2016. november 7., hétfő

Three sides of life 86. rész: Kételyek

-De mi baja lehet? - fordult felé Kook.
-Nem tudom. Kiderítjük fürdés után. Jössz? - mászott be a megtelő kádba.
-Igen. - válaszolt szomorkásan.
-Na! Semmi baj. Gyorsan pancsolunk és megyünk Seokjinhez megbeszélni ezt. Engem is zavar.
-Jó. - baktatott szomorkásan párjához.
-Nyugalom picur. Nem lesz baj.

Miután eltöltöttek majdnem egy órát a kádban szálltak csak ki abból és törülköztek meg, azt is csupán azért, mert kihűlt a víz és elfogyott már minden hab amivel játszhattak volna. Érdekes mód pedig az a majd hatvan percet nem perverz gondolatok járták át, hanem egyszerűen csak beszélgettek és kellemesen együtt töltötték az idejüket. Mint egy normális pár, kik tényleg szeretik egymást.
-És most hyung! - tekerte derekára a törülközőt Jungkook.
-Kiszedjük belőle, mi a probléma. - követte példáját Taehyung, majd együtt elhagyták a fürdőszobát.
Először a konyhába mentek, hiszen azt mondta párjuk, vacsorát csinál, ám ott már csupán egy üres levesez doboz ácsorgott egyedül a pulton. Így a hálóba vitte őket következő útjuk, ahol Seokjin már aludt az ágyban. Nem úgy tűnt, mint akinek tényleg ez volt a terve, hiszen a takarókon feküdt. Inkább azt sugallta, rájuk várt, csak elfáradt a nap folyamán, ezért elszundított.
-Kook öltözz fel! - szólt utána a lehető leghalkabban Tae, amint a kisebb ledobta törülközőjét és odamászott hyungjához - Mérges lesz, ha meztelenül alszol.
-Nem baj. Hyungh. - bújt Jinhez Kook.
-Végeztetek? - nyöszörgött álmosan társa.
-Igen. Elaludtál. - mosolygott rá.
-Bocsánat. - fordult hátára, miközben nyújtózott egyet.
-Nem baj. Aludjunk. Takarózz be! - húzta ki alóla az ágyneműt.
-Öltözz fel Kookie!
-Muszáj? Nem szeretnék. - szomorodott el.
-Nem akarom, hogy beteg legyél. Már Jjanggu is mászkál az ágyban. Nehogy összeszedj valami kellemetlent.
-Nem fogok. Had aludjak így! - kérlelte hatalmas szemekkel a másikat Kook.
-Te leszel rosszul. Felőlem akkor aludj. - fordított hátat a kicsinek, mire annak lélegzete is elakadt.
Ledöbbent arccal nézett Taetaera, ki szintén nem értette, mi ez a nagy változás hirtelen, ezért pedig fintorgott, de nem szólt egyenlőre semmit.
-Felöltözöm. - nyelt nagyot, majd lemászva az ágyról keresett magának ruhát.
Nem mondott egyikőjük sem semmit, csupán Taehyung simogatta a legkisebb hátát miután magukra öltöttek valami pizsamaszerűt, végül bemásztak az ágyba.
-Jó éjt! - nyomott puszit Jungkook arcára, hogy kicsit megnyugodjon, de nem sikerült sajnos, hiszen Seokjin meg sem szólalt. Úgy látszik azonnal vissza is aludt, amint megfordult.
-Hyung! - ült fel a fiatalabb párját nézve, de az nem mozdult - Jó éjt hyung! - hajolt át társa felett és csókot lehelt arcára, mire csak kicsit mocorgott legidősebb párja, de semmi több.
Így Kook Taehyungot ölelves aludt el, hátát mutatva Jinnek, ami nagyon rosszul esett neki, de szívére vette a másik esti viselkedését és szomorúságában fiatalabb feléhez menekült.

Reggel természetesen Seokjin kelt elsőnek, ki csak megnézte az ölelkező fiatalokat, megigazította takarójukat, majd otthagyta őket. Nem szerette volna felkelteni társait, így kiment Jjangguval a nappaliba, főzött magának egy kávét, végül pedig letelepedett tévét nézni kutyusával, miközben gondolkozott. Videókat kéne néznie, tájékozódnia, hogy képben legyen majd ő is, ha a kicsik tényleg bele akarnak kezdeni ebbe a plusz dologba, ami neki annyira nincs ínyére.
-Megvársz Jjanggu? - kelt fel a kanapéról, majd letéve kávéját az asztalra indult a hálóba - Hát persze, hogy nem. - sétált nyomába a kutyussal - Ne keltsd fel őket. - álltak meg az ajtóban és óvatosan nyitott be Seokjin.
Igyekezte halkan kicsempészni a laptopját társai mellől, miközben Jjanggu végig lába alatt volt, még nyüszített is kicsit, bár az inkább azért volt, mert fel akart mászni az ágyra, mialatt Jin elvette az éjjeliszekrényről gépét.
-Mmmm. - mocorgott Tae - Jin? - fordult hátára, majd társára pillantott.
-Bocsánat. Nem akartalak felkelteni. - nézett Taehyungra - Aludjatok még. - mosolygott halványan.
-Mit csinálsz?
-Csak kimegyek netezni, meg filmezni. Pihenjetek csak. - indult is az ajtó felé - Jjanggu gyere ide! - hívta magához házi kedvencét, majd halkan becsukva az ajtót hagyta ott párjait az ágyban.
Taehyung álmos volt ugyan, de nem szeretett volna visszaaludni. Beszélni akart Seokjinnel ami a viselkedését illette, ezért pislogott még pár percig a plafonra, hogy összeszedje bátorságát, végül óvatosan kihúzva kezét a legkisebb alól ő is kiment a nappaliba.
-Jin? - állt meg a folyosó végén társát nézve.
-Hm? - nézett rá - Felkeltél mégis? - hajtotta lejjebb laptopja monitorját.
-Igen. Beszélnünk kellene.
-Tényleg? Miről? - pislogott meglepetten.
-A tegnap estéről. - ment oda hozzá Taetae, majd leült mellé - Mit csinálsz? - érdeklődött, amint Jin lecsukta laptopját.
-Semmit. Neteztem. Miről kell beszélnünk?
-Furcsa voltál tegnap. Érdekesen viselkedtél. Valami baj van?
-Nincs semmi.
-Akkor mért voltál goromba este Kookkal?
-Hm? - nem értette.
-Hátat fordítottál neki, miután úgy beszéltél vele. Olyan érzést keltettél, mintha egyáltalán nem érdekelne.
-Ez nem igaz. Csak fáradt voltam. Nem akartam veszekedni.
-De goromba is. Kooknak rosszul esett meg én sem értettem. Az még elment volna, hogy otthagysz minket a fürdőben, még beszélgetni sem maradsz bent, de ez, hogy ilyen goromba voltál. Biztos nincs baj? Minden rendben.
-Igen. Csak fáradt voltam mondom.
-Mért nem hiszek neked? Min gondolkoztál a zuhany alatt?
-Nem fontos. - állt fel Jin.
-De igen, az. Biztos köze van ehhez az egészhez. - ment utána a konyhába Tae - Jin érzem, hogy nem mondasz el valamit. Ne csináld ezt. Akkor mi értelme, hogy vagyunk, ha nem mondasz el mindent?
-Te sem mondtál.
-Ez fájt. - torpant meg Taehyung - Mi a baj?
-Bocsánat. - sóhajtott - Semmi. Nem fontos. Megoldom és nem kell emiatt aggódnotok.
-Az ég szerelmére már! Azért vagyunk egymásnak, hogy együtt oldjuk meg. Ti is segítettetek nekem, mellettem voltatok, együtt oldottuk meg. Te miért nem hagyod, hogy segítsünk? Csak mert fiatalabbak vagyunk? Nem olyan tapasztaltak?
-Erről szó sincs. - fordult meg és megtámaszkodott a pulton.
-Akkor meg? Nő van a dologban? Vagy már nem szeretsz a múltam miatt? Kiábrándultál? Nyugodtan mond meg, ha ez van, gondoltam hogy ez lesz.
-Lassíts! Ne gondolj ilyesmire. Közelében sem jársz a dolognak. Én csak... Ti tapasztaltabbak vagytok.
-Ezt igazán kétlem.
-De azok vagytok. Ti... ti ki akartok próbálni valamit, aminek gondolatától már a szívetek is gyorsabban ver, de engem meg... nem hoz lázba. Kicsit sem, inkább... az ellenkezője. De nem maradhatok ki, mert ti szeretnétek, nem mondhatok ellent. Én a kedvetekben akarok járni, de ötletem sincs erről az egészről. Hozzá sem tudok szólni és inkább félek tőle, mintsem felizgat.
-Te most a kellékek kihasználásról beszélsz?
-A szado-mazo szexről, igen. Annyira... nem vonz. És ez rossz, mert így vagy magamra erőltetem, amitől félek, mert nem akarom megkockáztatni, hogy emiatt elmenjen a kedvem mindentől, vagy nem is szállok be, akkor viszont kimaradok. Ti egyébként is nagyon jól kijöttök, megértitek egymást, jól tudtok beszélgetni, együtt mulatni, egy korosztály vagytok majdnem, de én! Én.... én kilógok. Az anya szerepét látom el inkább és ha ebből is kimaradok akkor teljesen kiesek. Elveszítelek titeket, pedig nem akarom. Bárcsak Kookra mozdultál volna rá és engem kihagytok. Akkor most nem kéne emiatt aggódnom, hogy elveszítelek titeket.
-Sose bántottál még ennyire, mint most.
-Én nem akarlak bántani csak frusztrált vagyok. Nem tudom mit kéne tennem. Félek, hogy teljesen más irányba fogtok menni, én pedig szépen elúszok itt. Kiesek végleg.
-Nem fogsz. Bár, ha már úgy gondolod, jobb lett volna, ha Kooknak udvarolok a kezdetektől fogva és nem neked, akkor lehet. Ha nem akarsz velünk lenni.
-De én szeretnék.
-Akkor meg mért gondolkozol ilyeneken? - ment oda párjához Taehyung - Mért kellett belőled harapófogóval kiszedni, hogy ez téged taszít?
-Mert tényleg aggódok.
-De akkor mond el és megoldjuk. Ha ennyire undorodsz tőle, akkor veled nem csináljuk. A picurt néha áthívom magamhoz, de nagyon ritkán, esküszöm neked, és akkor majd kiéli vágyait. Veled pedig a gyengéd szeretkezésnél maradunk. Nem lesz belőle baj. Jin. - fogott csípőjére és odabújt hozzá - Nem akarlak elveszíteni és pont nem egy ilyen hülyeség miatt. Ne aggódj emiatt, mert nem számít. Csak mond, mit szeretnél, mert ha nem mondod, akkor fogok hibázni és tényleg eltávolodhatunk egymástól.
-Szeretnék a kedvetekben járni. A picuréban is. Szomorú lesz, ha megtudja, hogy nem vagyok benne.
-Majd elmúlik neki. Még fiatal.
-De rossz érzés fogja eltölteni és tényleg nem is akarok kimaradni.
-Féltékeny vagy? - mosolygott Tae.
-Mért lennék az?
-Nem szeretnéd, mert taszít, de nem akarsz kimaradni. Féltékeny vagy, de kire?
-Mindkettőtökre. Lehet féltékeny vagyok, nem tudom.
-Aranyos vagy. - nyomott egy puszit Jin ajkaira, majd nyakába bújva ölelte meg, az idősebb pedig viszonozta - Azt mondtad, semmi elképzelésed ezekről a dolgokról. Utána nézzünk kicsit? Meséljek?
-Épp azt kezdtem el a laptopon, csak kijöttél.
-Utánaolvastál?
-Videót kerestem.
-Pornót nézel nélkülem? - engedte el párját Taehyung.
-Csak okulás miatt.
-És higgyem is el. - vigyorgott - Fogadjunk, nem szeretsz velünk szexelni, csak ilyenekre masztizni.
-Hogy lehetsz ilyen!
-Csak viccelek! - puszilta meg - Nézzük együtt. - fogta meg kezét, majd vonta magával vissza a kanapéra.
-Biztos vagy te benne? - húzta száját a legidősebb.
-Miért?
-Nem izgulsz fel ilyenekre?
-És ha igen? Itt vagy te. - vigyorgott Tae Seokjinre, miközben leült - Na gyere! Bevezetlek a világomba. - vette kezébe a laptopot.
-Nem lesz jó vége. - foglalt mellette helyet párja.
-Ennek csak jó vége lehet. - harapott alsó ajkába Taehyung.


(Folytatjuk! :D Sokan örültök most: Végre új rész. Japp! Végre. Igyekszem gyerekek, de úszok a tanulni valóban. De mivel mostanában ünnepeltük szülinapjainkat, így a héten szeretnék több ficit hozni nektek. :D Reméljük sikerül. Jah, és ezt még nem olvastam át, majd holnap. [Átolvastam már.]

Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
FTIsland kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Block B kampány --> LINK
Monsta X kampány --> LINK 
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

23 megjegyzés:

  1. UUUUUURISTENN! Legjobb szülinapi ajándék*o*♡♡
    Alig várom,hogy olvassam!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá hajrá, érdekel a vélemény :D

      Törlés
    2. Jó volt megint!!Még mindig imádom^^ Bár hiányoltam Kookot a beszélgetésből. De biztosan nyomós oka van,hogy miért nem vett részt. Épp ezért várom még jobban a folytatást :D

      Törlés
    3. Igyekszem >< Csak.... csak 24 óra 1 nap sajnos.

      Törlés
  2. Uuuuuuuu IMÁDOM.😍😍😍
    És persze boldog születésnapot a kedvenc íróimnak!!☺😄😘😘❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik és köszönjük szépen! :)

      Törlés
  3. Végre kitudodott mi a problema kicsit sajnalom hogy Kook nem volt ott mert megint nem egyut oldottak meg a dolgot ezt sajnálom. De legalább végre lehet tudni mi a problema Kook meg eddig nem álmodott rosszat. Nagyon jo lett ^-^ varom folytatást remelem hamar lesz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és boldog szülinapot :*

      Törlés
    2. Igyekszem és köszönjük! :D
      Nem hiába így derült ám ki.:D

      Törlés
  4. Édes szíve neki! :) Annyira meg tudom érteni Jint, hogy fogalma sincs mit csináljon. Nem egyszerű a dolga most. Én mondjuk örülök, hogy Kookie kimaradt ebből a beszélgetésből. Szerintem ő még nem elég érett hozzá, hogy ennek megértse a lényegét. Bár fejlődik már. Tae jó pár dolgon keresztül ment már. Kíváncsi leszek a folytatásra, hogy sikerül-e Taenek megkedveltetni ezt a fajta szexet Jinnel vagy hogy sikerül-e kiegyenlíteniük a mérleget. Én úgy gondolom, hogy ez hosszú távon konfliktusokat szül, de lehet, hogy csak én vagyok ma túl negatív hangulatomban. :) Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen meg fogod oldani a helyzetüket. :) Köszönöm az új részt, nagyon vártam. :) és utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen és a bizalmat is! :D
      Igyekszem nektek jól megírni, de amúgy én is úgy gondolom, hogy az olyan szex, amit nem szeret az egyik fél, hosszútávon tönkre vág egy kapcsolatot.

      Törlés
    2. Remélem sikerül megtalálni az arany középutat és nem vágja tönkre a kapcsolatukat!!!! 😨😀

      Törlés
  5. Úh egy tökéletes fanfictiont lehet itt olvasni!Nagyon szuper és boldog szülinapot❤

    VálaszTörlés
  6. Mikor lesz az a rész amit az EGYÉL JIMINben mondtál az egyik másik kommentelőnek hogy:Spoiler
    Érdemes nézni eztert itt lesz olyan pisis dolog.Az mikor lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága kommentelő. Mi már szerintem összefutottunk a ficijeim alatt.
      Ha nem állsz le nagyon gyorsan akkor még meg is talállak személyesen. Rohadt gyorsan vegyél vissza! Akkor lesz amikor ÉN úgy gondolom. És nem érdekel, ha most paraszt vagyok sé jaj megutálsz. Az én ficimet én döntöm el és ne merj számon kérni vagy nem lesz szép vége!

      Törlés
    2. Jaj naharagudj nem akartalak megbántani bocsánat...����

      Törlés
  7. Jaj hát én most írok először kommentet HUUH *---* hát az úgy van, hogy a blogot már nagyon régóta olvasom, de a Three sides of life-ot most kezdtem el kedden. Az eddigi összes részt ledaráltam idáig, mert itthon voltam betegen és egymás után olvastam őket és ahhhhwww olyan kár hogy már nincs tovább😱 ezért remélem ha időd engedi tudod tovább írni😊😍 Imádom ezt a ficit, számomra ez lett a number 1 ,szóval nagyon várom a következőt😍 Az összes részt imádtam, főleg amikor Jimin és Hoseok hülyültek😂 Viszont szerettem a szomorúbb részeket is igazából mindent és AHWEW egy értelmes mondatot se tudok összerakni😂😂😂 Itt fangörcsölök ezen a ficin egész hete😍😱 Ah bocsi az értelmetlen és zavaros komiért, de valahol le kellett írnom az érzéseimet😇😂😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz még rész, csak vizsgázok.

      Törlés
    2. Tudom hogy lesz, vagyis gondoltam:) nem siettetlek, hajrá a vizsgákkal☺

      Törlés
    3. Tudom, hogy nem. :) Igyekszem átmenni, köszönöm :D

      Törlés