Three sides of life 71. rész: Arpó csók a titok nyitja

Legalábbis nagyon reménykedett benne, hiszen egy profihoz készült segítségért, okításért, némi útbaigazításért, miként kell kezelni Taehyungot különleges helyzetekben és hogyan lehet igazán megpuhítani néhány szóval csupán, minek eredményéül majd hallhatja azt, amelyre annyira vágyik. A varászszó érdekelte, amivel akkor csalhatja ki párjából szerelmes énjét amikor csak akarja.
-Kim Heesoo! - vette fel a telefont a szám tulajdonosa.
-Ummm......

-Ki az?
-Én..... engem nem ismer én......
-Kit nem ismerek? - kezdett mosolyogni Heesoo és ezt Kook is kihallotta hangjából, de ettől még félt tőle, több okból is.
-Hát.... Taenak vagyok.... Én Taenak
-Melyik párja? - így tudja?
-Ki-kisebbik. - égett az arca. Már nem tagadhatja le, ha Heesoo beköpi, hogy ő hívta.
-Ahh, a picur!
-I-igen.
-Mért hívtál picurka? Baj van? Történt valami?
-Nem..... én csak.....
-Nyugalom. - kuncogott Heesoo a vonal túloldalán - Nem harapok, viszont dolgozok, szóval kicsit tempózzunk.
-Csak kérdezni szerettem volna, - fogta homlokát Kook, hátha kezével tudja hűteni magát - hogy.... ráér-e valamikor velem beszélni.
-Munka után. Gyertek át, Tae tudja, hol lakok.
-Nem-nem. Csak... csak velem. Ké-kérdezni szeretnék.
-Oha. Féljek?
-Nem.
-Tae tud róla?
-N.... nem igazán.
-Ajaj. Hmm. Mikor érsz rá?
-Holnap este megyek haza. - dörmögte félénken.
-Akkor gyere egyenesen hozzám.
-Tae... Tae kísér haza. Nem tudok menni.
-Jaj, tényleg. Akkor majd átmegyek hozzád.
-Az nem... nem jó ötlet.
-Mért?
-Nálam nem lehet.... semmit.
-Akkor.... akkor még kitalálom és majd felhívlak jó?
-Rendben.
-Szép délutánt picur! - nyomta máris ki Heesoo.
-Viszont! - hadarta még el gyorsan, majd nagyot nyelve nézett mobiljára. Na... most tuti nem tartja felnőttnek. Grat. Szép volt.
Pár mélyebb lélegzet után felhívta édesanyját is, kiért eredetileg ment ki a folyosóra, majd hamar letudva a beszélgetést sietett vissza társaihoz mintha mi sem történt volna. Folytatták napjukat különösebb beszélgetés nélkül, Tae pedig sokadik kávéját kérte volna ki, ha Jin hagyja, de az idősebb megelégelte a rengeteg koffeint. Kicsit megdorgálta a kisebbet, ki csak feküdt a kanapén és pislogott fel rá egy szó nélkül hatalmas szemekkel, hogy cuki arcával levegye a lábáról párját, de az inkább elzavarta fürdeni.
-Jó. - feküdt még mindig.
-Mozgás!
-Megyek! - kelt fel a végszó hallatán.
Seokjin felhúzta magát, kicsit bepöccent igen, mert elég feszült volt Tae dolgai miatt és nehezen tudta kezelni az egészet. Ő mindent elviselt és próbált segíteni, hol az egyik félen, hol a másik félen, ez pedig rettentően kimerítő volt lelkének. Nehéz két olyan embert ápolni, kiket ennyire szeretünk, főleg ha ilyen nagy a baj. Bárcsak tudhatta volna mindennek az okát, az egész történetet, akkor lehet, tudott volna megoldást találni, így azonban kénytelen volt elhallgatni és a tüneteket kezelni, ami nehéz feladatnak bizonyult főleg Kook miatt. Azt hitte, minden hangulatában látta már a kicsit, de tévedett. Még sohasem volt ennyire elkeseredett a legfiatalabb, mint akkor, mikor Taehyung otthagyta őket. Hatalmas zokogásban tört ki és magát hibáztatta, amivel Seokjin nem tudott túl sokat kezdeni. A picur vigasztalhatatlan volt, alig bírt aludni is, amikor pedig Tae bejelentette, elmegy Heesoohoz, még rosszabbul viselte. Fenyegetve érezte magát és ezt el is mondta Jinnek. Félt, elveszti társait, majd pont olyan egyedül fog maradni, mint a triójuk előtt volt. Ezért Seokjin megfeszült, folyamatosan aggódott, hogy vajon mikor történik megint valami, amitől valaki lelke, vagy teste megsérül. Mikor lesz újra baj, melynek okát nem tudja, de ettől még meg kell oldania, ha törik, ha szakad.

-Nem kéne itt aludnom. - húzta össze magát Tae az ágy közepén Jungkook felé fordulva, majd hatalmasat ásított.
-De igen. - feküdt be mellé Seokjin, miután lenyomta a villanyt - Nem alhatsz egyedül.
-Pedig az könnyebb lenne mindenkinek.
-De én nem egyezem bele.
-Én sem! - bújt Taehyung álla alá a kisebb.
-Aranyos vagy. - simogatta hátát.
-Most nem fogsz rosszat álmodni.
-Bárcsak én is ilyen biztos lehetnék benne.
-Kicsim itt vagyunk. Segíteni fogunk, ha baj van. - ölelte át Jin.
-Sajnálom, hogy miattam nem alszotok.
-Majd fogunk, ha jobban leszel.
-Inkább hazamegyek majd, akkor tudtok.
-Nem mész haza! - szorította meg felsőjét Kook - Nem mész sehova.
-Rendben picur. - nyomott csókot fejére.
-Jó éjszakát! - hunyta be szemeit Jint, majd mindannyian elköszöntek egymástól és Taehyung után egyesével szenderültek álomba.
Ugyan Jungkookban hittek párjai, nem lett igaza. Sajnos V tudta, ez csupán egy kívánság marad még hosszú ideig és sokáig fognak szenvedni borzalmas álmaitól, amikkel nem tudott mit kezdeni. Egyedül Heesoo volt ennek mestere, hogy hogyan kezelje, de nem vele akarta megoldatni a problémát, mert akkor újra egymás mellett kötöttek volna ki. Tőle csak segítséget várt, indító löketet a többit pedig társaira bízta. Most nekik kellett orvosolniuk Taetae gondjait, amire még ő sem tudott semmi jó gyógymódot, ezért nem is mondta el párjainak, hogy minden rajtuk múlik, mert akkor magukat hibáztatták volna, amiért nem javulnak estéik. Így a tudatlanság remek rejtekhelyet biztosított számára, míg párjai igyekeztek mindent megtenni gyógyulása érdekében nem tudva, hogy most csak bennük reménykedik szegény áldozat.
-Hyung? - ébredt meg a kisebb, amint Taehyung egyre jobban szorította magához. Tudta, rosszat álmodik és segíteni akart - Tae. - próbált kibújni karjai közül, de nem tudott, ezért inkább csak nyakába csókolt, mialatt párja morogni kezdett.
-Mi az? - könyökölt fel Jin is.
-Kezdődik. Nagyon szorít. - válaszolt neki a kisebb.
-Ahhj, kicsim. - simogatta meg Taehyungot - Nyugalom. - igyekezte hangjával lecsillapítani, hátha sikerül megoldani most ébredés nélkül.
-Hyung. - puszilgatta tovább Jungkook, majd társa egyszer csak inkább eltolta magától és hátára fordult - Tae! - térdelt fel, miután kiszabadult karja alól.
-Kicsim! - simogatta arcát Jin, mely lángolt ujjai alatt - Még forró is.
-Hyungh! Kelj fel! - húzta meg pólóját a legkisebb.
-Kookh. - megint az ő nevét emlegette, amitől már kezdte nagyon rosszul érezni magát párja.
-Fel kell keltenünk. - jelentette ki Kookie.
-De csak óvatosan szabad. Nehogy megint pánikba essen. Kicsim. - kezdte szólongatni Seokjin, mialatt arcát továbbra sem hagyta nyugton - Itt vagyunk. - akart volna fölé hajolni, ám párja ellökte magától kezeit, fejét pedig elfordította, mialatt tovább morgott és nyugtalankodott.
-Taetae! - hajolt oda hozzá Kookie.
-Nemh..... nem. - fészkelődött nyughatatlanul. Kezdett rosszabbul lenni.
-Hyungh! - ült csípőjére Jungkook, mire társa azonnal le is akarta tolni magáról.
-Szállj le róla! Bajod eshet. - figyelmeztette a legidősebb.
-Nem! - kapta el Tae kezeit és leszorította azokat az ágyra - Hyung!
-Neh! - kezdett sírni alatta társa.
-Nem jó ötlet Kookie. - fogott derekára Seokjin, hogy ha történik valami, akkor inkább az ő karjaiban kössön ki, rajta, ne pedig a földön, mint legutóbb.
-Van egy ötletem.
-Ajánlom működjön.
-Mindjárt meglátjuk. Csak ne forgolódna. - kezdett lassan kapálózni is Tae - Ahhhj! - elégelte meg Jungkook és hiába csattantak rajta az alatta fekvő kezei, ő akkor is inkább megfogta arcát, majd megcsókolta.
Hitt benne, hogy ez segíteni fog. Egy ismerős érzés, egy kellemes, mely mindig hatalmas nagy boldogságot, melegséget keltett szívükben eloszlatja félelmeit, rémálmából pedig végre úgy keltheti, hogy nem félelem ül szemeiben, hanem az a megnyugtató szerelem. Ám nem ment minden gördülékenyen. Tae ellenkezett, kezeivel ellentartott a kisebbnek, ki azonban hamar gondolt egyet. Újra megfogta őket, ezúttal viszont feje fölött nyomta a puha matracba azokat, majd teljes testével simult párjához, miközben végigsimította ujjait fején egyenesen nyakába. Úgy bújtak egymáshoz, ahogyan akkor szoktak, mikor szeretkezés előtt fonódnak össze nyelveik és ez már hatásosnak bizonyult. Taehyung egy pillanat alatt váltott. Hatalmas sóhaját biztató megnyugvás követte, hogy már nem mocorgott csak visszacsókolta a kisebbet. Csillapodott, miközben Jin is elengedte a legfiatalabbat és lelke megkönnyebbült. Amint látta, hogy miként bújnak össze párjai, sikernek könyvelte el az estét. Most nem kelt sírva senki, ugyan nem úszták meg könnyek nélkül, de a pániknak nyomát se észlelték már. Csupán egy rossz álom kopogtatott, de zárt ajtókra lelt, mert a legfiatalabb rájött, miként is lehet legyőzni a félelmet.
-Kookh! - szólt azonnal Taehyung, amint elvált tőle társa és kinyitotta szemeit.
-Jól vagy? - egyenesedett fel a kisebb.
-Hah..... - lihegett kicsit a hanyatt fekvő, de lényegesen békésebben, mint máskor - Igen. - vezette kezeit a fiatalabb fenekére - Nagyon is. - mozdította meg magán társát.
-Taetae. Mit álmodtál? - lepődött meg Jin, miközben Jungkook maga sem tudta mért, de zavarba esett ahogy megérezte párja keményedő férfiasságát.
-Háth! - sóhajtott fel, amint a kisebb megtámaszkodott mellkasán - Nem ilyet, - hunyta be szemeit - de most ez kell. Ahhh.... nagyon! Jinh! Alig van erőm, de akkor sem fogtok tudni járni reggel.
-Kicsim. - tette kezét társa homlokára. Túlságosan gyorsan változott hangulata - Beteg vagy?
-Nem. - nézett fel rá a fiatalabb - Csak szerelmes. - harapott kíméletlenül alsó ajkába.

Tae végül megkapta, amit akart és hiába aggódott érte idősebb párja, neki is szüksége volt már valamire, amivel levezethette a feszültséget, ez pedig igazán jókor jött, ám nehezítő tényezőnek bizonyult az, hogy mindketten Taehyungot akarták legkisebb társával. Ki szerették volna sajátítani maguknak szegény szenvedő alanyt, ezért pedig csókcsatát vívott a legidősebb és a legfiatalabb. Fáradt szemei előtt estek egymásnak, majd szabadultak meg felesleges öltözéküktől, ami nem is volt olyan sok, végül fogtak játszadozásba, mielőtt még társuk beavatkozott volna. Nem siette el, kiélvezte a látványt és a lehetőséget, hogy pihenjen, míg párjai egymást készítették fel rá, az ő férfiasságára, amitől csak még inkább megkívánta szerelmeit. Alig tudott dönteni, kivel is kezdjen, kit faljon fel elsőnek, de végül Jinen akadt meg a szeme. Őt akarta látni legelőször ölében, érezni forróságát és hallani édes hangját, miközben az segítség nélkül lovagol a lehető legtökéletesebben, figyelve a fiatalabb minden rezdülésére. Tudatában volt Seokjin, mire is kell ügyelni, mivel pedig Taehyung nem küzdött, hogy elhúzza az estét, hamar lassított csípőjén. Talán még sosem érezte azt, egyikük sem, hogy milyen felemelő is lehet egy ilyen gyors menet, mert az aggódás után ez most mindent helyre tett. Végül a legidősebb mozdulni sem akart helyéről, amint lelke lassan csillapodott érezvén, lehullanak róla a mázsás súlyok, ahogy ujjai alatt Taetae vére forr, de ezúttal nem a pánik miatt, hanem az élvezet hullámaitól. Nem hallott, nem látott, csak megnyugvást érzett szívében, miközben párja ledöntötte maga mellé és míg arcát cirógatta, helyét átvette a legfiatalabb. Taehyung forró ujjai lassan magára hagyták, de nem is volt baj. A sok probléma, mely eddig nem hagyta nyugodni, most messzire szállt, ő pedig megszabadulva tőlük pihentette testét, végül elfeledve, mi is történik pár centire tőle szenderült el mélyre álmaiba, a nyugalom szigetéhez.
A két fiatalabb közben viszont belelendült, bár nem gyorsaság terén, hanem inkább érzelmileg. Tae ugyanis már ébredésekor tudta, ezúttal nem csak dugni akar. Többre vágyott, mert érezte, a kisebb rájött, mivel gyógyítsa meg, a megoldásért pedig köszönettel tartozott. Így ölébe emelte és felülve hozzá, magához ölelte, hogy nyakát, kulcscsontját probléma nélkül elérje. Vágyott a kisebbre, de hálát is szeretett volna adni mindazért, amit tett, ezért odafigyelve kényeztette. Egy pillanatig sem gondolt már magára, csak a fiatalabbra, ki viszont hasonlóan elmélkedett, ami az estét illette. Így nem tudott mit tenni, ledöntötte az ágy még szabad részére, majd lábait kezébe véve kényszerítette is, maradjon fekve. A fiatalabb felnyögött, kéjes hangok hallatszottak torkából, mialatt Taehyung boldogan szemlélte élvezkedő arcát a holdfényben.
-Gyönyörűh! - jegyezte meg, ám a kisebb zavarba esett és próbált ujjai mögé rejtőzni. Ám nem ment neki, Taetae nem hagyta, csak húzta, fokozta érzéseit, hogy tudassa benne, mennyire hálás is mindenért. Ezúttal viszont a gyorsaság messze állt kettejüktől, inkább a pontosság vette át helyét, a profizmus, minek következtében Jungkook hamar feladata a harcot. Teste egyre inkább megfeszült, közeledett a befejezés, ekkor pedig Taehyung mellékönyökölve hajolt füléhez. - Köszönömh.... picurh. - harapott bele hallószervébe.
Jungkook nem tudott válaszolni, pedig annyira szeretett volna legalább egy apró szavacskát kipréselni ajkai közül, ám nem ment, csak nyögött és nyögött, sóhajtozott, mialatt Tae hozzásimult, úgy, ahogy addig még soha, ekkor pedig már nem is azért ért a csúcsra, mert jó pontot talált el társa. Sokkal inkább amiatt, mert érezte azt, amit hallani is akart. Addig a pillanatig azt hitte, a kimondatlan tények nem léteznek, ám tévedett. Nem kell a szónak elhangzania, ha valaki tettekkel bizonyítja azt, hiszen a csend sokszor valami sokkal fontosabbnak igazolója. Megvilágosodott, testét végre teljes boldogság töltötte el amint érezte, társa szereti, szerelmes belé, minden porcikájába fülig belehabarodott, ez pedig sokkal több volt, mint elég. A tudattól és nem az érzéstől élvezett el, a szerelem tudatától úszott fényárban teste, amit Taehyungtól megkapott végre. Kicsit butaságnak vélte, amiért ennyitől ilyen nagy örömöt élt meg, de erre áhítozott, ezért küzdött oly sokat, most pedig, egy apró, egy jól időzített csók volt az, amivel végre kicsalta belőle azt a különlegességet, mivel szavak nélkül tudatta vele, másik felével: Attól, hogy nem mondom, még igenis, nagyon szeretlek.

-Tae..... Taeeee........ ahj. Engedj már! - méltatlankodott reggel a legfiatalabb, mert párja valami hihetetlen fogságba zárta, úgy aludt el az este.
-Minek? - nyammogott.
-Pisilnem kell. Nagyooooon. - küzdötte ki magát a szorító karok közül.
-Menjé'. - fordult másik oldalára, hol meglepő módon még Seokjin aludt.
Sütött a nap hét ágra, a szobát is rég elárasztotta sugaraival, de legidősebb társuk meg sem moccant még a hangokra sem. Mélyen aludt már nem is olyan korán reggel és nem úgy tűnt, mint aki hamarosan felkel. A fiatalok azonban nem zargatták, csupán megjegyezték, ritka pillanat szemtanúi, majd ebben egyetértve dőltek vissza ők is, hiszen élvezték most a pihit, mert megkapták. Tae nem álmodott, így kihasználták a lehetőséget és aludtak amennyit csak tudtak. Majdnem a nap felét ezzel a semmittevéssel töltötték, ám teljesen feltöltődtek ezalatt a tizenkét óra alatt, minek végén még ők keltették legidősebb hyungjukat. Jin nehezen nyitotta ki szemeit. Ő tudott volna még pihenni, de kimászott az ágyból, mert mikor megébredt ráeszmélt, farkaséhes.
Késői reggeli, bár inkább ebédjük közben elégedetten verte a mellét a legkisebb, hogy sikerült nyugodt estét teremtenie és senki sem kötött most bele. Igaza volt, az ő érdeme volt a nyugalom, hogy Tae rendesen aludt, Seokjin pedig nyugodtan feküdhetett mindkét társa mellett mert tudta, végre minden rendben, még ha csupán rövid időre is. Ezért hallgattak és mosolyogtak a kicsin, ki egész napját máshol sem tervezte tölteni, csak párjai ölében, azok karjaiban, szereteteinek ölelésében. Bújt egész nap mindkét kedveséhez, az este közeledtével viszont inkább Seokjinhez húzott szíve. Lassan menniük kellett haza, hagyni készülődni, aludni a szorgos embert ki másnap rettentően korán kelt, a biztonság kedvéért pedig ezt még mind naplemente előtt tervezték kivitelezni. Nehezen is ment a búcsú, pedig csupán egyetlen napról volt szó, de a legkisebb az előző este miatt, meg a nyugtatások is közrejátszottak korábbról, nem szeretett volna távozni. Hosszú percekbe tellett mire sikerült rávenniük, induljon el Taeval, ki hazáig szerette volna kísérni és tovább, be lakásukba, hiszen megígérte a fiatalabbnak.
-Akkor megmutatod, hol is laksz?
-Igen, gyere! - léptek be a háztömbbe, mely Jungkooknak nyújtott évek óta menedéket.
Felsiettek a legkisebb otthonába, majd a házigazda, ki valószínűleg először volt az, óvatosan engedte be társát a lakásba. Nem tudta, van-e itthon valaki, bár nem számolt senkivel, sosem lehetett náluk tudni. Ám felesleges volt aggódni. Üresen állt a lakáj, ahogyan legtöbbször szokott, így lazán dobta le cuccait és vezette körbe szerelmét ki mosolyogva figyelte a kisebbet, hogy az mennyire élénk.
-Sosem volt még itt senki neked, ugye? - ült le a konyhában Tae.
-Umm... - turkált a hűtőben Jungkook - Nem igazán. Mért?
-Látszik rajtad. - mosolygott.
-Valóban. Á! Anya vett édességet! - csukta be a hűtőt kezében a nasival - Kérsz egyet? - nyújtotta párjának.
-Igen. Köszönöm. - vette azt el társa, majd mielőtt még megehette volna, felállították, hogy vonuljanak el a legkisebb kuckójába, bár nem értette, minek. Hiszen nem volt otthon senki, beszélgetni pedig ott is tudtak volna.
Ám hamar megvilágosodott, mikor a kicsi leültette ágyára és ölébe mászott kezében a nassolni valóval, mit olyan édesen majszolt, mintha ő is abból lett volna.
-Mit szeretnél? - harapott nagyot Tae is sajátjából.
-Még sosem volt itt senki.
-Ész? - nyammogott.
-Még sosem csókolt meg itt senki.
-Fel akarod avatni a szobát? - mosolygott, miután nagyon nyelt.
-Baj?
-Nem. De szex az nem lesz.
-Most nem is kell.
-Akkor megengeded, hogy még szűz ágyadon szeretgesselek?
-Megcsókolsz végre, vagy tovább dumálsz!? - türelmetlenkedett a kisebb.
-Elrontod a pillanatot picur. - pöckölte meg lágyan orrát.
-Akarom azt a pillanatot. - düllesztette ki szemeit, mire társa nem várt tovább. Lágyan teljesítette  a fiatalabb kérését, ki nagyot sóhajtott, ami nem is lett volna baj, ha nem folytatja. Szerelmesen tapadtak egymás ajkaira, ám a picur lassan olyan nyögésekbe és mozgásba kezdett, amit akkor tesz, ha kívánja a szexet.
-Mondtam, itt nem. - engedte el Tae vigyorogva.
-Jó-jó. Csak.... ez már csak reflex.
-Elhiszem. De mielőtt még folytatódna a szokásos, nekem mennem kell. - ette meg édessége utolsó falatját.
-És veled ki megy haza? - ült még ölében a házigazda.
-Nekem nem kell testőr. Engem nem fenyegetnek.
-Hahh... Jó! - szállt le róla nagy nehezen a legkisebb.
Kikísérte egészen a háztömb bejáratáig, de még onnan is tovább ment volna, ha Tae nem köti a lelkére, egyedül sehova. Így az ajtót ölelgetve nézte végig, ahogy társa elmegy, majd szomorúan baktatott fel a lehető leglassabban saját emeletére. Nagy sóhajjal zárta magára a lakást és nem tudta, mit csináljon magával, ám mikor elindult, hogy megint elterül a tévé előtt a földön, megszólalt mobilja. Csillogó szemekkel futott szobájába remélve Taehyung az, vagy Seokjin, hogy hiányzik nekik, de olyan szám hívta, amiről meg is feledkezett. Ezért habozott, lendületét vesztette, hogy felvegye, pedig fel kellett, hisz a szám tulaját még így is fenyegető veszélyként könyvelte el magában a trióra nézve, de mint 'mindent megoldani képes személyként' is tekintett rá.
-Itt Jungkook. - emelte füléhez mobilját, majd hatalmasat nyelve szólalt meg.
-Szevasz picurka. Na, ráérsz most?
-Umm.... itthon vagyok.
-És ráérsz?
-I-igen, persze-persze.
-Akkor beugrunk érted.
-Rendben.
-Csak add meg a címed.
-Ohm, igen-igen. Ömm... - kezdett is bele, de el kellett gondolkoznia, mert Heesoo hangjától még azt is elfeledte, hogy fiú-e, vagy lány.
Remegett keze, amint letette. Heesoo testközelből, személyesen. Találkozik a "legendával" kiről már annyit hallott, kit mindenki emleget. Húha, most meg kell felelnie, felnőttként kell viselkednie, nem lehet gyerekes, hogy nem tudja éretten kezelni a helyzetet, de menni fog. Mennie kell, hisz jönnek érte. Várjunk csak.... jönnek? Azt mondta, "beugrunk érted" és amint erre ráeszmélt a kisebb, arca elfehéredett. Úristen! Heesso nem lesz egyedül. Ketten egy ellen. Ez így nem fair!

(Folytatjuk :D Közben belezombultam egy játékba is, de igyekszek írni :D Amikor írok játszanék, amikor játszok írnék. :D Ördögi kör ez kérem szépen.
Facebook oldalunk --> LINK )

Régi ismerős visszatér (64)

(Francival visszatértem! :D )

-Nem leszel szerintem. Bár...... megoldom. Rég láttalak, úgyhogy szakítok rád időt most az egyszer. - mosolyogtam fel rá, és bevillant egy ötlet - Vannak állataid még?
-Igen.... mért?
-Mid van?
-Macska. Kettő.
-Kölcsönadsz egyet?
-Hát... attól függ minek? - ráncolta szemöldökét.
-Van valaki, akinek nagy szüksége lenne rá az elkövetkezendő héten. - zseni vagyok!

Hosszú nap várt rám az összefutásunk után egy régi barátommal, de legalább vidáman telt. Nagyon rég találkoztunk, pedig elképesztően jóban voltunk mi hárman a múltban. Pont annyira, mint a jelentben Fannival. Jó viszonyt ápoltunk annak ellenére is, hogy kicsit öregebb volt nálam, bár csupán pár évvel és elképzelései is merőben eltértek az enyémektől. Nem is tudnám megmondani, mért váltunk szét, hisz ezek ellenére remekül kitartottunk egy bizonyos pontig. Azt hiszem talán az akkori barátomra foghatnám, de nem lenne túl fair, mert akkor is próbáltam elérni, beszélni vele, időt találni kis csevegésekre, ám nem ment. Valamiért sosem jött ki úgy a lépés, hogy mi egyszerre érjünk rá, aminek az lett az eredménye, hogy a kis triónkból duó lett. Ketten maradtunk Fannival és lehet, hogy mi is csak azért tartottuk meg ezt a kapcsolatot, mert sokat dolgoztunk együtt szüleink jóvoltából, még nagyjából egy téren is. Ezért nagyon örültem, amikor meghallottam hangját és újra láttam. Szerettem volna vele beszélgetni kicsit, eltölteni egy napot, bár eléggé lehetetlennek bizonyult a fiúk és a munkám mellett. Viszont legalább a cicát sikerült lebeszélnem vele, hogy mikor kaphatom meg még délután, mert nélküle nem akartam visszaállítani Vhez. Fel szerettem volna vidítani és egy macskával terveztem kivitelezni, elvégre imádta az állatokat, így remek ötletnek bizonyult amitől nekem is jó kedvem lett. Bár csak rövid időre, mert amint beértem munkahelyemre azonnal letámadtak. Ezernyi elintézendő feladat várt rám, amiről tudtam is és folyamatosan végeztem dolgomat, de sokban segített az, hogy mindenki talpraesett volt. Ám pont ezért nem szerettem bejárni az irodába, mert olyankor azt hitték ráérek, kérdezhetnek apróságot, segítek majd dönteni, ám az idő terén tévedtek. Sohasem volt szabad percem, de nem zavartatták magukat. Aki kérdezni akart jött utánam, én meg kezdtem már megszokni a rohanást. Végül így telt az egész napom bent, miközben számlákat intéztem és papírmunkát végeztem, amit igazán utáltam. Inkább a laptopomon szerettem lerendezni mindent, ám mindig kellett kézzelfogható, maradandó bizonyítékot is elraknunk, ezért kellett bejárni legalább havonta egyszer, de inkább minden ügyfél után. Ilyenkor mindig szidtam az eget. Tényleg gyűlöltem ezzel foglalkozni, mert sosem láttam a végét és akkor sem, ám mikor hívtak, hogy Jimin lassan végez, rettentően megkönnyebbültem. A kis titkárnőknek, kiknek egész napjuk másból sem állt, csak körömreszelésből és telefonálgatásból leosztottam újból feladataimat. Megtehettem, ez volt a rend, de nem azért, mert a főnök lánya voltam, vagy mert kis főnöknek csúfoltak sokszor, bár igazuk volt ezzel kapcsolatban, hanem azért, mert a terepmunkások ezt megtehették. Mivel ők végezték a meló oroszlán részét, rajtuk csattant egy-egy ügyfél haragja és ők nem aludtak, nem éltek rendesen, ezért anyával megállapodtunk arról, ami sosem volt kérdés. Akik az irodában vannak papír munkáznak, amit csak tudnak és segítenek azoknak, akik terepen dolgoznak, ők pedig megmondhatják az irodában csücsülőknek, mit is tegyenek, bár néha be kellett tévednie mindenkinek ellenőrizni, meg leadni saját költségeit. Azonban én ezt is könnyen lerendeztem édesanyámon keresztül. Ám a többiek nem tudták, így mindenki többször járt bent nálam.
-Szia Jimin! - mentem a trickes tagért délután, ki láthatóan megmentőként tekintett rám. Nagyon elfáradt, nyűglődött és nem volt hajlandó angolul beszélni hozzám túl sokat. Csak morgott, míg váltottam pár szót a tanáraival, hogy miként fogunk fizetni, majd a kocsiba beülve meg sem moccant. Máskor szívesen nyomkodta mobilját, de ezúttal csak bambult ki az ablakon - Elfáradtál? - igyekeztem a lehető legegyszerűbb angollal kérdezni.
-Nagyon. - nem erőltette meg magát, de nem is faggattam tovább. Had pihenjen.
-Jinért megyünk, de rá kell várni kicsit, de nekem meg van dolgom. Megvársz majd, vagy jössz velem?
-Maradok.
-Rendben. - kocsikáztunk tovább az egyetem felé, miközben csak a rádió nyújtott némi zajt.

Odaérve én berohantam, mert nem kellett elmenni a cicáért, gazdija hazaugrott nekem érte, így csak át kellett vennem őt a dobozzal.
-Hógolyó. - simogatta meg a macsekot, amint már kezeimben tartottam.
-Találó név. - mosolyogtam halványan.
-Nem vagyok kreatív név terén. Vigyázz rá, bár kedves, de ne kínozzátok.
-Nem fogjuk.
-Kajáját elpakoltad?
-Igen. Beraktam minden kis szir-szart a táskámba. - dobtam meg vállammal egy kicsit az azon csüngő súlyos "zsákot".
-Szuper. Akkor másfél hét?
-Kicsit kevesebb. Már csak kilenc nap, azt hiszem. Igazából nem tudom, mert amint jobban lesz az, aki a cicára vár, azonnal kapják a repjegyet és mennek is. Csak másfél hét múlva kötelezően mennek.
-Ahh értem. Azért majd szólj. Meg hívj fel, hogy boldogultok a macskával.
-Rendben. Köszönöm szépen.
-Szívesen. És ha lesz pár perced egy kávéra, vagy hasonlóra. - ajánlotta fel, hogy fussunk össze.
-Szólok neked azonnal. Már tervezgetem a kis fejemben, hogy mikor lenne jó. De legkésőbb akkor, ha elmentek a fiúk.
-Rendben. Szuper.
-Na rohanok, mert
-Persze-persze menj csak. - nyitotta ki nekem irodája ajtaját, hiszen kezeim tele voltak.
-Köszönöm. Szia!
-Szia! - köszönt el tőlem, én pedig hatalmas léptekkel magassarkúmban rohantam vissza a kocsihoz, miközben igyekeztem nem túl nagy zajt csapni. Azért még mindig egy zenével foglalkozó egyetemen voltunk, ahol a legkisebb zaj is zavaró lehetett.
A macskát dobozával együtt benyomtam a teljesen lefáradt Jimin kezeibe, ki a kocsiban ült és nézelődött. Mondtam neki vigyázzon rá, ki ne másszon belőle az autóba, mert ha kárt tesz bármiben, azt rajta fogom behúzni, de nem is tervezte a kis jövevényt figyelmen kívül hagyni. Azonnal simogatni kezdte és valószínűleg nem is figyelt arra, amit mondtam, én pedig inkább visszaindultam Jinért, hiszen lassan ő is végzett. Közben természetesen csörgött a telefonom, mintha az elmúlt pár perc csendet nem bírta volna tovább tartani. Persze dolgoznom kellet, megint munka, de egy újabb apró kis semmiség, amivel ki lehetett üldözni is a világból, ám mindig ez történt, ha beszaladtam az irodába, majd távozásom előtt leosztottam a feladatokat az aktakukacoknak. Viszont nem akartam mogorván, ingerülten Jinnel találkozni, ezért igyekeztem minél hamarabb megszabadulni a zavaró légytől, hogy kicsit kifújva magam léphessek oda hozzá. Megbeszéltük a tanárokkal és vele is, hova kell majd mennie, így tudtam, merre kell keresnem, kis találkapontunkhoz érve pedig ő ott várt már rám, bár nem egyedül. Láthatóan érdekes témára akadtak egy oktatóval és angolul társalogtak. Nekem is csak éppen odaköszöntek, mikor megérkeztem, de nem tervezték befejezni. Hagytam őket pár percig, had élvezzék, ám kénytelen voltam félbeszakítani a csevelyt. Jimin is menni akart a kocsiban, nekem is kellett a gépem dolgozni, ezért sajnos muszáj volt beleszólnom.
-Sajnálom, hogy félbeszakítom a társalgást kedves tanárnő, de mennünk kell.
-Ohh, rendben. Semmi gond, maximum holnap folytatjuk. - nézett Jinre, miközben ő is angolul válaszolt nekem.
-Az remek lenne. - tartotta az udvariasság szabályait hercegem, majd elköszöntek egymástól, mi pedig loholtunk vissza a kocsihoz.
-Szereztem Taenak társat. - közölte vele az információt, amint már az autó felé közeledtünk.
-Társat? Mindjárt megyünk el és most ejted szerelembe? - kérdezett vissza.
-Nem olyan társait. - vigyorogtam - Csak olyat, akitől nem lesz egyedül. Végre jobb kedve lesz, remélem. Jiminnél van amúgy.
-Mit szereztél te. - értünk lassan a célhoz.
-Csak nézd meg, tök cuki. - nyitottam ki az ajtót és ültem be a kormány mögé, míg Jin bemászott hátra.
Persze amint kiszúrta, egy macskával lesz dolga, simogatni kezdte. Bár nem szerette annyira a cicákat, mert inkább kutya párti volt, azért aranyosnak vélte és remek ötletnek is. Megnyugtatott, Vnek tetszeni fog, jobb kedve lesz, felesleges aggódnom.

Fannihoz érve a srácok kezébe nyomtam a lakáskulcsot. Mindannyiuknak volt táskája és hiába akarta Jimin vinni a dobozt, elvettem tőle. Bár így utólag visszagondolva rossz ötlet volt, eredetileg azt hittem, ettől majd Taehyungnak jó kedve lesz, nem is számítottam barátnőmre, aki valószínűleg hagyta volna a macskát, ha Jiminnél látja meg. Ám nálam volt és utolsónak terveztem belépni a lakásba kezemben az újonccal, hogy a srácok kitakarják, így pedig V csak később szúrja ki a kis szőrgolyót, de a házigazda előbb észrevette, én pedig már kaptam is az ívet.
-Macskát hoztál a lakásomba? - vetette fel költői kérdését és tudtam, nem örül neki, különben nem magyarul kezdett volna.
-Igen, a kis betegünknek. - siettem oda a kanapén fekvőhöz, majd leraktam mellé a földre. V azonnal felvidult, hatalmas mosolyt villantott, végül egy percig sem tétlenkedve vette kezébe a világ talán legtürelmesebb házi kedvencét, mialatt megnyugodva figyeltem őket. Jó ötlet volt.
-Meg sem kérdeztél.
-Csak pár nap és cuki cica. Amm el sem hiszed kié.
-Na kié?
-Az Andié.
-Andi?
-Tudod. Anno hárman nagyon jóban voltunk, de aztán valahogy szétváltunk.
-Jaaa..... az.... Andié. - vágott pofákat.
-Mi a bajod vele? - lepődtem meg. Tudtommal nem vesztek össze ők sem, csak elváltunk.
-Semmi. Csak rég hallottunk róla. Nem mondta, miért tűnt el? - ment a konyhába.
-Nem. De elhívott kávézni.
-Minket?
-Nem. Csak engem. Mondjuk csak mi futottunk össze. - támaszkodtam mellette a pultnak - De majd mondalak hátha jöhetsz te is.
-Ahh, sok dolgom van. Majd máskor.
-Hát jó. - figyeltem közben a srácokat, amint a cicával játszottak. Mindannyian Tae köré ültek, bár Jiminen látszódott, csak kedvességből nem megy az ágyába aludni, pedig húzza az, mint egy mágnes. - A pasid nagyon lefáradt.
-Pasim? - nézett rám értetlenkedve Fanni.
-Jimin. - mosolyogtam.
-Jahj, nem a pasim. - folytatta dolgát, miközben fejét rázta.
-Csak azért lakhatunk itt, mert Jimin is itt van. Ezt ne tagadd.
-Nem nyilatkozom.
-Jah, persze. Tervezel vele valamit, mielőtt elmegy?
-Mért terveznék, hiszen elmegy?
-Az nem jelent semmit.
-Franci. - állt meg dolgában - Tudom, neked nem számít a távolság és ez jól is van így. Te tudod kezelni, de.... de az te vagy. Én beledöglenék és Jiminnek se tenne jót. Már ha lenne valami. Az se biztos, hogy lenne valami. - folytatta dolgát.
-Ezért meg sem próbálod? Ki volt az, aki mindig biztatott engem? Hol az az éned?
-Mi azért mások vagyunk. Te erősebb vagy nálam ilyen téren. Én.... - sóhajtott - Jimin cuki. Tényleg, nála vonzóbb férfit ritkán látni, de..... több ezer kilométer Franci. Még csak nem is hívhatom fel akkor, amikor akarom, mert mi van, ha dolgozik, vagy alszik? - fordult a srácok felé kezében teájával - Én ezt nehezen viselném.
-De bármikor elutazhatnál hozzá. Apád megengedné.
-Az egy dolog, mit tehetek meg, mit nem. De ha ott lennék se lenne jobb a helyzet. Mikor érne rám? És ha rám érne, mit csinálhatnánk? Árgus szemmel figyelik a fanok éjjel-nappal. Még ha be is jutnék fansignokra, hogy meglepjem, nem viszonozhat semmit. Fájdalmas lenne mindkettőnknek. - magyarázott, nekem pedig világossá vált valami.
-Te elgondolkodtál rajta.
-Nem. Ezek alap dolgok. Mindenki fejében megfordulna. - ivott inkább.
-Nem. Bejutni fansignra meglepni a pasid, mert nem lehettek együtt? Ez csak annak jut eszébe, aki elgondolkodott azon, hogyan csalhatna ki több időt az együttlétre.
-És ha igen?
-Akkor próbáld meg. Legalább nem kell egyedül repülnöm Koreába, ha Jinhez megyek. - biztattam és észre is vettem közben, hogy elkapta Jimin tekintetét.
-Hát..... nem tudom.
-Én igen. Jössz velem. Ha most nem szeded össze Jimint, akkor majd akkor. De szemmel láthatóan beléd van esve, szóval mindenképp intézek valamit nektek.
-És ha nem akarom?
-Nem akarás kérdése.
-Nálad semmi sem az, ami szerinted jó, igaz?
-Ismersz.
-Néha azért átkozlak, ugye tudod?
-Aztán mindig áldasz is.
-Igen, mindig egyenlítesz. - fordult vissza a pult felé.
-Mert sosem adom fel.

(Folytatjuk :D Na mondtam, hogy folytatjuk, vagy mondtam, hogy folytatjuk!? :D Nem hagyunk félbe örökre semmit! Csak kis szünet kellett.... 10 hónap, de na! XD Ez nem olyan blog, ahol csak úgy vége lesz a semmibe a sztorinak. Szóval lassan lezárjuk Francit, közeledik a végéhez, utána jön ennek a sorozatnak a második felvonása, közben pedig Three sides, RM rövid befejezése, OS-ek, Europe, Raiko irományai és fordítások is lesznek. Szép nyarunk lesz reméljük! :D
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

Three sides of life 70. rész: Féltékenység vezérel

-Dehogyis. Úgyis csak este tudja meg, mert lesminkelem, akkor meg szexel fogom kiengesztelni. - kuncogott.
-Köszönöm. Sokkal tartozom.
-Azzal tartozol, hogy kis boldog légy. Semmi többel. - csókolt fejére - De most már hallgass el. Álmos vagyok.
-Rendben. - mosolyodott el Taehyung, majd behunyta szemeit és hitt benne, hogy ezúttal egyedül is képes lesz legyőzni démonjait, így nem kell majd felkelnie, Heesoo pedig aludhat egy keveset.

-Köszönöm szépen, bár nem kellett volna. - szállt ki még számára korán reggel Jihyo kocsijából ökölbe szorult gyomorral, mert félt, hogy kiszúrja majd a smink alatt párja sebeit és kihajítja őt az autóból miattuk, pedig nem szándékosan tette.
-Szívesen elhoztunk baby! - ugrott ki Heesoo is - Remélem ma jobban fog telni az estéd. - ölelte át - Vigyázz magadra és gyakrabban hívj, de ne emiatt. Néha menjünk el kávézni, vagy moziba, vagy nem tudom. De fussunk össze.
-Rendben. Köszönöm.
-Jó mulatást! - engedte el társa és rámosolygott.
-Szép napot Heesoo! - viszonozta a kisebb.
Barátja még távozásakor jól összekócolta haját, majd újra elfoglalva helyét az idősebb férfi mellett indultak is tovább, miután Taehyung gyorsan elköszönt aznapi sofőrjétől is.
Ott maradt Jin háztömbje előtt egyedül, miközben a Nap lassan kelt fel és vörös fényeivel sütött biztatóan, menjen csak, nem lesz baj. Ám kicsit még habozott. Lehet inkább haza kellett volna osonnia, ott kipróbálni, bírja-e pánik nélkül, ahogyan Heesoonál, hiszen társa lakásában már azonnal nyugodtabb is lett, amint belépett, de Jinnél nem tudta, ez működne-e. Elvégre ott a picur is ott volt, kivel álmodott és kitől lassan félt, az életben is átváltozik, ezért... habozott. Félt, bántaná őket, mert már megtette, ám nem akart távol lenni tőlük tovább. Felügyelni szeretett volna rájuk, hogy mikor elérkezik a pillanat azzal a szörnnyel, ott legyen és megvédje párjait. Ezért erőt vett magán, félelmén, aznap már másodszorra és betanulva a kapunyitó kódot indult felfelé. Remélte nem kell majd felkeltenie senkit, mert Seokjin ébren van, de ettől még óvatosan kopogott az ajtón, mikor pedig kulcscsörgést hallott akaratlanul is mosolyogni kezdett. Ám végül nem azt kapta, amire számított, hanem valami sokkal cukibbat.
-Taeh. - üdvözölte társa kin látszott, most kelt.
-Aludtál még? - lépett beljebb vigyorogva.
-Jah. - csukta be az ajtót álmos szemekkel, lassú mozdulatokkal.
-Szevasz Jjanggu. - simogatta meg a lakás őrzőjét Tae.
-Én visszafekszek kicsim. - csoszogott a háló felé párja.
-Én is megyek. Álmos vagyok, nem sokat aludtam.
-Umm. - fordult felé Jin és arcán látszott, rossz dolgok jutottak eszébe.
-Nem szexeltünk, ha arra gondolsz. Esküszöm az életemre.
-Ahh.... jó. - folytatta útját.
-Viszont most nem lesz baj.... remélem.
-Mivel? - dőlt be Jin Jungkook mellé.
-Az álmaimmal. De... így nincs helyem. - nézte társait, mire Seokjin hátára fordult.
-Itt jó lesz? - emelte fel karjait széttárva, hogy Taehyung feküdjön rá.
-Igen. - mosolygott, majd egy szál boxerra vetkőzött és már mászott is kedvesére - De lehet, fogok rosszat álmodni, csak jobban viselem.
-Majd megnyugtatlak.
-Nem fog kelleni elvileg, de kiderül.
-Taetae? - emelte fel fejét Kook csukott szemekkel.
-Itt vagyok picur. - érintette meg orrát, amint már Jinen feküdt annak ölelő karjainak fogságában.
-Hyungh. - nyitotta fel pillát és aprókat pislogva fészkelődött közelebb társaihoz.
-Mi van picurka? - foglalt helyet inkább két szerelme között szemben a legkisebbel.
-Hiányoztál. - morgott.
-Itt vagyok már és leszek is. Nyugodtan aludj. - simogatta arcát, de a legfiatalabb csupán hümmögött rá, majd visszamerült álmaiba, ám mielőtt elszenderült volna ujjait összefonta társáéival.
Tae mosolygott a legfiatalabbon, mert most nem tudatosan lépett, hiszen nem volt ébren elméje, ezért minden cselekedete szívéből jött gondolkodás nélkül, lelke legmélyéről, melyet pufi arca mögött rejtegetett. Imádta a kicsit mikor ilyen volt és szerette volna követni a képzeletek világába, ám cseppet félt, hogy majd rosszat álmodik újból, mivel pedig Heesoo hatókörön kívül tartózkodott nem számíthatott semmiféle segítségre sőt, inkább nehezebb küzdelmet várt. De hitt benne, hogy társait most nem fogja bántani főleg nem azért, mert már tudják, ha rájuk szól, maradjanak távol, akkor engedelmeskedniük kell.

Végül igaza lett. Újból rémséges álmok törtek rá, de egy kicsit másak, melyek egész este alatt formálódtak. Ugyan még mindig Kook változott át, de Tae már megadta magát. Egy pillanatig sem küzdött miközben tisztában volt vele, csak képzelet, nem valóság. Hagyta a szörnyetegnek, hogy elkapja, nyakát szorongassa, bántsa, mialatt szeméből ömlöttek a könnyek bármiféle nyikkanás nélkül. Viszont megint történt újítás, egy aprócska kis változás, amit már nem bírt elviselni. Eddig nem találkozott ezzel a fajta verzióval, így már épp ideje volt, de nem számított rá. Az ördög apja mellett megjelent Kook, ám most nem akarta bántani, sokkal inkább menekült volna társával együtt, de nem tehette. Hátrakötözött kezekkel térdelt, miközben szájában is egy kendő akadályozta a beszédben, szemeit pedig egy harmadik fedte. Ne, csak ezt ne, bármit megtett volna, ha Kookot szabadon láthatta volna, így mikor az a szörny azt mondta, ha megmozdul, a picurnak annyi, levegőt venni is alig mert. Csak állt a falnál és végig követte ellenségét, amint az a legkisebbhez sétált, meghúzta haját, majd olyan módon ért hozzá, melyet Tae nem viselt el. Szólt neki, eressze, ne merje bántani, semmit se merjen vele tenni, de hatástalannak bizonyult, mikor pedig mozdulni szeretett volna, nem tudott. Végignézett mindent, látta a legkisebbet abban a helyzetben, amiben sohasem szerette volna és nem tudta megmenteni mindaddig, amíg az nem szólt érte.
-Taeh! - visszhangzott fejében és mintha feloldozták volna láncai alól rohant oda kettejükhöz, hogy bosszút álljon.
Levetkőzte félelmét így pedig nem érdekelte, hogy baja lesz, csak a kisebb épsége, ezért mindent bevállalt pedig tisztában volt vele, alul fog maradni, ami be is következett. Fele olyan erős sem volt, mint ellenfele és hamar földre került.
-Megérte? - kérdezte a szörnyeteg, ki lassan az utolsó csepp oxigént is kiszorította belőle, mire Tae oldalra nézett a picurra.
-Teljesen. - préselte ki utolsó lélegzetével a választ, miközben elmerült Kook aggódó, könnyes tekintetében.

-Hyungh! - rázta fel a legkisebb ki azonnal el is engedte, amint a szólongatott kinyitotta szemeit. Félt, majd megint felpattan, pánikba esik, elrohan és ezúttal nem szeretett volna sorba állni újabb foltért. Ám Tae nem mozdult meg, csak a plafonra bámult, miközben már rutinból szaladtak lefelé a sós cseppek arcán.
-Kicsim! - vonta magára párja figyelmét Jin, miután pedig összeakadt tekintetük az idősebb tudta, nem fogja bántani, így azonnal nyakába is borult.
Taehyung félkezével ölelte társát majd Kookra pillantott. A legkisebbre ki a legvédtelenebb is volt és biztosra vélte, csak azért nem mozdul felé, mert fél. Ezért ő lépett, emelte fel szabad kezét a kisebbhez, mit a picur szemeivel végig követett, amint pedig arcára simított bele is bújt tenyerébe lehunyt pillákkal. Megkönnyebbült, hogy nem bántják, ezért pár pillanattal később már félig Taehyungon feküdt ölelve annak karját.
-Mit álmodtál kicsim? - érdeklődött Seokjin, mialatt társa szipogva próbálta rendezni légzését.
-Picurt bántották. - szorította magához az említettet - Kegyetlenül. Nem mehetsz egyedül sehová! - csókolt a legkisebb feje búbjára.
-És mi érte meg teljesen? - feküdt mellé Jin, majd elkapták egymás tekintetét, ám Tae hosszú percekig nem felelt. Ha elmondta volna az igazat társa aggódni kezdett volna, azt pedig nem akarta.
-Nagyon fontosak vagytok nekem, ugye ezt tudjátok?
-Mért nem válaszolsz? - ráncolta szemöldökét Seokjin. Utálta az ilyen monológokat, mindig rossz vége lett minden filmben, de az életben is.
-Bármi történik, soha ne higgyétek azt, hogy nálatok bármi fontosabb lehet számomra.
-Hagyd abba! - mérgesedett fel Jin. Ezzel csak nagyobb aggodalmat keltett, mint a halál gondolatával.
-Szeretlek benneteket. - mosolyodott el azonnal a legfiatalabb, párjának mondatára, bár egyikük sem láthatta ezt, elvégre most mondta neki először, még ha nem is konkrétan személyének szólt, de társainak.
-Mi is szeretünk Taetae. - bújt hozzá Seokjin.

Végül meg sem próbálkozott már az alvással Taehyung, holott iszonyat fáradt volt. Inkább csak simogatta párjait, majd lassan felkeltek mindannyian, hogy reggelizzenek, de leginkább a faggatás miatt. Heesoo nagyon felkeltette az érdeklődésüket, ám igazából féltékenységük támadt fel poraiból.
-Kedves lélek. Mért nem elég ennyi? - töltötte ki magának kávéját Tae, pedig nem nagyon szokott inni, de most élt a lehetőséggel.
-Csak hallottunk róla, elég sokat, de sosem találkoztunk vele, te meg elrohansz hozzá egy estére. Mért nem mesélsz róla többet? - fészkelődött székén Jungkook.
-Már mondtam. Exem volt, jó ember, nem történt semmi köztünk most, ne aggódj. - ült le vele szembe Taehyung.
-De valami kis segítséget legalább adhatnál, hogy mit csináltatok, vagy milyen egyáltalán. - pakolt eléjük reggelit a legidősebb.
-Keeeeedves. - mosolygott fel rá V.
-Hahh! - sóhajtott fel Jin - Mondj már róla valamit!
-Minek? Úgysem fogtok találkozni.
-De én szeretnék hallani erről az angyalról!
-És mit szeretnél tudni? Kérdezz!
-Hol találkoztatok? Meddig voltatok együtt? Mért mentetek szét?
-Egy olyan bárban találkoztunk, mint ahol voltunk picurral. Nagyjából másfél évig volt mellettem és azért, mert ő többre vágyott.
-Mi többre?
-Együttélésre, családra.
-Hány éves ez a Heesoo?
-Jóval öregebb nálam, de még nálad is. - mosolygott.
-..... Hogy sikerült összejönnöd egy ennyivel idősebbel? És a szüleid? Nem szóltak bele? Hány éves voltál?
-Hát öhh. - ez kicsit kínos volt számára. Akkoriban eléggé más természetű kölyökként élt - Én annak idején nem korombelieket kerestem, de még csak nem is kicsivel idősebbeket. Az...... az első mumusom is sokkal idősebb volt. Hozzá képest Heesoo haladásnak bizonyult, meg..... kicsit máshogy éltem. Heesoo rendbe szedett, helyre rakott. Anyáék örültek neki, imádták és ő volt az első, akit ismertek is mindannyian. Bár sosem aludt nálunk, nem akartunk nálam kikötni, neki volt lakása, de nagyon szerették. Meg is küzdött ezért a szeretetért és neki köszönhetem, hogy nem egy lecsúszott suhanc vagyok.
-Heesoo nagy ellenség. - szólt bele Jungkook.
-Kook! - mordult rá Jin előtt Tae, mitől meg is fagyott bennük a vér egy pillanatra, a kisebb pedig haptákba vágta magát - Heesoo nem ellenség. Ő a legkedvesebb lélek a Földön, éppen csak szárnyai nincsenek. Ne beszélj róla így! Ellenség az a férfi, akivel találkoztunk a bárban. Na ő, ő az akitől félnetek kell. Nem Heesootól.
-B-bocsánat.
-És.... biztos nem akarod bemutatni egyszer sem? Mi nem ismerhetjük meg? - érdeklődött tovább Seokjin.
-Nem terveztem. Ritkán találkozunk akkor is csak azért, ha bajom van. Bár most szorgalmazott, keressem többet.
-És ne legyünk féltékenyek. - dörmögte Kook.
-Van barátja picur. Boldog kapcsolatban élnek és ahogy Heesoot ismerem, ha már régóta vannak együtt, akkor gyerekkel zaklatja.
-Akkor te most ott aludtál egy pár lakásában és az egyik felet kitúrtad a kanapéra? - tette csípőre kezét Jin - Nem érzed magad pofátlannak kicsim?
-Nem laknak együtt. Csak Heesoo nekem is egy év után a gyerekkel jött. Hogy mennyire szeretne és itt kezdett el megromlani minden.
-Jah, értem. - fordult vissza a konyhába Seokjin, hogy a többi reggelihez elengedhetetlen dolgot is eléjük pakolja. Közben Jungkook kerülte társa pillantását és csendben maradt.
-Mi a baj?
-Rám mordulnál, ha elmondanám.
-Heesoo? Ne tartsd vetélytársnak picur. Veletek senki sem szállhat versenybe.
-De.... őt nagyon szereted. Engem meg......
-Téged imádlak.
-Bhaaa.
-Hehe. - vigyorgott.
-Sosem fogod mondani. - rázta fejét Kook, miközben Jin visszatért és leült.
-De, fogja mondani. Direkt húzza az agyad, de nagyon szeret. - kócolta össze haját.
-Igen, jól mondja Jin.
-Már várom a pillanatot. - húzta száját a kisebb. Nem hitt benne.
-Nem tudom mikor lesz, de várd csak.
-Na, jó étvágyat! - szólt közbe Seokjin, kinek már nagyon korgott a gyomra - Egyetek! - látott is hozzá.
Jungkookot azonban továbbra is zavarta Heesoo. Igazából nem azért, mert olyannak vélte, amilyennek Jin, egy potenciális veszélynek, ki bármelyik pillanatban elrabolhatja tőlük Taehyungot, hanem mert irigy volt rá. Ő hallhatta a másik szájából, hogy szereti, neki nem kellett megküzdenie figyelméért, elfogadásáért, hanem azonnal elnyerte mindet, ez pedig nagyon bosszantotta. Kíváncsi volt, mivel érte el Taetae ilyen mértékű megbecsülését, hogy ennyi idő elteltével is képtelen róla csillogó szemek nélkül beszélni.
Míg ő pedig ezzel volt elfoglalva, próbált gondolataival megküzdeni, addig telt a nap. Tae szobanövény módjára viselkedett egész nap. Ott maradt, ahova rakták, így a kanapén tengette idejét tévézés és némi kockulás kísértében, míg Jin csinálta a házimunkát, Kook pedig sokszor foglalkozott inkább a kutyussal, miközben Taeval csevegett.
-Haza kell majd mennem. - sóhajtozott V.
-Miért? - simogatta Jjanggu pocakját a földön ülve a legfiatalabb.
-Anya tudja mi van, meg kell nyugtassam.
-Ohh.... akkor megint oszlanunk kell?
-Majd, ha Jin dolgozik, akkor igen. Hazamegyek én is, te is, némi családozás aztán jövünk is vissza.
-Hmm.... jó. - szomorodott el. Megint egyedül kell majd lennie.
-Nekem úgyis foglalkoznom kell öcsivel is. De ha gondolod, lehetsz velünk, csak el kell menjek érted, nem járhatsz egyedül. - fordult Kook felé.
-Tudok magara vigyázni.
-Hidd el, most nem. Ez.... ez más. Higgy nekem.
-Nem is tudod, mire vagyok képes. - pislogott rá a legkisebb.
-Mert, mire vagy képes? Elcsábítod az ellenfeled a világ legédesebb szempárjával.
-Ezt most csak azért mondod, hogy ne morogjak, amiért megint lebecsülsz. - húzta össze szemöldökét.
-Csak biztosra akarok menni, hogy nem esik bajod picur. - mászott le a kanapéról.
-Tényleg meg tudom védeni magam. Jin megmondhatja. Ő ismer régóta, tudja.
-Ettől még nem szeretném, ha veszélybe kerülnél.
-Akkor most már egész életemben lesz mellettem valaki? Mint a gyerekek mellett?
-Nem. Csak amíg ez a veszély el nem múlik. Kook, ez tényleg nem egyszerű és nagyon ideges lennék, ha egyedül mászkálnál. - simogatta a kisebb combjait, ki inkább már Jjanggut bámulta, ahogyan az játszott ujjaival.
-Jó..... de akkor jössz velem és maradsz nálunk is kicsit! - nyitotta tágra szemeit egyenesen Taehyungra pislogva, miközben igyekezett a Világ legédesebb teremtésének tűnni.
-Ha szeretnéd, beugorhatok.
-Szeretném.
-Akkor bemegyek.
-Hohh! Köszönöm! - ölelte át társát a kisebb.
-Akkor felhívom anyát, hogy mit tervezünk. - engedte el lassan a picurt, majd felvéve az asztalról mobilját feküdt vissza.
-Én is felhívom az enyémet, hogy vegyen nekünk kaját. - állt fel.
-Különben nem lenne? - mosolygott Tae.
-Mondta hívjam, ha otthon leszek, mert akkor úgy vásárolnak. Ők keveset vannak otthon, megromlana minden.
-Jah, értem.
-Kimegyek addig a folyosóra, hogy ne zavarjalak. - indult is meg miutánkezébe akadt telefonja.
-Rendben.
Mikor Kook becsukta maga mögött az ajtót, Tae már köszönt is édesanyjának, a legkisebb pedig szintén tárcsázott, ám előbb egy másik számot, egy olyat, amit még soha nem hívott. Úgy tűnt, hamis fele kezd visszatérni a tiltás ellenére is, de azt gondolta, hogy ha ezt sikerül most megvalósítania, akkor talán hallhatja társa szájából azokat a bizonyos szavakat. Legalábbis nagyon reménykedett benne, hiszen egy profihoz készült segítségért, okításért, némi útbaigazításért, miként kell kezelni Taehyungot különleges helyzetekben és hogyan lehet igazán megpuhítani néhány szóval csupán, minek eredményéül majd hallhatja azt, amelyre annyira vágyik. A varászszó érdekelte, amivel akkor csalhatja ki párjából szerelmes énjét amikor csak akarja.
-Kim Heesoo! - vette fel a telefont a szám tulajdonosa.
-Ummm......


(Folytatjuk :D Huh, elég lassan haladunk, de már itt leszek remélhetőleg rendesen, gyorsan befejezzük RM-et, Francit, aztán belekezdünk Europeba. Várjátok már? :3
Facebook oldalunk --> LINK )

Suga & V Yaoi OneShot

A két kisfőnök

V pov

Ma helyeztek át a különleges bűnügyisekhez. Végre nem csak a papírmunkával kell törődnöm, hanem mehetek terepre elfogni a rosszfiúkat. Nem akarok dicsekedni, de azért mégis, hiszen ez azért eléggé nagydolog a rendőrök számára. Valószínűleg ezért is kerültem magasabb szintre hamarabb, mint a társaim. A múlt hónapban megnyertem a megyei lövész versenyt. Illetve a legjobb eredményt értem el a kimeneti vizsgán is. Már alapból ide kellett volna kerülnöm, de hát a szabályokat be kell tartani. Végre felvehettem a hivatalos bűnügyi rendőri egyenruhát és be kell hogy valljam, elég jól néztem ki benne, már csak abból is ítélve, ahogyan a lányok visszafordultak utánam. Munkába menet pont elcsíptem, ahogy az egyik társam leterít egy rablót. Nagyon dinamikusan és profin terítette le a földre, tényleg nagyon menő volt. Remélem én is hasonló képpen fogok majd kinézni akció közben. Ahogy beléptem az épületbe valami jóleső érzés fogott el, de nem tudnám pontosan leírni. Igaz ugyan, hogy konkrétan ugyanaz az épület, mint amiben a kinevezésem előtt dolgoztam, de mégis, most más volt. Büszkén mentem fel az emeletre megkeresni az új helyemet. Hatalmas vigyorral köszöntem mindenkinek, jó mélyen meghajolva, kifejezve a tiszteletemet irántuk, hiszen konkrétan én voltam a legfiatalabb nyomozó. Azonnal berendezkedtem kis helyemen és nem kellett sok idő, de már az első munkanapomon hivatott a főnök. A többiek érdekesen néztek rám, hiszen ha személyesen kell vele valakinek találkoznia, az mindig rosszat jelentett. Bár tudnám mit csinálhattam. Mindenesetre nem akartam megváratni, így gyorsan elmentem az irodájába. Nagy meglepetésemre hatalmas vigyorral köszöntött és elmondta, miért is hivatott. Mikor aztán az egész épület tudomást szerzett róla, hogy én, mint zöldfülű meg is kaptam életem első komoly megbízását, igen csak ette őket a sárga irigység. Természetesen nem egyedül, ha nem egy rendes csapatban, amitől még jobban lázba jöttem. Úgy volt vele a főnők, hogyha már ilyen eredményeim vannak, lássuk, milyen jól teljesítek élesben is. Nem is kell mondanom mennyire boldog voltam emiatt. Azonnal hozzá is láttam a feladatomhoz, először is kicsit utána néztem az adatoknak.

SUGA POV

Már régen együtt dolgozunk Monsterrel, ő, mint főnök, én meg mint  a legjobb barátjaként a kisfőnök vagyok. Ő a zseni, mindent irányit, a szállítmányt, hogy miből mennyi kell, hova menjen, merről jöjjön a lehető legbiztonságosabb helyekre irányítja, ahol nem kaphatnak el minket a rendőrök még véletlenül se. Már külön helyeink is vannak, ahol csak mi árulhatunk és üzletelhetünk. Minden kisebb maffia csoport tudja, hogy mi vagyunk A FŐ MAFFIA. Általában én szoktam felügyelni a csapatot, hogy minden rendben van-e, illetve a helyszínekre is én szoktam kimenni ha gáz van, mert tőlem tartanak. Hát igen, az első benyomás mindig fontos. Mostanában nem történt semmi érdekes, totál simán zajlott minden. Így volt egy kis időnk Monsterrel beszélgetni, meg ilyen pasis estét tartani, mint két jó barát. Ennek hatására még jobban összemelegedtünk, vagyis még jobban összekovácsolódtunk, aminek mindketten nagyon örültünk. Mindig is számíthattunk egymásra, jóban, rosszban együtt voltunk, így nem csoda, ha ennyire ragaszkodunk egymáshoz. A csapat mindig azzal heccel minket, hogy tuti járunk és a főnök szerelmesen néz rám. Meg persze a kedvenc szavunk a SWAG és ugye abba is belelátták ezt a dolgot, előszeretettel parodizálnak ki minket ilyenkor. Ma mikor megérkeztem a munkahelyre, leültem a kényelmes kis fotelembe és elkezdtem lassan kortyolgatni a kávémat, hogy felébredjek ugyan is ma is egy lazanapra számítottam, ami az elmúlt hetekben is volt.  Aha, totál elszóltam magam. Mert amikor belépett Monster azonnal rácáfolt gondolataimra.
- Na, ez is egy laza nap lesz igaz? – kérdeztem barátom két korty között.
- Hát azt nem mondanám, ugyanis feltűnt egy kisebb maffia banda. Ráadásul feltételezhető, hogy nem idevalósiak, vagyis nincsenek tisztában a területekkel.
 - Tehát mégis csak lesz ma munkánk. Küldök ki pár embert a területeinkre, hogyha esetleg ott balhéznának, vagy kereskednének, akkor tudjunk intézkedni.
 - Ez egy jó ötlet, addig megnézem mi van a fegyverekkel és a drogokkal. - mondta barátom és már bele is mélyedt a munkába.
Nem akartam tovább zavarni, inkább én is elmentem teljesíteni a feladatomat. Nem telt bele egy óra sem, Monster kiadta a parancsot, hogy egy kisebb bandával menjek a kikötő melletti elhagyatott iparházhoz, ugyanis el akarják foglalni és kisajátítani maguknak a területet. Amint odaértünk láttuk ahogy épp a mi ügyfelünkkel dumálnak és át akarják állítani magukhoz. Ezt semmi képpen sem hagyhatom, ezért odamentem és kioktattam őket, hogy tudják már hol a helyük. Tényleg nem idevalósiak voltak, hiszen azonnal orrba akart ütni, csakhogy én elhajoltam előle. Látszott rajtuk, hogy itt a beszéddel nem sokra lehet menni velük, ráadásul nagyon zavaros volt az összesnek a tekintete. Biztos vagyok benne hogy a mi drogjaink hatása alatt állnak, erre mutatott az összes tünet. Nagyon durva cucc, nem kispályás mellékhatásokkal, jobb lesz vigyázni ezekkel. Hirtelen mind az öten megindultak felém, ütésre készen állva, ám egyik csapattagomnak elszállt az agya és egyedül rohanta le őket eléggé sikeresen. De ettől csak még idegesebbek lettek, és egy hatalmas kést húzott egyikük elő és a hasához szorította. Azonnal ledermedt mindenki, senki sem mert megmukkanni, mert tudtuk elég egy hirtelen mozzanat, hang és a csapattársamnak annyi.


HARMADIKFÉL SZEMSZÖGE

V miután jobban megvizsgálta az ügyet, sikeresen kiderítette, hogy a banda mikor és hol fog lenni. Az órájára rápillantva rájött, hogy ideje indulnia és lecsapni a maffiacsapatra.  Bebiztosította magát, szólt egy közelben járőröző csapatnak, hogyha akció van, akkor tudjon nekik riasztani. Mikor odaértek a régi raktártelepre, kiabálásokat hallott így arra a logikus következtetésre jutott, hogy egy kicsit elkéstek. Ketté váltak és körbevették az épületet. Mikor V nesztelenül beosont hátul, látta, ahogy két banda egymással szemben van és az egyik egy kést fog a másikra. Azonnal felemelte a pisztolyát és a veszélyes fickóra célzott. Ezalatt Suga látta rendőr V – t, így megnyugodott, hogy sikeresen elkapják azokat a férgeket, ők meg sikeresen el tudnak futni és még a helyük is megmarad. Ám Tae teljesen elfelejtette kikapcsolni a telefonján az alkalmazásait, így megszólalt a napi testmozgásra emlékeztető app-ja. " Testmozgásra fel kis barátom és egy két há négy gyerünk, ne lazsálj!" Erre az őrültférfi támadásba lendült és vagy háromszor hasba szúrta Suga bandatagját. V amilyen gyorsan csak tudta kikapcsolta, majd az őrüt ember kezébe lőtt, hogy ne okozzon több sérülést és a hozzá tartozó embereknek a lábába egy- egy golyót, hogy még véletlenül, de tudjanak elmenekülni. Addigra a többi rendőr is akcióba kezdett. Suga pedig idegesen nézte a rendőr miatt megsérült csapattársát. Majd meghallották a rendőrautók szirénáit. V tudta, hogy ő cseszte el és miatta sérült meg egy ember, így Sugáékat hagyta futni, biztos volt benne, hogy még fognak találkozni. Mikor visszatértek az épületbe mindenki ünnepelte az újoncot, hiszen az első megbízását nemhogy aznap, de sikeresen is teljesítette. Ezért kitüntették és egy saját csapatot is fog majd kapni a jövőben. Kapott egy nap pihenőt, hiszen minden ügy után jár egy. Természetesen a kis malőr miatt jól megdorgálták később, de mivel nem befolyásolta az ügyet így ezt most elnézték neki. Eközben Sugáék besiettek a kórházba, ahol Jin, a maffia saját bejáratú orvosa már várta őket. Útközben betelefonáltak neki, hogy nemsokára érkeznek. Hiszen a maffiának mindenhol van keze, vagyis befolyása, a kórház nem akadály. Suga csapattársát olyan exclusive szobába helyezték el, mint amiben a politikusok is szoktak lenni. Minden luxuscikkel fel volt szerelve az a szoba és természetesen az orvosok is körülugrálták a beteget. Már mindenki visszament a főhadiszállásra, ám Suga nem tágított a beteg mellől. Felelősnek érezte magát sérülése miatt, meg aggódott is állapotáért nagyon. Addig maradt ott, míg Rapmon fel nem hívta, hogy menjen vissza és jelentsen neki mi is történt pontosan.
- Végre megérkeztél. Tudom, hogy nagyon aggódsz, de nem maradhatsz vele egész este, neked is kell pihenned, tudod jól.
- Persze, csak kurvára idegesít, hogy nem tudtam rendesen elintézni a dolgot.
- Ha már itt tartunk, mi is történt pontosan? Mi van azzal a rendőrrel, aki hirtelen odakeveredett?
- Jaaaaah hát ez egy kurva vicces sztori, szóval éppen próbáltunk nyugodtak maradni, hogy az a gyökér ne szúrjon le senkit, amikor az a zsaruka mindent szétbaszott, mert megszólalt a mobilja.  De most komolyan melyik idióta nem némítja le a telóját akció közben ha???!!! - olyan idegesen mászkált Suga fel alá és már olyan ingerült volt, hogy Rapmon attól félt bármelyik pillanatban széttör valami drága kütyüt.
- Nyugodj le egy kicsit. Nem lesz baja a csapattársunknak és ismered Jint, ő profi. Kicsit higgadj le. - majd szorosan megölelte barátját.
- Igaz is, holnap első dolgom az lesz, hogy felkeresem azt a barmot és jól megmondom neki a magamét. - mondta már sokkal higgadtabban visszaölelve a főnököt.
Tisztában voltak vele, ha ezt bárki látta volna, akkor kicsit megingott volna bennük az a bizonyos kiborg titulus miszerint annyira könyörtelenek, hogy érzelmeik sincsenek. Nos, ez természetesen nem így van, de hát inkább higgyék ezt a főmuftikról. Másnap, ahogy mondta Suga, ráállította egyik emberét, hogy minél hamarabb találja meg azt a balfék rendőrt. A nevére továbbra sem volt kíváncsi, hiszen nem tervezte a későbbiekben, hogy megint találkozzanak. Így miután megkapta a címet el is ment V- hez. Nem csengetett egyszerűen csak betört a házba. V ijedten rezzent össze a nagy hangtól majd mikor meglátta ki volt az, aki a zajt csapta teljesen lefehéredett.
- Te meg mit keresel itt és honnan tudod hol lakom? - kerekedtek ki szemei.
- Tudod, én vagyok a maffia kisfőnöke. Sok mindent megtehetek, és sok helyre elér a kezem. - villantott egy félmosolyt.
- Figyelj a múltkori miatt...
- Ja igen, pont ezért jöttem. Csakhogy tudd, nem fogom még egyszer hagyni, hogy elbassz mindent és korházba juttasd az egyik tagot. Figyelmeztetlek, nekem itt nagy befolyásom van... ne akard megtudni. Ne kerülj az utunkba. - fenyegette meg V-t.
- Már nem azért, de én csak a munkámat végeztem, teljesen ura voltam a helyzetnek. Ráadásul ne kend rám a dolgot, mert ha nem szólalt volna meg a telefonom, akkor is megszúrta volna. Nem rajtam múlt a dolog. Egyébként megköszönhetnéd, akár titeket is elkaphattalak volna. - vágott vissza.
- Oh, hálásan köszönöm. De mit sem változtat azon, amit valójában tettél. Szóval húzd meg magad, mert nagyon rossz vége lesz. - ezután kiviharzott a házból, otthagyva a ledöbbent V-t.
Tae lerogyott a kanapéra és kisebb panaszkodás, háborgás után rá kellett döbbennie, hogy igaza volt Sugának. Az ő hibájából sérült meg egy ember. Ezt a lelkiismerete sem hagyhatta annyiban. Nem engedte a lelke sem. Ezért elhatározta, hogy este mindenképp bemegy meglátogatni a sérültet, és személyesen bocsánatot kérni tőle. Csak azt nem tudta, hogy még is hogyan fogja megtalálni a szobáját. Aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg valami VIP-es szobában lehet, ha már ennyi helyre elér a keze. Eközben Suga mielőtt visszament volna Rapmonhoz mindenképp be akart menni csapattársához megnézni minden rendben van-e vele, és biztosítani az orvost is, hogy este még visszajön. Így is tett. Igaz hullafáradt volt a munkától, mert már teljesen elszokott attól, hogy mindig intézkedjen. Ennek ellenére bement meglátogatni csapattársát, akiért annyira aggódott. Lassan komótosan leült az ágya melletti kis székbe, és hallgatta, ahogy a beteg szabályosan veszi a levegőt, mivel pár napig még tuti nem fog magához térni. Ám Sugát nem igazán zavarta ez a csend. Örült, hogy lassan de biztosan épülget fel, hiszen nagyszerűdoktoruk van, és nem hátrány, ha az embernek van némi hatalma ebben a világban. A monoton órakattogást és csendet  megszakította V, aki akkor lépett be a kórterembe egy halk kopogás után. Hatalmas megdöbbenés fogadta. Suga, nem tudta mire vélni hiszen nem gondolta volna, hogy a fenyegetése után még lesz mersze idejönni. Mindenesetre nem küldte el megint, kíváncsi volt miért jött.
- Khm. - köszörülte meg a torkát V idegességében, aztán az ágy mellett ülő fiúhoz kezdett el beszélni mivel a beteg még nem ébredt fel. - Csak azért jöttem, mert szeretnék bocsánatot kérni, mert miattam sérült meg. Ez volt az első akcióm és...
- Rendben elfogadom. Szerencsére nem súlyos az állapota semmilyen fő szervét nem érte a szúrás szerencsére.
- Ezt igazán jó hallani. Nagyon örülök. – mosolyodott el halványan.
Majd megjelent Jin doktor egy fájdalomcsillapítóval, amit az infúzióba fecskendezett. Az orvos figyelmeztette őket, hogy nemsoká haza kell menniük. Ám V és Suga ennek ellenére még nem mentek haza. Helyette ott maradtak és kicsit beszélgettek.
- Mondd csak, miért vagy itt? Nem a maffiánál kellene lenned? - kérdezte V értetlenül, hiszen nem számított rá, hogy bárki is itt lenne a beteggel.
- Tudod. Bandatag. Méghozzá az én bandám tagja. Tehát, ha valami történik velük, azért én vagyok a felelős. - válaszolt Suga természetes hangsúllyal.
- Azt hittem a maffiába könyörtelenek az emberek és magasról leszarják egymást, mert csak az áru érdekli őket.
- Hát, bazdmeg, azért mi is emberek vagyunk. Nekünk is vannak ám érzéseink és tudod, valakinek nem volt választása azért van most itt velünk.
- Tehát akkor azért vagy itt, mert aggódsz miatta? - kezdett el pimaszan mosolyogni V, mert kezdett rájönni valamire, amit mindenképp meg fog osztani a kisfőnökkel.
- Persze, hogy aggódok, hiszen felelős vagyok én is mindenkire a bandában.
- Nahát, nem is vagy olyan gonosz, mint képzeltem. Igazából nagyon kedves vagy.
- BAZDMEG kurvára fáradt vagyok, túl sokat dumáltam, mi a faszt vallatsz itt, húzzál ki innen. Nem akarok megint találkozni veled. - küldte ki paraszt módon.
V megértette, ezért inkább hazament.  Útközben komolyan elgondolkodott a kisfőnökön, hiszen nagyon el volt tévedve vele kapcsolatban. Ő más, mint a többi, hiszen egy olyan maffiáról sem hallott még, akik törődnek egymással. Ő tényleg nagyon odafigyel a bandájára. Ahhoz képest rendes fickónak tűnik. Mikor hazaért, beborult az ágyába és elalvás előtt eszébe jutott Suga cuki álmos hangja és az a pici szeme, ami bármelyik pillanatban lecsukódhatott volna. V megijedt, mert hirtelen melegség árasztotta el, ahogy rágondolt. Nem tudta mire vélni, hiszen semmit nem gondolhat, érezhet az ellensége iránt.

Egy hónap múlva a kis rendőrzseninek lett egy kisebb csapata. J-Hope, Jimin, és Jungkook. Tökéletesen kiképezték őket, így V-nek csak parancsokat kellett osztogatnia és már intézkedtek is. Eddig sikeresen teljesítették a feladatokat, nagyon jó kis csapatot alkottak. Mindenki büszke volt a kis csapatra, hiszen nem csak eredményesen és gyorsan dolgoztak, de még jó barátok is lettek. Sugáék pedig ugyanúgy melóztak, precízen, mint eddig, ám Monsterrel kicsit megromlott a kapcsolatuk, ami kihatott a bandára is. Mindenki ingerült volt, így hamarabb keveredtek verekedésbe. Ám a mai nap folyamán egy új ügyfelükkel fognak tárgyalni, mégpedig egy klubban. Szokatlan hely volt ez számukra, mert általában kerültek minden zajos helyet. De az ügyfél az ügyfél. Mindenki indulásra készen állt, megbeszélték a tervet, a tudnivalókat, mindent. Suga elindult a kis bandával a klubba, míg Monster folyamatosan figyelte az eseményeket a különleges felszerelésével. Mikor sikeresen bejutottak a szórakozóhelyre, gyorsan felmérték nagyjából a területet. Jól is tették, ugyanis Suga meglátta V-t a bárpultnál három fiú társaságában.
- Remek, itt vannak a rendőrök. Bár nincsenek szolgálatban, ahogy látom, de jobb lesz, ha minél simábban fog menni a dolog. - szólt bele a kis adóvevőbe leadni a drótot Monsternek.

SUGA POV

Basszus, miért pont ebbe a klubba kellett jönnie? Ezt nem hiszem el, most jobban aggódok. Nagyon ajánlom, hogy tényleg minden simán menjen, különben eskü, nem állok jót magamért. Felmentünk az emeletre a VIP részhez és akcióra készülődtünk.
- Hozták az anyagot? - kérdezte a megrendelő flegmán.
- Persze, mi mindig álljuk a szavunkat. Maga is a pénzt?
- Előbb az árut.
- Nem! Egyszerre adjuk oda egymásnak a dolgokat. - mondta komolyan Suga, ellentmondást nem tűrő hangon.
Nem hiába engem választott Monster, hiszen tudok hatni az emberekre és már vannak bevált módszereim is. Mindketten egyszerre nyúltunk a cserélendő dolgokért, ám a pasas egyik talpnyalója hirtelen kivette a kezemből az árut és az összes kis senkiházi pisztolyt fogott ránk. Ez szuper, szóval eszük ágába nem volt üzletelni velünk.
- Monster, baj van.
- Intézkedem, próbáljátok meg megfékezni a balhét amennyire tudjátok.
Hah kössz drága barátom, ez igazán rázós menet lesz akkor.
- Ide figyeljen, nem ebben állapodtunk meg. Adja ide a pénzt!
- Na, mi van, csak nem fenyegetni próbálsz?
- Itt egyedül maga fog ránk fegyvert.
- Nem csak dísznek van a kezükben, használni is tudják ám.
Majd a levegőbe lőttek, amitől odalent elhallgatott a zene. Bassza meg, ettől tartottam legalább hangtompítót használnának ezek az idióták. Remélem, a kis rendőr barátaink nem kezdenek el akciózni pluszba, mert tényleg csak az hiányozna már. Az öltönyös férfiak nem akarták lerakni a kurva fegyvert, még közelítettek is felénk. Itt volt az ideje, hogy mi is megmutassuk a magunkét. Ahogy sejtettem, kicsit sem ijedtek meg tőle. Mit is vártam, de komolyan. Mindenesetre már rég ott szemeztünk egymással mikor az egyik rálőtt a társamra. Szerencsére csak súrolta a golyó és nem esett nagy baja, de bennem elpattant valami, amitől előkaptam a fegyveremet és rálőttem arra a rohadékra. Nem érdekelt semmi, Monster úgyis elsimít majd mindent, ahogy szokott. Innentől kezdve megindult a lövöldözés. Lerohantunk a tánctérre ahol természetesen már mindenki a földön feküdt, ahogy megláttak minket. Csak az az idióta rendőr akart ott menőzni, és próbált volna leállítani minket ám rosszul sült el. Eltalálták, amitől azonnal összeesett, én meg vérszemet kaptam és elkezdtem lövöldözni őket. Mindegyiket megsebesítettem elég rendesen. Szerencse, hogy ott voltak a sebesült fiú társai, így elkapták azokat a mocskokat. Biztosítottam őket, hogy majd én hívom a mentőt, hiszen a legjobb ellátást érdemli. Addig a bandámat visszaküldtem Monsterhez, hogy üzenjék, meg hogy a kórházban leszek. Öt perc alatt beértünk a sürgősségire, ahol Dr. Kim már várt minket, hiszen útközben felhívtam, hogy érkezek egy nagyon fontos személlyel, ezért álljon készenlétben.
- Hogyan történt az eset?
- Lövöldözés ütött ki a klubban és eltalálta az egyik golyó.
- Úgy látom a combhajlatban találta el azonnal a műtőbe kell szállítanunk, hogy ki tudjuk venni. Szerencsére nem ért artériát. Mi a neve?
- A neve.... fogalmam sincs. - ráztam meg a fejem.
- Jó, majd ha magához tér, kiderítjük...- azzal betolták a műtőbe.
Most esett le. Fogalmam sincs ki is ő valójában. Még a nevét sem tudom, de mégis aggódom érte. Ráadásul egy rendőr tehát tuti, ha jobban lesz, beköp a főnökénél, minket lecsukat, az én főnököm meg agyonüt, és agyonszid az " Én megmondtam."-jával. Mindenesetre nem tehetek most mást, csak várni, hogy végezzenek a műtéttel. Két óra múlva sikeresen kihozták a műtőből. Bevitték abba a luxus kórterembe ahol a csapattársam is feküdt majd leültem az ágya mellé. Még az altató hatása alatt volt, szóval még nem tudtunk kommunikálni. Teljesen belefeledkeztem a gondolataimba és az aggodalmamba, amikor halottam, ahogy lassan nyílik az ajtó.
- Monster, te mit keresel itt? Sose jössz be a kórházba. - néztem furcsán barátomra, aki mellém húzott egy széket és leült.
- Minden okés vele? - kérdezte az alvó beteget vizsgálgatva.
- Ja, szerencsére nem talált olyan szervet, ideget a golyó, csak a lábát.
- Értem... Nagyon aggódsz érte? - nézett a szemembe kicsit szomorkás tekintettel.
- Hát eléggé. Nagyon megijedtem, mikor megláttam a klubban. Tudtam, hogy baj lesz és meg akartam menteni, de nem sikerült. - csuklott el a hangom kicsit.
- Most úgyis az altató hatása alatt van, szóval válaszolhatsz őszintén. Neked tetszik ez a kis rendőr? - totál ledöbbentem a kérdésén, köpni-nyelni nem tudtam hirtelen.
- Mégis hogy jön ez ide? Meg egyáltalán honnan veszed ezt? - válaszoltam kicsit ingerültebben.
- Suga... A vak is látja, hogy bejön neked. Ha van egy szabad percünk, rögtön róla kezdesz beszélni, hogy mennyire rossz volt vele kiabálni, meg biztos jó fej, meg mit tudom én, már ott tartok, hogy ha el is kezdesz róla beszélni kikapcsolom az agyam. De ami dühítőbb, hogy a nevét sem tudod. - kiabálta egyre nagyobb hangerővel.
- Most mi a faszt ordibálsz egy kórházban? Ráadásul a beteg mellett, aki épp aludna! - akadtam ki totálisan.
- Hát nem veszed, észre mennyire fáj ez nekem? Jobban törődsz egy rendőrrel, akiről semmit nem tudsz, mint az állítólagos legjobb barátoddal. - na, itt kezdett leesni valami.
- M-már miért fájna? Hiszen mindig mindent megosztunk egymással és én mindig kérdezlek, hogyan érzed magad, de mostanában sose válaszolsz, csak rántasz egyet a válladon. - halkultam el és oszlott is el azonnal a mérgem, ahogy megláttam legördülni egy könnycseppet az arcán. - Monster.... Te szerelmes vagy belém? - nyögtem ki gombóccal a torkomban.
- Így pár év után csak leesik neked. Szerelemben sose voltál valami eszes. - mosolyodott el fájdalmasan.
Ah, mindent értek, a legjobb és egyetlen barátom másképpen gondol rám. Ez nagyon jó, majd szétvet az ideg. Most mégis mi a francot mondjak neki? Nem mehet emiatt tönkre semmi. Ahj Monster te idióta! Egyszerre két dologgal is nekem támad itt, aminek nem is voltam a tudatába, de le...
- Suga figyelsz?
- Cajj várjál, most éppen dilemmázok itt miattad. Mindjárt megbeszélem magamban, amit kell és utána figyelek. Adj öt percet!
Szóval, de lehet, igaza van. Hisz ha jobban belegondolok, tényleg mindig róla beszéltem és ez az aggódás sem normális. Hisz tényleg semmi közöm hozzá. Mindenesetre, valami megfogott benne, konkrétan nem tudnám megfogalmazni, de az nagyon erősen és ez nekem éppen elég.
- Monster... - néztem fel rá hirtelen, mire ő a hirtelen hangtól kicsit megijedt. - Mi van, mondtam, hogy mindjárt befejezem a gondolkodást.
- Jó, csak közben én is gondolkodtam.
- Látod milyen szar ha félbeszakít valaki? - bokszoltam a vállába játékosan, mire mindketten felnevettünk. - Én is nagyon szeretlek téged, de csak mint barátot. Tudom, mennyire fáj ez most neked, de én nem tudok rád úgy gondolni. Nekem tudod, ki tetszik.
- Persze, tudom. Nem is vártam igazából más reakciót, de ezt mindenképpen el kellett neked mondanom. Nem tarthattam tovább magamban, hisz rólad van szó, tehát jogodban állt tudni az igazat.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem. - majd megöleltük egymást, mint jó barátok, és együtt hazaindultunk ott hagyva a kis rendőrt, had pihenjen tovább.
Másnap délután munka után rohantam is be a kórházba. Esküszöm, alig bírtam ki, így is hamarabb elengedett Monster, mert tudta sokat nem tudna már velem kezdeni. Mikor odaértem az ajtaja elé, hangokat hallottam kiszűrődni, majd bekukucskáltam a kis ablakon. Ott volt az a három srác, akikkel a klubban is nyomult a kis rendőr. Jobb, ha megvárom, míg elmennek, jobb a békesség, hiszen elegem volt az izgalmakból most egy jó darabig. De azzal nincsen szerintem semmi gond, ha hallgatózok egy picit.
- Köszi, srácok, hogy bejöttetek meglátogatni.
- Ez a minimum, hiszen mi is aggódtunk érted nem csak az a...Tényleg ki is volt az a fickó, aki elhozott téged ide?
- Hát… izé, igazából a nevét nem tudom.
- Oké akkor azt meséld el nekünk hogyan találkoztatok, hogy ilyen jóban lettetek.
- Az első küldetésemen, ő a kis főnök az egyik maffiánál. De erről ti nem is tudhatnátok. Csak azért mondom el ezt nektek, mert bízom bennetek.
- Hallod, ha te jóban vagy ezzel az ürgével, az totál olyan mintha fekete rendőr lennél és segítenél nekik.
- De ez nem így van! Amúgy meg higgyétek el nagyon aranyos és gondoskodó.
- Úgy beszélsz, róla mintha bejönne neked.
- Hjaj, hagyjatok már fáradt vagyok, menjetek, aludni szeretnék. - nevetett.
- Jó-jó majd nem soká akkor találkozunk, jó pihenést főnök.
- Oké, sziasztok!
Már nyílt is az ajtó én pedig sikeresen el tudtam bújni mögé, így szerencsére nem vettek észre. Mikor meglátott pupillái teljesen kitágultak és egy csodálatos mosolyt villantott felém. Hát igen, egy enyhe szívinfarktus veszélye állt fenn nálam emiatt.
- Végre itt vagy. V vagyok. - hát dikk ez így valahogy sehogy se illett a képbe. Kicsit ledöbbentem és a nevetéséből ítélve eléggé vicces képet vághattam.
- Suga. - mást kajak nem tudtam kinyögni, inkább leültem a szokásos kis székecskémre az ágy mellett.
- Nos Suga, azt mondta Dr. Kim, hogy amennyiben lesz aki vigyázzon rám és segít ellátni a sebemet hazamehetek.
- Tényleg? Akkor beszélek is vele személyesen. Addig pakolj össze, mindjárt jövök. - és már rohantam is megkeresni Jin-t.
Megbeszéltem vele, meddig kell még pihennie, milyen gyógyszereket kell még szednie esetleg, hogy a sebet milyen módon kell kötözni. Aztán visszamentem V-ért, aki már útra készen állt. Lementünk a parkolóba, ahol már nyitottam ki a kocsit, hogy elmenjünk innen, amikor közbeszólt.
- Hallod, lehet, jobb lenne, ha most egyedül hagynál, és inkább felhívok valakit, hogy vigyen haza. Hiszen nem egy oldalon állunk, és már így is azt hiszik, hogy köpök a maffiának. Csak a baj származna belőle, ha lenne köztünk valami.
- Emiatt ne aggódj. Biztos nem fogják a társaid elmondani senkinek. Mellesleg, mit parázol, simán el tudok simítani minden ügyet. Ez szinte sértő rám nézve. - fontam össze a karom magam előtt sértődötten nézve rá.
- Igazából lehet Monsterrel jobban kijönnék. Amikor beszélgettetek az ágyam mellett, eléggé hasonlított a felfogásunk szerintem. - kezdett el vigyorogni és várta a reakciómat, ami sajna nem maradt el.
- Micsoda? Te mindent hallottál, amit mi ott beszélgettünk? Mi az, hogy jobban kijönnél vele? Na, elmész te a jó büdös... Szálljál be a kocsiba, és maradj csöndben, tuti csak a gyógyszerek beszélnek belőled! - adtam ki a parancsot, és V már engedelmeskedett is.
Láttam raja mennyire mulattatta az előbbi kisebb kiakadásom, és igazán élvezte. Micsoda egy pasi. Olyan életvidám és az a mosoly.... Tuti szerelmes vagyok belé, ez már biztos. De ha úgy vesszük Monster az áldását adta, V meg tuti kedvel. Ezt érzi az ember könyörgöm. Megint belefeledkeztem a gondolataimba, mert a mellettem ülő folyamatosan szólongatott mire észhez tértem.
- Suga, Suga, Suga ,Suga , Suga!
- Tessék? - fordultam hozzá hirtelen.
- SUGAAAAAAAAA!- ordított bele a képembe.
- Basszus! Mondom, hogy tessék!
- Jó, de most én nem figyeltem. - röhögött.
Hát ez kurva jó, milyen kis dilibogyó. Nagyon aranyos, igazán élvezetes vele beszélgetni, komolyan.
- Na, szóval, konkrétan fogalmad sincsen, én hol lakom ezért elnavigállak oda. Mert én biztos nem megyek hozzád! - jelentette ki mire én engedelmeskedtem, hiszen az még is csak túlzás lenne, ha rögtön hozzám vinném, aztán leesett.
- De várj már, nem emlékszel rá, hogy a múltkor konkrétan betörtem hozzád?
- Ja, azt nem lehet elfelejteni. –nevet. – De azóta elköltöztem szóval menj arra amerre én mondom.
Félóra múlva meg is érkeztünk egy albérletbe, ahol hemzsegtek a rendőrök. Valószínűleg egy rendőrtelep lehetett, mert kajak mindenhol ott voltak. Természetesen mikor leparkoltam és indultunk a lakása felé, mindenki ráköszönt V-re hiszen ismerték. Ám rám nagyon rossz szemmel néztek, hiszen valamennyire tudják, kivagyok, szóval eléggé para helyzet volt, de sikeresen feljutottunk a lakásába. Segítettem pakolászni neki, ám nem tudtam szó nélkül hagyni rossz érzésemet.
- Kurvára nyomasztó ez a hely. Mindenhol rendőrök meg dokik, konkrétan még tüsszenteni is félek. - V rám néz, majd lassan elkezd közeledni felém.
- Feloldjam a feszkót Suga? - mosolygott perverzen, majd a vállamnál fogva leültetett az ágyára.
- De a lábad, tudsz vele valamennyire mozogni? – kérdeztem aggódva.
- Ne aggódj nem olyan vészes, kemény vagyok. –kacsintott rám.
- Perverz. –mosolyogtam.
Majd kicsit feljebb csúsztam, hogy kényelmesen ülhessek, aztán V beleült az ölembe és azokkal a szép nagy szemeivel mélyen belenézett az enyémbe, majd lassan hozzá érintette a száját az enyémhez. Azonnal ráharaptam alsó ajkára, amitől felmordult kicsit, majd lassan érzékien elkezdtük mozgatni nyelveinket is. Hihetetlenül izgató volt, már ettől el tudtam volna élvezni, ám természetesen azt nem hagyhattam. Lassan felcsúsztak kezeim V hátán, majd le is vettem róla pólóját, és abban a pillanatban hanyatt is vágtam magam az ágyon.
- Te meg mit csinálsz? - pislogott rám értetlenül.
- Nagyon kívánlak, viszont kurva fáradt vagyok. Túl sokat kellett aggódnom miattad. Kényeztess, egy kicsit drága utána úgy intézem, hogy ne nagyon kelljen csinálnod a fájós lábaddal semmit.
- Ahj, még ilyenkor is figyelmes vagy... ah - harapott alsó ajkába majd rátapadt a számra.
Lassan elkezdett lefele jönni. Először a nyakamat harapdálta lágyan, majd feltűrte a felsőm és végignyalt a hasamon, amitől megborzongtam. Segítettem levenni a zavaró ruhát, majd át is tért nadrágomhoz. De nem csak egyszerűen kikapcsolta övemet és harapott rá büszkeségemre, áh, az túl snassz lett volna. Farmeron keresztül kezdett el izgatni, amitől totál kikészültem. Már eleve izgalmi állapotba kerültem tőle, így a farmer alapból kényelmetlen volt már, de így meg aztán, huh. Lassan, de tényleg idegtépően lassan húzta le rólam a még rajtam maradt ruhadarabokat, és elkezdte mozgatni a kezét nemességemen. Na, itt elégeltem meg kényeztetését inkább saját kezembe vettem az irányítást. Egy gyors helycsere után minden előkészület nélkül betettem neki.
- AAAH... Mit csinálszh ez fájh Sugaaaah! - kiáltott fel a fájdalomtól.
- Bocsánath de már nem bírtam továbbh kérlekh nézd el ezt nekemh. Majd a második menetben megbüntethetszh.
Megcsókoltam, majd elkezdtem masszírozni nemességét, hogy jobban ellazuljon, és ne fájjon neki annyira. Mikor már kezdett élvezetes hangokat kiadni, úgy gondoltam itt az ideje mozogni. Óvatosan csúszkáltam benne, majd mikor folyamatos nyögéseket adott ki tudtam, elértem célom, így szabad a pálya. Egyre erőteljesebben löktem, mire éreztem, ahogy teste egy- egy pillanatban megremeg.
- Sugggaaaahhhhaaaah. - nyúlt felém kezével, hogy csókot lopjon.
Ám én nem csak egy csókkal jutalmaztam meg, hanem egy szerelmes öleléssel is. Miközben ott ölelgettük egymást én felgyorsítottam, így egyszerre nyögtünk, és hallottuk egymás lélegzetvételét is. Már kezdtünk mindketten fáradni, amitől lelassítottam és löktem rajta egyet. Na, abban a pillanatban V háta ívbe feszült alattam.
- Haaaah még még egyet kérlekh annyira jóhérzéshhaaah. - nyögte halkan fülembe.
Úgy tettem, ahogy kérte és pontosan ugyanazt a pontot eltalálva közénk élvezet. Egy hosszan elnyújtott nyögéssel nyugtázta, hogy ő már a fellegekben jár, míg nekem kellett egy utolsó.
- Bírd khhi, lesz méghegyhh.
És egy utolsót lökve rajta én is elélveztem. Egyszerre nyögtünk fel az érzéstől. Élvezettel és fáradtan feküdtünk le az ágyba, egymással szemben összebújva. V befészkelte magát a nyakam alá én pedig átöleltem őt. Hallottam szuszogásából, hogy nemsokára elalszik, ezért kicsit megráztam, mert mondani szerettem volna neki valami fontosat, mire ő csak morgott egyet, hogy még éppen fogja hallani.
- Na így már sokkal otthonosabb ez a hely.

 (Na izé... Sikeresen visszakerültem én is XD Tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen sok idő kimaradt, de ígérem én is kárpótollak majd titeket :D Először is itt van nektek egy kis one shot és nemsoká hozom VÉGRE Nemesis Secret folytatását is :D Ééés fordításokkal is jövök ^^ Jó olvasást :D És kommentbe írjátok meg nyugodtan véleményeiteket :D

My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK 
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )