Szabi vége, csapjunk a lecsóba! (1)

Utolsó napja a szabimnak. Vagyis, utolsó másfél napja valami olyasminek, amit más nem igazán nevezne pihenésnek. Két hetem volt kipihenni magam. Ez alatt a telefonom ugyan annyit breakelt, mint amennyit szokott. Csak az változott, hogy kivételesen nem egész nap rohantam, hanem otthon ültem és a gépem bámultam, persze véletlen se azért, mert végre játszhattam. A napirendeket írtam a többieknek, stúdiókkal, hotelekkel, éttermekkel beszélgettem, no meg persze a beosztottjainkkal. Végre behoztam a lemaradásom, és most senkinek sem kell improvizálnia az elkövetkezendő két hónapban, ellentétben velem. Persze kinek a napirendjét felejtettem el? A sajátomat. Taps Franci, taps taps, hű vagy önmagadhoz. Most van maximum harminchat órád megírni egy tizennégy napos szigorú napirendet úgy, hogy azért aludni is tudj majd. Mondjuk asztalt nem tudom, hogy fogsz foglalni a legmenőbb éttermekben, de ha végképp minden kötél szakad, majd anyus elintézi. Max első nap még élvezhetik a srácok a főztömet. Anyám, hogy lehettem ekkora bajnok? Ahh, már mindegy. Gyorsan fel kéne kelni és elkezdeni az utolsó napom. Holnap már úgyis rohanok a kocsiért, meg minden hülyeségért, ami kelleni fog.

Hát azt hiszem a világ se akarta, hogy lustálkodjak. Elég volt csak annak eszembe jutnia, hogy fel kéne keli és máris kezdte a táncot a telefon. Vajon ki az isten kereshet megint? Ránéztem a telefonomra és pont az..... vagyis számomra az.
-Szia Anya!
-Szia drága! Na felkeltél?
-Nem anya....még alszok. Szerinted? - sütöttem el ezt az öreg poént. Bár szerette, ha kicsit kizökkentem a rohanásból.
-Hihi. - kuncogott - Na nem is akarlak nagyon zavarni az utolsó napodon, csak azért hívlak, hogy ne felejtsd el, ma együtt eszünk!
-Nem felejtem. Amilyen ritkán találkozunk, ezt képtelen vagyok elfelejteni. Amúgy képzeld, előre két hónappal mindenkinek kész a beosztása, és az összes foglalás is rendben.
-Na ez szuper! A srácok örülni fognak. De le kell tennem, épp vezetek és még a kínaiak is hívnak. Biztos megint előbb odaértek. Attól, hogy nem vagyok ott előbb, még nem kések. Ázsiaiak. Na pusza kincsem, majd találkozunk. - csapta le a telefont.
Szerettem ezt a rohanást, amit mindennap csinált, de sok fontos infó volt így ami elveszett valahol félúton, hogy csak lecsapja a telefont. Azért megvárhatta volna a sziámat. Jó, én se szoktam elköszönni mindig, ezt beismerem.

Na hát akkor keljünk! Már megint hova az istenbe tűnt a papucs? Áhh mindegy is, bár azért az a pihipuhi cucc jólesett volna utoljára a tűsarkú előtt.
Magamhoz vettem pár csatot az éjjeliszekrényről és menet közben feltűztem a hajamat. A fürdőbe érve belenéztem a tükörbe, majd kicsit megnyugodva szóltam magamhoz. Na végre! Nincsenek már akkora táskák a szeme alatt. Megtette hatását a minimum nyolc óra alvás. Gyorsan beálltam a zuhany alá és közben fogat mostam. Sajnos nekem nem adatott meg akkora luxus, hogy legyen időm a kettőre külön-külön.

Lerendeztem a reggeli dolgaimat, ettem és a teámat szürcsölve próbáltam legalább az első napomat megcsinálni. El sem hiszem, hogy ekkora ...áhh hagyjuk, csak egy napot tudjak összerakni, könyörgöm. A fiúk beosztása megvan, ebbe kéne belezsúfolni a pihiket, a kajálásokat, meg abba a maradék kb két órába a városnézést. Még jó, hogy vasárnap este jönnek és nem hétfőn reggel. Így lesz időm még este alkotni valamit. Na inkább összeszedem magam és elindulok az ebédre, bár jó korán van még a starthoz. Ó telefoncsörgés! Már tudom mi hiányzott az életemből.

Most egy beosztott volt, vagyis nekem nem beosztottam, de na. Gondok adódtak a kocsival, amit kapott. Nem indult, ráadásul pont a reptéren. Fasza, jobb helyen, jobb időben nem is történhetett volna! Nekem meg aztán magyarázhat mire gyanakszik, pont ehhez értek a legjobban, peeeerszeeee.
-Ne aggódj Barni! Mindjárt szerzek neked másikat. Öt perc és már úton is lesz, addig hívd fel azokat akiktől ezt a kocsit hoztad és küld el őket melegebb éghajlatra. Kik vannak most nálad?
-A huaweiesek! Képzelheted, hogy néznek a samsung telómra. Négyen vannak és elég hullának tűnnek, szóval nem hiszem, hogy díjaznák, ha még itt kéne várniuk két órát.
-Ne aggódj! - ismételtem - Öt perc és hívlak, mit sikerült intéznem.
-Oké. Addig én is telefonálok. - válaszolt felettébb nyugodt hanggal, majd ahogy anyum, ő is lecsapta a telefont.
Ez megszokott művelet a cégnél, nem tudom, most mért zavart hirtelen ennyire. Intéztem pár gyors hívást és ahogy reméltem, már úton is volt egy kocsi értük. Jó, nem öt percbe került, de szombaton délelőtt tizenegykor majd pont sok mindenki elsőre azt mondja, hogy azonnal indulok.
Hívtam gyors Barnit, elmondtam neki, mit szereztem és megköszönte. Na ez még váratlanabbul ért, mint az elmulasztott köszönés. Mi van ma velem?

Összeszedtem magam, majd elindultam. Útközben még benéztem pár helyre, hogy kiélvezzem utolsó szabadnapom. Nem tudom mikor lesz megint időm ruhát venni magamnak, vagy mást.

Édesanyám viszont késett egy kicsit. Mit egy kicsit, háromnegyed órát!
-Bocsánat édesem, de akármennyire is el akartam szabadulni, a kínaiak csak lökték a rizsát és lökték. Rendeljünk gyorsan! Biztos már éhes vagy. - pakolászott az asztalon.
-Rendeltem magunknak. Úgysem jó, ha rád hagyom. Így legalább garantál, hogy egészségesen eszel. - Néztem rá a szokásos "nekem van igazam" pillantásommal.
Hamar meg is hozták a rendelésünket, szóval kifejezetten jól eltaláltam, mennyit fog késni. Még a kedvenc fogását is sikerült megtippelni, Így ízlett neki és végre tudtunk személyesen beszélgetni. Szóba került minden, ami ilyenkor szokott. De még a legújabb, leghülyébb reklámokat is kitárgyaltuk, annak ellenére, hogy alig néz tévét.
-Ahhj lassan mennem kell tovább. Szokásos napom van, de még egy desszert belefér. - intett a pincérnek.
Rendelt is két csokimusszos tortát. Na ennyit az egészséges ebédemről.
-Csak azért a kedvencedet kérem, mert megcsináltad helyettem a beosztásokat. - mosolygott rám.
-Hát.... akkor inkább kérd a saját kedvencedet, mert az enyémet elfelejtettem. - néztem rá félve a reakciótól.
-Már megint a sajátod. Nem is te lennél lányom. Ráadásul, ha jól tudom, holnap este érkeznek a fiúk. Ugye?
-Igen! De az ő menetrendjük kész. Még anno lebeszéltem velük. Csak a "hol eszünk" és a "szabadidőben mit csinálunk" stb. kérdés maradt fent. Reméltem az étteremfoglalásban tudsz majd segíteni. Kéne megint pár kapcsolatod.
-Ahh - sóhajtott - Tényleg az én kedvencemet kellett volna kérni. Először próbáld meg te, hogy neked mennyire fogadnak szót. Ha nem megy, szólj nekem. De az biztos, hogy holnap estére semmit nem tudok szerezni.
-Persze, ezt gondoltam. Köszönöm szépen. - hajoltam meg reflexből.
Meghozták a kalória bombákat és gyorsan végeztünk is, mert tényleg rohannia kellett. Azonnal fizettünk, majd anyum már úton is volt, egy rövid elköszönés után.

Ha ez az utolsó napom, akkor tényleg bevásárolok. Elvégre az egyik kedvenc bandám kalauza leszek. Jól kell kinézzek.

Végig jártam minden boltot és rengeteg dolgot vettem. Nem is tudom mikor vásároltam utoljára, úgyhogy két-három évet tuti pótoltam most. Nagyjából ennyi idő múlva lesz újra szabim, szóval jól is jött.

A plázában persze elvesztettem az időérzékemet és kilenckor léptem ki belőle. Úristen! Öt óra semmit tevés.Ez nálam rekordnak számít. Na spuri haza, fürdés és szunya. Utolsó pihenős este, adjunk neki, már ha végre elhallgat a telefonom is. Jó lenne néha az is, ha nem egy üres lakásba érnék haza. De az én életvitelemmel egy állat éhen pusztulna. Néha csoda, hogy én nem halok éhen.

Másnap reggel mire ébredjek, ha nem a csengőhangomra. Munka a köbön. Vissza a mindennapokba! Gyorsan lerendeztem a reggeli rutint és már indultam is. Először el kellett mennem a kisbuszért, aztán azzal bevásároltam a lakásba a fiúk számára. Plusz szereztem olyan cuccokat is, amivel megértetjük majd magunkat. Azaz hat tonna papírt és vagy ezer ceruzát. Na ki az a szerencsés, aki ma egy exlkuzív, azonnali és vadonás új sérvvel lesz gazdagabb? Kettőt tippelhettek.

Persze már az autónál elakadtam. Ahogy szokott lenni, semmi sem megy simán. Az a kocsi amit nekem kellett épp.... hogy is mondjam? Nincsen tudomásuk róla merre jár. Na szép! Megfújták pár autójukat az éjszaka. Milyen ezeknek a biztonsági rendszerük? Na jó! Lista No one: Új céget keresni kocsiügyben. Hála valaminek, csak hét autójuk tört ki a rabságból és kezdett új életet valahol. No meg hála anyumnak meg a cég nagyságának, megkaptuk a legluxusabb kisbuszt ami rendelkezésükre állt, meg a legnagyobbat. Imádom mikor ilyen nagy dögöket vezethetek. Olyan istenkirálynak érzem magam, főleg egy Merci Sprinter VIP-ben. Hát ez biztos többe került, mint amennyit fizetnünk kéne, de a kellemetlenségük miatt nem változtattak az áron. Ez még jobb! Sok rossz mellet valami jó mindig kell, hogy legyen.

Gyorsan beugrottam vele a központba, felszedtem Gábort és Petit, és már rohantunk is vásárolni. Azért nyolc személyre kaját venni, meg mindent, egyedül nem lenne könnyű feladat.
Bár hamar végeztünk, így is késésben voltam. Tizenegyre ért be a repcsi, vagyis nekem fél tizenegykor legkésőbb ott kellett szobroznom a csomagokkal. Hell yeah volt még nagyjából három órám kipakolni minden kis mütyűrt, ágyneműt húzni, kiporszívózni, elöblíteni mindent a konyhában, ezek után pedig összeszedni magam és elindulni. Ha nem lettek volna a fiúk, még azt is mondtam volna, hogy nem fog sikerülni.

Ami azt illeti, nem is jött össze. Mindenesetre én elindultam kilenckor a reptérre a srácok meg maradtak még porszívózni és szépen berendezni a szobát. Mert persze, hogy a legutolsó vendégek áttologattak mindent. A kulcsomat, később leadták a portán, én pedig már rohantam is a lifthez. A tükörben nézegettem magam lefelé menet és azon gondolkodtam, hogy tutira elfelejtettem valamit, érzem, de a kinézetem is elbírna még tíz perc törődést. Már lefelé jártam, amikor elkezdtem turkálni a táskámban. Pénztárca pipa, lakáskulcs a srácoknál, kocsikulcs.... na neee, pont ezt! Jó tegyünk még egy kört... vagy nem, van jobb ötletem. Kaptam ki a telefonomat és csörgettem is Petit.
-Igen, mondjad! - szólt a telefonba, miközben hallottam, hogy még mindig a mosogatóban öblöget.
-Fent maradt a kocsikulcs, de nem szívesen mennék fel érte. Dobd már le kérlek a szemétledobón!
-Biztos vagy te benne, hogy ez jó ötlet?
-Csak csináld! Majd csörgetlek ha dobhatod.
-Hát jó. - nyomott ki.
Ahogy leértem rohantam is hátra. Útközben elkaptam két kis cselédet, hogy segítsenek. Eltoltuk gyors a kukát és csörgettem Petit. Hallottam ahogy össze-vissza ütődik a ledobóban a kulcs. Király! Most töröm össze a huszonöt millás kocsi tartozékait. De ahogy leérkezett láttam, hogy nem hiába dolgozik nekünk Petit. Becsomagolta pukkanós fóliába és úgy dobta le, rajta egy cetlivel: "Te egy zseni vagy". Köszi a bókot, de rohanok.

Nagy nehezen bevergődtem magam a reptérre és még parkolót is vadásztam. 10:11! Hát akkor kérjük ki a csomagokat, amik tegnap jöttek. Ha nem lettem volna olyan "zseni", akkor már tegnap is eljöhettem volna értük, de kiesett a fejemből. 10:48 és minden megérkezett csomag a kocsiban, sérv pedig sehol. Esküszöm ezért díj járna.

A repülő késett harminc percet. Ez újdonság, hogy csak ennyit. Néztem a kiáramló ember tömeget és még kicsit nyújtózkodtam is, de nem féltem, hogy nem vesznek észre, ha én elsiklok felettük. A vörös hajamnak hála, lehetek vakegér és ezzel a lehetőségemmel élek is.
-Annyeonghaseyo! - hallottam a hátam mögül kórusban.
Na a vakegér még mindig tökéletes jelző rám. Megfordultam és mind a heten ott álltak mögöttem kis vigyorgó pofival, ahogy az ázsiaiak szoktak.
-Annyeonghaseyo! - köszöntem én is majd meghajoltam. Na itt ki is merült a koreai nyelvtudásom.
-Mi vagyunk a BTS. Te pedig Franciska, ugye? - kérdezte Rapmon angolul.
-Igen-igen. Reméltem, hogy ti megtaláltok, ha már én titeket nem. - mosolyogtam.
Fél óra múlva már meg is volt minden és a kocsi felé tartottunk. Ők közben beszélgettek, nevetgéltek, videóztak, de halvány gőzöm sem volt, miről van szó. Talán én vagyok az egyetlen a cégnél aki semmilyen távol-keleti nyelven nem beszél, mégis engem imádnak a legjobban.
-Na és mi a program az este hátralévő részére? Remélem valami finom vacsora vár ránk valahol. -érdeklődött Rapmon.
Na persze mit felejtettem el? Kész kajával várni őket. Most kell valami áldás!!!