Suga&Yo 3.rész

-Igen. Juppiiiii! Ma vásárolunk! - ujjongott, bár nem nagyon fejezte ki ezt mozgása, inkább csak hangjából vettem le és szavaiból. Én viszont csak mosolyogtam magamban.
Nem kéne, hogy ennyire felvidítson mikor boldog, de..... nem tudok ellene mit tenni. Főleg azután, hogy azokat a jegyzeteket elolvasgattam. Vajon a többi miről szól? Na majd amíg próbál, addig megnézem.

-Hah! Jól laktam. - sóhajtott - Nem bírom. Nem kéred? - nyújtotta oda nekem a maradékot.
-Én se bírom megenni. Mondjuk én a tiédnek a felét már betoltam ez előtt. Hogy tudsz ilyen keveset enni és így jól lakni?
-Kevéssel elvagyok. Viszont akkor kidobom. - állt fel.
-Itt az enyém is. - nyújtottam neki, nehogy fel kelljen állnom.
-De közben gyere!
-Nem jó, ha itt megvárlak? - néztem rá nagy szemekkel.
-Nem! Gyere be velem. Naaaa! Kis cukika!
-Ez elég hülyén hangzott. - ráncoltam szemöldököm - Ez nem tetszik, ne használd.
-Jó, de csak ha bejössz velem vásárolgatni.
-Ahhh. Rendben megyek. - tápászkodtam fel és besétáltunk.
Köszöntünk a biztonsági őrnek, aki ránk sem hederített természetesen, majd azonnal a táskák felé vettük az irányt, miközben széket kerestem magamnak.
-Édi, azt nézd! - állított meg és rámutatott valamire, de én egyenesen ránéztem.
-Ez se tetszik. Muszáj becézni?
-Igen, de azt nézd már! - indult is meg azonnal - Imádom az ilyen szoknyákat.
-Ez mondjuk érdekes. Igaz csak második napja találkozunk, de eddig mindig nadrágban voltál.
-Igen mert....... - nézegette a ruhát - Csak különleges emberek tiszteletére veszek fel szoknyát. De ezt most felpróbálom. - keresett egyet a méretében.
-Addig én leülök. - nézelődtem tovább.
De gyere már el a próbafülkéig! - vett le egy szoknyát és odalépett hozzám, majd megfogta kezem - Ott van szék, vagy mi, a pasiknak. - ráncigált a megfelelő irányba.

-Tádáááááá! - rántotta félre a függönyt, én pedig felnéztem a Namjonnal folytatott beszélgetésemből telefonomról - Na milyen? - fordult vissza a tükör felé - Szerintem tök szexi vagyok.
Hát hirtelen nem igazán tudtam mit is mondhatnék. A vér máshová áramlott a látvány hatására, szóval csak ledermedve bámultam, mint valami kanos állat, ami mondjuk kicsit igaz is volt.
-Nem tetszik? - fordult vissza hatalmas bociszemekkel.
-Mi? Hogy ne tetszene? - pislogtam, miközben igyekeztem szemeibe nézni.
-Akkor jó. - mosolygott - Ezt meg is veszem. - húzta vissza a függönyt, gondolom azért, hogy visszaöltözzön.
Basszus! Most már nem állhatok fel innen egy darabig még akkor sem, ha én szeretnék valami csoda folytán. Na jó! Ez a látvány most sokkolt, és ezt meg kell osztanom valakivel. Namjoooon! Most remek délutánod lesz szenvedésem okán.
-Na ezt fog meg! - vágta hozzám a szoknyát - Meg a cuccaimra is vigyázz míg körbenézek!
-Ne aggódj! Nem megyek sehova. - mert szemet szúrnék mindenkinek, szó szerint. De persze ezt már nem mondtam ki hangosan.
Ő azonnal el is tűnt, mire én rátértem a lényegre, míg Rapmon  nyomoromon nevetett. Gyorsan előkotortam jegyzeteit, amiket rólam készített és olvasgatni kezdtem. Szinte mindegyiken volt valami olyan megjegyzés, amit már végképp sehogy sem tudott volna kimagyarázni. A kezemnek egy külön lap volt szentelve, mindkét oldalán tömve rajzokkal, mit mondjuk nem tudom hogy csinált, mert nem igazán látta ennyire közelről még soha. De persze ahhoz is voltak írva olyan apróságok például, mint a "grrr" vagy a "megzabálom" kis aranyos smilekkal. Nagyon belemerültem a vázlataiba, amik egytől egyig azt taglalták, hogy milyen jól nézek ki és milyen jól mozgok. Jó ez kicsit egoista kijelentés volt, de ez az igazság.
-Óóóó rengeteg mindent találtam és még ha.... te megnézted a rajzaim? - torpant meg a fülke előtt, mire én felpillantottam rá az egyikről.
-Őőőőhmmm. Nem? - húztam mosolyra a számat - Szerinted?
-Add azt ide! - kapta ki kezemből az utolsó papírt, miután ledobta a ruhákat a fülkében álló székre - Hogy lehetsz ilyen tahó?
-Csak kíváncsi voltam, hogy mégis mit rajzoltál eddig rólam. - hajoltam oda füléhez, ahogy mellettem guggolt, miközben pakolt - Nem csak a pályán vagyok ám olyan fürge. - vissza kellett adnom azt, amit azzal a szoknyával művelt.
-Perverz disznó. - suttogta miközben láthatóan fülig elvörösödött.
Hát persze ez után, a kis esetünk után, mondanom sem kell, hogy jó hangulatban telt vásárlás. Én csak vigyorogtam, néha-néha eleresztve egy-egy perverz poént, amire csak elvörösödött és pár percig rám se hederített. Majd ahogy eldöntötte hosszú vívódás után, hogy mit vesz meg és mit nem, végre hazaindulhattunk.
-Jönnek érted? - kérdeztem, ahogy a pláza kijárata felé sétáltunk.
-Nem hiszem. Hova raktam a telefonom? - kutakodott táskájában.
-Megint egyedül akarsz hazamenni? - álltam meg nem sokkal a fotocellás ajtó előtt - Ezt nem gondolhatod komolyan pont a tegnapi után így, hogy ennyi cuccod van?
-Pedig muszáj lesz. Na meg van. Ezt zsebre is rakom. - tette el telefonját.
-Ez nagyon nem jó ötlet.
-Nem lesz baj. - legyintett.
-Ja, ahha. Nem akarsz inkább hozzám jönni? Az közelebb van. - mondtam neki, miközben nyílt az ajtó és lassan léptünk az előtérbe.
-Hááááááááát. - nyílt a második pár ajtó is, és észrevettük a hatalmas vihart, ami így estére jelent meg - Lehet átugrok.
-Ez szép lesz. - torpantunk meg - Azért annyira közel nem lakok, hogy ne ázzunk el.
-De talán a táskám alja még száraz marad.
-És a rajzaid? - néztem oldalra rá.
-Igyekszek nem eláztatni. Betekerem a vett cuccokba a tartót. - húzódott kicsit félre, miközben lepakolt a földre és úgy tett, ahogy mondta.
Segítettem neki, plusz az én reggel felkapott pulcsimat is odaadtam, amit eddig táskámban rejtegetem.
-Bár nem szeretnék elázni, de maradni még kevesebb kedvem van. - készültem fel a hideg cseppekre, mielőtt kiléptünk volna.
-De ugye futni fogunk lustaság?
-Muszáj lesz. Na gyere!

-Megjöttünk! - üvöltök a lakásba, amint beléptünk az előszobába csurom vizesen.
-Yoongiiiiiiiiiii! - hallottam húgom hangját a konyhából, meg azt is, ahogy megindult felénk, de amikor kiszúrta Yot, aki időközben pánikolva csomagolta kis rajzait, megtorpant - Óóóóóó! - vigyorgott, mire hatalmasat sóhajtottam. Éreztem mi jön - Sziaaaaaa! - köszönt neki és meg is hajolt.
-Szia! - gyorsan fel állt és bemutatkozott, majd azonnal folytatta rajzai ellenőrzését.
-Tudsz adni neki valami száraz ruhát? - kérdeztem húgomat.
-Ő magasabb nálam. Nem lesz semmim neki.
-Nem is kell. - utasította vissza, miután megkönnyebbült a száraz rajzokat látva - Apám hamarosan itt van. Most írt smst.
-Ohh oké. Addig kérsz valamit? - kérdeztem.
-Max egy törülközőt. - mosolygott.
-Jahj tényleg. El is felejtettem. Máris hozom. - rohantam fel a lépcsőn, miután megszabadultam cipőmtől.
-Tessék! - értem vissza, de anyám már elkezdte faggat.
-Művészetire járok. Ha minden jól megy grafikus leszek. Köszönöm. - vette el a törcsit és megtörülte haját.
-Óóó, akkor rokon lelkek vagytok az én Yoongimmal. - kócolta össze még jobban hajamat.
-Odaég a vacsora anya. - néztem rá szúrósan.
-Hát persze. - indultak vissza húgommal a konyhába elég lomhán.
-Kedves anyukád van.
-Egy "földre szállt angyal", ahogy apám mondaná. - vettem le vizes pólómat - Biztos nem kérsz valami száraz ruhát?
-Hát maximum egy pólót. Idegesít a vizes felsőm.
Szereztem neki egy pulcsit inkább, majd mikor megcsörrent a telefonja, hogy az apja megérkezett, elhagytuk a fürdőt, félig száraz hajjal.
-Jaj! Sziasztok! - ért haza apám, pont mikor nyitottam volna az ajtót.
-Szia apa! - vettem el kezéből az ernyőt és az alatt tuszkoltam ki Yot.
-Ő ki? - mosolygott.
-Yo, de már megy is. Mindjárt jövök.
-Rendben-rendben. Szia Yo!
-Viszlát! - tessékeltem még jobban kifelé, majd ahogy csapódott az ajtó, hallottam húgom üdvözlését apám felé.
-Jó estét! - hajoltam le, hogy köszönjek, mikor Yo beült az autóba, de az apja csak intett, mert telefonált - Szép álmokat majd! - mondtam Yonak halkan.
-Neked is. Majd majd majd facebookon beszélünk. - mosolygott - Sziaaaa! - csukta be az ajtót.

A házba visszaérve örültem, hogy végre levehettem vizes nadrágomat is, amikor apám újra megjelent.
-Szóval Yo, hmm?
-Jaj apa, ne kezd te is. - sóhajtottam.
-Anyád küldött, amúgy tévézni megyek. Hajrá fiam! - veregette meg vállam, miközben elment mellettem.
-Köszi.

Nehezen tudtam csak elaludni aznap este, de nem a vihar miatt. Yo járt a fejemben, meg azok a hülye ruhák. Még jó, hogy Rapmon küldött olyan undorító nőkről képet, hogy fel tudjak kelni arról a nyavajás székről. De Yo..... hah elég csak rágondolnom. Na így felettébb nehéz lesz elaludni, pedig korán kelek.

Másnap délelőtt megint végig Yoról beszéltem Rapmonnak, aki már csak bólogatott, miközben kockult a mobilján. Jó! Lehet kicsit túlzásba estem, így igyekeztem visszafogni magam az utolsó órában. Csak...  nem nagyon sikerült.
-Két hét múlva szombaton vizsga. Addig beülsz egyszer, vagy nem tervezted? - kérdezte, ahogy az egyetem kijárata felé sétáltunk.
-Nem terveztem. Báááár. Szerinted kéne? - néztem rá.
-Legalább egyre. Hogy fogalmad legyen róla, miből írsz. - léptünk ki az egyetem épületéből.
-Rendben, akkor megfogadom majd tanácsod. A C tömbben lesz órád, nem? - álltunk meg a lépcső alján.
-Igen. Szóval csá!
-Pá! - indultam meg a kosárlabda pálya felé.
Yo még nem volt ott és a terep is szabadon állt. Kértem egy labdát a tesi termesektől, mert az enyémet most nem akartam cipelni, és azzal kezdtem dobálgatni. Ám hiába mentem ki aznap, mert Yo nem jött. Csak egy üzenetet kaptam tőle facebookon, ahol egyébként nem tudom, hogy talált meg, hogy nem tud jönni. Így viszont hamar meguntam a kosarazást, és még világos volt amikor hazaértem. Senki nem volt otthon, aminek nagyon örültem, mert a "Na mi van a csajjal?" kérdés legalább elmaradt. Meg ha már volt időm, leültem tanulni, amit szökő évente egyszer szoktam. Persze nem vittem túlzásba, csak gyorsan átfutottam jegyzeteimet, majd azonnal leültem szövegeket írni. De mikor fürdés után átolvastam, fogtam a fejem. Ilyen nyálasakat még életemben nem írtam. Úristen! Na jó!
Bevágtam mindet egy fiókba inkább, és lementem a többiekhez vacsorázni. Természetesen a "Mi van Chegal Yoval" kérdések nem maradtak el, de mivel húgom feltűnően ráért, ezért inkább felvetettem a "Vizsgáid lesznek nem?" ütőkártyámat, mire hál'istennek elterelődött rólam a szó, én pedig igyekeztem, hogy még az előtt eltűnjek, mielőtt vele végeznek, ami sikerült is.
Elterültem ágyamban, majd unalmamban ráírtam Yora. Szinte azonnal válaszolt és a rengeteg mosolygós fejből azt vettem le, hogy jó kedve van. Megkérdeztem, hogy mért nem ért rá aznap, de nem igazán adott egyenes választ. Aztán érdekelt az is, hogy másnap találkozunk-e, de ezt is kikerülte.Nem akartam faggatni, mert ő dolga, hogy mit mond el és mit nem, meg aztán lusta is voltam hozzá. Inkább elköszöntem tőle és aludtam tudva, hogy egy ritka szar nap vár rám, mert így beülök órára Rapmonnal.

-Mi van Hyung? Nagyon csendben vagy. - jegyezte meg Namjoon a nap felénél, ahogy a menzán ebédeltünk.
-Semmi különös. Élvezd a csendet! - vigyorogtam.
-Yo?
-Jah. Reggel kaptam tőle ébresztő képet
-Óóóóóóó - szakított félbe.
-De nem olyat. Hah! Fárasztó vagy. Csak sima selfiet. Azóta is beszélgetünk, de amikor felhozom, hogy mikor jön megint a pályára, vagy mikor futunk össze, eltereli a témát.
-Biztos ő csak barátként szeret.
-Nem vagyok friend zone-os! - néztem rá mérgesen - ÉS akkor meg mért ő írna folyton?
-Mert élvezi a társaságod. - állt fel üres tálcájával, én meg követtem.
-Te? Mért jössz velem? - kérdezte félúton a terem felé.
-Nincs jobb dolgom, és azt mondtad egy órára üljek be.
-Jó ez igaz, de nem gondoltam , hogy egyből másnap megfogadod a tanácsomat. Mert.... mindig utolsó pillanatra hagyod. - ráncolta szemöldökét, ahogy beléptünk a hatalmas előadóba.
-Hát most nem. Örülj neki. Jaj bocsi! - csuktam rá véletlen valakire az ajtót, aki mögöttem jött - Nem láttalak.
-Semmi. - suhant el mellettem, de nem láttam az arcát, mert kapucnis pulcsit és hatalmas napszemüveget viselt.
-Az a csaj aztán tényleg megbabonázott, ha már beülsz erre az órára. - folytatta Rapmon miközben végignéztem, ahogy elszalad a kis áldozatom a leghátsó sorba - Figyelsz te egyáltalán? Mi van már pasikra hajtasz?
-Mi? - néztem rá haragosan - Te mekkora pöcs vagy! - sétáltam helyünkhöz, miközben morogtam magamban.
-Hát úgy nézted szegény srácot, mint valami kiéhezett kutya.
-Ez aztán gyönyörű hasonlat. - ültünk le és kezdtünk kipakolni - Csak még sosem láttam itt.
-Te be se jársz az óráid felére. Nyilván nem ismered az évfolyamtársaidat sem. Amúgy meg, tudod te hány ezer diák jár ide?
-Nem, de te biztos.
-Igen, de a szám adatok neked nem mondanak semmit.
-Mi több, nem is érdekelnek. - terültem el a padon.
-Na csendet kérek fiatalemberek! - szólt a proff és mi elhallgattunk.
Hurrá! Kezdődik az év legunalmasabb órája. Már most elalszok, pedig még csak két perce beszél.


(Folytatjuk :D )

Suga&Yo 2.rész

-Csak Yo. Vagyis Chegal Yo. Egy szótag.
-Ohh értem. Én Min Yoongi vagyok. Két szótag. - vigyorogtam - Na menjünk! Én is haza akarok érni egyszer. - fogtam meg újra kezét, de ezúttal sokkal lágyabban, és már ő is jött magától. Végre, nem kellett húznom.

-Itt laktok? - néztem fel a családi házra, ami előtt megálltunk.
-Igen. - sóhajtott - De...... kicsit nagy nekem. Mindegy is. Köszönöm, hogy elkísértél. Most már haza mehetsz. - hajolt meg - Nem lesz bajom.
-Szívesen. Végül jobb, hogy eljöttem veled, igaz? - mosolyogtam rá.
-Bár lehet, hogy ha később jövök nem futok beléjük. - indult befelé a járdán az ajtóhoz, és meghallottam a kutyájukat ugatni az ajtó mögül.
-Lehet, ha. Ezt már sose tudjuk meg. Jó éjszakát!
-Neked is! - ahogy elköszönt és az ajtóhoz lépett, dudálást hallottunk. A közeledő autó felé tekintettem, és az megállt a ház előtt.
-Jó estét fiatalok! - szállt ki belőle egy öltönyös, idősebb férfi, aki valószínűleg Yo apja volt.
-Jó estét uram! - hajoltam meg - Min Yoongi vagyok.
-Én pedig Chegal Chul.
-Akkor jellemző a családra az egy szótag. - mosolyodtam el.
-Igen. Ezek szerint ismered a drága lányom. - nézett Yora aki időközben visszajött mellém, bár alig vettem észre.
-Igen apa. Hazakísért. Segítsek bevinni a táskád? Sok iratod van? - ment a kocsihoz.
-Inkább szálljatok be! Aki este hazakíséri a lányom, az megérdemli, hogy hazavigyük. - ült vissza az autóba.
-Szuper, nem kell sétálni!
-Te aztán lusta vagy! - szólalt meg Yo, ahogy mellé értem - De óvatosan!
-Ezt mire érted? - ráncoltam szemöldököm, miközben kinyitottam a hátsóajtót.
-Semmi. - legyintett és beszállt.

-És milyen volt a napod kicsim? - kérdezte Yo-t az apja.
-Jó volt. Elkezdtem az évzáró munkámat.
-Sikerült találni végre modellt?
-Igen. Itt ül mögöttem.
-Ohh. Yoongi! És te ebbe beleegyeztél? - vigyorgott.
-Meg sem kérdezett.
-Tipikus. És át fogsz menni kicsim? - mosolygott továbbra is.
-Igen. Aztán nyáron mehetek gyakorlatra és elég nagy az esély arra, hogy menő helyre kerülök be. Akkor biztos, hogy lesz munkám ha elvégzem a sulit.
-Hohóóó! Azért.... szerintem inkább a munkát hanyagold és máson járjon az eszed. Kicsit karrierista vagy, nem gondolod?
-A te lányod vagyok.
-Nem csak az enyém. És inkább ne rólam vegyél példát, hanem anyádról. Plusz jól fogalmaztál. Lány vagy és az elsődleges feladatod a család összetartása. - komolyodott meg.
-Hát persze. - hajtotta le fejét Yo. Bárcsak láthattam volna arcát is. Fene! Nem mögé kellett volna üli.
-És te Yoongi? Ugye valami értelmesebb egyetemre jársz?
-Attól függ. A zenei akadémia annak számít?
-Attól függ. - nevetett - Kiemelkedő tehetséggel rendelkező zenész vagy, vagy átlagos?
-Igazából a zeneírás az én asztalom. Szöveggel mindennel együtt.
-Akkor nem. Te se fogsz tudni megélni. Viszont, ha gazdag nőt veszel el, nem lesz baj. De ne Yora pályázz, ha kérhetem. - mosolygott újra.
-Ami azt illeti, jött már ki általam írt szám és kaptam is érte rendesen. - húztam fel egyik szemöldököm, de nem látta. Hogy lenéz! Biztos ezért szólt Yo.
-Akkor még is látok egy halvány reményt számodra az életben.
-Apa, - szólt rá Yo, bár elég halkan.
-A tény az tény. Művészetből nem lehet megélni, vagy csak nehezen. - komolyodott el kissé.
-Azért elég jól megélnek belőle elég sokan. - fűzöm hozzá.
-Akkor csak a ritka kivételeket látod.
-Hát ezt kétlem. - néztem ki az ablakon.
-Apa kapok ösztöndíjat. - vágott közbe, a témát terelve Yo, miközben az apja már szóra nyitotta a száját, hogy vitába szálljunk.
-Örülök kincsem.
-Hát még én. Ráadásul kirakták a rajzaimat és a vizsgamunkáimat. Büszke rám az egyetem.
-Ez szuper!

-Köszönöm szépen, hogy hazahoztak. - hajoltam meg, amint kiszálltam az autóból.
-Semmiség Yoongi. - mászott ki derékig az ablakon Yo - Holnap is kint leszel a pályán?
-Nem tudom még. - egyenesedtem fel.
-Óóóóóó - szomorodott el - De azért elnézek arra, hátha. - derült fel azonnal - Szép álmokat majd! - huppant vissza az ülésre.
-Köszönöm, neked is. Viszontlátásra, mister Chegal! - hajoltam meg újra.
-Neked is Yoongi! - hajtottak el, én pedig az ajtóhoz léptem, közben előkerestem kulcsom, de még nyitva volt.
-Megjöttem! - kiabáltam szét a házban.
-Yoongiiiiiiiiii! - rohant le a lépcsőn pár pillanat múlva a húgom - Holnap este mozi? Már megnéztem és elvileg ráérek.
-Elvileg? - néztem rá kérdően, miután levettem cipőmet - Azt meg hogy-hogy?
-Lehet lesz programom. - jött utánam.
-Lehet nekem is. Szia anya! - léptem a konyhába.
-Szia kicsim! Merre jártál?
-Kosaraztam. - nyitottam ki a hűtőt és kivettem belőle a vacsorámat
-Ilyen sokáig?
-Aztán hazakísértem egy lányt.
-Óóóóóóó! - mosolygott - Mikor ismerhetjük meg?
-Csak barát. Segítek neki valamiben. Ne gondolj azonnal olyasmire.
-Aaaaahj! Ideje lenne már az új barátnőnek. Nem szomorkodhatsz még mindig Sangook miatt.
-Kösz, hogy emlékeztetsz. Amúgy már rég eszembe se jut az a ribanc.
-Yoongi! - dorgált meg hanglejtésével - Ne beszélj így.
-Igazam van. - indultam meg szobám felé a vacsorámmal.
-Akkor sem!
-Jó! Eszek és lefekszek. Ezt majd reggel lehozom, jó? - mutattam a tányért.
-Rendben. Látom ez a korán kelés nem az erősséged. - mosolygott.
-Hát nem. - léptem ki a konyhából és felindultam a lépcsőn.
-Akkor holnap nem mozizunk? - jött utánam húgom.
-Ha ráérsz mozizunk, ha nem, nem. Mért?
-Hát, ha csajozol.
-Ő csak egy barát! - fordultam szobám ajtaja felé, ahogy felértem.
-Jó persze. - kuncogott - Akkor majd máskor.
-Te különben is mért velem foglalkozol? Tanulnod kéne! - nyitottam ki szobám ajtaját és beléptem rajta.
-Már széthasad a fejem Yoongiiiiii.
-Akkor is. Na sziaaaa! - csuktam be ajtómat, de ő csak tovább nyavajgott.
Yo tényleg csak egy barát, akinek segítek a vizsgájában. Bár az tény, hogy az érdeklődésünk nagyon hasonló, az alapján, hogy ő is művészetis meg én is. És igazán kedves, meg olyan kis édes........ Aztán lehet tényleg van velem valami. Tudja fene. Fáradt vagyok.
Hunyorogtam, ahogy rájöttem, hogy annyira mégsem hagy hidegen, mint gondoltam. Mindenesetre elhatároztam magamban, hogy következő nap délután kimegyek a pályára, hogy segítsek neki..... na meg persze, hogy találkozzunk.

Nem tudom mért futok. Tényleg nem. Még testnevelés órákon se futottam soha. Most pedig, nem is időre megyek, mégis rohanok. Ezt Yo váltja ki belőlem. Egész nap azt vártam, hogy végre lemenjenek az érdekes óráim és mehessek dobálni, hátha Yo itt lesz. Még Rapmont is idegesítettem azzal, hogy egésznap Yoról beszéltem. Hah! De mindjárt odaérek. Mért pont ma kellett a másik tömbbe rakni az óráimat? Így egy év átérni a pályára.
Ahogy befordultam az utolsó sarkon visszavettem a tempóból. Próbáltam magam kifújni, miközben a kerítésnél Yot pillantottam meg. Közben azt is észrevettem, hogy vannak a pályán, és azokat szemléli, de nem rajzol, pedig a kezében van mindene.
-Na mi az? - léptem mellé ezzel megijesztve - Lefagyott a rendszer?
-Huh! Megijedtem. -pislogott - Nem. Csak ők....... átlagosak. - döntötte oldalra fejét, ahogy visszanézett rájuk - A mozgásuk nem fogott meg. Olyan.... mindennaposak. - grimaszolt - Beállsz hozzájuk?
-Muszáj? Őket nem ismerem. - néztem a fiúkra.
-Érdekelne, hogyan mozogsz, ha élesben megy.
-Haahhhh. Jó, beállok. Hé srácok! - indultam be Yoval. El sem hiszem mikre vesz rá ez a lány.
Bekéredzkedtem a játékba és örültek is nekem, mert így kiegyenlítődtek a csapatok. Először nehezen szoktam meg a srácokat, de hamar jó viszonyba keveredtünk. Szeretem a streetballt és ők is, így nem volt nehéz egymásra hangolódnunk.
Kezdtem nagyon kimelegedni és mivel már a fiúk is ledobták pólójukat, így én is. Immár félmeztelenül folytattuk a meccset, amit végül az én csapatom nyert meg.
-Hát most egy hónapra kimozogtam magam. - sétáltam cuccomhoz, ami Yo mellett hevert a földön.
-Lusta vagy. - mondta, de nem nézett fel rám, csak rajzolt tovább, én pedig számat húztam. Nem is tudom, ki futkos itt már másfél órája.
Ahogy felvettem pólómat néztem mit alkot és kivételesen sok írást is láttam.
-Megnézhetem? - húztam ki lassan keze alól.
-Heh? - követte szemeivel mozdulatomat, majd félúton szólalt csak meg - Ne ne ne! Azok az én jegyzeteim! - állt fel mire elfordultam tőle.
-Nyugi, még összegyűrőd a saját műved.
-Yoongiiiiiiiiiiiiii! Ne olvasd el! - pont ekkor akadt meg szemem kedvenc mondatomon.
-"Édes mosoly, mint a cukor"? - vigyorogtam - Költő is vagy? - kezdtem nevetni.
-Yoongiiiii! - tartottam még mindig vissza - Add már ide!
-"Szívdöglesztő járás"? Ez egyre jobban tetszik.
-Áááá ne már! - kezdett szinte zokogni hangja - Ez csak magamnak jegyzeeeet! Yoongiiii!
-"Szexi bordák"? "Szép csontos ujjak grrr"? Mióta nem volt neked pasid? - fordultam vissza hozzá, miközben a rajzot is visszaadtam.
-Ez magán ügy. - kapta ki kezemből - Goromba vagy.
-Ez van. Viszont meghívhatsz uzsonnázni. - szedtem össze a holmim.
-Öm.... Tessék? - pislogott.
-Ha már tőlem függ, hogy levizsgázol-e, megérdemlek egy meghívást. Tudom is hova menjünk. - indultam meg - Nem jössz? - fordultam vissza a kijáratból.
-Bunkó vagy. - kezdett pakolni.
-De igazam van. - rándítottam meg vállamat és folytattam utamat.
-Sajnos. Remélem jó helyre megyünk. - futott, hogy utolérjen.
-Kedvenc kajáldámba, a plázába.

-Én pedig - nyitotta száját Yo, hogy elmondja mit kérjen, de félbeszakítottam.
-Jajangmyeont kér. - fejeztem be helyette.
-Mi? Nem én nem! - próbálta sztornózni a rendelésem, de halk hangját nem igazán vették figyelembe - Most ezt mért kellett? - nézett rám, miután rájött, hogy nem veszik figyelembe - Nem azt akartam.
-Hidd el itt jobb, mint bárhol máshol. - mosolyogtam rá.

-Ugye, hogy finom? - kérdeztem miközben sétálva falatoztunk.
-Nem szeretem.
-Uhm - akadt meg egy falat a torkomon - Akkor mért nem ezt mondod?
-Figyeltél volna? Hé! - cseréltem ki vacsoráinkat - Köszönöm. - dörmögte.
-Nekem mindegy mit eszek. Mindkettőt szeretem. - folytattam és láttam, hogy örül most ennek a hirtelen mozdulatomnak.
-Óhmmmmm. - ráncigált, ahogy elhaladtunk egy kirakat előtt, majd mutogatni kezdett.
-Előbb nyeld le! - néztem rá és vigyorogtam - De én figyelek.
-Az kell! - küzdötte ki végre mondandóját.
-A baba? - pillantottam a kirakatra.
-Nyeeeem. - nyelt egyet - A táska! Menjünk be! - tolt a bejárat felé.
-Kajával nem fognak beengedni. Inkább míg megeszed, üljük le!
-Igaz. Jó. De akkor bejössz velem? - sétáltunk egy padhoz.
-Ha nagyon muszáj. De kérek egy széket, míg nézelődsz.
-Oksa. Úúúú végre valaki. Sosem jött el velem senki vásárolni. - folytatta vidáman a vacsoráját, amint helyet foglaltunk.
-Akkor már épp ideje volt ennek a pillanatnak is.
-Igen. Juppiiiii! Ma vásárolunk! - ujjongott, bár nem nagyon fejezte ki ezt mozgása, inkább hangjából vettem le és szavaiból. Én viszont csak mosolyogtam magamban.
Nem kéne, hogy ennyire felvidítson mikor boldog, de..... nem tudok ellene mit tenni. Főleg azután, hogy azokat a jegyzeteket elolvasgattam. Vajon a többi miről szól? Na majd amíg próbál, addig megnézem.


(Folytatjuk :D)

Suga & Yo (rövid)

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész
6. rész
7. rész
8. rész
9. rész (befejezés :D)

Suga&Yo 1.rész

Na kérésre indítok egy ilyet is, bár most akkor sok Suga lesz, de nem baj :D Nos, mint a Jimin short storyban, itt sincs Bangatn. Sorry, de így egyszerűbb. Igen... lusta dög vagyok :P Suga itt csak diák, bár a flegmasága és a zene iránti való rajongása megmarad. Igyekszek minél valósághűbbé tenni a dolgot, szóval Suga zenei egyetemre jár majd, így a zeneszámok írása adott lesz számára, de utálni fogja az idol életet mert.... lehet tippelni *doppergés*...... túl fárasztó :D Ejj, nem is gondoltuk volna. Viszont a családi állapotát kicsit jobbá tesszük, ugyanis bár a valóságban Suga nincs jóban az apjával, itt jóban lesznek. Nos hát Suga rajongók, jó olvasást! :D

OC: Chegal Yo

Suga POV

Hah! Utálok korán kelni. Mért nem lehetett úgy összeállítani az órarendet, hogy déltől legyenek a zenei óráim, amik érdekelnek is? Mért pont a legelsőnek kellett ezeket berakni? Aludhattam volna még erre tessék. Hat óra van és már reggelizek. Utálom ezt.
-Na időben felkeltél kicsim? Mi van, beteg vagy? - jelent meg anyám a konyhában, miközben telefonomat nyomkodva reggeliztem.
-Nem. Csak átrendezték az órarendem. Az első négy órában lesznek zenei óráim.
-Sejtettem, hogy ilyesmi lesz a dolgok mögött. - töltött magának tejet, majd visszarakta a dobozt a hűtőbe - Na én visszafekszek. - simogatta meg a fejem.
-Persze! Kösd az orromra. - húztam a számat.
-Azt is teszem drágám. - kuncogott - Vigyázz magadra!
-Ok. -  nyögtem oda neki félvállról, miközben  harmadszorra is tárcsáztam Rapmont. Ha én felkelek, ő is bejön első órára, ezt garantálom.
-Mi van már Hyung? - szólt álmosan a telefonba.
-Ébredj te gyökér! Tudod, hogy elsőre kell mennünk. - hangosítottam ki és folytattam reggelimet.
-Ahhh - sóhajtott - tényleg. Jó.  Mindjárt kelek. Szia!
-Nem rakom le, amíg nem hallom a kutyátokat. - erősködtem.
-Azt hiszed visszaalszok?
-Nem hiszem, tudom. Na vidd csak le a telefont Rapmonnak.
-Jó-jó. Várj egy kicsit. - fáradtan nyögött, ahogy kikelt az ágyból, majd nem sokkal később hallottam Rapmon kis nyüszítő hangját - Most már lerakhatom?
-Igen. Bent találkozunk. Csá!
-Szia. - nyomott ki.
Lassan befejeztem a reggelim és elpakoltam magam után a mosogatógépbe. Az előszobába mentem, hogy felöltözzek és összefutottam apámmal.
-Jó reggelt! Elvigyelek? - kapta fel kabátját.
-Szia! Nem kell. Akkor túl hamar ott lennék.
-Rendben. Viszont rohanok. Szép napot fiacskám. Pusza édes! - üvölt anyámnak, de valószínűleg már rég visszaaludt.
-Direkt csináltad? - vigyorogtam, ahogy kötöttem a cipőmet.
-Naná! - röhögött - Nehogy már aludjon, míg mi dolgozunk. Na szia.
-Szia apa. - elég ráérősen öltöztem fel, miután elment és közben a húgom is megjelent.
-Mért kell üvöltözni ilyen korán? - dörzsölte szemét, ahogy lejött a lépcsőn.
-Hogy felkeljetek. - fordultam felé és felvettem táskámat - Mikor írod a vizsgákat?
-Jövőhéten. Mész is?
-Igen.
-Óóóóóóó! És mikor jössz? - szomorodott el.
-Nem tudom. Délután.... este. Gőzöm sincs.
-Azt hittem ma mozizunk.
-Majd nézz filmet, küld el mikor adják és meglátom. Na megyek.
-Szia Yoongiiiii. - ölelt meg, majd elindultam az egyetemre.

Az előadóban ülve néztem meredten a bejáratot, ahogy Rapmont vártam. Hol az istenben van már!? Öt perce van beérni.
Inkább felhívtam, minthogy tovább gondolkozzak azon, hogy merre jár.
-Bocs Hyung, visszaaludtam. Késni fogok de beérek.
-Már ha beengednek. Szokásos helyünkön ülök. Siess!
-Ok-ok Rohanok. Csá! - rakta le.
Végül egy laza fél óra késéssel esett be, de beengedték, bár csak azért mert ő az évfolyam sőt, az egész egyetem legjobb diákja.
-Rohadt nagy szerencséd, hogy okos vagy.
-Csak szorgalom. Miről maradtam le? - érdeklődött miközben gépemet bámulta.
Megmutattam neki a jegyzeteimet, majd laptopját végre beüzemelve, ő is írni kezdte a fontos dolgokat.

-Gondolom nem ülsz be a többire. - sétáltunk az ebédlő felé, amint kijelentette a tényt.
-Mért tenném? Fölösleges órák tömkelege. Inkább megírom a beadandóimat.
-És hogy tervezel átmenni? - érdeklődött.
-Ahogy eddig. A minimum mindig megvolt, néha több is.
-Hát hajrá! Ahh nézd! Megint van amerikai csirke! Végre! Mióta vártam  már. - tapadt a menza kirakatára.
Megebédeltünk, közben mindenkit végig néztünk twitteren és facebokon, hogy mi az új trend, vagy a legújabb szám, ami kijött. Persze kiröhögtünk pár szánalmas embert is, akik igazán  menőek akarnak lenni, de nem nagyon jön össze, majd szét váltunk.
-Akkor most az összes nap fel lett cserélve, ugye? - kérdezte mielőtt elindult volna.
-Igen mindennap korán kelünk. De ezt mért én tudom, és te mért nem? Fordítva szokott ez lenni.
-Sok dolgom volt na! Csoda, hogy a pin-kódomra emlékszek. Viszont rohanok órára. Holnap tal. Csá-csá. - kezdett futni a folyosón
-Szevasz! - köszöntem el és hazaindultam.
Alig léptem ki a egyetem bejáratán, jött egy sms a húgomtól, hogy ma mégsem jó neki, majd talán holnap mozizzunk. Jó. Ennyivel több időm marad a beadandómra. Bár.... semmi kedvem hazamenni. Körbenéztem az utcán és rájöttem, hol szeretnék kikötni igazán.

Talán egész napomat az egyetem kosárlabda pályáján töltöttem, olykor meg-megállva megírni egy dalt, amit a fejemben összeraktam. Így tényleg sikerült befejezni egy beadandót, bár a határidők még messze voltak. Már csak kevés időm volt a pályán a sötétedésig, mert a nap kezdett narancssárga sugarakat szórni. De nem zavartattam magamat. Ugyan olyan ráérősen dobálgatta, ám elbénáztam és a labda kipattant a pályáról. Egy lány sétált el pont akkor a kerítés mellett zenét hallgatva és olvasva, így esélye sem volt menekülni, de szerencsére elkerülte a laszti.
-Kérlek visszadobnád? - sétáltam oda, de nem hallott meg, és lassú léptekkel totyogott. Nagyon elmerülhetett a könyvben.
Hé! - kerestem egy kis kavicsot és megdobtam vele, mire végre rám figyelt,  miközben  kihúzta füléből a zenét - Visszadobnád? - mutattam a labdára.
-Te minden lányt kaviccsal dobálsz? - ráncolta szemöldökét, majd a labda után indult.
-Nem. Csak a rondákat. - magas labda volt sajnálom.
-Na akkor most meggondolom, hogy visszadobjam-e. - tartotta egyik kezében a kosárlabdámat és gúnyos arccal nézett rám.
-Csak vicceltem. Kérlek, dobd vissza! Nem akarok kimászni érte.
-Na jó. Ha már szépen kéred. - enyhült meg majd átpasszolta egyenesen a kezembe.
-Köszi. - mentem vissza dobálgatni.
Folytattam szórakozásomat és kezdtem egyre jobb lenni, annak ellenére, hogy a nap már igen alacsonyan járt, ám még adott fényt számomra. Azt az igazán szép vörös-narancssárga sugarait szórta, míg én az egyetlen sportnak hódoltam, amit szerettem. De megint elbénáztam egy dobást és ugyan arra indult meg a labda, mint az előbb, ám most még megfogta a kerítés. Ahogy utána néztem láttam, hogy a lány, akit megkértem olyan tíz perce, hogy dobja vissza a lasztimat, a kerítésen belül ücsörög annak tövében és rajzolgatott valamit, miközben cuccai szanaszét hevernek.
-Mit csinálsz? - sétáltam oda hozzá, miután felvettem a labdát.
-Rajzolok. - nézett fel rám.
-Jó, de mit?
-Mozgáskultúrát. - értem oda és megláttam, hogy egy kosarazó figurát rajzolgat, valószínűleg engem, a különböző mozdulatok során.
-Mért jó ez? - kérdeztem, mire lenézett rajzára.
-Évzáró munkának csinálom. Művészetibe járok. De nyugi, nem fogják tudni, hogy rólad rajzoltam. Csak tetszik a mozgásod és megfogott. Folytatnád kérlek? - felpillantott rám.
-Felőlem megnevezhetsz. Pont nem érdekel. Örülök, hogy tetszem. - indultam vissza mosolyogva.
-Nem te! Csak a mozgásod.
-Az majdnem ugyan az. - dobtam kosárra egy hárompontosat, és csont nélkül betalált. - Ugye ezt is megörökítetted? Mert ez gyönyörű volt. - figyeltem ahogy alkot, miközben hátráltam a palánkhoz.
-Már sok mindened felvázoltam. - válaszolt - És nyugi. Ezt is.
-Faszaaaaa. - folytattam kikapcsolódásom.

Lassan már alig adott fényt a nap és a lámpákat is felkapcsolták az utcán, de a pályán nem. Egy ember miatt nem fogják, így abbahagytam játékomat.
-Ennyi? - hallottam kérdését.
-Igen. Mért, rajzolnál még? - szedtem össze cuccaimat.
-Már rég elpakoltam. Nincs elég fény hozzá. Szétmenne a szemem.
-Ohh. - sétáltam a kijárathoz és ő jött velem - Sikerült amit akartál? - csuktam be magunk mögött a rácsot.
-Igen. Köszönöm. Máskor is szoktál itt játszani? - érdeklődött, ahogy elindultunk az utca felé.
-Igen.
-És mikor?
-Ez változó. Mindig aznap derül ki, hogy kijövök-e vagy sem. - értünk a járdához - Na szia!
-Merre mész?
-Arra. - mutattam hazautam irányába - Mért, hazakísérnél? - vigyorogtam rá gúnyosan.
-Én is arra megyek, de nem. Csak nekem mindegy merre indulok.
-Biztos? Azért kezd nagyon sötét lenni. Neked meg aztán nem kéne egyedül mászkálnod este.
-Jaj nem lesz baj. - legyintett és elindult - Szoktam. Na jössz? - nézett vissza rám.
-Inkább hazakísérlek. Menjünk felétek. - ráncoltam szemöldököm.
-Akkor is erre kell jönni. Gyere már!

Elég sötét kezdett lenni, mi pedig egyre félelmetesebb utcákon mentünk keresztül.
-Te most a szerveimre pályázol?
-Mért kérdezed? - nézett rám.
-Hát... csak a környék miatt.
-Ja, hehe, nem. Csak erre rövidebb.
-És félelmetesebb. - jegyeztem meg, ahogy egy szűk utcába fordultunk, de sajnos nem volt üres. Elkapta kezem, ahogy kiszúrta a sötét kapucnis alakokat, akik lehajtott fejjel sétáltak felénk és megtorpantunk az utca elején - Csak van más út. - léptem vissza egyet, de őt úgy húztam magam után.
-Na nézd má! Hogy megijedtek. - szólt az egyik kicsit sem szimpatikus csávó, ahogy közeledtek - Gyertek csak. Nem bántunk! - nézett fel rám a földről, de nem volt meggyőző.
-Gyere már! - fejtettem le csuklómról a lány ujjait, majd én kaptam el kezét és húzni kezdetem magam után, egy teljesen másik irányba.
Miután már mesze jártunk, berohantunk egy kis kifőzdébe, ami még most is nyitva volt, majd azonnal a sarokba menekültünk, hogy aki belép vagy benéz, véletlen se vegyen észre minket.
-Jól vagy? - löktem a falhoz és megtámaszkodtam mellette két oldalt nagy lihegésem közben - Mért nem mozdultál meg? És ha gyorsabbak? Hogy lehetsz ennyire gyáva, ha erre jársz haza? - támadom le kérdéseimmel, miközben egyre jobban a falhoz préselem, hogy elbújjunk a berendezés mögött.
-Bocsánat. - bámulta mellkasomat kifejezéstelenül - Menj csak. Haza találok. - folytatta ugyan olyan érzelemmentes hanggal.
-Na azt hiszed ezek után elengedlek egyedül? Ahhhj - túrtam hajamba és nagyot sóhajtottam - Nők. Istenem, de fárasztóak vagytok. Na menjünk! Otthon már tuti aggódnak érted........ Hogy is hívnak?
-Öhm....Engem? - mutatott magára miközben felnézett rám, hatalmas szemeivel.
-Ki mást? - hunyorogtam és közelebb hajoltam hozzá.
-Yo.
-Figyelek.
-Csak Yo. Vagyis Chegal Yo. Egy szótag.
-Ohh értem. Én Min Yoongi vagyok. Két szótag. - vigyorogtam - Na menjünk! Én is haza akarok érni egyszer. - fogtam meg újra kezét, de ezúttal sokkal lágyabban és már ő is jött magától. Végre, nem kellett húznom.


(Folytatjuk :DD)

Jin&Jungkook yaoi oneshot

Jungkook POV

-Huhúúúúú fotózáááás! Ti mért nem örültök? Egy kicsit több lelkesedést fiúk! - ujjongtam az autóban, ahogy az új photobook fotózására tartottunk reggel. Bár nem volt korán, azért elég sokáig dolgoztunk tegnap.
-Ha nyolc órát tudtam volna aludni minimum, akkor lehet jobban élvezném a dolgot, de most hagyj aludni Kookie! - szólt rám Suga mögülem.
-De én unatkozok.
-Aludj te is! Rád fér. - intett csendre Rap Monster.
-De nincs kedvem. Unatkozok. - néztem ki az ablakon.
-Gyere Kookie hallgassunk zenét. - nyújtotta oda a fülese egyik felét Jimin.
-Na valami értelmes ötlet végre. - vettem el és bedugtam fülembe.
Egész úton játszottunk Jimin telefonján, miközben zenét hallgattunk, majd mikor végre megérkeztünk, nekünk kellett felkelteni a többiket.

Egész jól ment a fotózás és már csak a csoportos volt hátra, amikor újra leraktam a tabletomat. Jin mellé huppantam le az ágyba, majd a többiek is lassan megérkeztek. Először a komolyabb, művészibb sorozatot követelték meg tőlünk és igyekeztünk is, aztán azt kérték, hogy a rajongók kedvéért nyújtsunk egy kis bromance-ot. Hát jó, úgy voltam vele, hogy ezen nem múlik semmi, szóval benne vagyok. Először Hoseok kapott el, aki mellettem foglalt helyet, és letámadta a fülem. Bár alig értek hozzá ajkai, mégis megborzongtam kicsit leheletétől, ezért lehunytam szemeimet. Majd Vre tért át, mire engem Jin közelébe utasított a fotósunk. Először lehajtottam fejemet térdeire, mert nem mertem közelebb menni. Féltem még valami rosszat teszek, ha odakerülök és kapok majd érte. De nem úszhattam meg a dolgot. Amikor egy körben kellett lefeküdnünk a hatalmas ágyra, vagy nem is tudom mi lehetett ekkora, még mindig mellettem volt Jin. A nagy pózolásban egyszer csak egymás felé fordultunk, mire olyan közel kerültünk, hogy orrunk hegye szinte összeért. Nagyon zavarba ejtő helyzet volt, ahogy elmerültem azokban a hatalmas barna szemekben, amik úgy csillogtak. Mikor pedig behunyta őket, megmozdultam felé, de hál'istennek a fotós buzdító hangjára még időben magamhoz tértem, hogy nem vagyunk egyedül. Jin szemei kipattantak, mikor megérkezett Hoseok a "vidám képeket" felszólításra, így még láthatta milyen közel is merészkedtem, ám gyorsan felhúztam a nyúlcipőt és Jiminhez menekültem. Nagyon zavarban voltam a maradék időben főleg azért, mert nem tudtam Jin mit gondolhatott. Reméltem nem buktam le.
Ahh de jó is lenne! Viszont muszáj bocsánatot kérnem, amiért elvetettem a sulykot, ez biztos.
Amint végeztünk és mindenki munkáját megköszöntük, siettünk átöltözni, hogy végre pihenhessünk, mert a nap hátra lévő részére kaptunk kimenőt. Az öltözőben pedig összeszedtem bátorságom és Jin elé álltam.
-Öhm... Hyung, én csak. - próbáltam bátorságot gyűjteni, hogy gyorsan elhadarjam amit akarok - Bocsánat a fotózáson történtekért, csak követtem az utasításokat.
-Ohh. Semmi gond. - mosolygott azon a szokásos megnyugtató módon.
Huh oké. Semmit sem sejt. Jobb is ha az én mocskos kis titkom marad minden.
-Huh rendben. Már féltem, hogy félreérted. - megkönnyebbültem - Akkor ma buli vaaaan! - indultam vissza cuccaimhoz.
-Álmodozz csak. Ma pihi van. - ellenkezett V.
-Na már te is?
-Sokáig gyakoroltam, had pihenjek.
-Jó. Akkor majd csöndben leszek a dormban. - szomorodtam el.
-De majd mielőtt bealszotok, takarítunk. - jelentette be a mai programunkat Jin.
-Jaj, ne kezd már! Mért nem jó úgy a dorm, ahogy van? - méltatlankodott Suga.
-Mert kosz és kupleráj van. Nem fogtok belehalni. Utána pihenhettek. - pakolta el cuccait a hercegnő.
Hazafelé úton csak kérlelték, hogy had ne keljen már otthon is dolgozni, de nem engedett. Azt mondta hogy, minél hamarabb készen vagyunk, annál hamarabb alhatunk. Bár én nem akarok szóval nekem mindegy mit csinálunk.

-Kookie segíts már! Neked megengedné, hogy lazsáljunk és te meg sosem akarsz dolgozni. Most mi lelt téged, hogy nem lázadsz? - fordult rám Jimin a nagy nyavalygás közepette.
-Nem vagyok álmos. - válaszoltam neki, nagyokat pislogva, mire fújtatott egyet.

Hazaértünk és tényleg mindenkit befogott a munkába Jin. Bár végig hangosan tiltakoztak, azért megcsinálták a tőlük kért dolgokat, majd este felé ledőlhettek végre.
-Amíg vacsorát csinálok pihenhettek. Jó munkát végeztetek srácok. Büszkék lehettek. Ugye mennyivel jobb egy tiszta rendezett lakás? - sétált a konyhába Jin.
-Jah, nagyon. Na jó éjt! - tűnt el Suga a szobájában, miközben  V a kanapén terült el.
A többiek is hamar bedőltek saját ágyaikba, csak én voltam ébren. De tényleg nem vagyok álmos basszus! Mindenki pihen én meg.... unatkozok. Ezért pár perc plafon bámulás utána bementem Jinhez a konyhába.
-Segíthetek? - jelentem meg mellette.
-Nem akarsz te is pihenni? - vágta a zöldségeket a vacsorához.
-Nem vagyok álmos. Mit csináljak? - néztem körbe.
-Mosd meg ezt. - nyújtott oda még valami zöldet nekem és eleget tettem kérésének.
Végig beszélgettünk míg a keze alá dolgoztam, majd amikor már csak főtt minden, bevittem egy széket és azon ülve vártam a finomságokat.
-Na. - nyúlt bele egy kanállal a rotyogó vacsorába - Kóstold meg, hogy ízlik-e.
-U-u-u muti-muti. - hajoltam oda, hogy bekapjam, de elhúzta.
-Várd meg míg kihűl! - fújta a kis falatot - Még megégeted azt a cuki nyelvecskédet.
Cuki...... nyelvecském?.... Áhh biztos csak én vagyok túl perverz, hogy egyből azt hiszem, hogy olyan értelemben mondja. Biztos csak úgy.... mondta.
-Na tessék! - nyújtotta oda a kanalat, mire azonnal meg is ettem a kis kóstolót.
-Úúúúú ez nagyon finom lett. Mikor eszünk?
-Várj! - fordult vissza a lábasokhoz - Még van szósz is. - dugta bele ujját, én pedig felálltam és mellé sétáltam - Hmmm.... nem tudom. - húzta száját.
-Muti! Add az ujjad! - és így is tett. Belemártotta a szószba a mutatóujját majd számhoz nyújtotta.
-Nem tudom. Szerintem hiányzik belőle valami, de...... Kookiehh..... - hagyta félbe mondandóját, ahogy szopogatni kezdtem ujját. Valahogy az, hogy a számba dugta, elvette az eszemet.
Ahogy elkerekedtek szemei, ledermedtem. Nem mertem folytatni, de nem húzta ki fogaim közül. Ő se tudta mit tegyen, így nem mozdultunk. Már szinte biztos, hogy lebuktam. Ezt nem lehet mivel leplezni. Nincs semmilyen indok, hogy ezt mért tettem, szóval mért ne folytassam, ha egyszer ilyen finom?
Próbaként, hogy mit reagálna, ha folytatnám, nyelvemet végighúztam vékony, csontos ujján, mire nyelt egyet, majd kicsit szét nyíltak ajkai.
-Kookhhhh. - pislogott rám, immár alig kilátva pillái alól. Hoppá! Lehet elértem valamit?
Bátrabban kezdtem szopogatni egy szem testrészét számban, de hamar társult mellé még középső ujja is, amin meglepődtem. Akadozva kezdte venni a levegőt, majd ahogy végigszántottam nyelvemmel a kettő között, szabad kezével elzárta a gázt, kikapta két nyálas részét számból, hirtelen megfordított és gyorsan tolni kezdett a szobák felé.
-Kész a vacsi, a konyhában van! - szeleltünk el az ajtók előtt, de szerintem senki nem hallotta az infót.

Beértünk szobájába, lelökött ágyára, majd megfordult és gyorsan bezárta az ajtót.
-Jin? - pislogtam rá, ahogy lekapta magáról pólóját és eldobta. Most tényleg az lesz amire gondolok?
-Hogy lehetsz ilyen cuki? - mászott közel hozzám - Azt hitted nem tűnt fel? - torpant meg arcomtól pár centire és beharapta alsó ajkát. Olyan közel volt, hogy szinte éreztem már enyémen az övéit.
-Mihh? - remegtem meg közelségétől, ahogy egyre hosszabban nyúló csönd kezdett eluralkodni a szobán.
-Láttam a szemedben mindent. Tudom ám, hogyan nézel rám. Kívánsz? Csak, hogy biztos legyek. - vándoroltak szemei ajkaimra, mire én is lenéztem.
-E-e-ezt meg..... hogy lehet....... mért kér....... ahh. - nem tudtam beszélni, mialatt kicsit feltámaszkodtam, hogy én most menekülni fogok. Hisz hogy lehet ilyet kérdezni? Ráadásul ilyen helyzetben. Basszus! Plusz még a nadrágomban sem férek már el csupán ennyitől.
Végül lehunytam szemeimet, ahogy egyre jobban belepirultam a helyzetbe.
-A dadogást igennek veszem. - vette birtokba ajkaimat, mire óriásit sóhajtottam.
Követtem mozgását, majd miután gyengéden harapdálni kezdett, beengedtem nyelvét az enyém mellé. Ahogy bekúszott és összefonódtak izmos szerveink, magához húzta kezeimet, miközben ledöntött az ágyán. Megszorította csuklóimat, mialatt leült csípőmre, én pedig egy fájdalmasat nyögtem csókunkba. Próbáltam kiszabadulni fogságából, de nem tudtam.
-Jin! - fordítottam el fejem, megszakítva nyelveink harcát - Ez fáj. Én..... nem biztos, hogy ezt akarom. Jin! - jöttem rá a tényre. Azt hittem készen állok, de lehet csak a kedves, gyengéd Jinre készültem fel, nem erre az erőszakos határozott oldalára.
-Nem lesz bajod, ne aggódj! - eresztett el végül, ahogy nyakamra siklott nyelve és harapdálni kezdett.
-Ahh.... - nyögtem a kellemes fájdalomtól. Valahogy ez a fajta tetszett.
Nadrágon keresztül rám fogott odalent, mire eltátottam számat és levegőm is bennragadt, amint masszírozni kezdett.
-Húúú, de kemény vagy már most! - éreztem, ahogy elmosolyodik pólóm nyakához érve, és végre sikerült lélegeznem kicsit.
Egyik kiemelkedő inamat vette ajkai közé, mire hangosan felnyögtem. Ahogy nyalogatta és végül meg is harapta, nevét kezdtem nyögdécselni. Keze továbbra is rajtam dolgozott a kényelmetlen anyagokon keresztül, én pedig meztelen felsőtestét kezdtem feltérképezni. Végigsimítottam oldalán, ziháló mellkasán, majd hajában kötöttem ki. Ujjai lassan felsiklottak pólóm alá és kicsit felemelkedett rólam, hogy megszabadítson tőle.
-Mindig is irigyeltem, hogy ilyen izmos vagy. - nézett végig rajtam, ahogy fölöttem tornyosult, amitől csak még jobban zavarba estem. Mért kell ilyeneket mondania? Biztos látja, hogy amúgy is mennyire belepirultam már a helyzetbe.
Viszont, hogy ne csak engem érjen meglepetés, megfogtam nadrágövét és közelebb húztam magamhoz, mire fejem mellett két oldalt támaszkodott meg, ahogy visszaesett rám. Elkezdtem kikapcsolni, hogy megfosszam ruhájától, miközben megharapta fülemet és apró kis kuncogás hagyta el torkát.
-Na végrehh. - jegyezte meg, hogy én is aktivizáltam magam.
Lehúztam nadrágját, ameddig tudtam, majd újra felkelt és sarkaira ült. Sietve eresztette ki övemet és ráncigálta le rólam farmeromat, aztán sajátjától is megszabadult. Immár csak egy vékony kis anyag volt az utolsó, ami meggátolta, hogy bőrömhöz érjen, de mintha ott sem lett volna. Ahogy hideg ujja forró, merev részemre siklottak, miközben lábaim közé helyezkedett én élesen szívtam be a levegőt. Lepedőbe markoltam, mialatt Jin továbbra is engem nézett, amitől egyre rosszabbul éreztem magam, ezért én is megsimítottam férfiasságát, mire apró nyögést hallatott és rám szorított.
-Jinhh..... nem bírom már. Ne játssz.... velem! - préseltem ki magamból néhány értelmes szót.
-Pedig ez tetszik. - hajolt mellkasomra és megharapta egyik mellbimbóm, én pedig hatalmasat sóhajtottam.
Ahogy benyúlt boxeromba, kérlelni kezdtem, hogy ne húzza az agyam, de ügyet sem vetett rám. Már remegtem alatta, amikor végre meztelenül nehezült rám. Hajamat téptem, ahogy férfiassága enyémhez simult.
-Ahhh Jin! Kérleeeekhhhh. - nyögtem remegésem és szenvedésem közben - Ne kínozz!
-Csak egy kicsithh. - kapkodta már ő is levegőt.
Két ujját számba csúsztatta, mint nem sokkal ezelőtt, én pedig kötelességtudóan benedvesítettem azokat. Nem sokat időzött a nyálas közegben, máris bejáratomhoz vezette kezét és tágítani kezdett. Közben kulcscsontomat csókolgatta, ahogy vállaira kaptam kezemet, de ennyivel nem értem be. Amint ollózó mozdulatokba kezdett, megharaptam puha bőrét, mire felszisszent.
-Áhh Kookiehh! Ez fáj. Á-áhhh. - emelkedett fel kicsit rólam és beharapta alsó ajkát.
Kihúzta belőlem ujjait, én pedig szembesültem a nyommal, amit hagytam rajta. Túl erősen kaptam el, mert fogaim helye tisztán kivehető volt már most a vállán.
-B-bocsánathhh csakhhh...... - hunytam le szemeimet, ahogy elszégyelltem magam.
De nem tartott sokáig a lelkiismeret furdalásom, mert Jin minden előjel nélkül hatolt belém. Megfeszültek izmaim, szemeim kipattantak és karjaira kaptam kezem, de nem állt meg. Tövig nyomult be hatalmas férfiasságával, miközben levegőért küzdöttem nyögéseim mellett. Lassan derekamra simított és mozogni kezdett, én pedig vörösre harapdáltam saját ajkaimat, mialatt könnyeimmel küszködtem.
-Lazíts! - vezette kezét péniszemre, mialatt egy csókot nyomott pirosló párnáimra.
Játszani kezdett velem és egyre jobban élveztem lassú mozgását. Ahogy puha ujjai végigsiklottam merev tagomon azt hittem lassan megőrülök. Csípőmet előrebillentettem az élvezet közben, mire gyorsítani kezdett. Mellettem kétoldalt támaszkodott meg és nyakamat ízlelgette, mialatt egyre hevesebben nyögtem minden mozdulata után. Ahogy erőteljesebbeket lökött, lábaimat vállaira rakta, ezáltal szabadabb utat nyerve a behatoláshoz. Már így is alig kaptam levegőt, mikor egy olyan pontot talált el bennem, amitől hatalmasat nyögtem.
-Nah. Ezt kerestemhh. - érte el bennem újra gyönyörközpontomat, és megint hallattam hangomat, miközben hátam ívbe feszült és a lepedőt gyötörtem.
Még megismételte párszor, majd elakadt lélegezettel élveztem saját hasfalamra.
-Jiiiiin! - nyöszörögtem, ahogy folytatta saját tempóját és férfiasságomat simogatta.
-Hahh Kook! Végem van tőled. - húzott rá saját péniszére csípőmnél fogva, és fülemhez hajolva élvezett el egy óriási sóhaj kíséretében. Lassú mozgásokkal vezette le maradék energiáját, miközben apró puszikat lehelve izzó bőrömre érte el ajkaimat, egy sokkal lágyabb csókba hívva, mint eddig.

-Éhes vagy? - támaszkodott fel.
-Öhm. - pislogtam az éles váltás miatt - Egy kicsit.
-Akkor.... - pillantott körbe - Áhh ott van zsebkendő! - vált el tőlem és én újra megremegtem. Hasamra szórt pár zsepit majd mellém térdelt és törölgetni kezdett, én pedig felkönyököltem - De azért ez nem helyettesíti a fürdést. - vigyorgott.
-Tudom. - néztem el zavaromban.
-Jaj de cuki vagy mikor zavarban vagy. Na de majd vacsi után még gyönyörködök benned.
-Hmm?
-Együtt fogunk zuhanyozni. Csak, hogy csillapodjon az a lángoló vágy a szemedben.
Te jó ég! Ennyire átlát rajtam? De ugye a többiek nem.
-Jin! - dörömbölt az ajtón V - Hol a vacsora?
-Mondtam, hogy a konyhában.
-Nem találom.
-A lábas a tűzhelyen te nagyon férfi! - gyűrte össze a zsepiket és magát is megtörülve dobta ki azokat.
-Akkor megpróbálom megkeresni. Aztán gyertek ti is enni, ha végeztetek.
-Na nem tartott sokáig a titkunk. - kuncogott magában, ahogy felöltözött.
Hát tényleg nem. De atyááám. Szuper.... Mindenki tud rólunk. Tökéletes.