Do you believe in beasts? ~ 1.rész

Harmadik fél szemszöge

Yeongnari pont olyan életet élt, mint minden ember. Reggel felkelt, elkészült és dolgozott, bár munkája nem abból állt, amit gondolnánk. Nem cégbe járt, vagy boltba, esetleg étterembe, hanem egy kávézóba, de oda sem azért, hogy felszolgáljon. Yeongnari munkája ugyanis lazább volt, mint másoknak és olyan, amit ő rendkívül élvezett. Kedvenc helyén már saját asztala volt, melynél csak ő ült mindennap míg olvasott. Lektorként és könyvkritikaíróként tevékenykedett Busanban, ezért naponta több művet is elkezdett, befejezett, mialatt egy tapodtat sem mozdult helyéről, a kávézó alkalmazottjai pedig már kérés nélkül is vitték neki azokat, amiket szívesen fogyasztott. Csak egy dolgot kérdeztek meg, hogy milyen témájú történeteket fog olvasni, amiből azonnal tudták, mit fog fogyasztani. Csupán ebédért állt fel helyéről, de azt is visszavitte, hogy ott fogyassza el, míg dolgozik. Persze választhatta volna irodáját a munkahelyén, Seoulba költözhetett volna ezért, vagy otthonát, de inkább emberek között ült, hiszen ő is tervezte, hogy majd egy nap megírja élete első könyvét, amihez pedig a hétköznapi életből szeretett volna ihletet meríteni. Így kis szüneteiben nézelődött helyéről a forgalmas kávézóban. Próbálta kitalálni egy-egy ember történetét, figyelni mások beszélgetéseire, mozdulataira és valami érdekeset leszűrni életükből, ami hasznára lehet, de sosem volt elégedett a szerzett információval, így minden alkalommal nagyot sóhajtva tért vissza munkájához.
-Nem kértem másikat. - nézett fel egyik szokványos nap a pincérre laptopjáról, akit jól ismert már.
-Tudom. Ajándékba hagyták itt neked a cetlivel. - tett le egy papírt.
-Kicsoda? - vette el az üzenetet.
-Egy elegáns férfi. Azt mondta, akkor adjam oda, ha elment. Már elment, így kihoztam. Azért kérsz még valamit?
-Nem... nem, köszi.
-Hívj, ha kellek! - hagyta újra magára a pincér.
Yeongnari elolvasta azt a két sort, amit üzenetben hagytak neki és meglepődött.
"Néha nézzen fel! Lemarad az életről."
Vajon meddig bámulhatta őt ez az idegen, hogy ezt a két sort írta neki. Biztosan sokáig, mert elmerült a munkájában és valóban nem nézett fel már nagyon régóta, de azért azt nem hitte volna, hogy nem veszi észre, ha valaki bámulja őt. Elvégre megérzi az ember a szúrós tekintet, ám ezek szerint mégsem. Ám többet nem foglalkozott vele aznap, csak elrakta a cetlit, megitta az ajándék kávéját és folytatta dolgát. Egyszeri kedvességként jegyezte meg az ismeretlen tettét, hiszen elegáns férfinak írták le a többiek, ezért nem számított a jövőben semmi többre.

Másnap ugyan olyan lendülettel ment vissza a kávézóba, ahova mindig, és ült le dolgozni néhány könyv társaságában. Az ideje úgy telt, ahogyan máskor. Ebédidőig nem ment sehová, akkor pedig gyorsan megjárta az utat, mialatt kiszellőztette a fejét és átmozgatta csontjait. Visszaérve azonban meglepetés várta.
-Geonwu, - ment a pulthoz - mi az az asztalomon? - érdeklődött.
-Mi? - hajolt kicsit ki, hogy lássa a téma tárgyát - Fogalmam sincs.
-Tényleg? Nem figyeltek a cuccomra soha, ha elmegyek?
-De.
-Akkor, hogy-hogy nem tudod?
-Nem elvittek holmit, hanem odaraktak. Nem tudom ki volt, nem láttam. De ha hiányzik valamid, szólj, visszanézzük a kamerát.
-Jó. Rendben, köszi. - hagyta ott a pincért a nem túl kielégítő válasz után és visszaült szatyrával az asztalához, amin egy kisebb ajándékcsomag állt újabb, de ezúttal nagyobb cetli kíséretében, melyen volt pár nyomtatott sor és egy kézzel írt.
"Ezekről marad le, ha nem néz fel. Foglalkozzon a világgal! Örülök, hogy ma kimozdult. :)"
Úgy hagyta ott ezt a néhány szót, mintha hetek óta nézné és tudná, szinte mindennap minden percében a kávézóban ül, nem nagyon jár el sehova, ez pedig meglepte, kicsit meg is rémisztette. Van valaki aki megfigyeli a tudtán kívül? Ez ijesztő!
Azonban a kis csomagot kibontva abban néhány külföldi szuvenír mellett egy pendriveot talált, amit nem szeretett volna saját gépére csatlakoztatni, viszont most semmi kedve sem volt netkávézóba menni egy másik géphez emiatt, mert dolga volt. Így csak kitette azt az asztalra és próbált tovább dolgozni ebédje mellett, ami egy ideig ment is. Pár órát sikerült anélkül eltöltenie, hogy különösebben izgassa a pendrive tartalma, ám hamarosan nagyon foglalkoztatni kezdte. Végül a szokásosnál korábban hagyta el a kávézót, amit az ott dolgozók meg is jegyeztek, majd elrohant egy új géphez, aminek nem baj, ha vírusos lesz, vagy megsérül, és azon nézte meg tartalmát, mely összesen egy két perces videó volt. Csupán képekből állt a felvétel, minden kommentár nélkül, zene kíséretében. Először azt hitte, valami utazási iroda reklámja lehet, mert felismerte azt, hogy szinte minden kép máshol készült, más földrészen, más országban. Ám a végén volt csak üzenet, melyben az állt, hogy az ismeretlen reméli, Yeongnari érdeklődését felkeltették a képek és ki fog mozdulni, Világot fog látni, mert érdemes. Ám ez őt korántsem érdekelte annyira, mint most már az ismeretlen kiléte. Egy idegen, aki ennyi időt öl figyelésébe, ami nagyon rémisztő, de közben meg kedves is vele, hiszen apró ajándékokkal látta el. Így este hazafelé már sokkal jobban izgatta elméjét ez a különös személy, mint előzőleg és remélte, másnap is történni fog valami közöttük, de igazából a kilétét szerette volna már megtudni. Ki lehet ez az ember? Miért foglalkozik vele? Vajon máshol, máskor is figyeli, vagy csak a kávézóban?

Ez annyira érdekelte, hogy másnap korábban kelt és már a nyitás percében ott toporgott a kávézó előtt. Izgult a fantom miatt, aki már bebizonyította, régóta szemet vetett rá, ám neki még csak fogalma sem volt erről, de most szerette volna látni, ezért a dolgozókat is megkérte, figyeljenek oda, ha pedig valaki is hagyni szeretne neki valamit, akkor keltsék fel a figyelmét. Zaklatóként állította be a férfit a többiek előtt, mint akit el akar kapni, mert ezzel biztosan rávehetőek voltak kémkedésre. Így bebiztosítva ült le aznap is szokásos asztalához dolgozni, ám most sokkalta többször pillantott fel könyveiből és laptopjáról, hogy körbenézzen, mint addig bármikor. Azonban hiába, mert volt néhány perc, amikor nem volt jelen. Viszont így is bejött a terve. Szerencséjére nem akkor jött az idegen, mikor éppen mosdóba ment, ezért neki sikerült lelepleznie. A délben feltorlódó sorban ugyanis kiszúrt egy férfit, aki feltűnően sokszor pillantott rá. A fiatal, öltönyös fickó igen visszafogottan öltözködött, nem viselt ékszert, csupán egy órát és nagyon udvarias volt mindenkivel. Nem is tűnt volna ki a sok ember közül, ha nem pillantott volna oda annyiszor Yeongnarira és mosolygott volna minden alkalommal azzal a lehengerlő vigyorával, ami máris más irányba terelte gondolatait, bár még kicsit tartott tőle.
Mikor a férfi került sorra semmi különös nem történt, az őt kiszolgálók nem ismerték fel, nem jeleztek Yeongnarinak, hogy ez az az ember, még csak oda sem pillantottak, csupán kiadták neki a két pohár kávét és az ismeretlen már ment is útjára... Yeongnari felé. Aki érdekes, de meglepődött és elképesztően izgulni kezdett, hogy most mi lesz. Hiába nézte a férfit már hosszú percek óta megszakítás nélkül, azért erre nem készült fel lelkiekben, ám nem volt mit tenni. Egyenesen felé tartott, ő pedig nem menekülhetett.
-Szép napot! Szabad? - állt meg asztala mellett.
-Ömm.... hello! Azt hiszem, igen. - kapta össze magát és helyet varázsolt a kávéknak.
-Remélem ízleni fog ez a kávé. Nem igazán tudom, milyet iszik. - tette le a poharakat.
-Ennyi ideje figyel és nem tudja milyet iszok? - kérdezett vissza azonnal, hamis magabiztosságot színlelve.
-Bátor. Ez tetszik. - mosolygott újra a férfi, amitől hatalmasat sóhajtott Yeongnari. Elbűvölő vigyora volt - De nem figyelem olyan nagyon régóta. Csak egy hete nagyjából. És nem azért, mert szeretek kémkedni. Csak megfogott azzal, hogy fel sem néz a dolgaidból egész nap.
-Fel szoktam. De magát még nem láttam itt.
-Már idejárok egy ideje. Csupán nem ülök le.
-Akkor most hogy-hogy ideült?
-Kiszúrt. Észrevett, nem menekülhettem. Így idejöttem, mint egy úriember, hogy bemutatkozzam.
-De még nem tette meg.
-Igaz, elnézését kérem. Jeon Jeongguk vagyok, de nyugodtan hívjon ahogyan kellemes önnek. És ön?
-Pil Yeongnari. - engedett feszengéséből.
-Örülök a találkozásnak.
-Én még nem tudom. - válaszolt tartózkodóan, mire Jeongguk újra villantotta mosolyát.
Ezután hosszabb beszélgetésbe elegyedtek, melynek során kicsit lazítottak merev kommunikációjukon és sok témát érintettek azok után, hogy a kémkedést tisztázták. Jeongguk azon volt, hogy minél kellemesebb időt töltsenek el együtt, így pedig hirtelen randiba fordult találkozásuk, melyben túlságosan is elmerültek és csupán az keltette fel őket, hogy zárni kezdett a kávézó.
-Hazavihetlek? - állt az asztal mellett Jeongguk, míg Yeongnari összepakolt.
-Nem, köszönöm. Nem lakok messze.
-Akkor elkísérhetlek? Segítek cipelni a könyveid.
-Jót beszélgettünk ma, - nézett fel rá - de ettől még egy kicsit furcsa ez az egész és nem szeretném megmutatni neked, hol lakok.
-Rendben. Tiszteletben tartom.
-Köszönöm. Sziasztok! - köszöntek el a személyzettől, majd mielőtt Yeongnari ténylegesen hazaindult volna megálltak a kávézó előtt - Kellemes nap volt, bár érdekes.
-Ezt sokadszorra hallom. - vigyorgott.
-Tudom. Mert tényleg az. Kicsit tartok tőled, mint már mondtam. Szóval örülnék neki, ha te mennél el először.
-Nem foglak követni.
-Ezt igazán nehezen hiszem. Nem sértés csak
-Igen, értem. Hát akkor... Jó éjszakát! Maximum holnap találkozunk.
-Nem dolgozol?
-De. De én osztom be az időm és rád mindig van. Persze csak, ha nem zavarok.
-Akkor csupán ebédszünetben van időm. Nekem dolgoznom kell rendesen.
-Rendben. Hozok ebédet. Holnap akkor. Jó éjt! - biccentett csak.
-Neked is jó éjt Jungkook!
-Ez tetszik. - indult haza, ám sajnos abba az irányba, amerre Yeongnari is lakott, így nagyot kellett kerülnie otthonáért.

Az elkövetkezendő napokban minden alkalommal felbukkant Jungkook és beszélgettek. Kérés nélkül szerzett randevúkat, miközben otthon Yeongnari jegyzetelt róla. Kicsit még félt tőle, így sok postit lógott asztalán apró információkkal, melyeket minden este bővített. Ez csak biztosíték volt, hogy ha valami történik vele, akkor megtalálják a tettest, aki iránt kezdett vonzódni. Átkozta azt a lehengerlő mosolyát, melyet mindig csillogtatott és látszott rajta, direkt veszi elő olyan sokszor, mert azzal mindent elért, amit csak szeretne volna. Így sikerült azt is kicsikarnia Yeongnariból, hogy egyik este engedje hazakísérni magát és bízzon benne végre.
-Örülök, hogy ennyi idő után legalább ezt megengeded nekem. - ballagtak egymás mellett.
-Elégszer kérted, kezdett bosszantani. Bár reménykedtem benne, hogy elfelejted a túlóra miatt.
-Ezt soha. Messze laksz? - érdeklődött.
-Nem. Néhány perc. A következő sarok.
-És nem félsz esténként hazafelé? Elrabolnak, vagy megtámadnak.
-Nem. Bár most már igen. El akarsz rabolni?
-Dehogyis. - kuncogott - Csupán érdeklődtem.
-Értem. - kezdett aggódni. Érdekes téma az útra.
-Viszont másfelől is érdeklődnék.
-Miről?
-Hogy eljönnél-e velem vacsorázni egyik nap?
-Hááááát. Ezt még meggondolom, ha nem baj. - pillantott félve Jungkookra.
-Semmi baj, van időd. Most úgyis el kell utaznom, ezért is hoztam fel, hogy átgondol, még ha nemet is mondasz.
-Elutazol? Hova? - lepődött meg.
-Üzleti út ezúttal. Sokat utazgatok a családom és a munka miatt is. Szóval ne aggódj, nem fogok rajtad lógni mindig. Addig pedig, míg távol vagyok, gondolkozhatsz.
-És hova mennénk?
-Nem tudom még. Addig én is kitalálom. De mivel az egy randevú lesz, majd érted kell jönnöm és haza is kell hozzalak. Erre is készülj fel.
-A saját lábamon is el tudok menni. Itt vagyunk. - állt meg.
-De ez egy randevú, én pedig udvarias vagyok. Így ez a minimum. Szép háztömb. - nézett fel Jungkook.
-Új építésű. Modern. - pillantott fel ő is, majd visszafordul Jungkookhoz - Szóval meddig van időm?
-Holnap megyek el öt napra. Addig van időd.
-Rendben. Akkor, ha döntöttem, megírom.
-Nem igazán fogok tudni beszélgetni veled, de majd igyekszem. Akkor jó éjszakát és vigyázz magadra míg távol vagyok! Ne vessz el!
-Igyekszem. Én nem tudom mit mondhatnék egy tehetős üzletembernek, hiszen mások vigyáznak rád, gondolom.
-Néha szoktak. - bólogatott.
-Akkor... ne kapj el semmit! Ez jó kívánság?
-Elkapni?
-Betegség... nőktől. - fejtette ki magát jobban Yeongnari.
-Ohh! - mosolygott mikor tudatosult benne, mire is gondol - Nem nőzök.
-Minden pasi nőzik, főleg a pénzesek.
-De én nem. Nem visz rá a lélek. Nem szeretem.
-Ilyet is ritkán hallani egy férfi szájából. Ne hazudj nekem!
-Nem hazudok, esküszöm. Úgy ismertél meg, mint aki ilyen... - kereste a megfelelő szót - szemét férfi?
-Nem. De férfi vagy.
-Mivel bizonyíthatnám, hogy nem nőzök?
-Nem tudom.
-Akkor ez is házi.
-Túl sok feladatot adsz!
-Sajnálom. Legközelebb nem teszem. Ígérem. Jó éjszakát!
-Neked is! - indult be a házba Yeongnari - Öt nap? - fordult meg pár lépés erejéig, Jungkook pedig még mindig ott állt, ahol hagyta, várva a lány biztonságos hazaértét.
-Igen.
-Sok. - tért vissza az ajtó felé.
-Hamar elszáll. - váltak el egymástól és megkezdődött az öt nap türelmi idő, mely közben néhány dolog tisztázódott Yeongnariban.


(Új sztori, tudom, folytassam már a többit. Rajta vagyok, csak van egy kedves ismerősöm, aki meggyőzött. XD Szóval tessék majd ezt is élvezni és szeretni és nem kiakadni, hogy ezt csinálom. :D Köszönöm!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Suga Birthday Project 2017

Sziasztok!

Hopi sajnos bizonyos gondok miatt nem került ki hozzánk, de Sugat már kiteszem nektek.
Kérünk benneteket olvassátok el figyelmesen a leírást és csak ha az után nem értetek valamit, akkor kérdezzetek. A leírásban többnyire minden kérdésetekre ott a válasz!
Köszönjük!

LINK!

 

J-Hope love story

Harmadik fél szemszöge

A mai Világban nem egyszerű társra lelni. Míg régen utazás közben az emberek olvastak, vagy ismerkedtek, ki kellett mozdulniuk, hogy találkozzanak, ezáltal pedig új barátokat szereztek, úgy a ez már nem igazán lehetséges. A technika beleszól életünkben, fel sem nézünk kütyüinkről egész nap, nem szólunk senkihez, csak pötyögünk és már nem mozdulunk ki annyit, hogy találkozzunk a számunkra kedves emberekkel, hiszen ott a technika erre. Így sokkalta nehezebb társra lelni, igazi kihívás, nem könnyű dolog és sokan fel is adják. De aki kitartó az talál maga mellé olyat, akivel egész életét el tudja képzelni. Ha valaki elég sok energiát öl ebbe, direkt emberek közé jár, ismerkedik és minden lehetőséget kihasznál, akkor nem marad elismerés nélkül munkája, végül pedig meg is találja azt, akiért annyi mindent megtett.
Ám a neheze csak ezután jön. Elhódítani valaki szívét sokkal könnyebb, mint megtartani. Az az igazi kihívás, hogy a másik érdeklődését fenntartsuk, szeretetét kiérdemeljük hosszú időre. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen, ha törődünk a társunkkal és nem hanyagoljuk el. Viszont az életben nem megy minden úgy, ahogyan tervezzük. Beleszólnak a problémák, a munka, más emberek igényei és a balszerencse is.

Emiatt romlott meg Hoseok kapcsolata a barátnőjével. A romantikus együtt töltött napok után lassan változott minden. Mikor bekerült gyakornoknak már nem maradt annyi ideje, mint korábban, így sokkal ritkábban tudtak beszélni, találkozni, amit viszont Sora is nehezen viselt. Ragaszkodtak egymáshoz és rosszul bírták azokat a napokat, mikor nem tudtak kommunikálni, vagy azokat a heteket, amikor egyáltalán nem látták egymást. Nagy visszalépés volt a kapcsolatukban mely komolyan elgondolkoztatta őket, megéri-e ezt még folytatni, hiszen már nem igazán alkotnak egy párt.
-Sajnálom, hogy nem maradhatok ma sem sokáig. - ültek egy kávézóban mikor Hoseok szerzett magának néhány szabad órát.
-Nem is vártam mást. - sóhajtott nagyot Sora.
-Ezt is sajnálom. De még kicsit tarts ki! Hamarosan lazább lesz a munkám és többet lehetünk együtt.
-Biztos? Néhány héttel ezelőtt is ezt mondtad.
-És már egyre közelebb is van. Csak egy kicsi még.
-Hoseok. Sosem lesz már úgy időd, mint ezelőtt. Sőt, egyre kevesebb lesz. Biztos akarunk még így szenvedni? - nem kerülte a témát, azonnal elmondta aggodalmait - Neked sem jó, nekem sem.
-De átvészeljük, át tudjuk vészelni, mert át akarjuk. Vagy... te már nem? - szorongatta kávéját.
-Nem tudom. Én támogatlak az álmodban, de... Ebben már nincs semmi jó. Alig látlak, alig beszélünk. Te is szenvedsz emiatt. Ha szakítanánk akkor nem lenne ez. Átvészelnénk azt a kis időt, ami a szakítás után szokásos és utána nem lenne többé gond.
-És biztos ezt akarod? Tényleg nem hiányoznék neked soha többé? Csak pár hétig és kész is?
-Nem tudom.
-Sora, tudom. Ez így szörnyű, borzalmas. De szeretlek és biztos vagyok benne, hogy kibírjuk. Igyekszem minden lehetőséget megragadni veled, ám most nem olyan egyszerű. Nem szeretnélek elveszíteni, mert ez csak ideiglenes. Ám ha te nem szeretnéd ezt már... soha... azt megértem. Nem várhatom el, hogy rám várj. Aztán meg kiderül, nem bírjuk egymás mellett és elvesztegetted az időd. De azért kérlek, gondolkodj el!
-Nem most terveztem szakítani csak... nem tudom mit csináljak. Nagyon hiányzol, lassan belegebedek és olyan, mintha ez majd sohasem változna. Nem bírom már sokáig. - temette arcát kezeibe.
-Már nincs sok. De igyekszem kitalálni valamit. Megoldom Sora. - fogta meg inkább kezeit - Megoldom.
-Csak siess. Már nem viselem jól ezt. - vett mély levegőt.
-Tudom. Viszont most van egy kis időnk. - próbált mosolyogni Hoseok - Mit szeretnél csinálni? Használjuk ki a lehetőséget.
Sora pedig nem firtatta tovább a gondjaikat. Mert akármennyire is szenvedett a problémáktól, azok abban a pillanatban éppen nem álltak fent, hiszen azzal lehetett, akit szeretett. Ezért nem akart vitatkozni abban a kis időben míg együtt voltak, inkább élvezte azt párjával, még ha nem is tartott túl sokáig. Gyorsan elrepült az a néhány óra melynek végén Hoseok természetesen megígérte, hogy hamarosan újra találkoznak és többet lehetnek majd együtt, Sora pedig szeretett volna hinni neki, ám benne motoszkál az is, hogy ez hazugság. Elvégre nagyon sokba került a másiknak néhány óra szabadság, melyet ritkán tudott kiharcolni. Így apró reményekkel, de hatalmas kételyekkel váltak el egymástól egy röpke délután végén.

Sajnos az ígéret tényleg hazugság volt, mert újból egy hatalmas szünet következett kapcsolatukban melyet csak egy-egy hosszabb üzenet tört meg. Sora lassan kezdte úgy érezni, tényleg nem éri meg a szenvedést. Felesleges minden energia amit ebbe fektet, mert nem lesz jobb, hiszen ha véget ér a gyakornoki ideje, akkor majd sokkal többet kell dolgoznia, ráadásul nem vállalhatja majd fel őt, így komolyan elgondolkozott a végleges szakításon. Sokat foglalkozott vele, de nem tehette még meg a döntő lépést, mert nem pont a szülinapján szerette volna összetörni a szívét, mikor kapott egy kis kimenőt Hoseok, hogy megünnepelje családjával a nagy napot. Sorára is szeretett volna egy kis időt szánni, így régóta először kitaláltak egy közös programot és állatkertbe mentek. Viszont olyan sok időt töltöttek külön és annyira fúrta Sora oldalát a szakítás gondolata, a sok érv, ellenérv, hogy nem tudott úgy viselkedni a másikkal, mint régen, mikor még rózsaszín felhők között úsztak. Ezért igazán furcsa volt a kis randi, amit feszülten töltöttek. Hoseok ettől aggódni kezdett, mert nagyon szerette Sorát, de nem tudott semmit sem kezdeni azzal, hogy távolságtartóan viselkedett párja és egyáltalán nem volt benne a beszélgetésekben. Mintha egy idegenhez szólt volna minden alkalommal, mely rendkívül elszomorította és elvette minden reményét. Az állatkert nem használt, inkább hamar túl szerettek volna lenni rajta, ezért rohantak, de mindent megnéztek, hogy a másik ne élhessen semmilyen jogos váddal később. Csak emiatt vettek végül állateledelt, majd léptek be a simogatóba a közös program végén.
-Istenem, de aranyosak! - simogatta a nyuszikat Sora.
-Nagyon cukik, igen... Puhák és még szeretnek is. - nézte inkább párját Hoseok azokkal a gondolatokkal, hogy lehet utolsó közös napjukat töltik.
-Jah.
-Umm.... Kell az én kis kajám is? - nyújtotta a zacskót Sorának.
-Igen. - vett el - Köszönöm.
-Szívesen. - hallgattak el és aznap már a sokadik kínos csend következett, de volt benne valami jó is. Sora mosolygott a kis állatok miatt, mely megnyugtatta Hoseok lelkét, bár csupán egy pillanatra - Nézd! - vett egyet a kezébe - Ő törpe nyuszi és talán a legkisebb.
-Hm? Ú! - guggolt Hopi mellé - Ő a legaranyosabb. És egyetlen egy fekete folt van rajta, az is az arcán. Olyan különleges, mint az anyajegyed az ajkadon. - játszott az állatkával.
-Lehet. És olyan aranyos, mint te. - bókolt neki, ami megmelengette Sora szívét.
-Kedves vagy. - mosolygott halványan Hoseokra.
-Veled mindig. - ám erre nem mondott semmit Sora, mert jót nem tudott volna, veszekedni pedig nem ott akart, annyi ember és gyerek előtt az állatkert közepén. Viszont Hoseok megszólalt - Tudom, elhanyagollak, nem úgy teljesítek, ahogy szeretnéd és ezt nagyon sajnálom.
-Ezt ne itt! - fordult el inkább a többi nyuszihoz.
-De! Mert én nem lehetek ott veled annyit, amennyit szeretnék. Viszont mi lenne, ha más ott lenne veled?
-Ne itt szakítsunk.
-Nem szakítani szeretnék. Bár elszomorító, hogy erre gondolsz... valahol pedig megértem. Én igazából arra gondoltam, hogy... - vett nagy levegőt már tudva azt, párja azon elmélkedik, elhagyja-e, vagy sem - Ha lenne egy állatkád, akit tőlem kapsz, akkor talán kicsit jobb lenne a helyzet.
-Nincs időm sétálni vinni egy kutyát, meg pénzem sincs ellátni. Drága.
-Nem pont kutyára gondoltam. Hanem mondjuk egy nyuszira aki hasonlít ránk. - beszélt Hoseok, mire Sora újra ráfigyelt - Tudod lehet sokat dolgozok és még nagyon nincs eredménye. Látható eredménye. De vannak kapcsolataim már, aminek ezt a kis cukorkát is köszönhetem. - mutatta a nyuszit.
-Elkérted az állatkerttől? - pislogott Sora.
-Nem. Megvettem tőlük némi segítséggel. Nem rég született törpenyuszi. Azért ilyen picike. De már el lehet vinni és azért hoztalak el ide, hogy odaadjam. Persze csak ha nem szakítani akarsz, mert akkor inkább visszaadom az állatkertnek és neked sem lesz rossz kedved tőle.
-Nem! - vágta rá Sora - Megtartanám, ha nekem vetted.
-Biztos? Csak mert érdekes voltál ma.
-Igen.
-De ha el akarsz hagyni, amit megértek akkor
-Nem! Én csak... ezt ne itt beszéljük meg!
-Jó. Okés.
-Menjünk haza!
-Hozzád? - lepődött meg Hoseok. Nagyon rég nem hívta át magához Sora és már nem is reménykedett benne.
-Igen. Gyere! - szórta ki az összes állatnasit a földre és már mentek is a kijárat felé.
Hopi elintézte a nyuszi dolgait, kapott dobozkát amiben elviheti és némi eledelt is mellé, hogy pár napig ne legyen gondja Soranak a kis lényre míg nem tud neki venni mindent ami csak kell. Így ő vitte kezében az új jövevényt egészen barátnőjének lakásáig.

-Gyere csak be! - vette el tőle a dobozt Sora.
-Köszönöm. - dobta le cipőit - Nem változott a lakásod.
-Nem volt miért változtatnom. - pakolt le - Szóval. Bocsánat, amiért így belecsapok, de gondolom hamarosan menned kell vissza, szóval gyorsan el akarom mondani amit gondolok.
-Tudom mit gondolsz. És öhm.... igazad is van, szar pasi vagyok. Ezért ha szakítani akarsz akkor teljesen megértem és már itt sem vagyok. - állt még mindig az ajtóban.
-Igen, azt akartam.
-Ohh.... rendben.
-De meggondoltam magam.
-Tényleg? - lepődött meg Hoseok és csillogó szemekkel nézte barátnőjét - Hű! Úgy értem. Miért?
-Nagyon rossz ez így, nem is kapcsolat.
-Hát ez nem pont olyan kezdés, mint amire számítottam. - húzta száját.
-Sokat gondolkoztam rajta, hogy szakítsunk. Miért, miért ne és valóban, már eldöntöttem, szakítunk. Csak a szülinapodon nem akartam. Nem szerettem volna, ha rossz a kedved pont ezen a napon. De ma ajándékot kaptam tőled, egy fontos ajándékot, egy élőlényt, ami nagy dolog. Nem egy gyűrű, de azért közelít.
-Gyűrűt szeretnél? - kérdezett vissza apró vigyorral Hoseok.
-Nem! Nem ez a lényeg! - folytatta gondolatmenetét Sora - Az a lényeg... hogy ez nagy dolog. Közös és nagy felelősség. És nem lehet csak úgy eldobni, ha valami nem működik közöttünk, vagy éppen nehéz időszak jön. Mert egy kapcsolat lényege pont az, hogy bármi nehézség jön, együtt megoldjuk.
-Igen. Csak rossz látni, hogy ennyire megvisel, ezért teljesen megérteném, ha kidobsz.
-De már nem akarlak. Hazafelé gondolkoztam és erre jutottam. Mert szeretlek és sokkal rosszabb lenne, ha soha többé nem lehetnék veled, mint most, hogy látlak, de ritkán. - sétált oda Hoseokhoz.
-Tényleg? És ha megint lesz időnk egymásra, de rájövünk, hogy nem működik? - lépett ő is közelebb Sorához.
-Akkor ez van. Elmondhatjuk, hogy megpróbáltuk, mindent megtettünk és ez van sajnos.
-Nem fogod sajnálni, hogy ennyi időd elment rám feleslegesen? - simított barátnője derekára.
-Nem. De nem lesz így, én érzem. - mosolygott Hoseokra.
-Nagyon remélem. Hiányzol ám. Minden percben. - ölelte magához a másikat - Sajnálom, hogy nem vagyok az az álom pasi. De az leszek és majd rengeteg időt töltünk együtt, aztán megkérem a kezed, összeházasodunk és sok gyerekünk lesz. Már ha igent mondasz.
-Azt még meglátjuk. Viszont örülök, a mai napnak és sajnálom, hogy olyan rosszul telt a nagy része. Pont a szülinapodnak, de majd ha legközelebb jössz, bepótolunk mindent. - bújt hozzá Sora.
-Reméljük ez minél hamarabb bekövetkezik. Jahj! - sóhajtott - Imádom az illatod. Megnyugtat. El sem hiszed, mekkora szükségem lenne rád néha. Vagy csak az illatodra, hogy megnyugodjak.
-Mikor kell menned?
-Ami az illeti, szabad vagyok holnap délig. Addig nem kell visszaérnem. Szóval, ha szeretnéd, maradhatok.
-Maradj és megnyugtatlak! - engedte el Hoseoket - Elegyünk vacsorázni?
-Gondoltam maradhatnánk itt, rendelhetnénk és egy film alatt megvacsorázhatnánk a kanapén. Meg egyebek. De ez persze az én önző férfi énem hátsó szándéka és nem akarom, hogy azt hidd, kihasznállak. Szóval, menjünk vacsizni.
-Nem! Maradjunk és legyen olyan az este amilyet szeretnél.
-Biztos? Nem akarlak kihasználni.
-Akkor majd én használlak ki téged, de annyira, hogy hosszú hónapokra megnyugtatlak.
-Ez nagyon kedves tőled. - mosolygott - Akkor rendeljünk.
-Mindjárt. Csak előbb van még valami ami nagyon hiányzott és elhalasztottuk eddig. - állt lábujjhegyre Sora, majd csókot lopott Hoseoktól. Azt a csókot, melyre már olyan hosszú idő óta vágyott és jobban hiányzott neki, mint bármi más. Ezért elnyújtotta amennyire csak tudta, párja pedig nem ellenkezett, mert pont annyira áhítozott már erre, mint a másik. Imádta Sora ajkait és sokszor álmodott vele, gondolt csupán arra, hogy egyszerűen megcsókolta, semmi több és legtöbbször már ennyitől is megnyugodott.
-Ne rendeljünk vacsit. - váltak el egymástól és Hoseok azonnal feldobta ötletét - Én ezzel jóllakok.
-Azért együnk valamit, mert szükséged lesz az erődre.
-Hahhh! - sóhajtott nagyot - Imádlak. - fogott az arcára - Odáig vagyok érted!
-Boldog szülinapot!
-Ez a legboldogabb amim valaha volt.
-Ne kiabáld el! - fogta meg kezeit - Mert ramatyul indult.
-De veled. Az este pedig tökéletes lesz.
-Elképesztő vagy. - kuncogott Hopi - Hogy lehetsz ennyire pozitív?
-Valakinek annak kell lenni, nem? - mosolygott - Reggel pedig megkapod az egyik pólóm.
-Nem gondolod, hogy kicsi lesz rám?
-De lehet. Viszont veled lesz az illatom.
-Egy darabka belőled.
-Igen.
-Nagyon szeretlek Sora. - húzta magához - Nagyon nagyon szeretlek!

(Nos nem lett olyan jó, mint kellene. Igen kis egyszerű, szerelmes történet. Igyekszem összeszedni magam és szépeket hozni már nektek. Remélem sikerül és ez sem volt annyira csalódás. Mert azért kellemes kis történet... szerintem. ><
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

SugaKook rövid yaoi by Raiko

1. rész: A találkozás
2. rész: Ismerkedés
3. rész: A fogadás
4/1 rész: Első éjszaka
4/2 rész: Első éjszaka
5.rész: Második éjszaka
6.rész: A kollégiumban

Suga X Kook Yaoi 1. rész ~ A találkozás

Író: N Raiko


(Teljesen kitalált a történet. Kicsit másabb lesz talán ez a sorozat, inkább párbeszédes formában lesznek megírva. A többi ficitől eltérő lesz a szerkezete, de remélem így is élvezni fogjátok. Gondoltam kipróbálok valami újat is. :D A gondolataikat pedig  csillagok közé fogom tenni. ( *Gondolat.* )A két főszereplő, Kook, és Suga lesz, de megjelenhetnek benne a többi tagok is egy-egy kis részlet erejéig.  
Illetve csatlakozzatok a csoportunkhoz, amit nagyon fanolunk mi is, ugyan is egy vegyes bandáról van szó a K.A.R.D-ról, akik hamarosan debütálnak! Csatlakozzatok bátran ;) CSOPORT!)

Ez a rész, egy iskolaudvaron játszódik. Suga és Jungkook egy iskolába járnak, január van, félév vége így kicsivel több szabad idejük van, mivel a vizsgák is befejeződtek már.

Suga

*Biccent egyet Miminek és leveszi szemüvegét, miután elmentek. Kabátjának zsebébe rejti a nyárra való eszközt. Keresztbe teszi lábait és levéve kesztyűjét kezéről, ujjait nézi. Sebes kézfejét szép, ezüstszínű gyűrűkkel tette csinosabbá, bár hiába, ha fekete kesztyűje miatt senki se láthatja. Legszívesebben levenné a felesleges ékszereket és elhajítaná a fenébe.*

Kook

*Az udvaron sétálgat, iskola után mikor észre vesz egy fiút a padon ülve egyedül. Már messziről kiszúrja, hogy nem egy átlagos ember így odasétál hozzá. *  -Miért ilyen a kezed? Mi történt? - Nézi kíváncsian a fiú kezét.

Suga
*Ijedten kapja fel fejét és azonnal elrejti kezét.* -Mit akarsz? - Néz rá hűvösen.
Kook
*Felnevet, a fiún majd elkomolyodik.* -Téged... - Mondja, sátáni hangon majd elvigyorodik. - Érdekel mi történt a kezeddel.
Suga
*Fenyegetően villannak meg szemei.* -Ne érj hozzám. - Veszi fel gyorsan kesztyűjét.*- Úgy gondolom, nincs azaz Isten, hogy én ezt elmondjam neked. - Fordítja el felőle fejét, tiltakozását kimutatva.
Kook
-Nem is akartam kis félős. - Vigyorog. - Csak nem egy kisebb balhéba keveredett uram? - Dönti oldalra fejét.
Suga
*Fintorogva húzza el száját a "félős" szóra. Nem szólal meg, úgy csinál, mintha a fiú ott se lenne.*
Kook
-Böki a csőröd a félős szó? - Vigyorog. - Nézhetsz levegőnek, de attól még mindketten tudjuk, hogy itt vagyok előtted.
Suga
*Ismét nem válaszol, csak nézi a havas fákat.*
Kook
-Miért vagy ilyen? - Kérdezi halkabban még mindig a fiút nézve.
Suga
-Mert olyat kérdezel, amihez semmi közöd és még csipkelődsz is. - Ránéz. - Te hogy reagálnál, ha így letámadnálak?
Kook
-Hát nem így. - Mutogat. - Amúgy csak érdeklődtem attól függetlenül nem kell a halálba küldeni. Megmondhattad volna, hogy nem szeretnéd elmondani.- Von vállat. - Csipkelődtem, mert neked is olyan volt a stílusod. - Teszi karba kezeit és felsóhajt.
Suga
-Közöltem veled. - Gúnyosan mosolyodik el.
Kook
-A lényegen nem változtat. - Grimaszol.
Suga
-Ha úgy nézzük, de. - Összekulcsolja ujjait és térdére helyezi kezeit. - Mivel mondtam, hogy nem árulom el, lényegében változtat a lényegen. - Néz rá makacsan csillogó szemekkel.
Kook
-A lényeg lényege, lényegében lényegtelen..... Konkrétan. - Pislog rá.
Suga
-Az előbb még te érveltél a lényeggel, akkor most mi van? - Emeli fel mindkét szemöldökét tettetett kíváncsisággal.
Kook
-Hétfő...- Vakarja meg fejét.- Amúgy valóban igazad van. - Von vállat. - De attól még nekem is valamilyen szinten. - Néz rá.
Suga
-Pff. - Fordítja el újra másik irányba fejét. - Még sem érzem úgy, hogy igazad lenne. - Motyogja maga elé. Nem szereti, ha nincs maximálisan igaza, de ezt az előtte állónak megemlíteni se akarja. Sóhajt és ránéz. Vacillál azon, hogy elmondja-e neki az igazat, de a következő pillanatban lehajtja fejét és megrázza fejét alig láthatóan. - Tetszettek a gyűrűk?- Kérdezi hirtelen.
Kook
*Felfújja, az arcát majd kíváncsian figyeli a fiút. Kissé meglepődik a kérdésen, de csak bólogat.* -Aham tetszenek. Különleges darabok.
Suga
*Elmosolyodik, de csak halványan. A fiú nem láthatja, mivel le van hajtva feje.* -Szerinted... szépek voltak, de nem egy ilyen sebes kezén. - Felemeli fejét, a mosoly eltűnt arcáról. - Felejtsd el, ha akarod, akkor a tiéd lehet az összes. - Komolyan néz rá. -Felesleges, hogy az ujjaimon legyenek.
Kook
-Még is miért lenne felesleges? A sebek el fognak múlni egy idő után. És újra méltó helyük lesz a gyűrűknek az ujjaidon. Még így is jobban illenek hozzád azok a darabok, mint hozzám. - Néz szemeibe. - Ezek gyűrűk... öltöztetnek, elfednek, stílusossá tesznek. Neked pedig kifejezetten jól álltak, míg le nem vetted őket. - Mondja el véleményét.
Suga
*Életében először hallotta azt, amit már régóta szeretett volna. Dicséretet. Elmosolyodva néz a fiúra vissza. Ritka alkalmak egyike az, ha elmosolyodik idegenek előtt.* -Köszönöm. - Leveszi a kesztyűit mindkét kezéről, felfedve a sok gyűrűket és a sebeket, melyeket magának okozott. - Ez nem volt annyira drága, de megérte. - Mutat az egyikre. - Ez pedig nagyon drága, de nem tudtam mellette elmenni.  - Mutat a legdrágábbra, amelyet bal kézfején a gyűrűsujjára helyezett. Sokat vesződött azzal, hogy hozzáillőkkel pompázza. - Illetve ne haragudj, a csecsebecsék a gyengéim. - Meglepi magát is, mennyit beszél.
Kook
*Meglepődik, hogy rá mosolygott a fiú, de ettől ő is elmosolyodik, kíváncsién hallgatja, illetve figyeli, amit a fiú mondd.* -Ezek nagyon szépek... Igazából jó választás. Ha a gyűrűkre nézek, akkor tükrözhetik valamennyire a személyiségedet igaz? - Pillant rá kíváncsian majd újra a gyűrűkre. - Szeretem én is a gyűrűket. De eddig csak ez az egy van. - Mutatja meg ő is, ami egy királykék színű pecsétgyűrű benne a nevének a kezdőbetűjével. - Én nem haragszom, szeretem hallgatni, ahogy, beszélsz róluk. Érdekes dolgok ezek. - Vigyorodik el és már érintené meg az egyik gyűrűjét, de félúton megáll.
Suga
-Rettentően szép. - Nézi szinte megbabonázva a gyűrűjét. Jóval csak a megcsodálás után képes válaszolni. - Igen, ezek mind én vagyok. - Jelenti be büszkén. - A "K", mit akar jelenteni? - Csillogó szemekkel pislog rá. Ő volt eddig, azaz első olyan ember, aki felkeltette kíváncsiságát. - Akkor, lelkitársamra találtam.  - Megriad a felé közeledő kéztől, de aztán mosolyogva pillant rá. - Ez tetszik? - Mutat a zöld kristályra. Leveszi ujjáról és a kezébe adja. - Nem fogom visszakérni. - Utal arra, hogy az övé lehet.
Kook
-Szerintem is. - Vigyorodik el. - Összetett és érdekes személyiség vagy akkor. - Vigyorodik el felkeltette az érdeklődését vajon milyen is lehet valójában a fiú. -  A nevem kezdőbetűje... minden családtagomnak van egy ilyen pecsét gyűrűje... már, mint nekem ezt mondták. - Mosolyodik el. - Úgy tűnik... nem gondoltam volna, hogy van még egy ember, aki rajong az ilyenekért. - Nevet fel. -  Igen csak meg akartam nézni. - Bólint, egyet majd meglepődik. - De hát erre semmi szükség a tiéd a gyűrű. - Pislog rá és csodálva nézi a zöld kristályt. -  Miért riadtál meg ennyire mikor feléd nyúltam? Nem akartalak bántani. - Pillant rá.
Suga
-Nem tagadom, jó személyiségem van. - Válaszolja tettetett nagyképűséggel. - Ohh, tehát a neved is megtudhatom?  - Oldalra billenti fejét. - Én sem gondoltam volna, de örülök ennek. - Arrébb csúszik a padon, hogy a fiú leüljön mellé.  - Tehát valami gazdag családból származol?  - Néz a gyűrűjére. -  Ne aggódj, én sem hiába váltogatom naponta a ruhatáram. - Mutat végig magán, remélve, hogy neki is feltűnt a tökéletes, divatlapokba való öltözete. - Tartsd meg, nekem már nem kell, nem tudnám elviselni az ujjamon. - Válaszolja nyugodtan.  - Mizofóbiás vagyok, de igyekszek kigyógyulni belőle. (baktériumoktól való állandó rettegés=Mizofóbia)
Kook
-Óh... látom önbizalomból nincs hiány nálad sem. - Vigyorodik el majd tartva egy kis távolságot tőle direkt oda figyelve leül mellé. - Nem biztos. Nem mondtam el senkinek még a nevemet. Úgy gondolom úgy biztonságosabb. - Bólint egyet kimérten. -  Fogjuk rá. Érdekes egy családom van. És így én is elég furcsa vagyok, mondhatjuk így is. - Mutat idézőjelet. - Naponta váltogatod? - Vigyorodik el féloldalasan. -  Észrevettem, hogy a januári divatbemutatón bemutatott ruhák egyike van rajtad. - Dől hátra a padon. - Ez esetben köszönöm és hordani fogom. - Húzza fel ujjára és nézegetni kezdi meglepően jól áll neki. - Mizofóbiás vagy? Kis korod óta? Netalán nem rég alakult ki? Remélem, sikeresen kigyógyulsz majd belőle. - Vigyorodik el. -  Addig ijesztgetlek azzal, hogy hozzád érek. - Nevet fel, de nem mozdul csak úgy mondta és becsukja szemeit.
Suga
-Nincs, de nincs is miért szűkölködnöm vele. - Bólint, magának igazat adva. Hálás azért, hogy nem közvetlen mellé ült. - Nekem elmondhatod, amúgy sem beszélek sok alakkal erre felé. - Mutat körbe. Gúnyos hanggal teszi hozzá. - Még így sem tudom az ittenieket értékelni annak ellenére, hogy kedvesek.  A családod annyira fura lenne? - Végigméri. -  Pedig nem tűnsz nekem, furcsának.  Igen, ez a kabát és ez... - Mutat cipőjére. - Mind onnan van, sőt. - Fekete, méregdrága kesztyűjét mutatja fel. - Ebből például, csak egy pár volt. - Elfordítja kezében a selymes anyaggal ellátott kesztyűt. Oldalán egy aranyszínű M-S felirat van. - Remélem is, hogy hordani fogod. - Lesz hangja fenyegető, de nem komolyan gondolja. - Nem is olyan rég estem bele ebbe a fóbiába, talán pár éve. - Gondolkodik el.  -Persze, ha ezt megteszed, leöntelek fertőtlenítővel. - Nevet fel, de aztán azonnal elhallgat.
Kook
-Nyilván. - Forgatja meg szemeit vigyorogva. - Kedvesek-kedvesek, de unalmasak. És én speciel nem találom a hangom velük. Vagy is tegnap két emberrel sikerült... szerencsés napom volt. - Rázza meg a fejét. - Miért nem tudod értékelni?  - Kérdezi kíváncsian. -  Higgy nekem... Kezdjük azzal, hogy anyám sem tudja ki az apám. Így a többit gondolhatod. - Sóhajt fel. - Valóban hihetetlen milyen stílusod van... nem félsz a színektől és a különleges anyagoktól sem...  - Bólint elismerően. -  Azta..  - Csillannak meg szemei és izgatottan kezd el fészkelődni a fiú mellett a kesztyűt nézve. -  MS? Ez mit jelent? - Pislog rá. - Fogom-fogom. - Nevet fel nem ijedt meg egyáltalán a fenyegető hangtól. - És mi váltotta ki ezt? - Érdeklődik. - Akkor életemben akkor leszek, a legtisztább van egy olyan érzésem. - Nevet fel.
Suga
-Szerintem itt mindenki csak keresi magát. A személyiségük kiforratlan. - Gúnyos hangon folytatja. - Mindenki egymást másolja, mintha lenne ennek értelme.  Az anyukád bizonyára híres lehetett a férfiak köreiben, de ennek van jó oldala is. - Néz rá fél szemmel. - Büszke lehetsz arra, hogy az anyukád gyönyörű.  A színek tesznek engem, ez vagyok én. - Elfintorodik. - Bár ha úgy nézem, nem mindenkinek áll jól. Talán azért, mert nem képesek büszkén viselni őket. - Felsőbbrendűnek érzi magát azért, mert ő nem fél színeket felvenni. - M-S, mint Min Suga. - Magára mutat. -Vagyis, én.  Lényegében a sok utálat, a sok belém vert elvárások. Annyira utáltam és undorodtam ezektől, hogy ezzé váltam. - Undorodva mesél magáról. - A családom lényegében egy önszerető, infantilis banda, akik azt hitték, hogy én is odáig süllyedek, mint amennyire ők elásták magukat az emberek szemében. - Máris túl sokat mondott, ezért elhallgat. - Lényegében akár most is leöntenélek, de mint tudom, nem számít a lényeg. - Szórakozottan figyeli arcát.
Kook
-Hm... ennyire még nem sikerült megfigyelnem a többieket. De ahogy így megemlíted, úgy gondolom ideje lesz jobban odafigyelni. Bár nem találkozom sokakkal. Hirtelen mindenki elszállingózik, egy idő után ahol sokan vannak és kettesével mennek más fele. Nem értem mi a jó abban, ha folyton a párjaikkal lógnak. Semmilyen szociális életük nem lesz, így áh. - Legyint lemondóan. - Valóban… még most is...  - Rázza ki a hideg és vissza gondol egy szörnyű emlékre ezért hirtelen zaklatott lesz, de próbálja leplezni, és amennyire csak tud azonnal lenyugodni. Rá néz a fiúra a bók hallatán és pár percig a szemeibe néz majd újra az udvaron lévő nagy fát figyeli. -  Kösz. - Köszörüli meg torkát végül. - Sokan félnek az új dolgoktól, és nem képesek kimozdulni a komforzónájukból. Valószínűleg ezért lehet ez. - Elmélkedik. -  Min Suga...  - Vigyorodik el féloldalasan, majd figyelmesen hallgatja végig a fiút. - Ettől függetlenül nem feltétlenné kell azzá válnod, amit ők elvárnak… és nem feltétlen leszel te is olyan, mint ők. Simán tudsz küzdeni ez ellen. - Pillant rá ismét. - Hagyj, ezzel kérlek... lényegtelen ez az egész. - Nevet fel. - Elég tiszta vagyok én köszöntem. - Vigyorog rá.
Namjoon
*Besétál. Bolyong egy ideig, aztán a tűzrakó helyhez megy. Elővesz táskájából egy köteg újságpapírt meg egy gyufát. A kupac fára teszi, meggyújtja. Nézi a tüzet, míg kinövi magát. Elfekszik mellette a földön. A lángnyalábokat nézve alszik el.*
Suga
-Figyeld meg, mint mindig, most igazam lesz. - Biccent. - A pároknak van amolyan "MI" központi dolguk. Hiányolják egymást, mikor egy karnyújtásnyira vannak egymástól. Ez pedig undorító. Tegyük fel, hárman vannak egy társaságban és abból egy pár beszélget. A harmadik félnek el kell viselni minden undorítóan nyálas megnyilvánulást tőlük, rosszabb esetben kizárják a beszélgetésből. Illetlen, nemde? - Látja, hogy nincs minden rendben a fiúval, de inkább nem kérdez rá. Nyugodtan bámul a másik szemébe, nem zavartatja tekintete. - Ez nem bók, hanem elismerés. - Mondja végül és ő is másfelé kezd tekintgetni. - Én is így gondolom, hogy nem kell követnem őket. - Bólint.  - Pedig simán leöntenélek egy jó nagy adaggal, csillogni fog a bőröd is. - Kacsint rá, egyre jobban engedi el magát mellette.
Kook
-Hát hogyne. Nem mindig van csak neked igazad. Olyan nincs, hogy ne tévednél. - Morran fel. - Ez így igaz. Ezt az egy dolgot már nagyon jól megfigyeltem. Hiba próbálsz bekapcsolódni. Még te fogod kényelmetlenül érezni magad, minek következményeképp inkább lekopsz róluk, ők meg éljenek boldogan. - Bólogat. A fiú nyugodtságot sugárzó szemeibe néz továbbra is. Így valamelyest rendeződnek gondolatai. - Hát az még jobb. Egy nagyobb fokozat. - Vigyorodik el szórakozottan. - Na, most meg nekem lett igazam. Látod? Nem csak neked lehet mindig igazad. - Nevet fel halkan. -Az én selymesen tökéletes bőrömnek nincs szüksége efféle dolgokra. Én minőségi dolgokat használok, kikérem magamnak. - Vigyorog rá, majd beletúr saját hajába. Tetszik neki a másik stílusa.
Suga
-Ezt jól jegyezd meg, mindig nekem van igazam. - Húzza fel orrát. *Nem mondd semmit az monológra, tudja, hogy abban is igaza van.*  - Tudod, a nagyobb fokozat csak engem erősít, miszerint megint igazam lett.  - Elvesztette már a fonalat, de akkor is magát akarja győztesként. -  A bőrödnek bőven elférne. - Ahogy a fiú a hajába túr, gonoszan forralja magában beszólását. - Talán a hajaddal is kellene kezdeni valamit, ráférne a fodrászom segítő kezei. - Túr bele sajátjába, nagyképűen elmosolyodva. *Az érkező fiút látva megint gondterhelten felsóhajt.* -Egy újabb betegségre jelölt. - Nézi a sétáló alakját és figyelemmel követi, amit csinál. - De ő legalább eszes. -Feláll. - Ne haragudj, tudom, hogy illetlenség, de én lennék a legboldogtalanabb, ha a lelkemen száradna a gyerek megbetegedése. - Mutat az alvóra és enyhén meghajol, aztán a fiúhoz megy. Kellően meleget ad a tűz neki, de amaz amúgy is elszunnyadna reggelre, így talán még meg is fázhat. Fintorogva veszi le a kabát magáról, el nem tudja hinni, hogy tud valaki a földön aludni. Ráteríti a kabátját. - Mostantól pokrócokkal fogok járni-kelni, hogy mindig előttem kell elaludnia minden félnótásnak!  -Morogva ül le újra a fiú mellé, az alvót nézve onnan. Ismerős volt neki, de nem ugrik be, honnan. - Eddig már három kabátom veszett kárba. - Morcosan néz az alvó fiúra.
Kook
-Azért ennyire nem kell fennhordani az orrod. És nem lehetsz győztes mindig. Biztos van olyan dolog, amiben nem jeleskedsz. - Vigyorodik el. - És ha van én meg találom. - Mondja. - Ha mindig fölényeskedsz, az azt jelentené, hogy alsóbbrendűnek hiszed magad legbelül? Hm? Talán tévedek? Nyilván, úgy is ez lesz rá a válaszod. - Legyint. - Gúnyolódj csak. Egyszerűen irigy vagy a tökéletességemre. Szeretnél te ilyen bársonyos bőrt, és hajat. Csak túrj bele, ha mersz. Vagy simítsd végig a bőröm. Azonnal visszaszívnál minden szót. - Kacsint, bírja a csipkelődést, élvezi. - Csak nyugodtan. - Hajtja hátra fejét. - Úgy tűnik, nyithatnál, akár hajléktalan szállót is.  - Vigyorog. - Milyen nagylelkű vagy. Valószínűleg sose fogják fel, milyen értékes ajándékot kaptak. - Vigyorog. - Most odaadnám a kabátom, hogy meg ne fázz, de sikítva rohannál el már csak a gondolattól is, hogy az én kabátom legyen rajtad. - Sóhajt. - Pedig ebben az esetben félretehetnéd, az undorod. Jobb, mint a megbetegedés nem de?  - Pillant rá fél szemmel.
Suga
-Mindenben jeleskedem. - Bizonygatja, miközben tudja, mennyire gyatra küzdősportban.  - Ahogy mondod, téves a válasz. - Gúnyolja ki. - Ez így nem érvényes, tudod, hogy nem tehetem. Ha megtenném, le kellene, öntsem a fejedet. - Gúnyosan mosolyodik el. - Ha megtapintod az én hajamat, azonnal visszaszívsz mindent. - Matatna a fertőtlenítőjéért, de azt a kabátjában hagyta. - Nos, ezt majd később lerendezzük. - Kihívóan méregeti.  - Igen, jó ötlet. De akkor nem lenne pénz a kasszánál, az pedig unalmas. - Mosolyogva nézi a fiú arcát, saját magán is meglepődik, mennyire megnyílt előtte. Hirtelen dudaszót hall és felpattanva elviharzik, direkt nem köszön el.
Kook
-Na persze. - Forgatja, meg szemeit. -  Majd kiderül. Nah tessék most igazam lett ha. - Vigyorog. -  Rendben van. - Néz rá vissza ugyanolyan kihívóan és végig méri, de nem túl feltűnően. -  Az unalmas dolgokat ki nem állhatom. - Vigyorog. - Őőőőő . - Pislog, a hirtelen elviharzó fiú után majd csak bólogat. - Noss. -  Áll fel majd zsebre vágja kezeit és elvigyorodva gondol, vissza a beszélgetésükre majd elindul a koliba folyamatosan vigyorogva.