A főnök 8. rész: Illatok

– Kérsz valamit? – érdeklődött Nam, mire Hoseok kérdően tekintett fel rá. – Enni, inni?
– Ohh... Vizet.
– Hozok – csókolta volna meg Hoseokot, de még időben meggondolta magát és inkább az arcára puszilt. – Öltözz fel! – kapkodott magára néhány ruhadarabot, majd kiviharzott a szobából.

Hoseok hozzá volt szokva ahhoz, hogy szex után magára hagyják, ezért nem lepődött meg Namjoon távozásán, viszont azon már igen, mikor újból felbukkant. Éppen pólóját vette fel, amint a nagy maffiavezér maga jelent meg egy tálcával, azon a kért vízzel, gyümölcslével és némi nassolni valóval. Ugyan a hibridet kiszolgálták az elmúlt időszakban, de ilyesmiben soha nem volt még része. A főnök maga látta el őt, mintha értékes lenne, pedig sohasem érezte magát annak.
– Nem kellett volna önnek hoznia. Az emberei biztosan készséggel kiszolgálták volna – helyezkedett kényelembe, miközben Namjoon is leült vele szemben az ágyra.
– Kérlek, innentől tegezz! – ivott bele a gyümölcslébe.
– Rendben – hajtotta tincsei közé füleit.
– Baj van?
– Nincs – vette el a kért vizet.
– Tudod, hogy nem szeretem, ha hazudnak nekem.
– Elnézést... Lehetnek titkaim? – érdeklődött félve. – Nem nagy titkok. Csak magammal kapcsolatban. Nem árulom el önt, vagyis téged, csak... néhány gondolatomat megtartanám magamnak.
– Persze – sóhajtott nagyot Namjoon. – Te is ember vagy. Nem kell mindent elmondanod. De ha miattad lesz bajom, akkor már nem vagy ártatlan többé. Remélem, ezzel tisztában vagy – kezdett bele az evésbe.
– Igen... – gondolkozott el Hoseok. – A passzív dohányzás károsabb, mint az aktív – szólalt meg kicsit feszülten.
– Mmm? – pillantott a hibridre Nam.
– A passzív dohányzás. Kerülnöd kellene. Nem tesz jót.
– Azt tudom – nyelt egyet. – De ezt te honnan tudod?
– Yoonginál volt laptopom. Az interneten olvastam.
– Nem ezt. Hanem, hogy passzívan dohányzom.
– Mindig érzem önön. Rajtad. Bocsánat. Még nem szoktam meg.
– Mindig érzed rajtam?
– Igen. Hibrid vagyok. Nagyon jó a szaglásom.
– Valóban? – gondolkozott el Namjoon. – És még mit szoktál rajtam érezni?
– Mmm... Női parfümöt néha, alkoholt, különböző drogokat. Olykor étel szagod is van... És egyszer virág illatod volt – sorolta fel Hoseok, mikre emlékezett.
– Elképesztő.
– Minden hibridnek jó a szaglása, meg a hallása.
– Mennyire? – érdeklődött tovább Nam. Remek ötlete támadt.
– Vannak hangszínek amiket én hallok, maga, mármint. Bocsánat. Szóval te nem.
– És halkabb hangokat is meghallasz.
– Igen. Teljesen tisztán.
– Hmm... Ez nagyon hasznos is lehet még.
– Mire?
– Még átgondolom – kelt fel Namjoon az ágyáról. – Jó éjt! – hagyta magára Hoseokot.

Namjoon csak úgy felszívódott, viszont másnap, mikor napközben felbukkant Seokjin, kiderült a hibrid számára, hogy miért tűnt el úgy este a maffiavezér.
– Hogy vagy? – lépett be kopogás után a szobába.
– Jobban – ült fel ágyában Hoseok. – Most kell menni varratszedésre?
– Nem. Még nem. De nem is ezért jöttem – állt egy kézitáskával az ajtóban. – Namnak tegnap új ötlete támadt. Remek ötlete, bár szerintem te nem fogsz örülni neki.
– Mi az az ötlet?
– Ki akar vinni magával terepre – húzta oda Namjoon székét az ágy végéhez Seokjin, majd leült rá. – Persze még nem most, amíg nem gyógyultál fel.
– És miért akar engem kivinni?
– Hogy segíts neki az üzlettel – tette fel a táskát az ágyra. – Amíg pedig gyógyulsz, nekem meg kell tanítanom téged néhány alapra.
– Milyen alapra? – mászott közelebb Seokjinhez és a cuccaihoz.
– Fegyverek. Meg kell tanulnod kezelni őket – nyitotta ki a táskát. – Megtanítalak összerakni őket.
– Én nem akarok ölni – pillantott szomorúan Seokjinre.
– Ez csak önvédelem. Egy tűzharcnak mindig fennáll a veszélye, sajnos. Bár Namjoon mellett ritka az ilyen, ő azért nagyon jól védve van, de sosem lehet tudni.
– Nem akarok fegyvert hordani.
– Muszáj lesz – nézett fel Hoseokra. – Ha szerencséd van, sohasem kell majd használnod – nyugtatta meg.
– Sohasem fogom – pillantott a pisztolyokra a hibrid.
– Ha jobban leszel, néhány önvédelmi fogást is meg kell tanítsak majd.
– Harc? – sóhajtott nagyot Hoseok.
– Csak a magad védelmére. Sajnos ez ilyen. De Nam nagyon szeretne magával vinni, ami veszélyes. Meg kell tudnod védeni magadat, ha olyan helyzet alakulna ki.
– Rendben.
– Jól van. Akkor lássuk először ezt – vett ki egy pisztolyt a táskából, majd elkezdte darabokra szedni, miközben magyarázott.

Hoseok nem örült Namjoon ötletének, de nem volt nagyon más választása, elvégre ingyen élt a maffiavezérnél. Muszáj volt teljesítenie annak minden parancsát, így ezt is. Irtózott a gondolattól, hogy majd valakit le kell lőnie, vagy meg kell ütnie, viszont kénytelen volt beismerni a tényt, miszerint egyszer ettől az élte is függhet. Ezért figyelmesen követte végig Seokjin minden óráját, miközben lassan felépült. Hamarosan eltávolították a sebéből a varratokat is, így a következő időszakban már csak arra várt, hogy a fájdalom végleg elmúljon. Amint pedig ez megtörtént Seokjin befogta a fizikai edzésbe, melyhez sokkal gyengébb volt, mint Namjoon többi embere, elvégre ő nem járt rendszeresen edzőterembe és nem foglalkozott az izmaival. Őt korábban teljesen más okokból tartották a háznál, így az ilyesmi figyelmen kívül maradt, de ez koránt sem volt olyan nagy gond, mint remélte. Ettől még nem menekült meg a terepmunkától, továbbra is tervbe volt véve. Egyáltalán nem örült neki sőt, inkább görcsbe rándult a gyomra valahányszor eszébe jutott a dolog, de ezt Namjoonnak nem mondta el. Többek között azért sem, mert a főnök azután az este után már nem közeledett úgy felé, mint akkor, csak ült ott a helyén csendben, ahogyan korábban is. Mintha visszaléptek volna egy lépést, melyet nem értett, ezért pedig félve osztott meg bármit is a másikkal. Viszont közeledett a pillanat, minek hatására Namjoon egyik este végre elmondta neki terveit.
– Seokjin még nem tájékoztatott pontosabban, ugye? – érdeklődött, mire Hoseok felült ágyában.
– Nem.
– Remek. Én szerettem volna elmondani neked, hogy pontosan mi is lenne majd a dolgod – folytatta Namjoon, a hópárduc pedig érdeklődve hallgatta. – A szaglásodat szeretném első sorban kihasználni. Segítened kéne a drogokkal kapcsolatban. Remélem, szag alapján meg tudod nekem mondani, hogy valóban olyan tiszták-e, mint mondják.
– Nem tudom. Sosem próbáltam.
– Majd most kipróbáljuk. De nem csak erre kellene a szaglásod. Az emberek előszeretettel hazudnak, annak ellenére, hogy ismernek. Ezért ha érzel valamit majd a ruhájukon, ami nem illik a képbe, akkor arról is tudni akarok.
– Rendben.
– Remek. A hallásodra pedig tömegben lenne szükségem.
– Sok hang között elvesznek a halk hangok.
– Értem... De azért teszünk ezzel is egy próbát. Te leszel az én kis aranyemberem. Seokjin már bevásárolt neked. Holnap szerintem rendez egy kis próbát. Jövőhéten pedig már jössz velem. Jó lesz – állt fel helyéről Nam.
– Igen, főnök – sóhajtott nagyot Hoseok.
– Tudod, hogy ezt nem szeretem – fordult vissza a hibrid felé. – Valami baj van?
– Nem fontos... – merengett el a hópárduc. – Más emberek között főnöknek kell hívjalak, ugye?
– Sajnos igen, de itthon nem. Főleg nem a szobádban, ha kettesben vagyunk.
– Értettem.
– Jó éjszakát! – hagyta inkább magára a hibridet, mert sejtette, mi a gondja, de erről nem akart vitatkozni. El szerette volna vinni magával legalább egy próbaútra Hoseokot, mielőtt teljesen visszavonja terveit.
– Jó éjt! – suttogta a levegőbe Hoseok.

Gyorsabban jött el a terepmunka napja, mint azt a hibrid szerette volna és arra eszmélt, hogy egyik pillanatban már kiöltözve ül a főnök mellett a hátsóülésen. Az irodába tartottak, elvileg nem is akarták azt elhagyni az első alkalommal, de annak is vészesen közeledett az ideje, így szinte egész teste görcsölt. Ugyan Namjoonnak remek helyen volt a központja, nem nézte volna ki belőle senki, hogy egy maffiavezér tölti ott dolgos napjait, Hoseok mégis borzasztóan érezte magát. Pedig az iroda még szép és kellemes is volt, miközben sugárzott belőle a pénz, meg a hatalom. Talán pont emiatt émelygett már az első pillanattól kezdve, amint beléptek oda. Namjoon ennek fényében nem is akarta azonnal bedobni a mély vízbe, inkább hagyta, hogy a hibrid körbenézzen, kicsit ismerkedjen a napi feladataival és a testőrökkel, kik mostantól őt is védték, nem csak a főnököt.
– Ma még nem akarlak tesztelni, inkább csak az alapot akarom megadni – intett embereinek, kik azonnal feltekerték a nagy szőnyeget, mely asztala előtt hevert. – Ezeknek a mintáknak kell megfelelnie minden drognak, amit veszünk – magyarázott tovább, amint az izmos öltönyös pasik kinyitották a padlószéfet, majd kipakoltak belőle néhány apró zacskót. – Ezekkel kereskedünk a klubjainkban, a minőség pedig fontos alappillére az üzletnek. Egyelőre ismerkedj velük, aztán holnap már kapsz olyat is, aminek ezekkel kell megegyezniük. Mostanában sokan próbálkoznak gyenge minőségű drogokkal kereskedni, viszont én még csak véletlen sem szeretnék ilyen szarokért fizetni – adták oda Namjoonnak a mintákat. – Mindegyiken rajta van annak a neve is. Jegyezd meg őket, ma csak ennyi a dolgod. A kávézóasztal a tied. A kanapé nagyon kényelmes – nyújtotta Hoseoknak a zacskókat. – Ez a minimum, de ennél sokkal több lesz majd, viszont fő a fokozatosság.
– Értettem – állt fel a Nam mellőli székből Hoseok.
Nem szívesen, de elvégezte a rá osztott feladatot még ebéd előtt, mivel sok minta ismerős volt számára. Próbálta húzni ezután az időt, nehogy más zacskókat is kapjon, viszont hamar feltűnt Namjoonnak, hogy unatkozik, pedig a főnöke ki sem látott a papírok mögül.
– Meg is jegyezted őket? – érdeklődött.
– Igen – nézte a kis tablettákat. – Némelyik ismerős volt már.
– Valóban? Honnan?
– Yoongi. Rajta sokszor éreztem ezek közül néhányat.
– Hát persze... – tette le tollát Nam. – Lássuk, mennyire megy jól! Gyere ide a mintákkal!
Namjoon először csak azt tesztelte, Hoseok meg tudja-e különböztetni a drogokat egymástól. Végül kiderült, tökéletes a szaglása, így nem úszta meg a további munkát ebéd után sem. Újabb kis zacskókat kapott, de ezúttal óvatosan kellett szaglásznia, mert volt amit por alakban tartottak. Ám ez sem jelentett nehézséget neki. Hamar végzett mindennel, amit Namjoon le is ellenőrzött, majd unatkozni kezdett. Nem mehetett haza egyedül, meg kellett várnia a főnököt, de legalább a kanapé olyan kényelmes volt, mint amilyennek mondta, így azon elterülve szundikált este, amíg Namjoon végre fel nem állt az asztalától. Nagyon boldog volt, mikor bedőlhetett ágyába és azt kívánta, bárcsak otthon maradhatna másnap, azonban erre nem akadt lehetősége. A főnök rendesen befogta a munkába, ami az éles bevetésnél már meglehetősen fárasztónak bizonyult. Oda nagyobb figyelem kellett, mivel nehezére esett pontosan megmondani, hogy tényleg jó-e a minőség. Néha elfáradt az ő orra is, mivel félig ember volt, ezért segítséget kellett kérnie kávé formájában. Ám ezek után már gördülékenyebben ment a dolga, ahogyan pedig teltek a napok már kevesebbszer ellenőrizte le saját magát. Egyre biztosabb volt a munkájában, eltekintve azoktól a pillanatoktól, mikor más is volt a szokásos csapaton kívül az irodában, ugyanis néha jöttek emberek, hogy Namjoonnal tárgyaljanak, ami kicsit frusztrálta őt. Pláne akkor, mikor valakin hibrid szagot érzett, mert eszébe jutott a Yoonginál töltött élete.
– Holnap már muszáj ellátogatnunk este egy-két klubba. Sajnos nem tudom tovább húzni a dolgot, de legalább a hallásodat tudom tesztelni.
– A hangos zene nem tesz jót. Lerontja a hallásomat – bámult kifele az ablakon Hoseok.
– Nem olyan klubba fogunk menni. De azért jobb, ha felkészülsz. Olyan helyre megyünk, ami számodra teljesen új lesz és nem a jó értelemben.
– Rendben – hunyta be szemeit a hópárduc, amint letette fejét a kocsi ajtajára. Rendesen elfáradt, mivel nem aludt jól, a másnapi tervek hallatán pedig már most kimerült.
– Nem is kérdeztem – szólalt meg néhány pillanattal később Namjoon. – Teljesen rendbe jött a farkad?
– Igen – válaszolt fáradtan.
– Ennek örülök – nézte kicsit csalódottan Hoseokot.
Örült volna, ha egy cseppet jobban összebarátkoznak a közös munka miatt és megnyílik neki a hibrid, de erre nem volt sok esély. Eszébe jutott, mennyire kerülte a csókját azon az egy estén és már arra gondolt, hogy az is csupán egy elvégzendő feladat volt a hópárduc számára, mivel egyre többet volt csendben. Már este sem próbált vele semmit cseverészni, ahogyan korábban, ezért Nam is visszavett a lágyabb oldalából. Sosem járt jól, ha megnyílt valakinek, viszont így legalább még időben leállt.

Az első klubban tett látogatásuk alkalmával Hoseok számára világossá vált, hogy Namjoon pontosan mivel foglalkozik. Vagyis nagy részt, mivel elég sok információt továbbra sem osztott meg vele főnöke, de nem is akart tudni róla. Viszont egy dolog nem hagyta nyugodni, ami egy saját maga által generált probléma volt. A klub ugyanis sok női alkalmazottal üzemelt, aminek megvolt a maga célja, amint pedig Namjoon leült a VIP helyére, ez világossá is vált Hoseok számára. Így persze érthető volt, miért áradt belőle olykor női parfüm, de arra nem számított, hogy majd őt is letámadja egy tökéletes alakú, lengél öltözött fiatal lány.
– Bocsánat, de nem a főnökkel kéne önnek is foglalkoznia? – próbálta lerázni az idegent, miközben hibrid farkát saját combja köré tekerte, füleit pedig próbálta hajában elrejteni.
– Van már vele más – ült az ölébe a lány.
– Akkor sem hiszem, hogy ennek örülne – feszengett Hoseok több okból is, de főleg azért, mert nem szerette az idegeneket ilyen közel engedni magához.
– Ha más nőt szeretnél, nyugodtan mondhatod azt.
– Én nem...
– Elmenjek?
– Kérem – dőlt annyira hátra székében, amennyire csak tudott.
– Rendben – állt fel az idegen, majd magára is hagyta a hibridet.
Míg Namjoon beszélgetett a beosztottjaival és néha fogadott egy-egy lánykát az oldalán, addig Hoseok csak a kitett csipszet majszolta, miközben nézelődött. Magától sohasem ment volna hasonló klubba, mivel nem szerette az ilyen sötét, füstös helyeket. No meg az sem segített semmin, hogy ez igazából egy sztriptíz klubnak minősült, bár ezt senki sem mondta ki. Emiatt is szeretett volna minél hamarabb lelépni, de erre nem akadt lehetősége. Minden percet tízszer annyinak érzett, ami miatt hamar kimerült, ám Namjoon tesztelni szerette volna képességeit, ahogyan ígérte, így megkérte, hallgassa ki messziről az egyik emberét. Semmi lényeges információt nem remélt, nem is gyanakodott az alkalmazottja után, csupán Hoseok képességeire volt kíváncsi. A hópárduc számára nehéz volt koncentrálni, mivel minden lehetséges dolog zavarta a közelében, de azért igyekezett. Végül néhány szót sikerült kivennie, de túl nagy volt a hangzavar és túl sok volt az inger, hogy rendesen tudjon figyelni. Úgy érezte, elbukott, ám ezt akkor még nem mondta. Annyi ember előtt nem merte, csak később, mikor már kettesben voltak.
– Ma nem feleltem meg az elvárásainak – feküdt az ágyán még ruhában Hoseok. Nem volt ereje egyelőre, hogy elmenjen zuhanyozni, így ott várta meg Namjoont.
– Ezt hogy érted?
– A hallgatózás. Megbuktam, igaz? Csalódott bennem.
– Mondtad, hogy a hangzavar nem segít. Nem buktál meg.
– Kapok érte büntetést? – pislogott laposan a tévére.
– Dehogyis – ült fel rendesen székében Namjoon. – Ezt honnan veszed?
– Ha más rosszul végzi a munkáját, maga megbünteti.
– Már itthon vagyunk, tegezhetsz – beszélt meglepően sokat Nam. Máskor nem hagyta el ennyi szó a száját este, mikor meglátogatta a hibridet.
– Engem nem fogsz akkor megbüntetni? Pedig rosszul végeztem a dolgomat.
– Nem foglak. Ne gondolj ilyesmire.
– És ha eltévesztem a drogot?
– Akkor sem.
– És ha mindig eltévesztem? Akkor már nem veszed hasznomat ilyesmiben. Nem éri meg engem magaddal vinned.
– Valami gond lenne az orroddal?
– Nincs. De nem biztos, hogy mindig meg fogom tudni különböztetni őket.
– Hoseok. Nem akarod ezt csinálni? – tette fel a kérdést a hibridnek, ki azonnal Namjoonra pillantott és hátracsapta füleit.
– Nem – válaszolt halkan.
– Értem... Sajnos egy ideig még szükségem van rád, de amint lehet, nélkülözni foglak.
– Köszönöm – fordult arccal puha takarójába.

(Péntek! Új rész és még lesznek is! Honnan hova jutottunk, elképesztő, nem? No de még mi lesz a kövi részben. Mivel... egy beszélgetés közepén vagyunk :D 

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 7. rész: Figyelmesség

Nem ment dolgozni, akármennyire is unatkozott, csak ült szobájában és ablakán kifelé bámulva iszogatott hol teát, hol kávét. Seokjint várta, annak jelentését, hogy indul, majd azt az üzenetét, miszerint hazaért Hoseokkal. Rég volt utoljára ennyire izgatott bármi miatt, főleg egy másik lény miatt, ezért még önmagán is meglepődött, miközben gondolkozott, elvégre volt ideje rendesen elmélkedni, amíg végre meg nem hallotta azt a kopogást, amit már két napja várt.

– Namjoon, hazahoztam. A szobájába ment pihenni – lépett be Namhoz, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Itt a zárója – ment oda főnökéhez és egyben barátjához is. – Az orvos azt mondta, még pihennie kell. Két-három hétig még nem nagyon mozoghat a doki szerint, mert ugye a farkával egyensúlyoz és azt pihentetnie kell. Addig szigorú ágynyugalomban van. Kapott néhány kis gyógyszert, vérhígítót, meg valami kenceficét a sebére. Azt mondta, tudja majd kezelni magát, nem kell neki segítség. És azt hiszem ezzel el is mondtam mindent – állt barátja mellett Seokjin.
– Értem. Köszönöm – nézte át a papírokat Nam.
– Az orvos azt üzeni, nem sokon múlott. Jobban kell vigyázni rá.
– Tartom a távolságot tőle, köszönöm – állt fel székéből Namjoon.
– Meg akarod látogatni? – követte a másikat Seokjin.
– Igen – léptek ki a szobából.
– Nem akarok neked parancsolni, mert nem tehetem meg és ez a te házad, de lehet, ezúttal megkérdezhetnéd, hogy szívesen lát-e – ment továbbra is a maffiavezér nyomában Seokjin.
– Köszönöm a tanácsot – adta vissza a papírokat a másiknak. – A szolgálataidat is. Folytathatod a munkádat.
– Rendben – sóhajtott nagyot Seokjin, majd saját irodája felé indult Hoseok orvosi papírjaival.
Nam folytatta útját a hibrid szobájához, miközben az őt követő embereinek kiosztotta a feladatokat. Nem akadt semmi fontos, csak az, hogy hozzák a kedvenc ételeit Hoseok szobájába, meg azokat is, amiket a hópárduc gyakran eszik, mivel szüksége van egy kis extra táplálékra, hogy hamar felépüljön. Amikor pedig odaért a hibrid szobájához, szíve szerint tényleg megvárta volna a másik engedélyét, hogy bemehet-e, de muszáj volt az emberei előtt főnökként viselkednie
– Szia! – csukta be maga mögött az ajtót és Hoseokot nézte. – Maradhatok? Vagy elmenjek? – érdeklődött, miközben az ágyból nézte őt Hoseok, amin keresztben terült el, hogy kényelmesen tévézhessen.
– Persze. Nem zavar, maradhat.
– Hogy vagy? – sétált oda székéhez, hogy leüljön rá, miközben megnézte kicsit Hoseok műtött, félig szőrtelen, sebes hópárduc farkát.
– Jól. Rendbe fogok jönni – követte szemeivel a másikat.
– Örömmel hallom – sóhajtott nagyot miután helyet foglalt. – Rosszul néz ki.
– De már nem olyan vészes... Nem haragszom amúgy – folytatta bátortalanul Hoseok, közben továbbra is mozdulatlanul feküdt és Namjoont bámulta.
– Nem akartam.
– Tudom, ezért nem is haragszom... De nem hazudtam... Tényleg akartam – tért vissza inkább a tévére pillantása.
– És miattam, vagy magad miatt?
– Az a dolgom, hogy magát boldoggá tegyem – válaszolt halkan.
– Hoseok, nem vagy a tulajdonom, sem a prostim, vagy a szolgálóm. Szabad vagy. Ha akarsz valamit, azt a magad boldogsága miatt tedd.
– És ha... – hajtotta fejére füleit. – Ha engem az tesz boldoggá, hogy magát boldoggá tehetem? – kerülte továbbra is Namjoon tekintetét, ki már nem válaszolt többet.
Csak ült ott és nézte a tévéző hibridet, kinek bár farka nem mozdult meg egyszer sem, mint a többi estén, de ettől még megnyugtatta látványával a maffiavezért. Amint Namjoon ott támaszkodott székének karfáján hamarosan egyre nagyobbakat kezdett pislogni, míg végleg el nem nehezültek szempillái és elaludt. Hoseok azonban egyáltalán nem rá figyelt, inkább a televízióra koncentrált, de már arra is egyre nehezebben. Mivel végre a puha ágyában feküdt és a környezet is ismerős volt, sikerült annyira lenyugodnia, hogy már nem is izgatta fájó farkincája. Inkább érdekelte egy kis napközbeni szundi, amit meg is ejtett. Nem aludt sokat, maximum egy órát, mikor egy éppen kezdődő műsor zenéje felkeltette. Meglepődött, hogy még mindig nincs kikapcsolva a tévé, hiszen máskor Namjoon mindig lekapcsolta és magára hagyta, ha elaludt. Viszont ezúttal a főnök meg sem mozdult, mivel ő is elpilledt, ami új lehetőséget nyújtott Hoseok számára. Végre gondoskodhatott ő is kicsit a másikról, nem csak fordítva. Óvatosan lemászott az ágyról, miközben próbált nem sziszegni a sérüléséből fakadó fájdalom miatt, majd Namjoon előtt térdelve bátortalanul ébresztgetni kezdte a másikat. Namnak kellett néhány pillanat mire fáradtan felnyitotta szemeit és némi zavar kíséretében kiszúrta az előtte ülő hibridet.
– Baj van? – köszörülte meg a torkát, majd kicsit feljebb ült székében.
– Fáradt? Akkor vissza kellene mennie a szobájába és aludnia – pislogott fel rá Hoseok.
– Feküdnöd kellene.
– Persze, igen – fordult vissza saját ágya felé. – De önnek is, ha ennyire fáradt – mászott fel, majd mikor már a felénél járt, egyszer csak besüppedt mellette a matrac. Egy pillanatra ledermedt amint megpillantotta Namjoont, ki azonnal hanyatt feküdt és becsukta szemeit. – Itt... Magára hagyjam?
– Nem – sóhajtott nagyot. – Pihenj te is!
– Rendben, uram – dőlt le Hoseok, ki még néhány percig ébren volt.
A főnököt nézte, amint az fél pillanat alatt elaludt. Ugyan nem horkolt és nem mozdult semmit, mégis pontosan tudta, mikor merült mély álomba a másik. Valahogyan látszott az arcán, hogy végre ellazul és elkezd feltöltődni, de nem emiatt bámulta őt a hibrid. Furcsa volt számára a másik viselkedése, kedvessége és közvetlensége. Hiszen eddig azt hallotta mindenkitől, távolság tartó, melyet ő maga is megtapasztalt már. Viszont Hoseok örült, hogy a másik ennyire fel tud engedni mellette. Ezzel úgy érezte, jól teljesíti szerepét, mint hibrid.

Miután a hópárduc már nem tudott tovább szundizni és megébredt, szerette volna folytatni a tévénézést, azonban azt nem akarta felhangosítani, hiszen Namjoon még mindig ugyanabban a pózban aludt, ahogyan korábban odafeküdt mellé. Egy cseppet se mozdult, nem is forgolódott, amiből Hoseok arra következtetett, nagyon fáradt lehetett, így nem merte felkelteni. Csak picit feljebb ült az ágyban, majd hibridfüleit hegyezve kezdte bámulni a képernyőt. Így is hallotta, bár nehezen, de végre megint hasznát vette állati felének. Próbálta visszafogni nevetését és korlátozni mozgását, ami remekül sikerült is. Nem ez volt az ok, amiért Nam megébredt, viszont ő ezt máshogy gondolta.
– Sajnálom, nem akartam felkelteni – húzódott el a másiktól, amint az oldalára fordult, arccal Hoseok felé.
– Nem keltettél – vett egy mély levegőt. – Nyugodtan hangosítsd fel, kapcsolgass, nevetgélj! Nem zavarsz.
– Tud úgy is aludni?
– Amilyen fáradt vagyok, igen.
– Kevesebbet kéne dolgoznia – feküdt vissza Hoseok Namjoon felé fordulva.
– Ma nem mentem be egyáltalán.
– És aludt az éjszaka?
– Nem tudtam.
– Nem kellene hazahoznia a munkáját.
– Nem hoztam – válaszolt Nam, mire Hoseok arcán egy hatalmas kérdőjel jelent meg.
– Akkor... miért nem aludt?
– Sok volt a stressz.
– Mitől?
– Az élettől.
– Yoongi sosem volt ennyire stresszes. Ő mindig sokat aludt.
– Yoonginak semmi gondja az életre. Ha pedig mégis lenne, azt én oldom meg helyette – szemlélte a hibrid arcát.
– De neki is vannak emberei. Tisztelik és félnek tőle.
– Minden maffiának vannak emberei, akik tisztelik a főnöküket. Ez még nem jelent semmit.
– Értem... Nem tudok esetleg segíteni önnek, hogy kevésbé legyen stresszes az élete?
– Már így is eleget segítesz. Inkább foglalkozz a saját egészségeddel.
– Nem szeret magáról beszélni, igaz? – érdeklődött Hoseok.
– Nem jó, ha a maffiavezérről sokat tudnak – fordult vissza hátára Namjoon egy hatalmas sóhajjal.
– Mindenki ellenség...
– Ahogy mondod – hunyta be szemeit Nam. – Örülök, hogy képben vagy.
– Kérdezhetek? – szólalt meg néhány pillanattal később Hoseok.
– Igen.
– Pihenni jár a szobámba, ugye?... – várt választ, de Namjoon hirtelen elhallgatott. – Megint nem fog válaszolni – fordult hasára. – Nem, mintha lenne kinek kiadnom a titkait. Még telefonom sincs.
– Szeretnél egyet? – nyitotta ki szemeit Nam.
– Nem azért mondtam.
– Pedig meg tudnám adni neked.
– Nincs rá szükségem... Inkább pihennék most, ha nem gond – bújt párnájába Hoseok. Kezdett álmosodni, mivel egész nap nem csinált semmit, illetve nem csinálhatott semmit és eltunyult. Szigorú ágynyugalomra fogták, ami rendesen korlátozta lehetőségeiben.
– Megnyugtatsz – szólalt meg Namjoon, mellyel visszarántotta a hibridet a félálomból. – Nem tudom, hogyan csinálod, de megnyugtatsz. Miattad tudok aludni. Eddig nem tudtam.
– Ezért foglalkozik azzal, hogyan bánnak velem?
– Is... Szép álmokat! – hunyta be újra szemeit Namjoon.

Szinte átaludták a délutánt és legközelebb csak akkor ébredtek meg, mikor Hoseok gyomra korogni kezdett. Namjoon kért neki ennivalót korábban, melyet most el is fogyasztottak, majd visszatért saját szobájába. Elég időt töltöttek kettesben, talán túl sokat is a pletykákhoz, másnap pedig már dolgoznia kellet, ezért inkább rendbe szedte magát, hogy felkészüljön a rengeteg munkára, ami felgyűlt. Tudta, mi fog várni rá, de Hoseok jelenléte miatt nem idegeskedett egy cseppet sem, pedig lett volna rá oka. Akadt dolga rendesen, ki sem látott a feladatokból, miközben még terepre is kellett mennie, amit csak ritkán csinált, kivételes alkalmakkor. Csupán olyan helyzetekben jelent meg, amikor nagyon muszáj volt. Ha valaki nem akart fizetni a nagyobb kutyák közül, vagy esetleg rendszeresen bukkantak fel olyanok a bárjaikban, akiknek nem kellett volna. Akkor előbújt és kiosztotta az eltévedt lelkeket, de nem ez volt épp a kedvenc elfoglaltsága. Nem érezte magát ilyenkor biztonságban, amire meg is volt az oka, ám ennek ellenére kötelessége volt felbukkanni egyszer-egyszer, különben elvesztette volna a területét. Viszont emiatt elég későn ért haza szinte minden alkalommal, ahogyan ezúttal is. Ám ez nem akadályozta meg abban, hogy meglátogassa Hoseokot, ki még éberen tévézett. Nam ettől függetlenül csendben ült le székére, majd egy nagy sóhaj közben nyújtózkodni kezdett, melyet a hibrid végignézett. Ez jobban érdekelte, mint bármilyen műsor a tévében.
– Nem tudtam, hogy dohányzik – jegyezte meg, amint Namjoon kezdett kényelembe helyezkedni.
– Mert nem is. Csak dolgom volt.
– Szabad tudnom?
– Munka. Nem több.
– Értem... Jobban vagyok.
– Valóban?
– Egy kicsit. Már nem fáj annyira a farkam, de még sokáig gyógyulni fog.
– Tudom... – hallgatott el Namjoon.
Még pislogtak egy kicsit egymásra mielőtt Hoseok visszatért a tévéhez, Nam pedig a csendhez. A szokásostól eltérően most mindketten ébren maradtak, mivel a hópárducnak már annyi felesleges energiája akadt, hogy egyáltalán nem volt álmos. Csak forgolódott és szenvedett, amint pörögtek a percek. Ilyen még nem fordult elő, de egyiküket se zavarta a változás. Ettől még Namjoon ugyanúgy rendet tett egy kicsit Hoseok szobájában, mielőtt a vacsorát felszolgáló tálcával ki nem lépett a másik szobájából, hogy megpihenjen a következő nap előtt. Sokszor előfordult még ezek után ilyen éjszaka, amikor a főnök későn esett haza, a hópárduc pedig unalmában hajnalig fetrengett, de mindennek megvolt az oka. Idő kellett mindkettejüknek, hogy picit helyreálljon a megszokott rend, már ami a magánéletüket illette. Namjoonak ugyanis egyre többet kellet olyan emberekkel találkoznia, akikkel nem akart, és olyan helyeken mutatkoznia, ahova amúgy sosem ment volna önszántából, még akkor sem, ha nem maffiavezérként tengette volna napjait. Utálta ezeket a kiruccanásokat és egyre feszültebb lett tőlük. Úgy gondolta, csupán idő kérdése egy golyónak, ha továbbra is ilyen sokat járkál el az üzlet miatt. Ez lényegesen nagyobb stresszt okozott neki, mint korábban a hírek. Nyilván, hiszen az életét féltette, aminek az lett az eredménye, hogy váratlan pillanatokban húzta fel magát a legkisebb gondokon. Kicsit sok feszültség gyülemlett fel benne, melyet nem tudott megfelelően levezetni.
– Segíthetek? – pislogott laposan rá Hoseok, amint Namjoon leült a szokásos helyére. Hallotta, amikor hazaért a főnök, mert visszhangzott a ház a morgolódásától és üvöltésétől. Viszont Nam megint a némát játszotta, bár nem túl sokáig. Most először adta meg magát a másik szemei láttára problémáinak, majd a térdire támaszkodva egy mély sóhajjal tenyereibe temetkezett. Túl sok gondolta volt, túl sok kötelezettsége, munkája, feladata. Azt sem tudta, másnap mivel kéne folytatnia, mert igazándiból egyikkel sem akarta. Pihenni szeretett volna, egy napot lazsálással tölteni hírek nélkül. Esetleg úszni egyet, vagy filmet nézni, vagy csak egy jó könyvet elolvasni egy finom kávé mellett, de egyikre sem volt semmi esély a közeljövőben. Kicsit túlhajszolta magát, aminek hatásait egyre többször tapasztalta testén és elméjén esténéként. – Had segítsek – fogta meg térdeit Hoseok, mire Namjoon megpillantotta a hibridet lábai között. Meglepte, mivel nem hallotta, hogy az lemászott volna az ágyról. – Én szeretném – pislogott nagyokat a másik szemeibe, hátha sikerül elérnie célját.
Nam azonban nem dőlt hátra, hogy magához engedje a hópárducot. Inkább megsimogatta a hibrid arcát és elgondolkozott. Hoseok bőre olyan bársonyos volt, mint senki másnak, mely megszédítette kicsit az amúgy is labilis elméjét. Mikor pedig a hibrid a tenyerébe bújva dorombolni kezdett, elhatározta magát és eldobta minden elvét. A hópárduc felé mozdult, meg akarta csókolni, ám az elfordította fejét, így Namjoon végül arcára puszilt.
– Biztosan, ezt akarod? – sugdolózott Nam.
– Igen – karolt Namjoon nyakába, fülei pedig tincsei közé lapultak.
– Nem kell, ha nem akarod – húzta feljebb Hoseokot, majd átkarolva őt felemelte, néhány lépéssel később pedig letette az ágyra.
– Tudom – mászott feljebb kicsit a hibrid, ki kerülte a másik pillantásait.
– Csak egy szavadba kerül – követte őt Nam.
– Sokat beszél – jegyezte meg Hoseok, mire Namjoon elhallgatott.
Többet nem szólalt meg, csak a hibriddel foglalkozott, amint az végre hanyatt feküdt alatta. Először csupán óvatosan csókolgatta puha bőrét, ízlelgette a másikat, majd kezdett bátrabban viselkedni vele és lassan vetkőztette. Hoseok nem ellenkezett, mindenben segített Namjoonnak, ki nem engedte, hogy a másik fölé kerekedjen. Nam vezetett, ezt elfogadta azonnal és nem szeretett volna vele szembe szállni, így alatta fekve próbálta őt minél jobban felizgatni, melyben már volt tapasztalata. Azonban Nam egyszer csak megtorpant.
– Mi a baj? – túrt hajába Hoseok, hátha azzal rábírhatja a másikat, hogy folytassa.
Azonban ez nem segített. Namjoon egy pontra fókuszálta tekintetét, majd egy pillanattal később felült sarkaira és folytatta mozdulatsorát. Hoseok hópárducfarkáért nyúlt, amint pedig megérintette, a hibrid összerezzent a fájdalomtól. Ám Nam nem akarta bántani, csak gazdája mellé fektette úgy, hogy véletlenül se tudjon rátérdelni, vagy rátámaszkodni, majd visszatért Hoseokhoz, ki nagyon meglepődött ettől a gesztustól. A hibridet nem zavarta a meztelenség a másik előtt, viszont ettől már elpirult. Hoseok továbbra is a tapasztalatai alapján viselkedett és nyögött Namjoon alatt, de most először hallott saját hangjában némi igazságot. Mintha valahol tényleg élvezte volna egy kicsit azt, ami vele történt. Ám ezeket a gondolatokat elvesztette, amint megérezte magában Namjoon ujjait. Tudta, mi fog következni, már milliószor csinálta ezt, így nem ellenkezett, inkább megjátszotta magát, ahogyan Yoongival is mindig. Úgy tűnt, a másik semmit nem vett észre színészkedéséből és elhitte, élvezi az éjszakát, ami megnyugtatta Hoseokot. Nam nem sok időt szánt az előjátékra, de erre nem is volt szüksége a hópárducnak, kinek lábait néhány pillanattal később nyakába vette. Hoseokkal ellentétben Namjoon nem hazudott és az igazi érzéseit mutatta ki. Minden sóhaja valós volt akkor is, mikor először érezte meg maga körül a hibrid meleg testét. Neki sokat segített ez az este, melyben már olyan rég volt része, így semmit sem fedezett fel a hazugságból, mi ott hevert előtte. Hoseok a legjobb formáját nyújtotta, igyekezett hitelesen alakítani a szerepét és apró nyomokat hagyni Namjoonon. Yoongival is mindig ezt csinálta, mert akkor sohasem merült fel a másikban, hogy hazudott, ezért nem akart változtatni. Igazodott Nam rezzenéseihez, hangjaihoz és erejéhez, aki hamarosan újból megkísérelte megcsókolni őt, de ezúttal sem hagyta neki. Van amibe nem ment bele ő sem. Ám több alkalommal ez már nem fordult elő, mert Namjoon a hibrid nyakába harapva erőteljesebben kezdett mozogni, végül hosszú pillanatokra megfeszítette minden izmát, majd lihegve megtámasztotta homlokát Hoseok vállán.
– Minden rendben? – szólalt meg néhány pillanat múlva Nam, mikor már kezdett rendesen lélegezni.
– Velem? – lepődött meg Hoseok.
– Igen, veled – emelkedett fel róla, hogy lássa a másik arcát. – Jól vagy?
– Igen... – döbbent meg újból Hoseok. Számára Namjoon tele volt meglepetésekkel, hiszen még sohasem kérdezte meg tőle senki ezután, hogy hogyan érzi magát. Bele is pirult újból a másik figyelmességébe. – Jól vagyok.
– Biztosan? – fogott egyik kezével Hoseok péniszére. – Nem szeretnéd?
– Én? – kerekedtek el szemei. Yoongi csak akkor foglalkozott ilyen téren vele, ha látni akarta, hogyan élvez el.
– Mi ez a meglepettség? – mozgatta lassan kezét Hoseok férfiasságán.
– Csak... Nem, nem szeretném – karolt Namjoon nyakába, majd kicsit közelebb vonta magához, hogy annak mindkét kezén meg kellejen támaszkodnia.
– Biztos? – reménykedett Namjoon egy csókban, de nem akart annyi elutasítás után újra próbálkozni vele.
– Biztos – simított végig egyik kezével Nam nyakán, majd mellkasán, melyet követett tekintetével, míg a másik az ő arcát fürkészte. Menekült az átható pillantás elől, miközben valahol kíváncsi is volt a felette támaszkodó testére. Ugyanis érzett valamit ujjai alatt, ami miatt jobban meg akarta nézni a maffiafőnököt.
– Kérsz valamit? – érdeklődött Nam, mire Hoseok kérdően tekintett fel rá. – Enni, inni?
– Ohh... Vizet.
– Hozok – csókolta volna meg Hoseokot, de még időben meggondolta magát és inkább az arcára puszilt. – Öltözz fel! – kapkodott magára néhány ruhadarabot, majd kiviharzott a szobából.

