetünk most. Azért élek, hogy megöljem őket és ezt is fogom tenni. - vette fel kését.
-Féltem, hogy ez lesz a válasz.
-Az angyal átkísér, kutya. - fordult Jin felé a vadász.
-Nem vagyok angyal, de téged elkísérlek valahova. Életet életért. - fénylett fel teste, hogy elvakított mindenkit.
Aaron ledermedt, többé nem tudott mozdulni, szoborrá vált ott, ahol állt, míg Yeongnari visszanyerte emberi alakját. Sérülése eltűnt, csak ruhája árulkodott afelől, hogy megsebesítették, ő pedig úgy viselkedett, mintha mindennapos lett volna átváltozása. Nem foglalkozott komolyabban vele, inkább Jungkookot szólongatta, ki mindenki meglepetésére fellélegzett.

Ahogyan a hétköznapi Világ képes rá, úgy az övék is feje tetejére állt egy este alatt. Rengetegszer fordult a kocka, míg végül nekik kedvezően oldalát nem mutatta. Hatalmas szerencséjük volt, hogy megmentette őket egy olyan valami, amiről nem tudták, micsoda pontosan, hiszen Nari nem volt tisztában a történésekkel. Ő csak annyit mondott, hogy a segítségét kérte valami, egy hang, mi végül átvette a hatalmat felette, hiszen akkor már nem számított neki semmi. Nem ronthatott semmi sem a helyzeten, végül pedig jól döntött, hiszen megmentette őket az a kedves lény, ki a vadászt kővé dermesztve hagyta maga után az erdőben. A történések utáni néhány napban, míg a Hold nem hagyta nyugodni Jungkookot és Seokjint ők ezt a szobrot őrizték. Tartottak tőle, megmozdul, újra életre kel az ellenség, így mikor hazaindultak a kimerítő napok után még megbíztak néhány falubelit, hogy ellenőrizzék rendszeresen Aaront, nehogy baj legyen belőle és túl későn eszméljenek fel a veszélyre. Hiszen bári megtörténhetett bármikor.
-De jó itthon lenni. Nem számítottam rá, hogy hazajövök még. - dobta le táskáit Jungkook amint belépett saját lakásának ajtaján és nagy levegőt vett.
-Én nagyon hittem benne. - követte Nari - Erről eszembe jut valamit.
-Micsoda? - követte párját tekintetével, amint az is lepakolta holmijait.
-Emlékszel a megállapodásunkra, hogy nem mehetek sehová? - fordult Jungkook felé.
-Igen. De már nem él, hiszen kiderült, ki ölte meg az a lányt és kiiktattuk. Illetve, te.
-Pedig arra gondoltam, hogy mi lenne, ha többé te sem mehetnél sehova nélkülem?
-Nincs semmi fenyegető most a városban. Főleg nem rám nézve.
-De nagyon megijesztettél. Rövid időre el is vesztettelek.
-Viszont megmentettél.
-Az nem én voltam és többé nem szeretnélek elveszíteni egy pillanatra sem. Az, hogy az a lény segített, csupán annak volt köszönhető, hogy Jin torkaszakadtából vonyított és hallottuk. De a városban, ha történik veled valami, honnan tudnám meg időben? Ezért mi lenne, ha bizonyos napokon egyikünk sem menne el a másik nélkül sehová?
-Nari. - ment oda a lányhoz - Az élet életveszélyes. Azzal, hogy aggódunk, hogy mikor és mitől halunk meg kiveszik belőle az élvezet.
-Te is aggódtál miattam.
-Tudom, önző voltam. Viszont ajánlok valamit, ami mindkettőnket megnyugtatna. Mi lenne, ha soha többé nem kellene hazamenned?
-Úgy gondolod, ahogy én gondolom?
-Úgy, hogy teljesen költözz hozzám! - húzta magához párját - Mond le a másik lakásod és minden cuccod hozd ide végleg. Úgyis itt laksz már félig. Nem sok dolog változna.
-Messze van a kávézó, hogy mindennap elmehessek.
-Ez eddig nem volt gond, de akkor majd elviszlek és hazahozlak mindig. Kérlek! Akkor nem kéne neked sem aggódnod miattam
-De hagynod kell majd dolgozni.
-Megígérem, hagylak. Addig majd elmegyek itthonról a bátyámmal meg Yoongival.
-Rendben. - sóhajtott Nari.
-Ahhh! Ez az! - kapta fel barátnőjét Jungkook - És most betartatom az ígéretedet. - indult a háló felé.
-Ahh... nem felejtetted el.
-Ezt soha! - vigyorgott - Úriember nem felejt ilyesmit, így még egy vallomással is tartozol. - lépkedett párjával karjaiban.
-Nem felejtettem el, hogy szeretlek.
-Aaaah! Mond még egyszer! - mosolygott örömében - Mond még sokszor! - ért lassan az ágyhoz.
-Akkor elhasználódik.
-Nem érdekel. Hallani akarom még milliószor tőled. - állt meg karjában Narival.
-Fogod is, ne aggódj! Rengetegszer fogod.



( (Átmentem a csütörtöki ZH-n ez az!) Hát a fő sztorinak itt vége van sajnos. Nem terveztem többre az ő szálukat, csak ennyit szerettem volna elmesélni. A befejezések azonban sohasem sikerülnek, így ne haragudjatok, ebben rossz vagyok.
Akit érdekelne Yoongi és Jin története is, az majd nézzen még vissza, mert kapnak néhány külön részt most ők is! Kis mesélés lesz róluk kiegészítésnek. :) Remélem azonban mindenkinek tetszett és nem csalódtatok túl nagyot bennem ><
Maradjatok velünk a jövőben is, mert még sokáig szeretnénk írni nektek! Köszönjük, hogy olvastok, ezt a jó szokásotokat tartsátok meg! :D
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )