Do you believe in beasts? [Jin's story] ~ 1. rész

Szorosan kapcsolódik az eredeti történethez, így nem érdemes anélkül olvasni. Aki kicsit elfeledte már, hogy mik voltak Jinnel, vagy nem figyelt rá, az olvasson vissza, mert szüksége lesz rá.
Onnan folytatjuk, hogy hazaértek a vadásszal való harcok után.



-Máris itthon uram? Azt hittem később jön. - üdvözölte a komornyikja, amint Seokjin belépett az ajtón.
-Siettem haza. - nyomta táskáját a másik kezeibe, majd lekapta cipőit.
-Vigyáztam a kisasszonyra nagyon és nem köszöntöttem volna fel ön előtt. Tudom mennyire fontos ez magának.
-Köszönöm Siyeong! - rohant át hatalmas lakásán, ami igazából az egyik épület teljes szintje volt, hogy párjának is köszönhessen.
-Kér esetleg valamit uram? Fáradtnak tűnik! - kiabált utána.
-Nem, köszönöm! - ért lassan a hálóhoz - Szia kicsim! Rohantam haza, hogy én legyek az első, aki felköszönt. - sétált oda az ágyhoz - Remélem nem volt semmi gond, míg nem voltam itt. - simogatta meg párja haját, majd csókot nyomott homlokára.
-Az értékei a szokásosak. Semmi változás nem történt. Sajnálom uram. - állt az ajtóban a komornyik.
-Legalább rosszabbul nem lett.
-Innen is nézhetjük. Biztos nem kér valamit? Egy teát esetleg?
-Egy tea mégis jól esne.
-Azonnal hozom. - indult dolgára Siyeong miközben Jin befeküdt az ágyba párja oldalára.
Mindig óvatosan dőlt le mellé, rendkívül ügyelve minden zsinórra és kütyüre, nehogy valamit megmozgasson, vagy véletlenül kihúzzon. Pedig rengetegszer telepedett szerelméhez és ölelgette őt mialatt végig azon gondolkodott, hogyan segíthetne rajta. Ilyenkor rendszerint marcangolta magát, amin a csipogó műszerek nem segítettek, mert csak emlékeztették, mit is tett néhány évvel ezelőtt, melyet azóta sem tudott helyrehozni.
-Kikapcsolom a pittyegést uram, hogy tudjon aludni. - tért vissza pár perccel később Siyeong a teával.
-Köszönöm, - vette el tőle a csészét - de még nem szeretnék. Megvárom a holnapot.
-Ezt gondoltam uram. Azért átkapcsolom némára. - halkította le a műszereket - És itt a távirányító, ha szeretne nézni valamit. - tette az említett eszközt Seokjin mellé az éjjeliszekrényre.
-Köszönöm.
-Csak természetes. Kint leszek a helyemen, ha szüksége lenne valamire.
-Rendben. - kortyolt teájába Jin majd bekapcsolta a tévét.
Keresett valami érdekes műsort és úgy nézte, ahogyan mindig. Közben mondta szerelmének, hogy mit gondol, beszélt hozzá, mintha ott lenne vele teljes valójában, ám ezt sajnos csak szerette volna, ahogyan sok minden mást is. Próbált ébren maradni éjfélig, különböző technikákat is bevetett, mászkált kicsit a lakásban, végezte dolgait és úgy tűnt, sikerrel járt.
-Mi ez? - ütötte meg fülét egy rég hallott hang, miközben már az ágy melletti szokásos foteljában ülve bambulta a képernyőt.
-Mi? - ugrott fel és szerelmére kapta tekintetét, ki csupán pislogott a tévére.
-Mit nézünk?
-Felébredtél? - húzódott hatalmas mosolyra szája.
-Igen. Miért? Átaludtam a napot?
-Nem csak... Hogy érzed magad?
-Éhes vagyok.
-Hozok neked valamit. De örülök, hogy itt vagy! - nyomott puszit párja arcára, majd kirohant, hogy szóljon Siyeongnak is a jó hírről, de a helyén mást talált - Te... mit keresel itt? - torpant meg kérdését felvetve annak a lénynek, ami az erdőben megmentette őket.
-Uram! Uram, nem szeretne az ágyában aludni? - szólalt meg a komornyik hangján.
-Ne... nem akarom, már megint. - tűnt el jó kedve.
-Uram! - keltette fel Siyeong - Minden rendben? - érdeklődött, amint Jin felriadt - Elaludt a fotelban. Az ágyában kényelmesebb lenne.
-Mennyi az idő?
-Elmúlt éjfél, de ne aggódjon, nem köszöntöttem fel a kisasszonyt.
-Köszönöm.
-Semmiség. Megjött az ápoló. Én lefekszem uram.
-Jó éjszakát!
-Önnek is. - hagyta ott őket.
Seokjin kiábrándultan kelt ki a foteléből, melyben nem először aludt el, majd kinyújtóztatta tagjait és megfogva szerelme kezét kívánt neki boldog szülinapot, melyet kiegészített még azzal, mit mindennap elmondott neki. Hogy mennyire hiányolja maga mellől, mit meg nem adna, ha végre nem csak az álmában nyitogatná szemeit. Könyörgött neki, mint minden ilyen napon, keljen fel és térjen vissza hozzá, hiszen már elég időt pihent egyedül. Jin a remény utolsó apró darabjaiba kapaszkodott, a csodában hitt, mert más már nem maradt neki. Mindennap úgy ment haza, hogy most biztosan felkelt párja, úgy feküdt le, hogy reggel tutira együtt fognak ébredni, minden programja végén egy kis meglepetésre számított szerelme személyében, ám csalódnia kellett. A lány nem mozdult meg, nem adta jelét soha, hogy ott lenne vele, hogy nem csak egy test fekszik az ágyban, mely csupán lélegezni képes, hanem egy élő, egész ember, akibe Seokjin beleszeretett, akivel olyan sok időt töltött és kinek kezét örökké szerette volna fogni.

-Miért nincs ár? - érdeklődött Chaeyeong.
-Mert én tudom mennyibe kerül és úgyis én fizetek.
-Értem. - nézte az étlapot - Milyen finomságok! Te is ilyesmit fogsz enni? - pillantott Seokjinre.
-Igen.
-Akkor miért nem válogatsz te is?
-Tudom, mik vannak.
-Értem... - tért vissza a menüre - Eszünk majd egy fagyit együtt?
-Persze! De előbb főételt válassz!
-Kezdjük a fagylalttal! Előbb a desszert. Az a legjobb dolog, nehogy pont azt ne bírjuk megenni.
-Mindig elfelejtem. De otthon miért nem így eszel? - mosolygott Jin.
-Mert otthon el tudom rakni későbbre. Itt nem. Na nézzük csak. Jó sok van! Epreset nem, azt nem szereted.
-Maximum kieszem belőle az epret, a fagyi része pedig a tied.
-Nem-nem. Csak olyat szeretnék amit te is szeretsz.
-Ne vesszünk össze ezen megint. Azt szeretném, ha te ennél finomat.
-Tényleg ne vesszünk össze ezen. Inkább hallgass és foglalkozz mással. - intette csendre párját Chaeyeong.
-Rendben. Úgyis lassan mindenki idejön köszönni. - nézett körbe a vendégeken és kiszúrt néhány szempárt, melyek őket nézték, hogy mikor mehetnek oda végre ismerkedni.
Míg Chaeyeong választott meg is látogatták őket páran, cseverésztek velük egy-két percig, majd amint kihozták nekik az első adag ételt, ami igazából tényleg a desszert volt, magukra hagyták a párt, had töltsék idejüket kettesben.
-Ez nagyon finom! Még sosem ettem ilyet.
-Különleges hely. Minőségi. - mosolygott boldog párján Jin.
-Mindennap itt kéne vacsiznunk. Ez elképesztő!
-Hát, ha szeretnéd, mostantól ehetünk itt.
-Naná, hogy szeretném! Imádom ezt a helyet, ahogyan téged is. - evett tovább a fagylaltból.
-És melyikünket szereted jobban? Az éttermet, vagy engem? - vigyorgott Seokjin.
-Hát ez remek kérdés. Nem tudom. Talán téged.
-Talááán! Nana, próbáld újra! Kit szeretsz jobban? Aki fizeti a vacsorád, vagy a éttermet?
-Hát persze, hogy téged!
-Na azért! - mosolyogtak mindketten.

-Nem számítottam rád ma itt. - ült le asztalához Yoongi Chaeyeong szülinapjának estéjén abban az étteremben, ahová Jungkook is vitte Narit korábban.
-Csak benéztem. - sóhajtott nagyot, mialatt poharával játszadozott.
-Nem kéne itt lenned. Ünnepelnetek kéne.
-Yoongi, mond csak. Te hiszel a szellemekben? - emelte tekintetét barátjára.
-Láttam már őket, így nem kell hinnem bennük. Miért érdekel?
-Ott voltál az erdőben, hallottad te is. Azt mondta, hogy csizmás. Senki sem hívott így már nagyon régóta.
-Tudom. Azon töprengsz, honnan tudhatja?
-Igen. Nem hiszem, hogy bárki is elmondta volna neki ezt. Így lehet... nem tudom mit gondoljak. Chaeyeong még él. Vagyis... még itt van. Akkor lehet szellem valaki? Vagy bármi?
-Ezt sajnos nem tudom. Nem tudok segíteni. De haza kéne menned. Már biztos nagyon várja, hogy felköszöntsd a tortájával.
-Bárcsak igazad lenne!
-Na! Mi ez a hozzáállás? Eddig olyan lelkes voltál. Ne veszítsd el a reményt, bármikor történhetnek csodák. Na! - állt fel - Gyerünk! Tessék hazamenni és ünnepelni!
-Mindjárt indulok.
-Fel a fejjel barátom! - veregette meg a vállát - Minden rendben lesz. - ment vissza helyére.
Sokáig Seokjin is így gondolta, hogy helyrejönnek a dolgok és minden olyan lesz, mint volt, de sajnos az eltelt évek alatt kezdett ebben kételkedni. Amint az orvosok kegyetlen igazságokkal bombázták, hogy mennyire csökkennek esélyeik minden nappal, úgy talán ő is kezdett felhagyni minden reménnyel, hiszen a változás szikráját sem látta. Próbálta a jó oldalát nézni, nem romlik a helyzet, de egy idő után ez is kevésnek kezdett bizonyulni. Lépnie kellett, valamit muszáj volt kezdenie a helyzettel, ám nem tudta mit. Segítséget várt, egy jelet valakitől, ötletet, némi útmutatást, merre menjen tovább, így rengeteget töprengett és hagyta környezetének, hogy ha az szeretne, bármit mutathasson neki, éppen ezért sétált inkább aznap az autózás helyett.

-Szeretek sétálni. Nyugodtabb este a város is, kevesebb ember van kint és van olyan utca, ami teljesen kihalt. Szeretem a csendet. - fogta kezét Chaeyeong hazafelé menet.
-Nem szoktál félni egyedül? Én féltelek, de te nem félted magad?
-Nem. Ha egyedül vagyok rohanok, meg figyelek. Így senki sem jöhet a közelembe, nincs mitől félnem. De tetszik ez a tempó most, tudok nézelődni. Nagyon élvezem.
-Elmehetünk máskor is sétálni még. Mert én is szeretek.
-Ez remek ötlet. Kíváncsi vagyok a városra este. Csak a csillagokat sajnálom. - állt meg, ezzel Seokjint is visszafogva, és felnézett az égre - Képeken olyan sok van, de itt nem látom őket.
-Van egy hely, ahonnan láthatod őket. Majd elviszlek oda egyszer. - lépett vissza szerelméhez Jin és magához ölelte - Láthatod az összeset és választhatsz kedvencet.
-Hétvégi nyaralás betervezve? - pillantott a férfira Chaeyeong.
-Mondhatni. Persze csak, ha szeretnéd.
-Egy hétvége veled kettesben a csillagok alatt? Persze, hogy szeretném. Mikor indulunk?
-Nem tudom még. Megtervezem és akkor majd elrabollak a munkahelyedről. Meglepi lesz. - mosolygott Jin.
-Így már nem meglepi, mert elmondtad. - karolt nyakába párja.
-De az lesz, hidd el! Na menjünk tovább! - nyomott puszit orrára - Még van tervem az estére.
-Rendben kandúrkám. Loholjunk csak az ágy felé.
-Nem úgy volt, hogy nem kandúrnak hívsz, mert azt mindenki érti és nem illik egy üzletemberhez?
-De most nincs itt senki. Zavar, kandúr?
-Ó, dehogy zavar. De akkor bebizonyítom neked, milyen is egy igazi kandúr. Bár nem mintha macska lennék, de ez mellékes.
-Az nem számít. Akkor is kandúr maradsz! Csizmás kandúr.
-És ma este előkapom a kardomat is. - fojtotta vissza egy röpke pillanatra mosolyát.
-Perverz! - csapta oldalba Chaeyeong, mire mindketten nevetni kezdtek.

-Jó estét uram! Elhoztam a tortát, ahogyan kérte. A hűtőben van. - üdvözölte Siyeong.
-Köszönöm. - indult is érte.
A rendelt édességet a konyhapulton díszítette fel mindazokkal a kis gyümölcsdarabokkal és gyertyákkal, amiket kért mellé, miközben azon gondolkozott, párjával milyen csatát kezdenének, mely addig tartana, míg a torta apró darabokban nem végezné a berendezés minden egyes szegletén, ők pedig egymás karjában habosan, csokisan, és piskótásan. Imádta ezt a korábbi emléket, mert az volt élete egyik legszebb napja, mikor végül Chaeyeong a túlélő egy szem gyertyát egy eperdarabba állítva fújta el. Azt kívánta, bárcsak újra ez lenne a torta sorsa, bárcsak megint azon kéne gondolkozniuk, mibe szúrják azt az utolsó égő viaszdarabot, hogy kívánhasson valamit párja az elfújásakor. De már az is örömet okozott volna neki, ha nem a falon lógó tévé alatti asztalkára kellett volna tennie a süteményt, ahogyan az utóbbi években.
-Epres torta. A kedvenced. - rakta le a szokásos helyére - Tudom, nem szereted, mert én nem szeretem, de vannak benne eperdarabok nekem és csokikrém a tetején. Boldog szülinapot kicsim! - ment az ágya mellé, hogy megpuszilva arcát köszöntse fel újból szerelmét - Szép gyertya van benne. Szeretném, ha idén elfújnád. Az gyönyörű ajándék lenne. - simogatta kezét, miközben lelke szenvedett.
Minden ilyen alkalomkor depressziós lett és kerülte az embereket, mert senkitől sem akarta hallani a sajnálkozást ezen a napon. Elég volt számára az, hogy ekkor sokkal gyakrabban álmodott olyat, amiből felébredve könnyeivel küszködött, hogy minden percben arra gondolt, vajon mit csinálnának ketten, milyen boldog is lenne vele és mennyire hiányzik neki mindez. Szomorúbb lett, mint általában, jobban marcangolta magát, mint bármikor máskor, amit egyre nehezebben viselt. Nagyon leterhelte az utóbbi néhány év az, hogy semmi sem változik, hogy egyre kisebb az esély, hogy nem tarthatja karjában azt a személyt akit mindennél jobban szeret és nem láthatja gyönyörű szemeit, amint csillognak mikor ránéznek. Próbálta szenvedését mindenki szeme elől elrejteni, mely ilyenkor csak rontott állapotán, hiszen nem volt kire támaszkodnia. Senki sem állt mellette, akinek elmondhatta volna, mit érez és ez kezdte összeroppantani, mert már a munka sem merítette ki eléggé ahhoz, hogy ne gondolkodjon ilyeneken. Ezek tetejébe pedig újra hallotta azt a becenevet, melyet csak Chaeyeong használt, mi még jobban feltépte sebeit. Így magába roskadt valami megoldást remélve a problémára, ami úgy látszott, elevenen felfalja.


(Hát öhm igen... ez egy eléggé szomorú történet lesz, de érdemes majd olvasni ezt a néhány részt. Már ha sikerül megírnom, mert én is nagyon szenvedek közben. ><
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Do you believe in beasts? ~ 12. rész (END)

-Na! - rúgta arrébb a lány kezeit Aaron - Tartsd a távolságot ember! - szólt rá, végül pedig meggondolta magát - Tudod mit Jungkook-ah? Nem érdekel még egy lyuk a bundádon. - húzta meg a ravaszt és a pisztoly eldördült, leadva az est utolsó lövését, melynek ára ezúttal egy életet számlált.



Jungkook többé nem moccant, mellkasa sem emelkedett, lihegése sem hallatszódott, melyet Yeongnari nem akart elhinni.
-Jungkook! - mászott oda hozzá párja, majd ölelgetni kezdte a farkast, kiből teljesen kiszállt az élet, miközben Aaron eltette fegyverét és más cucca után kutakodott.
Azonban harcos csapatukból legfőképp Seokjin nem tűrte tettek nélkül a vadász jelenlétét. Öccse elvesztésétől vérben kezdtek forogni szemei. Elszállt az esze, már nem érzett fájdalmat. Többé nem látott mást, csak ellenfelét, ki megfosztotta őt egyik családtagjától, ezért el akarta venni az életét. Egy pillanat alatt összeszedte magát, a düh felállította lábaira és olyan üvöltést engedett fel torka legmélyéről, melytől a közeli fák is megremegtek. A legnagyobb farkas teljes erejével neki esett újra a vadásznak. Olyan hevességgel támadta le, mintha nem kapott volna korábban semmit tőle, egy karcolást sem, mintha sértetlenül, kipihenten kelt volna fel a földről. Így pedig azonnal elkapta a másikat, az nem tudott kitérni előle. Marcangolni kezdték egymást, foggal körömmel küzdöttek, hogy megsebesítsék ellenfelüket és ezúttal rengetegszer sikerült Seokjinnek is melyben dühe segítette. Yoongi is részt szeretett volna venni a csatában, de társa annyira begurult, hogy nem mertek közelükbe menni. Inkább Jungkookkal foglalkoztak, miközben a dadus is odaért. Próbáltak életet lehelni belé, de nem sok esély volt erre, még Yoongi szerint sem, ki félretéve szégyenlősségét azonnal emberi alakját vette fel, hátha tudása segíthet most nekik, ám nem úgy tűnt. Ezúttal nem tehettek semmit érte, viszont barátnőjéért már igen, így ráfordítottak némi figyelmet és rendbe rakták sérülését, míg az a harcoló feleket nézte. Nem igazán volt magánál, nem hitte el a történéseket, ezért csak bambulta az őrjöngő Seokjint, kiből lassan kések álltak ki. Aaron ugyanis elhagyta valahol a sok növény között pisztolyát és még néhány holmiját, ám sajnos így is rengeteg maradt nála. Tűpárnaként kezdte használni Seokjint, kit ez egyáltalán nem érdekelt. Nem érzett többé semmit, a célja megvédte ettől, ezért tudott menni utolsó lélegzetéig, miközben rendesen megtépázta ellenfelét. Már biztosak voltak benne, nem egyszerű ember a vadász, de azt nem tudták, pontosan mi. Ám Jin ezen nem is gondolkodott. Csak ment utána, meresztette bele körmeit és fogait amint próbálta darabokra cincálni a másikat. A nagy küzdelemben azonban kezdett ő alulmaradni. Hiába forrt vére, ha az kezdett lassan elfogyni, hiába vezérelte a düh, ha lassan kimerült teste és már felállni sem tudott rendesen. Lihegett csupán míg célpontját nézve erőt gyűjtött.
-Nem terveztem két farkast egy este, de így csak nagyobb megtiszteltetés. Viszont neked a mancsod is kell, ha már ilyen károkat tettél bennem. - törölte meg nála maradt hatalmas pengéjű kését ruhájában - Még a szíved is kiteszem egy üvegbe dísznek. - indult Seokjin felé.
A farkas nem próbált menekülni, meg sem moccant, bevárta ellenfelét és mintha feladta volna a harcot mutatta mellkasát neki, hogy vegye el az ő életét is.
-Elég! - fogták meg a lendülő kést fehér fényből felépülő karcsú ujjak, melyek nem engedték, hogy újabb lelket fosszon meg testétől - Túl messzire mentél. - vették is el tőle a fegyvert.
Mindannyian csodálkozva nézték az új jövevény, aki nem is volt annyira új, mint amennyire Jin és Aaron gondolta. Nari állt mellettük, viszont már teljesen más külsőben. Úgy tűnt, mintha angyal lenne, de szárnyai nem voltak. Teste borult fénybe, mely így az erdőt is megvilágította, elméje pedig teljesen megváltozott.
-Mi vagy te?
-Valami, ami az életet védelmezi, melyet súlyosan sértesz. A munkád véget ért, többé nincs szükség rád. - dobta el a kést.
-Amíg ezek a vadállatok léteznek szükség van rám. - válaszolt Aaron, mire Jin morgott egyet, már amennyi ereje maradt erre.
-Nem. Életet nem oltunk ki, legyen az bármilyen. - lépett a fiúk közé - Nincs jogunk ehhez. - fordult a farkas felé és meg akarta érinteni, ám az tartott tőle, így elhúzódott - Nem bántalak. Többé senki sem bánt, drága csizmásom. - nyugtatta meg Jint, ki inkább meglepettségében hagyta a lánynak, hogy végül megérintse bundáját és ezzel begyógyítsa sebeit.
-Akkor miért akartok minket szolgálatotokba?
-Mi nem akarunk. - indult vissza Yoongiékhoz, kiktől pár perce felkelt, hogy fordítson a helyzeten - Senki sem kért titeket erre, főleg nem mi. Mi biztosan nem kérnénk egy élet kioltását sem. - közeledett a dokihoz, aki visszaváltozott, hogy párjával inkább elmenekülnek a sötétben, hiszen nem voltak sohasem az ég kegyeltjei, éppen ezért féltek is Naritól - Nem bántok senkit. - próbálta őket megnyugtatni, de még akkor is is aggódtak, mikor láthatóan helyrehozta sebeiket, nem pedig súlyosbított rajtuk.
-Az egyház képzett minket, ők adták fegyvereinket és mindent, amivel küzdhetünk ezek ellen. A vallás indított utunkra.
-Vallás és egyház. De melyik? Ezek emberi dolgok, mindenkinek a saját hite, a saját gondolatai, melyekből milliónyi verzió van. Miből állapítod meg, hogy melyik a helyes? Hogy melyik az idősebb? Akkor sokat mehetnénk vissza az időben, a te vallásod születése elé. Hogy melyik az erősebb? Miért hirdet békét, ha azt háborúval terjeszti? Ezek csak mind valakinek a gondolatai, melyekkel mások éppen egyetértettek, vagy nem. Egy dolog közös csupán ezek nagy részében. Az élet szentsége, bár még sokszor ezt is máshogyan értelmezik. Pedig az élet szent, legyen az bármilyen. - guggolt le Jungkook farkasi testéhez.
-De ők embereket ölnek. Ők sem tisztelik az életet.
-Ők nem ölnek már rég senkit. Az életben maradásért küzdenek a lehető legkisebb áldozatok árán. Te vagy az, aki innen elvette bárki éltét is. Ártatlanokét is beleértve, csak azért, hogy háborút robbants ki közöttük és majd egymást mészárolják le. Igen, ezt is tudom. Pedig ezek az emberek nem bántottak soha senkit önszántukból. A békéért küzdöttek. De még, ha bántottak is volna, ki vagy te, hogy ítélkezz felettük? Ez nem a te dolgod.
-De a tiéd sem. Te csak hírnök vagy, nem a főnököm. - szállt szembe vele Aaron.
-Nem akarok ebből gondot. Meg kell értened, hogy amit teszel, az rossz.
-Az én filozófiám szerint nem, ha már ennyire fejtegetünk most. Azért élek, hogy megöljem őket és ezt is fogom tenni. - vette fel kését.
-Féltem, hogy ez lesz a válasz.
-Az angyal átkísér, kutya. - fordult Jin felé a vadász.
-Nem vagyok angyal, de téged elkísérlek valahova. Életet életért. - fénylett fel teste, hogy elvakított mindenkit.
Aaron ledermedt, többé nem tudott mozdulni, szoborrá vált ott, ahol állt, míg Yeongnari visszanyerte emberi alakját. Sérülése eltűnt, csak ruhája árulkodott afelől, hogy megsebesítették, ő pedig úgy viselkedett, mintha mindennapos lett volna átváltozása. Nem foglalkozott komolyabban vele, inkább Jungkookot szólongatta, ki mindenki meglepetésére fellélegzett.

Ahogyan a hétköznapi Világ képes rá, úgy az övék is feje tetejére állt egy este alatt. Rengetegszer fordult a kocka, míg végül nekik kedvezően oldalát nem mutatta. Hatalmas szerencséjük volt, hogy megmentette őket egy olyan valami, amiről nem tudták, micsoda pontosan, hiszen Nari nem volt tisztában a történésekkel. Ő csak annyit mondott, hogy a segítségét kérte valami, egy hang, mi végül átvette a hatalmat felette, hiszen akkor már nem számított neki semmi. Nem ronthatott semmi sem a helyzeten, végül pedig jól döntött, hiszen megmentette őket az a kedves lény, ki a vadászt kővé dermesztve hagyta maga után az erdőben. A történések utáni néhány napban, míg a Hold nem hagyta nyugodni Jungkookot és Seokjint ők ezt a szobrot őrizték. Tartottak tőle, megmozdul, újra életre kel az ellenség, így mikor hazaindultak a kimerítő napok után még megbíztak néhány falubelit, hogy ellenőrizzék rendszeresen Aaront, nehogy baj legyen belőle és túl későn eszméljenek fel a veszélyre. Hiszen bári megtörténhetett bármikor.
-De jó itthon lenni. Nem számítottam rá, hogy hazajövök még. - dobta le táskáit Jungkook amint belépett saját lakásának ajtaján és nagy levegőt vett.
-Én nagyon hittem benne. - követte Nari - Erről eszembe jut valamit.
-Micsoda? - követte párját tekintetével, amint az is lepakolta holmijait.
-Emlékszel a megállapodásunkra, hogy nem mehetek sehová? - fordult Jungkook felé.
-Igen. De már nem él, hiszen kiderült, ki ölte meg az a lányt és kiiktattuk. Illetve, te.
-Pedig arra gondoltam, hogy mi lenne, ha többé te sem mehetnél sehova nélkülem?
-Nincs semmi fenyegető most a városban. Főleg nem rám nézve.
-De nagyon megijesztettél. Rövid időre el is vesztettelek.
-Viszont megmentettél.
-Az nem én voltam és többé nem szeretnélek elveszíteni egy pillanatra sem. Az, hogy az a lény segített, csupán annak volt köszönhető, hogy Jin torkaszakadtából vonyított és hallottuk. De a városban, ha történik veled valami, honnan tudnám meg időben? Ezért mi lenne, ha bizonyos napokon egyikünk sem menne el a másik nélkül sehová?
-Nari. - ment oda a lányhoz - Az élet életveszélyes. Azzal, hogy aggódunk, hogy mikor és mitől halunk meg kiveszik belőle az élvezet.
-Te is aggódtál miattam.
-Tudom, önző voltam. Viszont ajánlok valamit, ami mindkettőnket megnyugtatna. Mi lenne, ha soha többé nem kellene hazamenned?
-Úgy gondolod, ahogy én gondolom?
-Úgy, hogy teljesen költözz hozzám! - húzta magához párját - Mond le a másik lakásod és minden cuccod hozd ide végleg. Úgyis itt laksz már félig. Nem sok dolog változna.
-Messze van a kávézó, hogy mindennap elmehessek.
-Ez eddig nem volt gond, de akkor majd elviszlek és hazahozlak mindig. Kérlek! Akkor nem kéne neked sem aggódnod miattam
-De hagynod kell majd dolgozni.
-Megígérem, hagylak. Addig majd elmegyek itthonról a bátyámmal meg Yoongival.
-Rendben. - sóhajtott Nari.
-Ahhh! Ez az! - kapta fel barátnőjét Jungkook - És most betartatom az ígéretedet. - indult a háló felé.
-Ahh... nem felejtetted el.
-Ezt soha! - vigyorgott - Úriember nem felejt ilyesmit, így még egy vallomással is tartozol. - lépkedett párjával karjaiban.
-Nem felejtettem el, hogy szeretlek.
-Aaaah! Mond még egyszer! - mosolygott örömében - Mond még sokszor! - ért lassan az ágyhoz.
-Akkor elhasználódik.
-Nem érdekel. Hallani akarom még milliószor tőled. - állt meg karjában Narival.
-Fogod is, ne aggódj! Rengetegszer fogod.



( (Átmentem a csütörtöki ZH-n ez az!) Hát a fő sztorinak itt vége van sajnos. Nem terveztem többre az ő szálukat, csak ennyit szerettem volna elmesélni. A befejezések azonban sohasem sikerülnek, így ne haragudjatok, ebben rossz vagyok.
Akit érdekelne Yoongi és Jin története is, az majd nézzen még vissza, mert kapnak néhány külön részt most ők is! Kis mesélés lesz róluk kiegészítésnek. :) Remélem azonban mindenkinek tetszett és nem csalódtatok túl nagyot bennem ><
Maradjatok velünk a jövőben is, mert még sokáig szeretnénk írni nektek! Köszönjük, hogy olvastok, ezt a jó szokásotokat tartsátok meg! :D
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Do you believe in beasts? ~ 11. rész

-Sajnos. Pihenjetek! - indult lefeküdni Seokjin is - Holnap már egy fokkal nehezebb lesz.
-Muszáj aludnom. Egész este futottunk. Sajnálom. - engedte el párját Jungkook.
-Semmi baj amíg egyben vagy.
-Ez azért picit túlzás. - szégyellte el magát mosolyogva Jungkook.
-Mi történt?
-Hát csak... nem fontos. - rázta fejét.



-Ne hagyd félbe a mondandód! Nem szeretem. Mi történt?
-Akkor remélem nem gond a csonka pasi.
-Csonka?
-Ellőtte a jobb fülem egy részét. - söpörte arrébb rövid tincseit az említett szerve fölül - A tetejéből hiányzik egy kis darab, látod?
-Aaah! Biztos fájt. - nyúlt porcos szervéhez Nari.
-Hát nem esett jól. Ráadásul farkasként sokkal rosszabb, mert nagyobb. De ne nagyon nyomogasd, még nem teljesen forrt össze.
-Bocsánat. - vette el kezét fülétől Jungkook fülétől.
-Semmi gond. Lefekszel velem? - mosolygott csillogó szemekkel.
-Aludni? Igen, de én aludtam este.
-Ahhj! Esélyem sincs, ugye?
-De. Ha hazamentünk.
-Jó. - lépett el párjától - De akkor legalább feküdj mellém aztán, ha nagyon kényelmetlen, elmehetsz.
-Rendben.
-És úriember leszek míg haza nem megyünk. - emelte kezét, hogy felajánlja azt Yeongnarinak - Lenne kedved akkor velem jönni?
-Természetesen! Bár így köntösben azért nem érezni az eleganciát. - indultak Jungkook hálószobája felé.
-Miről beszélsz? Az igazi grófok is így feszítenek.
-Jaj igen, persze.
Lépkedtek a kijelölt szoba felé míg váltottak pár szót még a reggel folyamán. Rövid kis beszélgetés volt, de megnyugtatta őket, hiszen az este végét jelentette, ami szerencsére különösebb gond nélkül telt.

-Hogy vagy képes ezt elviselni? Bűzlik a ház tőlük, a lányról meg nem is beszélve. Így jó? - fogta össze haját Lovisa, kivel szemben párja állt.
-Igen. Egy tincs sem lóg ki.
-Köszönöm. De tényleg. Nagyon erős a szaguk. És még a barátnőjét is érezni az erdőben. Minek kellett most kivinnie? Várhatott volna még egy hónapot, mikor nem vagyok itt.
-Ne légy morcos! Én már teljesen megszoktam őket. Nem olyan vészes ám.
-Te könnyen beszélsz. Rossz az orrod. Én sokkal jobban érzem őket.
-Csak megszokás. Naaa! Ne morogj. Inkább aludjunk. Hosszú volt az este. - fordult ágya felé Yoongi és míg Lovisa folytatta mondandóját, ő lefeküdt.
-Erről jut eszembe. Rosszul csináljátok. Ne ő irányítson, ti tereljétek. Neked lehetne ennyi eszed, hogy ezt tudd.
-Kettőnk közül te vagy az idősebb, te többet tudsz, ilyeneket én nem tudok.
-Te is kerültél szembe vadásszal. - ült le párja mellé az ágyra.
-Igen, de még soha sem volt hajtóvadászat. Én városban éltem mindig. Ekkora hely sosem volt. Akiket pedig én megöltem, nem voltak túl nagy falatok.
-Akkor kérhetted volna előbb a segítségemet.
-Utálod őket, ezért nem zargattalak ezzel. - fordult hátára Yoongi - Nem a te gondod.
-Minden vadász, aki ezen a Földön él, az én gondom is.
-Te visszamész Svédországba és máris megszűnt a problémád. De nekem ez az otthonom.
-Akkor a te logikádból induljunk ki. Ha nem rád vadászik, miért szállsz vele szembe, nem a te gondod.
-De egyszer az lehet még.
-Látod? Pont ezért az én gondom is. A mi életünkben már nincs olyan, hogy otthonom, mert annyit élünk, hogy az egész bolygó az otthonunk. Minden probléma a miénk is, nem csak az érintették. Ezért ne habozz segítséget kérni.
-Látszik a korkülönbség közöttünk.
-És ez zavar?
-Áááh, dehogyis. Kétszáz év ide, vagy oda, pfff. Kit zavar?
-Látszik, sokat vagy velük. - feküdt le.
-Miért?
-Hogy viccelődsz mostanában.
-Nem tetszik? - ölelte át Lovisat.
-Még kiderül.
-Remélem tetszeni fog. De addig legyenek szép álmaid!
-Köszönöm. Remélem nem járok alva és nem harapom meg a lánykát.
-Éhes vagy?
-Nem-nem. Kibírom. Most álmos vagyok inkább. Szép álmokat Suga! - feküdtek le a ház többi tagjával nagyjából egy időben.
Mindannyian kifáradtak az esti hajszában, melynek úgy tűnt sosem lesz vége. A vadász valami hihetetlen módon gyorsabb volt náluk és sokkal ügyesebb. Még Lovisa sem tudta elérni, bár ebben közrejátszott az is, hogy nem ismerte az erdőt. Így sejtették, nem teljesen ember az ellenség sem és készültek a sokkalta nehezebb kihívásra, mert azt viszont, hogy miféle teremtmény valójában, nem tudták. De ereje és állóképessége miatt cseppet sem volt derűs a következő este számukra, így mindent megtettek, hogy a lehető legfelkészültebben tudjanak a legközelebbi alkalommal útnak indulni, ezzel is növelve esélyeiket az ellenséggel szemben. Bár igazából nem tudták, mennyire bízhatnak erejükben, mert még a másikat sem ismerték teljesen, emiatt pedig némileg idegesen ébredtek fel egymás után, ahogy a Nap is ereszkedni kezdett.

-Remélem jól aludtatok. - fogadta Jungkookot Seokjin - Beszélnünk kéne Yoongiékkal míg lehet.
-Csak had igyak előbb. - keresett elő magának egy poharat a legfiatalabb.
Yeongnari már ébren volt jó ideje párjával ellentétben, így váltott néhány szót a bátyussal, kitől olyanokat is megkérdezett addigra, amiket Kooktól nem mert, ezért cseppet idegesen mászkált a házban. Rossz ötlet volt annyi infót kiszedni az idősebből, de talán még feszültebb lett volna, ha nem tudakolja meg azokat, amiket szeretett volna. Természetesen idegességét Jungkook érezte, de nem tudott mit kezdeni vele. Ő sem volt sokkal jobb állapotban ahogyan lassan magához tért, miközben a délután vége közeledett, Yoongi és Lovisa pedig ismertette a két fiúval az est tervét. Az átgondolt csapatmunka és a konkrét ötletek olyan hatást keltettek, mintha egy háborúban vennének részt, melyben egy hibás lépés is halálhoz vezethet, ami valamilyen szinten igaz volt. Pont ezért feszült egyre jobban az egész ház, ahogyan közeledett az este.
-Bármi probléma van fiúk lányok, itt leszek. Most nem megyek haza. - nyugtatta meg főleg Narit a dadus, ki így legalább nem maradt egyedül.
-Nem sokat ér néni. Ha valamelyikünk megsérül, akkor az nem áll többé lábra. - szólalt meg Lovisa.
-De reméljük nem lesz baj. - sóhajtott Yeongnari - Vigyázzatok magatokra és egymásra!
-Ha nem jössz ki a szobádból, akkor a tervemmel ma este legyőzzük a vadászt és többé nem kell aggódni miatta. Viszont, ha Jungkookot megzavarja a szagod, akkor mindannyian ott maradhatunk. Remélem ez érthető.
-Igen, már tegnap is felfogtam, hogy maradnom kell.
-Remek.
-Mindenesetre. Ha bármi gond adódna, tudok segíteni. Mint ember, engem nem támadna meg, így ha probléma lesz, hívjatok. - ajánlotta fel segítségét a dadus.
-Majd vonyítunk. Nem fogod összekeverni mással, mert most csendben leszünk, ha a dolgok jól mennek. - világosította fel az este egyik változásáról Seokjin.
Még néhány dolgot tisztáztak és megosztották vele konkrét elképzeléseiket, míg Jungkook inkább a szobájába terelgette barátnőjét.
-Létezik más ember is, nem csak én. - álltak meg a küszöbön.
-Ne mondj ilyeneket, nem lesz gond!
-De, ha mégis lenne, ne ragadj le nálam, mint Jin. Folytasd az életed.
-Hagyd ezt! Visszajössz épségben és folytatjuk az életünket, együtt.
-Igyekszem ezt megadni neked.
-Csak menj biztosra. Ne kockáztass.
-Ez most nem ilyen egyszerű. Mennem kell lassan.
-Nem vagy egyedül, úgyhogy de, ilyen egyszerű.
-Sietek vissza.
-Rohanj! - csukódott az ajtó kettejük között.
-Szeretlek!
-Gyere vissza érte és én is kimondom. - ajánlott még egy alkut párja számára, ám ez a történet ezúttal nem volt ilyen egyszerű.

Amint lement a Nap, helyét pedig a Hold vette át, Jungkook és a bátyja új testben indult a veszélyes útnak Yoongi és Lovisa égbeli kíséretében. Mivel számukra volt a leggyorsabb és könnyebb terepszemlét tartani, így ők is tették meg ezt elsőnek, míg a két vadállat lassan kereste a vadász nyomát, melyet nem leltek. Az erdő nyugodtan bizonyult, még halvány szagát sem érezték az idegennek, hogy napközben járt volna a fák között, mint korábban. Úgy tűnt, mintha feladta volna a vadászatot, mintha továbbállt volna és már nem is érdekelné a prédája, miért annyira küzdött. Hiába keresték nyomát az este első felében, még egy kis részét sem találták, ám ahogyan a szél megfordult egy közelgő vihar jeleként, úgy söpört a farkasok orrába egy ismerős illatot, melyre azonnal kaptak. Szinte az egész erdőn végig kellett rohanniuk, nem is lassítottak egy pillanatra sem, így az őrült tempójukat alig tudták tartani Yoongiék. Azonban változott a szél iránya, mitől elvesztették a célt és csupán tapogatóztak a sötétben. A vérszívók egy-egy magasabban nyújtózó, vaskosabb ágra telepedtek szemlélve az alattuk keresgélő fenevadakat és remélve, ha veszély közeleg, hamarabb észreveszik, ám hiába láttak mindent a sötétben éles szemük által, a vadász továbbra sem bukkant fel. Azonban Jungkook hamarosan újra orrában érezte az ismerős illatot melynek forrása közelebb volt hozzájuk, mint gondolta. Egy pár lépésre lévő félig kidőlt fa ágain csüngött a ruha, melyből Nari illata áradt. Ezért rohantak fejvesztve, hiszen tartottak a bajtól, ám ha ezt Lovisa érezte volna a magasból, valószínűleg nem hagyta volna, hogy beleszaladjanak az átlátszó csapdába. Amint észrevette, Kook felegyenesedik, majd karmai közé fogja az anyagot, úgy leszállt hozzá, miután pedig tudatosult benne az ok, hatalmas düh ébredt szívében Kook iránt, amit nem tölthetett már ki senki máson, csak a következő pillanatban felbukkanó vadászon, ki nem bízta a véletlenre a történésetek. Lovisa tudta, a fő célpont nem ő és a csali köré biztosan fegyver van kihelyezve a forrófejű farkas számára, így azt ellökte magától. Igaza volt, mert a következő pillanatban már egy ezüsttel bevont csapdában találta magát, mi földhöz szegezte, de neki még így sem ártott olyan mértékben, ahogyan Jungkooknak tette volna. Mielőtt azonban a vadász ellen lépni tudtak volna az olyan sípot fújt meg, mely füleiknek gyötrő hangot hallatott. Míg tüdejéből telt nem engedte halkulni, így azonban még Yoongi is szenvedve koppant a földön, amint elvesztette egyensúlyát.
-Milyen okos kis banda. - indult Lovisa felé, ám az igazi cél Jungkook volt - De én okosabb vagyok. - hallatszott mozgásából, igen felszerelt öltözékben halad feléjük, de némi plusz zaj is társult lépteihez, mégpedig négy mancs izgatott rohanása a kiszemelt áldozat felé - Ostoba szerelmes farkas. - biztosította ki puskáját, Kook pedig igyekezett eltávolodni tőle, ám mivel szédülése nem enyhült, ez igen nehéznek bizonyult.
Yoongi szedte össze magát elsőre, amiben az is szerepet játszott, hogy párját féltette, így ő állta útját a vérszomjas vadásznak. Azonban még nem volt tökéletes formában, így hiába próbálta elkapni, az ki tudta kerülni támadását, hatalmas körmeinek suhintása elől könnyedén ugrott arrébb, majd mikor már Lovisa előtt tántorgott párja, szenteltvizet locsolva rájuk nyugtatta le őket. Yoongi és Lovisa megsebesültek, bőrüket felmarta a folyadék, így a felmerülő újabb kín már térdre kényszerítette a szabad vérszívót is. A vadásznak tehát szabad volt az útja Jungkookhoz, ki a szerzett másodpercekben messzebbre botorkált, így most bátyja állt közelebb az ellenséghez, aki körül a kutya veszettül ugatva ugrált. Seokjin felegyenesedett az ember útját állva és egy rövid vonyítással adta tudtára mindenkinek, talán az este mégsem a tervek szerint halad.
-Tudom, hogy te vagy az alfa és megalázó lehet, hogy nem téged akarlak, de fogadd el. - kezelte le őt a vadász.
Jin tántorgott, nem volt biztos két lábában, sem tartásában, szédült még a fülét érő károk miatt, ám nem volt választása. Szembe kellett szállnia az emberrel és így is tett. Nem volt pontos célzása, nem is bírta elkapni a másikat és rengeteg megmozdulása veszett kárba, többször is a földre esett emiatt, viszont csak egyszer kellett sikerrel járnia, melynek el is jött az ideje. A vadász ruháját elkapta, így magához tudta húzni és hiába fáradt ki, karmaiban még ott volt az ereje, melyet ki is mutatott. Végre, az este folyamán először, a támadót sérülés érte és elesett puskájától, ám nem viselte sokáig, hogy ilyen közel áll hozzá egy farkas. Hamar előkapta ezüst láncát, melyet Seokjin vastag karja köré tekerve hagyott hátra, amint az a fájdalomtól elrúgta magától a másikat. Így az Yoongi és Lovisa mellé került, ám már nem volt szerencséje, mert a tapasztalt hölgy kihúzva magát esett neki, miközben Jin utolsó problémáját zavarta el, a kutyát. Lovisa taktikusabb volt, láthatóan jobban tisztában volt dolgával és lényegesen többször érte el ellenfelét annak ellenére is, hogy ő sem állt biztosan lábain. Meg akarta harapni a vadászt, megízlelni vérét és kitépni ereit nyakából, ám ezt már nem hagyta neki. Emberfeletti erejével meg tudta védeni legsebezhetőbb pontját, mikor pedig lehetősége nyílt rá, egy újabb üveget húzott elő valahonnan kabátjából, melynek Lovisa számára maró tartalmát leöntötte torkán, ezzel pedig hosszú időre mozgásképtelenné tette a nőt. Így már nem állt útjába senki, még Seokjint is könnyedén ledöntötte arcába fújt farkasölőfű porával, ki ezzel hosszú időre elesett szeme világától, az orráról nem is beszélve. Mindenkit leküzdött a tapasztalt vadász, ki Jungkook után lépkedett, hisz a fiatalabbnak volt ideje messzebbre mennie. Viszont nem akart ő sem örökké menekülni. Ennek a pillanatnak el kellett érkeznie, csak az ideje volt a kérdés. Így Jungkook, a sérült füleivel összeszedte magát és utolsóként állt a harcolók sorába, mialatt bátyja újabb vonyítást eresztett torkából az erdő fái közé. Kook az életéért szállt harcba, kezdeményezett csatát és előle már nem tért ki a betolakodó. Hagyta, hogy a farkas leterítse, majd közelharcot kezdeményezett vele. Azonnal Jungkook fogai közé került egyik karja, mivel arcát védte, miközben előhúzta hatalmas pisztolyát. Kook azonban figyelt, leszorította szabad kezét, szinte teljes súlyával nyomta azt a földhöz, miközben változott helyzetük. A vérengző vadász torkának szeretett volna esni, ám az nem adta ilyen könnyen magát. Orrba vágta a farkast, kinek ez cseppet sem esett jól. Megingott tartása, így ellenfelének lehetősége nyílt újabb eszközt bevetni ellene. Ő is kapott a porból elvesztve szaglását és látását, mitől sajnos a vadász keze szabaddá vált. Seokjin egyre erősebben vonyított, valamiféle segítség után sóhajtozott, miközben könnyes szemeivel lassan, túl lassan feltápászkodva látta, amint öccsére fegyvert szegez a felálló ellenség.
-Elég! - ért oda reménye, ám egy pillanat alatt szertefoszlott, mikor a vadász szeme sem rebbent, ahogyan egyszerre lőtte le a pár mindkét tagját.
Yeongnari azonnal összeesett, de még így is szerencséje volt, hogy nem halálos sebet kapott, ám Kook már nem bizonyult annak. Testét átfúró ezüst golyó szinte belülről marta szét, amint pedig közelebb lépett hozzá ellensége, úgy az egyre több lövedék gyorsan tette mozdulatlanná, végül pedig utolsó csepp véréért lihegve feküdt már csak a földön bízva benne, csupán egy rossz álomba került és hamarosan felébred mielőtt még elvesztene mindent és mindenkit.
-Jungkook... neh... - nézte végig párja haláltusáját.
-Sajnálom Nari. Pedig embernek kedves volt. - tartotta fegyverét továbbra is Kookra - Nem lövöm át a fejed, mert kell. A bundád már így is lyukas. Tudod, csak egyetlen dolgot tartok kegyetlennek ebben. Hogy ki kell vérezned, aminél nagyon rosszabb halál talán nincs is. De így kapom csak meg a kis díjam, amire szükségem van. - vette le maszkját - Bár, ha jobban mutatod nekem a szíved, nem kéne szenvedned most. De hát... ez van. - rántott vállat.
-Jungkookh... ne add fel! Gyorsan gyógyulsz, én tudom. Túl éled ezt is.
-Ó, nem Nari, ezt most nem fogja. - csillogtak a vadász szemei.
-Menj a pokolba Aaron.
-Felismerted a hangom! Jó vagy! - dicsérte meg őt a vadász kicsit lenézően.
-Jungkook, gyere vissza hozzám! Gyere vissza hozzám, hogy elmondhassam, mennyire szeretlek. Ne hagyj egyedül! - mászott oda párjához és megsimogatta bundáját - Had mondjam el, mit érzek.
-Na! - rúgta arrébb a lány kezeit Aaron - Tartsd a távolságot ember! - szólt rá, végül pedig meggondolta magát - Tudod mit Jungkook-ah? Nem érdekel még egy lyuk a bundádon. - húzta meg a ravaszt és a pisztoly eldördült, leadva az est utolsó lövését, melynek ára ezúttal egy életet számlált.



(Utolsó rész jön a főszálból, ez BIZTOS! Viszont! Lesz Suganak és Jinnek is néhány része. Hogy meséljek kicsit róluk és megismerjétek az ő életüket is. Szóval tartsatok velünk!
ÉS CSÜTÖRTÖKÖN DRUKKOLJATOK! Át kell mennem, nem bukhatok meg. ToT
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Do you believe in beasts? ~ 10.rész

-Akkor gyere velem. Úgyis elkésnél, legalább nem fog aggódni, ha velem vagy.
-Rendben. - követte Jint autójához - Olyan hiányérzetem van. - ült be mellé.
-Mitől?
-Nem tudom. Biztos megvan mindenem. Mindegy. Kookhoz megyünk?
-Igen, kiraklak nála.


Már nem voltak túl messze Jungkook lakásától, ahol tulajdonosa kezdett kicsit ideges lenni a Nap lenyugvása miatt, bár feleslegesnek bizonyult aggódása, mikor barátnője az utolsó pillanatban betoppant. Újabb kis vita keletkezett az aprócska késéből, hiszen nem bírta ki, hogy ne hozza szóba, ám ez semmit sem változtatott terveiken. Ugyanolyannak bizonyult, mint a többi semmiség az elmúlt szűk egy hónap alatt, melynek nem sok szerepe volt igazából a közöttük uralkodó viszonyban, mert a lényeg továbbra is ugyanaz maradt. Szeretik egymást.
-Yoongi jön most? - érdeklődött Yeongnari, miután Kook összepakolt némi holmit és elindultak a vidéki házhoz.
-Igen. Lovisat is hozza, szóval... lehet lesz mitől félnünk. - sóhajtott nagyot.
-Nem szeret titeket?
-De, elfogadta ő is az itt uralkodó egyezséget, csak ugye miattunk megégett Yoongi, így kicsit mérges lehet Lovisa. Nem szereti, hogy Yoongi ennyire önfeláldozó, meg kedves velünk.
-Értem... Akkor védjem a nyakam?
-Neeeem. - vigyorgott - Azt azért nem kell, csak készülj fel, hogy bunkó lesz.
-Okés... Kook!
-Tessék?
-Jövőhéten menjünk el moziba!
-Ezt majd még megbeszéljük.
-Étterem?
-Majd.
-Kirándulás?
-Nem ér rá ezt a hétvége után megbeszélni? - grimaszolt.
-Nem akarsz előre tervezni, mert félsz, hogy mi lesz.
-Pszichológusnak kéne menned. Nem tudom, hogy tudsz így olvasni a fejemben.
-Én is félek. De egyezzünk meg, hogy elmegyünk moziba!
-Ezt még nem tudom.
-Ígérd meg nekem!
-Jin is sok dolgot megígért a párjának. A Világot ígérte neki, de végül nem tudta megadni. A sok dolog közül ez is egy volt, amiért annyira összetört. Majd, ha vége ennek a pár napnak, megbeszéljük. - váltott komolyra. Nem volt kedve olyat ígérni, amiben nem volt biztos, hogy be tudja tartani.
-Rendben... - fejezték be hosszú percekre a beszélgetést és kínos csend következett mindaddig, amíg Nari újra meg nem szólalt - Mit lehet csinálni a házban napközben?
-Tévét nézni.
-... Ennyi?
-Hát ő... Nem tudom. Nem igazán vagyunk ébren napközben.
-Akkor majd fel kell találnom magam.
-Igen... de első nap elmehetünk sétálni. Az erdőbe, ha érdekel... bár nem túl romantikus.
-De! Jó lesz! Az jó. - örült meg az ajánlatnak - Érdekel, este merre jártok.
-Akkor holnap sétálunk. - tértek végre egy jobb témára.
Az út alatt lassan megnyugtatták egymást a hétköznapi beszélgetésekkel, miközben közeledtek a cél felé. Ha csendben ültek volna, vagy feszegették volna tovább a kezdeti problémát, akkor valószínűleg összeveszve, idegesen értek volna vidéki házikóba, így viszont legalább egy kis időre sikerült megfeledkezniük az életüket fenyegető veszélyről.

A dadus köszöntötte őket elsőnek és segített becipekedni annak ellenére, hogy Seokjin előttük ért a házba. Mint kiderült, ő nagyon elfáradt aznap, így azonnal rohant aludni, legalábbis Narinak ezt mondták a többiek, ám Jungkookot már jól ismerte és érzett némi csúsztatást hangjában.
-Miért nem látni igazából Jint? - mászott be Kook mellé az ágyba.
-Csak fáradt, azért.
-Ismerlek már, nem mondasz igazat.
-Közeleg az évfordulója. Ilyenkor sokkal zárkózottabb.
-Évforduló?
-A párjával. Azt ünnepli... gyászolja... nem tudom igazán. De ne róla beszélgessünk most! Veled szeretnék foglalkozni. - ölelte magához Yeongnarit - Remélem jól fogod érezni magad itt. Jobban, mint legutóbb.
-Ha kijöhetek majd a szobámból, akkor igen.
-Fő a biztonság. Sajnálom.
-De legutóbb sem ettél meg. Pedig együtt aludtunk.
-Azt az esetet magam sem értem. - mosolygott - De nem akarok kockáztatni, főleg most. Viszont... ma még tudunk mindent... haaa szeretnéd.
-Elég rosszul kezdeményezel. Máskor jobban megy. - kuncogott Nari.
-Izgulok kicsit, na! Nem mehet mindig minden tökéletesen.
-Nem. De cuki vagy. - nyomott puszit arcára Nari - Viszont majd megbeszéljük jó?
-Saját fegyveremmel?
-Igen. - vigyorgott Yeongnari.
-Oké, értem. Feküdj vissza! - húzta magához párját Kook - Akkor majd. Kibírom.
-Ki hát. Menni fog. - sóhajtott nagyot.
Ám ez a beszélgetés olyan gondolatmenetet indított el mindkettejükben, amit egész nap próbáltak kerülni. Nari nem tudta kiverni a fejéből Jungkook szavait és a legutóbbi ilyen alkalom történéseit, ami miatt viszont tovább fejtegette a helyzetet, mint pedig hivatásos könyvfaló, sajnos nem a legkedvesebb végkimenetelek futottak át elméjén. Eközben Kook is gondolkozott hasonlóan borzalmas jövőt látva mindattól, amit addig tapasztalt, ugyanis ő kezdő volt, ám a rájuk támadó vadász már nem. Féltette az életét, aggódott, ezt pedig ki is mutatta az éjszaka közepén, mikor még mindig ébren volt, egy hatalmas sóhajjal, mialatt Yeongnarit jobban szorított magához, mint addig bármikor.
Mindketten aggódtak, de igazából az egész ház félt a következő pár naptól, ami megváltoztathatja majd életüket. Senki sem aludt túl sokat az este, ami reggel látszott is mindenkin. Így nem volt túl aktív a nappal, az egész lakásban csend uralkodott, még dadus sem pakolászott annyit, viszont Narit elvitte Kook a sétára, hiszen megígérte nekik és szerette is volna bevezetni abba  világba, amely számára igen különleges volt, mit azelőtt senkinek sem mutatott meg. Ebbe az erdőbe menekült minden alkalommal, mikor baj érte, lelke sínylődött, vagy döntésképtelennek bizonyult, ugyanis nem csak farkasként birtokolta azt hanem, mint ember is. A családja tulajdonába tartozott az a föld, ezzel pedig biztosították saját maguknak a viszonylag nyugodt holdtöltés napokat.
-Mit szoktatok csinálni? - sétáltak egy kis ösvényen egymás kezét fogva.
-Igazából nem sokat. Felfedezzük újra az erdőt, kiderítjük, van-e új lakója, néha vadászunk, bár az ritka. Nem szoktuk bántani a vadakat, ha nem vagyunk éhesek, általában pedig jól megvacsorázunk, hogy tényleg ne legyen baj. Inkább járőrözünk. Nagy ez az erdő, elvagyunk benne.
-Csak a tiétek?
-Igen, most igen. Régen szüleink jártak ide, de ők már öregebbek. Kevésbé bírják a tempót, így elköltöztek és most kisebb helyen vészelik át ezeket a napokat.
-Az egész család farkas?
-Hát apánk hozta be, de megharapta anyánkat is, így tőlük már mindenki az. - kezdett mesélni családjáról Jungkook, amit eddig még soha nem tett meg ennyire részletesen. Csak Jinről mondott néhány dolgot, de távolabbi rokonságról semmit.
Meg is lepődött Nari, de örült a témának és ő is hasonlóan bensőséges tényeket osztott meg párjával, aminek már éppen itt volt az ideje kapcsolatukban. Úgy tűnt, a tudat, hogy talán már nincs sok idejük, jobban ösztönözte őket a másik megismerésére, mint eddig bármi. Ezért az utolsó nap szinte csak sétálgattak az erdőben és olyanokról beszélgettek, amikről máskor soha, miközben Kook megmutatta a legszebb helyeket, melyeket ismert a fák között.
-Nem akarom, hogy lemenjen a nap. - feküdtek a fűben egy kicsike kis tisztáson az eget bámulva - Nem akarom, hogy bajod legyen.
-Ezúttal többen leszünk, tapasztaltabbak állnak az oldalunkon. Talán így nem lesz baj.
-A "talán" nem túl biztató.
-Nem tudok semmit sem ígérni, mert nem látom a jövőt, - fogta meg párja kezét Jungkook - de mindent megteszek, hogy mindannyian visszatérjünk. - nézte az égen úszó felhőket.
-Csak egyben gyere haza. - hunyta be szemeit Nari, mintha igazából ezt másnak is címezné.
-Igyekezni fogok. - szorították egymás ujjait.

Ám sajnos az idő senki kedvéért nem állt meg, még csak nem is lassított, így hamarosan kezdett lesüllyedni a nap, nekik pedig muszáj volt visszatérniük a házba.
-Yoongiék már felkeltek. - üdvözölte őket Jin.
-Fel is jöttek? - kérdezett vissza öccse.
-Nem. Csak hallottam őket kiabálni.
-Akkor a kapcsolatuk még mindig az igazi. - vigyorgott Jungkook.
-Nem jönnek ki jól? Akkor minek vannak együtt? - érdeklődött párja.
-Óóóó, nagyon is jól kijönnek. - pakolászott Seokjin.
-Igen. Ők ilyenek. Elég gyakran veszekednek és általában ordítoznak. Nem tudom milyen svéd Lovisa, de inkább olasznak kellett volna születnie. Nagyon temperamentumos néha. De most megyek átöltözni. - indult szobájába Kook.
-Remek ötlet öcsi. Én is mindjárt megyek. Nari
-Tudom. Szoba. - szakította félbe.
-Igen. De ezúttal az ajtót se nyisd ki! Muszáj a vadásszal foglalkoznunk, nem zavarhatod meg Kookot, szükségünk van rá. - tájékoztatta őt Seokjin, mire Jungkook még morgott egyet, mielőtt eltűnt volna.
-Nem kéne inkább maradnia? Pont neki nem kéne kimennie a sok sérülése után, nem?
-A vadász mindenkit megöl. - fordult szembe a lánnyal - Nem csak az öcsémért jött, csupán vele kezd. Együtt kell megölnünk, csak úgy van esélyünk. Most itt van Lovisa, ő tapasztaltabb, harcosszellem, ha most sem sikerül, akkor nem csak mi fogunk eltűnni.
-Rendben, megértettem.
-Ez a döntő időszak, ezért ne zavarj be!
-Akkor minek vagyok itt, ha csak zavarok?
-Mert Kook nem bír elengedni, amit megértek. Voltam a helyzetében. De te biztonságban vagy. Sosem bántana a vadász, mert ember vagy.
-A saját épségem miatt aggódok a legkevésbé. - meredt Jin szemeibe, ki mély levegőt véve válaszolt csak.
-Tudom. De megpróbálok vigyázni rájuk.
-Magadat se felejtsd ki a sorból.
-Én már rég nem számítok.
-Mindenki számít. Te mondtad, csak együtt van esélyetek.
-Viszont minden harc követel áldozatokat.
-Kész vagyok! - tért vissza köntösben Jungkook - Jiiiin! Már csak pár percünk van. Nekem kell emlékeztetni téged?
-Elbeszéltük az időt. Rohanok is. Nari akkor, kérlek.
-Megyek. - indult szobájába.
-Köszönöm! - rohant el Seokjin.
Yeongnari elfoglalta saját helyét, ám amíg még volt pár percük addig a küszöb által kettéválasztott tér két oldalán állva beszélgettek Jungkookkal. Sajnos nem tudtak ezúttal hétköznapi témát felhozni, csak aggodalmuk hangzott el megannyi verzióban, ami lassan kezdett egy szappanoperába átfordulni, de az idő még mindig rohant, így hamarosan el kellett válniuk. Az ajtó csukódott, Nari pedig türelmesen várta, mikor tör ki párja fájdalmas üvöltésekben, ahogy az érőben lévő Hold gyenge erejével kényszeríti az átváltozásra. Szörnyű volt hallania a baljós hangokat, melyek a vadász közeledtét jelezték, az összecsapásig tartó idő fogyását, mivel azonban semmi lényegeset nem tehetett, imádkozni kezdett. Sosem hitt igazából Istenben, a saját sorsának kovácsának gondolta magát és mindenkit, ám ezúttal nem volt már kihez fordulnia. Minden segítség jól jött, érkezzen az bárhonnan.

Sokáig fennmaradt reménykedve, hamar visszafordulnak, nem futnak össze azzal a borzalmas emberrel és nem keverednek harcba, azonban a csend nem távozott. Hiába várt, senki nem tért vissza az éjszaka folyamán, őt pedig lassan elnyomta a fáradtság, mely ellen már nem bírt tovább küzdeni. Sok mindenről álmodott, kicsit sem kellemes történések sorozatáról, a balszerencse szerencsés napjáról, így nem tudta kipihenni magát addig a pillanatig, míg reggel fel nem riadt az első zajra mely beszűrődött szobájába. Amint kinyíltak szemei és ráébredt, már felkelt a Nap, úgy kirohant a nappaliba, ahol meggyötört arcok köszöntötték.
-Úgy örülök, hogy visszajöttél! - ugrott azonnal Jungkook nyakába.
-Nem volt nagy kunszt a ma este. - ölelte magához a lányt - Menekült előlünk, nem igazán harcolt.
-Nem hát! Lehet már nem mer szembeszállni velünk, csak a legfontosabb napon. - szólalt meg egy ismeretlen hang, mire Yeongnari eresztett Kookot ölelő fogásán - Szia! Még nem találkoztunk, - állt a hang tulajdonosa a besötétített szobában messze tőlük, annál az ajtónál, ami a többi szoba felé vezetett - de messziről már láttuk egymást. Lovisa vagyok.
-Szia! Yeongnari.
-Miattad harapta meg Kook a drága Sugamat.
-Suga?
-Yoongi beceneve. Lovisatól kapta. - tájékoztatta Jungkook.
-Igen. Szóval tartozol! Megmentette az életedet. Most pedig megmentem a párodét. Örökre az adósaink maradtok. Még a gyerekeitek is törleszthetnek.
-Naaaa! - intette le Yoongi, amint odasétált barátnőjéhez - Nyugalom. Mindenki rendben van. Inkább aludjunk. Nehéz napok jönnek még. - terelte szobájuk felé párját.
-Kicsit morcos, mint mondtam. - néztek egymásra Narival.
-Valahol igaza van.
-Sajnos. Pihenjetek! - indult lefeküdni Seokjin is - Holnap már egy fokkal nehezebb lesz.
-Muszáj aludnom. Egész este futottunk. Sajnálom. - engedte el párját Jungkook.
-Semmi baj amíg egyben vagy.
-Ez azért picit túlzás. - szégyellte el magát mosolyogva Jungkook.
-Mi történt?
-Hát csak... nem fontos. - rázta fejét.


(Sajnos csütörtökön ZH-m van, de nagyon akarok írni. Hát persze, hogy minden mást szívesebben csinálnék, mint a tanulás. Viszont igyekszem összeegyeztetni nektek. :) Még egy részt addig minimum szeretnék hozni nektek.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Do you believe in beasts? ~ 9.rész

-Rendben. Azért, akármennyire is szenvedsz és rossz ezt látnom, jó dolog, mikor fáradt vagy. Szókimondó vagy, ami aranyos.
-Szívemen az a számon.
-Ezt többször követhetnéd.
-Nem szeretek álmos lenni.
-Csak mondtam. Jó éjszakát!
-Ne forgolódj...
-Igyekszem.

A bogyóknak hála Jungkook egész éjszaka meg sem moccant. Csupán Nari tette arrébb néha kezeit, melyre fel sem ébredt, vagyis úgy látszott, hiszen ennek semmi jelét nem mutatta. Pedig párja még forgolódott, mosdóba is kisétált, ám Kook ezekre sem reagált, amit ő betudott fáradtságának, ám reggel, mikor már hét ágra sütött a Nap, a férfi pedig még mindig nem mozdult, aggódni kezdett.
-Jungkook... ébresztő! Hahó! - lökdöste párját, ki fáradtan nyitotta ki szemeit, de továbbra sem moccant semmit, még száját sem csukta be - Nem tűnsz úgy, mint aki jól van. - tapogatta meg Kookot, hogy van-e láza, vagy vérzik-e, de semmit látható gondját nem lelte - Felhívom Yoongit. - mászott ki az ágyból, majd Jungkook telefonját megkeresve beszélt az említettel.
A doki első kérdése, a morgás után, amiért felkeltették, az volt, hány bogyót vett be társa, amire Yeongnari sajnos nem tudott válaszolni, de ettől még sejtette a jelentkezett tünetek okát. Éppen ezért próbálta megnyugtatni a lányt, majd Jint zargatta, hogy vigye el az öccsét hozzá, hiszen ő már nem tud kimozdulni.
-Még jó, hogy most nincs semmi halaszthatatlan dolgom. - emelte ki testvérét az ágyból egy paplanba tekerve.
A hátsó ülésre fektetve barátnőjének társaságában vitte őket közös barátjukhoz, ki igen goromba mód fogadta vendégeit. Láthatóan már álmos volt, inkább befeküdt volna kedvenc helyére, minthogy újból a legfiatalabb problémáit oldja meg.
-Tedd csak le a kanapéra az oldalára fektetve. Kapjon levegőt. - fogadta az érkezőket a teljesen besötétített szobában, melyben ezúttal is csak a lámpa adott fényt.
-Nem tapasztaltam nagyon baját. Talán a légzése kicsit más, de nem tudom. - rakta le testvérét Seokjin.
-Hány bogyeszt vettél be te kölök? - állt fölé Yoongi, de Jungkook még mindig nem tudott válaszolni, csak pislogott - Biztos nem olvastad el, amit írtam mellé. Maximum kettőt szabadott volna egyszerre, te hülye. De legalább még élsz, ez jó, nem vettél be túl sokat.
-Azt a nyugtatót írtad fel, amit nekem is?
-Igen.
-Már mindent értek. Hülye vagy öcsi, meg is halhattál volna.
-Miért írsz fel neki olyat, amibe belehalhat? - mordult Yoongira Yeongnari.
-Mert ettől tud aludni, ha úgy szedi, ahogy kell. Akkor nem lesz ez sem, mert ahogyan lassan kimegy a hatása belőle már magától alszik, nem segítséggel. - magyarázott Narinak, majd Kook felé fordult - De ha sok, akkor kiütöd magad, mint mikor lelövik nyugtatóval a medvét. Pont ezért kellett volna elolvasni, amit írtam hozzá. Mivel nem vagy olyan hétköznapi ember, te érzékenyebb vagy, ahogyan a bátyád is. Hülye gyerek. - rázta fejét Yoongi.
-Akkor itt hagyom és megyek is. Jobbulást kis hülye, szép álmokat Yoongi, sziasztok! - rohant el a bátyus.
-Kellemes napot!... És... te maradsz? - pislogtak egymásra Narival.
-Hát... gondoltam, igen.
-Nincs semmi dolgod? Kook még egy darabig csak bambulni fog kifelé a fejéből. Én meg lefekszek aludni. Unatkozni fogsz a sötétben.
-De nem akarom itt hagyni. Olyan rossz bőrben van.
-Én viszont simán itt hagyom. - indult hálója felé Yoongi - Majd egy... inkább másfél óra múlva felkelek megnézni, hogy van.
-És ha baj van? - szólt utána Nari.
-Az estét már túlélte, innentől csak jobban lesz. - zárta ki Yeongnarit hálójából, ki nem nagyon tudott mihez kezdeni.
Tényleg nem akarta otthagyni Kookot, mert féltette, viszont semmit sem vitt magával a dokihoz, így dolgozni sem tudott párja mellett ülve.
-Olyan hülye tudsz lenni. - telepedett le a földre Kookhoz - Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon az az ember vagy-e, aki ott udvarolt nekem és aki mellé befekszem esténként. Néha olyan vagy, mintha egy felelőtlen kamasz lennél, nem egy komoly, felnőtt üzletember. És még én ne menjek utcára, mert bajom lesz. Neked kéne folytonos felügyelet, nem nekem. Állandóan aggódhatok érted. - bújt nyakába - Elérted célod, nem megyek ma sehova. - hunyta be szemeit.

Mindketten kipihenték magukat az este, főleg a hulla fáradt Jungkook, ki továbbra is ágyba volt kényszerítve, így nem tudtak már aludni. Nari csupán elmondta amit gondol, mit mozgásában korlátozott párja csak hallgatni tudott, majd csendben várták, hogy múljon a gyógyszer hatása, miközben a lány figyelte Kook légzését. Azért tényleg aggódott érte és szeretett volna biztosra menni, hogy nem lesz baja a másiknak. Így ahogyan telt az idő, úgy ő számolt, az alany pedig próbált mozogni, ami lassan sikerült, bár csupán kis lépésekben. Szépen sorban nyerte vissza a kontrollt teste felett.
-Legalább már tuti megmarad. - mérte meg pulzusát.
-Már?
-Igen, örülhetsz.
-Ezek szerint, eddig nem voltál biztos.
-Nem, de a szervezetébe felszívódott gyógyszerrel már semmit sem tudok kezdeni, ahogy a kórházban sem. Viszont rendbe jön. Még egy óra, aztán csendben távozzatok! Este dolgozok. - indult vissza ágyához - Meg ne igyon utána további egy óráig. Azért nem tökéletes a nyelésének irányítása még akkor sem. Sziasztok!
-Tahó vagy, de köszönöm. Viszont legközelebb ne hazudj!
-Hahh! - állt meg küszöbén - Jobban szeretnél aggódni? - nézett vissza - Ha tudok tenni valamit teszek, de aggódni felesleges, az nem segít senkinek, főleg nem a betegnek. Csak felnyomod a szívét, a vérnyomását akkor többet ártasz, mint segítesz. Hallottál már a gyógypusziról, nem? Na, ilyenkor hasonló kell a betegnek. Pszichológia. Tudtad, hogy az agyad gyorsabban gyógyítja a tested, ha szerelmed látod? Hogy az orgazmus segít gyógyulni, hogy az aggodalom betegít, a hamis magabiztosság pedig, ha jól adják elő, gyógyít? Az orvosoknak tanítják, mert amit a beteg hall, az befolyással lehet az állapotára. Ha egy műtét előtt a beteg felett az orvosok beszélgetnek és az utolsó, amit hall altatás előtt az, hogy ennek annyi, akkor magára érti, hiába nem rá vonatkozik, mert izgul. Kivetíti magára, ami komoly gondokat okozhat. Ha azt mondtam volna, hogy bármikor meghalhat, te izgultál volna, pedig neki pont egy biztonságot nyújtó dolog kellett. Ha legalább maradtál, akkor had vegyem már hasznodat, hogy segítesz lábra állítani. Te biztos voltál benne, rendbe jön, mert hittél nekem, hisz kinek tennéd, ha nem egy dokinak? Ez kellett, nem pánik, hogy bármikor ott hagyhatja a fogát, mert akkor ő is aggódik, a mája kevesebb vért kap szűrésre, lassabban bontja le a nyugtatót és tovább zombi, tovább van veszélyben. Szóval nyugi, nem össze-vissza hazudozok, ha hazudozok. Okkal teszem. Most pedig hagyjatok már aludni! Rengeteget dolgoztam és ma is műszak van. - ment szobájába, majd bezárta ajtaját

-Igalla van. - próbált beszélni Kook, de nyelve még eléggé zsibbadt ahhoz, hogy ne menjen neki tökéletesen - Bleeh. Oaahh. Bossan.

-Nem igazán értelek.

-Aaahh. A jelvem.

-Ohh. - sétált az ablakokhoz Nari.

Míg párja lassan összeszedte magát és a nyelvét is, addig ő egy kis fényt varázsolt a szobába, majd odatelepedett Jungkook mellé, kivel beszélgetni próbált több-kevesebb sikerrel. Igazából valamiféle fizioterápiára jobban hasonlított kommunikációjuk, mint a valódihoz, hiszen lassan már érthetővé váltak számára a másik szavai.

-Otthon nézünk akkoj mozit. Ahh... még nem az igazi.

-Nem baj. De már jobban vagy. Mehetünk?

-Lassan. Tudod, egy ideig jó volt ez a szussz. Éjdekeseket álmodtam tőle. Báj sajnáltam, hogy nem tudtam mozogni, mejt nagyon szejettem volna.

-Miért?

-Mozi előtt megmutatom. - állt fel lassan a kanapéról Kook, miután kitette öléből Yeongnari lábait - Gyeje. - húzta fel magához párját - Szejinted miket álmodtam, ha este annyija szejettelek volna felkelteni? - ölelte át, miközben lassan lépkedtek hátra - Nem nehéz kitalálni.

-Így raccsolva elég nehéz téged komolyan venni, ugye tudod? - vigyorgott Nari.

-Naaa. Ettől még tudok teljesíteni. Hopp!

-Vigyázz, asztal!

-Megmutassam neked mennyije nem számít a jaccs?

-Így még viccesebb. - kuncogott.

-Ne nevess ki! - támaszkodott az asztalra Kook, mivel le is vert pár poharat - Ajj!

-Béna vagy! Ne nyúlj több dologhoz. - lökött meg egy üveget is, ami szét is tört a földön azonnal - Te kis drogos! Csak rombolsz. - vigyorgott barátnője, ki azonnal elkezdett takarítani - Inkább ülj le. Fura szagú ez a... gondolom nem bor volt.

-Nem hiszem.

-Mit zajongtok! - tépte fel ajtaját Yoongi - Aaaa! - fordult is vissza, amint megégette karját - Mi a fa-

-Vad är det för fel? - hallatszott a szobából.

-Lovisa. Mennünk kéne. - tett javaslatot Jungkook

-Menjetek is! Csak gond vagytok! - üvöltött Yoongi a sötétből - Tűnés innen!

A párocska pedig nem tétlenkedett tovább, inkább otthagytak mindent úgy, ahogy volt, majd eltűntek a lakásból, mielőtt a drága svéd barátnő feldühödött volna.

Mint kiderült, Lovisa igen félelmetes tud lenni, ha mérges és éppen ezért menekült előle Jungkook is, mivel egyszer már megtapasztalta, milyen a haragja. Ebben a kis körben valamiért mindenki érezte már egy alkalommal mindenki rosszkedvét, ami nem volt túl biztató senki számára, viszont így legalább Kook tudta, kitől, mikor kell félni és menekíthette azt, mi számára kedves. Ebből kifolyólag végül az első napjuk közösen telt, aminek Jungkook nagyon örült, mivel az ő vágya teljesült, viszont Nari már kevésbé. Ő be akarta tartani azt, hogy szabadon mozoghat azokon a bizonyos napokon, amiket megbeszéltek, melybe rendesen belerondított fáradt, fejetlen párja. Így az este még a mozi és az igen izgulós nap után egy kiadósabb veszekedéssel zárták a napot, immár Jungkook lakásán, mert annak ellenére, hogy sok dologban nem értettek egyet, még összeköltöztek. Szerették a másikat, éppen ezért engedett a férfi párjának, ami a kijárást illette, és Nari is a másiknak, a bezártsággal kapcsolatban. Nehezen teltek ezek a napok, valóban megterhelő volt, főleg Yeongnarinak, de kibírták még ezt is egymás mellett. Ha túléltek egy kartörést, egy teliholdas halálközeli élményt, még Kook igen aktív farkas énjét is megúszták, majd néhány vámpír haragját, akkor ez volt a legkevesebb. Bár kicsit megterhelőnek bizonyult az ilyen mértékű pontosság betartása, ami néha gondot okozott.

-Mostanában hamar elmész. - jegyezte meg egyik nap a pincér Narinak, mikor az késő délután pakolta el cuccait.

-Párommal van egyezségünk ami a hazaérkezést illeti. Mindkét fél részéről szerencsére.

-Ennek örülök. Reméltem, hogy nem adod be a derekad. Nem úgy ismertelek meg.

-Hát nem.

-Holnap?

-Ahh neeeem. Csak jövőhét végén jövök. Elutazunk kettesben a hétvégére. - vette vállára táskáját immár teljesen készen.

-Hosszú hétvége? Az jó. Érezzétek jól magatokat!

-Köszönjük! Jövőhéten találkozunk. Sziasztok! - hagyta is el a kávézót.

Hazaindult elsőnek, hogy összeszedjen néhány holmit és úgy mehessen Jungkookhoz, viszont mivel kicsit elhúzta az időt rohannia kellett. Még az utcán is futott, hogy időben érjen párjához és indulhassanak vissza a vidéki házba. Ám útközben ismerős arcba botlott akire igazán nem számított.

-Ne rohanj ennyire! Majdnem fellöktél. - állította meg Seokjin.

-Bocsánat. Te mit keresel itt?

-Csak rendeltem tortát.

-Kinek a szülinapjára.

-Nem ismered. Öcsémhez igyekszel?

-Igen.

-Akkor gyere velem. Úgyis elkésnél, legalább nem fog aggódni, ha velem vagy.
-Rendben. - követte Jint autójához - Olyan hiányérzetem van. - ült be mellé.
-Mitől?
-Nem tudom. Biztos megvan mindenem. Mindegy. Kookhoz megyünk?
-Igen, kiraklak nála.

(Már közeledünk a végéhez, ami pár rész csupán, viszont nekem sajnos tanulni kell, így lehet elhúzódik a dolog. :/ Viszont, ha vége a fősztorinak, akkor tervezek néhány kiegészítő részt Yoongiról és Jinről. Így a mellékszereplőket kedvelőknek lesz mit olvasniuk. :)

(Kéne más ficit is írnom.... van egy pár félbehagyva... Na majd szépen lassacskán. :D
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )