-Jó éjt! - súgta halkan a levegőbe én pedig hallottam hangjából, hogy gondolkozik.
Nem bírt napirendre térni a dolog felett, de nem volt ezzel egyedül. Mások is ledöbbentek, csak azoknak.... azoknak sohasem hiányoztam volna. Ők letudták annyival, hogy a szüleimnek sem kellettem, a világnak sem kellek, zsoldosnak pont tökéletes vagyok, hisz nem hiányoznék senkinek, így hát nem is féltett soha senki, de nem is sajnáltak. Csak hasznomat vették, míg kellettem, majd lecseréltek.
Nem bírt napirendre térni a dolog felett, de nem volt ezzel egyedül. Mások is ledöbbentek, csak azoknak.... azoknak sohasem hiányoztam volna. Ők letudták annyival, hogy a szüleimnek sem kellettem, a világnak sem kellek, zsoldosnak pont tökéletes vagyok, hisz nem hiányoznék senkinek, így hát nem is féltett soha senki, de nem is sajnáltak. Csak hasznomat vették, míg kellettem, majd lecseréltek.
RM POV
Elgondolkodtatott az, amit mondott és kicsit meg is sajnáltam. Először akkor, mikor mesélte, hogy azok az emberek, akik akkor meghaltak, a barátai voltak, ismerte őket. De legjobban azért fájt a szívem miatta, mert nem volt senkije. Árva volt és ezért úgy tűnt szavaiból sokszor meg is kapta, nem kell senkinek, ha már nincs haszna. Ez fájt, mert ez nem igaz. Mindenki fontos mindig, minden élet számít. Nem az a fő, kinek milyen hasznát vesszük, hanem az, hogy az életünk része és azért kedveljük amilyen. Nem szerettem volna, ha azt érzi, mindenkinek csak addig kell míg dolgozik és kihasználhatják, ezt pedig valahogy érzékeltetni is akartam vele, mert számomra így volt. Én kedveltem és nem azért vágytam annyira a beszélgetésre vele, mert hasznát vettem. Egyszerűen csupán érdekelt, meg akartam ismerni, mert vonzott. Így ezen kattogott az agyam egész este míg el nem aludtam, hogy vajon mivel éreztethetném vele, igenis fontos, de nem a munkája miatt, a személye miatt. Sokáig furdalta ez az oldalamat, ám végül győzött a fáradtság és álomba merültem. Sajnos annyira későn, hogy csak néhány órácskát aludtam míg Jin nem keltett.
-Hol van Aim? - ült a kanapé karfájára és engem nézett miközben nyújtóztam.
-Ummm. - ropogtattam csontjaim - Nincs itt?
-Nincs. Körbejártam a lakást, de ő sehol.
-Akkor nem tudom. Én most kelek, mint látod.
-Érdekes. Pedig elvileg ő véd és most nem hagyhatna itt. Akkor lehet járőrözni van. - állt fel - Kezd összeszedni magad, lassan mennünk kell.
-Tudom. - próbáltam rávenni magam, hogy én is feltápászkodjak, de nem volt könnyű feladat.
Végül hosszú percekkel később, mikor már a maknae line is magához tért, másztam ki takaróm alól. A hangzavar, mi mindig kíséri őket, nem hagyott tovább lazsálni, így belefogtam én is reggeli dolgaimba amint befértem a fürdőbe. Éppen fogat mostam, amikor hallottam Kook boldog hangját.
-Édesség! - kiabált, én pedig hamarosan el is indultam a nappaliba.
-Az az én táskám maknae! - szólt rá Aim.
-De a mi lakásunkban. - értem ki hozzájuk és láttam, Jungkook épp Amelie cuccaiban kutakodott.
-Ha szeretnéd még használni a kezed, kiveszed édes kis ujjaid a holmim közül. - fenyegette meg komoly hangon, mire Kook kicsit megijedve ki is hátrált tettéből.
-Mmmm! - mordultam fel, mert ez durva volt.
-Valami problémád van? - kezelt engem is bunkón, miközben én a küszöbön állva mostam fogat és őt néztem, ki a kanapé előtt ült a földön kávéját szürcsölgetve.
-Umm. Kedveshebben! - próbáltam nem kiköpni a fogkrémet, Aim pedig csak forgatta szemeit és ügyet sem vetett rám.
-Akkor is az én cuccom. Menj inkább öltözni. Indulnunk kell. - szólt Jungkookhoz, ki tette is azt, amit mondtak neki. Láthatóan félt kicsit tőle, de meg is értettem. Aim erőteljes személyiség volt, reggel pedig ilyen morcosan ki ne félt volna tőle főleg annak tudatában, hogy a beosztottjai is rettegtek olykor.
Nagyon kevés türelme volt a nap első felében. Alig lehetett hozzászólni és már nem várt semeddig sem, ha szólt valamiért. Korábban, mikor találkoztunk, még adott lehetőséget nekünk. Akár háromszor is kért tőlünk egy dolgot, mire erőteljesebb hangnemre váltott, aznap reggel azonban egyszer említette meg csak, mit kér tőlünk, másodszorra már olyan hanghordozással szólalt meg, hogy a vér is megfagyott bennünk. Nem tudtuk ezt mire vélni, de nem is kellett sokáig ezen gondolkoznunk. Mint kiderült, Daniel és Jihyuk mellett őt is véglegesen mellénk helyezték. Elvették tőle a másik csapatot, mivel minket egyel magasabb kategóriába soroltak, amihez nagyobb biztonság dukált, így a legjobbakat kaptuk magunk mellé. Ez nem nagyon tetszett neki, valamiért nem szeretett volna ránk vigyázni tartósabb ideig, amit ki is mutatott nekünk, hátha mi kérjük majd áthelyezését azonban ebből csupán annyi lett, hogy megkértem, legyen normálisabb velünk, vagy a főnökéhez fordulunk. Eleinte azonban ez sem érdekelte. Végül Danieléknek is mondtam ezt, majd ők beszéltek vele és nem tudom mit mondtak neki, de visszaváltott. Onnantól kezdve olyan volt, mint azelőtt. Nem nagyon lehetett vele beszélgetni, nem is akart, inkább a srácokra hagyta, ő pedig csak furikázta a seggünket. Ha lehetett inkább Jihyukot és Danielt rakta közvetlen mellénk, ő pedig a távolból figyelt, vagy előre biztosított. Nem akart velünk lenni, ami engem elszomorított, mert én viszont nagyon érdeklődtem iránta.
-Jihyuk. - szólaltam meg, mikor ő vitt haza minket egyik este, a rapper linet, mert sokáig dolgoztunk a stúdióban. Nem rég jött csak ki az új album, de már készültünk a japán verzióra.
-Tessék.
-Mért nem Aim visz minket?
-Nem tudom Nam. Nagyon összevesztünk emiatt, mert nekem már lejárt a munkaidőm, váltás volt, neki kellett volna jönnie, de nem. Ő inkább hazament, holott semmivel sem másabb neki otthon, mint itt. Nekem viszont lett volna dolgom.
-Mért utál minket ennyire? Pedig.... tudod, hogy sikerült vele elbeszélgetnem.
-Tudom. Amúgy gondolkoztunk ezen Daniellel és szerintünk pont ezért. Nekünk nem mesélt soha. Mi csak tudtuk ezeket, mert mások mesélték. Neked viszont elmondta. Szerintünk azért kerül, mert lényegében ismered. Jó, nem olyanokat tudsz, hogy mi a kedvenc étele, zenéje, hobbija, de amit elmondott, az felér mindezzel és soha sem szerette, ha belelátnak.
-Nem látok bele, nem tudom mit gondol.
-De ő azt hiszi. Ezt pedig nem szereti. Szóval szerintünk ez van. De valahogy tudasd vele, nem tudsz igazából róla ennél többet semmit. Akkor lehet nem fog ennyire irtózni tőletek.
-Amúgy sem csinálhatja már sokáig. - szólalt meg Suga - Három hét múlva MAMA. Ott ha tetszik, ha nem, össze leszünk zárva.
-Igen, ettől félek én is. Ha nem tetszik. - húzta száját Jihyuk.
Nem szólalt meg utána már senki. Igazából mindenki fáradt volt, én pedig gondolkoztam. Vissza akartam csalni magunkhoz és most az egyszer úgy éreztem, csalok ma este. Így miután Jihyuk otthon kidobott minket én még beszéltem vele, hogy mire készülök. Nagyon nem értett egyet velem és le is állt veszekedni, de mondta neki, telefonálni fogok, ha pedig pechje van és nem ott lesz, ahol kellene, akkor neki kell jönnie. Erre megkaptam, akaratos idol vagyok, majd elhajtott. Én adtam neki elég időt, míg megfürödtem és megvacsoráztam, mikor pedig mindenki lekapcsolta már a villanyt szobájában intéztem is a telefont.
-Melyik kocsi az? - hívott fel Aim, amint odaért hozzánk.
-Pont most hajtott el. - hazudtam neki, miközben az ablakban állva néztem és iszogattam esti italom.
-Nam, ugye nem ugrattál?
-Nem. Tényleg volt itt valaki. Lehet visszajön, szóval jobban teszed, ha itt maradsz.
-Hahh! - nézett fel, de nem látott engem - Lent leszek a portán.
-Onnan nem látod rendesen az utcát és én sem érlek el azonnal. Csak időveszteség mire elmagyarázom és egyebek. - érveltem magam mellett.
-..... Rendben. - sóhajtott nagyot és kinyomott.
Láttam, ahogyan kipakol a kocsiból, miközben elment minden kedve az élettől is. Nem akart maradni, pláne nem a lakásban velünk, mikor pedig felért, még jobban grimaszolt. Már meg volt neki ágyazva és nekem is mellette a földön. Ő összeszedte a cuccaimat, visszavitte a szobámba, majd gyilkos hangon rám parancsolt, ott alszok. Először úgy is tettem, ahogy mondta, bár nem terveztem szót fogadni. Míg ő elaludt kint addig én bújtam a mobilom, a Twittert és zenét hallgattam. Vártam egy órát, majd mikor már úgy gondoltam, tényleg szundít, összeszedtem cuccom és battyogtam kifelé, de ő ébren volt.
-Mit akarsz? - kérdezett, miközben a kanapén feküdt és egy zseblámpával világította könyvét, melyet olvasott.
-Őőő... aludni jöttem.
-Az ágyadban alszol.
-Én itt szeretnék.
-Nem igazán érdekel, mit szeretnél.
-Igen, ez feltűnt. - sóhajtottam és körbetekintettem a sötét szobában, melyből nem sokat láttam.
-Mész már? - tette le a könyvét, majd szemembe világított.
-Hééé! - dobtam le ágyneműm, mert próbáltam kivédeni a sugarakat - Tudod mit? Nem! - váltottam erényesebb hangnemre - Paraszt vagy, de ez nem a te házad. Nem múlik semmin, hogy a szobámban alszom, vagy itt. Úgyhogy most szépen visszaveszel a nagy arcodból és hagyod, hogy a saját lakásomban ott aludjak, ahol én szeretnék.
-Hm. - hümmögött csak egyet - Rendben.
-Mi? - lepődtem meg. Azt csinálhatok, amit akarok?
-Rendben. Gyere, feküdj ide. - állt volna fel a kanapéról.
-Oh.... - uralkodott el rajtam a döbbenet, de hamar kapcsoltam - Nem! Én a földön alszok. - próbáltam olyan határozottan folytatni, mint ahogy elkezdtem.
-Hát jó. - pihent vissza és olvasott tovább.
Én csupán álltam ott meglepetten. Percek kellettek mire felfogtam, most én parancsoltam neki és nem fordítva. Ezért össze kellett kaparnom magam mielőtt még odafekhettem volna mellé a földre. Miután betakaróztam, majd eléggé szemügyre vettem plafont, szólaltam csak meg.
-Mért kerülsz?
-Nem kerüllek. - olvasott tovább.
-De igen. Nem maradsz velünk, ha nem muszáj. Rohansz haza és igyekszel minket lepasszolni. Nem szívesen vagy velünk. Miért?
-Nem kell neked válaszolnom. - folytatta tovább könyvének bújását.
-Hahh... - sóhajtottam nagyot. Mivel foghatnám meg igazán? - Tudod.... azt hittem, ha valaki úgy érzi, fontos valaki más számára, akkor ő is úgy kezeli a másikat. Főleg, ha ez a személy olyan, aki sosem érezte magát fontosnak. - csukta be könyvét, de nem nézett rám csak maga elé - Azt hittem érni fog valamit az, hogy elmondom azt, amit érzek. Tudod fáj, ha nem viszonozzák az ember érzéseit sőt! Te egyenesen azon vagy, hogy ne legyél nekem fontos. Ez szomorú. Elszomorítasz.
-Pedig nem célom.
-Pedig úgy tűnik.
-Nam, én örülök, hogy fontos vagyok végre valakinek. De... pont nem neked kéne annak lennem. Teljesen más az életvitelünk, kicsit sem állunk közel egymáshoz és nem is állhatunk. Tilos egyszerűen. Szabályzatba ütközik.
-De barátok lehetünk.
-Hát... fogjuk rá.
-Akkor mért nem engeded ezt meg nekem? - támaszkodtam fel.
-Mert csalódást okoznék.
-Mért gondolod ezt?
-Mert - fordult felém és lenézett rám - én nem vagyok mindig itt. Nem érek rá elmenni kávézgatni, nem tudom mindig felvenni a telefont. Kicsit sem illik össze a napirendünk és az enyémről még csak nem is beszélhetek. Velem neked nem lehet sztorizgatni. Hamar fuccsba menne az egész.
-De tudnánk miről. Van közös pont. Demiant olvasol. Én is szeretem azt a könyvet. Nagy mű. Ezek szerint szereted a művészetet, én is. Erről tudnánk beszélgetni.
-Nem Nam. Ez kevés. - feküdt vissza.
-Ez szar kifogás! - háborodtam fel - Neked nem is ezek a problémáid. - ültem sarkaimra - Más miatt nem akarsz velem lenni.
-Tévedsz. - jelölte be könyvét és elpakolta.
-Nem, nem tévedek. Mitől félsz? Hogy belém szeretsz? Vagy, hogy lelőlek? Én nem lőnélek le soha.
-Ez fel sem merült bennem. - rakta félre zseblámpáját is.
-Akkor attól, hogy meggyűlölsz és te lősz le engem? Engem nem érdekel! Ha lelősz, lelősz! Neked megengedem.
-Soha ne mondj ilyet! - pillantott rám szúrós tekintettel - Soha senkinek! És én nem lennék képes téged bántani.
-Hát nem úgy tűnik sokszor.
-Pedig jobb, ha elhiszed. Inkább fejen lövöm magam, mint hogy neked bajod essen.
-Másért is megölnéd magad. - dőltem vissza a helyemre. Akkor váltsunk taktikát, ha erre érzékeny.
-Nagyon tévedsz.
-Jah, persze. Nem hiszek neked, mert teljesen az ellenkezőjét bizonyítottad eddig.
-Hahh! - feküdt hanyatt hatalmas sóhaj kíséretében - Önfejű, buta férfiak! - morgott.
-Már csak ezért sem hiszek neked. Mi okom is lenne rá?
-Az baszd meg, - mászott le az ágyról és meglepetésemre rám ült - hogy kurvára beléd zúgtam.... azt hiszem. Szóval egyedül vagy olyan tekintetben, hogy én, mint zsoldos, csak érted áldoznám életem! - beszélt hozzám határozott hangon - És jó lenne, ha ezt bevésnéd a csöpp kis idol férfi agyadba, - bökött a fejemre - vagy a még kisebbe odalent, mert nem mondom el többször!
-Tényleg? - pislogtam nagyokat. Tényleg ilyen egyszerű, gyerekes, "na persze" megnyilvánulásokkal ki lehetett belőle egy ilyet csalni?
-Igen, vésd magadba.
-Nem az. Belém zúgtál? - támaszkodtam fel újra.
-Sajnos. És ha ezt bárki megtudja, főleg a főnökeim, akkor mérget vehetsz arra, hogy soha többet nem látsz.
-És ha nem tudja meg senki?
-Az lehetetlen. Ha sokat vagyok itt, lebukunk. Minimum a társaid előtt, akik majd erről fognak beszélgetni non-stop, így kijut a hír egyenesen a munkatársaim fülébe, akik majd beköpnek és pápá. Soha viszont nem látásra.
-Nem fognak csicseregni. Megígérem.
-Én meg nem hiszek neked. Szóval, keveset leszek körülöttetek a munkaidőmön kívül és pont hozzád nem fogok soha szólni.
-Nem is kell szólnod, ha cserébe kapok mást.
-Sokat akar a szarka. - kelt fel rólam és visszamászott ágyába.
-Tudod.... nekem sem lehet barátnőm, mert borul minden, amit felépítettem.
-De neked engedik, hogy legyen.
-Ettől még nem ajánlott. Szóval... mindenki érdeke a titok.
-Akkor sem.
-És egy csók? Azt sem? Soha?
-Nem. - válaszolt, én pedig hatalmasat sóhajtottam.
-És ha.... - ültem fel - csupán egy puszi? - néztem a sötétben csillogó szemeibe.
-Nem ajánlatos érintkeznünk.
-Táncolnom sem, de a jó dolgokat nem fogom hagyni elúszni. Ki tudja, meddig élünk. Mindketten álltunk már a halál kapujában tudjuk jól, bármikor eljöhet. Akkor mért fosztanánk meg magunkat azoktól az apró örömöktől amik néha felbukkannak az életünkben?
-Mert elvehetnek minden további jót.
-De ez nem fog elvenni semmit. Soha nem fogunk róla beszélni. - loptam el a távolságot - Mint ha meg sem történt volna. Bizonyíték se lesz rá.
-De meg fogunk változni. Rá fognak jönni. - halkult.
-Sohasem fognak rájönni. - értek össze lassan ajkaink, majd megkaptam azt, amire vágytam.
Életemben először csókoltam őt és bár megegyeztünk benne, soha többé nem fog hasonló történni, én azért reménykedtem. Reméltem, változnak lassan a dolgok, fenntarthatjuk a kapcsolatot, de mélyíthetünk is majd rajta és haladhatunk. Ám ez az álmodozás az első csókunk közben még nem merült fel bennem, mert akkor csupán egy dologra koncentráltam. A nyakamon végigsikló lágy kezére, melyről senki sem mondta volna meg, meg tudna ölni, ha akarna. De nem állt szándékában a gyilkolás, csak az érintés. Az érintés olyan helyen, ahol azelőtt még soha senki. Az a pont pedig csak rá várt, ő rá és puha ujjaira.
(Folytatjuk! :D Na hosszú szünet után újra itt! Igyekszem rendszert visszahozni. Eddigi cél a 2 naponta 1 fici. Reméljük sikerül majd! Hát igyekszem. Ezekben pedig az is benne lesz, hogy hentaiok. Azaz Franci fordítás és egyéb ilyen 9-10 részes rövid hentai sorozatok a fiúkkal. Szóval igyekszünk újra a régiek lenni. :D Ezért maradjatok velünk!
-Hol van Aim? - ült a kanapé karfájára és engem nézett miközben nyújtóztam.
-Ummm. - ropogtattam csontjaim - Nincs itt?
-Nincs. Körbejártam a lakást, de ő sehol.
-Akkor nem tudom. Én most kelek, mint látod.
-Érdekes. Pedig elvileg ő véd és most nem hagyhatna itt. Akkor lehet járőrözni van. - állt fel - Kezd összeszedni magad, lassan mennünk kell.
-Tudom. - próbáltam rávenni magam, hogy én is feltápászkodjak, de nem volt könnyű feladat.
Végül hosszú percekkel később, mikor már a maknae line is magához tért, másztam ki takaróm alól. A hangzavar, mi mindig kíséri őket, nem hagyott tovább lazsálni, így belefogtam én is reggeli dolgaimba amint befértem a fürdőbe. Éppen fogat mostam, amikor hallottam Kook boldog hangját.
-Édesség! - kiabált, én pedig hamarosan el is indultam a nappaliba.
-Az az én táskám maknae! - szólt rá Aim.
-De a mi lakásunkban. - értem ki hozzájuk és láttam, Jungkook épp Amelie cuccaiban kutakodott.
-Ha szeretnéd még használni a kezed, kiveszed édes kis ujjaid a holmim közül. - fenyegette meg komoly hangon, mire Kook kicsit megijedve ki is hátrált tettéből.
-Mmmm! - mordultam fel, mert ez durva volt.
-Valami problémád van? - kezelt engem is bunkón, miközben én a küszöbön állva mostam fogat és őt néztem, ki a kanapé előtt ült a földön kávéját szürcsölgetve.
-Umm. Kedveshebben! - próbáltam nem kiköpni a fogkrémet, Aim pedig csak forgatta szemeit és ügyet sem vetett rám.
-Akkor is az én cuccom. Menj inkább öltözni. Indulnunk kell. - szólt Jungkookhoz, ki tette is azt, amit mondtak neki. Láthatóan félt kicsit tőle, de meg is értettem. Aim erőteljes személyiség volt, reggel pedig ilyen morcosan ki ne félt volna tőle főleg annak tudatában, hogy a beosztottjai is rettegtek olykor.
Nagyon kevés türelme volt a nap első felében. Alig lehetett hozzászólni és már nem várt semeddig sem, ha szólt valamiért. Korábban, mikor találkoztunk, még adott lehetőséget nekünk. Akár háromszor is kért tőlünk egy dolgot, mire erőteljesebb hangnemre váltott, aznap reggel azonban egyszer említette meg csak, mit kér tőlünk, másodszorra már olyan hanghordozással szólalt meg, hogy a vér is megfagyott bennünk. Nem tudtuk ezt mire vélni, de nem is kellett sokáig ezen gondolkoznunk. Mint kiderült, Daniel és Jihyuk mellett őt is véglegesen mellénk helyezték. Elvették tőle a másik csapatot, mivel minket egyel magasabb kategóriába soroltak, amihez nagyobb biztonság dukált, így a legjobbakat kaptuk magunk mellé. Ez nem nagyon tetszett neki, valamiért nem szeretett volna ránk vigyázni tartósabb ideig, amit ki is mutatott nekünk, hátha mi kérjük majd áthelyezését azonban ebből csupán annyi lett, hogy megkértem, legyen normálisabb velünk, vagy a főnökéhez fordulunk. Eleinte azonban ez sem érdekelte. Végül Danieléknek is mondtam ezt, majd ők beszéltek vele és nem tudom mit mondtak neki, de visszaváltott. Onnantól kezdve olyan volt, mint azelőtt. Nem nagyon lehetett vele beszélgetni, nem is akart, inkább a srácokra hagyta, ő pedig csak furikázta a seggünket. Ha lehetett inkább Jihyukot és Danielt rakta közvetlen mellénk, ő pedig a távolból figyelt, vagy előre biztosított. Nem akart velünk lenni, ami engem elszomorított, mert én viszont nagyon érdeklődtem iránta.
-Jihyuk. - szólaltam meg, mikor ő vitt haza minket egyik este, a rapper linet, mert sokáig dolgoztunk a stúdióban. Nem rég jött csak ki az új album, de már készültünk a japán verzióra.
-Tessék.
-Mért nem Aim visz minket?
-Nem tudom Nam. Nagyon összevesztünk emiatt, mert nekem már lejárt a munkaidőm, váltás volt, neki kellett volna jönnie, de nem. Ő inkább hazament, holott semmivel sem másabb neki otthon, mint itt. Nekem viszont lett volna dolgom.
-Mért utál minket ennyire? Pedig.... tudod, hogy sikerült vele elbeszélgetnem.
-Tudom. Amúgy gondolkoztunk ezen Daniellel és szerintünk pont ezért. Nekünk nem mesélt soha. Mi csak tudtuk ezeket, mert mások mesélték. Neked viszont elmondta. Szerintünk azért kerül, mert lényegében ismered. Jó, nem olyanokat tudsz, hogy mi a kedvenc étele, zenéje, hobbija, de amit elmondott, az felér mindezzel és soha sem szerette, ha belelátnak.
-Nem látok bele, nem tudom mit gondol.
-De ő azt hiszi. Ezt pedig nem szereti. Szóval szerintünk ez van. De valahogy tudasd vele, nem tudsz igazából róla ennél többet semmit. Akkor lehet nem fog ennyire irtózni tőletek.
-Amúgy sem csinálhatja már sokáig. - szólalt meg Suga - Három hét múlva MAMA. Ott ha tetszik, ha nem, össze leszünk zárva.
-Igen, ettől félek én is. Ha nem tetszik. - húzta száját Jihyuk.
Nem szólalt meg utána már senki. Igazából mindenki fáradt volt, én pedig gondolkoztam. Vissza akartam csalni magunkhoz és most az egyszer úgy éreztem, csalok ma este. Így miután Jihyuk otthon kidobott minket én még beszéltem vele, hogy mire készülök. Nagyon nem értett egyet velem és le is állt veszekedni, de mondta neki, telefonálni fogok, ha pedig pechje van és nem ott lesz, ahol kellene, akkor neki kell jönnie. Erre megkaptam, akaratos idol vagyok, majd elhajtott. Én adtam neki elég időt, míg megfürödtem és megvacsoráztam, mikor pedig mindenki lekapcsolta már a villanyt szobájában intéztem is a telefont.
-Melyik kocsi az? - hívott fel Aim, amint odaért hozzánk.
-Pont most hajtott el. - hazudtam neki, miközben az ablakban állva néztem és iszogattam esti italom.
-Nam, ugye nem ugrattál?
-Nem. Tényleg volt itt valaki. Lehet visszajön, szóval jobban teszed, ha itt maradsz.
-Hahh! - nézett fel, de nem látott engem - Lent leszek a portán.
-Onnan nem látod rendesen az utcát és én sem érlek el azonnal. Csak időveszteség mire elmagyarázom és egyebek. - érveltem magam mellett.
-..... Rendben. - sóhajtott nagyot és kinyomott.
Láttam, ahogyan kipakol a kocsiból, miközben elment minden kedve az élettől is. Nem akart maradni, pláne nem a lakásban velünk, mikor pedig felért, még jobban grimaszolt. Már meg volt neki ágyazva és nekem is mellette a földön. Ő összeszedte a cuccaimat, visszavitte a szobámba, majd gyilkos hangon rám parancsolt, ott alszok. Először úgy is tettem, ahogy mondta, bár nem terveztem szót fogadni. Míg ő elaludt kint addig én bújtam a mobilom, a Twittert és zenét hallgattam. Vártam egy órát, majd mikor már úgy gondoltam, tényleg szundít, összeszedtem cuccom és battyogtam kifelé, de ő ébren volt.
-Mit akarsz? - kérdezett, miközben a kanapén feküdt és egy zseblámpával világította könyvét, melyet olvasott.
-Őőő... aludni jöttem.
-Az ágyadban alszol.
-Én itt szeretnék.
-Nem igazán érdekel, mit szeretnél.
-Igen, ez feltűnt. - sóhajtottam és körbetekintettem a sötét szobában, melyből nem sokat láttam.
-Mész már? - tette le a könyvét, majd szemembe világított.
-Hééé! - dobtam le ágyneműm, mert próbáltam kivédeni a sugarakat - Tudod mit? Nem! - váltottam erényesebb hangnemre - Paraszt vagy, de ez nem a te házad. Nem múlik semmin, hogy a szobámban alszom, vagy itt. Úgyhogy most szépen visszaveszel a nagy arcodból és hagyod, hogy a saját lakásomban ott aludjak, ahol én szeretnék.
-Hm. - hümmögött csak egyet - Rendben.
-Mi? - lepődtem meg. Azt csinálhatok, amit akarok?
-Rendben. Gyere, feküdj ide. - állt volna fel a kanapéról.
-Oh.... - uralkodott el rajtam a döbbenet, de hamar kapcsoltam - Nem! Én a földön alszok. - próbáltam olyan határozottan folytatni, mint ahogy elkezdtem.
-Hát jó. - pihent vissza és olvasott tovább.
Én csupán álltam ott meglepetten. Percek kellettek mire felfogtam, most én parancsoltam neki és nem fordítva. Ezért össze kellett kaparnom magam mielőtt még odafekhettem volna mellé a földre. Miután betakaróztam, majd eléggé szemügyre vettem plafont, szólaltam csak meg.
-Mért kerülsz?
-Nem kerüllek. - olvasott tovább.
-De igen. Nem maradsz velünk, ha nem muszáj. Rohansz haza és igyekszel minket lepasszolni. Nem szívesen vagy velünk. Miért?
-Nem kell neked válaszolnom. - folytatta tovább könyvének bújását.
-Hahh... - sóhajtottam nagyot. Mivel foghatnám meg igazán? - Tudod.... azt hittem, ha valaki úgy érzi, fontos valaki más számára, akkor ő is úgy kezeli a másikat. Főleg, ha ez a személy olyan, aki sosem érezte magát fontosnak. - csukta be könyvét, de nem nézett rám csak maga elé - Azt hittem érni fog valamit az, hogy elmondom azt, amit érzek. Tudod fáj, ha nem viszonozzák az ember érzéseit sőt! Te egyenesen azon vagy, hogy ne legyél nekem fontos. Ez szomorú. Elszomorítasz.
-Pedig nem célom.
-Pedig úgy tűnik.
-Nam, én örülök, hogy fontos vagyok végre valakinek. De... pont nem neked kéne annak lennem. Teljesen más az életvitelünk, kicsit sem állunk közel egymáshoz és nem is állhatunk. Tilos egyszerűen. Szabályzatba ütközik.
-De barátok lehetünk.
-Hát... fogjuk rá.
-Akkor mért nem engeded ezt meg nekem? - támaszkodtam fel.
-Mert csalódást okoznék.
-Mért gondolod ezt?
-Mert - fordult felém és lenézett rám - én nem vagyok mindig itt. Nem érek rá elmenni kávézgatni, nem tudom mindig felvenni a telefont. Kicsit sem illik össze a napirendünk és az enyémről még csak nem is beszélhetek. Velem neked nem lehet sztorizgatni. Hamar fuccsba menne az egész.
-De tudnánk miről. Van közös pont. Demiant olvasol. Én is szeretem azt a könyvet. Nagy mű. Ezek szerint szereted a művészetet, én is. Erről tudnánk beszélgetni.
-Nem Nam. Ez kevés. - feküdt vissza.
-Ez szar kifogás! - háborodtam fel - Neked nem is ezek a problémáid. - ültem sarkaimra - Más miatt nem akarsz velem lenni.
-Tévedsz. - jelölte be könyvét és elpakolta.
-Nem, nem tévedek. Mitől félsz? Hogy belém szeretsz? Vagy, hogy lelőlek? Én nem lőnélek le soha.
-Ez fel sem merült bennem. - rakta félre zseblámpáját is.
-Akkor attól, hogy meggyűlölsz és te lősz le engem? Engem nem érdekel! Ha lelősz, lelősz! Neked megengedem.
-Soha ne mondj ilyet! - pillantott rám szúrós tekintettel - Soha senkinek! És én nem lennék képes téged bántani.
-Hát nem úgy tűnik sokszor.
-Pedig jobb, ha elhiszed. Inkább fejen lövöm magam, mint hogy neked bajod essen.
-Másért is megölnéd magad. - dőltem vissza a helyemre. Akkor váltsunk taktikát, ha erre érzékeny.
-Nagyon tévedsz.
-Jah, persze. Nem hiszek neked, mert teljesen az ellenkezőjét bizonyítottad eddig.
-Hahh! - feküdt hanyatt hatalmas sóhaj kíséretében - Önfejű, buta férfiak! - morgott.
-Már csak ezért sem hiszek neked. Mi okom is lenne rá?
-Az baszd meg, - mászott le az ágyról és meglepetésemre rám ült - hogy kurvára beléd zúgtam.... azt hiszem. Szóval egyedül vagy olyan tekintetben, hogy én, mint zsoldos, csak érted áldoznám életem! - beszélt hozzám határozott hangon - És jó lenne, ha ezt bevésnéd a csöpp kis idol férfi agyadba, - bökött a fejemre - vagy a még kisebbe odalent, mert nem mondom el többször!
-Tényleg? - pislogtam nagyokat. Tényleg ilyen egyszerű, gyerekes, "na persze" megnyilvánulásokkal ki lehetett belőle egy ilyet csalni?
-Igen, vésd magadba.
-Nem az. Belém zúgtál? - támaszkodtam fel újra.
-Sajnos. És ha ezt bárki megtudja, főleg a főnökeim, akkor mérget vehetsz arra, hogy soha többet nem látsz.
-És ha nem tudja meg senki?
-Az lehetetlen. Ha sokat vagyok itt, lebukunk. Minimum a társaid előtt, akik majd erről fognak beszélgetni non-stop, így kijut a hír egyenesen a munkatársaim fülébe, akik majd beköpnek és pápá. Soha viszont nem látásra.
-Nem fognak csicseregni. Megígérem.
-Én meg nem hiszek neked. Szóval, keveset leszek körülöttetek a munkaidőmön kívül és pont hozzád nem fogok soha szólni.
-Nem is kell szólnod, ha cserébe kapok mást.
-Sokat akar a szarka. - kelt fel rólam és visszamászott ágyába.
-Tudod.... nekem sem lehet barátnőm, mert borul minden, amit felépítettem.
-De neked engedik, hogy legyen.
-Ettől még nem ajánlott. Szóval... mindenki érdeke a titok.
-Akkor sem.
-És egy csók? Azt sem? Soha?
-Nem. - válaszolt, én pedig hatalmasat sóhajtottam.
-És ha.... - ültem fel - csupán egy puszi? - néztem a sötétben csillogó szemeibe.
-Nem ajánlatos érintkeznünk.
-Táncolnom sem, de a jó dolgokat nem fogom hagyni elúszni. Ki tudja, meddig élünk. Mindketten álltunk már a halál kapujában tudjuk jól, bármikor eljöhet. Akkor mért fosztanánk meg magunkat azoktól az apró örömöktől amik néha felbukkannak az életünkben?
-Mert elvehetnek minden további jót.
-De ez nem fog elvenni semmit. Soha nem fogunk róla beszélni. - loptam el a távolságot - Mint ha meg sem történt volna. Bizonyíték se lesz rá.
-De meg fogunk változni. Rá fognak jönni. - halkult.
-Sohasem fognak rájönni. - értek össze lassan ajkaink, majd megkaptam azt, amire vágytam.
Életemben először csókoltam őt és bár megegyeztünk benne, soha többé nem fog hasonló történni, én azért reménykedtem. Reméltem, változnak lassan a dolgok, fenntarthatjuk a kapcsolatot, de mélyíthetünk is majd rajta és haladhatunk. Ám ez az álmodozás az első csókunk közben még nem merült fel bennem, mert akkor csupán egy dologra koncentráltam. A nyakamon végigsikló lágy kezére, melyről senki sem mondta volna meg, meg tudna ölni, ha akarna. De nem állt szándékában a gyilkolás, csak az érintés. Az érintés olyan helyen, ahol azelőtt még soha senki. Az a pont pedig csak rá várt, ő rá és puha ujjaira.
(Folytatjuk! :D Na hosszú szünet után újra itt! Igyekszem rendszert visszahozni. Eddigi cél a 2 naponta 1 fici. Reméljük sikerül majd! Hát igyekszem. Ezekben pedig az is benne lesz, hogy hentaiok. Azaz Franci fordítás és egyéb ilyen 9-10 részes rövid hentai sorozatok a fiúkkal. Szóval igyekszünk újra a régiek lenni. :D Ezért maradjatok velünk!
Facebook oldalunk --> LINK )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése