2016. október 16., vasárnap

Just watch me 2. rész: A semmiből hirtelen

Végül minden meglett és bár nem szokott Europe senkihez sem nagyon érni, még a bandából sem, most megengedte leaderének, hogy a vállára dőljön és úgy nézze a filmet. Tudta, ez megnyugtatja, ő pedig nem pusztult bele. Így legalább pár órára megfeledkezett a munkáról, az aggódásról olyannyira, hogy el is aludt. Ráfért a pihenés, mert a turné mindannyiukból sokat kivett, ám valamiért Europe nem bírt álomba merülni. Talán jobban görcsben volt a gyomra, mint addig bármikor, ami csak fokozódott mikor talpa újra érintette hőn szeretett országa földjét.

Nehéz időszak következett valóban, tele megpróbáltatással és rengeteg támadással. Ha valamelyik kiadó kicsit is hajlott az ötletre, hogy szerződteti őket, akkor azonnal kapta más bandájuk a fizetett haterek támadásait, így inkább visszaléptek. A lányok lassan hatalmas bajban voltak ezért és sorban húzták le a kiadókat listájukról, miközben kezdett apró darabokra törni mindannyiuk álma.
-Esélytelen. Mindenkit meggyőznek, ne vegyenek fel. - dobta le a telefont Youngjoo a kanapéra, amint hazaért.
-Most is? - jelent meg Lucky, a csapat második legfiatalabb tagja, kezében egy tál tésztával.
-Igen. Visszaléptek.
-Lehet inkább munka után kéne néznünk, nem kiadó után. - ült le és hozzálátott késői ebédjéhez.
-Na visszaértél? - tűnt fel Lovely - Mi volt?
-Semmi jó. Nem nyert ez sem. - vetkőzött le a leader, majd felakasztva kabátját és ledobva csizmáit ment beljebb a lakásba - Iszok egy kávét.
-Hmm. - szomorodott el a maknae - Majd legközelebb.
-Már nem sok legközelebbre van esélyünk Lovely.
-Tudom.
-Semmi baj. - szólalt meg Lucky - Kérsz a kajámból?
-Igen. - huppant le mellé.
-Europe?! - érdeklődött a konyhából a leader.
-Alszik! - válaszolt Lucky.
-Megint? Sírba visz a szundijaival. - töltötte meg a kávéfőzőt, majd ment is közös szobájukba, hogy beszéljen társával - Europe, alszol? - nyitott be óvatosan ám feleslegesen, barátja épp a laptopon pötyögött - Azt hittem alszol.
-Már nem. - válaszolt maszkja alól, amit otthon is sokszor viselt az utóbbi időben, mióta nem őrizték őket annyira.
-Látom. Nem jött össze ezúttal sem.
-Visszaléptek? - pillantott fel leaderére.
-Igen. Rossz hírnévre való tekintettel. Nem tom honnan lenne rossz hírnevünk, ha a rajongóink ennyire mozgolódnak, mint mostanában. - ült le mellé.
-Kiadók. Egymást fenyítik. - folytatta egy e-mail írását Europe.
-Jah, tudom. Kinek írsz?
-Egy barátomnak. Lehet tud segíteni. Vagyis nagyon úgy tűnik. Elküldöm nekik a fontosabb dolgainkat, jövőbeli terveinket és konkrét számadatokat és este ír, hogy holnap mi lesz.
-A hátam mögött szervezkedsz?
-Meg akartalak lepni. Túl sok kudarc ért, már nincs benned hit. - küldte el az üzenetet.
-Kihal az emberből, ha folyton falba ütközik. - sóhajtott nagyot majd elterült az ágyon - Elfáradtam Europe. Ez a sok "nem" kikészít.
-Akkor szoríts ezért az egy igenért. Ne aggódj! Menni fog.
-Te mért nem aggódsz? Pár nap múlva lejár a vízumod. Ha addig nem szerződtet le minket valaki azonnal, akkor mehetsz haza és vége mindennek.
-Tudom, hidd el, más sem foglalkoztat. De nem ülhetek tétlenül aggódva, mert az nem segít. Inkább megpróbálok tenni érte. Inkább így bukjak el, minthogy meg sem mozdulok. - csukta össze laptopját - Kell egy kávé. - mászott ki az ágyból.
-Én is épp azt főzök.
-Akkor majd utánad én is csinálok. - sétált ki a szobából.
-Euroooooope. Van egy tök jó film a mozikban. Elmegyünk? - kiabáltak a legfiatalabbak a nappaliból.
-Momonak kaját venni sincs rendesen pénzünk a spórolás mellett, nem megyünk. - válaszolt.
-Óóóóó!
-Majd, ha lesz kiadó, lesz mozi. - ment oda hozzájuk a nappaliba.
-Nem, akkor munka lesz. - jegyezte meg Lucky.
-Hát... az is. De majd bepótoljuk a mozit, no para. - nézte a fiatalabbak tabletjét, amin éppen a neten szörföltek.
Lassan áttértek a hírportálok a közösségi oldalakra, miután pedig körbenéztek ismerőseik profiljain átvándoroltak saját oldalukra. Érdekelte őket, mennyire vannak oda értük a rajongók, így mindent leellenőriztek, titkos profiljaikkal pedig még a különböző csoportokba is bekukkantottak, vajon éppen miről beszélgetnek fanjaik velük kapcsolatban.
-Én ma néztem az én országomét, egyre kevesebb like, meg komment jön a posztokra.
-Kezdenek elfelejteni. - szomorkodott Lucky.
-Ezért kéne sürgősen új MV és album. De előbb kiadó. Az a legfontosabb. - iszogatta kávéját Youngjoo.
-Hát reméljük, lassan lesz. - kortyolt bele saját forró, koffein tartalmú italába Europe is - De azért egy-két megszállott rajongónk van. Ők próbálják fenntartani az érdeklődést irántunk, csak tényleg nehéz így, hogy nem történik semmi.
-Pedig posztolunk Twitterre is, Instára is, még a Weibot is megtanultam. - sorolta a közösségi oldalakat Lovely.
-Fancaféról meg ne is beszéljünk. Van amikor annyit írtok oda, hogy sajnálom őket. - csóválta fejét Europe.
-Legalább megkapják azt, amiért fizettek. - vigyorgott Lucky.
-Jah, az tuti. - fogyott el a leader kávéja.
Még jó pár percig olvasták a rajongók posztjait és kommentjeit, amikor találtak egy támogatói taget. Nem tudták, mire fel megy a tagelés, azért rákattintottak és rákerestek. Hosszú percek után azonban kiderült, haterek támadták be őket megint, hogy hiába küzdenek, az engedetlenségük elfogadhatatlan és rossz példát mutatnak a fiatalságnak, ezért jobb is, ha inkább nem küzdenek és feladják. Ez nagyon elszomorította őket, hiszen lázadásukkal pont azt hangsúlyozták ki, senki se hagyja magát elnyomni más által, pláne egy olyan személy által aki még bántalmazza is őket. Szíven ütötte a csapatot ez a poszt és hiába küzdöttek a fanok annyira, sajnos elgondolkodtak rajta a lányok, lehet jobb lenne tényleg feladni. Itt abba is hagyták az olvasgatást és mindenki elvonult magányába, hogy feldolgozza ezt. Kicsit magukba zuhantak, talán még a leader is elkezdett jobban arra hajlani, adják fel, ám a legmélyebb ponton érkezett a leglelkesítőbb üzenet.

-Fel a fejjel emberek! - jelent meg a nappaliban Europe - Holnap meghallgatás!
-Mi? - pislogott rá Lucky.
-Egy újabb nemért? Kellünk oda mindannyian? - sétált el mellette Lovely.
-Igen kellünk és biztosan felvesznek.
-Ezt honnan veszed? - kérdezett vissza társa, ki eddig is figyelte.
-Mert egy ismerősöm juttatott be és ma kinyomtatott négy szerződést, de csak minket várnak a közeljövőben ergo, felvesznek.
-Ezt hogy intézted el? - esett le Lucky álla.
-Ügyesen.
-És melyik kiadó? - tért vissza Lovely.
-Szerintem a legtökéletesebb.
-BigHit. - jelent meg a leader - Nekik írtad azt az e-mailt mikor hazaértem.
-Igen. A lány akivel beszéltem elintézte. Beszélt a főnökkel és pár perce nyomtatta a szerződéseket. Csípjétek ki magatokat holnapra, új kiadónk lesz! - loholt vissza szobájába Europe, majd boldogan zuhant ágyába. El sem hitte, hogy sikerült.
-Mégis mennyire vagy biztos magadban? - állt meg a küszöbön a leader.
-Eléggé.
-Ugye tudod, hogy a szerződés nyomtatás nem jelent biztosat?
-Tudom. De muszáj összehoznunk.
-És a BigHittel mi lesz? Hatalmas támadások fogják érni őket.
-Hiszek PD-ben, hogy képes lesz ezt megoldani. Az ismerősöm is hisz. Szerinte az az ember bármire képes.
-Nem bízhatsz vakon valakiben akit még csak nem is láttál közelről.
-Most kénytelen leszek.
-És a lelkiismereteddel mi lesz? Másoknak fájdalmat fogunk okozni.
-Tudom, de helyrehozok majd mindent. Csak adj esélyt.
-Én mindig is szabad kezet adtam neked. Akármennyire is én vagyok a leader, sokszor bizonyítottál, tudnád vinni a posztom.
-De nem akarom elvenni. - ült fel Europe.
-Tudom ezt is. Egyetlen egyszer fogtalak vissza és megbántam. Pedig ha akkor szólunk lehet, még lenne kiadónk.
-Nem a te hibád.
-De igen. Miattam veszélyben forog mindannyiunk álma, mert gyáva voltam kiállni értetek. De többé nem leszek az. Ha meg tudsz birkózni a gondolattal, hogy miattunk mások szenvedni fognak, akkor holnap kiállok magunkért és felvetetem magunkat oda.
-Megbirkózok vele.
-Rendben. Akkor holnap. Pihend ki magad! Kelleni fog minden tudásunk és vonzerőnk.
-Elég ha tehetségesek vagyunk. Ez a BigHit, nem egy SM.
-Szerencsére. Köszönöm. - hajolt meg előtte Youngjoo.
-Én is, hogy szabad kezet adsz.
-Ha egyszer megtiltanám, szólj rám! - egyenesedett fel.
-Oké!
Ment is ki a szobából a leader, majd beszélt a többiekkel is. Mindenkiben tudatosítani akarta, ha tényleg felveszik őket akkor másokat fog sok támadás érni, amiért ők lesznek a hibásak és ezért mindenkire, aki velük, vagy körülöttük fog dolgozni vigyázniuk kell. Sokkal keményebb lesz a munka, mint eddig, de tudta, képesek megcsinálni, csak rá kell készülni. Így mind a négyen úgy feküdtek be ágyukba, hogy hosszú idő után talán először hoz reményt az új nap.

(Folytatjuk :D Ma pedig megint 2 rész jön ki, esetleg három, nem tudom. Ugye az első 5-ben (0.-al együtt) csak említik a srácokat ezért ezek előbb jönnek, de utána már marad a heti egy. Szóval ha szeretnétek ma 3-at, vagyis még 2-őt akkor komment!
Facebook oldalunk --> LINK )

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Kb.egy hónapja találtam a blogodra és azóta minden sztoridat elolvastam és meg kell,hogy mondjam,imádom őket!Jól írsz!Ez a történet is szupernek ígérkezik,alig várom a folytatást!
    További szép vasárnapot!
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hohooo, nagyon köszönöm. Remélem a 3. résszel fel tudom dobni a vasárnapod még jobban és akkor neked is szebb lesz. :D

      Törlés