Rap Monster&Amelie 8. rész

-Sohasem fognak rájönni. - értek össze lassan ajkaink, majd megkaptam azt, amire vágytam.
Életemben először csókoltam őt és bár megegyeztünk benne, soha többé nem fog hasonló történni, én azért reménykedtem. Reméltem, változnak lassan a dolgok, fenntarthatjuk a kapcsolatot, de mélyíthetünk is majd rajta és haladhatunk. Ám ez az álmodozás az első csókunk közben még nem merült fel bennem, mert akkor csupán egy dologra koncentráltam. A nyakamon végigsikló lágy kezére, melyről senki sem mondta volna meg, meg tudna ölni, ha akarna. De nem állt szándékában a gyilkolás, csak az érintés. Az érintés olyan helyen, ahol azelőtt még soha senki. Az a pont pedig csak rá várt, ő rá és puha ujjaira.

A puszinak indult tettből mély csókba estünk lassan, lépésről lépésre. Élveztünk, mindkettőnket boldoggá tett és láthatóan ő elfeledkezett arról, hogy mért nem szabadna azt tennünk amit, hiszen felülve sarkaira úgy hajolt le hozzám továbbra is, mintha nem épp milliónyi szabályt szegett volna meg. Forró ujjai valóban olyan helyen jártak, melyet mások csak kerülni szoktak és én is rejtegettem. Műtét okozta hegeken siklottak végig, mintha ott sem lennének, mintha nem csúfítanák testemet. Féltem abban a pillanatban, meg fogja szakítani csókunkat, de nem tette és ettől csak még bátrabbá váltam. A Rómeó és Júlia erkély jelenet szerű felállásunkat megborítottam. Felemelkedtem, így végre nem kellett görnyednie hozzám, majd magamhoz öleltem derekánál fogva. Jól esett testének melegsége és az is, hogy bújt karjaimba továbbra is, ám már csupán néhány percig. Lassan elvált tőlem, de nem szólaltunk meg. Ős sem mondott semmit csupán lihegett nyakamba, amit igazán nem kellett volna, végül szinte egyszerre engedtük el lassan a másikat. Nem mertünk egymás szemébe nézni, azt hiszem mindketten zavarban voltunk, így szótlanul feküdtünk helyünkre, majd aludtunk el édes álmainkba merülve, ahol sosem váltak el ajkaink egymástól.

Reggel motoszkálására ébredtem. Pakolászta cuccait, épp táskájába túrta vissza azokat, miközben mellénye rajta csüngött, mint mindig. Mikor kinyitottam szemeimet ez volt az első, amit megpillantottam és mozdulatlanul bámultam. Gyönyörködtem benne, ám nem tudtam teljesen a fránya felszerelése miatt. Szúrta a szemem, hogy otthonomban is pisztoly van nála, és golyóállómellény rajta. Szerettem volna, ha megszabadul tőle, legalább míg zárva az ajtó, de valószínűleg soha sem vette volna le a kedvemért sem.
-Oh, ébren vagy? - fordult meg, amint fegyverét eltette - Jó reggelt!
-Neked is.
-Hozok magamnak reggelit, kérsz te is? Hozassak?
-Nem. Köszönöm.
-A portán csere volt. Újak vannak itt, de már Danielék is lent meresztik a seggüket. Én még hazaugrok mielőtt újra találkozunk. - vette fel táskáját - Bármi baj van a fiúk ugranak. Kellemes napot addig. - indult a kijárat felé.
-Mikor jössz vissza? - ültem fel.
-A fotózásotok közben valószínűleg. A végére kell odaérnem, de sietek. Szia Nam!
-Szia!
Váltunk el egymástól és máris hiányozni kezdett. Arról az estéről utána jó pár napig nem beszéltünk, de ő lényegesen kedvesebb, türelmesebb lett mindannyiunkkal. Már meg sem lepődtünk, nem is érdeklődött senki, mi ez a változás, mert megszoktuk tőle ezeket a hullámokat. Csak örültünk és nem érdekelt a dolog miértje, bár én tisztában voltam vele. Másra sem tudtam igazából gondolni, csak az járt a fejemben, ha a közelemben volt, hogy mennyire meg akarom csókolni újból, de persze nem lehet. Mások előtt nem. Ezért igyekeztem magunknak külön időt találni, bár igazán nehéz volt. Neki is felvetettem ötleteimet, de ő elvetette. Minden este chateltünk és én minden alkalommal megemlítettem ezt neki. Az aktuális tervem megosztottam vele, de ő visszadobta. Rosszul esett, ám nem tudtam vele mit kezdeni mindaddig, amíg egy este egyedül nem maradtam a stúdióban, mert elfogott az alkotási vágy, melynek több előnye is volt. Új számokat írhattam és... értem jöttek.
-Mehetünk? - lépett be köszönés nélkül, én viszont annyira elmerültem munkámban, hogy rá sem néztem.
-Mindjárt.
-Rendben. - várt türelmesen. Nem sürgetett, pedig számítottam rá, hanem csendben állt az ajtóban, míg fel nem keltem székemből és végre meg nem pillantottam.
-Mit hoztál?
-Vacsorát. Gondolom nem ettél. - emelte fel a szatyrokat - Hazaviszed vagy...
-Van választásom?
-Igazából úgy terveztem, kapcsolsz zenét és megvacsorázunk itt, de ha fáradt vagy akkor menjünk. Ha miattam leszel fáradt és bajod lesz, engem ölnek meg.
-Nem nem. Maradunk akkor. Visszanyomom a laptopot, kapcsolok zenét. - kaptam az alkalmon. Olyan régóta szerettem volna vele tölteni egy kis időt, hogy ez a lehetőség kihagyhatatlannak bizonyult. Végre, egy randi. Csak én és ő, senki más. Istenem, az a pillanat. El nem tudom mondani mennyire boldoggá tett.
-Tudom, - pakolt ki a szatyorból az asztalra - nem egy olyan randi, mint amilyet szeretnél.
-De. Ez pont olyan, mint amilyet mindig is szerettem volna. - fogtam meg az egyik dobozt - Köszönöm.
-Akkor te sem a szokásos, vacsi, mozi kombós ember vagy.
-Nem az a fontos mit, hanem hogy kivel. - bontottam fel a csirkét, mint kiderült - Szóval a lényeg, hogy veled és valami közöset. A hol, mit, mikor nem számít. Ne ne ne! - láttam meg hogy a földre akart leülni, mire megfogtam kezét - A székembe. Ha már randizunk. - mosolyogtam Aimre.
-Most az egyszer, csak hogy férfinek érezhesd magad. - foglalt helyet.
-Ezzel el is rontottad. - pattantam fel az asztalomra.
Életemben nem ettem még olyan finom csirkét, mint akkor, bár szerintem jelenléte és mosolya tette olyan ínycsiklandóvá. Az az este lett létezésem legszebb pillanata. Beszélgettünk és sikerült megnevettetnem, miközben az általam írt dalok szóltak. Talán nem egy megszokott randi volt, de pont ezért bizonyult tökéletesnek. Mert különleges volt, akárcsak mi ketten.

-Mindened megvan? - léptünk ki a stúdióból, én pedig bezártam.
-Igen. Mehetünk. - fordultam felé. Az autóhoz sétáltunk, mikor pedig odaértünk és ajtót akart nekem nyitni, mert ehhez hozzá volt szokva, hogy megteszi nekünk, furcsán mozdult, mit nem tudtam figyelmen kívül hagyni - Jól vagy?
-Csak meghúztam a vállam ma edzésen. - válaszolt, míg beszálltam az autóba. Miután ő is elfoglalta helyét és hazaindultunk folytattam csak aggódásom.
-És rendbe jössz?
-Nem vészes. Néha van ilyen. Kapkodtam most, mert siettem. Nem melegítettem be rendesen, de pár nap és semmi baja sem lesz.
-Már nincs messze a MAMA. Szerinted addigra jól leszel?
-Hát persze. Ne aggódj. Elpusztíthatatlan vagyok. - válaszolt.
-És MAMA előtt, ha meggyógyultál, lesz még egy hasonló randink? Mondjuk ezúttal nem a stúdióban, hanem egy moziban?
-Nyilvánosan nővel Nam? Lebukhatsz és én is.
-Vannak éjszakai mozik a romantikusoknak. Ott senki sem fog felismerni minket. Meg be is öltözünk.
-Ezt még meglátjuk. Ti is sokat dolgoztok, én is. Majd kiderül.
-Nincs kedved.
-Veszélyes. - grimaszolt.
-Akkor, ha kitalálok egy eldugott randit, randizol velem újra?
-Lehet róla szó.
-Köszönöm. - nyugodtam meg, majd el is kezdtem ötletelni, hova vihetném el legközelebb.

Miután kirakott és megbizonyosodott benne, biztonságban felértem a lakásunkba, hazament. Engem pedig odafent kedves barátom kapott el.
-Sokáig dolgoztál. - jegyezte meg. A nappaliban tanult. Hagyta Sugat aludni.
-Fogjuk rá.
-Aim hozott haza?
-Igen.
-Hmm. - hümmögött. Nem volt hülye. Annak ellenére, hogy nem mondtam senkinek semmit, ő bizonyára tudott a dolgunkról.
-Többiek alszanak?
-Már órák óta.
-Akkor megosztanék veled valamit. - ültem le mellé.
-Rendben. - csukta be könyvét - Figyelek.
-Szeretem Ameliet.
-Ez nem volt kérdés. Újat mondj.
-Igen gondoltam, hogy nem vagy hülye. Ma randiztunk miután értem jött a stúdióba.
-És lebuktatok?
-Nem. A stúdióban vacsoráztunk. Viszont újabb randit szeretnék és nem akar nyilvános helyre menni. Tudnál segíteni?
-Gondoltam, hogy nem csak dolgoztál ma. De mielőtt tanácsot adnék. Történt már valami köztetek? - érdeklődött.
-Megcsókoltam már. Egyszer még korábban. De azóta semmi.
-Értem. Nos. Zárt helyek ahol nem láthat senki.... nem túl romantikusak. De talán már kész a fényfüzér kert. Ott sötét van, ha maszkot húztok, nem ismernek fel. Menjetek oda. Szerintem remek randihely.
-És zártra valami ötlet? Ha ez nem feküdne neki?
-Vannak nagyon drága éttermek VIP asztalokkal. Nem hiába drága, a titoktartást is fizeted. Odavidd.
-Rendben. Tudnál mondani párat?
-Keresünk majd a neten. Most még lenne pár fejezet amit el kéne olvassak. Majd holnap. Vagy... sürgős?
-Nem. Köszönöm! - álltam fel társam mellől - És megtennéd, hogy senkinek sem adod tovább?
-Ez természetes. Nem hiába nem tud róla most sem senki. Majd ha te akarod, elmondod. - pislogott rám fáradtan.
-Köszönöm. Jó éjszakát hyung!
-Neked is. - mentem zuhanyozni miután elköszöntem tőle.

Másnap azonnal kerestünk néhány éttermet, persze a lehető legnagyobb titokban, ám Danielt és Jihyukot azért megkérdeztem, szerintük melyik a legjobb. Elvégre ők értenek a biztonsághoz és a titokhoz. Mindről elmondták véleményüket, majd rám hagyták, válasszak. Onnantól meg is volt a két tervem a randevúra és elkezdtem Aimet fűzni. Napközben persze nem tudtam, ám esténként közös chatünkben mindig. Ajánlgattam neki, mialatt ő folyton azzal jött, túl szoros a beosztásunk, nagyon fáradt lennék. Őszintén, ez érdekelt a legkevésbé. Vele akartam lenni, ám ez igen nehezen ment, ami engem egyre jobban frusztrált. Erre pedig csak rá tett egy lapáttal, hogy a MAMA előtt pár nappal tartott edzésünkön, mikor megjelent atlétában, sportöltözetben, kilátszó vállán rengeteg sporttapaszt fedeztem fel. Az ezelőtt is feltűnt, nem javult meg teljesen a válla, de nem tudtam, hogy ennyire rosszul van. Valami sérülés folyton érte szegényt, ami engem csak egyre jobban bosszantott.
-Még rossz a vállad? - kérdeztem, mikor megjelent a teremben.
-Igen. Rosszalkodik. Kezdhetjük az edzést, melegítsetek be!
-MAMA-ra jól leszel? Már csak pár nap. - aggódtam.
-Igen nyugi.
-Hogy fogsz minket sérülten megvédeni? - érdeklődött Jimin.
-Ez nem akadályoz meg abban.
-Viszont míg nem kap adrenalinlöketet, addig ti könnyebben tudjátok leteperni. - vigyorgott Daniel felkészülés közben.
-Ezt csak hiszed.
-Megpróbáljuk?
-Majd ha marad időnk a végén. Ne a fiúktól vegyük el.
-Oké főnök. - vett vissza Daniel.
Én onnantól haragudtam rá kicsit. Direkt kérdeztem, minden rendben-e még akkor, mikor ez az egész megtörtént, azóta pedig  nem mondott erről semmit pedig tudja, fontos számomra. Olyan jól elrejtette fájdalmát és annyira keveset volt szemünk előtt, hogy nekünk fel sem tűnt, még szarul van.

Ezért aggodalmakkal vágtunk bele, vagy legalább is én, a MAMA előkészületeibe. Két nappal előtte már mentünk ki. Sajnos külön a testőreinktől, mert nekik más ellenőrzés kellett a fegyvereik miatt, mivel különleges fenyegetést kapott a mostani díjátadó, ezért vitték magukkal felszereléseiket. Minden banda a legjobbjait hurcolta ki magával és a gála is felkészült, ezért most kivételesen nagy volt a biztonság. Már kifelé vezető utunkon is érezhető volt. Egy gépen utaztunk két másik csapattal, akiket ismertünk és ők is elmondták, most különleges testőrséget visznek magukkal. Már a reptéren is nagyobb volt a biztosítás, mint szokott, mi pedig meg is lepődtünk. Általában kint mindig baj volt ezzel, de most hatalmas fegyelem uralkodott.
-Aim és a többiek? - pattantunk be a kisbuszba, ami értünk jött, miközben Jungkook érdeklődött.
-Későbbi géppel jönnek, ha jól tudom. - válaszolt neki Hoseok.
-Igen. A fokozott ellenőrzés miatt amúgy sem utazhattak a mi gépünkön fegyverrel. - folytattam.
-Azért kicsit félek így a MAMA-tól. - aggódott Taehyung.
-Nem csak te. De reméljük nem lesz semmi. - szólalt meg Suga is.
-Reméljük. Egy biztos. A legjobbak ott lesznek, ha baj van. - nyugtattam őket, bár én is aggódtam. Tényleg komoly fenyegetést kapott most a díjátadó, amitől mindenki kicsit rettegett.


(Folytatjuk :D Még egy, max két rész van hátra. De közben eszembe jutott, nagyon megszivattalak titeket tudat alatt. Ugye a történet legelején azzal indul a sztori, hogy csukja be RM a szemét, majd valami történt, valami szomorú elvileg. Nem rég pedig RM azt mondta Aimnek, nem fogja lelőni, de ha Aim akarja, ő lelőheti RM-et.... esküszöm én izgulok, pedig tudom mi lesz a vége. :D
Facebook oldalunk --> LINK )