RM&J-Hope

Újabb hosszú oneshot következik, ahol ezúttal sem idolok a fiúk.
Warning! SMUT!(Ezzel pedig minden párossal van legalább 1 yaoink :3 )



J-Hope POV


Nem voltam soha az a nagy bulizós típus. Jobban szerettem iszogatni a haverokkal, megvitatni az élet nagy dolgait, esetleg biliárdozni, csocsózni, karaokézni egyet az este folyamán. Sosem voltam a nagy diszkók híve, hogy ott tolongjunk millióan miközben azt sem tudjuk éppen ki fogdossa a hátsónkat, lerészegedni pedig egyenesen utáltam. Jobban szerettem a nyugis estéket, de szerencsére barátaim is, így megvolt a saját kis kocsmánk ahova minden hétvégén beültünk sörözgetni és megtárgyalni a hét történéseit.
-Ezért újra kijelenthetjük, hogy főnököm egy seggfej. De kié nem az? - hörpintette ki poharából az utolsó cseppet Taehyung.
-El kell viselni, jobbat nem tehetsz. Az enyém is ilyen. A héten mindenkit tovább tartott bent, mert hogy sokan dohányoznak és ne lopják az időt. Dolgozzák le a cigiszünetet. - húzta száját Jungkook - Így nekem is bent kellett maradnom, pedig nem is dohányzok.
-A főnökök már csak ilyenek, de nagyon sokat segít egy barátnő, aki otthon vár. Az leveszi a terhet a válladról, ugye édes? - ölelgette Kook karját barátnője.
-Igen cica.
-Könnyű annak, akinek van. - morgott Tae.
-Lehet holnaptól neked is lesz nem? - érdeklődött a lány - Elvégre holnap van a randitok a kollégámmal.
-Igen. De nem tudom. Semmi kedvem kimozdulni. Inkább pihennék otthon.
-Eddig azért rinyáltál, mert csaj kell, most meg nincs kedved? Mi ütött beléd? Csak nem átállsz hozzánk? - érdeklődtem.
-Arra a szintre még nem jutottam el, jó? - nézett rám szúrós tekintettel barátom - Csak fáradt vagyok. Kimerített ez a hét.
-Lehet majd feltölt a holnap. Ha nem is jöttök össze, egy gyors menet lehet belefér majd. - dobta fel a javaslatot Jungkook barátnője - Az mindkettőtöknek jót tenne.
-Nyuszi... hogy mondhatsz ilyet? - bökte oldalba Jungkook.
-Miért, neked nem ez az első dolgod ha egy kemény nap után hazaérsz? Van, hogy nem is köszönsz, csak mikor felkelünk a padlóról.
-Ez nem érdekelt. - sóhajtott nagyot Taehyung.
-Hát engem se túlságosan. Hozunk még inni Tae? - ajánlottam fel segítségemet.
-Ahha. - álltunk fel az asztaltól - Jimin merre jár, Kook?
-Elvileg azonnal itt kell lennie.
-Akkor hozunk neki is. - indultunk ketten a pult felé.
-És mond csak, - érdeklődött barátom - te hogyan állsz mostanában?
-Mivel?
-Hát tudod te. A pasikkal. Nincs semmi?
-Nem igazán. - értünk a pulthoz, mely elég közel volt asztalunkhoz - Három sört szeretnék! Köszi.
-És mi van a netes randiddal? A múlthetivel.
-Igazán vonzó volt hófehér bőrrel és remek ízléssel, de elég bunkó volt. Mármint... nem zavart volna, mert láttam benne potenciált, de... nem hajlott még egy randira így nem erőltettem.
-Sajnálom.
-Ugyan. Megesik. Nem sikerülhet minden. Majd jön a következő, nem igaz? - rántottam vállat.
-Irigylem a pozitivizmusod.
-Három sör az... - nézett nagy kerek szemekkel a pultos, ahogyan mi is, hiszen amint kipakolta a korsókat nekünk, úgy egy igen szemtelen férfi már vette is el az egyiket.
-Köszi, a visszajáró a tied. - fizette ki lezserül az elvett italt.
-Máris kitöltök még egyet. - fordult vissza a lány a csapok felé.
-Köszi. - foglalkoztam inkább a lánnyal, miközben barátom leállt vitatkozni.
-Te figyelj már ide, mégis kinek képzeled te magad? - fordult a goromba teremtéshez.
-Szomjas fizető vendégnek. - kortyolt bele a sörbe a kicsit sem szimpatikus személy, ki tetőtől talpig feketében volt. Csupán haja virított szőkén sötét külseje mellett és az orrában, valamint szemöldökében csillogó piercingek, persze csak szorosan a fülében lógók után. Igazi rossz fiúnak tűnt, amire a tartása csak rátett még egy lapáttal.
-Az a mi sörünk volt. Nekünk csapolta a hölgy.
-Ohh, ne haragudj. - köpte vissza a kortyot a korsóba - Kéritek vissza? - nyújtotta barátomnak.
-Gusztustalan vagy és tahó.
-Valami gondod van velem? - tette vissza a pultra sörét és közelebb lépett Taehyunghoz.
-Nem, semmi. Idd csak meg. - igyekeztem elkerülni a konfliktust.
-Igen. Igazi tahó vagy a legfelsőbb körökből. Mond csak, hogy van még bőr az arcodon? - hergelte tovább Tae az idegent én pedig tudtam, ebből nem fog semmi jó kisülni.
-Gyere ki és megmutatom.
-Verekedni akarsz?
-Neeeem, biztos nem akar. - reménykedtem nyugtatva a kedélyeket.
-Beijedtél mitugrász? Már nem akkora a szád, ugye?
-Lássuk, ki a jobb! - ment bele a harcba Tae.
-Mi? Neeem! Nem látunk meg semmit! - szerettem volna ezt az egészet ennyivel itt és most lezárni, de mind hiába.
-Tökéletes. Te, meg a kis barátod ellenem és a haverom ellen. Öt perc múlva a bár mögött. Addig megiszom a sörömet. - vágott elégedett képet a szőke idegen, majd megfogva korsóját ült vissza ő is csapatához, ahogyan mi is miután kifizettük a három korsót.
-Na mi volt ez a csávó? - érdeklődött Kook.
-Csak egy tahó. Hogy verekszel Kook? - érdeklődött Taehyung.
-Hát... nem tudom. Nem volt még alkalmam megtudni.
-Akkor most lesz. Öt percünk van, aztán hátul találkozunk a köcsöggel, meg a haverjával. - kortyolt bele italába Taehyung.
Természetesen barátom kijelentése nagyon meglepte Kookot és a párját. Jó, hogy nem gurult el az álluk a hír hallatán. Nem igazán szerették volna elhinni a tényt, miszerint Taehyung modora miatt most bunyóznia kell majd Jungkooknak az utcán. Persze megértettem és pont ezt szerettem volna elkerülni, de heves barátomat igen nehéz visszafogni, főleg egy magamfajta nyugodt embernek. Ezért kaptam is a fejemre Kook barátnőjétől, de akkor már nem tudtam semmit sem tenni. Én megpróbáltam, kevés voltam, sajnálom.
Öt perccel később pedig már Jiminnel az oldalunkon mentünk az utcára, ki éppen hogy csak megérkezett és hagyhatta is el a bárt. De legalább őt feltüzelte a verekedés gondolata, nem úgy, mint minket. Ugyanis Kookkal inkább otthagytuk volna a két marhát, had szedjék szét egymást, ha már voltak ennyire hülyék, hogy egy nyamvadt sörön így felhúzták magukat, ám nem lehetett. Taehyungnak muszáj volt segíteni.
-Ohh, szépen összegyűltetek. Na mi az, féltetek ketten a nagy csúnya bácsiktól? - gúnyolt ki a szőke idegen.
-Gyorsan rendezzük le és menjünk dolgunkra! - sürgette a dolgot Taehyung.
-Ahogy kívánod. - húzott is be neki váratlanul egyet a minket hergelő colos.
Így szinte azonnal kipattant a verekedés, melybe akármennyire nem szerettünk volna mindannyian belefolyni, végül csak sikerült. Elvégre nem nézhettük tétlenül, amint két, az utcáról pattant rossz fiú laposra veri barátainkat. Így szégyen, vagy nem, besegítettünk nekik, ám nekik is akadt támogatásuk. Nem tudtuk őket lenyomni, ezért a rengeteg pofon után végül úgy döntöttünk, eléggé elfáradtunk, eléggé elvertük a másikat ahhoz, hogy hagyjuk a francba az egészet, kiadták dühüket.
-Gyávák. - látszott a magas szőke arcán, lenéz minket, amiért inkább nem folytatnánk annyi vérző és sajgó seb után a harcot.
-Te sem erőlködsz, hogy kérsz még! - hergelte újra az idegent Taehyung, de ezúttal Kook barátnője elhúzta őt a további harc elől.

-Tudod kicsim... azért szexi vagy a harci sebekkel.  - ültünk a verekedés után nem sokkal a szokásos helyünkön a bárban és nyalogattuk sérüléseinket, amint Jungkook barátnője próbálta megtörni a csendet.
-Igen cica? - vette el a hideg üveg sört sebeitől Kook - Vonzanak a rossz fiúk ugye?
-Kíváncsi vagyok, vajon az ágyban is ilyen rossz vagy?
-Bocs fiúk? - nézett ránk Jungkook - Mennünk kell. - álltak is fel.
-Jobbulást srácok. - köszöntek el tőlünk, mi pedig maradtunk ott hárman, bár nem sokáig.
Azért Jiminnel még beszélgettünk, hogy ne érezze azt, feleslegesen jött le, így eltelt még egy-két óra, de túlságosan sajgott mindenünk, ezért nem nyúlt hosszúra az az este. Egyetértettünk abban, hogy jobb, ha otthon fejezzük be az iszogatást, mert akkor van néhány támogató fagyasztott zöldség, vagy hús otthon, melyek társaságának abban a pillanatban kicsit jobban örültünk volna. Ezért éjfélkor már mindenki saját lakásán lógatta lábait. Én is csupán ültem kanapémon és valami elképesztő nagy hülyeséget nézve a tévében fogtam fejemhez a hűtőből kivett fagyasztott zöldséget remélve, majd enyhíti fájdalmaimat. Ez pedig valamilyen mértékben meg is valósult, bár lehet, az alkohol rásegített, hogy egy hosszú péntek után viszonylag gyorsan sikerüljön elaludni a hatalmas üres ágyamban. A reggel azonban... rosszabb volt, mint addig bármi. Sajgott mindenem, az arcom mindenhol, mindkét öklöm, de még testem összes porcikája is, hiszen oda is kaptam jó néhányat, pedig nagyon igyekeztem elkerülni az ütéseket. Első utam ezért a fürdőbe vitt a tükör elé, hogy felmérjem, mekkora károkat is szenvedtem és hát... igen nagyokat. Pont úgy néztem ki, ahogyan illett. Kék-zöld foltos volt egész testem és arcom is, amivel nem szívesen mentem volna dolgozni, ezért a hétvége első napjára meg is lett a programom. Bár nem terveztem kimozdulni, muszáj volt. Kellett rengeteg smink a sebekre, no meg a kedvenc pólóm is szép véres lett, így azt hajíthattam ki. Ha pedig már feltétlen ki kellett moccannom a komfortzónámból szerettem volna magam megjutalmazni, ezért a ruhavásárlás elkerülhetetlenné vált kedvenc plázám újonnan nyílt részlegén. Úgyis már rég el akartam oda látogatni, így pedig még okom is akadt rá.
Szóval az egész napom vásárlással telt. Először a kozmetikumokat látogattam meg, a kedves eladó hölgy pedig látva újonnan szerzett sérüléseimet segített is, így viszonylag hamar sikerült a megfelelő színeket összeszednem. Végül néhány ingyenes jó tanáccsal engedett utamra miután fizettem, hogy hogyan is kell használni a sok kenceficét, hogy tutira takarjanak és fennmaradjanak egész nap. Én nem voltam jártas az ilyesmiben, összesen egy szemceruza díszelgett otthon a fürdőben, amit nagy ritkán használtam, semmi több, ezért felettébb hálás voltam a segítségért. Miután pedig ezt lerendeztem mentem is tovább kicsit felvidítani magam, így utam az új ruhaboltok felé vitt. Mindegyik üzletbe terveztem, hogy bemegyek és rendesen körbenézek, majd az utolsó után eldöntöm, mit is akarok venni és honnan, hiszen nem duzzadt túl vastagra pénztárcám, ám még koránt sem jártam be mindet, mikor az egyikben ismerős arcot véltem felfedezni a kasszában. Nem mertem odamenni csak úgy, hiszen a sor hosszú volt, nem akartam ezzel rabolni mindenki idejét, plusz nem hittem volna, hogy örülne nekem. Viszont iszonyatosan kíváncsivá váltam. Muszáj volt közelebbről megnéznem magamnak, ezért kénytelen voltam vásárolni valamit. Gyorsan kerestem néhány felsőt, amik tetszettek, majd pár zoknit is magamhoz kaptam, de még mielőtt elfoglaltam volna helyemet a sorban gondosan megszabadultam az egyik póló cédulájától, hogy legyen időm majd vele míg keresi az árát. Így álltam be végül az emberek mögé és próbáltam megbújni. Nem szerettem volna, ha előbb észrevesz, mint kellene. Tervem végül bevált, bár nem hiszem, hogy a tökéletes megbújási technikámnak köszönhetően.
-Szia! - köszöntem rá amint letettem elé a ruhákat.
-Jó napot! - vetett rám egy kósza pillantást, majd visszakapva rám tekintetét sóhajtott egy nagyot. Látszott rajta, nagyon nem örül nekem, de nem fejtheti ki ezt - Pontgyűjtő kártyád van? - fogott is hozzá a ruhák szétválogatásához.
-Nincs. Hogy tudok olyat igényelni? - érdeklődtem, hogy húzzam az időt, miközben agyamba véstem nevét. Namjoon... szóval a szőke, goromba, piercinges srác neve Namjoon, aki most itt állt előttem minden ékszer és sötétség nélkül a bolt egyenruhájában. Rendben.
-Ennek a papírnak a kitöltésével lehet igényelni. Nagyjából egy hét, mire kiküldik két kedvezményes kuponnal, amit a következő hónap végig beválthatsz. A szelvény kitöltésével pedig nyereményjátékban is részt lehet most venni. Egy thaiföldi utat lehet nyerni két személyre. - mondta el a kötelező marketingszöveget miközben látszott rajta, utálja ezt a pillanatot. Minden egyes másodpercét és legszívesebben otthagyna, de nem teheti meg.
-Értem, köszönöm.
-Ezen nincs címke. - ért a kedvenc pólómhoz - Ahram! - szólt egyik munkatársának - Ezen nincs címke. Hoznál egy másikat amin van?
-Egy perc. Sohyun addig állj be a másik kasszába! - utasította az épp elszaladó nő a másikat, hogy addig is haladjon a sor.
-Szóval itt dolgozol. - kezdtem beszélgetésbe.
-Igen. - fintorgott - Kitöltöd addig a lapot?
-Még nem tudom. - néztem a kezemben lévő papírra - Az ékszereid nélkül fel sem ismertelek. Bár a hajadat messziről észrevettem.
-Át fogom festetni.
-Most miért? Szerintem nagyon jól áll. Hagynod kéne. - próbáltam kedves lenni, de ő nem fogadta jól. Csak jobban ráncolta szemöldökét, mint azelőtt.
-Kártyával vagy készpénzzel szeretnél majd fizetni? - dolgozott inkább az ismerkedés helyett.
-Kártya. - kerestem is elő pénztárcám.
-Oké.
-Itt van! - tért vissza munkatársa, így végül le tudta húzni az utolsó ruhadarabot is, hogy fizessek.
-Köszönöm szépen! - pakoltam el, míg ő szépen összecsomagolta nekem a szatyrot.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! Térjen be hozzánk legközelebb is.
-Biztos a füleden jön ki ez a mondat. - mosolyogtam.
-Kicsit.
-Kellemes napot Namjoon!
-Kösz. Következő? Üdvözlöm! - folytatta dolgát, miközben én elhagytam az üzletet.
Miután kiléptem a kijáraton még visszafordultam és a hangyaként dolgozó Namjoont néztem, aki minden érzelem nélkül végezte munkáját. Érdekes volt így, normális ember képében látni egy hétköznapi szituációban, habár ő nem örült nekem. Én azért élveztem ezt az öt perc találkozást és felkeltette az érdeklődésemet. Olyan... más volt ott a boltban, teljesen lesminkelt arccal, hiszen neki is csupa folt volt mindene, ebben biztos voltam. Kíváncsivá tett ez a néhány perc, így elhatároztam, amikor lesz időm, benézek a boltba, hátha ott van és el tudom még kapni egy kis csevejre. Majd kérek némi segítséget, elvégre nem mondhat nemet. A vevőért mindent, nemde?

Így meg is lett a programom minden hétvégére. De még előfordult, hogy néha munka után is benéztem az üzletbe mielőtt bezártak volna. Namjoont kerestem mindig, bár eleinte sohasem találtam meg. Végül ugyanúgy, a legközelebbi szombaton futottam bele, ám ezúttal szerencsére nem a kasszában állt, hanem a felpróbált ruhákat hordta vissza helyükre. Lehetőségem nyílt elkapni, aminek ő nem örült annyira, mint én.
-Hogy vagy? - termettem mögötte.
-Hm? - fordult meg - Ohh... megint te. - jelent meg egyfajta undor az arcán. Azt hiszem, nem kedvelt - Mit akarsz?
-Csak érdeklődtem, hogy hogy vagy. Nekem még sajog egy-két sebem és látszik néhány, de már jobban. És te?
-Megvagyok. Segíthetek valamiben?
-Öhm... nem, azt hiszem nem.
-Rendben. - hagyott ott és ment is dolgára.
Nagyon kerülni szeretett volna, de én elhatároztam magam, nem fogom hagyni, hogy ennyivel lerázzon. Beszélgetni akartam vele, jobban megismerni, ehhez pedig bevetettem mindent. Kerestem is néhány felsőt, amike tetszettek, majd Namjoont vettem célba velük.
-Mégis csak kéne a segítséged.
-Miben? - vágott unott arcot. Mint akinek tele a hócipője a Világgal, de legfőképpen velem.
-Nem tudom melyik áll jobban egy olyan nadrággal, mint ami azon a férfin van a képen. - mutattam egy nagy plakátra - Plusz azt a farmert sem találom.
-Hozok egy olyan farmert. Milyen méretben?
-Harmincnégyes. De egy harminchatosat is kérnék. Az egyiknek jónak kell lennie.
-Hozom. - ment is el.
-Köszönöm! - szóltam utána.
Míg visszaért én felpróbáltam az egyik pólót, így ahhoz a nadrágot már igazán könnyű volt hozzánézni. Ezzel sikeresen húztam az idejét, hiszen muszáj volt velem foglalkoznia, ha már megkértem. Lényegtelenebbnél lényegtelenebb dolgokat kérdeztem, közben pedig olyan ruhákat is felpróbáltam amiket eszemben sem volt megvenni, és lassan személyesebb dolgokról kezdtem faggatni. Természetesen csodálatosan kikerülte minden kérdésemet, nem válaszolt egyre sem, csak dolgozni akart, én pedig nem mertem egy bizonyos pontnál tovább zaklatni. Egyre mérgesebbnek tűnt és megijedtem, hogy még jobban magamra haragítom, ezért hagytam. Inkább fizettem és tartottam magamat a tervemhez, miszerint még sok időt fogok abban a boltban tölteni. Bár a hétköznapokon többnyire hulla fáradtan estem haza és nem igazán volt időm benézni hozzá, hétvégén mindennap elmentem. Igyekeztem kicsit közelebb kerülni hozzá, sokadik alkalommal pedig már szinte menetrendszerűen fogadott. Egyre kevésbé utált, vagyis az arcára nem ült ki annyira a gyűlölet, így bátorkodtam személyesebb témákat felhozni. Tényleg nagyon szerettem volna megismerni őt, az este vad, könnyen felhúzható, verekedős oldalát és a napközben mutatott nyugodt, hétköznapi ember formáját is. Ez a kettősség volt az, ami annyira vonzott, melytől oly különlegesnek véltem teljes személyét, hiszen nem tűnt úgy, mint aki vívódna emiatt a két oldal miatt. Teljesen kiegyensúlyozott ember hatását keltette, még ha néha fel is idegesítettem mikor az idejét húztam.
-Már azt hittem lesz egy nyugodt napom nélküled. - térdelt a boxerok előtt, amiket épp pakolt fel a kis fogasokra szép sorban.
-Volt egy kis dolgom. Ugye szereted a piercingeket? - érdeklődtem mellette állva.
-Fogjuk rá.
-Azért remélem ezt szeretni fogod. - guggoltam le - Hipoallergén fém. - vettem ki a kis szatyromból a neki összeszedett ajándékot, ő pedig érdeklődve figyelte mozdulataimat - Egyik nap láttam munkából hazafele. Gondoltam, ha már ennyire sokszor rabolom az idődet, akkor valamivel meghálálom a türelmedet. - nyitottam ki a dobozt - Remélem tetszik.
-Ohh! - szegezte tekintetét a csillogó ékszerre - Ezt nekem vetted? - pillantott fel rám.
-Igen. - estem cseppet zavarba, hiszen olyan kedves volt az arca, mint azelőtt soha.
-Köszönöm. - vette el bátortalanul - Azt hiszem, ezt fogom a farkamba tetetni. - na nem pont erre számítottam.
-Ö... de e-ez... - ragadt tüdőmben a levegő a nem várt mondat hallatán. Mi?... Hogy hova?
-Csak vicceltem. - mosolygott végre rám. Akkor láttam először, hogy milyen amikor nem morcos.
-Oh... huh. Oké. - egy pillanatig azért megállt a szívem.
-Kicsit lesápadtál.
-Hát... meglepett, amit mondtál.
-Csak vicc volt. De nagyon szépen köszönöm. Nem kellett volna. Ez a munkám, hogy kiszolgáljam a vevőket. Azért teszem, mert kötelező, nem azért, mert különlegesként kezellek. - csukta vissza a dobozt.
-Tudom. - azért valahol reménykedtem, hogy ő is szívesen megismerkedne velem, nem csak én vele, de hát... nem sikerülhet minden úgy, ahogyan szeretnénk - De most nem veszek semmit. Csak beugrottam ezt elhozni neked. Már van elég ruhám. - valószínűleg egy egész életre és mosnom se kell őket, de ez nem volt fontos információ, csak az én agyamban fordult meg - Nem tudom, mikor jövök legközelebb. Nem mostanában. Szóval jó munkát, meg sok sikert. - próbáltam tőle elköszönni, de nagyon bénán ment. Mint valami szakítás, vagy nem is tudom.
-Értem. Hát csodálkoztam is, mennyi ruhát veszel hirtelen. De ez biztos nagyon drága volt és szeretném meghálálni. Meghívhatlak ebédelni?
-Már ebédszüneted van?
-Még nincs, de kikérem előbb. - állt fel, majd magamra hagyott, hogy szóljon, most előbb elmegy a rövid pihenőjére, mint máskor.
Nagyon meglepett ez a hirtelen változás, de örültem neki. Kicsit zavarban voltam, mert randinak éreztem, pedig nem is szerettem volna annak. Nem tetszett úgy, csak a személyisége érdekelt, mint barát, ismerős, semmi több. Ehhez mérten viselkedtem vele továbbra is függetlenül az apró különleges érzéstől, ami a meghívás hallatán egy pillanatra fellobbant bennem.
Nem volt sok időnk, csupán néhány percünk ami annyira volt elég, hogy elmentünk az étkezdéig, meg vissza, hiszen hosszú sorok álltak már akkor is mindenhol. Ám ettől még beszélgettünk és jól éreztük magunkat. Végre biztos voltam benne, már nem utál, ebben pedig csak megerősített az, hogy felvett Kakao Talkon. Ezt hatalmas előrelépésnek könyveltem el az ingyen ebéd mellett és boldogan váltam el tőle. Abban a pillanatban indult felfelé az emelkedőn barátságunk, amit végre nem csak én toltam egyedül, hanem ő is velem együtt. Már nem kellett annyit járnom a boltba és felesleges ruhákat vásárolnom olyan pénzből, amire egyébként nagy szükségem lett volna máshol. Helyette sokkalta olcsóbb és kellemes időtöltéseket találtunk ki magunknak, mialatt egyre jobban megismertük a másikat. Természetesen az ilyen alkalmakkor már visszavedlett azzá az emberré, akivel először találkoztam, de valahogy ekkor is sikerült a zord, sötét, piercinges külső mögül kicsalnom a kedvesebbik oldalát.

Miközben vele foglalkoztam igyekeztem nem megfeledkezni régi cimboráimról sem, így egyetlen egy sörözős estét sem mondta le Namjoon miatt. Ám sokat emlegettem, amiből az lett, hogy végül elmondták, mit is gondolnak. Szerintük hazudtam magamnak. Ők ugyanis úgy vélekedtek, hogy bár az elején lehetséges volt, csak azért érdeklődök iránta, mert meg akarom ismerni a személyiségét, azonban ez azóta megváltozott. Erre fel is sorakoztatták érveiket, hiszen ki, ha nem ők látnák rajtam azt, ha szerelmes vagyok. Legfeltűnőbb indokként elsőre azt hozták fel, hogy sokat beszélek róla. Ez igaz volt, de ez mindig így van, ha új emberrel találkozok. Ám a többi tény már elgondolkoztatott, a sor végére pedig úgy tűnt, tényleg igazuk van. Rengeteget költöttem rá, elviseltem a hülyeségeit, még azt is, ha bunkó volt velem, fennmaradtam hajnalig, hogy beszélgessek vele, a fárasztó munka után még ezer örömmel mentem el az ő társaságában iszogatni és egyebek. Ezeket persze sohasem tettem volna meg egy olyanért, akit csak meg akarok ismerni, hiszen imádtam aludni. Még barátaimért is ritkán mondtam le az alvásról, csak vészhelyzetben. Ezért gondoltam azt, tényleg igazuk van. Pláne, ha négyen mondják, köztük Jungkook barátnője is, aki nem igazán támogatott másságomban.
-Jól van! - dőltem hátra székemben, amint a kocsmában meggyőztek, szerelmes vagyok - Igazatok van! De akkor sem lesz semmi. Ő nem meleg és rólam sem tudja, hogy az vagyok. Szóval ez csak barátság.
-Pont ezért féltünk. Hogy megint kínozni kezded magad. - fejtették ki jogos aggodalmukat, hiszen ez már előfordult egyszer.
Így elég komolyra sikerült a kikapcsolódós esténk, melynek végén nagyon lelombozva sétáltam haza. A magam érdekében küzdöttem azzal a döntéssel, amit meg kellett hoznom. Tudtam, nem fog sikerülni már rögtön azon az éjszakán, de próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy ennyi volt Namjoonból. Mert meg kellett tőle válnom, ha nem akartam végül megint darabokban a barátaim karjában kikötni. Emiatt a probléma miatt pedig nem voltam olyan beszédes, mint azelőtt. Bár ezt nem vette észre. Innen tudtam, olyan hideg, hogy az Északi-sark hozzá képest szavanna. Ezzel viszont csak még jobban elszomorított és akkor már tökéletesen biztos voltam benne, beleszerettem a nagy barátkozás közben. Ezért muszáj volt elengednem lassan, ami nem bizonyult olyan egyszerűnek. Úgy tűnt, megkedvelte a társaságomat, amire egyébként álmomban sem gondoltam volna, így akármennyire kerültem, ő jött utánam. Hívott mindig mindenhova, egy idő után pedig nem fogadta el a nemet. Kirángatott vackomból és elvitt inni. Csak én, meg ő ültünk egy bárban és söröztünk.
-Te figyelj! Nem tom mi van veled. - kezdett bele szövegébe gondterhelt arccal - De már hetek óta olyan vagy, mint aki szívesebben sétálna le egy hídról, mint hogy ki kelljen mozdulnia otthonról. Kidobott egy csaj? Lebasztak a munkahelyeden? Anyáddal van valami? Vagy a barátaid haragudnak rád amiért jóban vagy velem?
-Nem... - szorongattam sörömet, mintha egy első randin ülnék - Nem szeretném elmondani.
-Oké. - itta meg húzóra italát, miközben azon gondolkoztam, valószínűleg itt hagy, hogy ő megpróbálta, ha nem hagyom hogy segítsen, akkor nem fog, de nem így történt - Sajnos tanácsot adni ismeretlen problémára nem tudok. De ismerek egy gyógymódot ami garantáltan segít minden gondon. Ma este úgy berúgunk, hogy két napig a nevünket sem fogjuk tudni.
-Óóóó, ez nem hiszem, hogy jó ötlet. Amúgy sem szoktam mást inni, csak sört.
-Hát akkor itt az ideje elkezdeni. Na gyerünk! Várnak ránk a bárok és házibulik.
-Nem akarok. - ellenkeztem, miközben már állított is felfelé helyemről.
-Nem akarás kérdése! Na gyere! - vitt magával bele az éjszakába.
Semmi kedvem sem volt hozzá, de sosem voltam az a harcias, ellenkezős típus. Pont ezért sínylődtem meg sok-sok dolgot, mert nem tudtam határozottan nemet mondani és másokat kicsit is elkeseríteni, így kötelességtudóan követtem Namjoont, ki már az első állomásnál belém nyomott minimum három rövidet, amikhez nem voltam hozzászokva. Nagyot ütöttek szervezetemnek és onnantól elvesztettem a mértéket. Kérés nélkül inni kezdtem szomorúságomra minden buliban, ahogyan pedig nőtt a véralkohol szintem, úgy csökkent az intelligenciám. Lassan egyre közvetlenebb lettem mindenkivel, főleg a nőkkel, hiszen őket éreztem közelebb magamhoz, és hatalmasra nyílt a szám. Mindent elmondtam nekik, ők itták a szavaimat, részeg létükhöz híven pedig sajnálni kezdtek. Úgy éreztem magam, mintha Oprahnál ülnék minden buliban, csak én nem kaptam vigaszul házat és kocsit, sem semmilyen épkézláb ötletet. Csak részeg nőkhöz méltót, minthogy kéredzkedjek fel hozzá és szopjam le, vagy hogy feküdjek meztelenül az ágyába, rúgjam tökön, pofozzam fel, egyebek. De egyik sem tetszett még úgy, részegen sem.
-Hosss! - tántorgott oda hozzám Namjoon. Benne is volt már néhány ital, bár látványosan jobban bírta, mint én - Gyere! Münk tovább. - hívott, én pedig próbáltam felállni, ami elég nehezen sikerült - Tudod mit... inkább haza münk. - támogatott meg - Elég részeg vagy.
-Gondolod? Bhh... azsé zsivezsen mek veled...
-Meghiszem... de nem. Hol laksz?
-Hát a... hol... hoaaaa. - azt hiszem kicsit kiütöttem magam, hiszen ezekre a beszélgetésekre én egyáltalán nem emlékeztem.
Még ezt is Namjoon mesélte el, hogy alig értette, mit akarok, annyira nem tudtam értelmesen megszólalni, emiatt pedig a címem sem sikerült kiszedni belőlem. Ezért vitt magához, az oda vezető úton pedig kicsit kitisztult fejem, legalábbis ő azt mondta, mert egyre több szót értett meg abból, amit mondtam. De szerencsére a nagyját még így sem fogta fel, mivel a téma azt hiszem a szerelem volt és az iránta érzett érzéseim. Ám ezt csak feltételezni merem azok alapján, amiket akkor tettem, mikor odaértünk hozzá. Ott kapcsolt vissza a memóriám, mert elhatároztam magam egy nagy lépésre, ami fontos mérföldkőnek tűnt szervezetem számára is, ezért kicsit magához tért.
-Ne verj le semmit. - segített el a fürdőszobáig - Tessék, mosdó. Kérlek ülj le és ne szanaszét pisilj. Nekem kell majd feltakarítanom, ha nem ülsz le.
-Ign izs. - kapaszkodtam meg az ajtófélfában.
-Előre látom, nekem kell majd takarítani. - hagyott ott, én pedig bezárkóztam egy kis időre.
Mivel nem tudtam állni, így kénytelen voltam leülni, tehát feleslegesen aggódott a mocsoktól. Mástól jobban féltem volna a helyében, de mivel sejtése sem volt, így azt sem tudta, mennyire nem volt jó ötlet, hogy felvitt magához. Mert míg ott ültem a mosdóban addig arra gondoltam, hogy az az utolsó alkalmam vele. Még úgy, részegen is képes voltam ilyen komoly dolgokon elmélkedni, amivel önmagamat is megleptem. Viszont így valahogy könnyebb volt olyan döntést hoznom, melyet józanul biztos elvetettem volna. Talán eszembe sem jutott volna ekkora vakmerő butaság, ha nem lett volna bennem annyi alkohol, mint ami azon az estén.

-Namjoonie! - szédelegtem ki a fürdőből.
-Hm? - fordult felém engem meglepve, hisz a szoba közepén állt egy szál nadrágba.
-Póló? - torpantam meg.
-Leöntöttek még a legelső helyen egy korsó sörrel. Már nagyon idegesített. - öltözött fel nagy bánatomra.
-Értem... - igyekeztem értelmes szavakat összekaparni - Köldök piercing.
-Igen. Az is van. Jobban vagy? - igazította meg pólóját.
-Hát ez sok rétű kérdés. - lépkedtem nagyon bizonytalanul a kanapé felé, hogy ledobja magam rá és onnan folytathassam vallomásomat.
-Én most csak az alkoholszintedre kérdeztem rá.
-Mmm... Picit. Namjoonie? Miért nem hordod a tőlem kapott piercinget?
-Ez a hasamban lévőről jutott eszedbe? - villantott egy mosolyt rám.
-Jah.
-Az különleges helyen van. Vigyázok rá, mert értékes ajándék. Nem lenne jó egy éjszakai verekedésben elhagyni egy olyan szép darabot.
-Ah... értem... Namjoonie?... Te miért szereted a nőket?
-Nagy témaváltás. - nézett rám értetlenül.
-Miért szereted őket?
-Hmm... nem tudom. Mert nők? - gondolkozott el.
-Ahh... Namjoonie... becsukod a szemed?
-Minek?
-Mert megkérlek. - pislogtam rá a kanapéról és láttam rajta, nem örül, hogy ilyeneket kérek minden ok nélkül, de végül újabb kérdés hiányában is megtette.
-Ha meg akarsz ölni, akkor egyetlen egy esélyed van, mert ha vissza tudok ütni, akkor agyonverlek.
-Kedves, hogy kinézed belőlem. - másztam le a kanapéról.
-Nem tudom, mit higgyek, mire készülsz.
-Mindjárt megtudod. - ültem le közvetlen előtte a földön és egy pillanatra még átgondoltam, mennyire jó ötlet is az, amit szeretnék. Ám részeg fejjel nagyon kiválónak találtam, így elkezdtem kikapcsolni Namjoon övét. Természetesen erre azonnal kipattantak szemei és elkapta csuklóimat.
-Mit képzelsz? - mordult rám. Rossz ötlet volt - Ezzel nem illik viccelődni! Viccnek is szar!
-Náhh... - ejtettem le kezeimet, amint elengedett.
-Mi bajod van neked? - guggolt le velem szemben.
-Szerelmes vagyok.
-Akkor nem udvarolnod kéne az adott személynek, nem pedig engem... halálra rémiszteni?
-Beléd vagyok. - hallgattunk el hosszú percekre, míg csak egymást néztük. Arcáról azonnal eltűnt az az apró pír is, amit az alkohol okozott, miközben olyan komolyra váltott, mintha egy tárgyalóteremben ülnénk. Én pedig... lángoltam a szégyentől. Tudtam, azon gondolkozik, mi lenne a leghelyesebb reakció vallomásomra, ám egy remek megoldást sem talál, ezért tartott ilyen sokáig a csend.
-Tudod hányszor hazudtam neked? - váltott témát. Azt hiszem, ez volt a legjobb reakció, amit csak adhatott.
-A-a. - ráztam fejemet.
-Összesen egyszer, mikor a piercinget adtad. Tudod miben hazudtam?
-Hogy tetszik?
-Nem. - állt fel és húzott magával, majd leültetett a kanapéra - Annyira ledöbbentél a kijelentésemtől, hogy hol fogom hordani, - gombolta ki nadrágját - hogy muszáj volt hazudnom. Nem akartalak elijeszteni. - szabadult meg farmerjától, majd egy mozdulattal boxerétől is - Ezért kénytelen voltam kamuzni neked. Hordom én a piercinged. Nagyon biztos helyen. Ennél jobban nem is vigyázhatnék rá. - fogta kezébe félig már merev szerszámát, melynek végében ott csillogott az általam adott ékszer. Ezzel fordult a kocka és most én lepődtem meg helyette, aminek valószínűleg más jeleit adtam mint ő, mert nekem szokásom volt zavarba ejtő helyzetekben elpirulni - Nem tudtam, miért jársz annyit a boltba. Eleinte azt hittem, ki akarsz majd gúnyolni, kis revansot venni és megalázni a boltban, hogy kemény fickó létemre ott dolgozok. De nem tetted meg és kellemeset csalódtam. Viszont így semmi ötletem sem volt, miért jársz még mindig vissza. Aztán egyik nap, mikor ott húztad az időmet, hogy melyik farmer jobb, meg melyik póló, pulcsi hogyan áll rajtad, észrevettem valamit és onnantól figyelni kezdtem. Ahogy felpróbáltál egy nadrágot nem úgy viselkedtél, mint egy ulzzang, akinek az a legfontosabb, hogy idolokra hasonlítson, hanem inkább mint egy nő. Nem volt feltűnő, nem beszéltél úgy, nem riszáltad magad, de néha tettél olyan mozdulatot ami felkeltette az érdeklődésemet. Például végigsimítottál a fenekeden, miközben a tükörben nézted meg magadat és fel sem tűnt, hogy mit csináltál, pedig ott álltam melletted, figyeltelek, még furcsán is néztem rád, mikor felém fordultál, de nem jöttél rá miért, hiszen következő héten is eljátszottad, mikor ajánlottam egy nadrágot. Akkor is ott álltam melletted, mégis az első amit megnéztél, megsimogatva azt, a feneked volt. Egy ulzzang nem csinál ilyet, sem egy normál férfi. Onnantól jobban odafigyeltem rád és lassan feltűnt, a nőkre egy pillantást sem vetsz. Hiába láttunk be a tükrök miatt az egyik melltartót próbálgató lányhoz, rá se hederítettél. Ám amikor a pasija elment előtted, sunyin meglested a hátsóját. Csak egy pillanat volt, de megnézted. Akkor jöttem rá, milyen is vagy igazából és onnantól kezdve érdekeltél jobban. Megkérdezted, mit szeretek a nőkben. De ez rossz kérdés. Azt kérdezd meg, kiket szeretek! - nyeltem nagyot, amint befejezte mondandóját.
Ezeket mind észrevette és nem szólt? Hát ez... megalázó. Igyekeztem mindig titokban tartani az ilyesmit, azt hittem már tökélyre fejlesztettem, erre most kell kiderülnie, hosszú évek után, hogy egy fenéket. Átlátszó vagyok, mint egy üres üveg. Ám az újonnan felvetett kérdésével némi remény gyúlt bennem.
-Kiket szeretsz?
-Az olyanokat, mint te. A kis ártatlan ukékat, akik nem harciasak egy kicsit sem, akik a nyugalomra és békére törekednek, mindig kedvesek, még ha fel is idegesítik őket és senkinek sem tudnának ártani. De közben nem riszálják magukat és nem nyafognak, mint a többiek akikről kilométerekről virít, melegek. - húztam össze magam ettől a pontos jellemzéstől, mert igen. Egy az egyben olyan voltam, amilyennek leírt, így pedig nagyon sebezhetőnek éreztem magam, hiszen én valószínűleg ennek max a negyedét tudtam róla, hogy ő könnyen felhúzható és harcias - Akarsz ma este szexelni Hoseok? - szegezte egyenesen nekem kérdését - És mondhatsz nemet.
Viszont én értelmesen nem tudtam válaszolni. Igazából egy hang sem jött ki a számon azután a rengeteg ledöbbentő információ után.

Nem tűnt túl erkölcsös és jó ötletnek lefeküdni vele, ám mivel részeg voltam így ez nem érdekelt. Ilyen állapotban az embereket nem nagyon szokta foglalkoztatni a dolgok helyessége, inkább az élvezet az, ami segít döntést hozni, ahogyan nekem is segített.
Lemásztam a kanapéról és Namjoon elé térdelve nyaltam meg kezében tartott péniszének hegyét, ezzel pedig az általam adott ajándékot is. Így tudattam döntésemet és kezdtünk bele egy olyan éjszakába, amire kicsit kínosan emlékszünk vissza mindketten. Nem amiatt, hogy az volt első közös esténk együtt, hanem amiatt, hogy mennyire döcögősen indult az egész.
Namjoon elégedetten figyelt engem, amint ott térdelek előtte és mindent megteszek, hogy farkát a lehető legtöbbször vegyem tövig a számba, ezzel örömet okozva neki. Én pedig boldogan néztem fel rá, az izgalomtól fűtött arcára és hevesen emelkedő újból félmeztelen mellkasára, miközben egyre keményebbé váltam. Bár órákig tudtam volna szopni, ő nem engedte meg. Egy hangosabb nyögés kíséretében megfogott és mintha súlytalan lennék vett karjaiba, majd indult velem hálószobájába, mialatt fogaival marcangolta nyakam puha bőrét. Fájt, de valahogy gondoltam, nem az a szelíd szerető, inkább az, aki véres foglenyomatokat hagy maga után minden alkalommal párján. Én pedig nem akartam megfosztani ettől az örömtől, ezért nem is mertem kifejezni fájdalmamat, főleg nem a legelső alkalommal, bár azt hiszem sikerült, hiszen mikor ledobott az ágyra nyakamra simítottam.
-Rossz? - térdelt fel lábaim közé és figyelmesen várta a választ.
-Kicsit. - nyögtem ki félve.
-Értem. - kezdte leszedni rólam nadrágomat, de nem ment olyan gördülékenyen, mint szerette volna.
Elakadt a sok gomb között, így végül rám hárult a feladat és akkor láttam rajta, ez kicsit rosszul érintette őt, hogy nem képes levetkőztetni.
A későbbiekben még elakadtunk pólómban is, amit nem értek, hogyan sikerült, majd boxeremben is, mitől egy kicsit fájdalmasan fosztott meg, miután végigcsókolgatta péniszemet a vékony anyagon keresztül.
-Bocsánat. - szorította össze egy pillanatra szemeit, miközben messzire dobta alsómat - Nem szoktam ennyire ügyetlen lenni.
-Nem megy most ez. Lehet... hagynunk kéne. - javasoltam halkan a megoldást.
-Nem! - tiltakozott határozottan - Akkor is megduglak! - harapott fülembe.
-Ez fáj Namh... - szorítottam vállaira.
-Ez most ilyen lesz. Majd a következő már nem. - tépázta meg kicsit nyakamat is - Ne mozdulj! - kelt fel rólam.
Az egyik fiókjához sietett és olyan kütyüket vett elő, amikkel én még sohasem találkoztam. Elsőnek rögtön egy rezgő gyűrűt kaptam péniszem tövébe, ami elképesztően szorított és tudtam, nem fogom szeretni. Másodikként pedig egy kis tojás alakú valamit helyezett belém, mire fájdalmasan fel is nyögtem, hiába kente be rendesen síkosítóval. Akkor gondoltam meg magam, hogy én ezt mégsem szeretném. Valahogy a sok kellék nem igazán tetszett főleg azért, mert nem tudtam, mit, hova, hogyan akar még tenni, így ellenkezni kezdtem, de ő nem engedett. Azt mondta élvezni fogom, ám ha mégsem akkor elenged, csak had kezdjük el rendesen. Én pedig jó uke révén engedelmesen viselkedtem, mit nem is bántam meg ezúttal. Amint bekapcsolta a bennem lévő kis valamit, kezdtem megkedvelni a helyzetet.
-Jó helyen van? - mozgatta szabad kezét saját hosszán, miközben nyögni kezdtem.
-Talánh... egy kicsit feljebbh! - lihegtem.
Nagyon szerette volna látni, ahogyan ott az ágyában, lábaim között vele elélvezek, így rögtön két ujjával nyúlt a rezgő tárgyért, melyet feljebb tolt belém, majd megtalálva a legérzékenyebb pontom, arra rá is nyomta.
-Nah? Így milyen? - nyalt végig nyakamon.
-Lassabanh! Namh! - remegtem teljes testemben, ahogy éreztem, közeledek a csúcs felé.
De ő nem engedett. Csupán belém harapott, ami ezúttal cseppet sem fájt, miközben nem eresztette el azt a kis kütyüt bennem. Ott készültem elolvadni alatta, csupán néhány perc játék után, ám hamar rájöttem, miért szorít annyira az a műanyag farkamon - Ahh! Vedd le Namh! El akarokh! - nyögdécseltem - Kérlekh! Így nem tudokh. - remegtem alatta, amint újabb és újabb hullám söpört végig testemen, de egyik sem érte el célját. Nem tudtam attól a gyűrűtől elélvezni, amitől lassan kezdtem megőrülni.
-Még nem! - emelkedett fel és mikor már nem szorította érzékeny pontomhoz a rezgő tárgyat, hangosan felsóhajtottam. Ám nem volt nyugtom sokáig. Egy hosszú, enyhén görbített fém rudat vett elő, melyet szintén bekent síkosítóval, majd tátott szájjal néztem végig, hova helyezi fel azt nekem. Teljesen ledöbbentem az új kelléktől, mely igazán furcsa érzést nyújtott. Nem tudtam eldönteni, tetszik-e vagy sem, de inkább a nem felé hajlottam, amint visszadőltem a párnára és csak lihegtem, hogy teljesen be tudjam fogadni péniszembe - Na milyen? - kérdezte, amint fölém támaszkodott.
-Furcsah. - kapkodtam a levegőt, miközben megéreztem magamban három ujját - Ezt nem bírom! - kapaszkodtam vállaiba.
-Ó, dehogynem. Most figyelj! - harapott bele alsó ajkába, majd újra nekinyomta prosztatámnak a rezgő szerkentyűt.
Felkiáltottam. Mintha nő lettem volna, olyan nyögést hallattam és közben azt éreztem, azonnal elsülök, amiben ezúttal csak az a fém valami gátolt meg. Onnantól egy értelmes szó nem hagyta el számat, csupán nyögések sorozata, mialatt remegtem alatta. Teljesen elvesztettem az eszemet, azt sem tudtam, hol vagyok, mi történik, csupán annyit, imádom azt, amit csinál, ő pedig teljesen tisztában is van ezzel. Különben nem mosolygott volna olyan elégedetten felettem miközben forgott velünk a Világ. Számomra hosszú percek után pedig azt hiszem megelégelte, hogy ő nem élvezheti az estét, így nagy megkönnyebbülésemre megszabadított a kis rezgő tárgytól. Önmagával helyettesítette azt bennem és végre hallottam elégedett sóhaját.
-Reménykedtem, hogy ilyen kibaszott jó érzés leszel. - merült el bennem teljes egészében.
Én azonban továbbra sem tudtam megszólalni. Csupán nyakába kapaszkodtam és igyekeztem minél közelebb kerülni hozzám, ám ő tartotta magát felettem amint lassan mozogni kezdett. Lábaimat szinte az egekig emeltem, ahogyan minden lökése egy-egy orgazmussal ért fel számomra. Forró, nedves bőrébe próbáltam kapaszkodni, mely alig sikerült és igyekezem viszonozni azt az élvezetet, amit ő nyújtott nekem, de a közelébe sem értem az ő teljesítményének. Bújtam nyakába, eggyé szerettem volna válni vele minden egyes mozdulatánál, érezni azt, amit ő és éreztetni vele azt, amit én tapasztalok. Azt akartam, hogy ő is annyira a határon toporzékoljon, ahogyan én. Olyan dolog kerítse hatalmában amivel nem tud megbirkózni, mellyel nekem sem sikerült és teljesen kifordultam önmagamból. Nyögések hada hagyta el torkoma amint Namjoont öleltem, majd mikor csípőm alá nyúlt és keményebbeket kezdett lökni rajtam fogaimmal tapadtam nyakára.
-Ahhh! Ez azh! - mordult, miközben erőteljesen fogott fenekemre - Még!
Utolsókat mozogta, de legkeményebbeket, amint belém élvezett, ám engem továbbra sem hagyott érvényesülni, emiatt pedig cseppet sem érdekelt, hogy ő éppen mit érez.
-Vedd ki! - engedtem el, majd azonnal farkamhoz kaptam és a fém rúdhoz, mely még mindig bennem volt.
-Hah, várj! - ült fel gyorsan gondosan ügyelve rá, véletlen se hagyja el testemet, miközben megfogta csuklóimat - Várjh! - nyelt nagyot.
Előbb megszabadított a gyűrűtől, mely még mindig szorított, csak megfeledkeztem róla, majd lassan, élvezkedő arccal húzta ki a fém kelléket is belőlem, melynek teljes útját egy nyögéssel kísértem végig. Nem mozgott már bennem, nem csinált semmit, csak azt a valamit távolította el, de én azonnal éreztem, ahogyan az összes addig felgyülemlett hullám egyszerre éri el célját. Hátravetettem fejemet és a lepedőt szorítva remegtem alatta, amint pedig teljesen kivette belőlem a rudat hasfalamra élveztem. Ő is felnyögött ezt látva, majd csak gyönyörködött az elé táruló képben, mert még percekig nem bírtam elhallgatni és nyugalomra inteni izmaimat. Éreztem újra megkeményedő farkán, imádja.

Ez volt életem egyik legszebb estéje, az utána következő reggel pedig az egyik legszebb reggele. Hiszen Namjoon ágyában ébredtem, bár egyedül, de valahogy fel sem merült bennem az, hogy azért, mert nem szeretne velem kelni. Nem ijedtem meg, csak hiányoltam. Jobb lett volna őt megpillantani elsőnek, nem egy üres helyet oldalamon, ezt pedig be szerettem volna pótolni, így gondoltam, kimászok a takaró alól és megkeresem. Ám ezt sokkal nehezebb volt kivitelezni, mint vártam. Hiába aludtam ki magamat, a testem még nyögte az előző éjszakát,  így pedig szenvedés volt bármilyen mozdulat is, ami miatt egy hosszú nyögést eresztettem fel torkomból, mely után lépteket hallottam és az ajtóra szegeztem tekintetemet.
-Hoseok? - kérdezte halkan Namjoon ahogyan lassan benyitott.
-Ébren vagyok.
-Értem. - lépett beljebb bátrabban - Hogy vagy? - érdeklődött mialatt az ablakhoz érve felhúzta a redőnyt.
-Fáj mindenem.
-Sajnálom. - mosolygott és odaguggolt az ágy mellé engem nézve - Majd belerázódsz.
-Igen? - pislogtam rá. Lesz folytatás... akkor... maradunk egymásnak!
-Már, ha tetszett az este. Mondd, ha valami nem volt jó. Ne ez álljon kettőnk közé!
-Majd... kitapasztalom. Örülök, hogy... maradhatsz. - mosolyogtam vissza rá.
-Miért? Eredetileg mennem kellett volna? - lepődött meg.
-Ha nem derül ki tegnap este ez a dolog, igen. Szerelmi bánatom volt, nem akartam magam tovább kínozni.
-Akkor... örülök, hogy leitattalak. - csókolt meg talán először, mióta megváltozott kapcsolatunk én pedig csupán emiatt voltam képes egy kicsit megmozdulni, hogy minél tovább kiélvezhessem lágy csókját, mely teljesen ellent mondott az előző estének.
-Én csak félig.
-Miért?
-Rosszul vagyok.
-Ettől? - ijedt meg.
-Nem. Dehogyis! A tegnap... az alkohol, meg a többi kicsit...
-Ez érthető. Ne kelj fel, pihenj ma! Hozok... reggelit, meg sok vizet. - indult is ki.
-Namjoon!
-Hm?
-Akarok olyan piercinget, mint amilyen neked van.
-Biztos? - fordult meg az ajtóban állva - Nem kéne a te cuki arcodat ilyenekkel eltorzítani.
-Nem is oda akarok.
-Óóó! - vigyorgott - Ez tetszik, ha egyre gondolunk! Nagyon fogjuk szeretni egymást, úgy érzem! - ment tovább kifelé a szobából - Ez nagyon tetszik!

Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )