2016. október 29., szombat

Just watch me 5. rész: Első találkozások

-Mi ez a hangzavar? - pillantottak nem sokkal később az ajtó felé.
-Jó hangosak a fiúk. - mocorgott Europe.
-Azt hiszem ideje felkelned. Mutatkozz be megfelelően! - lökdöste meg Younjoo.
-Mindjárt. - fordult át másik oldalára, az bejárat pedig nyílt is, így munkatársaik lármája már tisztán kivehetővé vált.

A fiúk nevetgélve léptek be a terembe, hol a lányok már felpattanva várták őket, kivéve Europeot. Ő még feküdt a földön táskáján, miközben Youngjoo keltette.
-Kelj már fel!
-Álmos vagyok.
-Leszarom.
-Alszom.
-Europe, nem érdekel honnan származol, Koreában vagy, itt fontos a tisztelet, úgyhogy pattanj fel! Én is álmos vagyok, de ha miattad lesz rossz véleményük rólunk, még beléd is rúgok legközelebb.
-Kelek már. - tápászkodott fel, majd hatalmasat ásítva pillantott a fiúkra.
-Sziasztok! Kérlek bocsássatok meg Europenak, nehezen viseli a nem alvást. - kezdett is bele Youngjoo, aki öregebb volt a fiúknál. A csapat fele ugyanis idősebb volt még Seokjinnél is - Mi vagyunk a Hypnotic. - hajoltak meg mélyebben, mint kellett volna, hiszen régebb óta is voltak az iparban mégis, úgy kezelték a fiúkat, mintha ez fordítva lenne.
-Ohh! - lepődtek is meg, majd miután üdvözölték a lányokat Rap Monster kezdett beszélni, a többiek pedig csendben figyeltek - Üdvözlünk titeket. Azzal ugye tisztában vagytok, hogy ti vagytok a rangidősek, nem mi?
-Igen. Ám rengeteget elértetek önerőtökből, amiért tisztelünk benneteket. Plusz Europe nehezen viseli az újból megjelenő kötelező tisztelet mutatást és modortalansága miatt ezt most kötelezőnek éreztünk.
-De ő is idősebb. Mindannyiunknál idősebb, ha jól tudom.
-Igen.
-Hmm. - sóhajtott az említett - Elpakolok. - fordult meg majd cuccait kezdte összeszedni.
-Mennyire ismeritek a tagjainkat? - érdeklődött RapMon, így Youngjoo nem tudott morogni társának, hogy várjon még.
-Mindenkinek tudjuk a nevét. És ti?
-Mi is áttanulmányoztunk titeket.
-Remek. Akkor mivel kezdünk? Chunghoo szerint játszunk ma, hogy ismerkedjünk.
-Igen, Sejinre várunk éppen. Addig lepakolunk mi is. - indultak a terem másik felébe, messze a lányoktól és folytatták csevejüket, ám jóval halkabban. Normál hangerőn beszéltek, nem üvöltöttek már.

-Europe, tiszteletlen vagy. - ment oda társához a leader.
-Idősebb vagyok, a kultúrátokban ezt nekem szabad. Ne aggódj vezetőm. - állt fel Europe - Nem lesz baj.
-Nem is szeretném. Ez a szerződés neked a legfontosabb. Remélem tisztában vagy vele.
-Igen, ne aggódj. Tudom mi a tét. - ült le a földre, majd hatalmasat ásítva nézte meg telefonját, hátha történt valami.
Csupán néhány percet vártak a BTS menedzserére, aki amint megérkezett a lányokkal kezdett beszélgetni. Kikérdezte őket napjaikról, menedzserükről, hogyan létükről, de még új lakásukról is, mennyire szerették meg. Mindannyian meglepődtek ezen a nagy érdeklődésen és furcsállták, de nem volt idejük ezen kattogni, mert azonnal kezdődtek is a játékok, amire nagyon kellett koncentrálniuk, főleg azért, mert attól, hogy Europe hozzá volt szokva férfiak jelenlétéhez, a lányok még kicsit zavarban voltak, de a srácok is. Ám pont ezért kellett együtt tölteniük egy kis időt, mielőtt elkezdtek dolgozni, így a következő napok programjaiban sok volt a közös foglalkozás.
-Akkor holnap? - vették fel kabátjaikat a lányok, miközben leaderjük érdeklődött.
-Igen, - válaszolt Rap Monster - úgy tudom. Ti nem?
-De igen, csak titeket még sok helyre hívnak, nem tudtam, most mennyire vagytok szabadok. - mosolygott.
-Kötelezően bele vagytok építve a napunkba, szóval mi itt leszünk és ha nektek nem jön közbe semmi, csináljuk.
-Ehettek sütit? - érdeklődött Lovely.
-Sütit?
-Igen. Házi sütit? - mosolygott, miközben Europe még mindig hallgatott, habár leadere mellett úgy állt, mintha bárkit képes lenne megharapni, aki hozzáér és még a maknaeját is úgy követte figyelemmel, mint akit akármelyik pillanatban akárki letámadhat.
-Nem ehetünk édességet. - válaszolt Jin.
-És cukormentes, gluténmentes, mindenmenteset sem? - ment közelebb a fiúkhoz.
-Sejin? - néztek menedzserükre a fiúk.
-Hát.... egy kevés nem árt. De csak egy-két darab.
-Szuper. Akkor sütök holnapra. - vigyorgott a legfiatalabb lány.
-És a táskádat meg én hozzam? - ment oda hozzá Lucky a cuccaival - Tessék!
-Köszönöm. - vette el Lovely - És milyet szeretnétek?
-Közben menjünk! - indult meg a fiúk menedzsere kifelé a teremből, kit követett mindenki.
-Csokis, gyümölcsös, vagy sima? Amerikai süti, vagy puha tésztájú? - sorolta a fiúknak Lovely, hogy mit kérhetnek, bár tartotta a távolságot mögöttük. Úgy tűnt, barátkozni akart, de a lányok inkább másra gondoltak.
-Nem jöhet össze senkivel. - beszélgettek lemaradva Europeék.
-Tudom. Amint hazaérünk beszélek is vele. - válaszolt Youngjoo.
-Oké.
-Viszont megszólalhatsz ám.
-Te mondtad, hogy nem muszáj.
-Jó, de még egy egészségedre se? Azért azt szoktad, a maknaejük pedig sokat tüsszögött és hallgattál. - pillantott társára az utcára érve a leader.
-Van ilyen. - kerülte vezetője tekintetét Europe.
-Ismerkedned kell.
-Tudom.
-Akkor hajrá.
-És bukjak le?
-Nem ezt mondtam.
-Nem jön értetek Chunghoo? - kérdezte a lányokat Sejin, miközben a fiúk beszálltak kisbuszukba.
-Nem. - válaszolt Youngjoo, majd otthagyta Europeot - Egyenlőre sétálunk.
-Nem szabadna este sétálnotok.
-Nem lesz baj. Europe megvéd. De hamarosan kapunk autót szerencsére és akkor majd ő visz haza mindig.
-Az sem a legjobb ötlet. - kezdett aggódni Sejin, hiszen ahogyan a BTS, úgy ők sem fognak sokat aludni, Europe pedig pont ezért álmos lesz, ami nagy kockázat, ha vezetni akar.
-Csupán néhány ritka alkalom lesz. - reagált főszereplőnk, mire mindenki csendben maradt. Senki sem hallotta a fiúk közül túl sokat ma a hangját - Amikor Chunghoo nem ér rá. De ez csak havonta egy-két alkalom maximum. Nem akarom őket megölni. Megnyugodhat.
-Ezt... örömmel hallom. Rendben. De hívjatok, ha hazaértetek.
-Nincs meg a száma. - válaszolt újból a leader, miközben a maknae mosolyogva bújt Europehoz, hogy végre megszólalt, az idősebb pedig láthatóan csak elviselte, de nem szerette ezt - Chunghoot hívjuk, majd ő magát.
-Rendben. Jó éjszakát! Holnap folytatjuk. - köszönt el tőlük a menedzser.
-Jó éjt! - válaszoltak a lányok, majd a fiúk is megismételték ugyan ezt, végül a tolóajtó csapódása után indult is mindenki a maga útján haza.

Másnap ugyancsak korán kezdtek, ám ezúttal más programok voltak. Iskolába kellett menniük, Europenak pedig különórára, ezért időben indultak. Szétszóródtak a városban menedzserük által és így az egész napot egyedül töltötték. Csak a közös chat volt az, amiben kommunikáltak késő délutánig, bár addig Europe bőven felszabadult, kire legfiatalabb társa próbálta áthárítani feladatait.
-De Unnie kérleeeeeeek! Nekem nem lesz időm rá. - nyavalygott rövid szünetében a maknae neki telefonon keresztül.
-Minek vállaltad el akkor? Tudtad jól, mi lesz. - készítette el kávéját otthon Europe.
-Azt hittem este lesz időm. De aztán leálltatok nekem hegyi beszédet tartani.
-Miközben majdnem elaludtál a kanapén.
-Az lényegtelen. Ti tartottatok fel ,szóval segítenetek kell.
-És a "mi" alatt engem értesz? - kortyolt kávéjába, miközben szobájuk felé indult.
-Te érsz rá.
-Hát ez remek.
-De kérhetsz érte valamit. - próbálta meggyőzni társát a kisebb.
-Legközelebb te takarítasz helyettem.
-Oké! - vágta rá azonnal Lovely.
-.... A fene, többet kellett volna kérnem. - állt meg félúton a háló felé Europe.
-Akkor áll az alku?
-Ha ma te viszed le Momot, igen.
-Rendben. Van fagyasztott gyümölcs a fagyasztóban. Puha tésztásat szeretnék. Köszönöm!
-Odas, - fordult vissza a konyhába - még kritériumok is vannak.
-Este találkozunk. Szia!
-Szia! - tették le a telefont, Europe pedig megállt a konyha küszöbén, majd hatalmasat kortyolt kávéjába - Remek. - sóhajtott.
Eltartott néhány percig, míg rávette magát, mozduljon meg és a kisebb helyett süssön estére a fiúknak, mert semmi kedve sem volt hozzá, de választása sem. Ezért szabadidejében kénytelen volt a munka mellett voksolnia, pedig aludni szeretett volna. Ám túl jószívű volt társaival, így míg azok vissza nem értek hosszú napjukról, ő a legfiatalabb ígéretét teljesítette.

-Finom illatok! - vetkőzött Lovely, amint hazaértek.
-Europe sütött? - lepődtek meg a többiek.
-Megkértem, mert nekem nem lett volna időm. - dobta le cipőit, majd a konyhába rohant a legfiatalabb.
-Szegényt már megint ugráltatod. - kiabált utána Lucky - Borzasztó vagy!
-Szívesen csinálta. - válaszolt.
-Siessünk. Gyorsan pakoljatok le és menjünk! - sürgette őket Chunghoo.
-Oké. - reagált a leader, majd már azon is volt, hogy mehessenek tovább, miközben Lovely Europe nyakába csimpaszkodott köszönetképpen.
A csapat legidősebb tagja ám csak sóhajtott, elviselte pár percig a kényszeres ölelést, de azután rohant cuccaiért, hogy indulhassanak a menedzser kívánsága szerint. Csupán a sütemények elcsomagolása vett el néhány percet tőlük, de szaladtak is rögtön utána az autóhoz. Időben szerettek volna érkezni, ám sajnos sikerült késniük, amiben közrejátszott a forgalom is.
-Sziasztok! - léptek be a terembe, élükön a leaderrel és azonnal köszöntek - Sajnáljuk a késést.
-Pakoltak le azonnal.
-Semmi baj. - nyugtatta őket RapMon.
-Hoztam sütit! - kapta is ki táskájából a dobozt a lányok maknaeja.
-Oh! - rohantak hozzá a fiúk legfiatalabbjai - Milyen? - érdeklődött Jimin.
-Gyümölcsdarabkák vannak benne. Sima tészta gyümölccsel, glutén mentes lisztből a lehető legkevesebb cukorral. Vegyetek csak.
-Köszönjük! - hálálkodtak egyesével.
-Sosem értelek ilyenkor. Mért nem zavar, hogy learatjuk a te munkád gyümölcsét? - kérdezett Youngjoo.
-Ennyire nem akarok a középpontban lenni. Jó ez így. - kutakodott táskájában az idősebb.
-Érdekes vagy. - ment a többiekhez a leader.
-Mint mindig. - vette elő vizét és ő is követte társát, ám Europe inkább mást figyelt a falatozó tömeg helyett. Az idősebbeket szúrta ki, kik közül egy láthatóan figyelte, miről beszélgetnek, ám remélhetőleg nem hallotta, hiszen hatalmas hangzavart csaptak a kicsik. - Mi van? - mondta félhangosan, így ez sem jutott el füléig senkinek, de fejmozdulatából, szemöldöke rándulásából leesett annak, akihez szólt, az pedig megrázta fejét, miszerint semmi.
-Én megint megyek lányok! - próbálta túlüvölteni a tömeget Chunghoo.
-Ok. - nyugtázta Europe, az egyetlen, aki figyelt.
-Majd jövök, ahogy Sejin is.
-Rendben. - ment oda hozzá Europe - Meddig maradunk ma?
-Tízig. Addig van program. Youngjoonak és Rap Monsternek is megvannak mik azok.
-Rendben.
-Jók legyetek!
-Azok leszünk. Szia!
-Sziasztok! - lépett is ki az ajtón, Europe pedig megfordult, hogy kezdjenek bele dolgaikba.
Ám a kis csipet csapat inkább elvolt a süteménnyel, meg a beszélgetéssel. A programot nem nagyon akarták csinálni.
-Srácok! - kezdte lassan Europe - Young! - próbálta leaderük figyelmét magára vonni, de nem ment - Csajok!...... Valaki! - tett még néhány kísérletet, majd váltott és elővette nemzetéből hozott tulajdonságát - EMBEREK! - üvöltötte el magát erélyesebb hangon, mire mindenki elhallgatott - Khm. - halkult - Szóval, elkezdjük? Gyorsan végzünk és utána szabad foglalkozás.
-Igen. - válaszolt leadere - Lovely, pakolj el! - fogtak is pakolásba mindannyian, aki pedig eddig is figyelte a fiúktól, az most is és Europe ugyanúgy észrevette ezt.
-Mi van már? - mondta hangosan.
-Semmi. - válaszolt neki.
-Ahhh. Hosszú este lesz. - fordult el tőle, miközben saját nyelvén sóhajtozott halkan.



(Folytatjuk! Csak a suli miatt megint elhavazódtam, ilyen az egyetem, de igyekezni fogok.)
Facebook oldalunk --> LINK )

2 megjegyzés:

  1. Egyszerre olvastam el az előző részeket, mikor felfedeztem :D Úgy látom ez egy nekem való kis történet lesz.
    Amit a lányokkal csinált a menedzser, megengedhetetlen még ebben a világban is. Nem elég, hogy Europe-pal éreztette, hogy kívülálló, idegen, lemocskolta, Lovely-t meg megpofozta. Nem csodálom, hogy besokalltak és felmondták a szerződésüket. Az, ahogy bántak velük a kiadók, hogy nem merte senki alkalmazni őket, elég bátortalan dolog volt. A hater-eknek ekkora hatalma van, hogy képesek tönkretenni valakit?
    A BigHit szerintem nem csinált rossz vásárt velük, merész és emberséges cselekedet volt tőlük. Hogy mire számíthatnak? Biztos lesznek, akik irgalmatlan módon ellenük lesznek, próbálják lejáratni őket és megfúrni a közös munkát, biztos támadás fogja érni a Bangtan-t is majd miattuk. A lányok előtt le a kalappal, hogy a szerződést úgy vállalták, önként kilépnek, ha a fiúk hírnevének ártanának.
    Érdekes lesz ez a közös munka, elég sok lehetőség rejlik benne. A két csapat rajongó bázisát egyesítve egy szuper fandom jöhet létre :D
    Nagy a titokzatosság Europe körül, arról lehet majd tudni, hogy miért is van ez? Vagy semmi különös oka nincs, csupán figyelem felkeltés?
    Tetszik a lányok kis civakodása, de kitartanak egymás mellett jóban-rosszban ugye?
    Nem gondoltam, hogy a lányok idősebbek lesznek a fiúknál, ez már koreai szemlélet szerint szinte kizárja, hogy bármiféle más jellegű kapcsolat is kialakulhasson a tagok között. Vagy mégsem? Nekem eléggé gyanús az a személy, aki folyamatosan figyelte Europe-ot . Lenne egy tippem, ki is ő :D :D :D
    Ez a kis csábítás a sütivel, de aranyosak, hogy még arra is figyeltek, gluténmentes legyen és kevés cukor legyen benne. Hogy még ettől is meg legyenek fosztva …. egy igazi jó házi süteménytől. Jó kis almás bélest süthetett volna nekik Europe, bár ez is elfogyott szerintem hamar :D
    Kíváncsian várom a folytatást, hogy sikerül-e a nehézségeket legyőzni (mert biztos lesz bőven), a régi ügynökségük biztos keresztbe fog tenni nekik ahol csak tud. A rajongók remélem nem fognak elfordulni tőlük, hanem kitartanak mellettük. Hiszen az igazi rajongó ilyen, nemde? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh, először is, erre a történetre nagyon fogok figyelni, mert te is olvasod! Így a nagyon fontos sztorik közé sorolom és kiemelten kezelem majd mindig. *-* Nagy megtiszteltetés a jelenléted.

      Haterek miatt szoktak félni a bandák a kiadóváltástól, meg azért is, mert képesek a kiadók elintézni, hogy többet ne állhassanak színpadra. Képesek rá sajnos. :(

      A titokzatosság részben a figyelemfelkeltés miatt van, de erről fognak beszélni később, mert van még egy oka, amiből volt problémájuk is, mert csalódniuk kellett. De ez spoiler lenne. :D A lányok pedig összeszoktak már, mint volt róla szó és az is pont emiatt a másik okban való csalódás miatt történt. Erről majd lesz hosszabb részlet, mikor a srácoknak fognak mesélni.

      Fura kapcsolatok lesznek itt, fura helyzetekkel is és nem az az a fiú akire gondolsz. :D Kivételesen nem. :D Nem akartam mindent vele, ha egyre gondolunk, másokat is szeretnék kiemelni néha. :D

      Igazi rajongók meg... mint mondtad, sok a lehetőség ebben a történetben, én pedig igyekszek majd mindent ki is használni és nem csalódást okozni. :D

      Törlés