V&Yeeun 9.rész

Szerettem Hopival szunyókálni. Sokszor aludtunk egymásnál, a kocka partik miatt és vele tudtam eddig a legjobban kipihenni magam. Nem tudom mért volt ez és van is a mai napig, de akkor este is azonnal álomba merültem, ahogy már csak Kkanji dorombolását hallgattuk

Másnap Hoseok csodás Disneys ébresztőjére keltünk korán reggel.
-Hajnalodik, kiugrom az ágyból, a barátom már vár reám! - szólalt meg a telefonja, majd mikor már negyedszerre hallgattuk meg, lassan felült és kikapcsolta.

-Keljél V! - fordult hátra hozzám az ágyon ülve, de nagyon  álmos volt még - Ébresztő! - kócolta össze a hajamat, miközben egy szemmel kukucskáltam, hogy mit csinál.

egy kis morgással válaszolta, hogy semmi kedvem felkelni, de nem  hagyott, pedig élni sem volt kedvem. Az hittem reggelre kevésbé fog fájni az, amit Yeeun tett, de tévedtem. Még kevesebb életkedvem volt, mint előző este, és ezt J-Hope is azonnal észrevette, így igyekezett tenni ellene. Végig fel akart vidítani, de nem nagyon tudott. Talán addig még egész jól ment neki, míg el nem váltunk, hogy a saját iskoláinkban kössünk ki, de utána magamra maradtam a gondolataimmal, ami nem tett jó. Egyre szomorúbb és szomorúbb lettem, majd eszembe jutott, hogy lassan haza is kell mennem, ahol mama és papa tuti faggatni fognak. Na ehhez aztán végkép nem volt erőm, de szerettem volna a szobámban aludni egyedül, csendben, míg ez a rossz álom el nem múlik.

-Mit mondjak mamáéknak? - beszélgettünk hazafele úton Hopival telefonon, mert egyedül akartam lenni, így senkit sem vártam meg.

-Az igazat.

-Nem akarok mesélni nekik a részletekről. Még tuti nem.

-Akkor csak tömören elmondod, hogy nálam aludtál és nincs kedved mesélni most, azt mész a szobádba.
-Jó...... ahh, az a sok pénze papának és mind fölösleges, ez annyira dühítő
-Most le kell tennem. - szakított félbe Hoseok, pedig sosem szokott így elrohanni. Általában órákig dumál és nekem kell elzavarnom.
-Baj van?
-Nem Taehyung, mennem kell. Később beszélünk, szia! - hadarta el mondandóját, majd meg sem várta, hogy elköszönjek kinyomott.
Sose csapja rám...... biztos valami baj van, de nem tudom hol van meg azt se, hogy segíthetnék-e. Most úgysem venné fel nekem a telefont, hisz úgy zavart el...... Ahhj Hoseok! Most aztán aggódok.
Nagyon siettem haza, miután kinyomott, és ugyan ennyire féltettem is. Abban reménykedtem, hogy bárcsak ne kéne otthon beszélnem senkivel, miközben Hopi épségéért imádkoztam. Ahogy átléptem a bejáratot gyorsan beköszöntem mamáéknak, mint mindig, majd rohantam a szobámba, de hallottam még a kérdésüket.
-Na mi volt kicsi Tae? - kiabált utánam papa.
-Semmi érdekes. - viharzottam a kis menedékem felé - Most sokat kell tanuljak és fáradt is vagyok. Majd máskor mesélek. - léptem be ajtómon, majd azonnal becsaptam magam mögött.
Ledobtam cuccaimat és az ágyamba dőltem reménykedve, hogy nem jönnek utánam. Papáék ugyanis nagyon figyelnek az érzéseimre, így mindig ott termettek mellettem, ha csak egy kicsit is rossz kedvem volt. Ezt imádtam is, de akkor jelenleg nem volt rá szükségem sőt, rontott volna mindenen. Abban a pillanatban csak aludni akartam, hogy teljen az idő és enyhüljön a fájdalom.

-Kicsi Tae ébresztő! Itt van az egyik barátod. - simogatta mama az arcomat,
-Hopi? - kérdeztem, miközben lassan felkeltem.
-Nem. Az a kis aranyos, akinek olyan kis mókus pofija van.
-Jungkook?
-Igen. Szegény nagyon meg van szeppenve. Be se mert jönni. Az ajtóban vár.
-Nem mondta, mért jött? - indultam az ajtó felé.
-Nem. - követett mama, de inkább visszaült papa mellé a kanapéra a nappaliban. Gondolom nem akart hallgatózni.
-Szia! Hát te? - nyitottam ki az ajtót.
-Tudod hol van Jimin? - támadott le.
-Nem, mért?
-És Hopi?
-Őt sem. De mért?
-Jimin elzavart a fenébe telefonon, Hopi hangját meg hallottam a háttérben. Azt hittem, te tudod merre járnak.
-Nem. Hopi vele volt? Mikor volt ez?
-Nagyjából egy órája.
-Ilyen későn még együtt vannak? Basszus! - nem tudtam, mért nincsenek otthon, de ilyenkor már rég nem együtt kellett volna lenniük. Ráadásul Jimin sose zavarná el Kookot, ahogy J-Hope sem engem, hacsak nincs valami nagy baj.
-Hyung! Jimin legutóbb akkor küldött így el amikor az apja kórházba került. Csak akkor tartózkodik, ha baj van. Taehyung, muszáj megtalálnod őket! - láttam rajta, hogy félti Jimint, az igazság pedig az volt, hogy akkor már én is ideges voltam Hoseok miatt.
-Gyere be! - hívtam be a házba - Megpróbálom elérni J-Hopeot. - indultunk nagy léptekkel a szobám felé.
Azonnal felhívtam Hopit, de kinyomott. Utána még próbálkoztam, mire facebookon írt nekem, hogy ne zaklassam, holnap majd beszélünk.
-Sosem volt ilyen bunkó..... - szomorodtam el.
-Nézd meg honnan küldte! - mászott mellém Jungkook - Neki ez mindig be van kapcsolva. - kattintgatott a telefonomon - Ohh.... ez nem tudom hol van.... sosem jártam arra. - veszett el a lelkesedése, de én felismertem a címet.
-Én tudom...... - dermedtem le, de egyben dühös is voltam. Igazából nem tudtam, mit érzek - Ez Yeeun háza.
-Akkor menjünk, gyere! - pattant fel a Kookie.
-Én nem tudom, hogy akarok-e menni.
-Na! - torpant meg az ajtómban - Ott van Hopi, aki hihetetlenül fura ma veled. Tuti van valami baj. És Jimin....... V velem kell jönnöd! Én nem tudom, merre kell menni és sötét is van. Aggódok Jiminért.
-Együtt vannak nem lesz bajuk....... Yeeun vigyáz rájuk.... ott mindig fergeteges a vendéglátás. Te inkább menj haza és csináld a dolgaid, ahogy én is tenni fogom. - végül rájöttem mi ez..... csalódtam, megint. Hopi is elárult, ráadásul Jiminnel együtt, így mindent elvesztettem amit legnagyobb kincsemnek tartottam.
-Ne legyél már ilyen! V, segítened kell nekem! - kérlelt.
-Menj haza Kook! - álltam fel - Kikísérlek.
-De Taehyung! - ellenkezett miközben az ajtó felé terelgettem.
-Semmi de! Hagyj pihenni és te is aludj inkább. Holnap még iskola. - nyitottam ki a bejárati ajtót, majd az mellé álltam szabad utat adva ezzel Kooknak - Jó éjszakát! Holnap beszélünk. - néztem rá, ő pedig végtelenül elszomorodott.
-De......... hyung.... nem segítesz?
-Kook. Elzavartak minket. Szerinted kíváncsiak ránk?
-De aggódok.
-Tudnak magukra vigyázni. - ledöbbentem én is azon, amit mondtam, mert Hopiért bármit megtennék....... de nem igazán éreztem most azt, hogy megérdemli.
-V... - lepődött meg.
-Szia Kook. - hajtottam le fejemet. Szégyelltem magamat, amiért nem segítek neki, de épp elég volt nekem erre a két napra ez a két áruló. Elfáradtam.
-Szia.... - lépett ki az ajtón, én pedig azonnal becsuktam mögötte.
-Na mi az Taehyung? Mi a baj? - kérdezte papa a nappaliból, mert hallotta, ahogy bezártam az ajtót.
-Csak nálam maradt valamije. Én viszont lefekszek. Hulla vagyok,
-Rendben.
-Várj Tae, nem kérsz vacsorát? - jelent meg mama, miközben már a szobám felé tartottam.
-Nem vagyok éhes, köszönöm. - majd eltűntem a szemük elől és bemenekültem az utolsó helyre, ahol talán nem bánthatott még senki.

Reggel még rosszabbul ébredtem, mint előző este J-Hopenál. Az este folyamán se aludtam sokat, mert végig rémálmok gyötörtek, így hihetetlenül fáradtan keltem fel. A szomorúságom pedig megpecsételt mindent. Étvágyam továbbra sem volt és még csak muszájból sem tudtam enni, mert rosszul lettem tőle. Ettől persze mama aggódni kezdett, bár ő tudta, hogy maximum lelki beteg vagyok. Igyekezett segíteni rajtam, de nem volt kedvem vele megosztani semmit sem. Csak gyorsan letudtam a reggeli dolgaim, aztán bár még nagyon korán volt, elmenekültem otthonról.
Aznap kifejezetten áldottam az eget, hogy nem járok egyikőjükkel se egy iskolába. Nem lett volna kedvem hozzájuk, ugyanis reggel láttam, hogy este a többiek nagyon aggódtak mindenkiért, de főleg értem. Miután Kook elmesélte milyen voltam az este, még Suga is kicsit kétségbeesett, Jin pedig egyenesen bepánikolt. Persze rögtön rájöttek, hogy Hoseok miatt vesztettem el minden lelkesedésemet. Sosem volt még ez köztünk, de ha mégis történt hasonló, azonnal rohantunk a másikhoz, hogy segítsünk neki. Ám Hoseok lekezelő viselkedése engem végképp összetört, ugyanis a legrosszabbkor talált meg. Ezért pedig iszonyatos pánik ült Jinre, aki tudta jól, hogy milyen elveszettek vagyunk egymás nélkül, de sajnos jelenleg nem tudott érdekelni az aggodalma. Mégis, mért nekem kellett volna megmozdulnom érte, amikor ő rázott le, ő küldött el, majd annál a lánynál kötött ki, aki engem eddigi életem során a legjobban megbántott.
Épp önmarcangolást folytattam a harmadik órám közepén amikor éreztem, hogy csörög a telefonom a zsebemben. Nem akartam felvenni. Csak mamáéknak válaszoltam volna, ám biztos voltam benne, hogy ez vagy Hoseok, vagy Yeeun lesz és abban a pillanatban egyikükhöz sem volt kedvem. Viszont amikor már huszadik perce rezgett egyfolytában, kezdett idegesíteni, ezért felvettem amint vége lett az órámnak.
-Igen?
-V, találkoznunk kell! - szólt bele Hopi.
-Minek? Nem tudunk. - pakoltam össze cuccaimat.
-De V muszáj! Csak van rám időd.
-Kedvem nincs Hoseok. - válaszoltam az igazat, bár tudtam mennyire fog fájni neki, de nekem is pont annyira rossz volt, mint neki, ha nem rosszabb.
-......... V........ mért? A tegnapi a miatt? - csuklott el a hangja - Csak dolgom volt, nem akartalak megbántani. Kérlek had segítsek! Legyen kedved hozzám! Könyörgöm V ne tedd ezt!
-Hopi nincs kedvem. Had pihenjek jó? Majd később, máskor.
-De V! Akkor.... akkor átmegyek! Pihenhetsz velem. Aludhatsz velem! Akkor alszunk a legjobban. Na na na? Nem zseniális? - lett kicsit vidámabb, de már a gondolatra is görcsbe rándult a gyomrom, hogy átjön hozzám, amikor előző este még Yeeunnél tengette perceit.
-Ne Hoseok, nem szeretném.
-V....... ne tedd ezt. - hallottam, ahogy lassan ő is darabokra törik miattam, de tényleg nem bírtam volna találkozni vele.
-Csak had legyek kicsit egyedül Hopi. Attól még beszélgethetünk, de most egyedül szeretnék lenni.
-........ Nem szeretsz egyedül lenni. Ne hazudj nekem.
-Nem vagyok jó passzban...... majd.... majd beszélünk jó?
-Rendben. - éreztem hangjában a szomorúságot, de nem tudtam mit tenni. Nekem is érvágó hangulatom volt és alig vártam, hogy hazamehessek majd aludhassak.
-Szia Hopi.
-Szia. - nyomott ki. Elszomorítottam. Miattam rossz kedve lett és nem tudok rajta segíteni, mert ha látna így szenvedni még rosszabbul lenne. Csak a gond van velem, mindig bajt hozok és konfliktust.... nem tetszik ez nekem.

A nap további részében még rosszabbul voltam, már amennyire ennél lehetett. Annak ellenére, hogy vártam Hopitól valami vicces üzenetet, csak hallgatott. Küldtem neki egy hülye selfiet, de arra is csak egy mosolygós fejet írt vissza. Nem tudtam vele beszélgetni és ettől szerintem mindketten szenvedtünk. Utolsó órámon hívott Yeeun is, bár ő nem volt olyan kitartó. Csak kétszer keresett, majd hazautamon is, amikor megszántam és felvettem.
-Mi a helyzet?
-Megvagyok...... hogy vagy?
-Még élek.
-Nagyon haragszol? - tette fel félénken kérdést.
-Nem haragszok. Szomorú vagyok Yeeun.
-Annyira sajnálom. Átjössz? Megbeszélhetnénk, hogy letudjuk ezt és tovább léphessünk?
-Gjuhjon?
-Csak gyorsan megtárgyaljátok ezt a félreértést és már itt sincs.
-Yeeun, én megmondtam, hogy nem akarok vele találkozni, sem beszélni. Mért hagyod ennyire figyelmen kívül azt, amit kértem? Mért nem figyelsz rám? - túrtam hajamba.
-Taehyung, ez csak egy hülye apróság. Kérlek, gyorsan tudjuk le és maradj nálam. Nagyon hiányzol.
-Nem szeretnék vele találkozni. Hagyj egy kicsit jó? Ne erőltesd, kérlek! Addig nem fogok átmenni, míg ott van.
-De gyorsan lerendezitek és már itt sincs.
-Had legyek egyedül Yeeun. Tényleg hagyj pihenni, nagyon szépen kérlek.
-Jó. - sóhajtott - Holnap beszélünk?
-Nem tudom.
-Értem..... szedd össze magad picit. Hiányzik a vicces, őrült éned.
-Igyekszek. Szia apróság.
-Szia kis aranyos.

Hazaérve igyekeztem elrejtőzni a szobámban, de mama utánam jött.
-Nem ebédelsz valamit?
-Nem vagyok éhes, de köszönöm mami. - pakoltam le a cuccaimat.
-Ettél ma már valamit?
-Igen.
-És mit?
-Egy szelet csokit.
-Az édes kevés Taehyung. Enned kéne, különben nagy bajok lesznek.
-Nem tudok enni mama. Rosszul leszek tőle. - vártam, hogy eljön a "Beteg vagy?" kérdéssel, de semmi hasonló. Tudtam én, hogy képben van annak ellenére, hogy nem meséltem semmit.
-Szólj, ha kérsz valamit. Csinálok neked bármit, csak egyél. Ha nem teszed, lenyomom a torkodon. - fenyegetett meg.
-Rendben, este megpróbálok valamit elfogyasztani. Lefekszek jó? - ültem az ágyamra.
-Pihenj csak. - hagyta el szobámat és becsukta maga mögött az ajtót.
Én elterültem a puha ágyamon, majd szinte azonnal el is aludtam.

-Kim Taehyung! - rontott be valaki a szobámba, de fel is ismertem a hangját - Most azonnal felkelsz és velem jössz! - vert fel édes álmaimból Hoseok.
-Mit keresel itt? - hagytam neki, hogy kihúzzon ágyamból.
-Mamád hívott, aggódik. Ahogy én is, mióta tudom, hogy lassan egy napja nem eszel. Ezért most velem jössz.
-Nem akarok! - cibált az ajtónkhoz, majd leültetett és rám adta a cipőmet, miközben még kómás fejjel szemléltem mit csinál.
-Nem érdekel. Eljössz és mindent megoldunk. Nem leszel gyáva nyuszi, hanem a sarkadra állsz és bátran szembenézel a kihívásokkal. - kötötte meg a cipőmet - Na gyere! - állított talpra majd húzott maga után az utcán. Tudtam, merre tartunk.
-Kérlek Hopi engedj el! - tartottam ellen, ahogy visszatért lassan az erőm, majd megtorpantunk a járda közepén és felém fordult. - Had legyek egyedül könyörgöm.
-Nem V! - förmedt rám -  Nem fogod itt sanyargatni magad a saját hülyeséged miatt! Most velem jössz és lerendezünk mindent! Elegem van a mártírkodásodból!
-Hoseok, fogd vissza magad és vedd figyelembe, hogy mit kértem. - próbáltam lefejteni ujjait csuklómról, miközben kezdett feldühíteni. Mért nem figyel arra senki, hogy én mit szeretnék?
-Nem V! Leszarom mit akarsz! Hülye vagy és elegem lett. Hogy lehetsz ilyen gyökér?! Nem engedlek el! Magammal viszlek és végre férfi leszel, nem egy gyáva féreg! - rántott egyet karomon, ami az utolsó csepp volt a pohárban szavai miatt, így menekülésem érdekében dühöm hatására hatalmasat húztam be neki....... majd ahogy Hoseok térdei a földre érkeztek, szívem megállt.
Mit tettem?!.....


(Last epizód jön srácok készüljetek :D)