(Mik történnek. Erre nem számítottunk, mi? Na de ezek után mi lesz... Én jobban izgulok, pedig tudom a végét is! XD

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 6. rész: A törés

Rég nem volt része hasonló élményben, ezért jobban esett neki mint számított rá. Hátra ejtette fejét és becsukta szemeit, mialatt Hoseok ajkai péniszére feszültek, majd felsóhajtott, amint a másik dorombolni kezdett közben. Még soha életében nem tapasztalt ilyet, mivel nem tartott hibridet, ezért a kelleténél jobban élvezte Hoseok törődését. Egy pillanatra, megfordult fejében, hogy ez így nincs rendben, ám közel sem volt elég ahhoz, hogy leállítsa a másikat dolgában. Túlságosan jól esett testének a lazítás, agyának pedig az a rengeteg hormon, mely lassan elárasztotta.

Azonban ennél messzebb nem mentek. Namjoon nem engedte Hoseokot tovább és amint magához tért, a hibrid hajába túrt, majd megragadva tincseit bírta maradásra. A hópárduc nem tűnt sem mérgesnek, sem rémültnek, inkább szolgálatkésznek látszott, amin egy pillanatra elmerengett Nam, viszont hamar meggondolta magát és inkább megigazította ruháit. Hoseok azonban nem mozdult a helyéről, továbbra is ott ült előtte a földön. Szótlan maradt, mialatt elmerültek egymás tekintetében, ám hamarosan kezdtek elnehezedni a hibrid pillái. Még ásított is egy nagyot, de nem mászott vissza ágyába, hogy ott aludjon el, inkább harcolt a fáradtság ellen. Namjoon szokatlanul aranyosnak vélte a félig macska teremtést, még  ha olyan zavarba ejtően közel is ült hozzá, és simogatni kezdte fejét. Hoseok erre dorombolással válaszolt, mialatt behunyta szemeit. Kezdte megadni magát a fáradtságnak és már majdnem elaludt, mikor nagy megleptésére Nam megmozdult. Kipattantak volna erre szemei, ha lett volna ereje hozzá, ám ezúttal csak füleit tudta hegyezni, de nem is volt többre szüksége. Namjoon miatta moccant meg, hogy karjaiba véve elvigye az ágyig a hibridet és lefektesse arra. Hoseok már félig aludt amint elterült a puha matracon, csupán nyammogott egy cseppet míg Nam betakarta, majd szuszogni kezdett. Hamar álomba merült és a maffiavezér is fáradt volt már, de még néhány pillanatig szemlélte a megpihent hópárduc hibrid arcát a tévé fényénél. Kicsit meg is simogatta nyugodt, puha őrét, mire Hoseok rázni kezdte egyik fülét, majd párnájába fordult. Namjoon ezzel lezártnak tekintette az éjszakát, összepakolta a kis tálakat, kikapcsolta a tévét, majd távozott. Ezerszer nyugodtabban lépett ki a szobából, mint ahogyan bevonult oda, amin embere meg is lepődött.
– Ezt tegyétek el! Én pedig lefekszem – adta oda emberének a tálcát, miközben normál hangon beszélt hozzá. – Reggel ne keltsetek korán! Kilencnél előbb semmiképp.
– Értettem, főnök. Még valamit?
– Semmit. Jó éjszakát! – indult saját szobája felé.
– Jó éjt főnök! – szólt utána embere.

Namjoon úgy aludt, mint a bunda. Egyszer sem ébredt fel, reggel pedig, mikor végképp kelnie kellett volna, alig bírt megmozdulni. Nem is emlékezett már az utolsó ilyen alkalomra, hogy ennyire ki tudta pihenni magát, mivel ez pedig Hoseok érdeme volt úgy döntött, még reggel is benéz hozzá. Kíváncsi volt, milyen állapotban van a másik, no meg tisztázni szeretett volna vele egy-két dolgot.

– Igen! – válaszolt a kopogásra Hoseok, ki azt hitte, Nam valamelyik embere érdeklődik, mit szeretne reggelire, azonban rögtön megállt fülének fésülgetésében mikor megpillantotta a főnököt.
– Szia! – csukta be maga mögött az ajtót.
– Valami rosszat tettem? – engedte le kezeit.
– Nem, szó sincs erről, csak szerettem volna beszélni veled, mielőtt elmegyek dolgozni – ült le szokásos helyére, azonban ezúttal nem némult el, arca pedig sokkal boldogabbnak tűnt, mint máskor. – A tegnap este egyszeri alkalom volt. Nem szeretném, ha megint előfordulna. Nem ezért engedem, hogy itt élj. Semmi sincs rád kényszerítve, ha valamit nem akarsz, azt nem kell megtenned. Rendben? – könyökölt térdein.
– Igen.
– Remek – állt fel Namjoon és készült is távozni.
– Azért jó volt? – érdeklődött Hoseok, mire Nam megtorpant. Nem válaszolt azonnal, mert nem tudta, hogyan fogalmazzon.
– Este jövök. – pillantott vissza Hoseokra. – De nem eszek veled – hagyta el a hibrid szobáját.
Ugyan a másik nem kapott választ a kérdésére, mégis úgy gondolta, Namjoonnak nagyon is jól esett az előző este, emiatt pedig kicsit büszke volt magára. Ő egész életét ebben élte le, ezért számára ez eredmény volt, míg másnak talán szégyellni való cselekedett lett volna. Neki mindig is az volt a fő feladata, hogy gazdáját kényeztesse, még akkor is, ha az megtiltotta számára, hogy így nevezze. Már Namjoon viselte a gondját, ezért Hoseok úgy érezte, elsősorban az ő szükségleteit kell kielégítenie. Így Nam mondhatott neki bármit, ő akkor is úgy várta a nap végén, hogy lehet, ezúttal is történik majd valami kettejük között, mivel már megtanulta, az emberek nem mindig gondolják komolyan azt, amit mondanak.
– Hosszú napja volt? – üdvözölte Namjoont Hoseok este, amint az belépett ajtaján, miközben ő az ágyon ülve egy törülközővel törölte haját és füleit.
– Mindig az – ment székéhez Nam, majd leült és egy nagy sóhajjal hátraejtette fejét. Láthatóan elfáradt.
– Sosem pihen, igaz? Még egy hétvégét sem volt itthon – folytatta szárítkozását Hoseok, de Namjoon már nem válaszolt neki. – Ma már én is dolgoztam – beszélt tovább, mire a másik végre rápillantott. – A szobalányoknak segítettem. Jó sok munkájuk van, de kedvesek – törülgette füleit. Persze ettől nem száradt meg teljesen, ám miután ledobta a törülközőt az ágyra nem ment a hajszárítóért, ahogyan szokott. Inkább Namjoont nézte. – Nyugodtabbnak tűnik, mint tegnap – folytatta. Kitartóan szemezett a főnökkel még hosszú percekig, mielőtt megmozdult volna, hogy lemásszon az ágyról. Pont úgy mozgott, ahogyan előző este, Nam pedig rögtön tudta, mit akar elérni a hibrid, ezért inkább keresztbe tette lábait, amivel sikeresen megállította a másikat. Hoseok kicsit elszomorodott amiért nem csinálhatta azt, amihez a legjobban értett. Fülei fejére lapultak, majd hatalmas szemekkel felnézett Namra, ki szigorú tekintettel viszonozta pillantását. Ugyan nem idegesítette fel a hibrid szándéka, de nem is örült neki, hiszen egyértelműen leszögezte, hogy csupán egyszeri alkalom volt az előző este. – Akkor sem engedi, ha én ezt szeretném? – érdeklődött Hoseok, miközben végigsimította Namjoon egyik lábán és beharapta alsó ajkát.
– Tényleg ezt szeretnéd? – szólalt meg Nam, amivel nagyon meglepte a másikat. – Valóban, ezt szeretnéd? Vonzódsz hozzám egyáltalán, vagy csak az öcsém idióta szokásai miatt próbálkozol?
– Csak... – nyelt nagyot Hoseok, miközben már korántsem volt olyan magabiztos, mint fél perce. – Tényleg ezt akarom – kerülte Nam tekintetét.
– Nem szeretem, ha hazudnak nekem – dőlt előre Namjoon. – Az igazat akarom hallani. Te mit szeretnél?
– Lefeküdni magával – fordult el kicsit Namtól, hogy véletlenül se kelljen a szemébe néznie.
– Gyűlölöm, ha hazudnak nekem, főleg akkor, ha kétszer egymás után – változott meg Namjoon hangja, amitől Hoseokon végigfutott a hideg és azonnal felmerült benne, hogy talán rossz ötlet volt, de már nem tudta visszavonni szavait. Nam kegyetlenül mart hajába, majd az ágy felé kezdte vonszolni Hoseokot. Ruháit tépve dobta fel rá, végül erőszakosan neki is esett. Nyakába harapott, melytől a másik fájdalmasan felnyögött, miközben mit sem törődve a gombokkal lehámozta róla pizsamafelsőjét. Azonnal folytatta útját a hibrid puha bőrén lefelé. – Valóban ezt akarod? – hagyott maga után pirosan rikító nyomokat. – Tényleg? – nyomta a másik kezeit a matracra és felemelkedve róla szemeibe pillantott. – Velem akarsz lenni? Magadtól? – fogta össze Hoseok csuklóit egyik tenyerébe, majd szabad kezével erőteljesen megmarkolta az alatta fekvő férfiasságát, mire egy újabb fájdalmas hang tört fel a hibrid torkából, melyet egy másik is követett, miután Namjoon helyezkedni kezdett és selyem puha, hópárducfarkára térdelt. – Rendesen átgondoltad te ezt? – meredt Hoseok szemeibe, ki halálra rémült, hogy a vele mindig kedves maffiafőnök most megmutatta igazi oldalát. De nem válaszolt, mivel nem tudott, azonban Nam ennek ellenére kicsalta belőle az igazságot, mikor meg akarta csókolni, ugyanis a hibrid azonnal elfordult tőle. – Rögtön gondoltam. Jegyezd meg, soha ne hazudj nekem! – kelt fel Hoseokról, majd egy hangos ajtócsapódással kiviharzott szobájából.
Néhány pillanatig képtelen volt megmozdulni, csak feküdt az ágyában a széttépett pizsamájában, mialatt arcán halkan futott végig néhány könnycsepp. Elszokott ettől az erőszaktól, Namjoon mellett pedig elhitte, hogy soha többet nem kell átélnie hasonlót, ezért rázta meg ennyire a másik viselkedése. Azonban hamar összeszedte magát, ahogyan korábban is, letörölte a cseppeket arcáról, majd azzal kezdett foglalkozni, hogy milyen sebeket szedett össze ezalatt a néhány másodperc alatt. Szerencsére a nyaka nem vérzett, csak piroslott a sok harapástól, azonban hibrid farkincáját már sokkal jobban fájlalta, mint többi testrészét. Biztos volt benne, ez tovább fogy gyógyulni, és csak reménykedett, hogy nem valami komoly, amivel orvoshoz kell majd fordulnia.

Azonban reggelre sem lett jobban, sőt. Inkább rosszabbodott az állapota, mert feldagadt az addig kecses és puha hópárducfarka. Nem merte mozgatni, mert minden próbálkozás fájdalmas volt számára, ahogyan pedig igyekezte végigtapogatni saját testrészét, hogy rájöjjön, mi a gond, hirtelen akkora fájdalom nyilallt farkincájába, hogy szipogni kezdett. Ennek ellenére összeszedte magát és megvárta Namjoon távozását, majd csupán utána merészkedett ki szobájából. Kezeiben vitte hibrid testrészét, melyre már a Seokjinhez vezető úton is rákérdezett Nam egyik embere, miért. Persze hazudott. Azt felelte, az éjszaka lefordult az ágyról és olyan szerencsétlenül érkezett, hogy végül véletlenül rátérdelt. Ezt természetesen elhitték neki, ki ne hitte volna, aki egyáltalán nem volt jártas a hibrideket érintő dolgokban, így sokkal készségesebben kísérték Seokjin irodájához.

– Szia! Óha! Mi történt? – pillantott fel Hoseokra.
– Összetörte magát az este – válaszolt helyette Nam embere.
– Orvoshoz kéne mennem vele – nézett félve Seokjinre a hibrid.
– Rendben. Dowon, készítsd az autómat!
– Értettem – ment is ki az irodából a férfi.
– Mi történt pontosan? – kelt fel székéből Seokjin amint becsukódott az ajtó, majd a fogashoz ment, hogy felvegye zakóját.
– Feldühítettem a főnököt este.
– Oh! – állt meg egy másodpercre Seokjin, majd egy sóhaj után folytatta az öltözködést. – Mást is meg kell néznie az orvosnak? – ment Hoseokhoz, ki szégyenében nem mert felpillantani a másikra.
– Nem. Csak a farkam fáj nagyon.
– Mit csinált vele?
– Rátérdelt. De nem direkt – nézett fel könnytől csillogó szemekkel Seokjinre. – Véletlen volt. Elvesztette egy pillanatra a fejét. Nem akart bántani.
– Ha neked ettől jobb, akkor higgy ebben. Na menjünk! Nem érek rá egész nap – tessékelte ki Hoseokot.
Seokjin elvitte őt az egyik klinikára, amit a hibrid javasolt, mivel elvileg már korábban járt ott néhány kötelező általános vizsgálaton Yoongi által. Hoseokot azonnal előrevették, mert tudták jól, ki a gazdája és féltek tőle. Megröntgenezték a farkát, majd a leletet látva úgy döntöttek, rögtön megműtik. Persze Seokjinnek alá kellett írnia ezzel kapcsolatban egy dokumentumot, ám mielőtt ezt megtette volna, még veszekedett egy sort a sebészekkel, hiszen akármennyire is jóban volt Namjoonnal, az még a főnöke volt és ő is félt a haragjától.

– Üdv itthon, főnök! – köszöntötték beosztottjai Namjoont, amint este hazaért.
– Történt ma valami? – rohant tovább, miközben várta a szokásos "Nem"-et.
– Ami azt illeti, főnök – kezdett bele mondandójába az egyik pasi, mire Nam megtorpant és visszanézett rájuk. – Seokjin azt üzeni, azonnal keresse meg. A hibridről van szó – adták át a másik üzenetét neki, Nam pedig azonnal meggondolta magát és eleget tett Seokjin kérésének. Barátja még az irodájában dolgozott, elvégre a napja elment Hoseok miatt, így ott talált rá Namjoon is.
– Itt vagyok – csapta be maga mögött az ajtót, majd megtámaszkodott a Seokjin asztalával szemben álló szék háttámláján. – Mi van Hoseokkal?
– Neked is szia! – nézett fel rá morcosan Seokjin.
– Jin! Mi van Hoseokkal?
– Kórházban van.
– Mi? Mi történt? – változott meg Namjoon. Kevesen és ritkán látták ezt az arcát, hogy bárkiért is aggódott volna.
– Tegnap bántottad és emiatt ma meg kellett műteni.
– Mi? Dehát nem is bántottam annyira. Maximum egy-két fognyomot találsz a nyakán, meg talán picit piroslik a csuklója, de ennyi – mentegetőzött Nam.
– Rátérdeltél a hibrid farkára. Reggelre feldagadt neki és annyira fájlalta, hogy nem tudta mozgatni sem. Bevittük a kórházba, ahol elképesztő sok energiámba került meggyőzni a sebészt, hogy ne amputálja le az érintett csigolya után a farkát. De így sem biztos, hogy később nem kell majd. Benntartják még néhány napig megfigyelésen, míg biztossá nem válik a helyzet. Lehet, holnap majd úgy döntenek, túlságosan rossz állapotban van és majd levágják a farkát.
– Észre sem vetem – ült le Namjoon a fejét fogva.
– Nam! Te sosem bántasz ártatlanokat – dőlt kicsit előre Seokjin. – Mit csinált, hogy őt mégis bántottad?
– Hazudott nekem. Meg akartam tanítani neki, hogy nekem soha ne hazudjon.
– Hát többet biztosan nem fog – tért vissza papírjaihoz Seokjin.
– Én nem akartam ennyire bántani. Észre sem vettem, hogy rátérdeltem – pillantott fel a másikra Nam. – Nem mondták, mennyi az esélye, hogy elveszti a farkát?
– Pontosan nem, de elég sok esélyt látnak rá. Készülj fel!
– Értem – sóhajtott nagyot. – Mikor engedik haza?
– Legkésőbb három nap múlva. De lehet hamarabb. Attól függ, mikor látják biztosan a helyzetét.
– Értem... – sóhajtott nagyot. – Haragszik rám? – bámulta a padlót.
– Nam! – nézett meredten rá Seokjin.
– Igen? – nézett fel barátjára.
– Ilyenkor általában azt kérdezed, mennyibe került ez neked, nem azt, hogy mit érez irántad az érintett.
– Ne tegyél úgy, mintha nem ismernél! – masszírozta meg nyakát Nam. – Szóval?
– Nem haragszik. Nekem és az orvosoknak is azt mondta, véletlen volt. Itthon pedig hazudott az embereidnek. Szerintem úgy érzi, az ő hibája.
– Ahh, Istenem! Remélem, nem lesz maradandó baja.
– Holnap már biztosabbat tudok mondani – tette le tollát Seokjin. – Feküdj le aludni.
– Nem fogok tudni egy percet sem aludni – nézte továbbra is társát. – Bemész hozzá holnap?
– Igen. Viszek még neki egy-két cuccot. És csak úgy megjegyezném, új pizsamát kellett vennem neki.
– Tudom, számítottam rá. Vegyél neki bármit, amit csak kér.
– Alig van szüksége valamire.
– Akkor vegyél neki mindent, ami egy hibridnek kellhet.
– Oké... Még valami?
– Semmi... – ült továbbra is a székben Namjoon.
– Nam, én dolgozni szeretnék és úgy nem megy, ha itt ülsz.
– Jó, megyek – állt fel. – Értesíts majd, hogy mi van vele. Azonnal! – ment az ajtóhoz. – Ne várd meg, hogy hazaérjek.
– Rendben. Jó éjszakát!
– Neked is! – tűnt el Namjoon.

Máskor sem aludt jól, ha nem nézhette elég ideig a hibridet, ám ezúttal, hogy annak a tudatában hajtotta párnára a fejét, miatta sérült meg a másik és nem is akárhogyan, a szokottnál is éberebben telt éjszakája. Sohasem érezte magát annyira fáradtnak, mint másnap reggel, viszont ez még nem adott elég indokot számára, hogy lemondja a napi teendőit. Habár szíve szerint így tett volna és inkább Hoseokhoz ment volna a kórházba, nem mutathatta, mennyire lágyszívű a hibriddel szemben. Ezt sosem nyilváníthatta ki senkivel szemben, mert az rossz fényt vetett rá. Valahányszor megtette, valaki mindig bepróbálkozott, hogy kihasználja a helyzetet és bár ez senkinek sem sikerült, ettől még csökkent az iránta mutatott tisztelet, melyet nehéz munkával tudott csak visszaállítani az eredeti szintre. Éppen emiatt korlátozta volna csak érzelmeinek kimutatását bárki felé is, ha akadt volna erre alkalmas személy korábban. Hiányukban Namjoon élete könnyebben zajlott, hiszen nem kellett a magánélettel is vesződnie, hogy összeegyeztesse a maffiaélettel. Azonban most felbukkant valaki, akit nagyon megkedvelt, akivel törődnie kellett és ami a legfontosabb, szeretett is volna. Ez még nem zavarta annyira, hiszen egészen jól kezelte a dolgot, mivel Hoseok nem hagyta el a házat, így nem kellett félteni, a pletykákat pedig kegyetlenségével fékezte meg, ezért az ő hírnevén sem esett csorba. De a sérülés már nagyobb gondot jelentett. Nem is azért, mert a hibrid így néhány éjszakát házon kívül töltött, hanem mert előbukkant Namjoon máskor csendes lelkiismerete. Korábban sohasem zavarta őt ilyesmi, hidegvérrel ölt meg bárkit, bár a kínzást mindig másra hagyta, fenyegetései miatt sem érezte soha rosszul magát, ám valamiért az, hogy Hoseokot így bántotta, még ha ennyire nem is akarta, rendesen megbolygatta a lelkét. Úgy gondolta, azért van ez, mert ő félig állat és azokat szereti, ezért kedveli őt annyira. Mindenkinek volt ugyanis tabuja, még ebben a törvények nélküli világban is, neki pedig az állatok voltak a gyengéi. Talán ez volt az oka annak, hogy a tudattal, miszerint Hoseok miatta fekszik kórházban, nem igazán tudott dolgozni. Alig bírt figyelni, vagy gondolkozni, szinte nem is haladt semmit a munkájával, csak szenvedett, ezért mielőtt még hazaindult volna lemondott mindent a következő napra, mivel Seokjin azt üzente neki, hogy aznap fogják csak kiengedni a hibridet. Tudta, addig úgysem fog tudni pihenni míg Hoseok nincs újra a házban, figyelni meg aztán végképp képtelen lesz, ameddig újra nem látja őt, és próbált reálisan gondolkodni. Bár ez sem ment igazán, mert végig a hópárduc járt a fejében. Hogyan nem vettem észre, hogy rátérdeltem a farkára? Rettentően bosszantotta ez a tény, miközben a plafont bámulva számolta a másodperceket. Vajon mikor jöhet haza? Gondolkodott tovább. Egy pillanatra sem kalandozott el Hoseoktól, csak körülötte forgott jelenleg a világa, melyben egyre fáradtabb lett. Ám amint elaludt, álmodni kezdett, végül maximum húsz perccel később, felriadt. Hulla volt, mégsem volt képes rendesen pihenni, így mikor reggel óvatosan kopogtak be ajtaján emberei, ő már éberen válaszolt. Nem ment dolgozni, akármennyire is unatkozott, csak ült szobájában és ablakán kifelé bámulva iszogatott hol teát, hol kávét. Seokjint várta, annak jelentését, hogy indul, majd azt az üzenetét, miszerint hazaért Hoseokkal. Rég volt utoljára ennyire izgatott bármi miatt, főleg egy másik lény miatt, ezért még önmagán is meglepődött, miközben gondolkozott, elvégre volt ideje rendesen elmélkedni, amíg végre meg nem hallotta azt a kopogást, amit már két napja várt.

(Awww... de cukik! Szerdán folytatjuk! Sorry, hogy addig várni kell :D De kell ilyen is!

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 5. rész: Idegesség

Ugyan megkínálta a másikat a tálca tartalmával, de az egy falatot sem evett, mely kicsit sem lepte meg a hópárducot. Elfalatozott magában a tévé zaja mellett, miközben belemerült a kedvenc sorozataiba és néha jókat nevetve elterült az ágyon. Szokásosan telt az est hátralévő része, miután Hoseok képes volt újból elengedni magát, hogy majd az egyik reklámon elszenderülve fejezze be a napot.

Ám hiába figyelt rá és foglalkozott a kívánságaival Namjoon, az emberei túlságosan féltek tőle ahhoz, hogy nagyon lejjebb merjenek adni a Hoseok iránt mutatott tiszteletből, ezért mikor másnap valaki összefutott vele akár a konyhában, akár a ház többi pontján, úgy kezelték, mint a hímes tojást. Valahogyan mindenki megtalálta a módját, hogy burkoltan megérdeklődje, szeretne-e valamit, vagy segíthetnek-e neki bármiben. Éppen ezért próbálta kerülni az embereket, viszont sajnos nem tudta tovább halogatni néhány hibrid gyógyszer beszerzését, így kénytelen volt bekéredzkedni Seokjinhez. Az ház lakói nem igazán támogatták az ötletét, hogy megzavarja Seokjint a napjában, de nem merték megtagadni a kérését, mert rettegtek Namjoon dühétől, ezért inkább Seokjinét vállalták magukra. Ám ő nem haragudott amikor megtudta, Hoseok szeretne beszélni vele.
– Azóta nem láttalak, hogy egy zsák pénzzel elindultál, majd visszahoztad azt – állt fel mosolyogva asztalától. – Foglalj helyet! – mutatott az íróasztala előtti székre.
– Inkább állnék – szorongatta hópárduc farkát kezeiben idegességében.
– Ahogy jó neked. Mit szeretnél? – ült vissza Seokjin.
– Segítséget szeretnék kérni – beszélt miközben a földet nézte és fülei is hajába lapultak.
– És miben?
– Gyógyszert szeretnék kérni. Kicsit drágák, de azért szeretném, hogy ne legyek senkinek sem a terhére.
– Vásároljunk be neked? Rendben, de ahhoz ide kell jönnöd és egy pontos listát írnod nekem arról, mit szeretnél – fogott meg egy tollat és egy jegyzettömböt, majd letette azokat az asztal másik oldalára. – Az embereink nem IQ bajnokok, szóval legyen nagyon pontos az a lista, különben lehet, nem azt hozzák, ami neked kell.
– Rendben. Köszönöm szépen – ment bátortalanul közelebb Seokjinhez, hogy összeírja, mikre lenne szüksége, majd letérdelt az asztal elé és hozzá is látott.
– Mást is felírhatsz, ha szeretnél. Namjoon örülne neki – jegyezte meg Seokjin.
– Nincs szükségem többre.
– Biztos? Új ruha, esetleg egy számítógép, vagy telefon. Tudtommal egyik sincs neked, mert Yoongi visszavett mindent.
– De nincs szükségem rájuk – tette le a tollat Hoseok. – Csak ezek fontosak. Köszönöm szépen.
– Biztos? Elég az a hajszárító, az óra, meg a tévé, amid van? – vette el a jegyzettömböt, hogy elolvassa. – Meg ez a néhány hibrid gyógyszer?
– Tökéletesen.
– Ugye tudod, hogy itt tényleg kérhetsz bármit. Nem Yoonginál vagy, Namjoon teljesen más. Ráadásul ő még rosszul is érzi magát miattad.
– Miattam? De... de miért? – ült le sarkaira, ha pedig Seokjin nem hajol előrébb és támaszkodik meg saját asztalán, el is tűnt volna a másik szemei elől.
– Sajnál téged, hogy ilyen élted van. De ezt el ne mond senkinek. Ő a nagy főnök, a kegyetlen maffiavezér. Ha kiderülne, hogy ennyire lágyszívű, biztosan kapnánk mindketten a fejünkre – mosolygott Seokjin.
– De jó ez nekem... – tekerte maga köré farkát. – Lehetne rosszabb is.
– És jobb is. Lehetne emberibb. Szóval, biztosan csak ennyi mindenre van szükséged?
– Igen – bólogatott Hoseok, ám továbbra is kerülte Seokjin tekintetét. – Kérdezhetek még valamit?
– Persze.
– Namjoon is ölt már?
– Igen, különben benne sem lenne a családi üzletben.
– És maga is?
– Van, ami kötelező ehhez a munkához.
– Értem... Nem tudja, miért jár be hozzám minden este? – pillantott fel végre Seokjinre, mert ez érdekelte a legjobban és szeretett volna őszinte választ kapni.
– Tőle kérdezted már?
– Igen, de nem válaszolt.
– Én sajnos efelől nem válaszolhatok neked, ha ő sem tette.
– Rendben... Köszönök mindent. Visszamegyek a szobámba – állt fel Hoseok és az ajtó felé indult.
– Oké. Estére meglesznek a gyógyszerek. Majd beviszik neked.
– Köszönöm szépen! – hagyta el Seokjin irodáját.

Visszavonult saját lakrészére és beült a tévé elé, ahogyan előző nap is. Nem akart még visszaállni dolgozni, igazából emberekkel sem szeretett volna találkozni, így pedig sikerült őket a lehető legnagyobb mértékben elkerülni. Bár tervezte, visszatér majd a ház körüli munkákhoz, de inkább csak a heatje után. Addig pihenni akart és egyedül lenni, hátha elül kicsit a pletyka hullám a házban. Még Namjoon is bosszantotta picit, mikor felbukkant este szobájában, de miatta nem szólhatott semmit, elvégre teljesen eltartották, nem bántotta senki, kapott enni is rendesen és még kényelmes ágya is volt, így csendben maradt. Bár vadmacska felén látszott, valami zavarja, de az emberi oldala még tudott rajta uralkodni. Egyelőre a heat előtti nehéz napok még nem érték el, ezért nem esett nehezére.
– Hamarosan heatem lesz – feküdt a hasán Namjoont nézve, miközben maga mögött járt puha, hópárducfarka, melyen a tévé fényei csillogtak. – Akkor nem kéne jönnie. Kértem gyógyszert Seokjintől, kaptam is, de ettől még elviselhetetlen leszek és maga nem akar tőlem semmit. Jobban tenné majd, ha arra a néhány napra elkerülne – pislogott nagyokat Namjoonra, majd megrázta egyik fülét, ahogyan a macskák szokták.
Természetesen a másik nem válaszolt, csupán nézte a hibridet és bár arcán semmi sem látszott, legbelül élvezte, ahogyan Hoseok egy kedves kis házi cica formáját hozta. Azért közben persze hallotta az információkat, mivel azonban nem sokat tudott a hibridekről, Hoseok pedig Yoongi uralma alatt állt egész életében, ezért úgy vélte, nincs mitől félnie, akármilyen komoly arccal is kérte őt a másik arra, tartson majd távolságot. Éppen ezért fel sem merült benne, hogy majd egy napot is kihagy, akkor pedig végleg elvetette ennek a lehetőségét is, mikor este, miután Hoseok elszundított, egyik kezében a tálcával megállt a hason fekvő hibrid előtt, az ágy végében, majd megsimogatta annak fejét, mire a másik dorombolni kezdett. Egy pillanatra abbahagyta, mire Hoseok megébredt, megemelte kicsit fejét és laposakat pislogott. Namjoon azonnal folytatta a másik simogatását, amivel elérte, hogy a hibrid visszafeküdjön a puha takaróra és dorombolása közben elmerüljön álmaiban. Nagyon álmosnak tűnt, hópárduc farka is pihent már, csupán a torkából feltörő mély hang tanúskodott róla, egy picit még magánál van. Namot teljességgel elbűvölte a másik, hiszen még sohasem hallott ilyesmit egy hibridtől, ám nem maradhatott sokáig. Ő is fáradt volt, mennie kellett neki is aludni, így néhány perc után folytatta útját és elhagyta Hoseok szobáját.

Nem változtatott a dolgain, ugyanúgy látogatta a hibridet minden este, bár az kezdett napról napra furcsább lenni. Lassan változott a természete, viszont észrevehetően, legalábbis Namjoon számára, ki hamarosan azt is figyelni kezdte, mit néz a másik a tévében. Ugyan egyik műsor sem volt nyilvánvalóan pornó, azonban sokkal inkább kereste a másik az olyan filmeket és sorozatokat, amiben rendszeres szereplők voltak hasonló történések. Úgy bámulta ilyenkor a képernyőt, mint máskor, mikor a természetfilmek alkalmával apró madárkák repkedtek ide-oda. Láthatóan megváltozott kicsit, aktívabbá vált és több energiája lett, míg egyik napról a másikra ez hirtelen eltűnt.
– Hoseok? – lépett be a sötét szobába Namjoon, majd halkan megszólította a másikat, ki az ágyon pihent, háttal a bejáratnak.
– Hmm? – válaszolt, miközben idegesen mocorgott hópárduc farka, akárcsak minden más macskának, ha izgatott valami miatt.
– Máris alszol? – állt az ajtóban Nam, melyet nem csukott be maga mögött, hogy lásson valamit a hibrid alakjából.
– Igen.
– Jól vagy?
– Heat...
– Értem – csukta be maga mögött az ajtót, majd halkan leült szokásos helyére.

Namjoon nem látott sokat a másikból még akkor sem, mikor már hozzászoktak szemei a sötéthez, ám neki ez is teljesen megfelelt. Annyit ugyanis még észlelt a hópárducból, hogy annak hibrid farka egy pillanatra sem pihent meg, fülei pedig olykor-olykor megrezzentek. Hoseok nem aludt, vagy legalábbis nem teljesen, inkább félálomban szenvedett ágyában. Nam sajnálta kicsit, de nem akart megszólalni, ahogyan máskor sem, inkább csak ült helyén és nézte a másik sötét alakját. Aggódott kicsit miatta, de annyira még nem, hogy a hibrid látványa ne tudta volna megnyugtatni.
– Lélegezne kicsit halkabban? Aludni próbálok – szólalt meg egyszer csak Hoseok, mellyel végül elüldözte a másikat, ugyanis az azonnal magára hagyta a őt.
A többi nap sem telt lényegében máshogy. Hoseok egész nap az ágyában feküdt, ha nem kérdezték volna meg, hogy mit enne, éhezett is volna, este pedig csupán annyi időt töltött a szobájában Namjoon, amennyit a hibrid megtűrt. Mikor ugyanis elfogyott a türelme mindig tett egy mogorva megjegyzést, amire Nam azzal válaszolt, hogy angolosan távozott. Ám ezek a rövid látogatások közel sem voltak elegek a megfelelő nyugalmi szint eléréséhez, így az álmatlan éjszakák hamar felbukkantak életébe. Csupán néhány órát tudott mindennap rendesen végigaludni, ezért visszatért a régebben már jól megszokott feszültsége, viszont még így is sikeresen vészelte át Hoseok legrosszabb napjait. Már kezdett a hibrid is jobban lenni, nem feküdt folyton az ágyában és nem tett bunkó megjegyzéseket Nam jelenlétére, viszont hamar kidőlt minden alkalommal, mikor a maffiavezérnek egy ritka szar napja akadt. Morogván ért haza, annyira ideges volt, hogy az egész ház tőle zengett. Ha valami olyanba szaladt, ami nem tetszett neki, rögtön kifakadt és üvölteni kezdett az épp kéznél lévő emberével, de akkor is hangosan morgott, ha mindent rendben talált. Igazából a családi üzlettel akadt komoly problémája, az húzta fel ennyire, de ettől még rettegett tőle mindenki a házban és elkerülték. Viszont Hoseoknak esélye sem volt elmenekülni előle, az ordítozást hallva pedig rettegett, hogy ezúttal Namjoon máshogy fog viselkedni, mint a többi alkalommal. Mikor a főnök belépett szobájába, majd leült a szokásos helyére, alig mert levegőt venni. Füleit hátracsapta, farkát saját dereka köré tekerte és hatalmas szemekkel meredt a hirtelen némaságot fogadó Namra. Látszott rajta, ideges, gondolkozik valamin, fejben igazából teljesen máshol jár, de legalább Hoseokkal nem üvöltött. Csendben volt, ahogyan szokott, és a hibridet bámulta.
– Hozhatok enni? – érdeklődött halkan. Félt a választól, ám nagyon éhes volt már. Namjoon azonban nem szólt semmit, így óvatosan felkelt az ágyról, hogy elinduljon kifelé, ám most először, a maffiavezér megmozdult és elkapta csuklóját. Az arcán látszódott, elég feszült, de továbbra sem mondott semmit, sőt. Mikor Hoseok rémülten pillantott az őt szorongató ujjakra, Nam inkább elengedte kezét. Úgy tűnt, már nem csak a munkával kapcsolatos dolgokkal küzd, hanem önmagával is. – Inkább hozatok valamit enni és maradok – folytatta útját lassan Hoseok. Mikor kinyitotta szobája ajtaját az az előtt álló testőrben megállt az ütő, mert azt hitte, főnöke az, de amint észrevette, csak a hibrid szeretne valamit, látványosan megkönnyebbül. Rekord gyorsan tért vissza a tálcával, melyen Hoseok kívánsága szerint voltak felsorakoztatva az ételek, majd amint lehetett, fel is szívódott. Hiába volt csendben Nam, ennek ellenére még mindig tartottak tőle az emberei és kerülték. – Most az egyszer, eszik velem? – kínálta meg őt Hoseok. – Telt hassal nyugodtabb az ember – de Namjoon nem válaszolt és meg sem moccant. Így a hópárduc megint egyedül vacsorázott a tévét nézve, amint jókat nevetett, mint mindig. Próbált még ébren maradni, azonban elég hamar ásítozni kezdett. Viszont ezúttal nem terült el az ágyon, hogy majd egy reklámon elaludjon. Inkább a maffiavezérre tévedtek szemei és elgondolkozott. Tudta, nem várnak el tőle semmit, viszont ő teljesen más élethez volt szokva, ezért elég hamar elhatározta magát. Ezúttal ő sem szólalt meg, csupán lemászott az ágyról és Nam lábai közé mászva leült a földre. Néhány pillanatig nagyokat pislogott a másik szemeibe mielőtt megmozdult volna, hátha elutasítja őt a főnök, azonban az meg sem moccant. Hoseok lassan felemelte kezeit, majd kioldotta Namjoon övét, kigombolta nadrágját és lehúzta cipzárját. Yoongi sokszor követelte meg tőle, hogy ezt csinálja, főleg akkor, mikor ideges volt, így pontosan tudta, mit kell tennie. Nam nem ellenkezett, hagyta magát a hibridnek, ki azonnal a lényegre tért. Rég nem volt része hasonló élményben, ezért jobban esett neki mint számított rá. Hátra ejtette fejét és becsukta szemeit, mialatt Hoseok ajkai péniszére feszültek, majd felsóhajtott, amint a másik dorombolni kezdett közben. Még soha életében nem tapasztalt ilyet, mivel nem tartott hibridet, ezért a kelleténél jobban élvezte Hoseok törődését. Egy pillanatra, megfordult fejében, hogy ez így nincs rendben, ám közel sem volt elég ahhoz, hogy leállítsa a másikat dolgában. Túlságosan jól esett testének a lazítás, agyának pedig az a rengeteg hormon, mely lassan elárasztotta.

(UwU mik történnek itt! Ez egy picit rövidebb lett, de nagy kihívás a kész sztorit nekem úgy felbontani, hogy szép lezárása legyen, ne pedig egy félmondat. Van a jó lezárás, ami fenntartja az érdeklődést, meg az, ami cringe! :D Holnap folytatjuk!
Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 4. rész: Pletyka

Rossz napja volt addig a pillanatig míg el nem határozta, ráérnek a további feladatok holnap is, inkább hazamegy kicsit lazítani, ami Hoseok bámulását takarta. Számára kész varázslat volt, hogy ennyire kiürült elméje a hibrid puszta látványától, de addig, amíg ettől rendesen tudott aludni és ezt nem használták fel ellene, nem érdekelte, mitől van, csupán élvezni akarta.

Namjoon újból kitűnően aludt, alig tudták felkelteni reggel. Gyorsan hozzászokott ehhez a luxushoz és már inkább azon ügyködött, hogy olyan napirendet alakítson ki, melynek középpontjában Hoseok bámulása állt. Nem volt egyszerű, az első héten egyáltalán nem is sikerült két egymást követő nap ugyanakkor hazaérnie, vagy kelnie. Rengeteg munkája akadt, ahogyan mindig, mivel pedig korábban még nem volt gondja olyasmire, hogy alvás, így nem is kalkulálta bele soha a naptárába. Ám a múltban dísznek tartott barátnővel ellentétben, Hoseokot szerette volna ott látni a noteszban, mint kötelező program és ezért meg is tett mindent. Beletelt néhány napba, de nemsokára végre megvolt a rutin, melyhez a ház többi lakosa is alkalmazkodott. Könnyebb volt így dolgoznia mindenkinek, hogy tudták, mikor bukkan föl a főnök és mikor lép le. Viszont Hoseok már sokkal nehezebben szokott hozzá az új helyzethez. Ő nagyon nehezen barátkozott meg a már szokássá vált látogatással, melynek során Namjoon szinte soha nem szólalt meg, csak bámulta őt. Eleinte alig mert bármit is csinálni, csak a nagyon sürgető szükségleteit elégítette ki, azokat is kapkodva. Ám mikor Nam már percre pontosan érkezett, ez lassan változásnak indult.

– Mmm... – néztek farkasszemet egyik este. Hoseok az ágyán ült, Namjoon pedig a széken, ahol szokott. – Megint korán jött. Nem volt időm fürdeni, sem enni... El kéne mennem – tekerte saját maga köré puha, bundás hópárducfarkát. – Reggel nem fér bele az időmbe... Aztán ennem is kell... Mehetek, ugye? – döntötte oldalra fejét, miközben egyik macskafülét megrázta. Már nagyjából szavak nélkül is tudta, mikor zavarja valami a másikat és mikor nem, de ettől még eltöltött néhány hosszabb pillanatot azzal, hogy biztos legyen dolgában. – Hozok önnek is – ajánlotta fel, mire Nam csak hosszan pislogott. Ezt igennek vette és hamarosan felkelve az ágyról indult is a fürdőjébe. Visszapillantott még néhányszor Namra, hogy tényleg nem gond-e, ám az meg sem moccant, még a mimikája sem változott, amitől kicsit megnyugodott. Gyorsan lezuhanyzott, majd hanyagul megtörölközve kapta magára pizsamáját. Kapkodva készített kettejüknek vacsorát is, ami két szendvicset takart, nehogy megvárakoztassa a főnököt. Ugyan azt tudta, hogy a feladatait elvégezheti, azt szabad, viszont szinte biztos volt benne, az időhúzásért kapna a fejére, ezért azt elkerülte. Félkézzel ügyeskedve vitte be a tálcát szobájába, az ajtót becsukva pedig megtorpant, amint meglátta Namjoont, ki előredőlve a térdein megtámaszkodva temette arcát tenyereibe. Mozdulatlanul tartotta magát, hangot sem adott ki, mégis Hoseok úgy érezte, most omlik össze legbelül az acélöklű maffiavezér. Szinte hallotta, amint darabjaira hullik a másik lelke, de nem tudta, mit kéne tennie. Nem voltak olyan viszonyban, ezért képtelen volt megmondani, hogy ha most vigasztalóan állna hozzá akkor igénybe venné-e a segítségét a másik, vagy ellenségesen, fenyegetően reagálna-e rá. Abban sem volt biztos, hogy észre vette, visszatért a szobába, ezért megköszörülte torkát, majd szipogott is egyet az ágyhoz vezető úton. Lepakolt a puha takaróra és letelepedett a tálca mellé, miközben Namjoon egy hatalmas sóhajjal felnézett rá, majd lassan visszatért a szokásos pózához. Hoseok felajánlotta neki az egyik szendvicset, hiszen azt neki csinálta, ám Nam határozottan rázta fejét, hogy nem kéri. Az arcán nem szomorúság látszott, inkább letaglózó fáradtság. Olyan, ami az embert hosszú napokra ágynak dönti, Hoseok pedig úgy vélte, kezd rájönni, miért jár hozzá a családfeje ennyit. Az ő szobájában csönd volt, nem csörgött soha Nam telefonja, Hoseoknak pedig nem volt mije megszólaljon, hiszen a régit Yoongi visszavette tőle, mielőtt elhozta őt ide. Az többi testőr és beosztott sosem zavarta itt, míg pedig ki nem lépett az ajtón, semmi dolga sem volt, mivel Hoseok nem erőltette az egyirányú beszélgetést. Ugyan nem volt biztos ebben a gondolat vezetésben, mégis azt érezte, ez áll minden mögött, Namjoon pedig valóban, pihenni jár hozzá. Ezért elhatározta, innentől még annyira sem erőlteti a beszélgetést, mint korábban tette, had lazítson picit a főnök, így a vacsoráját is csendben fogyasztotta el. A másik szendvicshez azonban nem nyúlt, meghagyta Namjoonnak, bár ezt nem mondta neki. Letette a tálcát a kis éjjeliszekrényére, majd ahogyan szokott, szépen lassan elszenderült a tévé előtt. Már egyre kevésbé zavarta Nam jelenléte, így el tudott aludni anélkül is, hogy a végletekig húzta volna az időt. Természetesen mikor reggel felébredt a maffiafőnök már sehol sem volt, de minden reggel így fogadta. Valahol azért reménykedett benne, hogy hamarosan nem fog egyedül kelni, ám ez csupán egy álomnak tűnt. Azért hiányzott neki Yoongi jelenléte, akármennyire is gyűlölt minden mást, amit vele tett.

– Kérdezhetek valamit? – állt meg a munkában az a kertész, aki kedves volt vele és Hoseokhoz fordult.

– Persze!

– Miért dolgozol, ha a főnök játékszere vagy? – lepte meg a hibridet, kinek fülei azonnal fejére lapultak, hópárduc farka pedig saját dereka köré tekeredett, miközben megállt ő is a dolgával.

– Ezt honnan vetted? – pillantott félve a másik felé.

– Az a pletyka kering, hogy minden estéjét nálad tölti és még el is pakol utánad, mielőtt lefekszik a saját szobájában. Azt rebesgetik, te vagy az új "barátnője".

– Ez nem igaz.

– Nem nálad tölti az estéit?

– De igen – tért vissza munkájához. – De semmi sem történt.

– Aha... értem.

– Tényleg nem.

– Oké, én hiszek neked – folytatta munkáját a már koránt sem annyira kedves kertész.

Igazából Hoseokot nem szabadott volna, hogy meglepje ez a kérdés, hiszen csak úgy megjelent Namnál egyik pillanatról a másikra, az befogadta és azóta gondoskodott róla. Igaz, az éjszakai dolog csak később vált rendszeressé mégis, joggal feltételezték a ház lakói és dolgozói, hogy Namjoon játékszerként tartja. Elvégre Yoongi ilyen céllal vásárolta őt, a gazdagok nagyja pedig emiatt vett hibridet a házához, nem másért. Azonban mégis váratlanul érte Hoseokot a dolog. Tönkretette a kedvét, ebéd után pedig vissza sem ment a kertészekhez dolgozni. Úgy érezte, már felesleges dolgoznia, hiszen ezzel a pletykával a nyakában sosem fogják tisztelni a többiek, akármilyen keményen is végezné a rá osztott feladatokat. Inkább begubózott a takarója alá, aminek persze rögtön híre ment a házban és amivel Namot fogadták, amint betette a lábát az ajtón.

– Milyen napja volt uram? – üdvözölték az ajtónállók.

– Szokásos. Itthon minden rendben ment? – állt meg egy pillanatra beszélgetni a beosztottjaival.

– Természetesen.

– Ezt örömmel hallom – fordult szobája felé.

– Azonban valami talán mégis történt – szólalt fel az egyik, mire a másik mérgesen pillantott rá, miközben Namjoon visszafordult hozzájuk. – Bár nem tudom, ennyire fontos.

– Mi történt? – érdeklődött nyugodt hangon, miközben legbelül már fogta a fejét, hogy újabb probléma merült fel.

– A hibridje. Ebéd óta a szobájában van... teljes csendben.

– Értem, köszönöm – folytatta útját a házba, miközben jobban aggódott emiatt az apróság miatt, mint az összes többi probléma miatt, ami a családi üzletet fenyegette.

Azonban próbálta nem kimutatni, mennyire kiborította ez az egy információ, és nem tette tönkre az éjszakai szokásait. Viszont mikor halkan belépett Hoseok szobájába úgy érezte, rosszul tette, hogy nem változtatott tervein. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, majd a hibrid ágyához sétált és megállt mellette. Ezúttal nem akart a szokásos helyére leülni, viszont Hoseok mellé sem mert anélkül, hogy ne szólt volna neki, ráadásul nem is látta, hogy a takaró alatt hogyan terült el a másik, ezért inkább az állás mellett döntött. Nem tudta, mit mondjon, pedig kíváncsi volt, mi a baj.

– Ha nem dolgozok, megöl? – szólalt meg Hoseok a takaró alól, ami alatt elbújt. Namjoon mély levegőt vett, miközben állkapcsát megfeszítve küzdött azzal, hogy ne rohanjon ki azonnal és csapjon hatalmas balhét csak úgy, amiért hagyták a hópárduc hibrid kedvét így leromlani.

– Nem. Nem ölök ártatlant – válaszolt végre. Sosem szokott ilyenkor este, de ez most más helyzet volt.

– De kapok majd enni és maradhatok, ha semmit sem dolgozok?

– Igen... Mi történt? – érdeklődött, viszont Hoseok nem mert válaszolni, sem előbújni a rejtekéből. – Tudod, ebben a házban csak te vagy ártatlan, szóval ha nem felelsz nekem, akkor lelőhetek mindenkit anélkül, hogy kicsit is megremegne a lelkiismeretem.

– Pletykálnak. Önről és rólam... Hogy a játékszere vagyok. Amúgy sem szeretnek, nem beszélgetnek velem, átnéznek rajtam – szipogott. – Most pedig már pletykálnak is... Annyira sem tisztelnek, mint kezdetben – nyüszögött Hoseok, miközben párnájába bújt. – Nem akarok így dolgozni.

– Értem – fordult végre a szék felé, majd egy nagy sóhajjal leült és kezeibe temetkezett. Számított erre, de remélte, hogy nem merik majd hozzávágni a hópárduchoz a hülyeségeiket, mert eléggé félnek a tőle, a főnöktől, de nem így lett. Az pedig eszébe sem jutott, hogy Hoseok majd ennyire kiakad miatta.

– Akkor maradhatok idebent? – mocorgott a takaró alatt, de Nam fel sem nézett rá, annyira felhúzta ez az egy dolog és annak a lavinája.

– Persze – hallgattak el mindketten néhány pillanatra.

– Most haragszik rám? – csengtek a szavak tisztán Nam füleiben, ki erre fel is kapta tekintetét. Hoseok még mindig be volt takarózva, de már kikukucskált Namjoonra alóla.

– Nem, rád nem – támasztotta meg állát.

– Ne büntesse a többieket. Én hibrid vagyok, rendelésre csináltak – beszélt halkan. – Játékszernek lettem tervezve, jól gondolják. Csak... itt szeretnék maradni.

– Maradj, persze – kelt fel Namjoon. Nem tudta tovább hallgatni a másikat, hiába mondott igazat. Maga az igazság volt az, ami idegesítette, nem a hibrid, aki mindennek csak elszenvedője volt. – Pihenj csak – hagyta magára Hoseokot.

Namjoon nagyon dühös lett, amint becsukta maga mögött az ajtót. Ritkán mutatta ki, olyankor pedig mindenki menekült előle, most azonban, hogy maguk az emberei voltak részben dühének forrásai, még jobban félthették az életüket.

– Holnap reggel nyolckor mindenki legyen a hallban! – próbálta visszafogni magát és nem üvölteni Mansikkal, aki tulajdonképpen teljesen kimaradt az egészből, hiszen hozzá volt nőve Namhoz. – Aki nincs ott az mire hazajövök a házban se legyen, különben többet nem hagyja el a telket, megértettél?

– Igen, főnök – nyelt nagyot az embere. – Még-még valamit parancsol?

– Semmit. Elmehetsz.

– Köszönöm, főnök – tűnt is el.

Mivel Namjoon azonban így nem kapta meg az esti nyugtatóját sőt, inkább idegesebb lett, mint máskor, nem sokat aludt, aminek az lett az eredménye, hogy keményebb beszédet tartott reggel a ház összes lakójának, mint szerette volna. Maffiavezérhez méltó monológ volt, bár azzal még sosem fenyítette meg az embereit, hogy ha tovább pletykálnak, vagy továbbra is lekezelik Hoseokot, akár egyikük is, akkor a virágágyást leváltja temetőre a kert végében, melyet majd az újonc kertészcsapat fog gondozni. Ez új volt, de elég ösztönzésnek vélte ahhoz, hogy forduljon a kocka. Persze így is lett, hiszen Namjoont mindenki jobban félte, mint bármelyik istent.

– Igen? Ki az? – mászott ki takarója alól Hoseok. Sosem kopogott senki az ajtaján, igazából nem is kereste őt soha senki, ezért meglepődött. Talán valami nagyon fontos?

– A konyha kérdését hoztam csupán – nyitott be egy férfi hozzá, ám nem nézett be, csak beszélt. – Mit enne reggelire?

– Én? – kerekedtek el szemei.

– Igen. Mit hozhatok?

– Szerintem összekever valakivel.

– Nem. Maga a hópárduc hibrid, önhöz jöttem. Szóval, mit hozhatok enni?

– Öhmm... Nem is tudom... Müzlit szeretnék.

– Sima tej, szója tej, csokis tej?

– Sima tejjel.

– Még valamit?

– Nem, köszönöm.

– Tíz perc és hozom a reggelijét. Addig nyugodtan öltözzön fel – csukta be az ajtót a pasas.

– Rendben... – gondolkozott el Hoseok egy pillanatra, de rögtön rájött, hogy ez Namjoon műve.

Sosem kezelte így őt korábban senki, nem figyeltek arra, mit érez, mit gondol, vagy mit szeretne, egyszer sem kérdezték meg tőle. Pont ezért volt számára meglepő minden, ami érte történt, még akkor is, ha ez parancs volt a többiek számára. Képtelen volt hozzászokni a dolgokhoz és úgy vélte, soha nem is fog tudni, mivel nem, hogy különösen telt így a napja, de még furcsán is érezte magát, amiért ennyire körbeugrálták. Igazából alig várta az éjszakát, azzal pedig Nam érkezését, mert beszélni szeretett volna vele erről. Hegyezte is füleit, még a tévéjét is lenémította, hogy azonnal meghallja majd, ha főnök belép a ház ajtaján. Persze állati felének köszönhetően így is lett, azonban ahhoz már nem volt elég bátorsága, hogy kirontva a szobájából feltartóztassa Namjoont. Csupán nézelődött és várta, mikor bukkan fel végre a hozzá vezető úton.

– Hoseok? – jelent meg hamarosan Nam, ki rögtön megszólította. – Valami baj van? – közeledett felé egyik emberével oldalán.

– Csak beszélni szerettem volna önnel.

– Itt vagyok, beszélhetünk.

– Rendben – fordult vissza szobájába Hoseok, Nam pedig követte.

– Valami probléma van? – érdeklődött, amint becsukta maga mögött az ajtót.

– Mondott rólam valamit az embereknek? – mászott fel saját ágyára Hoseok, majd leült és ölébe vette puha hópárducfarkát, mellyel játszadozni kezdett.

– Kénytelen voltam beszélni velük. Nem tűröm a pletykálást a magánéletemről... Történt valami?

– Nem – kerülte tekintetét Hoseok, puha, fehér fülei pedig fejére lapultak.

– Nem úgy tűnik – vonta össze szemöldökeit Nam. Szigorúvá vált a kisugárzása is, amit Hoseok megérzett és inkább elmondta, mi nyomasztotta.

– Ma körbeugráltak. Mintha én, maga lennék. Nagyon furcsa volt... és rossz érzés.

– Miért?

– Nem éreztem helyesnek.

– Nem tudok kiigazodni rajtad. Mit akarsz tőlem?

– Semmit. Nem kell kiszolgálni, nem akarok teher lenni, ha már hasznomat nem veszi. Elég, ha átnéznek rajtam és maradhatok idebent.

– Ahogy akarod.

– Tényleg? – pillantott fel Namra meglepődve. Valóban ezt szerette volna, de teljesen új volt számára, hogy Namjoon ennyire figyel arra, mit kíván.

– Igen. Ennyire meglepő?

– Általában nem számít, mit mondok.

– Hát ebben a házban számít. Tudod, én nem olyan vagyok, mint az öcsém.

– Igen, elnézést – nézte inkább újból az ujjai között tekergő farkincáját. – Nagyon szépen köszönöm!

– Van még valami?

– Nincs, semmi.

– Rendben. Akkor csináld csak, amit szoktál, én pedig leülök ide – ment a szokásos helyéhez végre Nam és lehuppant.

– Esetleg azt megtudhatom, miért jár be hozzám? – fordult kíváncsian Namjoon után, ám az már nem válaszolt többet.

Az arca megváltozott, amint felvette szokásos pózát, és már nem tűnt kicsit sem morcosnak, viszont ezzel teljesen elnémult, ahogyan minden alkalommal, mikor este meglátogatta a hibridet. Hoseok nagyon szeretett volna választ kapni, de ez továbbra is lehetetlennek bizonyult. Csak az ösztöneiben bízhatott, megérzéseiben, melyek a látottak alapján egyre inkább azt súgták, Namjoon pihenni jár hozzá. Ezért csak néhány pillanatig várt a másikra, hogy az megszólaljon, majd feladta és próbálta folytatni napi teendőit. Szokásához híven már pizsamában várta a főnököt, ám még nem evett vacsorát, így azért felpattant. Ám amint kinyitotta az ajtót a kint álló egyik testőr rögtön felé fordult és megérdeklődte, mit hozhat. Hoseok nem akarta magár hagyni Namot a szobában, ezért még utoljára beletörődött a kiszolgálásba, hiszen ezúttal a főnöknek is hoztak enni, nem csupán neki. Ugyan megkínálta a másikat a tálca tartalmával, de az egy falatot sem evett, mely kicsit sem lepte meg a hópárducot. Elfalatozott magában a tévé zaja mellett, miközben belemerült a kedvenc sorozataiba és néha jókat nevetve elterült az ágyon. Szokásosan telt az est hátralévő része, miután Hoseok képes volt újból elengedni magát, hogy majd az egyik reklámon elszenderülve fejezze be a napot.

(Folytatjuk! :D Milyen jó, hogy előre meg van írva és rendszeresen tudok posztolni nektek! Azt hiszem, ezt fogom innentől csinálni. No de! Szombaton szerintem újabb rész! Elvégre hétvégén jobban ráér mindenki :3 Érdekes részek jönnek majd, szóval maradjatok velem! :D

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )