2017. június 25., vasárnap

Suga Hentai OneShot

Előző OS-re való tekintettel arra gondoltam, minden taggal írok OS-et ahol ők vámpírok, ezzel gyakorolva kicsit a fantasyt és kedvetekre tenni vámpírok terén.

Pár dolgot szögezzünk le a vámpírokról! Ha nincs vére, nincs merevedése (alap biológia). Szóval én tökéletesen kitaláltam egy szervezetet nekik amiben sajnálom, de van dobogó szív és vér is. Viszont a testhőjük az marad alacsony, meg foghagyma, meg ház tilalma, napfény, egyebek. Ennyiben hűek voltunk a vámpír leírásokhoz. Tudom-tudom, fantasy, ott bármi lehet, de én szeretek megtartani azért némi valóságos elemet is benne... ami többnyire a biológia.
De ettől még jó lesz (remélem).


6700 szó, 18+, fantasy, véres, történelmi kicsit.


OC szemszöge! (Saját karakter, azaz te/olvasó!)


Hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel? Nem tudom. Egy apró gondolatom sincs, mit tegyek majd, ha lediplomáztam. Semmi ötletem, vagy tervem arra nézve, merre menjek majd, ha egyszer kiengednek az iskola falai közül, de ez már gimnáziumban is így volt. Akkor sem tudtam megmondani, mi szeretnék lenni, de diploma az kell, fontos, elengedhetetlen. Ezért végül olyan karra mentem, amiben jó vagyok és amit szeretek. Emiatt járok most történelem szakra, ahol igazság szerint nem erőltetem meg magam. Egész életemben érdekeltek ezek a dolgok, rengeteg könyvet olvastam, és amit tanítottak, azt azonnal megjegyeztem, így míg mások szenvedtek egy-egy vizsgára való felkészüléskor én lógattam a lábamat. Ezért kicsit mérgesek is voltak rám, de szükségük volt néha a segítségemre, így maguk mellett tartottak. Ám velük ellentétben én unatkoztam az egyetemen. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de alig tudtak nekem újat mutatni, és pont emiatt lógtam el rengeteg előadást, mert nem akartam időt pazarolni felesleges órákra. Inkább mentem és korrepetáltam némi zsebpénzért másokat, minthogy aludjak az iskolapadban. Viszont mikor tudott valami számomra érdekeset is mutatni az egyetem, akkor szorgalmasan bejártam és figyeltem, bár nem volt kötelező. Hiszen ezek vendégelőadók órái voltak egy-egy érdekesebb témában, amit soha nem kérdeztek vissza egyetlen vizsgán sem. Pont emiatt fordult elő, hogy alkalmanként csupán néhányan ücsörögtünk a hatalmas előadóban, mert mindenkinek jobb dolga volt, mint beülni egy nem kötelező előadásra. De olykor előfordult, hogy úgy kellett küzdeni az ülőhelyekért, bár ilyenkor tudtam, az ott lévők nagy részének valószínűleg plusz pontokat ígértek vizsgán, csak azért lebzselnek a teremben, hiszen sosem figyeltek, vagy tettek fel volna értelmes kérdést. Egyetlen egyszer volt az, hogy azt gondoltam, tényleg érdekli az embereket az előadás, mert egy olyan professzort hívtak meg aki sokat szerepelt akkor a tévében. Olyan felfedezést tett ami nagy áttörés volt, egy új lelet, ami igen meglepő információkat hordozott magában amely a történelmünket illette, így sok cikk és interjú jelent meg róla az újságokban. Ekkor reménykedtem, azért vagyunk olyan sokan, mert a diákokat tényleg érdekli a professzor mondandója és nem csak a pluszpontok.
-Köszi a helyet! - ült le mellém egyik csoporttársam.
-Szívesen. - csúsztam arrébb. Olyan sokan voltak a teremben, hogy megkért, foglaljak neki helyet mert picit késésben van - Megint jár extra pont a zh-n vagy vizsgán, vagy miért jöttek ennyien?
-Én nem tudok ilyesmiről. Viszont olyanról hallottam, hogy aki itt van és emiatt nincs bent egy órán annak nem írják be hiányzásnak és nem kell pótolni. Lehet ezért tántorognak itt.
-Ez egy három órás, de lehet inkább négy órás prezentáció. A főtárgyakra nem járnak be az emberek, így ebben igazán kételkedek.
-Te se jársz be.
-Mert én tudom azt, ami ott elhangzik.
-Nem kell hencegni. - pakolta ki tabletjét a padra.
-Nem azért mondtam. Látom, te sem tervezel figyelni. - grimaszoltam. Ő is csak lógni jött.
-Ami azt illeti de! Figyelek és ebbe fogok jegyzetelni. - kapcsolta is be.
-Értem. - néztem végig ahogyan berendezkedik, miközben hatalmasat csapódott a terem ajtaja.
Mindketten odakaptuk tekintetünket. Egy idegen, tetőtől talpig beöltözött férfi sétált igazán lezseren az előadói pódiumhoz. Kapucni, hatalmas szemüveg, fekete maszk, fekete ballonkabát, kesztyű, hosszúnadrág, csizma. Még egy robot is lehetett volna, hiszen bőre sehol sem villant ki öltözéke alól.
-Nem hiszem, hogy jó órára jött uram! - szólt egy diák az első sorból mindannyiunk helyett. Nem úgy tűnt, mint bármilyen tanár vagy professzor.
-Szerintem meg de. - mordult rá a maszk alól a fura alak, miközben ledobta táskáját a pódiumon álló asztalkára. Lassan kezdett levetkőzni, miközben a diákok duruzsoltak némileg felháborodva a férfi gorombaságán.
-Itt is vagyok! Látom, idetalált. - lépett be egyik tanárunk, és az idegen felé fordult. Ekkor már gondoltam, ő lesz az a nagy professzor aki előadást tart , habár nem látszott rajta - Mindenki üljön le! Csendet kérek! - teremtett lassan rendet tanárunk - Akinek nincs helye az vagy leghátul, vagy a szélén ácsorogjon! Csendet! Na! - fogott bele mondandójába, miközben lassan mindenki elhallgatott - Bemutatom nektek Min Yoongi professzort, aki ma előadást fog nektek tartani a mostanában befejezett kutatásáról, melyről már olvashattatok. - konferálta fel azt a személyt, akiért jöttem aznap, miközben évfolyamtársam közelebb hajolt hozzám.
-Egész helyes. - súgta, amint napszemüvegét is letett végül az asztalra többi holmija elé - Azt hittem valami öregebb fickó lesz az, ősz hajjal meg pocakkal. Esetleg valami béna öltönyben. De egyáltalán nem hasonlít egy profra. Nem is öltözött ki, csak felkapott egy fekete pólót. Bejövős a pasi.
-Luda! Ő egy professzor, egy tanár. Hogy mondhatsz ilyet, hogy helyes?
-Hát nem az? Most mond meg! Úristen, és odanézz! - kezdett egyre jobban ráizgulni Min professzorra, amint tanárunk átadta a szót neki, ő pedig felvett egy normál szemüveget - Azt a rohadt, de jól áll neki! - innentől pedig nem úsztam meg egy pillanatot sem. Luda teljesen elvarázsolódott. Egyáltalán nem a témáról jegyzetelt, hanem arról, mi olyan szexi a profban, miközben az tartotta előadását. Szinte mindent felírt, miközben fülembe is mondta a magáét, így én alig tudtam rendesen figyelni. Hiába szóltam rá, nem érdekel, ő csak folytatta, ráadásul egyre perverzebb dolgokra is kitért - Vajon mekkora farka lehet? Huhh... Ez a naci elég szűk rajta, de ettől még csalhat. Kíváncsi vagyok. Biztos jól mutat a szerszáma azok között a csontos karcsú ujjai között.
-Akkor most tartsunk egy tíz perc szünetet, utána pedig folytatjuk. - pattant fel szinte mindenki egyszerre a prof szavaira.
-Odamegyek, megpróbálok bevágódni nála. - hagyott ott végre engem is társam, így pedig akadt néhány perc csend számomra.
Végre, már elegem volt a sok perverz megnyilvánulásából. Én figyeltem volna, érdekelt a téma, ehelyett végig a professzort méregettem, ami miatt rosszul is éreztem magamat. Az egész Luda hibája volt, ki a szememben Min profot inkább valami félistenné tette, mintsem egy zsenivé, aki valójában volt, és akire figyelni szerettem volna. Meg sem mozdultam a helyemről, mikor otthagyott, hogy bevágódjon a professzornál, miközben a teremben alig maradtunk páran helyünkön. Figyeltem, hogyan reagál majd társamra, kinek szándéka annyira átlátszó volt, mint a legtisztább kirakati üveg, amit nagy nézelődésében az ember lefejel. Szerencsére ezt nem csak én vettem észre, hanem a prof is, ki már kezében szorongatta doboz cigarettáját, ezért két szóval le is rázta évfolyamtársamat, aki morogva tért vissza.
-Na mi van? Nem ment? - vigyorogtam elégedetten amint jött vissza hozzám.
-Ez egy igazi gyökér.
-Persze, biztos. - keltem fel helyemről - Sétálok egyet. Jössz velem?
-Nem kösz. Ennyi éppen elég volt. - ült vissza.
-Rendben.
Én viszont otthagytam és tetem egy kisebb kört az egyetemen. Kicsit átmozgattam végtagjaimat, mert teljesen elgémberedtek azok. Majdnem két órát ültünk egy helyben, amennyire pedig a profnak szüksége volt már a füstre, nekem annyira kellett egy séta. Kedvenc helyemre mentem, ahonnan rá lehet látni az egyetem kis parkjára, ezzel pedig az összes dohányzó emberre, de a professzort nem találtam. Azt gondoltam, biztos nem tudott arról a helyről így az egyetem elé állt ki. Ezért elindultam a főbejárat felé, bár nem értettem, miért. Félúton vissza is fordultam teljesen meggondolva magamat és elkönyvelve ezt Luda hibájának, ki teljesen átprogramozta az agyam arra, hogy Min Yoongi professzor mennyire szexi férfi. Emiatt mérges is voltam rá. Nem így szerettem volna tekinteni rá, hanem mint egy zsenire.
-Kösz! - tettem le magam helyemre Luda mellett, miközben kezdtek visszatérni az emberek.
-Mit? - pillantott fel tabletjéről.
-Másra sem tudok gondolni, csak hogy milyen férfias a prof.
-Ugye, mondtam! Egy igazi kan. Kitapasztalnám, mennyire is az.
-De én nem így akarok rá tekinteni! - mordultam rá - Ő egy híres prof. Egy zseni. Te pedig teljesen leromboltad ezt a képet.
-Igen, az. És ezek mellett egy igazán fess férfi, akit szívesen meglovagolnék.
-Na jó! - intettem csendre - Mostantól nem szólalhatsz meg.
-Nem is terveztem ám. Filmezni fogok. - meredt vissza tabletjére.
-Eddig tartott az érdeklődés a téma iránt?
-Ez az ember egy paraszt. Nem érdekel, mit akar mondani.
-Értem. - de legalább csendben lesz, gondoltam magamban. Így végre tudok majd koncentrálni az előadásra, hiszen emiatt jöttem.
Ám a továbbiakban valahogy ez összefolyt mindazokkal, amiket Luda mondott. Hiába figyeltem és tartottam érdekesnek azokat, amiket mondott, néha azon kaptam magam, hogy éppen vetkőztetem szemeimmel. Ekkor mérges is lettem magamra. Ha már az nem tart vissza, hogy egy híres professzor, akkor annak vissza kéne, hogy egy tanár, nem? Erre, nem. Cseppet sem számított, sőt! Inkább csak szexibbnek tartotta az agyam ezt a kettősséget. Okos és... iszonyat jóképű. A fene, pedig a témája annyira érdekelt még az előadás kezdete előtt is, hogy ebből terveztem a diplomamunkámat, ám ezt társam rendesen tönkretette.
-Köszi Luda! - álltunk föl a kérdések után, mikor ténylegesen is vége lett az előadásnak - Most nem tudom, miből írjam a diplomám.
-Miért?
-Mert ebből akartam.
-Akkor írd ebből.
-Nem lehet. Már nem tudok a profra csak úgy nézni, mint mentor. Elrontottad! - szedtem össze cuccomat.
-Szerintem pont ezért írd ebből. Így még utálni sem fogod azt a sok melót, ami ezzel jár. Ráadásul ha egy-egy konzultáció alkalmával elfáradtok simán aludhatsz nála... vagy rajta... pihenhetsz a farkán ülve.
-Nem hiszem el, hogy nem tudsz másra gondolni! - kaptam vállamra táskámat.
-De tudok. Csak nem most. - vigyorgott rám - De komolyra fordítva a szót, ne emiatt keress más témát, ha az övé érdekel. Sokkal nehezebb olyat feldolgozni, ami nem érdekel, mint egy olyat, amit szeretsz. Az érzelmeidet meg félreteszed. Elvégre aludni alig lesz időd, nem hogy ezen pörögni.
-Még átgondolom.
-Jobb lenne minél hamarabb. Többször nem fog erre járni, nem lesz esélyed megkérni. Ohh, nézd csak. Most sétál ki az ajtón a diplomád. - nézte a profot, amint az elhagyta a termet.
-Utállak! - szaladtam el társam mellett egyenesen Min professzor után - Professzor! - kiabáltam, hátha meghallja és még el tudom csípni, mielőtt teljesen eltűnik - Professzor, kérem várjon! - rohantam ki az ajtón és megpillantottam, ahogyan a folyosó közepén megállva visszafordul - Professzor! - értem oda hozzá enyhén lihegve, majd meghajoltam - Kim Inhyeon vagyok. Nagyon tetszett az előadása a I-dinasztiáról, vagy Joseon-dinasztiáról, ahogy maga emlegette. Sok könyvet és tanulmányt olvastam erről a dinasztiáról, és mikor megláttam, hogy maga fog előadást tartani csak reménykedtem, hogy ez lesz a téma, tekintve a közelmúltban tett felfedezését. Meghallgatva pedig magát úgy döntöttem, a Joseon-dinasztiáról szeretném írni a diplomamunkámat. Szeretném segítségét kérni ebben, ha nem veszi tolakodásnak.
-Sikerült figyelnie annak ellenére, hogy mennyire járt a szája a társának az előadás nagy része alatt?
-Sikerült, bár nehezen. Engem ténylegesen érdekel ez a dinasztia, nem úgy, mint a társamat. Kérem, ne az alapján ítéljen meg, hogy ő hogyan viselkedett.
-Akkor kísérjen ki és közben győzzön meg, maga valóban tájékozódott! - sétált tovább, én pedig követtem. Nem volt egyszerű. Igazi kihívásnak bizonyult a professzort meggyőzni. Egymás után bombázott kérdéseivel, amik sokkalta nehezebbek voltak mint addig bármilyen vizsgám. Volt amire nem is tudtam válaszolni, pedig tényleg elmerültem a Joseon-dinasztia történelmében, mégis képes volt olyat kérdezni, amiről még csak nem is olvastam semmit. Ám némi remény gyúlt bennem, mikor megálltunk a kijárat mellet, majd még legalább fél óráig faggatott, mennyit is tudok erről a korszakról - Látom maga tényleg figyelt az előadáson.
-Igen, igyekeztem. De első hallásra nem maradt meg minden, ezért jegyzeteltem is. Ha érdekli a jegyzetem - kezdtem kutatni táskámban.
-Nem! Hagyja csak. Egyenlőre azt mondom magának, hogy szívesen segítek önnek a kutatásban. Mikor ér rá leghamarabb bejönni a múzeumba az irodámba?
-A Történelmi Múzeumba? - lepődtem meg.
-Igen. Tudja, ott dolgozom.
-Igen-igen. Őőő... Pénteken csak előadásaim vannak, de azok nem fontosak. Elég unalmasak, nem igazán mondanak újat. Így aznap nekem bármikor megfelel, ha magának is.
-Rendben. Én egész korán reggel szoktam bemenni, és általánosságba véve estig maradok is. Ugorjon be hozzám ebéd után olyan négy óra körül, és készüljön. Iratok magával egy tesztet. Majd az alapján eldöntöm, foglalkozok-e magával.
-Ö-ö, rendben. Nagyon szépen köszönöm professzor. - hajoltam meg.
-Hazafelé pedig vigyázzon a sötétben! - indult is a kijárat irányába.
-Igenis! Köszönöm professzor! Jó éjszakát önnek! - köszöntem el tőle.

Pénteken, ahogyan megbeszéltük, elmentem a múzeumba, hogy úgymond "levizsgázzak" nála a kedvenc dinasztiámból, ami majd eldönti, segít-e nekem a diplomámban. Emiatt pedig rengeteget készültem addig a napig. Sohasem voltam olyan ideges egy vizsgám miatt sem, mint ettől az egy kis házon kívülitől. Igaz, a diplomám múlott rajta, de találhattam volna bárki mást is ezzel kapcsolatban, így igazából nem volt olyan hatalmas tétje, de nekem mégis fontos volt. Szerettem volna a legjobbtól tanulni, ezért pedig serényen készültem a tesztre. Sok könyvet, online cikket olvastam és tanulmányokba is belenéztem, hogy a lehető legtöbb tudással jelenjek meg előtte, de nem voltam még így sem biztos magamban. Féltem tőle igazából, hiszen minden azon múlott, ő mennyire szeretne nekem segíteni, mert ha egyáltalán nem, akkor olyan vizsgát állított össze amin senki sem tudott volna átmenni, még talán ő sem. Ám úgy tűnt, nem ez a helyzet. Ugyan rettentően megizzasztott tesztje, nem is tudtam mindenre válaszolni, de az volt az érzésem, hogy a fele bőven megvan, így nem aggódtam... annyira. Azért járkáltam az irodája előtt, míg ki nem javította és közölte velem az eredményt.
-Láttam már jobbat, de ígéretes. Segítek magának. - tudatta velem döntését asztalának túlsó feléről.
Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, ám nem lehetett. Ő egy igazán híres és nagyra becsült történész volt, én pedig nem áshattam el magam a szemében egy ilyen gyerekes tettel. Igyekeztem későbbre tartogatni örömömet miközben elkezdtünk beszélni arról, hogy pontosan miről is szeretnék írni a diplomamunkámban és hogyan, hol kéne elkezdeni a kutatást. Néhány óra elment ezzel, melyek végén kaptam két vastag könyvet tőle, hogy azokban a Joseon-dinasztiára vonatkozó részeket rendesen olvassam át, mert legközelebb kikérdezi. Ám nekem nem kellett kétszer mondani. Következő konzultációig én nem csupán azokat, de még rengeteg kapcsolódó irományt is átnéztem, és felépítettem magamban egy vázlatot, ami a munkásságomat illette. Így második alkalommal már sokkal magabiztosabban álltam a professzor előtt, ki díjazta is előkészületeimet. Akkor láttam először azt a szemében, elismer engem valamilyen szinten, bár szavai nem ezt sugározták. Emiatt döntöttem úgy, nem fogok annyit adni mondandójára ilyen téren, mint tetteire, és jól választottam, ugyanis ha nem így cselekedtem volna, hamar otthagyom, mert sokszor volt lekezelő velem szóban. Ám tetteiben nem. Hiszen, ha komolyan gondolta volna mindazt, amit mondott, akkor egy percet sem szánt volna rám. De ezzel ellentétben ő órákat fordított a közös munkánkra.

Hónapok óta dolgoztunk együtt, leveleztünk és még telefonáltunk is néha, mikor végre meg mertem kérdezni egy apró dolgot, amit addig nem.
-Professzor!
-Nem tanítok, mondtam már. Ne hívjon így!
-Miszter Min, megkérdezhetem, miért egy olyan irodát kapott, aminek nincs ablaka? Azt hittem egy olyan nagy ember, mint maga, jobbat kap még a múzeum igazgatójánál is. - támaszkodtam könyvem felett érdeklődve pislogva rá.
-Jobb szeretem az ilyen kis lyukakat. Eldugottak. Nem feltétlen talál meg mindenki, aki keres. - lapozgatott egy műtárgynak számított könyvben.
-Értem. - fogadtam el válaszát, pár pillanat után pedig visszasüllyedtem könyvem soraiba.
-Ezt kerestem. - állt fel székéből, majd odajött hozzám és megállt mellettem néhány másodperccel később - Emlékeztem rá, hogy láttam ezt a képet csak nem tudtam, melyik könyvben. Nézze csak! - tette le elém - Ez itt Inhyeon királyné. - mutatott egy ősrégi rajzra - Tudom, nem ő most a maga témája, de a Joseon-dinasztia tagja ő is valamilyen mértékben, mivel pedig nagyon hasonlít rá és a neve is megegyezik vele, gondoltam érdekelheti.
-Akkoriban egyformán ábrázolták az uralkodókat. De nagyon megtisztelő, hogy hozzá hasonlít. Sohasem láttam még ezt a képet róla.
-Nem túl elterjedt, mert nem szokták kiemelni őt. Csak gondoltam érdekli.
-Igen. Köszönöm szépen. Sokat olvastam róla a névegyezés miatt. Elméletben utána kaptam a nevemet egyébként. Szeretem őt, tetszik a története.
-Mindezek mellett maga pont olyan gyönyörű, mint a királyné. - támaszkodott meg a könyv mellett az asztalon, én pedig meglepetten néztem fel rá. Most... udvarol nekem? - Jut eszembe, egész nap itt ült és ezeket a könyveket olvasgatta. Elég volt ennyi mára, nem gondolja?
-Én még... öhm... még-még ezt gondoltam elolvasom. - nem tudtam, mit kéne és hogyan mondanom. Ami azt illeti, Luda szavai kavarogtak a fejemben, mert mióta megtudta, segít nekem a szakdolgozatomban, azóta be nem állt a szája, hogy milyen szexi mentort sikerült magamnak fogni, aki megjelenése mellett az agyával is hódít.
-Megvárja az holnap is. Jöjjön, meghívom vacsorázni! - pakolt el kicsit asztaláról, majd felvette táskáját, és engem kezdett noszogatni.
Igazából nem kellett sokat mondania, én menete utána, hiszen tiszteletlenség lett volna visszabeszélni a részemről. Ő még mindig tiszteletreméltóbb volt nálam, így akkor sem mentem ellent mondani neki, mikor elhívott randizni. Vagyis, én azt hittem. De végül szerencsére nem egy étterembe ültünk be, hanem meghívott egy utcai kifőzdéhez vacsorára.
-Ez egy elég jó hely, így nem valószínű, hogy majd rosszul leszel tőle. - sétáltunk együtt tovább.
-Köszönöm a vacsorát, de nem kellett volna. - szorongattam a zacskót kezemben.
-Szívesen hívtalak meg. És remélem nem zavar, ha tegezlek. Most úgyis magunk vagyunk, itt nem számít az ilyesmi, ha kettesben vagyunk, szóval téged is megkérnélek, tegezz.
-Rendben, köszönöm szépen professzor.
-Miért professzorozol? - kuncogott fel - Rengetegszer hívsz így és mindig mondom, ne. Nem tanítok, nem vagyok tanár, így professzor sem.
-Számomra az. Nagyon sokat segít - köszörülte meg torkát mondatom közepén, hogy lazítsak kicsit - segítesz - javítottam ki magam - a szakdolgozatomban és nagyon okos is vagy. Szerintem zseni, akinek nagyon hálás vagyok, hogy megosztja velem tudását.
-Értem. De ezek csak az évek. Lehet, te majd sokkal okosabb leszel nálam mikor eléred majd az én koromat.
-Óóó, ezt igazán kétlem. Nincs olyan nagyon sok év közöttünk, és én már le vagyok maradva. Te ennyi idősen már publikáltál.
-Ettől még lehetsz okosabb nálam.
-Ezt igazán kétlem. Te is erre laksz? - vetettem fel kérdésemet.
-Nem. Csak gondoltam hazakísérlek. Nem túl biztonságosak az utcák este, én pedig nem rohanok. De persze ha gond, akkor magadra hagylak. Csak kicsit féltelek, mint nőt.
-Sokszor mentem már haza egyedül este, még sosem volt semmi gond.
-Akkor egyre csak nő az esélye, hogy egy este lesz, nem de?
-Lehetséges. - kezdtem magam egyre inkább úgy érezni mintha randin lennénk. Sohasem foglalkozott velem ennyire azokon kívül, hogy mikor telefonáltunk megérdeklődte a szakdolgozat mellett, milyen napom volt. Így ez hatalmas lépésnek bizonyult, talán számomra túl nagynak is, ám nem tehettem ellene semmit... vagy nem akartam. Lehet inkább az utolsó, mert... tényleg helyes volt, de az az elérhetetlenül jóképű. Aki olyan, mint egy doramaból kilépett herceg, ki meghódíthatatlan és minden nő álma. Talán pont ezért lepődtem meg annyira, mikor a kegyetlen külsejét levedlette, majd kedvesen fordult felém.

Aznap este hazakísért, ezzel pedig egy új, egyre sokszorozódó rendszert vezetett be, mely eleinte baráti volt, ám lassan átcsapott tipikus udvarlásba. A kezdetekben még nem mindig kísért haza, és fizethettem én is egyszer-egyszer a vacsorát, amihez ragaszkodtam is, hiszen ő sohasem kért semmit. Ám egy idő után ezt nem engedte nekem. Szinte megtiltotta, hogy magamnak fizessem, miután pedig vége lett a vizsgaidőszaknak, és a nyárra csak a diploma munkám maradt, felajánlott más elfoglaltságot is.
-A vacsora mellé most lenne egy javaslatom. Vetítenek egy filmet egy szabadtéri moziban. Nyári programok keretein belül természetesen. Történelmi vonatkozású, és bár nem a Joseon-dinasztiáról szól, gondoltam érdekelhet. Elvégre szereted a történelmet, ahogyan én is.
-Igen, de mi a címe? Lehet már láttam. - pakoltam el táskámba még az irodájában. Épp indulni készültünk vacsorázni, a szokásos módon, mikor ezt az ötletét felvetette.
-Az legyen meglepetés. De tetszeni fog szerintem, és nagyon remélem, még nem láttad. - mosolygott rám - De siessünk akkor! Nincs sok időnk a vetítésig. - kapkodott ő is.
Ezt viszont már teljes mértékben randinak vettem, míg az addigi programokat nem annyira. Nagyon lassan közeledett felém, csak néha tett egy-egy nagyobb lépést, de olyankor hagyott elég időt, hogy megszokjam és inkább úgy fogjam fel, ez egyszerű barátkozás, mintsem udvarlás. Így az elmúlt fél év alatt ugyan jobban megismertük egymást, ám sohasem ért hozzám úgy, mint egy kiszemeltjéhez. Nem fogta meg a kezem, nem ölelt meg, még csak egy puszit sem kaptam. Pont emiatt gondoltam azt, nem tervez komolyat velem, de ez a film... itt azért elkezdtem izgulni.
Mikor leültünk a fűbe, akkor kapcsolt a leghevesebb tempóra szívem, mert ő közelebb került hozzám, mint addig bármikor. Mögöttem támaszkodott meg úgy, hogy hátradőlhettem volna karjának, ám kicsit féltem még ezt meglépni. Nem tudtam, igazából mit szeretne ezzel elérni, így nem moccantam meg. Csak figyeltem a filmre, amit még tényleg nem láttam, melynek közepén közelebb hajolt hozzám, hogy mondjon valamit.
-Néhány dolog nagyon hű a valósághoz, de ezek a romantikus elemek... Kicsit eltúlozzák, nem gondolod?
-Nem tudom. Nem tudhatjuk valójában mi történt a múltban, ami a romantikát illette. Erről nem szívesen készítettek feljegyzéseket.
-Azért van néhány. Biztosan olvastál már te is. - sugdosott tovább a fülembe, amitől libabőrös lettem. Érezni a leheletét bőrömön, hallani hangját olyan tisztán, olyan közelről. Kicsit intimebb volt számomra ez a helyzet - Például Inhyeon. Ő rettentően szerette a férjét a történtek ellenére is. Ám nem csak őt. Volt neki egy nagyobb szerelme, de sajnos akkoriban a dolgok nem így mentek.
-Róla még nem olvastam ilyesmit. Ezt hol olvastad?
-Nem tudom már. - távolodott el - Mindenesetre a szépsége sok férfinak okozott álmatlan éjszakát. Akárcsak a tiéd.
-Köszönöm. - mégis mi mást mondhattam volna? Ötletem sem volt, pedig szívesen folytattam volna, de nem tudtam mivel. Újból lenyűgözött tudásával, a bókkal pedig végleg levett a lábamról. Kár, hogy én ilyenekkel nem tudok kedveskedni. Ahhoz nem vág elég gyorsan az agyam.
-Van egy dolog, amit már rég meg akartam kérdezni.
-Micsodát? - igen! Micsodát? Mondjad gyorsan, mert addig is izgulok.
-Sok történész gondolja úgy, hogy a mítoszok nem teljes mértékben épülnek betegségekre, vagy természeti jelenségekre. Néhányan még kutatnak is természet feletti lények után. Mint például sárkányok, vagy vámpírok. Te mit gondolsz ezekről? - meg sem lepődök. Mindig ezt csinálja. Lép egy hatalmasat, majd visszafogja magát, mintha egyáltalán nem udvarolni akarna.
-Sok hiedelmet bebizonyítottak, hogy betegségekre, járványokra épült. Például pont a vámpírokat. Szerintem felesleges a tudását egy intelligens embernek ilyesmire pazarolnia. Unikornisok, sárkányok és minotaoruszok, meg a többi hasonló nem létezik.
-Legalábbis dokumentálva nincsenek. A rádióhullámokat sem látjuk, mégis körbevesznek minket.
-Te hiszel az ilyesmikben? - pillantottam rá kérdően. Egy ennyire elismert tudós hinne ilyenekben?
-Ezt nem mondtam. Figyelj a filmre! Lemaradsz, és nem fogod érteni. - bújt ki kérdésem alól és csendben maradt.
Onnantól meg sem szólalt már a vetítés alatt. Mélyen hallgatott rám sem nézve amitől úgy éreztem, rosszat mondtam. Ezért gondoltam, ha már ő annyiszor lépett, én pedig egyszer sem, akkor most rajtam a sor. Így a film vége előtt, mikor már rendesen fájt mindenem, mert nem mertem megmozdulni, úgy döntötte kihasználom a mögöttem támaszkodó kezét, és nekidőltem vállára téve fejemet. Ám nem mondtam semmit, így egy picit kínossá vált a helyzet mindaddig, amíg nagyot nem sóhajtott, majd kényelembe nem helyezte magát egészen hozzám bújva. Én innentől számítom kapcsolatunkat, ám ő kicsit később kezdte.

-Nem szeretem, ha ekkora jelentőséget tulajdonítanak a szülinapomnak. - kapaszkodtam Yoongi karjába. Bekötötte a szemem, mielőtt kiléptünk volna az irodájából, így nem tudtam, merre visz és miért. Aznap volt a szülinapom nyáron. Majdnem a közepén, ő pedig kiderítette, majd kitalált egy meglepetést, amiről nem mondott semmit, csak hogy tetszeni fog.
-De ezt szeretni fogod. Mindjárt ott vagyunk.
-Rendben. - azért féltem csukott szemmel sétálni egy teljesen ismeretlen helyen, így rettentően szorítottam kezét. De ő biztosan vezetett, pár perccel később pedig megállított.
-Itt vagyunk. - vette le szememről nyakkendőjét, amely általában a fiókban pihent főnöke utasítására, hátha egyszer kelleni fog neki, bár ő valószínűleg nem ilyesmire gondolt a "vészhelyzet esetén" kifejezés alatt - Gondoltam körbevezetlek a múzeumban este. Beleértve az ideiglenes kiállítást is. Elvégre nálam jobb tárlatvezetőt nem kaphatnál magad mellé.
-Wow! - néztem körbe. Még sosem láttam a múzeumot este. Igazából nappal sem, mert nem szerettem annyi ember közé bemenni és hallgatni a téves információkat - Na ezt elismerem remek ajándékként.
-Ennek örülök. - mosolygott rám - Akkor menjünk is! Elég hatalmas ez a múzeum. - ment előre.
Valóban, nála jobb tárlatvezetőt nem is kívánhattam volna. Mindazok ellenére, hogy mennyit tanultam, azon az estén rengeteg új információt is megtudtam tőle. Nem hiába tartottam zseninek. A nyilvánvaló dolgokat nem mondta el nekem újra, hiszen nem volt rá szükség, ám különlegességekből sem volt hiány, melyek viszont érdekeltek. Ő ezt az igényemet elégítette ki, miközben számtalanszor megmosolyogtatott a sok kínos ténnyel, amit a hercegek és hercegnők szívesebben titkoltak volna el örökre.
-Ilyeneket te honnan tudsz?
-Nagyon, tényleg nagyon sokat olvastam és kutattam. Ennek hála, szerintem minden uralkodóról tudok néhány mocskos kis titkot, amit szerintem még ők is feledni akartak életükben.
-Értem. Szeretnék majd egy nap én is annyit tudni, mint te.
-Talán, egy nap. Nagyon okos nő vagy, így nem kételkedek abban, hogy majd egy nap tényleg tudj ennyi mindent. Viszont van még neked egy meglepetésem.
-Még egy? Elég lesz mára a meglepikből szerintem.
-Ez még tetszeni fog. Gyere! - hívott magával.
A vészkijárat felé vitt, ám ahelyett, hogy elhagytuk volna az épületet, lépcsőzni kezdtünk felfelé. Ebből gondoltam, valamilyen eldugott helyet akar mutatni a múzeumon belül, titkolt műtárgyat, ami nem rég érkezett, vagy a restaurátor termet, ám végül a tetőn kötöttünk ki.
-Ugye nem azt tervezed, hogy lelöksz a tetőről. - léptem ki a számomra kinyitott ajtón.
-Nem-nem, dehogyis. Csak itt hagylak éhen halni.
-Hát ez sokkal jobb.
-Csak viccelek. - nevetett ki - Gondoltam éhes leszel ennyi séta után és ugyan a múzeum nem a legmagasabb épület a városban, de remek búvóhely az éjszakai élet elől. Elég... romantikus egy szülinapi vacsorához... szerintem. - követett.
-Romantikus? - újabb szintlépés következett részéről, és mint mindig, most sem tudtam, mennyire messzire szeretne elmenni.
-Igen. Bár csak egy piknik. - terelgetett engem, majd meg is láttam a leterített lepedőt és egy táskát.
-Még nem terítettem meg, de adj pár percet. - pakolta is ki vacsorát és a borokat, amiket hozzá hozott, míg én leültem mellé.
-Megint csak én egyek? - nyújtotta nekem a dobozkát, benne egy adag vacsorával.
-Nem igazán vagyok éhes. - nyitotta ki a borokat is - Remélem ízleni fog.
-Köszönöm szépen. - kaptam meg poharamat.
-Boldog szülinapot! - emelte sajátját, hogy koccintsunk.
-Köszönöm!... Te mit iszol? Nagyon... furcsa szaga van. - igazából émelyítően rossz szaga volt italának, de ezt nem mertem mondani, míg saját boromba kóstoltam.
-Újfajta ízesítés, és sokan gyűlölik, mert gusztustalan, de én nagyon szeretem. - válaszolt, majd ledöntötte az egész poharat.
-Hűűű! Nem lesz ez éhgyomorra sok?
-Nem. De te egyél csak. Ígérem, nem foglak bámulni. - bújt hozzám, minek hatására pont az ellenkezőjét éreztem annak, amit mondott.
Ám végül hagyott rendesen megvacsorázni, mialatt ő megitta az egész üveg borát. Ez kis aggodalomra adott okot részemről, de akkor még ráhagytam.
-Nagyon finom volt köszönöm, ahogyan az estét is. Ez volt az egyik legjobb szülinapom. - dőltem neki. Teleettem magam. Azt hittem ki fogok pukkanni, annyira.
-Szívesen. Szeretlek boldoggá tenni. - bújt orrával fülemhez és hallottam minden lélegzetvételét, amiben némi rendszertelenséget véltem felfedezni. De a sajátomban is - Szólj, ha menni szeretnél. Nem szeretnélek itt tartani, ha nem akarsz maradni.
-Jó most ez így. Szívesen maradok.
-Ezt örömmel hallom. - kúszott lassan nyakamba, mit hagytam neki. Furdalt a kíváncsiság, ezúttal mekkorát szeretne lépni, és úgy tűnt hatalmasat, amint megkaptam tőle első csókját bőrömre. Felsóhajtottam, mert meglepett, de közben nagyon jól is esett. Arra gondoltam, ezzel szeretné majd megkoronázni az estét, én azonban nem tudtam eldönteni, ennyire messzire akarok-e menni, vagy sem. Ám őt engedtem még, had haladjon. Viszont mikor kezét lassan bevezette pólóm alá, majd felkúszott és egyik mellemre fogott, felpattantam. Ez kicsit gyors, hiszen még csak egy csókot sem kaptam tőle - Bocsáss meg. Messzire mentem. - maradt ülve és nem nézett fel rám.
-Semmi gond. Viszont... azt hiszem kicsit késő van és mennünk kéne.
-Hazaviszlek. - kelt fel.
-Köszönöm. Várj! Hazaviszel?
-Igen. Van kocsim és jogosítványom is.
-Eddig mindig sétáltunk.
-Igen tudom. Utána mindig visszajöttem az autóért. - indultunk vissza.
-Ezt eddig miért nem mondtad? Rengeteg időd ment el erre.
-Jobban szerettem sétálni veled és beszélgetni. Úgy több időt tölthettem a közeledben.
-Ahh... Ez kedves.
-Köszönöm. - ment elől, én pedig, mint kisdiák, követtem. Borzasztó látványt nyújthattunk, de nem igazán volt birtokomban józan eszem abban a pillanatban, így ez akkor fel sem merült bennem.

-Most már megengeded? - engedett el szokásos heves csókjából. Szülinapom óta ő nem volt hű önmagához és ahelyett, hogy visszavett volna, tovább közeledett. Így lyukadtunk ki néhány hét múlva ott, hogy minden reggel és este csókkal váltunk el, a nap folyamán pedig mikor olyan kedve támadt, felkapott, majd bepróbálkozott, hátha messzebbre engedem. Ezért kötöttünk ki itt, ahol. Irodája ajtajának dőlve, egymáshoz simulva, hevesen lélegezve.
-Itt? Máshol nem lenne jobb az első?
-Szűz vagy? - szegezte nekem kérdését. Nyers volt, de ő mindig is nyíltan rákérdezett bármire ami érdekelte.
-Nem, csak... Neked ez itt megfelel? Olyan személytelen.
-Személytelen azon a helyen szeretkezni ahol életem nagy részét töltöm, olyan könyveken, amiket imádok és melyeket rengetegszer olvastam már. Szerintem pont hogy ez a hely a legalkalmasabb. De ha szeretnéd, karjamiban viszlek haza, csak akkor nem tudom garantálni, hogy szánok rád elég időt. Nem biztos, hogy bírnék magammal. - csókolt nyakamba.
-Akkor a félig kész szakdolgozatomon akarod?
-Ühüm. - szorongatta épp fogai között bőrömet.
-Legyen. De legközelebb az ágyadban folytatjuk.
-Uhh! Ezzel már a következő menetre is felizgultam. - tűrte fel sietve nyári szoknyámat.
Nem szerettem volna ténylegesen ennyire érzelmek nélküli szexet. Nem olyanra vágytam, mintha egy kurva lennék akinek fizetett, kinek ruháját csak feltűri, öt perc alatt megrakja majd továbbáll, ezért én pólójával kezdtem foglalkozni. Ám feleslegesen aggódtam. Csak bugyimra vadászott, hogy bedughassa ujját, tovább pedig nem is kapkodott. Olyannak tűnt, mint aki szereti a szexet és minden vele járó dolgot, így az előjátékot is, aminek nagyon örültem. Még sohasem találkoztam olyan férfival, mint ő, aki annyira jól tudja, hova kell csókolni és mikor. Mellette teljesen kezdőnek, ügyetlennek éreztem magamat, de úgy látszott, ez őt nem zavarja.
-Nem nyomja a hátadat egy könyv se? - fektetett fel asztalára, majd gyorsan megszabadulva boxerétől kapkodva bontotta fel az óvszert.
-Nem. Bár nem a legkényelmesebb.
-Egyszer kérlek bírd ki. Ezt már nagyon rég szerettem volna.
-Mit?
-Megdugni téged ezeken a könyveken. - igazodott hozzám, majd minden akadály nélkül elmerült bennem.
Még én is meglepődtem, mennyire könnyedén fogadtam be, bár rendesen megdolgozott azért, hogy ez így történjen. Vállaira vette lábaimat és néhány lassabb mozdulat után rögtön gyorsabb tempóra kapcsolt, mialatt kezei egy percre sem pihentek. Sokszor álmodoztam barátnőm szavai miatt arról, vajon milyen lehet vele szexelni, de persze a valóság ezerszer élvezetesebb volt, mint bármilyen fantáziám. Még a szokatlan környezet és a tudat ellenére, hogy bárki meghallhat minket, sem tudtam minden nyögésemet visszafogni, amint ő férfiasságával egyre feljebb juttatott a fellegek közé.
-Yoongih! - kapaszkodtam lábaimat tartó karjaiba.
-Mégh! Mond újra! - hajolt fülemhez és vállaiba martam.
-Yoongih!
-Ahh!... Királynémh! - harapott nyakamba, szinte fájdalmasan, mitől meglepetésemre olyan orgazmust éltem át, amilyenre nem is számítottam. Azt hittem, nem szeretem a fájdalmat szeretkezés közben, de ő erre is rácáfolt - Ohh... de szorítasz! - kapkodta a levegőt és továbbra sem lassított - Bocsáss meg nekem, királyném.
Nem tudtam mire vélni, hogy királynénak szólít, de abban a pillanatban nem is akartam neki ezt megemlíteni és elrontani ezzel az első alkalmunkat. Inkább hagytam, had élvezze ki teljes mértékben a helyzetet, és csak akkor terveztem felemlegetni ezt, mikor eltávolodik tőlem. Ám abban a pillanatban volt valami, ami jobban érdekelt.
-Véres a szád? - pillantottam meg pirosan csillogó ajkait és nyakamra kaptam a kezem - Ennyire megharaptál?
-Nem vészes. Semmi gond nem lesz, csak felszíni. - nyalogatta száját, miközben engem nézve szabadult meg a használt gumitól.
-Ezt meg kéne mutatnom egy dokinak. - keltem fel.
-Nanana! - elkapott. Valamiért nagyon megszédültem.
-Csak lassan királyném.
-Miért hívsz így? - kérdeztem vissza, miközben leültetett.
-Mert... nagyon hasonlítasz valakire, akit rettentően szerettem. És ő egy királyné volt.
-Miről beszélsz? - ragadtak le lassan szemeim.
-Majd ha felébredsz, elmondom. Remélem... te meg tudsz majd nekem bocsájtani.

Az volt az utolsó mondat, amit még megjegyeztem mielőtt elaludtam. Legközelebb pedig egy olyan helyen ébredtem amit nem ismertem. Egy puha ágyban az éjszaka közepe felé. Arra gondoltam, Yoongi lakásán vagyok, hiszen hol lettem volna, ha egyszer biztos voltam benne, az nem a saját ágyam. Lassan keltem fel, még álmos voltam valami miatt, de nem is mertem igazán mozogni az ismeretlen terepen. Egy furcsa, de gyönyörű hálóing volt rajta, amit biztos voltam, hogy Yoongi adott rám. Úgy látszott, annak ellenére, hogy hogyan harapta meg a nyakamat még törődött velem, hiszen az is rendesen be volt kötve.
-Yoongi? - botorkáltam ki a szobából.
-Felébredtél. - pattant föl kanapéjáról, kezében azzal a förtelmes szagú borral, amit néha iszogatott - Hogy vagy? - tette le poharát a kávézóasztalra, mely tévéje előtt állt.
-Kicsit fáradtan.
-Sajnálom, az én hibám. Nem szabadott volna megharapjalak, de elragadtattam magamat.
-Semmi baj. Meglepő módon élveztem.
-Tényleg? - lepődött meg.
-Igen. Különös érzés volt, de... az adta meg az utolsó lökést. Ahh! - takartam el arcomat - Ez kicsit zavarba ejtő.
-Azt mondtad - fogta meg csuklóimat, és lejjebb húzta azokat, hogy lásson - érdekel, miért hívlak királynének.
-Igen.
-Nos... talán ülj le hozzá. - húzott oda a kanapéhoz, ő pedig helyet foglalt a kávézóasztalon velem szemben - Azt szeretném, ha végighallgatnál úgy, mint az első alkalommal mikor láttál. Hogy zseniként tekintesz rám akinek minden szava igaz és megcáfolhatatlan, bármi is legyen az.
-Rendben. - furcsálltam kicsit, hogy rögtön egy ilyen kikötéssel kezd bele.
-Minden szavam. Világos?
-Igen.
-Jó. Szóval, az ok, amiért történész vagyok az az, hogy nagyon öreg vagyok. Öregebb, mint bármilyen élő embere. Ezért vagyok ilyen jó ebben, ezért tudok ennyi mindent, ennyi titkot és tényt, mert ott voltam, saját szememmel láttam mindent. Pont ez az oka annak is, hogy miért vagy az én királyném. Emlékszel mutattam egy régi festményt Inhyeon királynéról, hogy mily gyönyörű volt, és igazad volt, ezeken minden uralkodó egyforma, de én emlékszem, valahányszor megpillantom azt a képet, hogy milyen csodálatos teremtés volt, mert ott voltam. A Joseon-dinasztia idejében küzdöttem be magam a királyi család mellé, mint tanácsadó, és már a második uralkodónál is ott voltam. Megéltem rengeteg háborút, küzdelmet és hódítást, de ezek mind nem érdekeltek. Nem igazán foglalkoztam az emberekkel, csak a magam jólétével, amit úgy érhette el, hogy az uralkodókat szolgáltam. Máskülönben megöltek volna. Ám egy nap megjelent Inhyeon királyné. Nagyon fiatal volt mikor először láttam, de már akkor is magával ragadott. Olyan egyedül volt abban a királyi udvarban, hogy együtt éreztem vele. Egy igazgyöngy volt a sok hamis rubint közt és végtelenül magányos. Az érdekek idejében élt, de olyan tartással viselte amilyet még sohasem láttam. Teljesen levett a lábamról, így amikor csak tudtam vele voltam. Emiatt pedig lassan beleszerettem. Mikor száműzték és annyi embert megöletett a király úgy döntöttem, többé nem érdekel a királyi család, és vele tartottam. Azok voltak életem legszebb évei. Nagyon szerettem őt, de a királynak egy idő után megváltozott a véleménye. Nem tudom, kit akart vissza maga mellé, engem vagy Inhyeont, mindenesetre visszavette magához, és onnantól a viszonyunk csak titokban folytatódhatott. Inhyeon csodálatos asszony volt, aki nem érdemelte meg, hogy így bánjanak vele, sem azt, hogy így haljon meg, miattam. A történelem könyvek sokszor úgy írnak róla, betegségben halt meg, de van ahol úgy, megmérgezték és ez az igazság. A király ragaszkodott hozzá egy idő után, mert Inhyeon erős tartású volt és sokszor ez hatalmas tekintélyt adott neki. Tudott róla, hogy viszonyunk van, de nem érdekelte, mert sosem derült ki. Ám voltak olyanok akik féltek emiatt. Ők úgy gondolták, jót tesznek majd Sukjongnak azzal, ha megölik, de szerencsére nem így volt. Elvettek egy olyan nőt mindkettőnktől aki sokat jelentett, főleg nekem. A történelemkönyvek azt írják, a királynak egy álma volt, amiben Inhyeon segítséget adott azzal kapcsolatban, ki ölte meg őt, de igazából én jöttem rá erre és meggyilkoltam mindenkit, akiknek köze volt ehhez. Sosem voltam olyan dühös, elkeseredett, magányos, mint akkor. Ő volt a mindenem, te pedig rá emlékeztetsz. - gyűltek könnyek a szemeibe, melyeket azonnal vissza is fogott - Nem csak a neved, de a természeted és az arcod. Nagyon hasonlítasz rá, mintha csak ő lennél ennyi évvel később. Annyira hiányoztál.
-Yoongi. Inhyeon több, mint háromszáz évvel ezelőtt élt.
-Ohh, igen. Ez a másik. Azért haraptam véresre a nyakadat, mert nem bírtam visszafogni az állati ösztönömet, ami miatt ennyire öreg vagyok, hogy Inhyeont is ismertem. Emiatt iszom azt a büdös valamit is, ami igazából emberi vér. Ezért kérdeztem meg azt is, mennyire hiszel a természetfelettibben. Ezért nem eszek veled soha, nincs ablak az irodámban és nem mozdulok ki míg a Nap az égen van, csak ha nagyon fontos, akkor is tetőtől talpig beöltözök, hogy ne égjek el. Mert én egy olyan vérszívó vagyok, amikről a rémtörténetek szólnak. Egy a modern kori Darkulák közül.
-Azt akarod mondani nekem, hogy vámpír vagy? - lepődtem meg. Egyre abszurdabb dolgokat talált ki.
-Igen. Egy elég öreg vámpír. Ezért találtam meg azt a leletet, ami megváltoztatja a történelemről alkotott képünket. Mert tudtam, hol keressem. Emlékeztem rá. Ezért tudok annyi uralkodóról piszkos dolgokat, és emiatt olvasta olyan régi könyveket, amik ma már a múzeumok tulajdonába tartoznak.
-Vámpírok nem léteznek.
-De léteznek. És te éppen beszélgetsz eggyel.
-Haza szeretnék menni. - álltam fel.
-Ezt sajnos nem engedhetem meg. - követte tettem - Addig maradsz amíg ezt el nem fogadod.
-Ha vámpír vagy, hol a fogad? Vagy pohárban tartod?
-Csak visszahúzva. - nyitotta nagyra száját melyekben megpillantottam a megnövekedő szemfogait, majd szemére tévedve vörös íriszeit.
-És most megeszel engem? - huppantam vissza a kanapéra. Máshová nem tudtam hátrálni.
-Nem. Ha ez lenne a tervem, már megtettem volna... Félsz tőlem. - szólalt meg néhány pillanatnyi csend után.
-Mi mást tehetnék?
-Megbízhatnál bennem. Ha csak vacsorának kellenél, akkor már felfaltalak volna szex közben. Elvégre nincs is annál jobb, mikor egyszerre elégül ki az ember és lesz is tele a pocakja. - mosolygott rémisztően.
-Ezzel nem segítesz.
-Jaj, nyugalom. Nem bántalak. - hajolt le hozzám - Vagyis nem direkt. De van, hogy nem tudom megállni szex közben. Viszont vissza tudom magam fogni, hogy ne egyelek meg. Ellentétben másokkal, akik néha a halál markaiba sodorják párjaikat.
-Elfogadtam. Haza mehetek?
-Késő van. Ne mászkálj! Inkább csinálok neked vacsorát. Mit szeretnél enni? - ajánlotta fel szolgálatait, de nem igazán tudtam válaszolni, azt sem tudtam, milyen opcióim vannak, így rábíztam a döntést.

Az volt az egyik legfélelmetesebb este az életemben annak ellenére, hogy ő mennyire természetes viselkedett velem. Kicsit tartottam tőle, ám reggel hazaengedett, így ez a félelmem akkor el is illant. Szerettem volna némi időt kapni, hogy ezt átgondoljam és feldolgozzam, de az egyetem kezdete lassan közeledett, amikor is be kellett mutatnom a félig kész szakdolgozatom tanáromnak, így dolgoznom kellett Yoongival tovább. Ő pedig nem hagyta, hogy egy percre is elfelejtsem azokat, amiket mondott. Valamivel mindig emlékeztetett, mialatt tovább udvarolt. Ám sosem mutatta meg a másik formáját mellyel annyira rám ijesztett, így úgy döntöttem, tesztelem inkább én.
-Maszatos az arcod. - dobtam be egyik nap, mire ő felpillantott rám irataiból.
-Hmm?
-Maszatos vagy.
-Hol?
-Hát... nézd meg a tükörben.
-Inkább töröld le nekem. - hajolt közelebb hozzám.
-Adok egy tükröt. - kutattam elő táskámból ki kézitükrömet.
-Felesleges.
-Nem-nem. Nézd csak meg magad. - tartottam fel neki.
-Gúnyolódni akarsz? Tudod, hogy nincs tükörképem. Nem látom.
-Mutasd csak! - keltem fel székemből és mellé álltam, hogy megnézzem, tényleg nincs-e neki - Wow...
-Mondtam. Szóval hol vagyok maszatos? - fordult felém hatalmasakat pislogva.
-Tényleg vámpír vagy. - néztem rá.
-Eddig nem hittél nekem?
-Csak... biztosra akartam menni. - tettem le tükrömet - És a fokhagymát sem bírod?
-Nem. Ahogyan a szentelt vizet sem, vagy a keresztet. No meg a karót a szívemben. Azt nagyon nem. De hol vagyok maszatos? Töröld le!
-Nem vagy az. - vettem le róla szemüvegét - Csupán... érdekelt, hogy igazat mondasz-e. - simítottam végig puha bőrén - És hidegebb is vagy. Ez eddig fel sem tűnt.
-Ritkán értem közvetlen a bőrödhöz.
-De... lélegzel... és ver a szíved. - tettem kezemet nyakára.
-És merevedésem is van, igen. - mosolygott.
-Most?
-Nem úgy értettem. - nevetett fel - Néha tévesek a könyvek is. Nekünk is élnünk kell valahogy, nem igaz? Bár az tény, nem vagyunk teljesen emberek.
-Az feltűnt... Mióta nem öregszel?
-Nagyjából háromszázötven éve. Nem tudom pontosan. Néha elfelejtettem számolni az éveket.
-De a bőröd még mindig puha. - simogattam arcát.
-És érzem rajta ujjaid melegét.
-Azt is érzed, ha megcsókollak? - kúszott tekintetem ajkaira.
-Minden porcikámban.
-De én nem az a királyné vagyok, akit annyira szeretsz.
-Nem. Viszont sokkal több vagy nála és... ezerszer jobban szeretlek. - állt fel helyéről.
-Yoongi! - karolt át olyan lendülettel, hogy majdnem hanyatt estem, majd megcsókolt. Olyan lágyan, mint még soha, olyan türelemmel, amely azelőtt mindig száműzve volt kapcsolatunkból és engedett nekem. Először irányítottam nyelveink harcát melyből rájöttem, jobb szeretem, ha ő vezényel - Azért egy dolgot szeretnék kérni, mint királyné. Első és utolsó így.
-Mi lenne az?
-Te csókolj engem, ne fordítva! Te sokkal jobb vagy benne.
-Rendben. - mosolygott és letámadott újra azzal a hevességgel, vággyal, tapasztalattal, mint korábban én pedig... én pedig átadtam neki minden irányítást örökre.



(Remélem tetszett nektek az az OS ami... cudar hosszú lett. Ezért bocsánatot kérek újból, de... ezt muszáj volt ilyenre. Aztán majd hozom szép lassan az összes tagot, mint vámpír. :)
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

8 megjegyzés:

  1. úristen ez baromi jó lett! :D
    Várom a többiekről is ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kook is kint van, de szerintem Suga eddig legjobb. :D Bár indig a legújabb a legjobb. ><

      Törlés
  2. Ez elképesztően jó lett! Imádom a történelmet, nekem is jól jönne egy vámpír Yoongi, akitől legalább ilyen sokat tanulhatnék... Ez a fici szerelem első olvasásra ❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Úristen! Ez nagyon ott van! Fúú de jó lenne egy Jin-es is! ;) :D

    VálaszTörlés
  5. Tényleg nagyon jó lett!! Bár nem Suga a biasom,de ez valami eszméletlen lett! Jin-esbe is szívesen olvasnék! ;) :D

    VálaszTörlés
  6. Naaaagyoooon jóóóóó! Iiiiimáááááádooooom! Yoongi karaktere naaaagyoon jó!

    VálaszTörlés