V&Yeeun 8.rész

-Szörnyű vagy.
-De így szeretsz.
-Na jó éjt! Hazaértem.
-Jaj, szép álmokat kis aranyos. Júúúúúj, de örülök neked!
-Örülök, hogy örülsz. Na szia! - dugtam kulcsaimat az ajtóba.
-Sziaaaaaaa!

Mikor hazaértem, mamáék nem sokat faggattak, én meg nem akartam az orrukra kötni, hogy már nem vagyok az az ártatlan kisfiú, akinek hisznek. Bár hatalmas jókedvem így sem maradt figyelmen kívül. Állandóan boldog vagyok, ám most különösen vidám voltam, de ők ennek csak örültek. Megbeszéltem velük, hogy másnap nem aludnék otthon, amibe hihetetlen, de azonnal belegyeztek, mondván nagyfiú vagyok, odamegyek ahova akarok, csak előtte szóljak, hogy ne aggódjanak. Ha anyáéknak mondtam volna, hogy nem leszek itthon, tuti kiakadtak volna és nem engedtek volna el. Ilyen szempontból jobban szeretem mamáékat. Sokkal lazábbak.

Másnap egész végig izgatott voltam. Nem lehetett lelőni, folyton csak erről beszéltem, a srácoknak pedig már az idegeikre mentem. Ráadásul csak nekem volt olyan iszonyatosan hosszú napom, mert a többiek a szokásos időben végeztek. Bár onnantól facebookon lógott mindenki, így ott beszélgettek csoportosan. Viszont Hoseok külön ablakban még traktált engem a hülyeségeivel és képeket küldözgetett.
-Hoseok, órám van ám sokszor mikor írsz. - beszéltem vele telefonon, miközben az utolsó előadásra sétáltam.
-Jó-jó tudom, de majd megnézed. Viszont ezt figyeld mit küldtem. Ezt egyszer kipróbáltam, iszonyat fárasztó, de rohadt jó.
-Újabb póz? - vettem elő a telefonomat a zsebemből, mert szeretek inkább fülessel telefonálni - Ahh, Hoseok! Erre kinek van ereje? - néztem meg amit küldött.
-Figyelj! Lehet fárasztó, de rohadtul élvezik a csajok.
-Neked nincs jobb dolgod most, mint ilyenekkel bombázni engem?
-De. Át kéne festenem a döglött hintalovamat, de inkább neked segítek. Hülye kérdés hülye válasz.
-Ahh, jó. Közben nekem órám lesz, és díjaznám, ha ezen már békén hagynál kicsit. - értem az előadóba, ahol még fészkelődtek az emberek. Szerencsére nem utolsó voltam, így még volt időm.
-Oké. Addig keresek még neked képet.
-Nem kell.
-Akkor kimegyek kekszet kapálni.
-Köszönöm. Szia!
-Szia! - tette le végül, én pedig helyet foglaltam az utolsó órámra.
Már az első öt percben is végig azt néztem, mikor lesz végre vége. Annyira megörültem mikor tudatosult bennem, hogy az után a szenvedés után rohanhatok Yeeunhöz, hogy alig tudtam figyelni. El is kellett kérnem később más jegyzetét, mert tényleg nagyon hiányosan voltam csak ott.

Hazautamon zenét hallgattam, de a csengőhangom megzavart az örömömben. Biztos Hoseok az.
-Na mi az, végeztél a keksz kapálással?
-Hmm? Yeeun vagyok.
-Ohh. - vörösödtem el, pedig nem is látott - Bocsánat, azt hittem az egyik haverom.
-És mit jelent a keksz kapálás?...... Várj! Nem akarom tudni. - mosolyogtam magamban, amiért ő perverzre gondolt - Mikor jössz? Kérsz vacsit? Most fogok rendelni.
-Épp hazafelé tartok, csak felkapom a cuccom és rohanok hozzád. Nekem rendelj amit szeretnél, nem vagyok válogatós.
-Hmmm. Bírom ezt a határozottságot. Rendben majd nézek valamit. Nagyjából mennyi mire ideérsz?
-Hát mostantól? Szerintem max egy óra, ha leállok mamáékkal beszélgetni, ami muszáj lesz.
-Oké. De azért siess kis cukor. - nyávogta el a végét.
-Igyekszem.
-Puszika!
-Szia! - mosolyogtam magamban, ahogy elköszönt. Túl aranyos tud lenni. Egyszer még ez okozza majd a vesztem az tuti.
Ahogy hazaértem, mamáék éppen tévéztek. Csak beköszöntem, neki de nem akartam beszélgetni. Azért elhadartam, hogy jó napom volt, viszont sietek és majd másnap jövök, így rohantam is, ám papa utánam jött.
-Kicsi Taehyung mond csak, viszel valamit a szép leányzónak, ha már meghívott?
-Terveztem venni neki csokit. - álltam meg félúton a szobám felé és visszafordultam - Szerinted nem elég?
-Na gyere csak te fiú, adok valamit. - indult a konyhába, én pedig követtem.
-Mit?
Figyelemmel követtem, ahogy papa egy eddig számomra ismeretlen rejtekhelyről vett elő egy kis dobozt, majd elkerekedett a szemem, amint rengeteg pénzt nyomott a kezembe.
-Papa ez.... nagyon sok.
-Vegyél neki egy nagy csokor rózsát.
-De papa ez még korai. Meg nem is akarom elkölteni a pénzed igazából. - nyújtottam vissza.
-Tedd csak el kisfiam. Mamát sem volt könnyű meghódítani, de neked legalább van segítséged.
-Hát..... jó. De biztos nem baj?
-Ezt direkt neked gyűjtögettem. Hátha kell a kis Taenak majd segítség. A rózsa pedig nem egy olcsó dolog. Na eredj, ne várasd meg azt a lányt.
-Köszönöm papa. - rohantam a szobába a táskámért, amit még előző nap pakoltam össze. Csak átdobáltam pár tankönyvet, ami a következő napra kellett, majd siettem is Yeeunhöz.

-Jó estét szép hölgy! - köszöntem Yeeunre a hatalmas csokor mögé bújva, amint ajtót nyitott - Remélem nem várattam meg nagyon. - kukucskáltam ki a virágok mögül.
-Úristen Tae! Ezt nekem? - bámult tátott szájjal.
-Igen. De siettem. Tetszik?
-Még sosem kaptam ennyi rózsát! - vette el a kezemből, majd nyakamba ugrott.
-Akkor jó ötlet volt. - öleltem át én is, majd behunytam a szememet és élveztem édes illatát.
-Ohh, szia Taehyung? - köszönt rám egy ismerős hang, ami kicsit megváltozott az évek során, de így is görcsbe rándult tőle a gyomrom és kipattantak szemeim - Nocsak mennyi rózsa! Csak az én barátnőm meg ne tudja, hogy ilyen jó dolgod van kishúgom, különben rágni fogja a fülem.
-Gjuhjon. - bámultam azt az embert, akit a világon a legjobban gyűlölök, miközben Yeeun elengedett.
-Nem is köszönsz? - jegyezte meg Gjuhjon.
-Szia.
-Áthívtam kicsit estére. Remélem nem gond. - nézett félénken rám, de csak félszememmel láttam, mert Gjuhjonról nem vettem le a tekintetem.
-Otthon hagytam valamit. Bocs Yeeun - néztem rá - hazarohanok. - de elkapta a táskám pántját és nem engedte, hogy hátralépjek.
-Nem érdekel. Megleszel nélküle. - húzott be a házba, én pedig kezdtem egyre rosszabbul lenni.
-Gyere Tae! Nézzünk tévét, míg Yeeun hoz kaját. Kérsz sört? Van itt neked. - ment a nappaliba,
-Nem...... köszi. - dobtam le a táskámat az ajtóba, hogy könnyen tudjak menekülni, ha kell, majd Yeeun után siettem a konyhába - Mért hívtad ide?
-Le kell rendeznetek ezt az egészet. A pasim lettél, ő meg a bátyám. Muszáj jóban lennetek.
-Ez egyáltalán nem igaz. Nem kötelező. - váltam egyre haragosabbá.
-De! Én szeretném. - fordult rám, amint berakta a csokrot egy vázába - És a kedvemért meg is teszed. Ő belement, már csak te vagy.
-De... kértem tőled valamit és..... pont az ellenkezőjét tetted. Én nem akarok vele beszélni. Elég volt anno. - vettem számba az ujjamat, és bár már rég leszoktam róla, hála Hoseoknak, most újra elkezdtem rágni a körmöm.
-Márpedig muszáj lesz. - pakolta elő a vacsit.
-Inkább hazamegyek Yeeun. Én így nem érzem jól magam. - fordultam meg, majd az előszobában elkezdtem felvenni a cipőmet.
-Ne legyél ilyen nyuszi! - jött utánam.
-Hagyj ezzel!
-Mi a baj? - jelent meg Gjuhjo, pedig reméltem, hogy ki tudok surranni.
-Dolgom van, mennem kell. - húztam fel a másik cipőmet is.
-Jaj, még mindig félsz tőlem?
-Gjuhjon vegyél vissza! Békülni vagy itt.
-Sosem féltem tőled. - válaszoltam, amint meghúztam a cipőfűzőmet, majd felálltam.
-Ohh valóban?
-Gjuhjon! - állt elé Yeeun és hátrálásra késztette - Békülni akartál, vagy nem?
-Csak miattad. De neki kell bocsánatot kérnie.
-Mért nekem? Te voltál az, aki letámadott.
-Nem is tudom ki pofázott a hátam mögött.
-Mégis miről beszélsz?
-Tudod te azt jól. A kis nyomi, aki bátyuskodik feletted ugye? Mert másra nem jó. Mert amúgy haszontalan kis pöcs, aki koslat a többiek után, csak hogy elfogadják. Aki túl hülye ahhoz, hogy
-Én szerettem, hogy nagy testvért játszottál. - szakítottam félre - Szinte annak is tekintettelek. Nem tudom mi változott meg azalatt a két év alatt míg te feljebb jártál nélkülem, de te voltál az aki lerohant! - emeltem fel a hangomat. Elegem lett belőle - Te kezdtél ütlegelni! Nekem nem volt senkim csak te. Két évig szenvedtem egyedül, majd mikor végre úgy látszott, hogy újra lesz valakim, elhagyott! Ellenem fordultál.
-...... Te voltál az, aki hátba támadott. - mondta sokkal halkabban, mint vártam.
-A becsületemnél is jobban védtelek....... Sajnálom Yeeun. Jó éjszakát! - kaptam fel a táskámat, majd feltéptem az ajtót és hazaindultam.

-Jó estét! Remélem nem zavarok. Hoseok itthon van? - végül nem haza mentem, hanem az egyetlen emberhez, aki segíthet.
-Szia Taehyung! Igen, szerintem játszik. Baj van?
-Csak..... szükségem lenne rá kicsit. - küszködtem magammal.
-Máris szólok neki, gyere be! - hívott beljebb, majd elindult a fiához.
-Ki az szívem? Óóó! Szia Taehyung! - jelent meg J-Hope apukája hatalmas vigyorral - Rég láttalak.
-Jó estét! - hajoltam meg - Igen. Sajnálom, hogy ilyen későn zavarok.
-Jaj, neked szabad. Hallom van barátnőd.
-Hát.... - kerültem tekintetét és Hoseok szobája felé tekintettem - ez elég bonyolult. - de még mennyire.
-Ó jaj! Nők. Nehéz velük, de nélkülük nem élet az élet. - egyetértettem vele, de nem válaszoltam.
-V! - rongyolt ki J-Hope a szobájából - Nem itt kéne lenned.
-Na nem mondod? - kezdtem elveszteni a kontrollt.
-Apa, ma itt alszik V. - kapta el kezemet Hopi - Anya, ugye neked sem gond? - ráncigált szobája felé, miközben elhaladtunk anyukája mellett is, majd ahogy nem látták arcomat, elengedtem magam és kiszaladtak az első hangtalan könnyek.
-Csak suliból ne lógjatok! - kiabált utánunk az apukája.
-Nem fogunk! - csukta be az ajtót J-Hope - Mi történt V? - ültetett le székébe, kezemet teli nyomta zsebkendővel és elém guggolt.
-Yeeun...... odahívta a bátyját. - törölgettem le könnyeimet.
-Gjuhjont? Mit mondott az a szemét? Megütöm. Várj! Megütött? - húzta fel magát egy pillanat alatt.
-Nem. Nem vele van bajom, vagyis nem csak vele. Ahh Hoseok, mért velem történnek ilyesmik?
-Hogy legyen mit mesélni a kölköknek. - próbált mosolyogni és engem is jobb kedvre deríteni - mesélj nekem kicsi V! Gyorsan ess túl rajta, aztán felvidítalak.
-Direkt megkértem Yeeunt, hogy ezt hagyjuk. Mért nem lehet engem figyelembe venni? Soha senki nem figyel rám.
-Jaj, ez nem igaz. - simogatta térdeimet - Ne sírj kicsi Tae! Szomorú leszek.
-Jó-jó mindjárt. - szipogtam - És még Gjuhjon és veszekedett.
-Na mit hazudozott az a fasz?
-Úgy beszélt, mintha én kezdtem volna az egészet. Tök olyan volt, mintha azzal jött volna, hogy én őt szidtam mindenkinek.
-De ez nem igaz. Te imádtad őt. Még akkor is védted mikor már rég ütlegelt. Engem idegesített, hogy jókat mondasz róla.
-Össze-vissza hazudozott. De Yeeun mért? Mért nem bírta ezt annyiban hagyni?
-Sajnálom V....... és akkor most mi van?
-Nem tudom. Valószínűleg......... volt egy egy éjszakás kalandom.
-Jaj, ne tegyél le róla ilyen könnyen. Vittél végül ajándékot nem?
-De. Papa adott pénzt, hogy nagy csokor rózsát vigyek. - szabadultam meg utolsó csepp könnyeimtől is.
-Akkor biztos nem fogja ennyiben hagyni.
-Sose hagy annyiban semmit....... sajnos.
-Nem olyan biztos, hogy rossz ez............. Na gyere ide te! - állt fel és megölelt - Pakolj le, zuhanyozz egyet azt nézünk valami filmet. Az majd felvidít.
-Nézzünk Macskarisztokratákat! - csillantak fel a még kicsit könnyes szemeim.
-Rendben. Na szedd össze magad, addig elrohanok fürdeni. Vagy.... akarsz jönni?
-Hát..... apud nem fog furán nézni?
-Kezdi megszokni. - vigyorgott rám - Na gyere!

-Imádom ezt a mesét. Tök cukik a cicák. - jegyeztem meg.
-Igen. Kkanji is ilyen cuki volt, ugye macs? - simogatta meg a mellette fekvő macskát, ugyanis kitúrtam a helyéről, mert én feküdtem J-Hope pociján - Csak már nagy, lusta, dög. Pont, mint te. - kócolta össze a hajamat.
-Ez nem igaz. Nem vagyok lusta. - hessegettem el kezét.
-Tudom, hogy nem.
-Bár nem a hölgyek kezdenek harcolni, de képesek pontot tenni az összetűzések végére. - hangzott el a mesében a helyzethez illő mondat, amit Hoseok nem is hagyott figyelmen kívül.
-Ebben van valami. Talán...... engedned kéne Yeeunnek. - cirógatta újra tincseimet.
-Mindig engedek neki.
-Mert ő nő, és a nőknek engedünk. Gyengék vagyunk velük szemben. És azért, mert a szeretet azt jelenti, hogy valaki másnak a szükségletei sokkal fontosabbak, mint a sajátod.
-Te mindig disneyből idézel, ha szar a helyzet?
-Igen, mert néha a dolgok megijesztenek minket, de megtaláljuk a módját, hogy megbirkózzunk velük.
-Nagyon nem akarod elengedni Yeeunt. - jegyeztem meg, bár én sem szeretném,de nagyon rosszul esett, amiért nem vette figyelembe, hogy mit szeretnék.
-Ha már te ilyen könnyen lemondasz róla, valakinek ki kell tartani. De majd reggel már te is máshogy fogod gondolni.
-Reméljük. Fáradt vagyok Hoseok. - feküdtem hasra mellette, majd átdobtam rajta egyik kezemet.
-Rendben, akkor aludjunk. - kapcsolta ki a tévét.
Szerettem Hopival szunyókálni. Sokszor aludtunk egymásnál, a kocka partik miatt és vele tudtam eddig a legjobban kipihenni magam. Nem tudom mért volt ez és van is a mai napig, de akkor este is azonnal álomba merültem, ahogy már csak Kkanji dorombolását hallgattuk.


(folytatjuk és a hajrá jön :D)