Jin&Jungkook&Jimin OS BoysLove

Mivel Jin beteg, így nem bírtam ki, muszáj volt még írnom egy ficit. Hiába vagyok hulla, nem pont őt fogom kihagyni. Ugyebár mondtam nektek, JinKook valószínűleg, de végül Jimint se hagyhattam ki. Elvégre mostanság olyan közel áll Jinhez, hogy nem maradhatott ki.



-Hyung! - szólította meg Jungkook Jint, amint az megfontoltan sétált a konyhába. Máskor mindig szedi a lábát, most azonban lassú volt.
-Hmm? - állt is meg Kookra nézve.
-Minden rendben?
-Mmm... jah. Csak keveset aludtam az este, aztán fáradt vagyok már. - folytatta útját.
-Biztos?
-Igen! - válaszolt immár a konyhából, Jungkook pedig visszatért tabletjéhez.
Éppen azon szörfölt még a neten, chatelt a barátaival és olvasgatta a híreket a nappaliban. Mindenki mást csinált már a dormban. Néhányan filmeztek, sorozatoztak, esetleg kockultak, mások olvastak, vagy már a takaró alatt feküdve görgettek az internet bugyraiban. Jungkook még az éberebbek közé tartozott, hiszen nem volt rajta pizsama, ám Jin, kit az előbb szúrt ki, hogy totyog a konyha felé, már inkább az ágyban fetrengősökhöz.
-Jungkook-shi! Mehetsz fürdeni! - dobta tabletjére pizsamáját Jimin, ki már egy ideje zargatta, hogy menjen és feküdjön le időben.
-Mindjárt.
-Nem mindjárt, most!
-Jó!
-Jungkook-shi!
-Hagyjál már! Nem vagy az anyám!
-De holnap meg én fogom hallgatni, hogy álmos vagy. - állt mellette morgósan Jimin.
-Inkább foglalkozz Jinnel!
-Miért?
-Alig áll a lábán. Most tántorgott ki a konyhába és ahogy hallom, nem talál valamit. - állt fel Kook, majd kezében ruhájával indult inkább a fürdő felé.
-Szóval ő csörömpöl. - nézett az említett helység irányába.
-Jahp. Baszogasd őt, ne engem! - hagyta ott Jimint Jungkook.
Jimin lopakodva meg is közelítette Seokjint. Nem szerette volna, ha az egyből észreveszi őt, így az ajtóban állva leskelődött, míg hyungja ügyetlenkedett. Úgy tűnt főzni akar valamit, de ahhoz képest, hogy máskor hangtalanul milyen fogásokat dob össze, most mindent elejtett, kiöntött, vagy levert.
-Ahh! Fene kis lábas. - pakolt össze a földről, amint a legalsót kihúzva természetesen az összeset ledöntötte. Még jó, hogy az alsó szekrényben voltak, így nem a fején landoltak.
-Segítsek hyung? - ugrott már ekkor oda Jimin, mint aki most érkezett.
-Jaj igen, köszönöm. - állt fel, majd letépett egy darabot a kéztörlőről, végül pedig hatalmas levegőket véve beletüsszentett.
-Minden rendben? - érdeklődött felfelé pislogva társára Jimin.
-Igen, persze. Köszönöm a segítséget Jimin.
-Mit csinálsz? - pakolt vissza a szekrénybe az említett.
-Csak egy levest, meg teát.
-Figyelj csak, majd én megcsinálom. Feküdj vissza, beviszem neked.
-Nem kell. Megcsinálom.
-És a teát? Én is szeretnék inni egyet. Akkor már a tiedet is megcsinálom. - hazudott. Ismerte Jint, nem engedte volna, hogy a fiatalabb kisegítse, ezért ez tűnt a könnyebbik útnak.
-Rendben. Tudod, hogyan szeretem. Csak egy picike cukrot tegyél bele. - fogott hozzá leveséhez.
-Persze. Máris kész! - látott neki a teáknak, miközben Jint végig figyelte.
Hyungja amúgy lendületesen főzött, hozzáértő mozdulatokkal és mindig tudta, miért nyúl éppen, ám most lassú volt. Nem is ízesítette, ahogyan szokta. Csak beledobált levesbe néhány szörnyen rosszul felaprított zöldséget és ennyi. Ott állt fölötte, mint valami bamba kezdő és várta, hogy minden rendesen összefőjön. Inkább tűnt úgy, hogy Suga hyung mesterkedik a konyhában, nem Seokjin, a nagy szakácsmester.
-Biztos minden rendben hyung? - készült el a teával, miközben Seokjin bambult a szekrénybe, hogy mégis milyen tányérba tegye vacsoráját.
-Igen.
-Figyelj csak. Itt a teád? - tolta Jin elé, ki le is nézett a bögrére - Menj be, viszem a levesed, jó?
-Jó. - fogadta el meglepő módon az ajánlatot Seokjin, ki el is tűnt a folyosón.
-Azt hittem levest főztél. Olyan illatok szállingóztak a konyhából. - futott össze a folyosón egy pillanatra Jin Kookkal, ki éppen Jiminhez tartott, csak megjegyezte észrevételét - Ohh! Szevasz hyung! Hát te főzöl?
-Nem. - pakolt elő Jimin - Jin. Csak inkább a kezébe nyomtam a teát. Rossz volt nézni, hogy tányért sem képes választani. Valami baja van amúgy. Nincs teljesen magánál.
-Mert?
-Olyan... ügyetlen. A levese pedig... akár én is csinálhattam volna. - szedte ki társának vacsoráját - Nincs a toppon. De nem tom, mi van vele.
-Lehet csak fáradt. Azt mondta, rosszul aludt.
-Jin akkor is tud főzni. Más lehet. Vegyél elő nekem egy pár pálcikát kérlek.
-Oké. - segített Jiminnek a fiatalabb.

Ágyba vitték ketten Seokjinnek vacsoráját, ki laptopjára pislogva fújta forró teáját. Félig be volt takarva, körülötte pedig még csupán néhány használt zsebkendő hevert. Ám Jimin már ekkor ráébredt a dolgok miértjére, amit később meg is osztott Jungkookkal. Így másnap reggel ő korábban kelt, mint hyungja, és loholt a legfiatalabbhoz, hogy felébressze azt.
-Gyere Kook! Azt mondtad, segíteni szeretnél.
-Még öt percet! - mocorgott ágyában.
-Akkor aludj. Majd én megcsinálom Jinnek a reggelit.
-Megyek... ott vagyok már, nem látod? - feküdt még mindig ágyában.
-Aludj csak. - ment ki szobájából Jimin.
Ám végül csak erőt vett magán, így pár perc múlva követte. Jungkook társával együtt készített reggelit Jinnek, ki nem is tudott semmiről semmit. Csupán az étel illatára ébredt, de annyira rosszul aludt este, olyan sokat forgolódott és annyira folyt róla a víz, hogy az utolsó pillanatig elhúzta az ágyból kikelést. Ám igazából akkor sem jutott túl messzire, hiszen küszöbén megjelent Jimin. Tulajdonképpen az ő hatására akart felállni, mint egy teljesen egészséges ember, csak a fiatalabb visszaparancsolta.
-Pihenj még egy kicsit! A többiek most készülődnek. - tette le Seokjin reggelijét annak éjjeliszekrényére - Hoztam enni. Egyél csak. Kook mindjárt hozza a teádat, meg egy kis gyógyszert.
-Nincs semmi bajom. Nem kellett volna.
-Jah, persze. Teljesen jól vagy, azért van körülötted ennyi zsebkendő és azért áll hatalmas összeragadt tincsekben a hajad. Reggelizz, aztán gyógyszer, utána pedig felkelhetsz.
-Én vagyok a hyung Jimin. - szólt a fiatalabb után Jin.
-Az lehet, de jelenleg beteg is. Szóval nem érdekelsz. - hagyta ott Seokjint Jimin. Torkában dobogott szíve, hogy ilyet mert mondani társának, ezért szedte a lábait, de ugyanakkor kötelezőnek érezte. Hyungja sohasem kért volna segítséget, inkább esik össze este otthon, minthogy bárkinek elmondja, rosszul van.
Ám ezúttal kénytelen volt elfogadni a törődést. Kényelmes volt számára, hogy olyan kimerülten kiszolgálják, neki pedig meg sem kell mozdulnia.
-Itt a teád hyung! - térdelt le ágya mellé Kook, miközben Seokjin csak csipegetett reggelijéből.
-Köszönöm. - nyúlt a forró italért.
-Nem vagy éhes?
-A-a. - rázta fejét.
-Azért egyél egy picit. Ezt a gyógyszert nem lehet éhgyomorra bevenni. - nézegette a kezében behozott gyógyszeres levelet - Azt írják étkezés közben. Szóval egyél még picit.
-Mi az?
-Lázcsillapító és fájdalomcsillapító. - nézett társára Jungkook - Ahogy elnézem rád fér.
-Ez kedves.
-Bocsánat. Csak nagyon megviseltnek tűnsz.
-Nem aludtam jól. - kortyolt teájába.
-Gyorsan túlesünk a napon és aludhatsz. Majd, ha hazaérünk csinálunk neked vacsorát, meg teát, forrócsokit esetleg.
-Kedvesek vagytok, de megy nekem is. - mosolygott halványan.
-Látom... Hyung!
-Hm?
-Hagyd, hogy segítsünk. Legalább most az egyszer. - néztek egymásra néhány pillanatig síri csendben. Jin mérlegelt, Kook meg megpróbálta elővenni legaranyosabb arcát, amivel meghathatja társát.
-Rendben. - érte el célját. Ám Seokjin nem tudta, mibe egyezik bele.

Mert Jimin és Jungkook félszemmel figyelték őt egész nap. Mikor leült a színfalak mögött, hogy alszik pár percet míg várnak, egyikük a semmiből bukkant fel egy kis lepedővel, hogy betakarja őt. Mikor szipogni kezdett, vagy csak tüsszentett egyet, esetleg egyre jobban fájt feje, valahogy mindig megjelent valamelyikük egy zsebkendővel, vagy gyógyszerrel, ő pedig nem győzte megköszönni a kedvességüket. De mindezek tetejében még este is ellátták. Valahogy rá is fért, mert amint hazaértek ő elment fürdeni, és rögtön ezután lefeküdt aludni. Nem volt ereje semmihez, ezért kifejezetten hálás volt, mikor Jimin ezúttal is megjelent egy kis tál tésztával, hogy legalább egyen némi vacsorát, hiszen egész nap alig fogyasztott valamit, ami nem tesz túl jót az állapotának.
-Hyung... ébren vagy? - lopakodott be hozzá az éjszaka közepén Jungkook.
-Igenh. - lihegett Jin - Mit szeretnél?
-Aludhatok veled?
-Beteg vagyok Jungkook. El fogod kapni.
-Nem fogom. Én erős vagyok. - sétált oda ágyához Kook - Aludhatok veled? Vagy nem szeretnéd?
-Meleg van ám az én ágyamban és sokat forgolódok. Nem tudnál aludni.
-Akkor hozok neked egy lázcsillapítót és tudunk mindketten. - loholt el a sötét lakásban Jungkook, így Jinnek esélye sem volt tiltakozni. A fiatalabb meg is jelent néhány perc múlva egy bogyóval, plusz egy pohár vízzel, amit Seokjin ezer örömmel húzott le.
-Köszönöm.
-Akkor aludhatok itt?
-Ha elviselsz. - vonult ágya távolabbi végéhez.
-El. - mászott be takarója alá Jungkook - Te medencében alszol?
-Inkább menj vissza a saját ágyadba. - fordított neki hátat Seokjin.
-Csak vicceltem. Tudom. Na, hyung! Mindjárt jobban leszel a gyógyszertől, és tudsz aludni. - mászott rá társára Jungkook.
-Koala vagy?
-Egynegyed részt.
-Élvezet lesz ez az éjszaka.
-Ugye? Szerintem is!
Ám Jin szarkasztikus megnyilvánulása ellenére egész jól aludt. Amint beütött a bogyó, már nem izzadt tovább és feje sem fájt, így azonnal álomba is merült. Nem volt nehéz, hiszen nagyon lemerítette az egész nap.

Reggel Jiminre ébredt, amint az Jungkookkal küzd. Próbálta valahogy a fiatalabbat kiimádkozni ágyából, ám az, mint valami mágnes, ragaszkodott hyungjához.
-Jungkook-shi! - próbálta suttogva rábírni a felkelésre - Hagyjuk pihenni a hyungot. Sőt... tudom, hogy segíteni akarsz rajta. Gyere, és csinálj neki reggelit. Azzal segíthetsz.
-De most jól alszunk. Nem akarok menni.
-Tudom, hogy aggódsz hyungért. De segíthetsz is neki.
-Így eleget segítek. - motyogott.
-Kook!... Nem sajátíthatod ki hyungot!
-De igen.
-Nem... Kook! Ne csináld ezt!
-Hagyjad Jimin! - szólalt fel végre Jin is, ki a vita tárgyát képezte - Maradhat, ha szeretne.
-De... de ez nem ér, hogy én csinálom a munka oroszlán részét, ő pedig learatja a babérokat.
-Nagyon hálás vagyok neked mindenért. De ha nem szeretnéd, nem kell csinálni, tudod jól. Nem kötelező. Meg tudom csinálni magamnak is.
-Nem! - ugrott fel Jimin - Szeretném. Csak... ha ő kap jutalmat... - vörösödött Jimin.
-Akkor feküdj ide te is. Vagy más fajta jutalmat szeretnél?
-Nem csak ő. - motyogott Kook.
-Hm?
-Semmi!
-Inkább csinálok reggelit. - hagyta ott őket Jimin.
-Mm... - sóhajtott Jin - Szóval mit mondtál Kook?
-Segítek Jiminnek! - ugrott ki az ágyból, majd magára is hagyták Jint.
Aznap úgy tervezték, mind hazamennek, hiszen már szabadságon voltak hivatalosan is, ám a busani fiúk még nem indultak vissza otthonukba. Inkább maradtak a dormban és hyungjukat ápolgatták.
-Tuti nem jöttök? - hagyta el Hoseok és Yoongi a lakást.
-Hagyjad már őket, és menjünk! - szólt rá Yoongi társára.
-Jó, de biztos? - állt az ajtóban Hoseok.
-Igen. Kicsit még maradunk Jinnel. - vigyorgott Jungkook.
-Hát jól van. Ti tudjátok. Akkor mi megyünk. Jó... pihenést! Chaten majd úgyis beszélünk. - köszönt el tőle Hoseok.
-Igen.
-Gyere már! Vagy mehetsz külön taxival! - üvöltött Yoongi.
-Megyek-megyek. - indult útjára Hoseok, Jungkook pedig bezárkózott.
Hárman maradtak. Egy beteg, ki a nap nagy részében alszik, és két egészséges fél, kik minden tüsszentésér ugrottak, hátha segíthetnek. Ahhoz képest, hogy mennyi ideig pihent Seokjin, Jimin és Jungkook elég sokat mozgott. Körbeugrálták, mint egy indián a tüzet, miközben az idősebb tudtán kívül versenyeztek, ki menjen be legközelebb. Ám ezúttal nem az volt a tét, hogy ki pihenhet, hanem, hogy ki mozoghat.
-Miért rajongsz ennyire hyungért? - kérdezte Jimin.
-És te?
-Én kérdeztem előbb!
-De te ápolod régebb óta!
-Én vagyok az idősebb.
-Én vagyok régebb óta Szöulban! - veszekedtek, mire meghallották Jint tüsszenteni.
-Most én jövök! - lökte arrébb Jimin a fiatalabbat. Vagyis csak lökte volna, ám az erős volt.
-Nem! Én jövök! Hyung! - estek be az ajtón - Ébren vagy?
-Igen. Min veszekedtek? Csak azt hallottam, hogy kiabáltok.
-Semmin. Nem is fontos. Csináljak levest? Vagy ennél valami mást? Rendeljek? - érdeklődött Jimin.
-Igen, rendelj Jimin, addig én idefekszek hyunghoz melegíteni őt. - mászott be Jin mellé Kook.
-Ez nem ér!
-Igazából inkább kimennék most a mosdóba. - kelt fel Seokjin - De van valami, amit tehettek.
-És mi az? - csillant fel mindkettejük szeme.
-Nézzetek meg velem egy filmet az ágyamból. Azt tehetitek értem.
-Oké!
-Hozok kukoricát! - pattant fel Kook.
Így végül mindketten megkapták amit akartak, miközben Jin jót mosolygott magában. Sohasem kapott még ekkora figyelmet társaitól, bár nem is szeretett volna a sok teendő közepén, ám így, hogy pihenhetnek kicsit, jobb. Viszont nyomta lelkét, hogy a fiatalok miatta nem mennek haza családjaikhoz, de nem tudta rábeszélni őket erre napközben, ezért feladta. Végül ezt találta ki számukra. Érezte, hogy versengenek egymással, ki, mennyit ugrálhat körülötte, ha pedig már ennyire ott akartak lenni mellette, akkor ő ezt találta ki számukra. Bár tudta, ő valószínűleg el fog aludni a film alatt, ám azért megpróbálta az ő kedvükért.
-Kényelmes? - feküdt középen a most elég picikének bizonyuló ágyon Seokjin.
-Igeeen! - ölelgette Jungkook.
-Fogjuk rá. - mocorgott Jimin.
Ám valahogy mindannyian megtalálták a legjobb helyet maguknak, ahonnan megfelelően látják a laptop képernyőjét, majd elindították a filmet. Jungkook és Jimin érdeklődve meredt a monitorra, ám Jin... ő maximum öt percig bírta fenntartani figyelmét, bár nem is akarta tovább. Csupán magához húzta biomelegítőit, majd egy kényelmes helyen megpihentette fejét, és el is szundított. De nem egyedül. Ez számított igazán, hogy voltak ott mellette lélegző emberek, akiknek jobban számított, mint gondolta. Akik aggódtak érte, hogy nem tud aludni, rosszul van és alig eszik. Nem gondolta volna, hogy majd ekkora figyelmet kap tőlük egy nap, azt pedig pláne nem, hogy versengenek is egyszer azért, éppen ki szolgálja ki. Hisz mégis csak róluk volt szó, az állandóan hiperaktív és szórakozott maknae line két tagjáról.

Az éjszaka folyamán azonban kiderült, nekik is van egy határ, amikor lemerül az elem, és pihenniük kell. Seokjin ugyanis arra ébredt, hogy valaki nagyon fészkelődik oldalán. Próbált úgy megfordulni, hogy ne verje le a laptopot, melyen a film már rég véget ért. Ezért Jin óvatosan pakolta le azt a földre, miközben mellette szundikáló társait félretolta egy picit.
-Kérsz valamit hyung? - kérdezte álmosan Jimin.
-Nem, köszönöm. Aludj csak.
-Mmm... - csukta vissza szemeit.
Seokjin a másik oldalán fekvőre is vetett egy pillantást, ám Jungkook sokkal mélyebben aludt, mint társa. Szája is cseppet nyitva volt, hiszen ő mindig így szundít, miközben Jin takaróját ölelgette. Az idősebb minden akadály nélkül húzta ki azt karjai közül, ám hogy ne lökje le a kisebbet, annak pedig legyen is mibe csimpaszkodnia, félig magára vonta. Jobban úgy sem tudta volna, hiszen Jimin már elfoglalta másik oldalát. Így azonban végül teljesen mozgásképtelenné vált társai által. De nem bánta. Legalább ő is a kedvükben járhatott végre és meghálálhatta a sok törődést.
-Hyungh... - nyammogott Kook - Meleg vagy.
-Nem baj. Jól vagyok.
-Gyógyszert? - bújt Seokjinbe a kisebb. Igazából nem akart megmozdulni, csak kedvességből ajánlotta fel, de ha szüksége lett volna rá, szívesen kimászott volna a takaró alól.
-Nem kérek, köszönöm. - simogatta fejét Jin.
Ugyan rosszul volt, nem is kicsit, de nem szerette volna megzavarni az édesen alvó társait, kik csak miatta nem mentek haza. Lelkiismeret furdalása volt, ezért nem akarta őket még ugráltatni. Inkább máshogy próbálta kicsit enyhíteni fájdalmat, ezért pedig társait ölelgette. Valahogy jobban lett a gondolattól, hogy mennyire is szeretheti őt a két fiatal, kik most rajta aludtak, és elhatározta, amint elkezd meggyógyulni hazaviszi őket kocsival Busanba. Ezt vélte a minimumnak, ha már miatta hagyták ki a családozást.
-Jimin? - lepődött meg Seokjin, amint nagy gondolkodása közben az említett egyszer csak hirtelen felült, majd vetkőzni kezdett.
-Melegem van. - dobta el pólóját, és vissza is dőlt.
-Csak nehogy megfázz nekem. - takargatta be Jin - Nem tudom, mit csinálok, ha beteg leszel.
-Majd ápolsz, ahogyan én téged. - válaszolt félálomban.
-Az biztos. - ölelgette Jimint - Az biztos.
-Hogy érzed magad?
-Jól. Aludj csak. Jól vagyok.
-Szólj, ha kell valami.
-Rendben. Szólok. - mosolygott Jin. Kellett volna neki, nem is egy dolog, de nem akarta felkelteni társait. Olyan aranyosan aludtak most, eddig pedig mindig ott ugráltak körülötte mikor kinyitotta a szemét, így szerette volna, ha pihennek végre ők is, ezért pedig megérte pár óra fejfájás. Ezekért az pufi, nyugodt, békés arcokért mindenképpen.


(Egy sebtében összedobott kis OS. Nem lett a legjobb, és még nem is olvastam át (már átolvastam 10.02), ám szerintem aranyos lett. :) Jobbulást kívánunk Seokjinnek! Minden téren.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Jjanggu

Különösen az én szívemhez közelálló hírt kaptam ma.

Jjanggu elpusztult! 12 éves volt. Nyugodjék békén a kis cuki kutyus.

Szösszenet 2.

Egy pillanat a hétköznapokból... avagy, útravaló kedvencetekkel. Álmodozás is ON!

Mikor betegek vagyunk legszívesebben meg sem mozdulnánk, egész napunkat az ágyban töltenénk, miközben kiszolgálnak minket. Ez még addig így volt nálam is, míg otthon laktam. Sosem kellett aggódnom, mindig feküdhettem a meleg ágyamban, miközben mellettem lecserélődött az üres bögre egy nagy pohár teára. De amint felnő az ember, elköltözik otthonról és egyedüli életbe kezd, ez mind eltűnik. Köddé válik, mintha sohasem lett volna. Első alkalommal, mikor így lettem beteg, azt hittem, bele is halok. Nem hozott senki ennem, se innom, nem takart be, vagy nézte meg a lázamat. Szenvedés volt, és már akkor megfogadtam, mikor mamuszban és köntösben mentem le halálomon vásárolni, hogy soha többé nem leszek beteg. Mindent meg fogok tenni, hogy elkerüljem azt a szenvedést, amit akkor átéltem. Ám nem ilyen egyszerű az élet. Hiába határoztam el, nem leszek többé rosszul, ez nem így megy. Viszont volt akkora szerencsém, hogy legközelebb már nem egyedül voltam, mikor utolért a balsors.

De kezdjük az elején. Az egész úgy indult, hogy drága párom beteg lett. Persze kezdetben nem akartak foglalkozni vele. Tolták a színpadra, és igazából ő sem akart lemondani egy fellépését se. A Bangtan együtt Bangtan, nem marad ki egy kis nátha miatt. Ott akar lenni mindig. Hiába kértem, hagyjon ki egy-két edzést, hajthatatlan volt, de ennek meg is lett a következménye. Ágynak dőlt. Akkor már akarhatott volna felkelni, nem tudott, annyira rosszul lett. Megkapta a pihenőjét, a többiek mentek nélküle hatan fellépni, de végig tartották vele a kapcsolatot, míg ő ágyban fekve tokáig betakarva nézte a tévében társait.

-Ott vannak!  - ültem mellette a földön.

-Nagyon jól mulatnak. - beszélt álmosan, de nem aludt volna, végig akarta nézni a műsort.

-De nem annyira, mint veled. Egyébként ugrálni szoktatok. Most csak vigyorognak, mert muszáj. Jaj, kicsim, - nyomtam puszit fejére - semmi gond. Felgyógyulsz és mész velük tovább.

-Mm... - morgott csupán.

-Hozzak egy forró teát?

-Nyem kéjek. - mocorgott.

-Kakaó?

-Aszt sem.

-Csináljak neked egy rament?

-Hmm... azt lehet ennék egyet.

-Azonnal hozom.

Így indult az egész. Ő beteg lett, én pedig kivettem szabadságot, hogy mellette legyek. Máskor úgysem tudtuk összeegyeztetni a szabadidőnket, és bár ezúttal sem úgy töltöttük, ahogyan szerettük volna, de legalább együtt voltunk.
-Te... hogy-hogy itt vagy még? - lepődött meg Namjoon, amint hazaértek késő este, én pedig éppen rendet raktam Jungkook szobájában.
-Végre elaludt. Gondoltam addig rendet rakok nála. Baj? - álltam meg félúton, miközben legalább három bögrét és egy tányért tartottam kezeimben.
-És... utána is maradsz? - érdeklődött Hoseok.
-Ő... igen? Szegény elég rosszul van. Egyszer elmúlik a gyógyszer hatása is, vagy lehet más gondja is adódik, esetleg inni akarna, de nem lesz ott neki, vagy végre enne valami tartalmasabbat is. Nem szeretném itt hagyni. Ti is pihenni akartok, de neki kell valaki, aki figyeli.
-Komolyan itt akarod tölteni az estét? - kérdezett rá Jin is.
-Igen. Baj? Nem jövök ki akkor a szobából, ha zavarok.
-Nem az. - nyugtatott a leader - Csupán meglepő, hogy így gondoskodsz róla.
-Szüksége van rá. Egyébként éhesek vagytok? - mentem tovább a konyhába - Mert több tésztát csináltam, hátha éhesek lesztek.
Végül elfogadták, hogy maradok, bár nehezen dolgozták fel az információt. Ugyan jártunk már egy ideje Kookkal, de valahogyan erre nem számítottak részemről.

Addig maradtam és foglalkoztam vele, míg annyira fel nem épült, hogy magát el tudta látni. Mikor pedig javulni kezdett az állapota, közös megegyezés alapján bemásztam hozzá a takaró alá aludni. Már nem fűtött annyira, hogy felgyulladjon a szoba tőle, így én is kibírtam mellette. Különös, de kellemes volt, ahogyan bújt hozzám és ölelt az általában erőtől duzzadó karjaival, melyeket most könnyedén arrébb tudtam tenni, ha meg akartam mozdulni. Nem volt kényelmes neki, ha én bújtam álla alá, ezért ezúttal ő feküdt mellkasomon, miközben nehézkesen szuszogott. Nagyon édes volt, de kellett már ez is. Röpke időre megmutatta a kis elesett énjét, akit addig sohasem ismerhettem, hiszen nekem mindig próbálta hozni a lehető legférfiasabb férfit minden pillanatban.
Ám csupán pár éjszakát töltöttünk így, és amint tudott már rendesen lélegezni, visszafoglalta helyét. A kis beteg fiúból újra pasivá alakult, amit többnyire csak nekem mutatott, én pedig... elkaptam tőle a nyavalyáját. Miután ő már saját lábán kicsattanó egészséggel rótta pár napja a kilométereket, én a takaróm alól kukucskáltam ki, és végig arra gondoltam, ezt nem fogom túlélni. De a szükség nagy úr, így kénytelen voltam lemenni a boltba ezúttal is mamuszban, köntösben és a csattal összefogott hajammal. Csupán a gyógyszerek vittek, amik pont elég erőt adtak ahhoz, hogy sok kaját összevásárolva hazacammogjak. Nagy szenvedések árán éltem túl a napokat, melyek közül egyik este a csengőre ébredtem. Valaki nekitámaszkodott és addig nyomta, míg ki nem kényszerített ágyamból, hogy beengedjem.
-Ki az?! - szóltam bele bosszúsan. Pont egy láz kialakulásának kezdeti szakaszában jártam.
-Hoztam vacsorát és gyógyszert. Meg azt a teát, amit anyukám ajánlott.
-... Kookh?
-Igen! Felengedsz akkor? Vagy törjek be? Meg tudom csinálni, csak adj egy kis időt.
-Nem, dehogyis! Gyere csak! - engedtem fel.
-Köszönöm!
Eleinte arra gondoltam, megvárom az ajtóban, de végül úgy döntöttem, csak kinyitom azt neki, mert a vérnyomásom valahogy nem támogatta a tartós állást. Így visszadőlve az ágyamba fogadtam.
-Mit keresel itt? - szegeztem neki első gondolatomat, amint belépett a hálóba.
-Ennyire azért ne örülj! - mosolygott.
-Én örülök neked. Nagyon cuki vagy, csak nem számítottam rád.
-Tudom. Nem volt egyszerű, de ma itt aludhatok. - pakolt le éjjeliszekrényemre, melyről szabályosan lesöpörte a sok használt törlőkendőt, amelyek zsepiként funkcionáltak, meg az üres gyógyszeres papírokat.
-Tényleg?
-Aha. De reggel kelek, megyek dolgozni. Viszont addig itt vagyok. Hogy vagy? - tette kezét homlokomra - Uhh! Folyik rólad a víz. Hozok egy rongyot, meg vizet. Látom, az is elfogyott. - ment is el.
Aznap este úgy szolgált ki, ahogyan korábban én őt. Pedig egyáltalán nem vártam el tőle és nem is számítottam rá, de nagyon jól esett. Főleg az a része, amikor bemászott mellém egyetlen boxerban, miután minden gyógyszert és teát lenyomott a torkomon.
-De hideg vagy.
-Te vagy forró! Mindjárt meggyújtasz. Tuti kell neked a takaró? - fészkelődött, amint hozzábújtam.
-Igen. Különben fázok. - szipogtam.
-Rendben. Na de aludj csak! Bármi van, itt vagyok. Bármit szeretnél csak szólj és én hozom.
-Nem kell semmi. Elég vagy nekem te. Amúgy meg neked is kell pihenni.
-Nem terveztem ma este.
-Pedig kellene.
-Te is ott éjszakáztál mellettem a földön, mikor beteg voltam. Valahányszor felkeltem, te ott voltál elterülve a padlón. Még takaród sem volt, amíg Hoseok hyung nem hozott neked egyik reggel, mikor benéztek indulás előtt. Sokat tettél értem, és most viszonozom.
-Nem azért tettem, hogy viszonozd.
-Tudom. Ez a másik ok. Szeretlek, így vigyázok rád.
-Most mondtad először, hogy szeretsz. - bújtam hozzá.
-Szerintem csak haluzod. Biztos lázas vagy. Mutasd csak! - távolodott el tőlem és homlokomra nyomta kezét, miközben egy cseppet megnevettetett - Igen, minden bizonnyal hallucinálsz. - húzott vissza magához.
-Azt mondtad szeretsz, nye-nye-nyeeee. Nem vonhatod vissza.
-Nekem nem is kell. Majd elfelejted a gyógyszerektől. - rántott vállat.
-Dehogyis. Ezt soha!
-Majd meglátjuk. De aludj már! - szorított magához egy pillanatra.
-Zavarok? A saját lakásomban?
-Egy kicsit. Hosszú napom volt.
-Bocsánat őfelsége kisherceg. Most vedd úgy, hogy megcsókoltalak és hozzáfűztem, hogy én is szeretlek. - másztam még jobban mellkasára.
-És képzeljem el a folytatást is? Mert akkor jobb, ha picit arrébb mész, hogy legyen helyem. - hallottam hangjából, vigyorog.
-Inkább hallgassunk mindketten és aludjunk. A folytatást meg bepótoljuk máskor.
-Oké. De be fogom hajtani.
-Megegyeztünk. - ernyedtek el kezeim. Kezdett hatni a gyógyszer és múlt a fájdalmam.
-Ha bármire szükséged van, - suttogott néhány pillanattal később - kelts fel, rendben? - simogatta hüvelykujjával bőrömet.
-Ühüm...
-Jó éjszakát! - köszönt el tőlem, miközben én villámgyorsan zuhantam mély álomba.


(Szösszenetekből egy újabb. Mint mondtam, ez jobban illik a skiccpausz menüpontba, hiszen ezek tényleg csak vázlatok. Ám ha tetszik és sokan szeretnétek, akkor építhetek köréjük egy OS-t vagy egy pár részes történetet is.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Just watch me 11. rész: Féltékeny?

-Maradhatok.
-Helyezd magad kényelembe és kérdezz csak! Biztos van ami érdekel. - ajánlotta fel a lehetőséget neki.
-De azokra nem fogsz válaszolni. - ült le végre úgy a kanapéra, ahogyan a normális emberek szoktak.
-Próbáljuk meg. Kérdezz, én pedig eldöntöm, mit mondok.
-Rendben... Hogy hívnak igazából?
-Hmm...


-Gondolom nem fogod megmondani.
-Maradjon még egy kicsit ez az én titkom.
-A bizalomba az is beletartozik, hogy elmondod a neved. - próbált hatni rá Namjoon.
-Persze, tudom. De... Maradjon a kis titkom. Mert amúgy azonnal megtaláltok mindenhol, ha elmondom a nevem.
-Akkor hány éves vagy?
-Még Jinnél is öregebb vagyok egy kicsit. De ez nem nagy szó, hiszen Youngjoo is öregebb.
-De pontosan mennyivel? - fordult Europe felé felvéve lábait.
-Eléggel. - mosolygott Europe.
-Van valamilyen végzettséged?
-Van. Itt fejeztem be.
-És milyen?
-Ezt talán tudhatod. Testnevelési egyetemet végeztem. Edző is lehetnék.
-Na végre valami! - sóhajtott fel Namjoon - És mi az anyanyelved?
-Rossz kérdés. Vagy várj csak... - gondolkozott el - Sajnálom, a válaszok előre be vannak programozva, csak jól kell kérdezni. - idézett, mire Rapmon összehúzott szemöldökkel elgondolkozva pillogott rá - Egy filmből van.
-Szóval filmrajongó vagy?
-Fogjuk rá. És te?
-Nem mondanám magam rajongónak, csak átlagos embernek, aki szereti a filmeket. De inkább olvasok.
-Miket olvasol?
-Mostanában inkább európai szépirodalmat a koncephez. De szeretem a koreai és japán írókat is.
-Akkor te igazán művelt ember vagy. Ki a kedvenc íród?
-Hú hát nehéz lenne választani. Nem is tudom... Várjunk csak! Nekem kéne téged megismerni, nem fordítva. - kapott észhez.
-Oda-vissza játszik a dolog, nem? Bizalom, bizalom, bizalom. Ismernem kell téged, hogy bízzak, nemde? - mosolygott maszkja alatt Europe.
-De rólam sokkalta több mindent megtudsz internetről, mint én rólad.
-Személyesen akkor is jobb.
-Ügyes vagy nagyon.
-Köszönöm.
Nyugtázta sunyi kis tettét Europe, majd folytatták a beszélgetést, mely közben nagyon figyelt, hogy Namjoon ne tudjon sokat kérdezni. Úgy gondolta, nem tenne jót, ha már az elején ilyen sokat megtudna róla. Hiszen lassan jobb megismerni a másikat, sokkalta élvezetesebb és élményekben gazdagabb, mint egyszerre megszerezni minden információt róla. Így hiába beszélgettek majdnem két órán keresztül, ő rendkívül ügyelt rá, mennyit is mond magáról, ezért nem távozott olyan hatalmas tudással Namjoon, mint szeretett volna.

Mivel azonban nem töltöttek még el teljes napokat a fiúkkal, így nem is szereztek olyan sok közös emléket együtt, mint azt a fiúk érdeklődőbb fele szerette volna. Másnap sem voltak túl sokat egy légtérben, csak annyi ideig, míg próbatermet cseréltek. Mikor megérkeztek a srácok, a lányok még az utolsót próbálták, ám Europe kivételével. Ő csak ült a falnál és nézte társait, amint azok befejezik a fiúk szeme előtt az edzést. Persze ez nem tett jót annak, hogy Suga nem szereti őt, mert ez alapján még azt is gondolta, hogy lusta a munkához is, ami természetesen nem így volt. De pihenésének okát akkor nem tudták meg sajnos, Yoongi pedig nem hangosan morgott, ezért nem osztották meg a fiúkkal a kellemetlen információt.
-Hoztunk nektek mochit a kedvenc helyünkről. - guggolt le Europehoz J-Hope, kezében egy kis dobozkával - Nem tudtuk, hogy ettetek-e már vagy sem, ezért ebédet nem hoztunk. De ezt el tudjátok tenni, ha még nem ettetek volna. Nem romlik meg addig.
-Köszönjük. - kelt fel hozzá Europe, és minden koreai tiszteletet megtartva vette át az édességeket - Egy perc és végeznek a lányok.
-Nem sietünk. Addig bemelegítünk. Maradj csak.
-Nem-nem. Ti jöttök. Köszönjük szépen a mochikat. - ment el Hoseok mellett, majd elpakolta táskájába a kis ajándékot és összeszedte cuccait, míg társai végeztek.
Youngjoo váltott néhány szót a fiúkkal a próbákról és a közelgő edzésekről, amiket lassan együtt fognak csinálni. Folyt róla a víz, nem győzte törülgetni, miközben Namjoonnal beszélt, pedig a próbájuk még meg sem közelítette a fiúk napi ütemtervét.
-Tudom, nem sikerült semmi komolyabb eredményt elérni Europenál, de majd szép lassan. Ha elkezdődnek a közös edzések jobb lesz. - nyugtatta Namot.
-Remélem. Köszönöm.
-Akkor mi megyünk is, hagyunk titeket edzeni. Holnap este együtt vacsorázunk tudjátok, ugye? - lépett el Namtól táskája felé, miközben még a következő napi programot vitatta meg a fiúkkal.
-Igen. Már nagyon várjuk. - válaszolt leaderük, miközben Sugán látszott, ő teljesen más véleményen van.
-Akkor holnap. Este meg otthon találkozunk. - ment oda táskájához, majd sietve ő is elpakolta cuccait, ahogyan a többiek már előtte - Jó edzést! - köszönt el ő is tőlük.
Amint pedig csukódott az ajtó mögöttük, Yoongi rá is kezdett.
-Ezt kedveljem benne? Hogy próbán is csak ül és nézi a társait? - morgott.
-Biztos jó oka volt rá. - próbálta csitítani kicsit Namjoon - Nem látunk a dolgok mögé.
-Jah, jó oka volt, az hogy lusta.
-Nem feltétlen. Lehet rosszul lett, vagy valami más.
-Na persze. Szerintem csak simán kihasználja, hogy ő az idősebb, mert így nem cseszegethetik a többiek.
-Én is szoktalak téged, ez nem igazán számít, ha nem ő a leader. Nyugodj meg Suga. Inkább adj egy esélyt neki. Majd ha megtudjuk, miért pihent, akkor alkotunk róla véleményt. - igyekezett véget vetni a hőbörgésnek.
-Azért az tényleg különös, hogy a többiekről folyt a víz, ő meg alig volt kimelegedve. - fűzte hozzá a beszélgetéshez észrevételét Hoseok.
-Már te is ellene vagy? - pillantott rá Namjoon, miközben előpakolta cuccait - Pont te?
-Nem, csak megjegyeztem. Biztos volt rá oka. Majd kiderítjük.
Mindenesetre Suga folyamatos elégedetlenkedése lassan megértő fülekre talált, ugyanis ez volt az első alkalom, mikor a többiek is valahol ugyanazt gondolták, amit ő, csak nem merték megemlíteni. Ez pedig nem kecsegtetett túlságosan szép jövővel a lányok számára.

-Akkor nem kell téged orvoshoz vinni? - érdeklődött Chunghoo, mikor este már hazafelé fuvarozta a lányokat. Még úton voltak, így semmi akadálya sem volt annak, hogy egy doktor felé kanyarodjanak.
-Nem kell. Van saját gyógytornászom, majd beszélek vele, hogy mikor ér rá. De még kinezio tapem is van. Azt is fel tudom tenni egyenlőre, az is segít. Meg ő se tud vele többet. Maximum gyógyszerért kell majd elmennem igazi orvoshoz, de arra is van emberem.
-És milyen gyógyszer kell neked? - pillantott hátra a visszapillantóban Chunghoo.
-Csak fájdalomcsillapító. Lehetőleg nem benzoldiazepines.
-Allergia?
-Erős függőséget okoznak. Azt nem akarok.
-Értem. Akkor írassak neked? Holnap tudok is hozni.
-Ne! Majd én elmegyek és megbeszélem az orvossal. Ne szegjünk szabályokat csak azért, mert van pénzünk és kapcsolatunk. Meglátogatom a dokit, beszélgetek vele, és majd én kiváltom a gyógyszerem.
-Ahogy gondolod. - nyugtázta Chunghoo, hogy Europe nem engedi meg neki, hogy időt spóroljanak - De a napi terv emiatt nem csúszhat meg.
-Nem fog, ne aggódj.
-Nem bír, mert mi holnap egyetemen vagyunk. Addig minden gond nélkül megoldja. - erősítette meg társát Youngjoo.
-Kíváncsi leszek, hogy fog egyedül közlekedni a városban. A tömegközlekedés sok gondot tudott már eddig is okozni neki. - szólalt meg Lucky.
-Menni fog szerintem. - válaszolt halál nyugodtan Europe.
-Ahh! - mordult fel a maknae - Unnie csináld meg! - nyújtotta át Luckyn telefonját Europenak.
-Nem akarsz kicsit gondolkozni rajta? Miért én oldjam meg? - vette el a mobilt.
-Mert te tudsz angolul.
-De ennek pont az a lényege, hogy te is tanulj meg rendesen. Ez nem is nehéz, gondolkozz! - adta vissza, majd elkezdtek veszekedni rajta, ki csinálja meg a játékot.
Persze Europe ezt nehezen viselte. Nem szeretett ilyen gyerekes dolgokon ennyire vitatkozni, mert kimerítő volt. Felesleges energiapazarlás, ám mielőtt még beadta volna derekát, a köztük ülő Lucky lerendezte a dolgot, és inkább megcsinálta ő az elég egyszerűnek bizonyuló feladványt.
Ennek a kis műsornak hála pedig Chunghoo is kicsit képbe került, milyenek is a lányok, mikor csak maguk között vannak. Hogy mennyire el tudnak lazulni, ha semmi szükség arra, hogy komolyak legyenek. Így kezdte kitapasztalni újdonsült csapatát, hogy mégis hogyan kell hozzájuk viszonyulnia, mennyire kell aggódnia, ha valamit esetleg ő ront el. Hát... nem igazán. Valahogy az ilyen lazább csapat jobban megnyugtatta. Nem kellett tőlük annyira félnie, hogy majd a lányoktól kap valamiféle szemrehányást, ha valami nem úgy alakul, ahogy tervezték, vagy morgást, amiért nem az van amit szeretnének. Pedig eleinte azt hitte, minden baki miatt aggódnia kell tekintve azt, hogyan váltak meg előző menedzserüktől.
-Akkor reggel jövök mindenkiért. Viszek iskolába mindenkit. Europeot akkor... nem? Bár szívesen elviszlek. - állt a lányok ajtajában Chunghoo.
-Nem kell köszönöm.
-Rendben. A többiek minél több dolgot próbáljanak majd elintézni, este pedig vacsora a fiúkkal. Nem lesz nehéz napotok.
-Hál'istennek. Már jól jött egy kis pihenő. - dőlt el a kanapén Lovely.
-Akkor jó éjszakát, holnap találkozunk. - köszönt el tőlük menedzserük.
-Segítsek feltenni a szalagot Europe? - érdeklődött leaderük.
-Nem kell, köszönöm. - vonult el szobája felé. Még nyugodtan sétált, miközben megszabadult maszkjától, hiszen a srácok egyenlőre nem jártak a lakás közelében sem.
Így az "ő" kanapéjukra ült le fürdés után, messze társaitól. Ugyan máskor is szenvedett már a hideg idővel érkezett fájdalmaitól, de sosem szerette ezt kimutatni társainak. Nem akarta, hogy aggódjanak miatta, vagy emiatt visszahúzza teljesítményüket, így ha kezelésre volt szüksége, akkor általában elkerülte ennek az információnak a kiszivárogtatását. Persze ettől még tudtak bajairól a többiek, csak nem kötötte orruk alá a gyógyszerek bevételét, vagy a szalag felhelyezését, esetleg azt, mikor van gyógytornán, ezért ezúttal is inkább előlük elbújva ragasztotta azt fel, a fiúk üres felén. Igyekezte gyorsan felhelyezni az enyhülést hozó színes csíkokat, hogy minél előbb visszamehessen saját felükre és ne kelljen kínos beszélgetésbe elegyednie a fiúkkal. Ám valahogy ezt nem sikerült megúsznia. Miután visszavonult saját lakásrészükre, majd hazaértek a srácok, muszáj volt velük csevegnie. Elvégre újabb tagok mentek át hozzájuk kicsit ismerkedni a többiekkel is, nem csak Lovelyval.
-Van még a mochiból amit hoztatok. Nem kértek? - sétálgatott körülöttük Youngjoo, majd leült a telt kanapé elé a földre tévézni.
-Uh! Én kérek. - jelentkezett Hoseok, majd vett is egyet, míg Jin valami témán gondolkozott.
-Holnap akkor iskolában vagytok? - jutott is eszébe valami.
-Aha! - válaszolt teleszájjal Youngjoo.
-Te is jársz még Europe?
-Nem. De nekem más dolgom lesz.
-Kár. Pedig jó lett volna, ha el tudsz jönni velünk edzésre. Kis közös idő sokat segítene az összerázódáson. - szólt közbe Hoseok is.
-Tudom. De annak is eljön majd az ideje.
-Persze-persze. De kis családias hangulat lenne, ha mégis ráérsz majd.
-Nem hiszem, de még meglátom. - válaszolt tömören. Igazából esélyét sem látta, elvégre hamar megfájdultak térdei ebben a hideg időben, melyek egész nap sajogtak. Ezen pedig csak a pihenés segített, nem az edzés. - Bocsánat! - csörrent meg telefonja - Ezt fel kell vennem. - kelt fel a kanapéról és elvonult.
-Ki keresi ilyen késő este? - érdeklődött Seokjin.
-Hát... ez egy elég nagy titok. De nem kell féltékenynek lenned. - vigyorgott Youngjoo.
-Az nem én vagyok, aki féltékeny rá egy éjszakai hívásért.



(Folytatjuk lassan, de biztosan. Bár nem érzem olyan hű de nagyszerűnek a történetet, de igyekszem. Kicsit kijöttem a gyakorlatból, ami ezt illeti. De a többi jól megy, amikor van időm. :)
Közben alakul a második blog, amin nem fici lesz, hanem mint minden más. Ha érdekelnek a fejlemények, akkor lessetek fel a Facebookunkra.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Második blog témája

Ti döntöttetek.

Nos eldőlt, hatalmas különbséggel, hogy lesz második blogunk.
Viszont a témájának eldöntésében továbbra is kikérjük a véleményeteket. Nekünk lenne néhány ötletünk, mivel már megvitattuk ezt rengetegszer.

Itt vannak a mi ötleteink:

- Szépségápolás koreai módra
- A koreai divat
- Koreai történelem
- K-Pop
- Koreai bulvár
- Néhány tanács, vagy lifehack tőlünk

Bár a mi kedvencünk az egy semleges, mindenes blog lenne. Ahova mindenféle bejegyzés kerülne fel. Hol korai kozmetikumokról, szépségápolásról, k-popról, doramakról, esetleg könyvekről, néha nem feltétel koreaiakról, csak simán olyanokról, amiket mi szeretünk, vagy szerintünk jó lett.
Szóval tényleg egy vegyes blog lenne, ahova saját szájízünk szerint kerülnének fel a dolgok. Bár többnyire valószínűleg koreai bejegyzések lennének, valamilyen koreai termékről, vagy zenéről egyebek. Esetleg kis hangul olvasás, írás, az alapok.
De várjuk véleményeiteket azért kommentben itt, vagy Facebookon!