2016. október 30., vasárnap

Második díjunk!

Sajnos nem sikerült utána járni, mi is a neve, de egy biztos. Közönség díj ezúttal is! :D Mi pedig ennek nagyon örülünk és igyekszünk teljesíteni az ilyenkor felmerülő  kikötéseket, így ezúttal is megtesszük. Mivel Raiko nincs a közelben, nem is nagyon lesz szerintem, továbbá nem is nagyon ír már sajnos :( így most csak én válaszolok nektek (Mayu). Aztán ha lesz kedve neki is, akkor kiegészítjük a posztot és szólunk nektek.

Szóval KÖSZÖNJÜK az újabb díjat, amit a Three sides of life miatt kaptunk egy lelkes olvasónktól, aki író is. Akitől kaptuk: Zsuzsi.



Válaszok következnek!

1. Miért kezdtél írni? 



Mert bosszantott, hogy Kacsa nem folytatja a Pszt! Yaoi-t és mert mindig is szerettem írni, ez pedig remek lehetőségnek bizonyult, hogy kipróbáljam magam. Mivel pedig ötlet is volt, Raikoval belevágtunk.

2. Mióta hallgatsz kpop-ot?

Két és fél éve, mely utolsó két évét kizárólag a BTS viszi, mint egyeduralkodók. Sajnos már időm sincs másokra.

3. Mit érzel, mikor írsz?
Mikor írok kikapcsolok és megnyugszok. Akkor végre van időm pihenni és ilyenkor átérzem a karaktereim érzéseit, így sokszor jobban sírok, mint ti, vagy jobban nevetek, mint ti. Sokkal szerelmesebb is vagyok, mikor 18+-os rész jön, mert azt csak miattatok írom olyanra, meg kíváncsiságból, hogy hogyan reagáltok, de igazából nekem ott a szerelem a lényeg, mert az a legfontosabb szerintem mindig.


4. Ha olvasol szoktál hozzáfűzést tenni?

Általában igen. Tudom milyen az, ha csak a számokat látod, de semmi reakciót és nem tudod, érdemes-e írni, így általában írok valami kis véleményt. De mostanában nincs időm olvasni sajnos.


5. Elutaznál Koreába?

Naná! :D


6. Ha igen, miért? Mit csinálnál? Ha nem, miért?

Ez az életcélom, hogy ott éljek, de közben haza dolgozzak. Mind a szakmám terén, legalább úgy, hogy egyetemeink között csereprogramot hozzak létre, mind Kpop téren. Kint biztosan igyekeznék valami sokkal befolyásosabb pozíciót szerezni Kpop ügyben és segíteni a magyar Kpop közösséget ezzel az Idolateren keresztül.

7. Ki a kedvenc bandád és miért? (mi fogott meg bennük)

BTS. Hát hogy miért?...... Hűha, nem tudom. De lehet így van rendjén. Egyszer csak becsapódtak és valamiért magukkal ragadtak, lehúztak a víz alá és még levegőt venni sem adtak időt, nekem meg fel sem tűnt, mit művelnek. Ez a hét fiú magával ragadott, Isten se tudja hogyan és miért, azóta pedig nem tudok szabadulni tőlük, de nem is akarok. Azt hiszem, ha megtudnám mondani, miért szeretem őket, már azt is tudnám, mit nem szeretek bennük, akkor pedig alapból rossz lenne, hibás az egész, elindulnék egy lejtőn és elhagynám őket. Így szerintem így van jól, hogy nem tudom megmondani, mért imádom őket.


8. Mit gondolsz az idolok életéről? Hogy viszonyulsz hozzá?

Iszonyat nehéz, el sem tudjuk képzelni mennyire. Embert próbáló, leamortizálhat a végletekig, ha nem valóban az az álmod, amiért ez megy. Nagyon tisztelem azokat, akik túlélik és sikeresen végzik úgy, hogy megélnek belőle és már nem kell annyira ugrálniuk a kiadójuknak. Mondjuk azért a kiadókkal elbeszélgetnék egy-egy kórházi eset után.


9. Szoktál doramát nézni? Milyeneket? Óóóóó szoktam. Bár nálam a rendszeresség ilyen téren. :( Nincs időm, de ezt már annyiszor mondom, hogy unalmas. Sajnos a Fandom és a suli mindent felemészt, reggel pluszba kelünk mindannyian az oldalt frissíteni, miközben munkából és suliból tájékoztatunk benneteket mindenről, mikor hazaesünk is első a Bangtan és ti és este, mikor végre eljutunk kajálni olyan 10 körül, akkor már hálát adunk az égnek. Ilyenkor lenne időm nekem is talán 1-1 részre, de általában jön a koncertes ügyintézés, így naaaaagyon ritkán van időm egy-egy szerelmes Doramara. Mert nálam azok futnak, de már kiismerhettetek, hogy szerelem dögivel. :D

10. Mit tennél, ha a biasod egy liftben utazna veled?
Felszedném! Biztos, hogy megpróbálnék vele flörtölni és összeszedni, de nem mint fan. Soha nem tudná meg, hogy a rajongója vagyok, max az esküvőn. XD

+1. Lennél idol?
Naná! Mindazok ellenére, hogy mennyire borzalmas a háttere, hogy sokan az öngyilkosságot választják inkább a szenvedés helyett, vagy egy-egy visszautasítás után, amiről sokan nem is tudtok semmit, én bevállalnám. Sajnos a tánc nekem egy olyan dolog, amit szintén fel kellett adnom egy másik álom érdekében és nagyon remélem csak, hogy megérte. De ha lehetőségem lenne és biztosra ígérnék, debütálhatok, mindent feladnék most azonnal.



Mini kis szófosásom után pedig jelöltjeim: (Szokásosak :D )

Kacsaaaaaaa - Pszt! Yaoi

Sáriiiiiiiiiiiiii - A valós élet


Kérdéseim:

  1. Gondolkoztál már esetleg más történet írásában, amit kiadnál könyvként?
  2. Ha lenne lehetőségetek csak ezzel foglalkozni, akkor lennétek újságírók? Természetesen, mint rendes munka és nem szennylapban.
  3. Szintén, ha fizetnének érte, foglalkoznátok itthon csak kpoppal napi szinten? Szervezés, reklám, kommunikáció.
  4. Mit szólnátok Pesten egy ficiíórói találkozóhoz? Írók és olvasók, lehetne kérdezni tőlünk. Benne lennétek?
  5. Mit gondoltok az olyan írókról, akinek ficijeiben 1 rész alatt megtörténik annyi, amennyi nálunk 20 részben?
  6. Szerintetek lenne szükség lektorokra a kezdők blogjain?
  7. (Akkor kicsi kpop is.) Melyik bandát látnátok a legszívesebben hazánkban koncerten?
  8. Ti kimennétek a reptérre eléjük? És a hotelhoz? Ott szobroznátok órákat reménykedve, hogy talán látjátok majd őket?
  9. Mennyire foglalkoztok a koreai kultúrával? Olvastok róla naponta, ismertek pár ünnepet, vagy csak Kpop?
  10. Ettetek már koreai ételt? Ha igen, melyik a kedvenc?
  11. +1 kérdés: Mit üzentek a kezdő íróknak, mire figyeljenek?


Hajrá csajok! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése