Jungkook Hentai OneShot

Picurit rövidebb, mint az utóbbi időben született OS-ek, mindössze 4300 szó körül van.
Fantasy(vámpír), 18+, káromkodás, szex, vámpírhoz méltóan pedig vér is lesz.



OC szemszöge! (Saját karakter, azaz te/olvasó!)


Eleinte félelmetes volt. Már mikor megtudtam, mi is valójában, hiszen nem árulta el azonnal. Normálisnak tettette magát, mintha olyan ember lenne akár a többiek, kemény munkahellyel, mely után csoda volt, ha esténként ráért. Nem furcsálltam, eszembe sem jutott semmi, főleg nem ilyen gondolat, hogy valamilyen más teremtmény, mert nem hittem a természetfeletti lényekben. Ő pedig nem hamarkodta el a dolgokat. Hagyott élni a kis világomban, az emberek között boldog tudatlanságban, miközben el sem tudom képzelni, hogy küzdhetett magával. Ugyan néha láttam rajta, valamivel nagyon nincs megbékélve és frusztrált, sosem mondta el, mi az. Akkor is kibírta mellettem azt az időt amennyit együtt voltunk, ugyanúgy megölelt és velem aludt, mint bármikor máskor, csak feszültebben. Én ezt betudta annak, hogy rettentően rossz napjai vannak a munkában, amiatt ilyen, mivel ezt sosem rajtam vezette le. Egyszer nem mordult rám, vagy kezdeményezett vitát, de ha mégis kialakult kettőnk között igyekezett minél hamarabb lezárni ezeket a veszekedéseket. Egyáltalán nem szeretett idegeskedni és ezt látványosan kerülte is, aminek nagyon örültem, mert így sikerült nyugodtan megbeszélni minden problémánkat. Ez pedig akkor is bevált, bár picit döcögősebben, mikor végre rászánta magát, hogy elmondja, nem teljesen olyan ember, mint bárki más.
-Imádom, mikor itt fekszel az ölemben. - ültünk a kanapén egyik este és tévéztünk, miközben ő hajamat félresöpörve puszilgatta nyakamat, ahogyan mindig.
-Szeretek az öledben feküdni. - simogattam engem ölelő kezeit.
-Tudod mit szeretek még nagyon?
-Fáradt vagyok. Itt fogok elaludni lassan.
-Érzem én... nem is arra gondoltam. - nyalt végig nyakamon.
-Akkor mire? Ha jó neked, hogy közben alszok Á! - ugrottam fel, amint első alkalommal harapta át nyakamat. Halálra rémültem, mert nagyon könnyen ment neki és olyan volt, mintha két tűvel szúrt volna meg, miközben azok fogai voltak. - Normális vagy?! Mit csinálsz?! - mordultam rá, amint kezemet nyakamra szorítottam és ránéztem. Ekkor azonban még jobban megijedtem. Iriszei vörösen izzottak, miközben felkelt a kanapéról, hogy közelebb jöjjön hozzám. Szája nyitva volt, lihegett, akárcsak egy élvezetesebb estén, mikor hosszú játék után végre megadom magam, ám ezúttal fogai rémisztően hosszúak voltak, melyeken valószínűleg az én vérem piroslott.
-Jobb, ha leülsz. - karolta át derekamat.
-Mit csináltál velem? - szerettem volna megkapaszkodni benne, de nem sikerült. Egyre erőtlenebb lettem, már a lábaim sem engedelmeskedtek és karjaiban rogytam a földre.
-Ne próbálj meg felállni, most egy darabig kába leszel.
-Mi ez? Véres a kezem. Mit csináltál?
-Most úgysem fogsz emlékezni, ha elmondom. - fektetett hanyatt - Inkább pihenj. Reggel megbeszéljük. - nyelt nagyot, miközben tekintete véres kezemre tévedt.
-Jungkook... - sötétült el teljesen a világ, az utolsó pedig, amit megtapasztaltam az nyelve volt tenyeremen. Annyit még éreztem, de semmi többet.

Másnap saját hálószobámban ébredtem, ám minden ablak be volt sötétítve, így nem tudtam, hogy hány óra lehet. Jungkook mellettem aludt olyan nyugodtan, mintha előző este nem történt volna semmi sem, én pedig ettől azt hittem, csak rosszat álmodtam. Viszont mikor megpróbáltam felkelni az nem sikerült annyira zökkenő mentesen, mint kellett volna. Szédültem és még mindig erőtlen voltam. Csak az ágy szélére tudtam kiülni amikor éreztem, van valami a nyakamon. Megtapogattam és akkor rájöttem, hogy egy igen profin felhelyezett kötés az. Emiatt kezdtem el aggódni, hogy talán mégsem álmodtam az előző estét, de nem tudtam elhinni a történteket. Inkább arra gondoltam, az elmém viccelt meg és teljesen más zajlott le tegnap, így felkeltettem Kookot.
-Jungkook! Ébren vagy? - dőltem vissza az ágyba és odabújtam hozzá.
-Mi az? - nyitotta ki szemeit, mintha nem is aludt volna.
-Nem vagyok jól. Mi történt tegnap?
-Fáj a nyakad? - ült fel, de én fekve maradtam mellette.
-Nem. De miért van bekötve?
-Mert megharaptalak.
-De ennyire? Nem kéne orvosnak látnia akkor?
-Ezt nem. Ezt senkinek sem szabad látnia, el sem mondhatod senkinek.
-Eddig is hagytál magad után nyomot, most miért baj?
-Mert ez teljesen más. Azért haraptalak meg, mert éhes voltam és már nem bírtam tovább. Kíváncsi voltam, milyen ízed van. - hajolt le hozzám, majd még nyakam ép oldalát kezdte csókolgatni - Izgulsz. Félsz tőlem? - nyalt végig bőrömön egészen államig.
-Honnan veszed?
-Hirtelen felgyorsult a szíved. Csak sajnos, ez nagyon beindít.
-Mit csinálsz velem? - akkor már tényleg féltem tőle. Erőm nem volt menekülni, így mást nem tudtam tenni csak aggódni, hogy egy elmebeteg karmai között ragadtam és ott fogok meghalni a saját lakásomban egy olyan embertől, akitől ezt pont nem vártam volna.
-Semmit, ha nem engeded meg. Te jó ég! - éreztem meg tűhegyes fogait nyakamon, de nem harapott meg. Valószínűleg csak ennyit akart, hogy érezzem - Ihatok belőled? Kérlekh! Tegnap csak egy apró korty volt, de az nagyon ízlett. Kérlekh! - lehelte nyakamra - Akarok még belőled! Megengeded?
-Ne bánts... félek tőled... - mondtam igazat, hátha van benne még annyi, ha tényleg szeret, hogy nem tesz meg velem olyasmit, amit nem szeretnék.
-Ahhh! Haza kellett volna mennem. - mászott le az ágyról - Így most egész nap szenvedhetek. - járkált mellettem.
-Mi bajod van neked?
-Éhes vagyok. De ez nem lenne baj. - guggolt le és újból piros szemeivel nézett rám - Csak odáig vagyok érted. Nagyon finom vagy, alig bírom ki nélküled. De nem akarlak kényszeríteni. Csak tudod ez olyan, mintha egész nap csupán az előjátékig jutnánk és nem kapok többet. Ezt akartam elmondani már nagyon régóta, csak... féltem mindig. Végül úgy döntöttem, így a legkönnyebb. Szabadnapos vagy és nem tudsz elfutni. Van időd feldolgozni míg itt fekszel és arra is rájössz azonnal, hogy nem kell tőlem félned, mert csak egy szavadba kerül, hogy leálljak. Így talán nem hagysz el, mert vámpír vagyok.
-Vámpírok nem léteznek.
-Akkor szerinted mi vagyok? Mitől vannak ilyen hosszú fogaim és miért haraptalak meg így. Nem tűnt fel, hogy sosem voltunk vacsorázni? Sosem ettem előtted, mindig találtam kifogást. De az igazi oka az volt, hogy én nem olyat eszek, mint te. Ezek miatt! - villantotta meg hegyes fogait - Mert én ezekkel mást eszek és engem más táplál. Ha belenéznél a hűtőmbe látnád a sok tasak vért különböző formákban. - lesokkolt mindaz amit mondott.
Nem hittem el elsőre. Azt gondoltam, hogy a fejében van a gond és kezelésre szorul, de nem mertem neki ezt megmondani, hiszen ki voltam szolgáltatva neki. Inkább nem szóltam semmit, csak feküdtem ott, ő pedig magamra hagyott, hogy pihenjek még. Azonban amíg nem hittem el neki, amit mondott, Kook nem engedett el. Helyettem jelentett beteget főnökömnek, lakásomból pedig nem léphettem ki, de nem is tudtam volna. Valamitől napokig erőtlen voltam, így csak ő ingázott az én és saját lakása között, hogy hozzon magának mindent amire szüksége van. Börtönben érezte magam, nem mertem semmit sem tenni ami őt egy kicsit is felbosszanthatta volna mindaddig, amíg rá nem jöttem, hogy nincs mit vesztenem. A szabadságom már oda, ami felér az életemmel, így elhatároztam, bátrabb leszek a lakásban és egyik este végre nélküle léptem ki hálószobámból. Azonban meg is torpantam az ajtóban.
-Mit csinálsz?
-Eszek. - tette le a vizes kulacsot, amiben azonban nem víz volt, és kicsit elszégyellte magát, ugyanis lesütött szemel állt fel, hogy eldugja előlem.
-Tényleg ilyen lennél? - dőltem az ajtófélfának.
-Igen. - állt meg nekem háttal a konyhában - Elfogadod végre, hogy ilyen létezik?
-Kénytelen leszek, nem?
-De. - fordult meg - Ha pedig megbarátkozol velem, akkor maradok. De ha nem, akkor elmegyek. Csak arra kérlek, ne mond el senkinek.
-Nem mintha hinne nekem bárki is.
-Attól még ne. Van, aki vadászik ránk.
-Mik vannak... - sóhajtottam. Ez akkor is hihetetlen, de menjünk bele a játékába - És honnan van a vér? Vadászol embereket?
-Megvan a magunk kis közössége. De nem vadászunk senkit. Fizetünk ezért az embereknek és nem veszélyeztetjük az egészségüket.
-De engem megharaptál. - sétáltam a kanapéhoz. Gyenge voltam és nem szerettem volna tovább állni, mert nem voltam biztos magamban.
-Párunkat szoktuk. Finom tud lenni a másik. Plusz - jött oda hozzám - nagyon izgató. Ha megengedi a másik, hogy szex közben megharapjuk az huh... Már ettől is megszédülök. - ült le sarkaira elém a földre.
-Ezért haraptál mindig?
-Igen. De akkor a fogaim nélkül. Abban benne volt a küzdelem is, hogy ne éles fogakkal harapjalak meg, azért fájt neked annyira. Egyébként nem fáj ennyire, mert csak átszúrom a bőröd és annyi. Több sebet nem okozok.
-És nem vérzek el? Ha az ütőeremre harapsz el kéne, nem?
-Nem azt harapom meg. Azt csak ha ölni akarunk. Fut ott egy véna is. Én azt harapom és nagyon pici sebet ejtek rajta. Pont annyit amennyi elég néhány kortyhoz. Többtől amúgy is nagyon rosszul lennél.
-Így is rosszul vagyok.
-Ez már más. Nem akartalak kiengedni míg fel nem dolgozod. Akkor attól voltál rosszul, hogy a nyálamban van egy olyan anyag, ami ha a véredbe kerül elkábulsz. Így nem ficánkolsz. De nem fogom neked ezt erőltetni. Ha nem szeretnéd ezt az életedbe akkor szó nélkül elmegyek. - hajtotta le fejét, mintha nem merne rám nézni.
-Nem tudom... csak... engedj ki. - félve kértem vissza tőle szabadságom.
-Elmehetsz bármikor. - magyarázott újra felpillantva rám - Többet nyugtatót sem kapsz. Holnaptól már sokkal jobban leszel, én pedig elmegyek este, hogy ne befolyásoljalak. Így is épp eléggé rettegsz tőlem nem akarom, hogy úgy érezd, kényszerítelek. Bárhogy dönthetsz.
-Honnan veszed, hogy rettegek?
-Minden alkalommal, mikor beléptem hozzád a szobába, őrülten dobogni kezdett a szíved. Most is. Hallom. De ez érthető. Mindenki félne az utóbbi napok történéseitől. Mintha egy sorozatgyilkos tartana fogva. De sosem öltem senkit. - hallgatott el. Valamiféle választ várt tőlem, vagy reakciót arra, amit mondott, ám nem tudtam semmit sem mondani - Hozok neked enni, alig eszel mostanában. - állt fel és a konyhába ment.

Valóban rettegtem, ki ne félt volna egy ilyen embertől, ám betartotta szavát és másnap, mikor felébredtem, már sehol sem volt. Nyomot sem hagyott maga után. Úgy eltűnt, mintha sohasem járt volna lakásomban, pedig akkor már majdnem egy éve találkozgattunk. Ettől végtelenül megnyugodtam és végre vissza tudtam térni a megszokott életemhez. Ám Jungkook hiányzott. Mindazok ellenére, hogy mennyire megrémisztett, tulajdonképpen nem bántott, nem tett velem olyat, amit nem akartam és el is engedett miután bebiztosította magát, hogy nem árulom el senkinek. Ez pedig érthető volt, így nem haragudtam rá. Ugyanúgy szerettem, mint azelőtt és emiatt rettentően hiányozni kezdett. Nem is bírtam sokáig, csupán egy hétig nélküle, azután felhívtam. Látni szerettem volna, vele lenni, de azt nem tudtam, hogy megengedném-e neki a többit, ezért azokról nem is mondtam semmit. Jungkook pedig nem faggatott emiatt. Azt hiszem, ő pont ugyanannyira hiányolt engem, mint én őt, így azonnal rohant hozzám amint tudott.
-Nem jössz be? - kérdeztem, amint bambán álltunk az ajtó két oldalán, miután kinyitottam azt neki.
-Nem mehetek be, ha nem látsz szívesen. Ház tilalma, - lépett beljebb - csak akkor jöhetek be, ha behívsz. Minden alkalommal megkérdeztelek, nem tűnt fel?
-Nem figyeltem. - zárkóztunk be.
-Nem hagytam itt semmi cuccot szóval... akkor most azért hívtál, mert folytatjuk? Vagy csak udvarias vagy és személyesen szakítasz velem? - feszengett.
-Nem akarok szakítani. - ölelt át azonnal, ahogy ezt kimondtam - Hiányoztál Jungkook.
-Te is nekem! És ez azt jelenti, hogy meg tudsz békélni velem?
-Úgy tűnik.
-Megharaphatlak? - szorított még mindig magához.
-Nem tudom. Nem vagyok biztos magamban. Adj egy kis időt!
-Rendben. Nem fontos. Ha nem szeretnéd, soha nem foglak megharapni.
-Köszönöm.
De akkor még nem tudtam, mi is lesz majd a jövőben. Egyenlőre csak őt szerettem volna úgy, mint azelőtt és többé-kevésbé meg is kaptam. Bár már eljátszotta néha, hogy kis sportos kulacsából vacsorázva mászkált lakásomban, míg én mással foglalkoztam, de nem csinált belőle mindennapi rendszert. Csak szoktatni szeretett volna a helyzethez, elvégre ez sohasem változhatott meg, nekem kellett ezúttal hozzá igazodnom, én pedig akármennyire is nem vette észre, de próbálkoztam. Igyekeztem úgy nézni rá, hogy neki ez a normális és szükséges is, ha nem akar meghalni, ám ezzel sokszor hoztam olyan helyzetekbe, amiket nem tudott mire vélni és úgy tűnt, szégyellte is magát emiatt. Például amikor csak néztem, hogy szürcsöli a vért kulacsából mialatt mobilozik. Mert amint észrevette, meredten nézek rá egyetlen szó nélkül, inkább abbahagyta és kerülte tekintetemet. Próbálta elrejteni vacsoráját szemem elől, ha kellett emiatt még ott is hagyott néha. Olyan volt, mintha szégyellné magát. Ugyanúgy, ahogyan szex közben is, mikor kértem, használja a fogait, mert szeretem. Akkor is lesütötte szemeit, de sohasem tett eleget kérésemnek. Minden alkalommal így viselkedett, amitől már kezdtem én rosszul érezni magamat. Ezért változtatni szerettem volna ezen de úgy tűnt, sehogy máshogy nem tudok, csak ha megengedem neki, hogy tűhegyes fogaival megharapjon.
-Jungkook? - léptem be egy szál köntösben egyik este a hálóba, ahol ő már oldalára feküdve pizsamában pihent ágyamban.
-Hm? - hümmögött csupán.
-Csak a nyakamat haraphatod meg?
-Őőőő. - mozdult meg, de nem nézett rám - Nem.
-Van kedvenc helyed, ami nem a nyakam? - ültem le az ágy azon oldalára, ahol mindig is aludtam.
-Több is.
-Ha nem fog kilátszani a ruha alól a nyoma, akkor szeretném, ha megharapnál. - leptem meg kérésemmel, mire felült és nagy kerek szemekkel nézett végre rám. Azt hiszem, nem volt biztos benne, hogy jól hallott.
-Mi?... Komolyan gondolod?
-Igen. Megharaphatsz, csak ne látszódjon ki a ruha alól, ha dolgozni megyek. Remélem van olyan pontom, ami jó lesz így.
-Van csak... Tényleg biztos vagy benne?
-Igen. Szeretném. Kíváncsi vagyok milyen, ha rendesen megharapsz, hogy tudok róla és hogy te is tudsz... enni belőlem. - ezt nagyon furcsa volt kimondani, de nem találtam jobb szót - Aztán nem tudom, hogy lesz. Csak szeretném megtapasztalni, hogy rendesen tudjak dönteni. - nem szerettem volna, ha azonnal úgy érzi, ezt innentől lehet neki, mert még én sem voltam ebben biztos és nem akartam becsapni.
-Értettem. Gyere! - ült közelebb hozzám, majd az ölébe húzott. Először megcsókolt, gondolom ezért, hogy kifejezze, mennyire örül nekem és milyen nagyra értékeli, hogy ezt bevállalom érte. Ahogyan pedig közben magához szorított megnyugtatott, nincs mitől félnem, ő vigyázni fog rám. Néhány pillanat múlva elengedte ajkaimat, majd apró puszikkal haladt lefelé nyakamon, amitől kicsit újra izgulni kezdtem - Felizgat, hogy ennyire idegeskedsz és próbálod leplezni. Nagyon felizgat. - csókolgatott tovább, én pedig pizsamájába kapaszkodtam.
Lesöpörte vállaimról köntösömet, majd haladt egyre lejjebb mellemig. Nem mondott semmit, hogy hol szeretne megharapni, így egyre jobban féltem, mikor fogom megérezni fogait és csak reménykedtem, nem áll majd meg egy kérdés erejéig sem, hogy szabad-e, mert akkor lehet, visszautasítom. Szerencsére nem így tett és végül egy inkább meglepettséggel teli nyögést engedtem fel torkomból, mikor bal mellem belső felén átharapta bőrömet. Kapkodtam a levegőt, de Jungkook is. Éreztem minden lélegzetét, ahogyan azt is, amint nyelte a kortyokat. Rémisztő volt abban a pillanatban. Féltem, nem bír majd megállni, hiszen annyira vágyott erre legutóbb is, hogy könyörgött érte. Mikor pedig szédülni kezdtem, ami elég hamar bekövetkezett, csak még jobban rettegtem a csúnya végtől.
-Kookh! - esett le fejem és már mozdulni sem tudtam, mialatt ő elengedett, majd ledöntött az ágyra.
-Semmi baj. - támaszkodott fölém. Szája piroslott véremtől, melyet gondosan lenyalt ajka minden szegletéről mialatt hatalmasakat nyelt - Ez csak a kábító hatás. Reggel felébredsz és minden rendben lesz.
-Legalább olyan, amilyennek vártad? - pislogtam lassan, még utolsó erőmből kiküzdött kérdésem után.
-Sokkal jobb! - csillogtak vörösen szemei - De jóból is megárt a sok. - mosolygott.
Ezek után már csak hallottam, hogy mászkál a lakásban, ám szemeimet nem bírtam felnyitni. Éreztem, amint beköti sebemet, melyet ő ejtett, majd betakar és hozzám bújva kíván jó éjszakát.

Másnap reggel sokkal nehezebben ébredtem, mint általában, de Jungkook nem hagyott elaludni, hogy elkéssek a munkámból. Azonnal kávéval várt ahogy sikerült végre felülnöm, majd rögtön érdeklődött is hogyan létem felől. Láthatóan nagyon aggódott értem és én ebből tudtam, sosem bántana, sosem tenne olyat, amit nem akarok, így belementem, hogy akkor harapjon meg, amikor csak szeretne. Ám bátortalan volt és mindannyiszor engedélyt kért, ráadásul túlzásba sem vitte. Igen ritkán szánta rá magát, hogy sebet ejtsen rajtam, akkor is mindig más helyen mélyesztette belém hegyes fogait és igen rövid időre.
-Imádom, mikor felgyorsul a szíved ettől. - ölelt magához, ahogyan ültem a kanapén és tévéztem.
-Nem tudom, miért izgulok. Nem az első.
-Nem baj az. Szeretem, mikor így dobog. - húzta le vállamról pizsamámat.
-Ha ideges vagyok is szereted?
-Nem, akkor nem. Csak azt szeretem, ha élvezetből izgulsz. Mint a szex, vagy ez. Tudom, hogy nem vagy mérges, nem is olyan ízű a véred, sem félelemé, inkább csak... izgatott vagy, hogy mi lesz.
-A vállamat fogod megharapni? - néztem le rá, amint megéreztem fogait,
-Igen. Baj? Máshol szeretnéd? - egyenesedett fel.
-Igazából csak azon gondolkodtam, hogy nyelvből, vagy ajakból próbáltad-e már. - ültem vele szembe és ritkán látott vörös szemeiben gyönyörködtem.
-Csók közben? Még soha. De érdekesen hangzik. - mosolygott alsó ajkát beharapva - Csak neked nem lesz rossz? Érezni fogod a saját véred, amiből nem is nyelhetsz sokat, mert különben orvos lesz a vége.
-Csak kíváncsiságból érdeklődtem. Hátha ki akarod próbálni. De ha nem, akkor nem erőszak.
-De! Ki akarom próbálni. - vált izgatottá.
-Akkor?
-Csak nem tudom, hogyan csináljam. A nyelved harapjam meg, vagy az alsó ajkad? - gondolkozott el.
-Ahogy kényelmesebb.
-De én nem tudom, melyik kényelmesebb. Hmm... próbáljuk ki előbb az alsó ajkad. Igyekszek majd beljebb harapni, hogy ne látszódjon. - mászott közelebb hozzám - Aztán remélem most is olyan jól fogod bírni a kábultságot, mint mostanában.
-Reméljük. - néztem fel rá, ahogyan feltérdelt.
-Nem leszek hosszú. Húú... de izgulsz. - mosolygott.
-Nem ér csalni. Én nem hallom, hogy dobog a szíved.
-Biztosíthatlak, a kőkemény vámpír szívem eszeveszettül ver. - habozott.
Lehet valami reakcióra számított, de én már nem terveztem semmit sem mondani neki, csak csókjára vártam. Amint pedig megkaptam igyekeztem kiélvezni, mielőtt megfoszt attól, hogy rendesen viszonozni tudjam minden mozdulatát, ám hiába teltek a másodpercek, fogai nem mélyedtek belénk. Csak nyelveink vívtak egymással hatalmas harcot, majd lassan elengedett.
-Nem haraptál meg. - jegyeztem meg azonnal.
-Jaj, tényleg! - kuncogott - Azt elfelejtettem. - tért vissza hozzám, de nekem még kellett egy kis idő, hogy kinevessem magam, amiért ilyen kis szétszórt, miközben Jungkook is csatlakozott hozzám, de utána rögtön megadtam neki a lehetőséget, hogy kipróbálja az új helyet, hátha tetszik mindkettőnknek.
Ám annyira mégsem volt jó, mint vártuk, így közös megegyezés alapján felhagytunk ezzel. Inkább maradtunk az olyan pontokon, amit mind a ketten szerettünk, vagy legalább is ő imádott, én pedig megengedtem neki. Így keletkezett néhány lenyomat a combomon, amit pusztán játékból ejtett, hiszen nem igazán volt kényelmes helyen elérhető véna neki, de szeretett szórakozni. Ezért néha a hasamat is harapdálta, bár ott nagyon figyelt, milyen mélyen mereszti belém fogait. Még lapockámra is tetovált egy jó néhány napig megmaradó sebecskét, de persze fenekem sem maradhatott ki a sorból, amit egyik hétvégi reggelen talált meg. Igazán kellemes ébresztés volt, de hála az erős nyugtatójának, csak egy párnát tudtam hozzávágni mielőtt visszaaludtam volna.

-Szeretlek. - súgta a fülembe egyik este a szokásos tévénézésünk közben.
-Ühüm... Mi? - kaptam fel fejemet válláról, mert azon pihentettem mindig, így tudta nyakamat csókolgatni, ha már harapni tilos volt számára.
-Szeretlek. Még sosem mondtam, pedig nagyon hosszú ideje együtt vagyunk. - ez igaz volt, hiszen már a második évben jártunk, de valahogy ez a szó eddig sohasem csúszott ki a szánkon - De most úgy éreztem, kell.
-Nyilván. - fészkelődtem ölében - A vacsorának mondani kell, hogy szereted, különben nincs vacsora.
-Ahhj! Nem azért mondtam. Hanem mert így érzem. Ha nem hagynád, hogy megharapjalak akkor is mondtam volna. Nem ezen múlik.
-Ennek örülök. - nyúltam fel hátra arcához, hogy megsimogassam - Én is szeretlek.
-Akkor megharaphatom a nyakadat?
-Ha tudtam volna, hogy csak ezért mondod, nem dőlök be. - vettem vissza kezemet.
-Nem ezért mondtam. Csupán eszembe jutott. Különlegessé kéne tenni az estét, mikor először mondtuk, arra pedig mi lenne jobb egy mozgalmas éjszakánál, melynek végén megharaphatlak ott, ahol tilos. Akkor emlékezetes este lenne. - férkőzött újra nyakamhoz.
-Akkor hetekig magyarázkodhatok, mi az a seb a nyakamon. Te tudsz rá jó kifogást?
-Nem, de majd kitalálunk valamit. Akkor megengeded? - vette még emberi fogai közé fülemet.
-De csak ha kapok érte én is valamit.
-Ahh! - sóhajtott fel és magához szorított - Ezt kapod a kis kerek hátsódba. - éreztem meg keményedő férfiasságát.
-Elfogadható ajánlat. - bújtam hozzá.
Imádtam, ha a nyakammal játszott és hiába foglalkozott vele annyit mindennap, sosem változott az az érzés amit kiváltott belőlem. Mindkettőnknek egyfajta előjáték volt, amit szinte a végtelenségig bírtunk húzni különösebb gondok nélkül és sokszor ezt meg is tettük. Mikor pedig végre ölében ültem vele szemben, csak jobban élveztük minden egyes másodpercét, mialatt én hajába túrtam ujjaimmal. Szerettem, ahogy fenekemre fog és nyakamat nyalogatja, csókolgatja, míg én mélyeket lélegezve csupán simogatom izmos testét pólóján keresztül. Karjaiban velem állt fel a kanapéról, majd mintha súlytalan lennék vitt egyenesen az ágyig, melyre szó szerint ledobott. Nem szeretett volna akkor annyit vesződni a ruhákkal, ezért gyorsan vetkőzni kezdett, melyben követtem. Hamar megszabadult mindentől, ám nekem nem hagyta, hogy egyedül váljak meg nadrágomtól, főleg nem bugyimtól. Imádott ő megfosztani attól, ezzel is csak jobban felizgatva magát, én pedig nem szerettem volna elvenni tőle ezt az örömöt. Miután már egy ruhadarab sem takarta testemet fölém támaszkodott és hosszasan megcsókolt, mialatt ujjai lassan végigkúsztak oldalalmon, majd hasamon és végül megállapodtak lábaim között. Csiklómat kezdte masszírozni, míg én is szerettem volna vele foglalkozni, ezért ezúttal én csókolgattam és harapdáltam vállát, ameddig hagyta. Azért én is imádtam fogaim között érezni bőrét, még ha nem is voltam annyira erőteljes, mint Jungkook. Ám hamar el kellett engednem és már csak körmeimmel tudtam kifejezni, ennyire felizgatott, ahogyan apró puszikkal haladt melleimfelé. Majd nagyon meglepett mikor végül nem ezt folytatta, hanem elővette hegyes fogait és apró szúrásokat ejtett bőrömön, amire válaszul teljes erőmből karmoltam végig hátán.
-Csak felszíni. - mosolygott fel rám vörös szemeivel és csillogó fogsorával - Épp hogy csak vérzel. De szeretem ezt a helyet. - nyalogatta egyik mellem belső felét, ahol két kis vérző seb díszelgett.
-Megleptél. - sóhajtoztam.
-Fájt? - mászott vissza hozzám.
-Egy kicsit.
-Nagyon nedves vagy. - nyalogatta fogait, amint ujjai belém csúsztak.
-Már egy ideje játszadozol velem. Mit vártál?
-Ahh, ennek most nagyon örülök. Csak ez ne változzon most! - kelt fel, majd az éjjeliszekrényen álló dobozhoz nyúlt, hogy elővegyen egy gumit. Mióta harapdált nem mertük kockáztatni a bogyót, egyikőnk miatt sem - Ez az utolsó, be kell érned most ennyivel. - térdelt lábaim között, amint felhúzta magára a vékony műanyagot.
-Reggelig menni fog.
Mielőtt azonban elfoglalta volna kiváltságos helyét még megbizonyosodott afelől, hogy a lehető legjobban felizgasson, ezért végignyalt puncimon, majd forró csókot nyomva csiklómra felemelkedett és hozzám igazította merev péniszét. Gondtalanul fogadtam be, amint pedig teljes méretében elmerült bennem ölébe vett.
-Egy kicsit irányíts te ish. - lihegett, bár még elég lassan.
Ringatózni kezdtem ölében kezeivel fenekemen, miközben igyekeztem néhány csókot is lopni tőle, ami elég nehezen sikerült. Imádtam kemény péniszét, melyből sohasem volt elég és szerettem megkapaszkodni izmos karjaiban, hogy minél gyorsabban tudjak mozogni, mialatt néha rászorítottam bennem lüktető nemi szervére, amitől felmordult. Én is nyögni kezdtem, ahogyan egyre több időt töltöttem el karjaiban, melyek már szorosan markolták fenekemet és segítettek a mozgásban is. Éreztem mennyire kíván, hogy pár perc múlva már nem fog tudni uralkodni magán, hiszen sosem volt rá képes, ha elélvezett, de ezt imádtam benne a legjobban. Mikor olyan vadállattá vált, amitől én is elvesztettem fejemet és elértem a csúcsot minden alkalommal. Ezért mikor hangosan felmordult, majd ledöntött az ágyra már tudtam, az utolsó néhány lökés következik. Szokásához híven egyik kezével hajamba túrt, majd meghúzta azt, én pedig eres karjaira szorítottam, ahogyan tovább nyögtem alatta. Ám ezúttal nem érte be csupán annyival, hogy bőrömbe harapva mordul hatalmasat, amint olyan keményeket lök rajtam. Most tűhegyes fogait mélyesztette izmaim közé erembe, amivel megízlelte véremet én pedig azt, hogy mennyivel erőteljesebben élvez el ettől. Éreztem, amint szó szerint megremegett felettem, míg nyakamra tapadva kortyolt nagyokat.

-Jungkook-ah! - sóhajtottam fel, hogy most ne merjen megállni, ő pedig megértette kívánságomat. Tovább mozgott olyan lendülettel, mint néhány pillanattal korábban, így én is képes voltam elérni orgazmusomat, melyet megérezve szinte azonnal megállt, de ezúttal nem bántam. Hiába volt ez más, sokkal jobb és erőteljesebb, mint korábban, sajnos nem tudtam rendesen kiélvezni, mert szédülni kezdtem - Kookh! - lihegtem - Kookh! - szólongattam, miközben vállát veregettem, hogy térjen vissza hozzám és álljon le, mert kezd messzire menni - Szerelmem... lassítsh! Rosszul vagyok. - hallottam meg fülemben dobogó szívemet, mire végre elengedett.
Azonnal felült és fejéhez kapta egyik kezét. Láttam rajta, nem önmaga, de nagyon küzd azért, hogy visszatérjen hozzám.
-Sajnálomh! - lélegzett mélyeket - Elragadtattam magam.
-Sok volth.
-Nem, mégh... - szorította össze szemeit - Határeset. Nem életveszélyes.
-Alig látok.
-Mindjárt segítek rajtad. - kelt fel, majd megszabadulva a gumitól rohant el. Nem tudtam, miért megy, de csak reménykedtem benne, hogy tényleg tud majd segíteni - Először bekötözlek. - tért vissza némi kötszerrel, mert valami fehérséget még észleltem kezeiben - Aztán kapsz egy kis támogatást vér szinten. - látott is hozzá, hogy szépen ellát engem - Csak ne aludj el! Próbálj ébren maradni addig, míg végzek. Mesélj valamit!
-Egy ilyen jó este milyen szarul végződik. - jegyeztem meg szép lassan, mert elég kába voltam még.
-Nagyon sajnálom. Nem tudom, mi ütött belém. - kötözte be nyakamat.
-Tetszett legalább?
-Szerinted, ha nem tetszett volna, most ez lenne? - bontott ki pár zacskót, vagy nem is tudom, hogy miket, mert nem láttam őket rendesen még a lámpa fényénél sem. Elég rosszul működtek szemeim abban a pillanatban.
-Nem tudok most gondolkodni. Nézd el nekem.
-Nagyon élveztem, elképesztő élmény volt és ha lehetne, még sokszor megismételném, de ezek után hanyagolni fogom, azt hiszem.
-Csak érezd a határt. - hunytam be szemeimet.
-Ne aludj el! Még ne! - szólt rám - Ez egy kicsit fájni fog.
-Jobban, mint a fogaid? - mosolyogtam.
-Nem hiszem. - szúrta meg kezemet és éreztem a tűt karomban. Mintha vért adtam volna, csak most éppenséggel kaptam, mert néhány pillanattal később már sokkal jobban éreztem magam.
-Tárolsz ilyet a hűtőben? - pislogtam rá lassan.
-Biztonság kedvéért. Meg már csak olyat iszok, mint a tied. Bár ezek így is messze állnak a tiedtől, de nagy részt megegyeznek a te vércsoportjaiddal.
-Ez kedves. Ennyire megszerettél? - mosolyogtam fel rá.
-Nagyon. És igazából féltem, hogy majd egyszer nem tudok megállni, ezt pedig nem kockáztathattam. Így inkább tartottam egy tasakot a hűtődben eldugva, hátha szükségem lesz rá. Viszont nem tudok többet adni neked. Túl hideg ahhoz. Nem tudtam felmelegíteni elég gyorsan. - tette le ölébe a tasakot Jungkook, majd kezei közé fogta.
-Érzem is, hogy milyen hideg és fázok.
-Sajnálom. - sütötte le szemeit - De többet ilyen nem lesz. Azért próbálom neked felmelegíteni csak... folyadék. Nem olyan egyszerű.
-Tudom. De nem baj ha ilyen vagy. Majd gyakoroljuk, hol állj meg és nem lesz gond. - akadt össze tekintetünk.
-Ugye tudod, hogy aranyat érsz? - mosolygott végre ő is, én pedig vörös szemei és éles fogai ellenére sem féltem tőle. Inkább melegnek, kedvesnek éreztem tekintetét.
-Most már igen. Aludhatok?
-Várj még kicsit! Beszélgessünk, amíg ez lemegy.
-Rendben. De miről?
-Bármiről. Engem minden érdekel, amit te mondasz. Egyszerűen... minden...



(Remélem tetszett ez a kis oneshot, amit egy barátnőmmel folytatott esti beszélgetés ihletett, kivel igazán odavagyunk, meg vissza az ilyen kis fantáziáktól és annyiszor merült ez fel, hogy már muszáj volt megírni egy részét. Aztán lehet még lesz hasonló. Ki tudja? :D
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )