-Akkor gyere velem. Úgyis elkésnél, legalább nem fog aggódni, ha velem vagy.
-Rendben. - követte Jint autójához - Olyan hiányérzetem van. - ült be mellé.
-Mitől?
-Nem tudom. Biztos megvan mindenem. Mindegy. Kookhoz megyünk?
-Igen, kiraklak nála.
Már nem voltak túl messze Jungkook lakásától, ahol tulajdonosa kezdett kicsit ideges lenni a Nap lenyugvása miatt, bár feleslegesnek bizonyult aggódása, mikor barátnője az utolsó pillanatban betoppant. Újabb kis vita keletkezett az aprócska késéből, hiszen nem bírta ki, hogy ne hozza szóba, ám ez semmit sem változtatott terveiken. Ugyanolyannak bizonyult, mint a többi semmiség az elmúlt szűk egy hónap alatt, melynek nem sok szerepe volt igazából a közöttük uralkodó viszonyban, mert a lényeg továbbra is ugyanaz maradt. Szeretik egymást.
-Yoongi jön most? - érdeklődött Yeongnari, miután Kook összepakolt némi holmit és elindultak a vidéki házhoz.
-Igen. Lovisat is hozza, szóval... lehet lesz mitől félnünk. - sóhajtott nagyot.
-Nem szeret titeket?
-De, elfogadta ő is az itt uralkodó egyezséget, csak ugye miattunk megégett Yoongi, így kicsit mérges lehet Lovisa. Nem szereti, hogy Yoongi ennyire önfeláldozó, meg kedves velünk.
-Értem... Akkor védjem a nyakam?
-Neeeem. - vigyorgott - Azt azért nem kell, csak készülj fel, hogy bunkó lesz.
-Okés... Kook!
-Tessék?
-Jövőhéten menjünk el moziba!
-Ezt majd még megbeszéljük.
-Étterem?
-Majd.
-Kirándulás?
-Nem ér rá ezt a hétvége után megbeszélni? - grimaszolt.
-Nem akarsz előre tervezni, mert félsz, hogy mi lesz.
-Pszichológusnak kéne menned. Nem tudom, hogy tudsz így olvasni a fejemben.
-Én is félek. De egyezzünk meg, hogy elmegyünk moziba!
-Ezt még nem tudom.
-Ígérd meg nekem!
-Jin is sok dolgot megígért a párjának. A Világot ígérte neki, de végül nem tudta megadni. A sok dolog közül ez is egy volt, amiért annyira összetört. Majd, ha vége ennek a pár napnak, megbeszéljük. - váltott komolyra. Nem volt kedve olyat ígérni, amiben nem volt biztos, hogy be tudja tartani.
-Rendben... - fejezték be hosszú percekre a beszélgetést és kínos csend következett mindaddig, amíg Nari újra meg nem szólalt - Mit lehet csinálni a házban napközben?
-Tévét nézni.
-... Ennyi?
-Hát ő... Nem tudom. Nem igazán vagyunk ébren napközben.
-Akkor majd fel kell találnom magam.
-Igen... de első nap elmehetünk sétálni. Az erdőbe, ha érdekel... bár nem túl romantikus.
-De! Jó lesz! Az jó. - örült meg az ajánlatnak - Érdekel, este merre jártok.
-Akkor holnap sétálunk. - tértek végre egy jobb témára.
Az út alatt lassan megnyugtatták egymást a hétköznapi beszélgetésekkel, miközben közeledtek a cél felé. Ha csendben ültek volna, vagy feszegették volna tovább a kezdeti problémát, akkor valószínűleg összeveszve, idegesen értek volna vidéki házikóba, így viszont legalább egy kis időre sikerült megfeledkezniük az életüket fenyegető veszélyről.
A dadus köszöntötte őket elsőnek és segített becipekedni annak ellenére, hogy Seokjin előttük ért a házba. Mint kiderült, ő nagyon elfáradt aznap, így azonnal rohant aludni, legalábbis Narinak ezt mondták a többiek, ám Jungkookot már jól ismerte és érzett némi csúsztatást hangjában.
-Miért nem látni igazából Jint? - mászott be Kook mellé az ágyba.
-Csak fáradt, azért.
-Ismerlek már, nem mondasz igazat.
-Közeleg az évfordulója. Ilyenkor sokkal zárkózottabb.
-Évforduló?
-A párjával. Azt ünnepli... gyászolja... nem tudom igazán. De ne róla beszélgessünk most! Veled szeretnék foglalkozni. - ölelte magához Yeongnarit - Remélem jól fogod érezni magad itt. Jobban, mint legutóbb.
-Ha kijöhetek majd a szobámból, akkor igen.
-Fő a biztonság. Sajnálom.
-De legutóbb sem ettél meg. Pedig együtt aludtunk.
-Azt az esetet magam sem értem. - mosolygott - De nem akarok kockáztatni, főleg most. Viszont... ma még tudunk mindent... haaa szeretnéd.
-Elég rosszul kezdeményezel. Máskor jobban megy. - kuncogott Nari.
-Izgulok kicsit, na! Nem mehet mindig minden tökéletesen.
-Nem. De cuki vagy. - nyomott puszit arcára Nari - Viszont majd megbeszéljük jó?
-Saját fegyveremmel?
-Igen. - vigyorgott Yeongnari.
-Oké, értem. Feküdj vissza! - húzta magához párját Kook - Akkor majd. Kibírom.
-Ki hát. Menni fog. - sóhajtott nagyot.
Ám ez a beszélgetés olyan gondolatmenetet indított el mindkettejükben, amit egész nap próbáltak kerülni. Nari nem tudta kiverni a fejéből Jungkook szavait és a legutóbbi ilyen alkalom történéseit, ami miatt viszont tovább fejtegette a helyzetet, mint pedig hivatásos könyvfaló, sajnos nem a legkedvesebb végkimenetelek futottak át elméjén. Eközben Kook is gondolkozott hasonlóan borzalmas jövőt látva mindattól, amit addig tapasztalt, ugyanis ő kezdő volt, ám a rájuk támadó vadász már nem. Féltette az életét, aggódott, ezt pedig ki is mutatta az éjszaka közepén, mikor még mindig ébren volt, egy hatalmas sóhajjal, mialatt Yeongnarit jobban szorított magához, mint addig bármikor.
Mindketten aggódtak, de igazából az egész ház félt a következő pár naptól, ami megváltoztathatja majd életüket. Senki sem aludt túl sokat az este, ami reggel látszott is mindenkin. Így nem volt túl aktív a nappal, az egész lakásban csend uralkodott, még dadus sem pakolászott annyit, viszont Narit elvitte Kook a sétára, hiszen megígérte nekik és szerette is volna bevezetni abba világba, amely számára igen különleges volt, mit azelőtt senkinek sem mutatott meg. Ebbe az erdőbe menekült minden alkalommal, mikor baj érte, lelke sínylődött, vagy döntésképtelennek bizonyult, ugyanis nem csak farkasként birtokolta azt hanem, mint ember is. A családja tulajdonába tartozott az a föld, ezzel pedig biztosították saját maguknak a viszonylag nyugodt holdtöltés napokat.
-Mit szoktatok csinálni? - sétáltak egy kis ösvényen egymás kezét fogva.
-Igazából nem sokat. Felfedezzük újra az erdőt, kiderítjük, van-e új lakója, néha vadászunk, bár az ritka. Nem szoktuk bántani a vadakat, ha nem vagyunk éhesek, általában pedig jól megvacsorázunk, hogy tényleg ne legyen baj. Inkább járőrözünk. Nagy ez az erdő, elvagyunk benne.
-Csak a tiétek?
-Igen, most igen. Régen szüleink jártak ide, de ők már öregebbek. Kevésbé bírják a tempót, így elköltöztek és most kisebb helyen vészelik át ezeket a napokat.
-Az egész család farkas?
