Rap Monster&Amelie 10. rész (befejezés)

-Aim! - remegett J-Hope.
-Semmi baj. Maradjatok itt! Bármi történik nem mozdultok. Nem pofáztok vissza, csináljátok amit kérnek!
-Itt hagysz? - kerekedtek el szemeink.
-Eszem ágában sincs. Itt maradtok! Nem mozdultok! - állt fel és rohant ahhoz a sarokhoz, ahol a minket védelmező férfi feküdt a földön én pedig csak reméltem, nem fog melléfeküdni. De kinézett a sarkon, bennem pedig az ütő is megállt.

Azonnal visszakapta fejét, majd legközelebb már fegyverét felemelve pillantott ki. Üvöltött, hogy álljanak meg, amit gondolom nem tettek, így rögtön tüzet is nyitott. Ám ő egyedül volt, támadóink viszont nem, így más pisztoly is dördült, ezért vissza kellett húzódnia. Beszélt valamit fülesébe, majd újra rálőtt ellenségeinkre, de ezúttal már nem nézett ki, míg válaszra várt. Amint megkapta azt visszavonult és tovább mozgatott minket.
-Backstagebe! Gyerünk, gyerünk, futás! - fordított minket vissza.
Elhaladtunk amellett a folyosó mellett, amin érkeztünk, de most sokkal tovább futottunk, egészen a színpadig. Ott előre ment, biztosította a kereszteződést, majd a lépcső sarkába ültetett minket hátra, így kicsit fedve voltunk a többi idollal együtt, de sajnos nem teljes biztonságban. Nem tudott olyan helyet ott találni, ami védett volna, lehetetlen volt.
-Nem mozdultok innen! Soha! - indult vissza.
-Aim! - szóltam utána.
-Mi van? - fordult vissza, arcán pedig semmilyen érzelem nem mutatkozott.
-Ne halj meg!
-Igyekszem. - folytatta útját.
A backstageből egy keskenyebb folyosóban folytatódott a színfalak mögötti közlekedés és ebbe csatlakozott az az út, amin jöttünk. T-alakú elágazás volt, de hozzánk egy cseppet közelebb esett, mint a szemközti sarokhoz. Aim ennek a kereszteződésnek a túloldalára állt gondolom, hogy azt hitesse el támadóinkkal, arra menekített. Ott várt míg fel nem bukkantak a másik folyosón és újra tüzet nyitott. Rengeteg lövés dördült mire ő hátrálni kezdett. Fedezékbe vonult, hátával simult a fehér falnak miközben tárat cserélt, de mint kiderült, rosszkor. Az eddig veszélytelen sarkon befordult egy maszkos alak, aki azonnal célzott és lőtt. Aimnek esélye sem volt védekezni, éppen csak észrevette, fordult felé, emelte pisztolyát, de lassúnak bizonyult. Az elsőt mellkasa jobb oldalába kapta, amitől visszadőlt a falnak, majd próbálta lehajtani fejét, hogy arra ne célozhasson ellenfele és hátát mutatta neki, mialatt igyekezett leguggolni, viszont így bal vállát szemelte ki az idegen és át is lőtte, amitől a földre rogyott. Ellensége ekkor mindenki meglepetésére eltette fegyverét, majd futásnak eredt felé. Aim hallotta a lépteket és próbálta összeszedni pisztolyát, de mire odajutott, hogy le is lője a férfit az elérte. Kitekerte kezéből, ekkor pedig pusztakezes harc indult. Amelie hatalmas hátránnyal kezdett a földről sérülten, amit nem tudott visszahozni. Hiába vitt be szép ütéseket, végleg padlón maradt. Oldalán feküdt mikor a többi fegyveres is feltűnt.

Mi közben izgultunk. Egyre jobban és jobban, mialatt félelmünk is nőtt. Az az ember, akit legyőzhetetlennek ismertünk elesett. Csapdába került és senki sem volt ott, hogy megmentse. Ő minket védett, de rá senki sem vigyázott.
-Na gyere szépen. - húzták fel a földről sérült vállánál fogva, amitől nagyon szenvedett.

Elhozták elénk. Egészen közel hozzánk, majd térdre kényszerítették.
-Sok emberemet leszereltétek. - mondta neki a vezető - Fáj a szívem értük. De egy harc sajnos ilyen. Mindkét oldal követel áldozatokat. Ti pedig, drága idoljaim, - fordult felénk és megállt Aim sérült oldalán - mostantól azt teszitek, amit én mondok. Ebben szerintem ennivaló kis testőrötökkel is egyetértünk. - tette kezét Amelie véres vállára - Ugye? - szorította meg, mire hatalmas fájdalmas nyögésben tört fel - Remek! Aki viszont nem fogad szót, annak megmutatom, mi a jutalma. - fordult vissza emberei felé - A pisztolyát! - kérte el Aim fegyverét, amit meg is kapott.

Már akkor kezdtem magamban ismételgetni, hogy ne, csak ne azért kérje, amiért gondolom. Imádkoztam, pedig nem vagyok vallásos, de abban a néhány pillanatban hirtelen milliónyi istent kezdtem imádni és szólongatni. Nem akartam elveszíteni, főleg így nem.

-Utolsó szó jogán? - dörmögte maszkja alatt a férfi.
-Csukd be a szemed. - találkozott tekintetünk és olyan nyugodtan mondta nekem, mintha minden renden lenne.
-Nem. - suttogtam és fejemmel is jeleztem válaszomat, bár biztos voltam benne, hogy leolvasta számról.
-Semmi baj. Hunyd be a szemed. - mosolygott rám lágyan és ügy döntöttem hallgatok tanácsára, ha már utoljára látjuk egymást.
Azt a hangot pedig sosem felejtem el. Azt hiszem, megállt a szívem egy pillanatra, de nem mertem kinyitni szemeimet. Féltem mit látnék, hogy beleég majd az agyamba az a kép és soha többé nem fogok tudni aludni, ahogy ő sem képes saját emlékeitől. De.... aztán hallottam még valamit.


Aim POV

Hallottam hogy jönnek. A rengeteg hang közül, melyek fülembe szóltak a közös csatornán, kiszűrtem őket. Siettek értem, mert mikor földre kerültem szóltam nekik, hatalmas bajba kerültem, de nem reménykedtem, hogy időben odaérnek. Csak abban hittem, a srácokért érkeznek majd pontosan, de magamnak nem adtam esélyt. Mikor odatérdepeltettek mindenki elé már tudtam. Akkor elkezdtem visszatekinteni életemen, hogy van-e bármi, amit megbántam, ám semmi sem volt. Még azok a tettek sem, amik ezt a helyzetet eredményezték. Minden döntésemben nyugodt szívvel hittem, biztos voltam bennük és ugyan úgy tettem volna legközelebb is, ha kaptam volna rá esélyt. Nem figyeltem mit mondott a fegyveresek vezetője, csak gondolkoztam. Próbáltam nem kimutatni, mennyire rettegek is a haláltól, mert nem szerettem volna ráijeszteni a többiekre, főleg nem rá. Végül azonban visszatértem a jelenbe, ahova saját pisztolyom biztosításának zaja húzott. Hallottam a kérdést, felfogtam és másra sem tudtam gondolni, csupán arra, hogy ezt nem szeretném ha látná. Sohasem szép végignézni valaki agyának a szétloccsanását főleg nem akkor, ha azt a valakit szerettük.
-Csukd be a szemed. - kaptam el tekintetét és nagyon hittem benne, szót fog fogadni. Nem lesz makacs idol.
-Nem. - válaszolt. Mintha csak ezen múlna az, hogy meghalok-e, vagy sem.
-Semmi baj. Hunyd be a szemed. - próbáltam mosolyogni, mire végre úgy tett, ahogy kértem.
Majdnem elsírtam magam, mert utoljára láttam. De talán ez lehetett volna a legszebb amit pillanthattam életem utolsó percében, miközben Jihyo hangja is elveszett már fülemből. Nem volt többé miben hinnem, így én is behunytam szemeimet.

Ám végül másfajta dörrenést hallottam és tudtam, mozdulnom kell. Kipattantak a szemeim, majd még az ép oldalam felé indultam, hogy leszereljem az ott állókat, míg társaim a másik félen tisztogattak. Úgy tűnt, Jihyo tényleg leszerelte a mesterlövészt aki a nézőtérre szorult testőröket tartott sakkban, majd hozta is a puskát, hogy segítsen. Bár már kijött a gyakorlatból, hiszen a megmozdult ellenfeleket nehezebben találta el, de nem volt vészes, mert megmentett Daniellel együtt.
-Főnök hátra! - szólt nekem Daniel, miközben még fél kézzel próbáltam a falnak szorítva leszerelni egy férfit.
Tudtam, azért utasít, mert le akarja lőni, de nem meri, ha ott állok, így megadtam neki a lehetőséget és elléptem ellenfelemtől, kit azonnal kiiktatott társam.
-Jól vagy? - szaladtak oda hozzám a folyosó másik végéből, mialatt én visszavettem a köcsög kezéből a pisztolyom.
-Voltam már jobban is.
-Eltalálták a vállát és a mellkasába is belelőttek. - kelt fel helyéről RapMon és árulkodásba fogott - A földön is elverték. - jött oda hozzánk.
-És te jól vagy? - érdeklődött Daniel
-Igen, mert?
-Kicsit remegsz.
-Ki tudunk jutni? - váltottam témát, mert fontosabb volt az, hogy biztonságban megmeneküljünk, mint az, hogy ki, hogyan érzi magát.
-Igen. Egy helyen szorultak még sarokba a srácok, a túloldalt. - világosított fel Daniel - Küldtek oda egy embert, aki a másik mesterlövész puskáját szedte össze, hogy lője ki a támadókat.
-Van tapasztalata?
-Kevesebb, mint Jihyonak.
-Akkor te mész. - mutattam az említettre.
-Nem. - feleselt - Nem hiába nem vállaltam. Ezer éve nem gyakoroltam kizárt, hogy olyan messziről pontos lennék. Nem kockáztatom ártatlanok életét.
-Azzal már kockáztatod, hogy egy kezdőbbnek átengeded a lehetőséget. Te mész, mi kivisszük az idolokat. - adtam parancsba neki.
-És ha hibázok? Ha nem az hal meg akinek kéne? - bizonytalankodott.
-Akkor én vállalom a felelősséget. Na siessünk ki! Mozgás! - keltettem fel az embereket.
Ezúttal már nem egyedül kellett biztosítanom és nem olyanokkal a menetet, akiket két napja ismertem, hanem veterán profikkal. Így sokkal magabiztosabb voltam a vesztett kezem ellenére is. Szerencsére azonban ekkor már nem keveredtünk semmilyen harcba és könnyedén kijutottunk, bár néhány földön fekvő hullán át kellett lépnünk. Saját embereink és az ellenségé vegyesen feküdt a folyosón.

Amint kijutottunk én vissza szerettem volna menni Jihyoval, hogy megnyugtassam, jól fog neki menni, de az orvosok nem engedtek, bár talán jobb is. Már nem éreztem magamban annyi erőt, mint az elején, biztos a sok vesztett vér miatt. Így engem kórházba vittek és csak sokkal később kaptam a hírt, profi volt, ahogy gondoltam róla.


RM POV

Az után az este után sokáig nem találkoztunk. A díjátadó vérfürdőbe torkollott, ami nem tett túl jót a hírnevének. Hatalmas botrány vette körül, miközben majdnem az összes idolt kezelnie kellet a pszichológusoknak, köztünk pedig minket is. Furcsa volt főleg, hogy Aimért aggódtam végig a kezelések alatt is. Bár Danielék megnyugtattak, rendben van, csak lábadozik, ez nem segített. Sok rémálmom volt miatta és nagyon szerettem volna már látni, amit mondtam is mindenkinek, így pedig kérésem lassan meghallgattatott.
-Szabad foglalkozás Sejin? - érdeklődött Jimin hazafelé menet.
-Igen. Csak hazaugrunk, hogy le tudjatok pakolni.
-Szuper. Megyünk táncolni Kookie?
-Naná! - válaszolt neki a maknae, mialatt megálltunk a lakás előtt.
-Aimről nem tudsz valamit? - érdeklődtem menedzserünknél, míg a többiek kiszálltak az autóból.
-Nem. Sajnálom Nam.
-Semmi gond. - nyitottam én is ajtót.
Kivettük táskáinkat a kocsiból, majd felmásztunk lakásunkba, a szokásos kis lakhelyünkre. Sejin ment elől, ő nyitott ajtót, mögötte pedig Suga, aki egy pillanatra megállt a küszöbön, majd nagyot sóhajtva lépett arrébb és ledobta táskáját.
-Végre. Már kezdett az idegeimre menni. - mondta.
-Aim! - örült meg Tae, aki mögötte ment, mire a név hallatán sürgetni kezdtem a többieket, mialatt zsebre vágtam telefonon.
-Aim? - kérdeztem.
-Úgy tűnik. - léptünk be végre mindannyian a lakásba, mialatt Jin barátom válaszolt.
-Huh!
-Hello Nam. - ült a kanapén, melynek másik végében Daniel terpeszkedett, előttük a földön pedig Jihyo ült.
-Jobban vagy? - dobtam le cuccom ott, ahol álltam, majd odasiettem hozzá és a kanapé elé térdeltem felnézve rá.
-Hát... fogjuk rá.
-Jöttünk iszogatni. - szólalt meg Daniel - Bár főnök nem ihat a vérhígítók miatt, de majd kólázik.
-És nem adhattok neki alkoholt. Az én főnökömet nem idolok fogják kinyírni. - kötötte ki a szabályokat Jihyo.
-Rendben. - bólogattam - Hogy-hogy itt vagy? - fordultam újra Aim felé.
-Hallottam sokat emlegetsz. Gondoltam megmutatom magam, egyben vagyok. - mutogatott jobb kezével míg magyarázott. A bal látványosan sérült volt, mert nyakába kötve lógott.
-Hiányoztál. - pislogtam rá és nem érdekelt, mi lesz a következménye, ezt el akartam neki mondani - Azt hittem elveszítelek.
-Egy pillanatra én is. - uralkodott el síri csend az egész lakásban - De tőlem nehéz megszabadulni. Lassan szita leszek, de nem megyek akkor se sehova.
-A házból sem teheted ki a lábad. Örökké itt maradsz.
-Hát, ha azt nem is... de a ma este biztos nem megyek már sehova. Most hozzád jöttem és reggelig maradok is. Nem sok, de végre van időnk.
-Bárcsak soha ne érne véget.



(Vége! És most szünet, mert vizsgára készülök. Még Just watch me rész lesz szombaton, de aztán nem tudni, mert ez nagyon fontos vizsga. Muszáj sikerülnie! Szóval szurkoljatok! Remélhetőleg decemberben sikerül, ha nem, akkor január eleje. Imádkozzunk!
Facebook oldalunk --> LINK )