-Én pedig Park Jimin. Örülök a találkozásnak.
-Hát még én! - nevetett.
-Majd én elmosogatok! - pattant oda mellém és kivette a kezemből a szivacsot.
-De te most vendég vagy. - tántorogtam arrébb, ahogy félrelökött.
-Viszont csak lógok a nyakadon. Szóval had csináljam meg én.
Nem nagyon tudtam hatni rá, pedig igyekeztem még ezek után, de kénytelen voltam feladni.
-Inkább öltözz fel! - nézett rám.
Ohh igaz is! Csak nadrág volt rajtam, de mégsem fáztam. Pedig máskor dideregve húzom fel magamra a második pulcsit is, ha ilyen idő van.
Kerestem egy pólót, amit felkaphattam és azon gondolkoztam, mit csináljunk a délután hátralévő részében. Az eső miatt sajnos nagyon be vagyunk korlátozva, meg amiatt is, hogy hihetetlenül fáradt vagyok, így legszívesebben csak ülnék és bambulnék a semmibe. Hogy lehetek ennyire álmos?! Még sosem volt ilyen. Lehet az idő teszi? Hah, inkább maradok itt a kanapén egy kicsit.
-Felrakhatom töltőre a telefonom? - állt mellém kezében az említett dolgokkal.
-Persze! Milyen kérdés ez?
-Csak, ha már itt csövezek nálad - sétált a konnektorhoz, ami a tv mellett volt - akkor gondoltam megkérdezem, hogy lophatom-e az áramod is. - guggolt le, amivel engem azonnal megölt. Jaj de formás feneke van!
-Igazán nem fogok belehalni ennyibe. - nyeltem nagyot. De! Nagyon is bele fogok halni ebbe a látványba!
-Nagyon köszönöm! - sétált vissza hozzám, majd leült mellém a kanapéra - Nyugodtan terpeszkedj. Te lakásod.
-Áhh, jó így. Mit csináljunk délután? - néztem szemeibe.
-Nem tudom. Van valami társasod?
-Nincs.
-Konzol?
-PS2. - pislogtam.
-Úúúúúú az jóóóó! - ült törökülésbe és felém dőlt kicsit - Játszunk!
-Már mindent kijátszottam.
-Jó, de ketten jobb! Na! Mid van?
-Hát... - gondolkoztam el - Van Crash, Dragon Ball, Jade Dynasty, Mortal Kombat
-Mortal Kombaaaaat! Na rakd össze gyorsan és kaszaboljunk.
Feltápászkodtam a kanapéról és előpakoltam mindent. Hoztam nasit is, meg valami ihatót és elkezdtünk ketten gyilkolászni a játékban. Észre sem vettük, hogy lement a nap, csak mikor már alig bírtuk nyitva tartani a szemünket. De így sem ez volt az, ami felkeltett minket a fotelből. Csörgött a telefonja. Csak ezért álltunk le.
Ideges lett, ahogy meglátta ki hívja, majd nagyokat fújtatva bevonult a fürdőbe, így nem hallottam mit beszélgetett a mobilján. Kíváncsi voltam, de álmos is, ezért inkább lehunytam szemeimet és hátradöntöttem fejemet a kanapé támlájára. Kicsit elszundikáltam és csak akkor ébredtem fel amikor Iseul ébresztgetett.
-Jimin! El kell mennem!
-Mi? - dörzsöltem meg szemeimet - Most? - néztem az órára. Te jó ég, milyen késő van - De hát, fél tizenkettő van. Ilyenkor akarsz egy sétát tenni?
-Hahh! Nem sétálok. Nem zavarlak tovább. - kapta fel táskáját, én pedig felpattantam hozzá.
-Ne menj el! Veszélyes odakint.
-Neked nem veszélyesebb, hogy egy idegen alszik nálad? - nézett rám, de hangja nyugodt volt. Megint semmi érzelem az arcán, csak a mehetnék a lábában.
-Nem. Ne menj ki! Csak ma aludj nálam! Utána odamész ahova akarsz. De még vizes is kint minden. - kapkodtam össze az érveket, amik eszembe jutottak éppen.
Hatalmasat sóhajtott. Végignézett lakásomon, rajtam, majd telefonjára pillantott.
-Jó maradok! De reggel, ahogy felébredek eltűnök. - dobta le cuccát a kanapé mellé.
-Örülök, hogy így döntöttél. - erre rám nézett és homlokát ráncolta - Csak mert olyan törékenynek látszol és az utcán tuti bajod esne. - mentettem ki magam.
-Ahhhhhhaaaaa. - nem győztem meg - Értem. Viszont akkor jó éjt! - kapcsolta ki a PlayStationt, majd ledőlt a kanapéra.
-Ugye nem gondolod, hogy te alszol kint? - förmedtem rá.
-De. Mért?
-Mert te bent alszol az ágyamban és én alszok itt. - álltam mellé - Na pattanj!
-Hova lett az udvarias éned? - tápászkodott fel.
-Alszik. Mozogj már! Nehogy itt elaludj nekem!
-Jó, na! Felkeltem. Arra? - mutatott a háló felé.
-Igen éééééés..... nem, semmi. Menj csak.
-Mi az?
-Semmi.
-Elgondolkoztál, hogy mit hagytál szanaszét. - hogy beletalált!
-Ezt honnan tudtad?
-Van egy bátyám, meg pasim is volt már. Akkor jó éjt! - sétált a szobám felé - Majd elrakom a síkosítót meg a... Jéééé mi ez? - hallottam hangját, ahogy eltűnt a sötétben.
Azonnal rohanni kezdtem, közben pedig azon pörgött az agyam, hogy mit hagyhattam kint.
-Háhá! - nevetett ki - Tudtam, hogy beveszed. - pakolt le az ágy mellé.
-De gonosz tudsz lenni! Ugye tudod, hogy miniszívrohamom volt?
-Tisztában vagyok vele, csak érdekelt, hogy mennyire vagy prűd. De ahogy látom - nézett végig rajtam - Eléggé.
-Jó éjt! - léptem ki az ajtón és lenyomtam a villanyt.
-Neked is! - kiabált utánam.
Ledőltem a kanapéra és próbáltam megnyugodni, de az amit eljátszott velem még igen erősen hatott rám. Felkeltett! Nem jött azonnal álom a szememre, így gondolkoztam csak a napomon. Reggel még úgy indult, hogy ma végig tunyulni fogok. Ez össze is jött, de ki gondolta volna, hogy egy lány társaságában, akit kevesebb, mint huszonnégy órája ismerek, mégis most odabent alszik az én ágyamban.... Hmm... Az ÉN ágyamban.... Atyaég! Nem nem nem! Nem megyek be hozzá.... Hogy felmelegítsem ezen a hideg estén. Ahh kuss legyen, nem akarok ezen gondolkodni! Pedig biztos fázik kicsit. Abban a rövid nadrágban...... Jaaaaj Istenem, mért kínzol engem?! Alvás, alvás, alvás....... Ez az kezdek álmos lenni. Hahh......fekete haj, hosszú selymes lábikók.... Mi a franc van már velem?!
Csak fél órát vergődtem ott, miközben a gondolataimmal küzdöttem. Ott adtam fel amikor képbe jött az, hogy előttem öltözik át. Inkább felkeltem és ittam egy kis meleg tejet, amitől viszont hamar elaludtam. Hál'istennek.
Reggel a nagy világosságra ébredtem. Sosem szoktam ilyen későn kelni. Ugyan a nap még nem nagyon volt fent, akkor sem voltam ehhez hozzászokva. Általában még sötét van, mikor elindulok és akkor is, mikor kilépek a teremből. De most, hogy szabin vagyok, furcsa újra fényt látni.
Felkeltem a kanapéból és a hálóba mentem megnézni, hogy Iseul alszik-e még. Ahogy beértem a szobába, csak a hatalmas rend jött velem szembe. Sehol senki. A táskáját se láttam. Már is lelépett? Csak így? Egy szó nélkül? És fel sem ébredtem rá? Na ne már!
Körbejártam a lakást, de semmilyen cuccát nem találtam. Mi több! A saját cuccaim is eltűntek. Se telefonom se pénztárcám. Kirabolt volna?! Ezt nem hiszem el! De... de.... olyan kedvesnek tűnt.
Egyik széken ültem és hajamat téptem, hogy hogy lehettem ilyen naiv, amikor ismeretlen csörgés csapta meg fülemet. Azonnal felpattantam, majd keresni kezdtem a hang forrását. Meg is találtam. Nem voltam benne biztos, de szerintem Iseul telefonja csörgött a bejárat melletti szekrényen. A saját számomat jelezte ki a telefon, ezért felvetem.
-Na jó reggelt! Mit szeretnél
-Hol a fenében vagy?! - üvöltöttem le Iseult, ahogy meghallottam a hangját.
-Héj héj nyugiii! - csitított - Csak elugrottam reggeliért.
-És ahhoz kellett a cuccod is? Meg az én cuccaim!?
-Valahogy el kellett, hogy érjelek. Nálam meg ugye nincs pénz. Amúgy meg, volt még egy kis dolgom, azért hoztam el a cuccomat. - váltott morcosra.
-Most neked áll feljebb? Tudod milyen arra ébredni, hogy eltűnt mindened?! - üvöltöztem vele tovább.
-Képzeld tudom! - kiabált vissza rám, amin nagyon meglepődtem és kicsit el is tartottam a telefont fülemtől - De most rohadtul csillapodj le és kibaszottul felelj arra kérdésre, amit mindjárt felteszek! - folytatta - Csokis vagy vaníliás?
-Csokis. - válaszoltam durcásan. Nem is érdekelt mért kérdezi. Felidegesített.
-Köszönöm! - mordult rám - Ennyi lett volna az egész. Még tíz perc és visszaérek, hisztikirálynő.
-Te.... - de lecsapta a telefont.
Hogy lehet ilyen szemtelen? Tegnap még hálálkodott, meg jó pofizott, most meg lekezelt. Na erről még beszélni fogok vele. De legalább most már nem aggódok. A cuccaim nála vannak és lassan vissza is kapom őket.
Próbáltam lenyugtatni magam és inkább elmentem mosakodni, meg átöltözni. Épp kávémat szürcsölgettem a konyhában, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta.
-Hoztam neked reggelit. - dobta le az asztalra a péksütiket - Most pedig megyek. Itt vannak a cuccaid. - pakolta le a kulcsaimmal együtt minden értékemet.
-Köszönöm. Akkor sok sikert! - néztem rá mérgesen.
-Jah. Neked is. Majd meghálálom. Szia! - nem is pazarolt rám több energiát, máris csapódott az ajtó és elment.
Kicsit rosszul éreztem magam, amiért így váltunk el, de nagyon felhúzott ezzel a kis akciójával, így jelenleg a düh nagyobb hatalommal bírt felettem. Durcásan fogyasztottam el az általa hozott reggelit és meglepetten fedeztem fel egy szerencsesütit is a zacskóban. Nem szoktam ilyet enni, de most ajándékba hozott nekem egyet.
"Fényt gyújtanak a sötétségben, melyre már oly régóta szükséged van."
Iseul! Azonnal felpattantam és feltéptem a lakásom ajtaját, majd lerohantam a lépcsőn. Az utcára érve nézelődtem, de sehol se láttam. Esély sem volt rá, hisz már rég elment, Nem is tudtam, mit képzeltem. Talán reménykedtem, hogy lent ül az ajtóban és rám vár. De most mondja azt valaki, hogy erről a szar kis üzenetről, ne egyből rá gondoljak! Ha bárki más kapta volna, azt mondanám, hogy na most ennek aztán rohadt sok értelme van, de nálam sajnos tényleg elég nagy jelentéssel bírt. Hisz sosem keltem munkanapokon napsütésre. Most pedig...... hogy ő itt volt..... akkor fasz vagyok!
Csaptam homlokomra, az utcán sétáló emberek pedig azt hitték, becsavarodtam.
-Sonu! - hallottam egy halk hangot, valahonnan a tömegből, mire a hang irányába kaptam fejemet - Sonu Seojun!
-Igen! - egy férfihangot fedeztem fel és azonnal futásnak eredtem.
Lehet Iseul rokona? Meg kell tudjam! El akarom érni! Ne mozdulj Seojun...... Várj meg!
-Majd én elmosogatok! - pattant oda mellém és kivette a kezemből a szivacsot.
-De te most vendég vagy. - tántorogtam arrébb, ahogy félrelökött.
-Viszont csak lógok a nyakadon. Szóval had csináljam meg én.
Nem nagyon tudtam hatni rá, pedig igyekeztem még ezek után, de kénytelen voltam feladni.
-Inkább öltözz fel! - nézett rám.
Ohh igaz is! Csak nadrág volt rajtam, de mégsem fáztam. Pedig máskor dideregve húzom fel magamra a második pulcsit is, ha ilyen idő van.
Kerestem egy pólót, amit felkaphattam és azon gondolkoztam, mit csináljunk a délután hátralévő részében. Az eső miatt sajnos nagyon be vagyunk korlátozva, meg amiatt is, hogy hihetetlenül fáradt vagyok, így legszívesebben csak ülnék és bambulnék a semmibe. Hogy lehetek ennyire álmos?! Még sosem volt ilyen. Lehet az idő teszi? Hah, inkább maradok itt a kanapén egy kicsit.
-Felrakhatom töltőre a telefonom? - állt mellém kezében az említett dolgokkal.
-Persze! Milyen kérdés ez?
-Csak, ha már itt csövezek nálad - sétált a konnektorhoz, ami a tv mellett volt - akkor gondoltam megkérdezem, hogy lophatom-e az áramod is. - guggolt le, amivel engem azonnal megölt. Jaj de formás feneke van!
-Igazán nem fogok belehalni ennyibe. - nyeltem nagyot. De! Nagyon is bele fogok halni ebbe a látványba!
-Nagyon köszönöm! - sétált vissza hozzám, majd leült mellém a kanapéra - Nyugodtan terpeszkedj. Te lakásod.
-Áhh, jó így. Mit csináljunk délután? - néztem szemeibe.
-Nem tudom. Van valami társasod?
-Nincs.
-Konzol?
-PS2. - pislogtam.
-Úúúúúú az jóóóó! - ült törökülésbe és felém dőlt kicsit - Játszunk!
-Már mindent kijátszottam.
-Jó, de ketten jobb! Na! Mid van?
-Hát... - gondolkoztam el - Van Crash, Dragon Ball, Jade Dynasty, Mortal Kombat
-Mortal Kombaaaaat! Na rakd össze gyorsan és kaszaboljunk.
Feltápászkodtam a kanapéról és előpakoltam mindent. Hoztam nasit is, meg valami ihatót és elkezdtünk ketten gyilkolászni a játékban. Észre sem vettük, hogy lement a nap, csak mikor már alig bírtuk nyitva tartani a szemünket. De így sem ez volt az, ami felkeltett minket a fotelből. Csörgött a telefonja. Csak ezért álltunk le.
Ideges lett, ahogy meglátta ki hívja, majd nagyokat fújtatva bevonult a fürdőbe, így nem hallottam mit beszélgetett a mobilján. Kíváncsi voltam, de álmos is, ezért inkább lehunytam szemeimet és hátradöntöttem fejemet a kanapé támlájára. Kicsit elszundikáltam és csak akkor ébredtem fel amikor Iseul ébresztgetett.
-Jimin! El kell mennem!
-Mi? - dörzsöltem meg szemeimet - Most? - néztem az órára. Te jó ég, milyen késő van - De hát, fél tizenkettő van. Ilyenkor akarsz egy sétát tenni?
-Hahh! Nem sétálok. Nem zavarlak tovább. - kapta fel táskáját, én pedig felpattantam hozzá.
-Ne menj el! Veszélyes odakint.
-Neked nem veszélyesebb, hogy egy idegen alszik nálad? - nézett rám, de hangja nyugodt volt. Megint semmi érzelem az arcán, csak a mehetnék a lábában.
-Nem. Ne menj ki! Csak ma aludj nálam! Utána odamész ahova akarsz. De még vizes is kint minden. - kapkodtam össze az érveket, amik eszembe jutottak éppen.
Hatalmasat sóhajtott. Végignézett lakásomon, rajtam, majd telefonjára pillantott.
-Jó maradok! De reggel, ahogy felébredek eltűnök. - dobta le cuccát a kanapé mellé.
-Örülök, hogy így döntöttél. - erre rám nézett és homlokát ráncolta - Csak mert olyan törékenynek látszol és az utcán tuti bajod esne. - mentettem ki magam.
-Ahhhhhhaaaaa. - nem győztem meg - Értem. Viszont akkor jó éjt! - kapcsolta ki a PlayStationt, majd ledőlt a kanapéra.
-Ugye nem gondolod, hogy te alszol kint? - förmedtem rá.
-De. Mért?
-Mert te bent alszol az ágyamban és én alszok itt. - álltam mellé - Na pattanj!
-Hova lett az udvarias éned? - tápászkodott fel.
-Alszik. Mozogj már! Nehogy itt elaludj nekem!
-Jó, na! Felkeltem. Arra? - mutatott a háló felé.
-Igen éééééés..... nem, semmi. Menj csak.
-Mi az?
-Semmi.
-Elgondolkoztál, hogy mit hagytál szanaszét. - hogy beletalált!
-Ezt honnan tudtad?
-Van egy bátyám, meg pasim is volt már. Akkor jó éjt! - sétált a szobám felé - Majd elrakom a síkosítót meg a... Jéééé mi ez? - hallottam hangját, ahogy eltűnt a sötétben.
Azonnal rohanni kezdtem, közben pedig azon pörgött az agyam, hogy mit hagyhattam kint.
-Háhá! - nevetett ki - Tudtam, hogy beveszed. - pakolt le az ágy mellé.
-De gonosz tudsz lenni! Ugye tudod, hogy miniszívrohamom volt?
-Tisztában vagyok vele, csak érdekelt, hogy mennyire vagy prűd. De ahogy látom - nézett végig rajtam - Eléggé.
-Jó éjt! - léptem ki az ajtón és lenyomtam a villanyt.
-Neked is! - kiabált utánam.
Ledőltem a kanapéra és próbáltam megnyugodni, de az amit eljátszott velem még igen erősen hatott rám. Felkeltett! Nem jött azonnal álom a szememre, így gondolkoztam csak a napomon. Reggel még úgy indult, hogy ma végig tunyulni fogok. Ez össze is jött, de ki gondolta volna, hogy egy lány társaságában, akit kevesebb, mint huszonnégy órája ismerek, mégis most odabent alszik az én ágyamban.... Hmm... Az ÉN ágyamban.... Atyaég! Nem nem nem! Nem megyek be hozzá.... Hogy felmelegítsem ezen a hideg estén. Ahh kuss legyen, nem akarok ezen gondolkodni! Pedig biztos fázik kicsit. Abban a rövid nadrágban...... Jaaaaj Istenem, mért kínzol engem?! Alvás, alvás, alvás....... Ez az kezdek álmos lenni. Hahh......fekete haj, hosszú selymes lábikók.... Mi a franc van már velem?!
Csak fél órát vergődtem ott, miközben a gondolataimmal küzdöttem. Ott adtam fel amikor képbe jött az, hogy előttem öltözik át. Inkább felkeltem és ittam egy kis meleg tejet, amitől viszont hamar elaludtam. Hál'istennek.
Reggel a nagy világosságra ébredtem. Sosem szoktam ilyen későn kelni. Ugyan a nap még nem nagyon volt fent, akkor sem voltam ehhez hozzászokva. Általában még sötét van, mikor elindulok és akkor is, mikor kilépek a teremből. De most, hogy szabin vagyok, furcsa újra fényt látni.
Felkeltem a kanapéból és a hálóba mentem megnézni, hogy Iseul alszik-e még. Ahogy beértem a szobába, csak a hatalmas rend jött velem szembe. Sehol senki. A táskáját se láttam. Már is lelépett? Csak így? Egy szó nélkül? És fel sem ébredtem rá? Na ne már!
Körbejártam a lakást, de semmilyen cuccát nem találtam. Mi több! A saját cuccaim is eltűntek. Se telefonom se pénztárcám. Kirabolt volna?! Ezt nem hiszem el! De... de.... olyan kedvesnek tűnt.
Egyik széken ültem és hajamat téptem, hogy hogy lehettem ilyen naiv, amikor ismeretlen csörgés csapta meg fülemet. Azonnal felpattantam, majd keresni kezdtem a hang forrását. Meg is találtam. Nem voltam benne biztos, de szerintem Iseul telefonja csörgött a bejárat melletti szekrényen. A saját számomat jelezte ki a telefon, ezért felvetem.
-Na jó reggelt! Mit szeretnél
-Hol a fenében vagy?! - üvöltöttem le Iseult, ahogy meghallottam a hangját.
-Héj héj nyugiii! - csitított - Csak elugrottam reggeliért.
-És ahhoz kellett a cuccod is? Meg az én cuccaim!?
-Valahogy el kellett, hogy érjelek. Nálam meg ugye nincs pénz. Amúgy meg, volt még egy kis dolgom, azért hoztam el a cuccomat. - váltott morcosra.
-Most neked áll feljebb? Tudod milyen arra ébredni, hogy eltűnt mindened?! - üvöltöztem vele tovább.
-Képzeld tudom! - kiabált vissza rám, amin nagyon meglepődtem és kicsit el is tartottam a telefont fülemtől - De most rohadtul csillapodj le és kibaszottul felelj arra kérdésre, amit mindjárt felteszek! - folytatta - Csokis vagy vaníliás?
-Csokis. - válaszoltam durcásan. Nem is érdekelt mért kérdezi. Felidegesített.
-Köszönöm! - mordult rám - Ennyi lett volna az egész. Még tíz perc és visszaérek, hisztikirálynő.
-Te.... - de lecsapta a telefont.
Hogy lehet ilyen szemtelen? Tegnap még hálálkodott, meg jó pofizott, most meg lekezelt. Na erről még beszélni fogok vele. De legalább most már nem aggódok. A cuccaim nála vannak és lassan vissza is kapom őket.
Próbáltam lenyugtatni magam és inkább elmentem mosakodni, meg átöltözni. Épp kávémat szürcsölgettem a konyhában, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta.
-Hoztam neked reggelit. - dobta le az asztalra a péksütiket - Most pedig megyek. Itt vannak a cuccaid. - pakolta le a kulcsaimmal együtt minden értékemet.
-Köszönöm. Akkor sok sikert! - néztem rá mérgesen.
-Jah. Neked is. Majd meghálálom. Szia! - nem is pazarolt rám több energiát, máris csapódott az ajtó és elment.
Kicsit rosszul éreztem magam, amiért így váltunk el, de nagyon felhúzott ezzel a kis akciójával, így jelenleg a düh nagyobb hatalommal bírt felettem. Durcásan fogyasztottam el az általa hozott reggelit és meglepetten fedeztem fel egy szerencsesütit is a zacskóban. Nem szoktam ilyet enni, de most ajándékba hozott nekem egyet.
"Fényt gyújtanak a sötétségben, melyre már oly régóta szükséged van."
Iseul! Azonnal felpattantam és feltéptem a lakásom ajtaját, majd lerohantam a lépcsőn. Az utcára érve nézelődtem, de sehol se láttam. Esély sem volt rá, hisz már rég elment, Nem is tudtam, mit képzeltem. Talán reménykedtem, hogy lent ül az ajtóban és rám vár. De most mondja azt valaki, hogy erről a szar kis üzenetről, ne egyből rá gondoljak! Ha bárki más kapta volna, azt mondanám, hogy na most ennek aztán rohadt sok értelme van, de nálam sajnos tényleg elég nagy jelentéssel bírt. Hisz sosem keltem munkanapokon napsütésre. Most pedig...... hogy ő itt volt..... akkor fasz vagyok!
Csaptam homlokomra, az utcán sétáló emberek pedig azt hitték, becsavarodtam.
-Sonu! - hallottam egy halk hangot, valahonnan a tömegből, mire a hang irányába kaptam fejemet - Sonu Seojun!
-Igen! - egy férfihangot fedeztem fel és azonnal futásnak eredtem.
Lehet Iseul rokona? Meg kell tudjam! El akarom érni! Ne mozdulj Seojun...... Várj meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése