J-Hope&Gayoon 4. rész

-Hát..... A június dolgot nem értettem. - néztem szemeibe, de erre azonnal elfordult.

-Én sem. Vannak dolgai. Itt merre? - torpant meg.

-Ömm.... egyenesen.

Ugyan nem faggattam a tovább, ám nem hittem neki. Ha fogalma sem lett volna, miről van szó, tuti máshogy reagált volna, ellenben akkor rászólt édesanyjára, hogy ne tudja folytatni. Ötletem sem volt, mi lehetett az, de nagyon kíváncsi lettem, így úgy döntöttem, ki fogom deríteni.

-Megjöttem! - kiabáltam a házba, amint hazaértem.
-Hoseoooooook! - hallottam húgom hangját közeledni.
-Szia! - köszöntem rá, majd a nyakamba csimpaszkodott.
-Hogy vagy bátyó? Jobban vagy már?
-Persze.
-Szia kisfiam! - jelent meg édesanyám is - Örülök, hogy hazajöttél. - ölelt át ő is, bár sokkal rövidebb időre - Szia Gayoon! Jaj, de jó itt látni téged.
-Jó estét! - köszönt és ledobta a táskámat - Csak hazahoztam, de már megyek is.
-Jaj, nehogy már hazamenj. Aludj itt, ha már idehozott utad. - sétált hozzá anyukám.
-Óóó, hát azt nem lehet. Anyukám most jött haza nem rég, szeretnék egy kis időt tölteni vele, mert keveset vagyunk együtt.
-Ohh, de kár. És holnap lenne kedved?
-Anya, ne erőltesd! - szóltam rá.
-Nem szeretnél a barátnőddel aludni kisfiam? - lepődött meg, miközben rám nézett. Basszus tényleg! Ő elméletben az én párom jelenleg és ha nem akarok bajt, akkor el is játsszuk a szerepet amíg csak kell. Ez pedig nem túl hosszú idő, szerintem ki fogom bírni.
-De csak...... had legyen ő is a családjával.
-De ma letudod, és holnap meg itt alszol. Na mit szólsz? - fordult vissza Gayoon felé.
-Hát..... ha nagyon ragaszkodik hozzá.
-Jaj, végre megismerhetem majd a fiam barátnőjét! Nagyon boldog vagyok. Csinálok is valami süteményt holnapra.
-Anya, nyugalom. - eresztett el végre húgom is, így le tudtam csillapítani édesanyámat.
-Akkor én megyek is. Jó éjszakát! - köszönt el Gayoon.
-Szia drágám, várunk holnap.
-Várj! - mentem utána és becsuktam magam mögött az ajtót - Megoldom majd, hogy ne kelljen itt aludnod.
-Ahogy gondolod. - állt előttem hatalmasakat pislogva.
-Nem akarom rád erőltetni. Éppen elég, hogy azt hiszik együtt vagyunk. Meg tudom, hogy nem szeretsz hazudni.
-Hát nem igazán. Rendben. Ahogyan szeretnéd. Ám holnap megint velem leszel, bár csak délutántól vagy az enyém.
-Ohh. Van beosztás? - lepődtem meg.
-Igen. Délelőtt a húgod vigyáz rád, utána az enyém vagy. Direkt, mert mutatni akarok valamit. - vigyorgott.
-Félnem kéne?
-Nem-nem. Nagyon jó lesz. Ilyet még sohasem láttál, az biztos.
-Hát... bízok benned, hisz kiben, ha nem benned. Kell valamit magamnál tartanom majd?
-Nem kell semmi pluszba. Akkor holnap találkozunk. Szia! - fordult meg és hazaindult.
-Várj! Haza találsz?
-Persze, ne aggódj! - intett, majd láthatóan találomra választott útján hazaindult.

-Tesó.... tesótesótesótesótesó. - keltett szokásos módján húgom.
-Mi van! - mordultam rá, mert utáltam mikor ezt csinálta. Alapból idegesen kelek fel ettől.
-Kérsz reggelit? - vigyorgott.
-Nem. Hagyj aludni! - fordultam másik oldalamra.
-De enned kéne valamit.
-Mért? Dél van?
-Nem. Csak reggel tíz, de anya azt mondta figyeljek rád.
-Majd eszek, ha éhes leszek.
-Biztos?
-Szia! - tudattam vele, hogy hagyjon békén.
-Uhm..... szia. - hallottam pár pillanattal később az ajtó csukódását.
Ám nem tudtam visszaaludni. Épp eléggé felébresztett ahhoz, hogy csak fetrengjek és gondolkozzak, méghozzá Gayoonon. Nem tudom, már megint mért ő jutott először eszembe, de jobb volt, mint hogy a másikra gondoljak, aki valószínűleg épp más mellett ébredt fel, én pedig meg sem fordultam a fejében. Ám ez kevésbé érdekelt. Csak a kis fekete hajú megmentőmön elmélkedtem. Szegény nagyon nem akarta ezt az egészet, én pedig napról napra jobban belekényszerítettem. Eddig csak beszélt édesanyámmal, most pedig még meg is hívták őt ide és hazudnia kell majd tovább. Valamiért engem egyáltalán nem izgatott, hogy nem az igazat mondjuk, de az már jobban zavart, hogy ő nagyon feszült lett állandóan, amikor olyan helyzet adódott. Nem akartam kínozni szegényt, így eldöntöttem, hogy inkább megbeszélem vele, hogy bekamuzom a szakításunkat otthon és akkor minden tehertől meg tud szabadulni. Hazudnia sem kell majd tovább, plusz én sem leszek többé probléma.

Szobámban álltam az asztalom előtt és vágtam zsebre a pénztárcámat, mikor hallottam, hogy csöngettek. Délután írt Gayoon, hogy úton van, majd nem sokkal később, hogy pár perc és ideér, így fel is készültem rá. Telefonomat felkapva fordultam meg és indultam az ajtó felé, ám húgom beelőzött.
-Nyitom! - rohant az ajtóhoz.
-Hozzám jöttek. - de mire felvilágosítottam utam közben, már nyitotta is, én pedig csak közeledtem.
-Sziaaaaaaaa! - fogadta kitörő örömmel.
-Öh..... szia. Hoseokhoz jöttem.
-Itt vagyok. - értem lassan hozzájuk - Szia!
-Szia! - derült fel amint meglátott.
-Na merre megyünk?
-Azt nem mondom meg, de hozz valami pulcsit.
-Minek? Jó idő van.
-Ott, ahova megyünk, hűvösebb lesz.
-Ahh! Rendben. - fordultam vissza a szobám felé, miközben még hallottam a lányokat beszélgetni.
-Mi az? - kérdezte Gayoon.
-Nem csókoljátok meg egymást? Vagy valami üdvözlő puszi? Furák vagytok.
-Hát.... - folytatta valamivel szegény, miközben én sietni kezdtem. Megint hazudoznia kellett, amit utált, én pedig nem akartam, hogy rosszul érezze magát, ezért hamar vissza is értem egy pulcsival kezemben.
-Mehetünk. - léptem ki az ajtón.
-Szia! - köszönt el Gayoon, húgom azonban mondta volna még a magáét.
-De még kérdezni akartam.
-Nem érdekel szia! - csuktam be magam mögött az ajtót - Sajnálom. - kezdtünk sétálni Gayoonnal - Tudom, nem szeretsz hazudozni.
-Hát nem. Nem is tudom ezt megszokni.
-Na pont emiatt lenne egy javaslatom.
-Ó igen? - lepődött meg - Hallgatlak. - nézett rám mosolyogva, miközben vezényelt, hogy merre is menjek.
-Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha beadnám otthon a szakításunkat? Akkor nem kéne többet hazudnod, meg én sem lennék terhedre. Csinálhatnád azt, amit szeretnél, nem kéne bébicsőszködnöd.
-Ohh..... - döbbent meg - De én.... szeretem ezt csinálni.
-Hazudni?
-Nem azt. - rázta fejét, miközben már maga elé pislogott - Hanem veled lenni. Szeretlek elvinni ide-oda, meg új dolgokat mutatni. Szeretem látni, hogy meglepődsz és boldog vagy. Meg el akarom érni, hogy majd te is mutass nekem gyönyörű helyeket, ha már megtanultad szeretni az életet. De addig is élvezem, nem tudod mi a bajod.
-Hmm. Ahogy gondolod. De ez hazugsággal jár. Ráadásul ha ma tényleg nálam akarsz aludni, akkor még mellém is kell feküdnöd. Ez cseppet sem zavar?
-Megoldom. Azt a buszt el kell érjük. - kapta el kezemet és futni kezdett.
-Minek? Nem akarok futniiiiii!

-Na itt sem voltam még. - néztem körbe, amint már leszálltunk a buszról Seoulon kívül. Nem gondoltam, hogy majd ilyen messzire fogunk menni.
-Gondoltam. Kis városi. - kuncogott - Na erre gyere. De siessünk. Időben oda kell érnünk.
-De hova megyünk és mért rohansz állandóan? - követtem hatalmas léptekkel.
-Majd meglátod, Gyere már, mert elbaszod nekem.
-Hogy beszélsz?
-Siess! - húzott maga után.
Nagyon rohantunk, de végi fogalmam sem volt, hogy hová. A lakott területről csak egyre jobban kiértünk és már kezdtem azon gondolkodni, hogy lehet igazából egy sorozatgyilkos és így gyűjti áldozatait.
-Messze vagyunk még? - vergődtem át magam a bokrokon.
-Pont akkor kell megkérdezned mikor odaérünk? - fordult szembe velem.
-..... Bocs. De hol is vagyunk? Azt tudom, hogy az Isten háta mögött, de hol?
-Szép helyen. Na foglalj helyet! - sétált a fák közé majd elterült a magas fűben.
-Ez biztos jó ötlet? - álltam mellé.
-Igen. Feküdj le és ne mozdulj! - fogta meg kezemet, majd lehúzott magához.
-Ránk másznak a bogarak. Nem félsz a kullancsoktól? - térdeltem mellé.
-Nem. Ilyen kis finnyás lennél? - pislogott rám.
-Nem...... jó. - dőltem le mellé a fűbe. Hosszú percekig hallgattunk csak egymás mellett feküdve, mire megszólaltam újra - És most itt alszunk?
-Nem.
-Akkor mire várunk?
-Majd meglátod.
-Mikor?
-Majd. Addig hallgass és bámuld az eget.
-Már ami látszik belőle?
-Igen.

(Aki akar zenét, az most kapcsolja be oldalt)
Számomra óráknak tűnt az a várakozás és még idegesített is, hogy pazarlom az időmet, de hiába hoztam fel ezt Gayoonnak, nem engedett el. Csak marasztalt, miközben mozdulatlanságra intett, a nap pedig lassan teljesen lenyugodott.
-Szépek a csillagok. Bár Seoul még így is nagyon elnyomja, de jobb, mint a városban.
-Ezért hoztál ki? Láttam már csillagokat.
-Nem. Valami sokkal hihetetlenebb dolgot akarok mutatni. Ez mi?
-Mi?
-Fúj a szél? - ült fel hirtelen.
-Na, szabad mozogni? Végre! - keltem fel én is és álltam volna elgémberedett lábaimra, de visszafogott - Már megint mi az?
-Fúj a szél. Azta, így sokkal jobb lesz! - egyenesedett fel óvatosan figyelve, hogy ne lépjen arrébb - Gyere! Ne mozdulj el! - segített fel.
-Mért?
-Csak ne mozdulj. Majd meglátod, miért jöttünk és akkor megmozdulhatsz. Bár nem hiszem, hogy lesz kedved.
-De mond már el, hogy mi van! - néztem szemeibe.
-Mindjárt. Ennél szebbet még életedben nem láttál.
-Honnan veszed?
-Mert ilyet senki sem látott, csak az, akit elhoztam ide, ők pedig nincsenek sokan. - mosolygott rám.
-Szóval érezzem magam kitüntetett embernek?
-Igen? - vigyorgott.
-Nem hiszem, hogy megérdemlek egy ilyen kitüntetett szerepet. Hisz belekényszerítelek a hazudozásba is.
-Áhh! - rántott vállat - Ennyit megér. A mosolyodért és a boldogságodért bármit megadnék.
-De, mért teszed ezt? Még csak a barátnőm sem vagy. Egy ismeretlen vagy, aki rosszkor, rossz helyen volt, így most neked is el kell viselned a bajaimat. Elmehetnél akármikor. Mi tart ennyire vissza? A boldogságomat pedig nem hiszem el.
-Muszáj lesz.
-Ha tényleg ez az ok, akkor hihetetlen vagy.
-Nem, csak olyan ember, amilyennek mindenkinek lennie kéne. Na figyelj. Mindjárt ideér a szellő remélem. - fordult a susogó levelek irányába - Ilyen csodát még nem láttál.
Én is követtem példáját, majd a sötét erdőt bámulva vártam, hogy mi fog történni, mikor érdekes kis apró fényeket véltem felfedezni.
-Azok mik?
-Amiért jöttünk. Imádom. - nyújtotta előre kezeit és pont el is ért minket a szél, amire annyira várt, majd végre ráébredtem miről is van szó, hogy miért jöttünk.
Isten se tudja, merre voltunk aznap este, de azt igen, hogy ezt tényleg nem szabadott kihagynunk. Gayoon jól tette, hogy nem engedett mozogni, mert akkor elrontottam volna mindent, így viszont szinte egyszerre szállt fel több száz szentjánosbogár a hatalmas fűből, amiben feküdtünk. Az eddig sötétségben nyugvó apró lények csillogva röppentek a magasba, ezzel pedig olyan fényt nyújtottak nekünk, hogy Gayoon körvonalait tisztán láttam a korom sötétben is. Tátott szájjal forogtam körbe, miközben nem hittem a szememnek. Sosem láttam még olyan gyönyörű dolgot, mint aznap este. Mintha tényleg csillogás vett volna körül, mert csak a pislákoló fényeiket láttuk. A középpontban pedig mi álltunk, akárcsak valami főszereplők. Megannyi alkalommal szerettem volna ott állni az animékben egy ilyen helyzetben most pedig ő el is hozott ide. Az álmok világába.
-Gayoon. - nézelődtem még nagyban.
-Hát nem gyönyörű? Imádok kijönni. Nézd!
-Mit? - fordultam vissza felé, ő azonban ezt nem láthatta, mert behunyt szemekkel állt - Mit csinálsz?
-Rám szállnak.
-De miért?
-Finom az illatom. Nem rég vettem csak észre, hogy erre buknak a bogarak. Ez is tök jó lesz csak várj egy kicsit.
-Nem gusztustalan, hogy másznak rajtad?
-Nem. Ilyenkor is szoktak ám pislogni, csak kevesebbet, meg halványabban. Pföh! - fújkált - Belemászott majdnem a számba - kezdett kuncogni.
-Akkor ne beszélj közben. - léptem közelebb hozzá és csak csodáltam, amint megannyi bogár telepedett rá és valóban, továbbra is felvillantak.
-Bu! - mozdult hirtelen felé, majd meg is lepődött, hogy olyan közel állok hozzá - Bocsánat. - lépett hátrébb, miközben felszálltak róla a bogarak.
-Még sosem kértél bocsánatot semmiért.
-Ez nem igaz.
-Szerintem meg de.
-Jó, lehet. De gyere. - fogta meg kezemet - Van még valami.
-És mi? - mentem utána. miközben húzott a fák között.
Hirtelen kiértünk az erdőből, egy tisztásra, majd annak peremén el is engedett és futni kezdett a magas fűben. Már kezdtem megszokni, hogy semmi hétköznapit nem várhatok tőle, mert ahogy rohant felzavarta a többi szentjánosbogarat is. Olyan volt, mintha egy angyal szállt volna a Földre, aki pár pillanattal később eltűnt a fűben.
-Gayoon! - indultam azonnal utána, majd melléérve letérdeltem hozzá - Jól vagy?
-Persze! - ült fel - Jól elbasztam a legszebb estédet nem? - vigyorgott.
-Mért tetted volna? - segítettem fel.
-Hát itt pofára esek, miközben csodát mutogatok. - söpörte le ruháját.
-Csak érted aggódtam, a többi nem érdekelt. Nem rontottad el, ne aggódj.
-Megint fúj a szél! - kapta fel fejét - Remélem elér ide, bár errefelé ritkán fúj annyira, hogy mindegyik bogár felszálljon.
-Nagyon meg akarod mutatni. - mosolyogtam.
-Igen. Mert..... ezt muszáj látnod. Máshol, máskor nem lesz rá alkalmad.
-Akkor majd eljövök ide újra.
-Kétlem, hogy megjegyezted volna az utat. Direkt nem hagytalak, hogy figyelj rá.
-És te sem hozol el többet?
-Nem hiszem. Ez egyszeri lehetőség.
-De gonosz vagy.
-Csak meg kell szoknod, hogy nem tart minden örökké. Na! - nézelődött - Most elég erős a szél.
-Akkor újabb csodában lesz alkalmam?
-Igen. Júúj, nézd! - mozdult vissza arra, amerről jöttünk és újra megtalálta azt, amiben az előbb elesett, de elfelejtette, hogy ott van.
-Vigyázz már magadra! - kaptam el, mielőtt újra földet ért volna.
-Tudok és szoktam is. - kapaszkodott belém - Meg vagyok. Elengedhetsz. - fordult szembe velem.
-Biztos? - tartottam továbbra is magamhoz ölelve.
-Igen....... azt hiszem. - nyelt nagyot.
-És ha nem akarlak?
-Akkor...... buta vagy.
-Megint tiszteletlen vagy.
-Mint mindig.
-Mennyi bogár! - néztem körbe, amint elért hozzánk a szellő és sokkal több szált fel, mint az erdőben.
-Sokkal jobb. - bújt végre hozzám, én pedig meglepődtem. Valóban nem akartam elengedni, mert hiányzott, hogy végre valakit úgy tarthassak a kezeimben, mint őt akkor, de nem számítottam rá, hogy viszonozni fogja.
-Gayoon. Köszönöm. - húzódtam kicsit el, hogy a szemébe nézhessek, már amennyit láttam belőle.
-Ez a legkevesebb.
Pillanatokig bambultunk egymás tekintetébe és hamar eluralkodott rajtam a vágy, hogy megcsókoljam. Soha életemben nem éreztem közel magamhoz senkit annyira, mint őt, ami meglepett, hisz én az előző Gayoonba voltam szerelmes. De talán most megváltozott, mert olyan helyre vitt, amit más még nem nagyon láthatott.
-Bocsánat. - értem lágyan ajkaihoz, miután előre elnézést kértem.
Tudtam, hogy nem ezért akart velem lenni annyit, de ebben kételkedni kezdtem kicsit, amint viszonozta tettemet. Arcomra simított hideg ujjaival, mialatt még jobban belesimult karjaimba. Lassan és gyengéden ízleltük meg a másik csókját, ami nem is tartott túl sokáig.
-Sajnálom. Nem bírtam megállni. - engedtem el egy pillanatra.
-Nem is kell. - válaszolt, mire úgy döntöttem, hogy akkor nem is fogom.


(Folytatjuk :D
Ajánlott zenék oldalt a lejátszási listán. Avatar soundtrack 4, 5. Én non-stop szoktam hallgatni végtelenítve írás közben, de most megpróbáltam kicsit hozzáigazítani. Ezért sem a kezdetektől van kiírva, hogy hallgassátok. :) Azért remélem tetszeni fog.)
ÚJDONSÁG: Chat a blogon :)