2015. október 20., kedd

Three sides of life 34. rész: Suga és a vásárálás

-Gyere. - hallatszott egy pillanatra a hangos zene, majd amint kiléptek a helyiségből, újra csend lett a mosdóban.
-Még mindig itt akarod picur? Menjünk haza. - simított a kisebb arcára.
-De én megőrülök hyung. Nem bírom ki. - nyafogott.
-Nem kapcsolom vissza ígérem. Csak menjünk haza. Ott kényelmesebb neked is.
-Ühm..... jóh! - fogadta el végre az ajánlatot, majd lassan kimászott Taehyung öléből.


Kiosontak a mosdóból anélkül, hogy bárkinek is feltűnt volna kis problémájuk. V kézen fogva húzta maga után a kisebbet, aki nem igazán volt magánál, mert csak egy dologra tudott gondolni, hogy minél hamarabb visszaérjenek a csendes házba, ahol végre megkaphatja azt, amire vágyik. Ám nem lehetett ilyen sima útjuk, mert a lányok már keresték őket.
-Merre jártatok? - álltak eléjük a kijárat előtt - Gyertek táncolni. - másztak rájuk
-Sajnálom, de mennünk kell. - húzódott el Taehyung.
-Jaj, ne már! - bújt teljesen Kookhoz az egyik - Maradjatok még!
-Nem. Mennünk kell. Rosszul van. - hazudott, de valójában azért igazat mondott, csak más értelemben rosszul. Jungkook ugyanis a szűk nadrágja és V hülyesége miatt, hogy csak otthon csinálhatják, volt olyan állapotban amilyenben, nem pedig valami betegség, vagy alkohol miatt.
-Akkor gyertek fel hozzánk. - simított Tae mellkasára a másik - Majd mi meggyógyítjuk. - harapott alsó ajkába, V pedig kezdett ideges lenni, hogy nem értenek a szóból, de még visszafogta magát.
-Majd legközelebb, jó? - húzta közelebb magához Kookot, akit már kezdtek elszakítani tőle, ám a kisebb szorította kezét, így nem sikerült a csajoknak.
-Naaaaa. Nem lesz baj. Élvezni fogjátok. - hajolt a füléhez a lány.
-Hyungh. - hallotta halkan, amint Jungkook nyafogva leheli nevét, miközben próbálja teljesen kisajátítani magának az idősebb kezét, mint valami pajzs a másik lánnyal szemben.
-Azt mondtam, - váltott mélyebb, határozottabb és sokkalta félelmetesebb hangra - nem. Haza megyünk. Engedjetek! - tolta el a rá nyomulót, majd megindult, Kookkal a nyomában.
-Tahó buzik! - kiabált utánuk a szószátyár, de Taet nem érdekelte. Elvégre a lány igazat mondott, bár V utálta ezt a kifejezést.
-Taetaeh. - szólalt meg Jungkookie, amint kicsit eltávolodtak a klub bejáratától.
-Mi az? - állt meg azonnal a halk hangocskára és visszafordult a kicsi felé - Eltűnt valamid? Jól vagy? Hogy érzed magad? - kezdett el aggódni, mert azonnal bevillant neki, hogy mesélték még a kezdetekkor a fiúk a kis rosszullétét egy másik buliban, most pedig csak erre tudott gondolni.
-Csak....... siessünk. - nyelt egyet, V pedig ekkor meglátta, hogy valójában mennyire zavarban van a picur.
-Már megijedtem. - fújta ki a levegőt amint megnyugodott, majd óriásléptekben folytatták útjukat.

-Most már be is pisilek. - toporgott az ajtóban a kisebb, miközben V a lehető leghalkabban nyitott ajtót.
-Akkor rohanj csak. De csendben. Mindenki alszik. - engedte be magukat, Kook azonban nem ment tovább, csak megállt előtte és nézte hatalmas szemekkel Vt, amint az visszafordult, miután bezárta a házat - Nem mész?
-Van aki szereti, ha a másik előtte nem megy el. Te nem szereted?
-Ha szeretném sem mondanám el. - grimaszolt Taehyung a kisebb tudása miatt. Mennyire tájékozott a kis kezdő!
-Téged nem izgat, ha a másikból mindenféle..... cucc jön?
-Ezt most hagyd abba! - tapasztotta kezét a kisebb szájára.
-Mért, - vette is el onnan azt Jungkook - csak nem felizgattalak? - mosolygott sunyin Vre.
-Van egy olyan énem, aki mindenféle beteg dolgot imád, de azt gyűlölöm és nem szeretném, ha valaha is megismernéd, szóval ne beszéljünk ilyesmiről.
-Mindenféle beteg dolgot? Hmm.... - gondolkozott el a kisebb - És akkor most
-Csend legyen és menj pisilni! - hagyta ott a kisebbet, aki pár pillanat múlva elszelelt mellette egy hang nélkül.
Hamar elért a mosdóig, de nem volt benne biztos, hogy melyik ajtó kell neki, ezért visszafordult a lassan a szobája felé baktató Taehyung felé.
-A másik picur. - súgta mosolyogva válaszként a mutogatásra.
Jungkook azonnal eltűnt a helyes mögött, majd próbált erőt venni magát a vécé előtt állva. Ugyan már jó ideje ki van kapcsolva az a fránya gyűrű, ettől még a piszkos kis gondolatai nem szívódtak fel, így félmereven küzdött meg nehézségeivel, hál'istennek sikerrel, ami nagy megkönnyebbülés volt számára.
Közben V hatalmasat nyújtózva ért szobájához és szeretett volna benyitni, amikor meghallotta az öblítő hangot. Hirtelen gonosz ötlete támadt mire kutatni is kezdett zsebében. Abban a pillanatban pedig, ahogy Jungkook megnyitotta a csapot, hogy kezet mosson véghez is vitte sunyi kis tervét. Mire nem jók a távirányítós dolgok!
-Hyungh. - lépett ki a vécéből Kookie és nagyot sóhajtott.
-Csendben picur. - pisszegte le Taehyung, amint nyakába csimpaszkodott a kisebb - Menjünk be! - nyitotta ki szobája ajtaját, majd beljebb tessékelve a kisebbet visszafordult, hogy bezárja, abban a hitben, hogy Kook már bevetette magát az ágyba, ám amint indult volna hozzá, inkább maradt helyén - Picur? - pislogott rá kérdően, mert nem tudta, mért áll még mindig előtte a másik, ám amint az ajtónak nyomták, rájött.
Jungkook azonnal letérdelt elé, kikapcsolta övét, lehúzta sliccét és teljesen megszabadította alsó ruházatától. Rögtön szájába vette párja férfiasságát, hogy minél hamarabb megkaphassa azt, amire vágyik. Nyelvét is aktivizálta, miközben V sóhajtozva túrt hajába, hogy fekete tincseit arrébb söpörve lássa a kisebb arcát. Gyönyörködött Kookban, amint kitolta fenekét és már Taehyung combjait fogva dolgozott nemességén. Ám a gyűrű még rajta volt bekapcsolva, ettől pedig nyögni kezdett tökéletes munkája közben. Ahogy teljesen elmerült szájában V, hosszabban hallatta hangját és az idősebb testét borzongás járta át a kellemes rezgéstől.
-Örökké el tudnám nézni, - lihegett - hogy itt térdelsz előttem ilyen tekintettel.
-Uhh.... hyungh! - pillantott fel Taetaera a kisebb, miközben pénisze hegyére csókolt és nyalogatta azt.
Az idősebb felsegítette Kookot, majd magához szorítva, sűrűn csókolgatva tipegtek az ágy felé. V ledöntötte rá a fiatalabbat, ám amint elengedte annak ajkait meghallotta nyögdécseléseit.
-Taetaehh! - mocorgott alatta - Nem bíromhh. - akadozott lélegzete - Túl szűk márh. - tépte a másik pólóját, míg az nyakát puszilgatta.
-Azonnal picur. - kezdte egy kézzel megszabadítani Kookot ruháitól, ám nem sokat kellett küzdenie. Gyorsan segítséget kapott és rámarkolva a kisebb férfiasságára maga is meglepődött. Nem gondolta, hogy már ilyen hatalmas a másik és erős az az apró kis gyűrű - Hú de erősen rezegh. - jegyezte meg egyenes a másik fülébe, majd meg is harapta azt.
-Ne-nekem mondodh? - karmolgatta V hátát mialatt már teljesen elvesztette önkontrollját - Dugj meg hyungh! Kérlekh. Meghalok, ha nem teszedh. Aaaah! - kapkodta a levegőt és nyögött szinte minden mondat között.
-Haaah Kookh! - húzta fel a kisebb lábait, azokról pedig teljesen le ruháit - Nagyon kívánlakh. - lehelte ajkaira, miközben sarkára ült, majd végignézve a kisebben felpattant.
-Neeeh! - túrt saját hajába a fiatalabb, amint látta eltávolodni a másikat.
-Itt vagyokh. - dobta le a kis kellékeket maguk mellé, Kook pedig azokra pillantva azonnal a másik csípőjére fogott térdeivel, ahogyan az beült helyére.
-Nem kellh! Csakh..... - húzta magához Vt pólójánál fogva - gyere márh! - harapott saját ajkába, amint Taehyung szemeibe nézett.
-Ohh, Istenem! - igazodott Kook bejáratához, ám hamar meggondolta magát, és inkább csak két ujját vezette be a kisebbnek.
Jungkook rögtön elengedte, majd a takarót kezdte tépni, háta pedig ívbe feszült. Végre magában tudhatta párját, még ha nem is azt a részét amire egész este várt. Taetae kapkodott, mert nem sok választotta el attól, hogy minden bemelegítés nélkül foglalja el jól megérdemelt helyét, viszont Kookot nem akarta bántani. Sajnos azonban ő sem tudott parancsolni teljesen magának, így hamar harmadik ujját is bevetette, majd negyediket, de a kisebb egyáltalán nem reklamált. Apró fájdalmakat érzett csupán, ám a merev tagján rezgő kis kütyü elvonta ezekről is figyelmét. Amint pedig elege lett végképp eluralkodtak rajta vágyai.
-Szexeljünkh! - nézett Vre, miközben majd átharapta saját ajkát.
-Még egy kicsih. - látszódott az idősebb arcán, hogy mennyire szeretné ő is, ám még magánál van.
-Nemh! - kapta el újból a másik pólóját, majd egy határozott mozdulattal ledöntötte az ágyra és fölé mászott.
-Kookh! - lepődött meg Taehyung, amint a kisebb azonnal elhelyezkedett és lassan elkezdett beleülni férfiasságába.
Felnyögött, miközben már saját magához is hozzáérve finoman megdörzsölte a rezgő gyűrűt péniszén. Teljesen leereszkedett Vre és szinte rögtön mozogni kezdett. Feltűrte az idősebb pólóját, hogy érezze annak tűzforró bőrét, mialatt támaszkodik rajta lovaglás közben. Taehyung azonban egy meztelen Jungkookot akart látni, így meg sem próbálkozott azzal, hogy ő is csak arrébb hessegeti a fránya ruhadarabot, inkább levetette vele. Végre teljes egészében tárult elé a kicsit még foltos szerelme, de a hangok és a vágyakozó pillantások elfeledtették vele a sebek okát. Csak élvezni tudta, amint a fiatalabb forróságában elmerült újra, meg újra, mialatt az heves tempóban mozgott. Mikor pedig akadozni kezdett Jungkook lélegzete, gyorsan megszabadította a rezgő gyűrűtől, majd markába véve összefogta azt a kisebb makkjával.
-Hah hah Taehh! - tátotta el száját és lassabb tempóra váltott, közben pedig előrébb hajolt V vállaira támaszkodva.
Egy halkabb, vékony hang hagyta el torkát, mikor egyenese Taehyung kezébe élvezett. Néhány hosszabb mozgás és mélyebb sóhaj után pedig teljesen megállt, mielőtt Vre borult volna.
-Még nincs vége picurh. - fordított helyzetükön, így fölé került szokásos pozíciójába - Most én jövök. - mosolygott.
Vállaira tette Jungkook lábait és újra elkezdte felvenni azt az iramot, amit mindig diktálni szoktak. A kisebb már csak attól is nyögdécselni kezdett, hogy érezte magában V lüktető férfiasságát mozogni, ám túl kába volt még bármi komolyabb mozdulathoz. Csak lihegett Taehyung alatt, de nem számított a profi lepedőakrobata alattomos trükkjére, így felnyikkant, mikor az elérte prosztatáját. Vre kapta tekintetét, aki elmosolyodott és csak folytatta gonosz kis tettét. Kook minden egyes mozdulatra megfeszült, amit Taetae igazán élvezett, ezért csak hajszolta a másikat. Egyre jobban felhúzta, míg az meg nem szólalt.
-Ezh - nyögött azonnal mondata elején - más, de ... ahhh.... sokkal jobbh! - feszült meg háta, a takarót pedig majd szét tépte - Mindjárth! - sóhajtozott egyre nagyobbakat, végül pedig remegő hangjával párhuzamosan ért a csúcsra másodszor az este folyamán.
-Na ez felizgath! - lökött erőset rajta V és elengedte Kook lábait, hogy megtámaszkodhasson a kisebb fölött.
A fiatalabb nyakába karolva nyögdécselt vékony hangon tovább, ahogy Taehyung néhány utolsó határozott mozdulata közben megtöltötte testét. Egy pillanat sem telt el orgazmusa után, azonnal Kookie ajkaira tapadt és dereka alá nyúlt, hogy magához szoríthassa, a kisebb pedig készségesen kapaszkodott, viszonozva ezzel az ölelést, ami most olyan kötelező, de csodálatos volt mindkettejük számára.

-Vesztettemh. - szólalt meg Kookie elsőnek, miután elváltak ajkaik, V pedig puszilgatta lassan tovább nyakát és ahol csak elérte, mert továbbra sem volt hajlandó elengedni a kisebbet, csupán lekönyökölt, hogy az kényelmesen feküdjön.
-Nem baj. - suttogta a picur vállára.
-De igen. Így nem fogunk szexelni. - hunyta be szemeit szomorú arccal Jungkook.
-Mért? - emelkedett meg egy nagyon picit V és a kisebb szemeibe nézett - Szerinted most szexeltünk?
-Umm..... - pislogott értetlenül Kookie - Igen?
-Nem. Most szeretkeztünk. Szerintem...... Szerinted? - bizonytalanodott el.
-De azt csak szerelmesek szoktak, és te nem szeretsz engem.
-Ez nem igaz. Tudod jól.
-De még sosem mondtad. - nézett félre Jungkook.
-Mert.... ne sürgesd, jó? Majd mikor a legalkalmasabb lesz. Szeretem a tökéletes pillanatra tartogatni.
-Umm.. jó. - húzta száját Kookie.
-Most csak azért sem fogom mondani, mert kéred. De szerinted ezt csinálom azzal, aki iránt nem így érzek? Elhoztalak bemutatni is. Soha, senki nem járt még itt.
-De ezt olyan nehéz elhinni. - sandított fel Vre - Eddig még senki?
-Nem. Jint hívtam meg elsőnek, de végül nála kötöttünk ki. Szóval itt végül te lettél az első. Többé nem homoszűz a ház. Érezd magad megtisztelve. - mosolygott, amint látta, hogy Kook azért érzi a dolog súlyát, még ha csak egy kicsit is.
-Rendben. De remélem majd hallhatom tőled. - sóhajtott egy nagyot a kisebb és megszorította Vt.
-Szerintem fogod. - puszilta meg a kisebb arcát.

-És hova menjünk öcsi? - feküdt a kanapén V másnap délelőtt, Minyoong pedig lábain ült és játszott az új akciófigurájával.
-Menjünk a játszótérre! - vigyorgott rá.
-Rendben. Fagyit is kérsz?
-Igeeeeeeeen! - csillogtak szemei.
-No de várj csak. Hisz van itthon.
-De az nem jóóóóóó.
-Mért?
-Mert az elfogy.
-...... Aha.
-Ezért kell máshol ennem, hogy ha nem tudok elmenni enni, akkor tudjak itthon.
-Ja, értem.
-Sietek. - rohant el Kook az előszobába, mire V feltámaszkodott, hogy a kanapé támlája fölött lássa párját.
-Mindened megvan? - kérdezte, mialatt testvére észrevétlenül osont oda Jungkookhoz.
-Igen! - kapta fel cipőit - Azt hiszem.
-Hozz fagyit! - nézett fel rá Minyoong.
-Hmm? - pislogott Kookie értetlenül.
-Hozz fagyit! El fog fogyni.
-Ne hozz neki. - jelent meg V is - Kis zabagép és kezdek aggódni a fagyi mániája miatt. - kócolta össze a legkisebb haját.
-Egy dagi fiú túl sokat evett és szétpukkant. - kínlódott bátyja keze alatt.
-... Kicsi. - magyarázta meg egyetlen szóval öccse viselkedését.
-Mindegy. Sietek. - mosolygott Jungkook és legszívesebben egy hosszú csókkal köszönt volna el Taehyungtól, de nem mert az öcséje előtt, mert ez ki volt kötve szabálynak.
-Hívj!- látszódott Vn is a vágy és most majd megszakadt mindkettejük szíve.
-Foglak.... Ahh, inkább megyek. - suhant ki az ajtón, míg még volt ereje ezt megtenni.
-Szia! - köszöntek el Taetaeék.
-Sziasztok! - válaszolt Kook is, majd sebes léptekkel el is tűnt.
-Akkor megyünk? - nézett fel Vre öccse.
-Jaham. Mehetünk. Vedd a cipőd. - csukta még be a bejáratot, míg összeszedték magukat a kis túrára, ami aznap várt rájuk.

-Szevasz! Mért lihegsz? - köszönt rá Kookra Suga, amint az odaért hozzá a pláza elé.
-Sziah! Siettem.
-Fasza. Na gyorsan zavarjuk le, had menjek dolgomra. - sétáltak be lassan.
-De nálam nincs sok pénz. - jegyezte meg Kookie, ahogy az első boltok kirakatait kezdték nézegetni.
-Anya adott rád, ne aggódj. Pólókat, meg alsókat kell vennünk neked. Legalábbis nekem ezt mondta. Aztán én pont leszarom mire költöd. Te tudod, mire van szükséged. - rántott vállat Yoongi.
-De tényleg eltűntek a boxereim, szóval kell néhány új.
-Rendben. Szoktak ilyen hármas csomagban lenni, gondolom az jó lesz.
-Gondolom. Neked akkor nadrág lesz? - érdeklődött Kookie.
-Aha.
-Akkor nézd azt! - állt meg a kisebb egy bolt előtt - Tök jó.
-Hmm.... nem rossz. Nézzünk be! - indult meg Suga határozottan, hogy ezt meg is veszi és suhannak haza.
Ám nem mehetett minden ilyen simán. Végül saját maga volt az, aki azt mondta, hogy ezt nem fogja megvenni, ugyanis miután az eladó lány megdicsérte benne a lábait, azonnal kiszeretett a farmerből. Morcos válaszaitól pedig már Jungkook érezte rosszul magát, de ő nem nagyon tudott nőkkel beszélni, így esély sem volt rá, hogy méretein és egy igen, vagy nemen kívül bármit is mondjon. Csak kis tessékelgetés után tudta elráncigálni bátyját, aki már láthatóan csak arra ment ki, hogy még jobban összevesszen az eladóval és kiderítse, hol a határ.
-Nem kéne ilyen bunkónak lenned. - sétáltak tovább a következő bolthoz, minek bejáratán be is léptek.
-Felhúzott.
-Fogadd el a lábaid. Ez van, örülj neki. - nézelődött Jungkook.
-Akkor sem szeretem és pont ezért nem fogok olyan nadrágot húzni, amiben szexik.
-De ne az eladót támadd le, ha megjegyzi. Nem tudta, hogy ezzel ennyire felhúz.
-Inkább ne mondjon semmit. Az ő hibája volt, hogy megszólalt.
-Gonosz vagy. Ú! Ezek jók! - torpant meg egy ruhás állvány előtt, minek egyik felén rengeteg boxer lógott, míg a másikon női fehérneműk.
-Na találtál magadnak? - ment utána Suga - Ezek egész jók.
-Jah. Playboyosak. Tök jó mintáik vannak. Ez meg dolláros és van supermanes is. Ezek kellenek. - válogatott, hogy saját méretében is találjon.
-Jah, tök menőek. Mi az a gyűrű? - szúrta ki Yoongi öccsének új ékszerét.
-Mi? - nézett kezére - Ja, ez? Tegnap vettem.
-Hmm. És mi van rajta.
-Nem tudom, csak tetszett, hogy ilyen kis mintás. - próbálta elrejteni ujjait a másik orra elől és tovább keresgélt.
-El sem olvasod, hogy mit veszel fel? - nézett rá morcosan Suga.
-Angolul volt és hosszú. Annyira meg nem érdekel. Úgysem tudja senki sem elolvasni a kezemen, nyugi. Na ezt a hármat tuti akarom. - nyújtotta oda a darabokat bátyjának.
-Mi vagyok én, hordár? Cipeld magadnak. - nyomta vissza a kisebb kezeibe választott ruháit, majd el is indult másik irányba.
-Még ennyit se segítesz? - fordult utána.
-Elhoztalak, ez épp elég segítség.
-Segíthetek? - jelent meg egy eladó.
-Csak... tele a kezem.
-Add ide nekem, lerakom a pultra és tudni fogják, hogy a tied, aztán tudsz válogatni tovább. - vette el tőle cuccait.
-Köszönöm. - válaszolt a lehető legtömörebben Kook.
-Hozhatok esetleg egy kosarat is? - ajánlotta fel a lány.
-Igen. Köszi.
-Mindjárt jövök is vissza. - indult a kasszához, majd amint eltávolodott, Suga megszólalt.
-Többet kéne emberek közé járnod. Így sohasem lesz barátnőd, ha nem tudsz velük szóba állni.
-Hagyjál! - fordult vissza az állvány felé a fiatalabb.
-Én csak segíteni akarok. Lassan már legális is leszel.
-Itt a kosár. - tért vissza a mosolygós lány, majd amint lerakta Kookie mellé a földre vissza is ment dolgára, míg az egy halk köszönöm-öt hallatott.
-Szüzen fogsz meghalni. - nézegette Suga a farmerokat.
-Kuss!
-De ha neked nem szimpi, akkor majd én bepróbálkozok. - nézett is az eladó után.
-Hajrá!
-Bocsi! - szólt is a lánynak Yoongi.
Kookot azonban cseppet sem érdekelte a dolog. Az eladó kicsit sem fogta meg, csak a szokásos gyomorgörcse miatt nem tudott normálisan megszólalni, ami egyáltalán nem amiatt volt, mert tetszett neki, hanem mert egyszerűen lány. Nem igazán volt a közelükben, nem tudja hogyan gondolkodnak, vagy mit reagálnak bizonyos dolgokra, így számára mind olyan, mint egy éhes oroszlán, ami elől menekülni kell.
Viszont mikor a gyűrű megcsillant a világítás alatt, kicsit megnyugodott. Hiába beszélgettek mellette Sugáék, ő csak Vre tudott gondolni és már nem is volt cseppet sem ideges. Még hogy el sem olvasta a feliratot. De! Nem is egyszer, a nap szinte majdnem minden percében, ha nem volt vele legalább az egyikük. Ám erről most az is eszébe jutott, hogy jobb, ha sietnek és gyorsan lerendezik ezt a kis vásárlást, mert ma Jinnel aludhat, mivel az idősebb pedig nagyon fáradt lesz, a kedvében akar majd járni. Még azonban nem tudta hogyan, de valahogy meg akarta könnyíteni az estéjét, mert maximum egy valamit csinálhat majd a másik, az pedig nem holmi vacsora készítés, vagy rendrakás lesz.


(Folytatjuk! :D Aki nézte az előzőnél a kommentet, az láthatta, hogy tegnapra ígértem, de apró problémák merültek fel, ami miatt nem sikerült. Most azonban itt van :D Hétvégén nem tudom lesz-e, majd kiderül, de tanulnom kell. Utána már nem lesz olyan vészes a dolog :D )

6 megjegyzés:

  1. Uhh. Ne. Korábban kell kelljek tanulni._. De megérte:D Megint szupi lett az egész^^ Imádom a kis románcukat atyaég olyan édesek:))):$
    Ohh. Ha Suga tudná, hogy ő régebben volt csajjal, mint a kicsi valakivel....Ohh:D...mikor tudja már meg....(?)

    De amúgy -nem teljesen ide tartozik- van Taenek testvére? Mert majdnem minden ficiben van neki öccse..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd kiderül minden, ne aggódj XDDD Haladunk szééééépen lassan. De azért a tanulás fontosabb, mint ahogyan nekem is sokszor. Ez nem megy el, a vizsgák viszont egyszeriek.

      És igen, van testvére. Azt hiszem kettő is, de nem szeretem firtatni a magánéletüket, így ebben nem vagyok túl jól tájékozott. Nem zargatom a családi köreiket.

      Törlés
  2. Jaj mar reg elolvastam de most irok XD nagyon jó lett V az elején ahogy lerászta a lányokat na meg milyen kis mocskos multja van es szegeny Kookit meg kinoza a WC n is XD a ágy jelenetek kozul nekem ez a kedven cem olyan aranyos volt v szeretkeztek jaj es varom már azt a szeretleket mert Jinek mondta már de Kooknak vakon mikor mondja?? *-* es Kook a gyűrűjet h szereti meg a többieket. Suga vajon mikor jön rá erre és h reagál nagyon várom a folytatást mert már Jin is veluk lesz legaláb 1 napot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mocskos múlt? XD Mi van, olvastad a szerzői spoilert? XD
      Most amúgy nagyon vacillálok, hogy mikor mondja, mert lenne egy jobb alkalom, csak az nagyon messze van, de még eldöntöm.
      A gyűrűjét meg azért szereti annyira, mert Koreában szokás a pároknak egyforma dolgokat hordani, pl egyforma gyűrű. :D Tiszta cukik XD
      Igen Jin is lesz picit, aztán lesz itt minden. Csak majd anat zh után már szerintem, de még kiderül :DDD

      Törlés
    2. Tudom olyan cuki ez a koreai szokás Esku lesze barátom már csak azért is elmegyünk koreába mert en is akarok ilyet XD

      Törlés