2016. július 2., szombat

Three sides of life 76. rész: Jin is tapasztal

-Muszáj. - nyomta a falnak Kookiet - Különben egy pillanatig sem foglalkoznék veled, csak a szexszel. - harapott fülébe.
-Fázni fogok. - karolt a másik nyakába.
-Majd akkor fűtelek. - fogta fogai közé a kisebb puha bőrét nyakán, mire az jólesően felnyögött.
-Taeh! Ne kímélj!
-Ohh, ne aggódj. - csókolt állára - Nem foglak. - harapta be alsó ajkát és farkas éhesen pillantott Kook szemeibe ki ebből tudta is, nem állnak majd meg egy menet után.

-Ezt apám nem tudhatja meg. Sőt! Senki. - kötötte ki a szabályokat Taetae, miután sikerült már teljesen lenyugodva feküdniük.
-Nem fogja.
-Megrontottuk a fürdőszobát. - simított végig saját arcán Tae.
-Már ideje volt felavatni szerintem. - fészkelődött a kisebb.
-Fel kéne ám öltöznünk. - puszilta meg Kook halántékát, ki vállán pihentette fejét.
-Minek? Nincs itthon senki.
-Mert bármikor hazajöhetnek, lassan pedig Jinhez is mehetünk.
-De én még szeretnék pihenni. - fordult oldalára, ezzel pedig Tae mellkasára feküdt.
-Ruhában is tudsz.
-De úgy nem olyan.
-Mért nem lenne úgy jó? Puhább is és nincsenek útban a csomagok. - mosolygott Tae a fiatalabbat ölelgetve.
-De szeretem érezni a bőröd. És szeretek így aludni veled. Mikor itt voltam egy hetet is az volt a legjobb, még ha az öcsédtől való félelemre is keltem.
-Ennek örülök ám. - simított végig párja puha nyakán - Kis selymes.
-Na látod. Akkor nem öltözök fel. - élvezte amint az idősebb ujjai vándorolgattak testén.
-Deeee. Öltözzünk. Lassan hazaérnek anyáék és rohanhatunk Jinhez.
-Majd akkor felöltözök. - bújt Taehyunghoz - Folytasd. - sóhajtott jólesően.
-Néha nehéz eset vagy.
-De így szeretsz.
-Mondhatjuk ezt is. Viszont a Heesoos esetet nem felejtem. Azt még... arra még találok valami büntit és vele is elbeszélgetek.
-De most mééééért? - támaszkodott fel - Jó vége lett, te is élvezed az eredményét.
-De megcsókolt Kook. Ez a megcsalásnak egy lágyabb foka. Jó, hogy nem feküdtetek le is.
-Nem akartam ám. Először elutasítottam pont ezért. Aztán mondtad, az esti Kookra vágysz, arra a csókra. Ezért fogadtam el végül.
-Ahhh de, - húzta száját Tae - nem kellett volna. Hozzád nem érhet senki más, főleg nem így. Téged ne csókoljon más.
-Féltékeny vagy? - vigyorgott a kisebb, miközben hallottak némi zajt a bejárat felől.
-Igen. Te csak Jint és engem csókolhatsz. Mást.... mást nem! Ne csalj meg többször! - kelt fel.
-Nem csaltalak. Én csak titeket szeretlek. - feküdt hanyatt mosolyogva.
-Ne firtassuk tovább. Jinnek pedig ne mond, mert dühös lesz. - vett fel egy nadrágot - Öltözz! - nézte Jungkookot, miközben felhúzta cipzárját.
-Mindjárt. - harapott vigyorogva alsó ajkába.
-Megyünk Jinhez és hazaértek a szüleim.
-Mindjárt. - nyújtózott - Mért siettetsz? Nem tetszek neked? - húzta fel lábait kis terpeszben.
-De és pont ez a baj. - állt meg Tae az öltözködésben, majd leplezetlenül mérte végig a kisebbet - Kiköszönök. Öltözz! - nyelt nagyot.
-Vagy megvárlak és indulás előtt még egyet.
-Picur. - mászott fölé Taetae, hogy fülébe súghassa amit szeretne - Ne térjen vissza a szexmániád. - emelte meg egy pillanatra a másik csípőjét, ki már vállaiba kapaszkodott - Maximum Jinnél fogunk már csak, ha szeretne. - puszilta meg arcát - Öltözz és menjünk. - pattant ki az ágyból, végül egy pólót szerezve sietett ki a hazaérkezetteket köszönteni.

Boldogan konstatálta, hogy szülei együtt tértek haza, így mindkettejükkel tudott beszélni mielőtt elmentek volna legidősebb párjukhoz Kookkal. Végül hosszúra nyúlt az üdvözlés, mit a picur megunt, így ő is részt vett az utolsó pár percben, hiszen kiment társához immár felöltözve, ám amint elkezdte párja kezét szorongatni már Tae is sietősre vette. Így elhadarta csak mit szeretett volna, majd összeszedve cuccaikat rohantak is Seokjinhez, miközben már süllyedt a Nap az ég tengerén.
-Ha kérdezi, - kopogott Jin ajtaján Tae, mert az kivételesen nem várta őket a küszöbön, mialatt Jungkook fülébe sugdosott - akkor tőlem tanultad meglepetésként neki.
-Rendben. - bólintott, Seokjin pedig ajtót is nyitott, ám telefonált, így csak eltátogta a kisebbeknek, hogy üdvözli őket.
Illemtudóan csendben maradtak, nem is szóltak közbe, csókot sem loptak tőle, főleg a legfiatalabb, mert hamar kiderült, Sugával beszélt ki kicsit sem volt jó hangulatában. Valószínűleg morgolódott csak, mert Seokjin nyugtatni próbálta, jobb modorra kényszeríteni kedves szavakkal, mialatt ő maga is egyre feszültebb lett sajnos. Yoongi húzta az agyát, önfejűsége pedig lassan megőrjítette az idősebbet, aki kezdte feladni a küzdelmet. Hiába próbál segíteni, ha barátja csak azért sem fogadja azt el felesleges veszekedniük tovább, így miután ezt el is magyarázta a másiknak meg nem várva annak válaszát köszönt el és kinyomta.
-Kookie, a bátyád nagyon nagy segg tud lenni. - tette le telefonját, miközben fejét rázta.
-Tudom. - fordult az idősebb felé, ki a konyhában kezdett pakolászni - Most mi történt? - támaszkodott a kanapén Taehyung mellett térdelve.
-Narival veszekednek, de a bátyád a hülye, megérdemelné, ha a lány otthagyná. - emelte fel tányérját, mert vacsorázni szeretett volna hazaérte után, ám Suga szövegelés emiatt nem jutott el addig.
-Jó étvágyat!
-Köszönöm. - ült le az asztalhoz a legkisebb pedig továbbra is nézte - Mi az?
-Nem jössz ide? - döntötte oldalra a fejét.
-Ő szeret az asztalnál enni. - simogatta Jungkook pociját Tae, miközben továbbra is a tévét nézte - Ülj vissza, majd jön Jin is. - karolta át derekát és próbálta leültetni, de a kisebb erősen kapaszkodott. Nem hagyta magát.
-Naaaa, hyung! Gyere ide! - biggyesztette ki alsó ajkát és hatalmasakat pislogott Seokjinre.
-Jó nekem itt picur.
-De itt is jó. A tévét is jól látod és ölelgethetlek is.
-Jobban szeretek asztalnál enni. - mosolygott rá lágyan.
-Naaaaaa! Kérlek. Csak most.
-Nem fogod abbahagyni, igaz?
-Nem hát. - vigyorgott a kicsi, majd Jin egy hatalmas sóhaj kíséretében engedett neki.
Végül odaült hozzájuk, de a kanapé elé tányérjával, így míg vacsorázott a legfiatalabb tudta szeretgetni, de leginkább zargatni étkezésében.
-Eszek Kook! - vett újabb falatot szájába, miközben Jungkook már mögé telepedett a földre és kis majom módjára szorította társát.
-Egyél csak.
-Így nem tudok. De mindjárt befejezem addig elengedhetnél.
-Így is megy nem?
-Fárasztó vagy. - nyammogott Jin, majd lenyelve a falatot fojtatta - Akárcsak a bátyád. - távolodott el Jungkooktól ki eresztette és egymásra néztek.
-Naaaa. - szomorodott el a kisebb - Nem vagyok olyan. Én nem vagyok bunkó.
-Nem hát, te cuki vagy. - puszilta meg - Csak túlbuzgó néha. - szólalt meg közben Taehyung telefonja valahonnan messziről, mire a tulajdonosa felpattant a kanapéról és már rohant is érte - Kapás van. - nézett utána Jin.
Taetae hosszú kotorászás után túrta csak elő valahonnan cuccai közül, majd első mondatából ki is derült, Hoseok kereste barátját, így az elvonult vele beszélni egy másik szobába, hogy ne zavarja őt a tévé, sem ő a többieket.
-Hyung, tanultam valamit. - pislogott újra az idősebbre a legfiatalabb, miközben az emlegetett befejezni készült vacsoráját.
-Ész mi asz? - rágta utolsó falatják és felkelt kezében tányérjával, hogy elpakol.
-Ha visszajöttél megmutatom. - nézte végig mosolyogva párját, ki kezdett félni, megint valami perverz dologba avatta be Taehyung a kisebbet - Tetszeni fog.
-De ugye, - nyelt nagyot - a ruha marad rajtam. - pakolt be a mosogatóba, majd ivott, míg a kisebb a kanapéra mászva válaszolt szempilláit rebegtetve.
-Igen, igen. Nagyon fog tetszeni. Mert csak miattatok tanultam és Tae is büszke rám. Nagyon imádja.
-Te jó ég! - tette le poharát - Mit tanultál te és kitől? - indult vissza a fiatalabbhoz.
-Taetaetól tanultam és ne aggódj már. Csak ülj ide mellém. - gyűrte maga alá egyik lábát, míg a másik lelógott, Jin pedig tükörképben foglalt helyet vele szemben a háttámlán támaszkodva.
-Azért kicsit félek. - mosolygott.
-Nem kell. - mászott közelebb hozzá a picur, majd nyakába karolva csókolta meg szerelmét, miközben lassan a másik ölébe fészkelte magát.
Seokjin meglepődött. Erre nem számított, inkább valami perverz dologra, egy erotikus vetkőzésre, új pózra, esetleg felizgatási technikára, de semmiféleképpen sem romantikus csókra. Fel sem merült benne még akkor sem, hogy ebben tanult újat, mikor a kisebb nyakába karolva tapadt ajkaira, ám abban a pillanatban, ahogyan nyelveik összefonódtak, a fiatalabb pedig kora ellenére lassú tempót diktált, Jin nagyot sóhajtott. Meglepődött, de kellemesen, melynek hangot is adott, ezzel pedig Jungkook lelkének okozott hatalmas örömöt. Igen, jól csinálta, annyira tökéletesen, hogy az idősebbnek korábbi kapcsolatai jutottak eszébe, melyekre mind azt hitte, azok lesznek az igaziak, annál tökéletesebb csókokat pedig sohasem élhet majd meg, de tévedett. Abban a pillanatban ráébredt, nincs még egy ember, aki olyan profin, édesen csinálná, mint a picur.
-Wow. - sóhajtott halkan csukott szemmel, ahogyan a kisebb eltávolodott ajkaitól.
-Tetszik? - vigyorgott a fiatalabb.
-De még mennyire. - nyelt nagyot Jin és Kook szemeibe nézett - Ez..... elképesztő, teljesen más, mint eddig. Ez alatt a pár nap alatt tanultad?
-Igen. Bár órákig csókolóztunk, de adott tanácsot és figyelek rá, így pedig sokkal jobb. - mosolygott tovább.
-Az nem kifejezés. Adj még egyet. - ölelte át a kisebbet és magához húzta, ám Jungkook inkább homlokát a másikénak döntve simított annak arcára kuncogása közben.
-Odáig vagy érte.
-Naná! - kapott ajkai után, majd hosszú percekig el sem engedték egymást.
Addig élvezték az új csókot ameddig csak lehetett, míg tudtak lélegezni segítség nélkül, viszont mikor megjelent újra Tae, zavarása egyfajta megkönnyebbülés is volt, hiszen elváltak egymástól és levegő után kezdtek kapkodni.
-Holnap Hopiznom kell. - állt meg a nappali bejáratában és párjaira bámult, kik jó hogy nem szeretkeztek már a kanapén NÉLKÜLE - Mit csináltok?
-Csókolózunkh. - lihegett a kisebb.
-Ez valami elképesztőh, amire tanítottadhh. - bújt nyakába Seokjin - Istenihhhh! - ölelte magához.
-Tetszik nekih. - pislogott Jungkook Taehyungra alsó ajkát beharapva enyhén ködös szemekkel, hogy igenis, jó ötlet volt meglátogatni Heesoot és beengedni szájába.
-Hmm. - dőlt a falnak V - Örülök, hogy tetszik. - mosolyodott el. Tényleg fájt neki, hogy a kisebbet más is úgy érintette, ahogy ő és Jin szokta, más is csókolhatta és tarthatta karjaiban, mert biztos volt benne, hogy Heesoo passzív fél mivolta ellenére azért erőteljesen irányította Kookiet. De talán nem bánta már annyira az egészet, nem volt oly mérges, mint elsőre, mert Jin imádta. Jobban belehabarodott ettől a picurba, ráadásul belőle is ugyan azt a hatást váltotta ki. Felgyorsította szívét, felperzselte lelkét és fogadni mert volna, nadrágjában is kezdett szűkössé válni a helyzet - De azért legközelebb ne kezdjetek bele nélkülem. Még a végén szexbe torkollik és kihagytok, csak mert zuhanyzok, vagy elugrottam a mosdóba.
-Sosem hagynánk ki szívem. - kezdte csókolgatni a fiatalabb állvonalát Seokjin.
-Jah látom.
-Csak szeretgetem.
-De nagyon, mert máshol is érzem. - mondta Taet nézve a legkisebb.
-Árulkodós. - harapott fülébe.
-Nem folytathatnánk ezt inkább a hálóban?
-Mért? - fordult amennyire csak tudott Taehyung felé Jin - Nem jó itt?
-Nem férek oda sehogy sem. Az kanapé. Kicsi.
-Neked csak le kell ülni rá, mi majd letérdelünk eléd.
-Ugh.... hyung. - lepődött meg Jungkook és fülig pirult társa mondatától, míg az őt ölelve bújt álla alá.
-Ejha! - lepődött meg Taetae is - Ezt..... ez honnan jött? Komolyan gondoltad?
-Hát.... én sem hiszem el, hogy kimondtam. Felejtsd is el. - engedett szorításán, majd kimászott a kisebb alól és másik párjához indult - Akkor háló. - puszilt orrára -  Csak hozok egy vizet. - Fordult a konyha felé, miközben Tae Jungkookot hívta magához, ki lelkesen pattant is.
Kook ment elől, maga mögött húzva Taehyungot, kivel pár órája már megejtettek néhány intimebb pillanatot, de ettől még kicsit sem lankadt lelkesedése. Ugyanolyan lendülettel dobta le magát az ágyra hatalmas mosollyal arcán, míg párja csak rajta vigyorogva állt előtte.
-Elképesztő vagy!
-Tudom. Kezdj vetkőzni!
-Na! Majd ti vetkőztettek, én meg titeket.
-Így is megfelel.
-Itt vagyok. Ne hagyjatok ki! - tekerte vissza a kupakot az üvegre, melynek negyedét le is öntötte már torkán a házigazda, majd gondosan kizárta Jjanggut, ne zavarjon bele szerelmi pillanataikba a kis szőrmók.
-Kiszáradtál édesem? - követte végig mozdulatait Tae.
-Kicsit. Na gyere ide! Te is olyan jó vagy, mint Kook? - ölelte át derekát.
-Nem, csókban nem. Szexben viszont ő a rosszabb.
-Hééj! - háborgott Jungkook, miközben felkönyökölt.
-Majd abból is kioktatlak ÉN! - hangsúlyozta, hogy a kisebb tudtára adja, ebből tényleg nem taníthatja őt senki más.
-Itt a lehetőség. - húzta fel lábait terpeszbe.
-De előbb csókot kérek. - lökdöste lágyan orrával párja arcát Seokjin - Hiányoztál.
-Te is nekem. - fordult vissza hozzá Taehyung, majd el is merültek egymás szájában hosszú percekre.
Olyannyira belefeledkeztek a másikba, hogy Kook mérges lett. Az elején még boldogan nézte, amint vágyakozóan, éhesen esnek egymásnak, ám mikor már hevesebben simogatták a másikat előtte sokadik pillanat óta, irigykedni kezdett. Ő is akart ficánkoló ujjacskákat pólója alá, de mivel épp nem kapta meg, ezért levette felsőjét és párjaihoz vágta azt.
-Héééj! Jungkook-ah! - mordultak rá társai.
-Én is itt vagyok!
-Hát észrevettük. De ezért nem kíméllek. - szabadult meg Taehyung is első ruhadarabjától annak ellenére, hogy azt szerette volna, ha párjai vetkőztetik - Most összesítjük az apróságokért járó büntiket és megkapod. - mászott fölé.
-Benne vagyok.
-Én meg benned. - vigyorgott Tae saját elmés viccén, miközben két társa inkább fejét fogta, hogy egy ilyen pillanatban mégis hogyan, mért mondhat ilyet.


(Folytatjuk! :D Elnézést lustaságomért minden téren, igyekszem összeszedni magamat :D Közben azonban kibővült az MMT koncert kampányunk egy FTIsland-el, szóval arra is tessék nyomni már! KÖSZÖNJÜK!
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
FTIsland kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

13 megjegyzés:

  1. Ah mar nagyon vártam. Hu Kooki kezd megint szex mániás lenni. Tae meg milyen aranyos h féltékeny és nem tetszik neki az a dolog h valaki ugy erintette a picurt mint ahogy o es Jon szokta. Az meg nagyon tetszet hogy a szexben ő fogja kioktatni >< Jinnek ishogy tetszik Kooki csókja enyibol megéri de remelem Tae nem fogja nagyon leszidni Heesoot nagyon megszerettem. De van olyan érzésem h ezt Jin is meg fogja tudni akkor meg... hu felek. Suga nem tom mit csinaltál de ha ott hagy a csaj en jelenkezem XD jo nem is, szurkolok. Lassan szerintem baj lesz a picurral ezzel a gonosz személyel na meg milyen türelmetlen ha nem ra digyelmek a többiek ez nem jo. Ah nagyon ko lett varom a folygatast ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát lazább lett ez szerintem de most kezdem írnia kövit lesz egy kis szex XD aztán befejezzük lassan Woonmin buzizását XDDD

      Törlés
  2. Vajon Jin mit szólna, ha megtudné Kookie mástól tanulta ezt a "csodálatos" csókót?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát lehet megtudjuk, vagy nem. Minek kéne Jinnek erről tudni elvégre nem? :3 meg kitől? :3

      Törlés
    2. Lehet, hogy meghallaná, ahogy V leszidja Heesoo-t és szerintem azért, mert ő is pár a kapcsolatban.

      Törlés
    3. Hát találgatni lehet :D De mért tudná meg? :3 Azért Tae se hülye, hogy kockáztasson :3

      Törlés
    4. Hát mondjuk kimenne a folyósora, hogy elküldje Heesoot a francba mikor Jin kíváncsi lesz mert furán viselkednek Kookkal és ezért picit hallgatózik

      Törlés
    5. Majd rájössz XDDD Hogy mi lesz vagy sem XD

      Törlés
  3. A kis édes Kook hogy elszállt már magától... szépségem <3 hát nagyon kíváncsi vagyok hogy mi lesz :) a Wonmin-es részt már nagyon várom ...izgi lesz :) remélem már ki fog lassan derülni hogy mi volt Tae múltja :) ja és mondani akartam hogy a Kook HeeSoo páros OS mellé én örülnék egy Tae HeeSoo OS nek is mert ők is iszonyat cukik együtt :* :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. TaeHeesoo-s az múltidéző lesz max, hogy ők anno milyen párost alkottak. :D

      Törlés
  4. Uh nekem az is jöhet egy kis multas ^^

    VálaszTörlés
  5. Hát ez.. hát ez... hát ez... awawawww *_____* Igen, ennyi az én értelmes reakcióm erre. Nem csak erre a részre hanem az egész történetre. Igaz, még csak néhány napja találtam rád, de öröm olvasni az irományaid... Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy gyakorlatilag négy nap alatt elolvastam ennek az összes részét, és epekedve várom a folytatást, de komolyan *-*
    A karakterek hát huuu... nembis tudom, melyikbe szerettem bele jobban, és nem is tudok mit mondani... Egyszerűen fantasztikus *-* de komolyan :O
    És hát normális véleményt ne várj tőlem... az sosem ment, de awww *-* azt hiszem ezzelmindent kifejeztem :"D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nekem tökéletes vélemény. :D Gyorsan olvasol és örülök, hogy tetszik :DDD
      Sajnos LUSTA vagyok, szóval azért nem jött folytatás de... na próbálkozok XD

      Törlés