-Hát apánk hozta be, de megharapta anyánkat is, így tőlük már mindenki az. - kezdett mesélni családjáról Jungkook, amit eddig még soha nem tett meg ennyire részletesen. Csak Jinről mondott néhány dolgot, de távolabbi rokonságról semmit.
Meg is lepődött Nari, de örült a témának és ő is hasonlóan bensőséges tényeket osztott meg párjával, aminek már éppen itt volt az ideje kapcsolatukban. Úgy tűnt, a tudat, hogy talán már nincs sok idejük, jobban ösztönözte őket a másik megismerésére, mint eddig bármi. Ezért az utolsó nap szinte csak sétálgattak az erdőben és olyanokról beszélgettek, amikről máskor soha, miközben Kook megmutatta a legszebb helyeket, melyeket ismert a fák között.
-Nem akarom, hogy lemenjen a nap. - feküdtek a fűben egy kicsike kis tisztáson az eget bámulva - Nem akarom, hogy bajod legyen.
-Ezúttal többen leszünk, tapasztaltabbak állnak az oldalunkon. Talán így nem lesz baj.
-A "talán" nem túl biztató.
-Nem tudok semmit sem ígérni, mert nem látom a jövőt, - fogta meg párja kezét Jungkook - de mindent megteszek, hogy mindannyian visszatérjünk. - nézte az égen úszó felhőket.
-Csak egyben gyere haza. - hunyta be szemeit Nari, mintha igazából ezt másnak is címezné.
-Igyekezni fogok. - szorították egymás ujjait.
Ám sajnos az idő senki kedvéért nem állt meg, még csak nem is lassított, így hamarosan kezdett lesüllyedni a nap, nekik pedig muszáj volt visszatérniük a házba.
-Yoongiék már felkeltek. - üdvözölte őket Jin.
-Fel is jöttek? - kérdezett vissza öccse.
-Nem. Csak hallottam őket kiabálni.
-Akkor a kapcsolatuk még mindig az igazi. - vigyorgott Jungkook.
-Nem jönnek ki jól? Akkor minek vannak együtt? - érdeklődött párja.
-Óóóó, nagyon is jól kijönnek. - pakolászott Seokjin.
-Igen. Ők ilyenek. Elég gyakran veszekednek és általában ordítoznak. Nem tudom milyen svéd Lovisa, de inkább olasznak kellett volna születnie. Nagyon temperamentumos néha. De most megyek átöltözni. - indult szobájába Kook.
-Remek ötlet öcsi. Én is mindjárt megyek. Nari
-Tudom. Szoba. - szakította félbe.
-Igen. De ezúttal az ajtót se nyisd ki! Muszáj a vadásszal foglalkoznunk, nem zavarhatod meg Kookot, szükségünk van rá. - tájékoztatta őt Seokjin, mire Jungkook még morgott egyet, mielőtt eltűnt volna.
-Nem kéne inkább maradnia? Pont neki nem kéne kimennie a sok sérülése után, nem?
-A vadász mindenkit megöl. - fordult szembe a lánnyal - Nem csak az öcsémért jött, csupán vele kezd. Együtt kell megölnünk, csak úgy van esélyünk. Most itt van Lovisa, ő tapasztaltabb, harcosszellem, ha most sem sikerül, akkor nem csak mi fogunk eltűnni.
-Rendben, megértettem.
-Ez a döntő időszak, ezért ne zavarj be!
-Akkor minek vagyok itt, ha csak zavarok?
-Mert Kook nem bír elengedni, amit megértek. Voltam a helyzetében. De te biztonságban vagy. Sosem bántana a vadász, mert ember vagy.
-A saját épségem miatt aggódok a legkevésbé. - meredt Jin szemeibe, ki mély levegőt véve válaszolt csak.
-Tudom. De megpróbálok vigyázni rájuk.
-Magadat se felejtsd ki a sorból.
-Én már rég nem számítok.
-Mindenki számít. Te mondtad, csak együtt van esélyetek.
-Viszont minden harc követel áldozatokat.
-Kész vagyok! - tért vissza köntösben Jungkook - Jiiiin! Már csak pár percünk van. Nekem kell emlékeztetni téged?
-Elbeszéltük az időt. Rohanok is. Nari akkor, kérlek.
-Megyek. - indult szobájába.
-Köszönöm! - rohant el Seokjin.
Yeongnari elfoglalta saját helyét, ám amíg még volt pár percük addig a küszöb által kettéválasztott tér két oldalán állva beszélgettek Jungkookkal. Sajnos nem tudtak ezúttal hétköznapi témát felhozni, csak aggodalmuk hangzott el megannyi verzióban, ami lassan kezdett egy szappanoperába átfordulni, de az idő még mindig rohant, így hamarosan el kellett válniuk. Az ajtó csukódott, Nari pedig türelmesen várta, mikor tör ki párja fájdalmas üvöltésekben, ahogy az érőben lévő Hold gyenge erejével kényszeríti az átváltozásra. Szörnyű volt hallania a baljós hangokat, melyek a vadász közeledtét jelezték, az összecsapásig tartó idő fogyását, mivel azonban semmi lényegeset nem tehetett, imádkozni kezdett. Sosem hitt igazából Istenben, a saját sorsának kovácsának gondolta magát és mindenkit, ám ezúttal nem volt már kihez fordulnia. Minden segítség jól jött, érkezzen az bárhonnan.
Sokáig fennmaradt reménykedve, hamar visszafordulnak, nem futnak össze azzal a borzalmas emberrel és nem keverednek harcba, azonban a csend nem távozott. Hiába várt, senki nem tért vissza az éjszaka folyamán, őt pedig lassan elnyomta a fáradtság, mely ellen már nem bírt tovább küzdeni. Sok mindenről álmodott, kicsit sem kellemes történések sorozatáról, a balszerencse szerencsés napjáról, így nem tudta kipihenni magát addig a pillanatig, míg reggel fel nem riadt az első zajra mely beszűrődött szobájába. Amint kinyíltak szemei és ráébredt, már felkelt a Nap, úgy kirohant a nappaliba, ahol meggyötört arcok köszöntötték.
-Úgy örülök, hogy visszajöttél! - ugrott azonnal Jungkook nyakába.
-Nem volt nagy kunszt a ma este. - ölelte magához a lányt - Menekült előlünk, nem igazán harcolt.
-Nem hát! Lehet már nem mer szembeszállni velünk, csak a legfontosabb napon. - szólalt meg egy ismeretlen hang, mire Yeongnari eresztett Kookot ölelő fogásán - Szia! Még nem találkoztunk, - állt a hang tulajdonosa a besötétített szobában messze tőlük, annál az ajtónál, ami a többi szoba felé vezetett - de messziről már láttuk egymást. Lovisa vagyok.
-Szia! Yeongnari.
-Miattad harapta meg Kook a drága Sugamat.
-Suga?
-Yoongi beceneve. Lovisatól kapta. - tájékoztatta Jungkook.
-Igen. Szóval tartozol! Megmentette az életedet. Most pedig megmentem a párodét. Örökre az adósaink maradtok. Még a gyerekeitek is törleszthetnek.
-Naaaa! - intette le Yoongi, amint odasétált barátnőjéhez - Nyugalom. Mindenki rendben van. Inkább aludjunk. Nehéz napok jönnek még. - terelte szobájuk felé párját.
-Kicsit morcos, mint mondtam. - néztek egymásra Narival.
-Valahol igaza van.
-Sajnos. Pihenjetek! - indult lefeküdni Seokjin is - Holnap már egy fokkal nehezebb lesz.
-Muszáj aludnom. Egész este futottunk. Sajnálom. - engedte el párját Jungkook.
-Semmi baj amíg egyben vagy.
-Ez azért picit túlzás. - szégyellte el magát mosolyogva Jungkook.
-Mi történt?
-Hát csak... nem fontos. - rázta fejét.
(Sajnos csütörtökön ZH-m van, de nagyon akarok írni. Hát persze, hogy minden mást szívesebben csinálnék, mint a tanulás. Viszont igyekszem összeegyeztetni nektek. :) Még egy részt addig minimum szeretnék hozni nektek.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )
-Rendben. - követte Jint autójához - Olyan hiányérzetem van. - ült be mellé.
-Mitől?
-Nem tudom. Biztos megvan mindenem. Mindegy. Kookhoz megyünk?
-Igen, kiraklak nála.
Már nem voltak túl messze Jungkook lakásától, ahol tulajdonosa kezdett kicsit ideges lenni a Nap lenyugvása miatt, bár feleslegesnek bizonyult aggódása, mikor barátnője az utolsó pillanatban betoppant. Újabb kis vita keletkezett az aprócska késéből, hiszen nem bírta ki, hogy ne hozza szóba, ám ez semmit sem változtatott terveiken. Ugyanolyannak bizonyult, mint a többi semmiség az elmúlt szűk egy hónap alatt, melynek nem sok szerepe volt igazából a közöttük uralkodó viszonyban, mert a lényeg továbbra is ugyanaz maradt. Szeretik egymást.
-Yoongi jön most? - érdeklődött Yeongnari, miután Kook összepakolt némi holmit és elindultak a vidéki házhoz.
-Igen. Lovisat is hozza, szóval... lehet lesz mitől félnünk. - sóhajtott nagyot.
-Nem szeret titeket?
-De, elfogadta ő is az itt uralkodó egyezséget, csak ugye miattunk megégett Yoongi, így kicsit mérges lehet Lovisa. Nem szereti, hogy Yoongi ennyire önfeláldozó, meg kedves velünk.
-Értem... Akkor védjem a nyakam?
-Neeeem. - vigyorgott - Azt azért nem kell, csak készülj fel, hogy bunkó lesz.
-Okés... Kook!
-Tessék?
-Jövőhéten menjünk el moziba!
-Ezt majd még megbeszéljük.
-Étterem?
-Majd.
-Kirándulás?
-Nem ér rá ezt a hétvége után megbeszélni? - grimaszolt.
-Nem akarsz előre tervezni, mert félsz, hogy mi lesz.
-Pszichológusnak kéne menned. Nem tudom, hogy tudsz így olvasni a fejemben.
-Én is félek. De egyezzünk meg, hogy elmegyünk moziba!
-Ezt még nem tudom.
-Ígérd meg nekem!
-Jin is sok dolgot megígért a párjának. A Világot ígérte neki, de végül nem tudta megadni. A sok dolog közül ez is egy volt, amiért annyira összetört. Majd, ha vége ennek a pár napnak, megbeszéljük. - váltott komolyra. Nem volt kedve olyat ígérni, amiben nem volt biztos, hogy be tudja tartani.
-Rendben... - fejezték be hosszú percekre a beszélgetést és kínos csend következett mindaddig, amíg Nari újra meg nem szólalt - Mit lehet csinálni a házban napközben?
-Tévét nézni.
-... Ennyi?
-Hát ő... Nem tudom. Nem igazán vagyunk ébren napközben.
-Akkor majd fel kell találnom magam.
-Igen... de első nap elmehetünk sétálni. Az erdőbe, ha érdekel... bár nem túl romantikus.
-De! Jó lesz! Az jó. - örült meg az ajánlatnak - Érdekel, este merre jártok.
-Akkor holnap sétálunk. - tértek végre egy jobb témára.
Az út alatt lassan megnyugtatták egymást a hétköznapi beszélgetésekkel, miközben közeledtek a cél felé. Ha csendben ültek volna, vagy feszegették volna tovább a kezdeti problémát, akkor valószínűleg összeveszve, idegesen értek volna vidéki házikóba, így viszont legalább egy kis időre sikerült megfeledkezniük az életüket fenyegető veszélyről.
A dadus köszöntötte őket elsőnek és segített becipekedni annak ellenére, hogy Seokjin előttük ért a házba. Mint kiderült, ő nagyon elfáradt aznap, így azonnal rohant aludni, legalábbis Narinak ezt mondták a többiek, ám Jungkookot már jól ismerte és érzett némi csúsztatást hangjában.
-Miért nem látni igazából Jint? - mászott be Kook mellé az ágyba.
-Csak fáradt, azért.
-Ismerlek már, nem mondasz igazat.
-Közeleg az évfordulója. Ilyenkor sokkal zárkózottabb.
-Évforduló?
-A párjával. Azt ünnepli... gyászolja... nem tudom igazán. De ne róla beszélgessünk most! Veled szeretnék foglalkozni. - ölelte magához Yeongnarit - Remélem jól fogod érezni magad itt. Jobban, mint legutóbb.
-Ha kijöhetek majd a szobámból, akkor igen.
-Fő a biztonság. Sajnálom.
-De legutóbb sem ettél meg. Pedig együtt aludtunk.
-Azt az esetet magam sem értem. - mosolygott - De nem akarok kockáztatni, főleg most. Viszont... ma még tudunk mindent... haaa szeretnéd.
-Elég rosszul kezdeményezel. Máskor jobban megy. - kuncogott Nari.
-Izgulok kicsit, na! Nem mehet mindig minden tökéletesen.
-Nem. De cuki vagy. - nyomott puszit arcára Nari - Viszont majd megbeszéljük jó?
-Saját fegyveremmel?
-Igen. - vigyorgott Yeongnari.
-Oké, értem. Feküdj vissza! - húzta magához párját Kook - Akkor majd. Kibírom.
-Ki hát. Menni fog. - sóhajtott nagyot.
Ám ez a beszélgetés olyan gondolatmenetet indított el mindkettejükben, amit egész nap próbáltak kerülni. Nari nem tudta kiverni a fejéből Jungkook szavait és a legutóbbi ilyen alkalom történéseit, ami miatt viszont tovább fejtegette a helyzetet, mint pedig hivatásos könyvfaló, sajnos nem a legkedvesebb végkimenetelek futottak át elméjén. Eközben Kook is gondolkozott hasonlóan borzalmas jövőt látva mindattól, amit addig tapasztalt, ugyanis ő kezdő volt, ám a rájuk támadó vadász már nem. Féltette az életét, aggódott, ezt pedig ki is mutatta az éjszaka közepén, mikor még mindig ébren volt, egy hatalmas sóhajjal, mialatt Yeongnarit jobban szorított magához, mint addig bármikor.
Mindketten aggódtak, de igazából az egész ház félt a következő pár naptól, ami megváltoztathatja majd életüket. Senki sem aludt túl sokat az este, ami reggel látszott is mindenkin. Így nem volt túl aktív a nappal, az egész lakásban csend uralkodott, még dadus sem pakolászott annyit, viszont Narit elvitte Kook a sétára, hiszen megígérte nekik és szerette is volna bevezetni abba világba, amely számára igen különleges volt, mit azelőtt senkinek sem mutatott meg. Ebbe az erdőbe menekült minden alkalommal, mikor baj érte, lelke sínylődött, vagy döntésképtelennek bizonyult, ugyanis nem csak farkasként birtokolta azt hanem, mint ember is. A családja tulajdonába tartozott az a föld, ezzel pedig biztosították saját maguknak a viszonylag nyugodt holdtöltés napokat.
-Mit szoktatok csinálni? - sétáltak egy kis ösvényen egymás kezét fogva.
-Igazából nem sokat. Felfedezzük újra az erdőt, kiderítjük, van-e új lakója, néha vadászunk, bár az ritka. Nem szoktuk bántani a vadakat, ha nem vagyunk éhesek, általában pedig jól megvacsorázunk, hogy tényleg ne legyen baj. Inkább járőrözünk. Nagy ez az erdő, elvagyunk benne.
-Csak a tiétek?
-Igen, most igen. Régen szüleink jártak ide, de ők már öregebbek. Kevésbé bírják a tempót, így elköltöztek és most kisebb helyen vészelik át ezeket a napokat.
-Az egész család farkas?
-Hát apánk hozta be, de megharapta anyánkat is, így tőlük már mindenki az. - kezdett mesélni családjáról Jungkook, amit eddig még soha nem tett meg ennyire részletesen. Csak Jinről mondott néhány dolgot, de távolabbi rokonságról semmit.
Meg is lepődött Nari, de örült a témának és ő is hasonlóan bensőséges tényeket osztott meg párjával, aminek már éppen itt volt az ideje kapcsolatukban. Úgy tűnt, a tudat, hogy talán már nincs sok idejük, jobban ösztönözte őket a másik megismerésére, mint eddig bármi. Ezért az utolsó nap szinte csak sétálgattak az erdőben és olyanokról beszélgettek, amikről máskor soha, miközben Kook megmutatta a legszebb helyeket, melyeket ismert a fák között.
-Nem akarom, hogy lemenjen a nap. - feküdtek a fűben egy kicsike kis tisztáson az eget bámulva - Nem akarom, hogy bajod legyen.
-Ezúttal többen leszünk, tapasztaltabbak állnak az oldalunkon. Talán így nem lesz baj.
-A "talán" nem túl biztató.
-Nem tudok semmit sem ígérni, mert nem látom a jövőt, - fogta meg párja kezét Jungkook - de mindent megteszek, hogy mindannyian visszatérjünk. - nézte az égen úszó felhőket.
-Csak egyben gyere haza. - hunyta be szemeit Nari, mintha igazából ezt másnak is címezné.
-Igyekezni fogok. - szorították egymás ujjait.
Ám sajnos az idő senki kedvéért nem állt meg, még csak nem is lassított, így hamarosan kezdett lesüllyedni a nap, nekik pedig muszáj volt visszatérniük a házba.
-Yoongiék már felkeltek. - üdvözölte őket Jin.
-Fel is jöttek? - kérdezett vissza öccse.
-Nem. Csak hallottam őket kiabálni.
-Akkor a kapcsolatuk még mindig az igazi. - vigyorgott Jungkook.
-Nem jönnek ki jól? Akkor minek vannak együtt? - érdeklődött párja.
-Óóóó, nagyon is jól kijönnek. - pakolászott Seokjin.
-Igen. Ők ilyenek. Elég gyakran veszekednek és általában ordítoznak. Nem tudom milyen svéd Lovisa, de inkább olasznak kellett volna születnie. Nagyon temperamentumos néha. De most megyek átöltözni. - indult szobájába Kook.
-Remek ötlet öcsi. Én is mindjárt megyek. Nari
-Tudom. Szoba. - szakította félbe.
-Igen. De ezúttal az ajtót se nyisd ki! Muszáj a vadásszal foglalkoznunk, nem zavarhatod meg Kookot, szükségünk van rá. - tájékoztatta őt Seokjin, mire Jungkook még morgott egyet, mielőtt eltűnt volna.
-Nem kéne inkább maradnia? Pont neki nem kéne kimennie a sok sérülése után, nem?
-A vadász mindenkit megöl. - fordult szembe a lánnyal - Nem csak az öcsémért jött, csupán vele kezd. Együtt kell megölnünk, csak úgy van esélyünk. Most itt van Lovisa, ő tapasztaltabb, harcosszellem, ha most sem sikerül, akkor nem csak mi fogunk eltűnni.
-Rendben, megértettem.
-Ez a döntő időszak, ezért ne zavarj be!
-Akkor minek vagyok itt, ha csak zavarok?
-Mert Kook nem bír elengedni, amit megértek. Voltam a helyzetében. De te biztonságban vagy. Sosem bántana a vadász, mert ember vagy.
-A saját épségem miatt aggódok a legkevésbé. - meredt Jin szemeibe, ki mély levegőt véve válaszolt csak.
-Tudom. De megpróbálok vigyázni rájuk.
-Magadat se felejtsd ki a sorból.
-Én már rég nem számítok.
-Mindenki számít. Te mondtad, csak együtt van esélyetek.
-Viszont minden harc követel áldozatokat.
-Kész vagyok! - tért vissza köntösben Jungkook - Jiiiin! Már csak pár percünk van. Nekem kell emlékeztetni téged?
-Elbeszéltük az időt. Rohanok is. Nari akkor, kérlek.
-Megyek. - indult szobájába.
-Köszönöm! - rohant el Seokjin.
Yeongnari elfoglalta saját helyét, ám amíg még volt pár percük addig a küszöb által kettéválasztott tér két oldalán állva beszélgettek Jungkookkal. Sajnos nem tudtak ezúttal hétköznapi témát felhozni, csak aggodalmuk hangzott el megannyi verzióban, ami lassan kezdett egy szappanoperába átfordulni, de az idő még mindig rohant, így hamarosan el kellett válniuk. Az ajtó csukódott, Nari pedig türelmesen várta, mikor tör ki párja fájdalmas üvöltésekben, ahogy az érőben lévő Hold gyenge erejével kényszeríti az átváltozásra. Szörnyű volt hallania a baljós hangokat, melyek a vadász közeledtét jelezték, az összecsapásig tartó idő fogyását, mivel azonban semmi lényegeset nem tehetett, imádkozni kezdett. Sosem hitt igazából Istenben, a saját sorsának kovácsának gondolta magát és mindenkit, ám ezúttal nem volt már kihez fordulnia. Minden segítség jól jött, érkezzen az bárhonnan.
Sokáig fennmaradt reménykedve, hamar visszafordulnak, nem futnak össze azzal a borzalmas emberrel és nem keverednek harcba, azonban a csend nem távozott. Hiába várt, senki nem tért vissza az éjszaka folyamán, őt pedig lassan elnyomta a fáradtság, mely ellen már nem bírt tovább küzdeni. Sok mindenről álmodott, kicsit sem kellemes történések sorozatáról, a balszerencse szerencsés napjáról, így nem tudta kipihenni magát addig a pillanatig, míg reggel fel nem riadt az első zajra mely beszűrődött szobájába. Amint kinyíltak szemei és ráébredt, már felkelt a Nap, úgy kirohant a nappaliba, ahol meggyötört arcok köszöntötték.
-Úgy örülök, hogy visszajöttél! - ugrott azonnal Jungkook nyakába.
-Nem volt nagy kunszt a ma este. - ölelte magához a lányt - Menekült előlünk, nem igazán harcolt.
-Nem hát! Lehet már nem mer szembeszállni velünk, csak a legfontosabb napon. - szólalt meg egy ismeretlen hang, mire Yeongnari eresztett Kookot ölelő fogásán - Szia! Még nem találkoztunk, - állt a hang tulajdonosa a besötétített szobában messze tőlük, annál az ajtónál, ami a többi szoba felé vezetett - de messziről már láttuk egymást. Lovisa vagyok.
-Szia! Yeongnari.
-Miattad harapta meg Kook a drága Sugamat.
-Suga?
-Yoongi beceneve. Lovisatól kapta. - tájékoztatta Jungkook.
-Igen. Szóval tartozol! Megmentette az életedet. Most pedig megmentem a párodét. Örökre az adósaink maradtok. Még a gyerekeitek is törleszthetnek.
-Naaaa! - intette le Yoongi, amint odasétált barátnőjéhez - Nyugalom. Mindenki rendben van. Inkább aludjunk. Nehéz napok jönnek még. - terelte szobájuk felé párját.
-Kicsit morcos, mint mondtam. - néztek egymásra Narival.
-Valahol igaza van.
-Sajnos. Pihenjetek! - indult lefeküdni Seokjin is - Holnap már egy fokkal nehezebb lesz.
-Muszáj aludnom. Egész este futottunk. Sajnálom. - engedte el párját Jungkook.
-Semmi baj amíg egyben vagy.
-Ez azért picit túlzás. - szégyellte el magát mosolyogva Jungkook.
-Mi történt?
-Hát csak... nem fontos. - rázta fejét.
(Sajnos csütörtökön ZH-m van, de nagyon akarok írni. Hát persze, hogy minden mást szívesebben csinálnék, mint a tanulás. Viszont igyekszem összeegyeztetni nektek. :) Még egy részt addig minimum szeretnék hozni nektek.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése