RM&Jimin Yaoi OneShot

A nézőpontok váltakozni fognak, de nem sűrűn. Remélem senki számára nem lesz bosszantó.
Hosszú OS következik amikben a fiúk nem idolok!
Raiko ötletéből.


Jimin POV


Van az a szint, mikor már olyan régóta ismerjük a barátunkat, annyi mindenen mentünk keresztül vele, hogy úgy érezzük, szinte a testvérünk. El nem tudunk képzelni nélküle egy napot, hiába nem egymás szomszédjai vagyunk. Nem bírjuk megállni, hogy a legkisebb apróságot meg ne osszuk vele, mert ő mindent tud rólunk, minden egyes apró titkunkat, ismeri minden rezzenésünket és kifejezésünket, szavaink mögé lát még akkor is, ha a legtökéletesebb álcát öltjük megtévesztve azzal másokat. Ő akkor is tudja, mire gondolunk, hogyan érzünk, mit szeretnénk igazából.
-Attól a sok gyerektől kezdett szétrobbanni az agyam. - sétáltunk egy meleg nyári napon végre a parkban, miután kiszabadultunk az állatkertből. Pedig ha rajtam múlt volna biztos nem említem meg, mennyire nem érzem jól magam, hiszen Namjoon imádta az állatkertet, de ő szerencsére észrevette rajtam a szenvedést.
-Kicsit tényleg idegesítőek voltak. Nagy hangzavar, sok ordibálás, meg a lábunk alatt cikázó kicsik. Féltem, rálépek egyikükre. - nyugtatott meg, hogy őt is zavarta bár tudtam, hazudik.
-Ígérem legközelebb kibírok egy napot, hogy végignézzünk minden állatot.
-Áhh, - rázta fejét - annyira nem vonz. Ennyi bőven elég volt.
-Oké. Huhhh! - értünk oda a park közepén álló tóhoz, mely ezen a nyári napon megkönnyebbülést nyújtott - Itt sokkal jobb idő van. - mentünk közelebb a parthoz, majd le is ültünk pár méterre a víztől a fűbe - Még mindig kitartó a lány? - kérdeztem Namot, amint láttam, hogy morcosan nyomkodja telefonját.
-Igen. Pedig megmondtam neki kerek-perec, semmit sem akarok, de egyszerűen nem érti. Állandóan ír.
-De ne válaszolj neki! Csak megunja.
-Hát nem szoktam, hidd el. A sokadik üzenete után küldök általában egy smileyt és ennyi. - nyomkodta tovább mobilját - Ezt nézd! - vigyorgott, majd közelebb jött hozzám és mutatott egy nagyon aranyos videót.
-Cuki kutyus.
-Várd ki a végét!
-Oké... szegéééény! Jaaahj! - sajnáltam meg a balszerencsés kölyköt, de közben valahol tényleg vicces is volt, mert Nam viszont nagyon nevetett - De gonosz vagy.
-Hát de vicces! Nem tudok rajta segíteni és semmi baja nem lett, szóval vicces. - tekert tovább egy következő videóra.
Sokáig ültünk ott, miközben egyre mókásabb jelenetekbe futottunk és végül jobban éreztük magunkat, mintha az állatkertben tovább sétálgattunk volna. Kellemes idő volt a tó partján, így észre sem vettük hogyan repülnek a percek, csak mikor Namjoon telefonja reklamált, kezd lemerülni az akkumulátor.
-Francba! - tette is el rögtön - Nem hoztam magammal akkubankot.
-Nem gond. Úgyis elszállt az idő, már a fenekem is elültem. Átjössz játszani? Azóta sem vittem végig a Jade Dynastyt. Egyedül rohadt nehéz. - álltam fel és leporoltam magam.
-Jah. Csak előbb kikérném a véleményed valamivel kapcsolatban. - követte példám.
-Igen? És mivel, hogy így külön kiemeld? Biztos komoly.
-Az igazat megvallva. Már rég fontolgatom a dolgot, csak kicsit féltem. - állt meg velem szemben és olyan idegesnek láttam, mint talán azelőtt még soha, pedig évek óta ismertük egymást.
Nem volt képes azonnal kinyögni, mi a baja, pedig ő mindig tudta, hogy fejezze ki magát. Sosem voltak gondjai a szavakkal és nem akadt bele saját mondatába, most azonban össze-vissza hadovált barátságról, meg családról, szerelemről és nehézségeiről, nekem pedig fogalmam sem volt, mit szeretett volna ezzel mondani, így csupán hallgattam. Őszintén, sosem tudnám felidézni, pontosan miről is beszélt, mert egycsapásra mindent elfelejtettem, mikor végre összeszedte magát és inkább tettekben fejezte ki, mi is foglalkoztatta már olyan régóta. Az a pillanat egy örökkévalóságnak bizonyult számomra ott, a tó hűvös partján, miközben egy másodperc alatt felforrt a vérem csókjától. Akkor még nem gondolkodtam el azon, mit is érzek, csupán reflexből cselekedtem miután magamhoz tértem. Ellöktem és láttam szemeiben, ettől félt a legjobban. Kétségbeesetten várta, hogy megszólaljak, valamit tényleg mondjak, tájékoztassam, hogy ez volt utolsó közös pillanatunk, vagy nem, esetleg adjon időt, én viszont... csak megfordultam és vissza se nézve hazamentem. Nem tudtam, mit mondhatnék, mit kellene mondanom, hiszen azt sem tudtam, mit érzek, így ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Attól a pillanattól kezdve sajnos barátságunk meredek zuhanásba kezdett. Napokig nem írtunk egymásnak, mert nem tudtuk, mit kéne. Végül én törtem meg a csendet és szerintem, ha nem tettem volna meg, akkor soha többé nem állunk szóba. Ám nem mondtam semmit a történtekről, soha nem hoztam fel. De ő sem. Nem említette többé, hogy ezen gondolkozik, vagy probléma neki. Egyetlen szót sem szólt erről, a miértjéről sem, én pedig azt hiszem féltem is kérdezni, így a téma feledésbe merült csupán egy apróbb nyomot hagyva maga után. Ugyanis Namjoon többé nem jött olyan közel hozzám, mint azelőtt. Tartotta a biztos távolságot, ám persze fogalmam sem volt, hogy ez most az én hallgatásom miatt van, vagy egyéb okokból, de végül rájöttem. Abban a pillanatban, mikor bemutatta nekem élete első komoly kapcsolatát úgy éreztem tudom, miért maradt távol tőlem. Mert ő egy fiú kezét fogva állt elém majdnem olyan idegesen, mint azon a napon, mikor legelős csókunk esett meg. Én pedig hasonlóan reagáltam, ám ezúttal nem mentem el szó nélkül. Akkor sem tudtam, mi az amit érzek, de azzal viszont tisztában voltam, mit kell mondanom, így gratuláltam neki, amitől láthatóan megnyugodott és boldog volt. Elmondtam neki, hogy támogatom, hiszen a legjobb barátom, testvérem és mennyire örülök szerelmüknek, mert tényleg ez volt az egyik érzés, de hogy mi volt az a másik, ami bennem motoszkált, csak sokkal később értettem meg. Míg azonban ez nem történt meg addig próbáltam elnyomni magamban. Így lett nekem is barátnőm, ahogyan telt az idő. Nem is egy, mire megtaláltam azt, kivel összeköltöztem és végre felnőttnek éreztem magam. Ám akkoriban már nagyon ritkán találkoztunk Nammal, mondhatni soha, hiszen dolgozott ő is a lakása miatt, építette életét és én is igyekeztem megteremteni azokat a feltételeket, amiket egy férfinak illett a barátnője számára. Így Namjoon nem is találkozott a párommal soha, ő pedig nem tudott Namról szinte semmit, mert alig tartottuk a kapcsolatot. Ez viszont csak akkor tűnt fel nekem, mikor barátnőm elrángatott állatkertbe és ott feltörtek a régi emlékek.
-Na, most jönnek az oroszlánok. Imádom az oroszlánokat. - sétáltunk tovább, amint a térképet nézegette.
Engem viszont nem érdekeltek, mert rosszul éreztem magam. Rengeteg gyerek volt ott akkor is, hatalmas hangzavar, ricsaj, amitől sokszor magamat sem hallottam, miközben attól rettegtem, feldöntök egy kicsit és kapok a fejemre, holott ő keringett lábaim körül. Ugyanaz volt a felállás, mint akkor, mikor Namjoonnal mentünk ugyanoda, egy eltérést leszámítva. Ő észrevette, nem érzem jól magamat, barátnőm nem.
-Hatalmas a tömeg, nem fogunk látni az oroszlánokból semmit. - próbáltam sugallni neki, hagyjuk ezt.
-Azért menjünk, hátha. - fogta meg kezemet és vitt magával.
-Nem sokszor jártam itt életemben. Azt hiszem talán egyszer ezelőtt egy régi barátommal.
-Azóta biztos sok dolog változott. - mosolygott rám.
-Hát nem tudom. Az igazság az, hogy nem töltöttünk itt sok időt pont emiatt a hangzavar miatt. Meg a sok gyerek miatt, akik ugyanígy rohangáltak körülöttünk.
-Nem szereted a gyerekeket?
-De igen, csak... az itt lévők olyan hangosak, virgoncak és figyelmetlenek.
-Minden gyerek ilyen. A mieink is ilyenek lesznek. - nézelődött jókedvében, nekem azonban végleg elszállt minden boldogságom attól, amit mondott.
Nem azért, mert nem szerettem volna a gyerekeket, nem is azért, mert nem akartam volna. Szerettem volna kicsiket, de... nem tőle. Erre akkor ébredtem rá, mikor mondata után pánik fogott el és legszívesebben úgy otthagytam volna, mint a múltban Namjoont, de nem tettem meg. Inkább befogtam nyafogó számat és a továbbiakban jó arcot vágtam mindenhez, miközben gondolkozni kezdtem, van-e értelme a kapcsolatunknak, ha én így érzek. Több napon keresztül szinte csak ez járt a fejemben, de nem mertem elmondani senkinek, pedig nagyon szerettem volna. Segítségre lett volna szükségem, hogy döntést hozzak, melyre magamtól képtelennek bizonyultam, de senkit sem éreztem magamhoz elég közel ahhoz, hogy ezt megosszam vele. Csupán egy ember volt, aki képes lett volna segíteni, így hozzáfordultam. Igaz ritkán beszéltünk már, de ő akkor is ugyanaz a Namjoon volt számomra, akivel együtt nőttem fel, ezért mertem a semmiből egy ilyen hatalmas gonddal felbukkanni életében. Nem esett volna rosszul, ha elküld, vagy elhalasztja a beszélgetésünket, megértettem volna, ám ő nem így tett. Minél hamarabb szerzett szabad perceket magának, hogy átjöjjön hozzám egy olyan estén, mikor még egyedül voltam otthon és segítsen rájönnöm, mit is szeretnék.
-Azért költöztem össze vele, mert úgy éreztem, ő az igazi. - ültünk az étkezőasztalnál egy-egy tea társaságában - Még az esküvőt is el tudtam képzelni, meg a családot. De mikor kimondta, hogy a "mi gyerekeink"... ez mintha összetört volna bennem. Nem értem magamat.
-Talán csak kapuzárási pánik. - próbált nyugtatni - Adj magadnak időt. Próbáld meg, hogy kicsit kimozdulsz a munkával teli hétköznapokból, kikapcsolódsz. Hátha segít. Elvégre a gyerek nem most lesz, arra még van időd, azt pedig használd ki.
-Lehet azt kéne.
-Mikor voltál utoljára moziban? Vagy csak iszogatni a haverokkal.
-Állatkertben voltunk nem rég. - sóhajtottam nagyot.
-A pároddal?
-Igen.
-De én nem olyanra gondolok. - mosolygott - Hanem olyasmire, amikor barátokkal mész. Amikor elengedheted magad, kibeszélheted magadból az aggodalmaidat, ahogyan most.
-Nem járok már el sehova. Mindenki családon gondolkozik és dolgozik. Nincs kivel.
-Akkor menjünk el együtt mi! Mit szólsz hozzá? Egy mozi a hétvégén? Biztos jót fog tenni. Megnézheted a nők fenekét büntetlenül. - próbált kicsit felvidítani, hogy ne rágódjak folyton a gondolataimon.
-Nem vagyok olyan. - mosolyogtam.
-De ettől majd még megteheted. Nos?
-Rendben. Úgyis olyan ritkán találkozunk. Biztos van mit mesélned. Tuti van jobb témád a gondjaim helyett.
-Hát lehet. - kuncogott - De most miattad vagyok itt. Akkor hétvégén mozi.
-Igen.
-Szuper... szeretnél még beszélni az aggodalmaidról?
-Nem tudom. Ennyi nagyjából, nem tudok dönteni. - kezdtem forgatni teáscsészémet, miközben újra rátapasztottam tekintetemet is.
-Kell egy kis idő ehhez. Én nem dönthetek helyetted, csak tanácsot adhatok, azt pedig megtettem. Igyekszek majd segíteni.
-Köszönöm Nam. - pillantottam fel mindig kedves arcára.
-Ez a dolgom... Megvan még a playstation?
-Igen. - vigyorogtam.
-És kijátszottad a Jade Dynastyt?
-Azóta sem.
-Akkor míg haza nem ér a hölgyemény, játszunk kicsit! Csak a régi szép idők emlékére.
-Remek ötlet! - hagytuk is ott az asztalt.
Tényleg tökéletes ötlet volt, hiszen az az egy-másfél óra játék annyira kikapcsolt és ellazított, hogy hosszú napok után először éreztem felhőtlenül boldognak magam. Nem jutott eszembe egy pillanatra sem az a probléma, ami annyira zavart és aludni sem hagyott. Csak a játékra koncentráltam Nammal úgy, ahogyan régen is mindig, mielőtt minden megváltozott volna.

Ezzel elkezdtük feleleveníteni barátságunkat, aminek talán én örültem a legjobban. Olyan dolgot hozott az életembe ami már nagyon hiányzott. Lazaságot, vidámságot, a maga tiszta boldogságát, melyet minden alkalommal éreztem a közelében. Talán ezért imádtam vele lenni annyira, hogy már a puszta gondolattól is jó kedvem támadt, mikor eszembe jutott, másnap kimozdulok otthonról a régi barátommal. Ezt a boldogságot pedig párom is megjegyezte és előnyeit felhőtlenül kiélvezte, hiszen Namjoontól mindig jó hangulatban, fülig érő mosollyal váltam el, így őt is úgy öleltem este magamhoz, hogy szinte ragyogtam ettől a jókedvtől. Úgy éreztem, tényleg ez hiányzott csak, egy barát és némi szabadság, mielőtt még véglegesen lehorgonyoznék. Ám egyik kiruccanásunk alkalmával feltűnt valami. Egy új érzés amire először azt hittem, csak féltékenység, hogy elvesztem a barátomat. Biztos voltam benne, csupán ezért nem szimpatizálok Namjoon párjával, ki fiatalabb volt nála, de még nálam is, mikor egyszer elhozta magával, hogy megismerjem. Amikor igent mondtam az ötletre, akkor még nem számítottam ekkora ellenszenvre részemről. Azt hittem boldog leszek, hogy Nam boldog, de valamiért haragudtam. Talán azért amiért velem nem olyan boldog, mint azzal a másik fiúval. Lassan elkezdtem ezen is rágódni és csupán annyira jutott buta elmém, hogy biztos a barátságunkat féltem semmi többet, ám néhány történés merészen más irányokba terelte elmélkedésemet.
-Mi a baj? - bökött oldalba barátnőm egyik este, amint a kanapén heverészve néztük a tévét.
-Hmm?
-Mi a baj? Mostanában olyan... más vagy. Mintha aggódnál valami miatt. Sokszor nem vagy itt és látom rajtad, nagyon gondolkozol.
-Semmi.
-Összevesztetek Namjoonnal valamin?
-Ezt honnan veszed? - lepődtem meg kérdésén.
-Pár hete már nem boldogan jössz haza. Nem olyan felszabadultan. Inkább ideges vagy, feszült. Olyankor mindig hajnalig vagy fent, hiába várok rád az ágyban.
-Hmm... pedig nem vesztünk össze. Csak... furcsa témákat feszeget és... aggódok miattuk. - találtam ki valami hazugságot, bár félig igaz volt.
-Nem jönnek ki jól a barátnőével? - nem, páromnak egy szóval sem említettem, hogy az én Namjoon barátom meleg.
-Hát... mostanában bántja néhány dolog és nem tudja, érdemes-e folytatni a dolgot. - vetítettem ki rá a saját gondomat. Azért mégis csak könnyebb valós problémával dolgozni, mint egy kitalálttal.
-Értem. Már azt hittem féltékeny vagy rájuk, mert valamiben jobbnak látod az ő kapcsolatukat a miénknél. - fordult vissza a tévé felé mosolyogva - Milyen hülyeség, nem is tudom, hogy jutott eszembe összehasonlítani két párkapcsolatot. - nevetett - Azért a gondjára visszatérve, próbálja megbeszélni a barátnőjével. Az a legegyszerűbb.
-Igen. - meredtem páromra - Igazad van.
Ekkor esett le, mi az, ami annyira bánt. Ő mondta ki, bár nem pont úgy, ahogyan éreztem. Féltékeny voltam, nagyon. De nem arra, hogy Nam jobban mulat barátjával, mint velem, vagy a kapcsolatuk jobb a miénknél, hanem... hogy vele van és nem velem, hogy vele boldog és nem CSAK velem. Éreztem, ez nem baráti féltés, hanem sokkal több. Egy teljesen más fajta féltékenység. Ez a felismerés nagyon ledöbbentett, mondhatni szíven ütött. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is így fogok érezni, hiszen... én nem voltam meleg, de valamiért rettentően bosszantott, amiért van valakije, pedig boldog vele, viszont... olyan hülyének éreztem magam. Nem tudtam mit akarok, mit kéne tennem, hogyan oldjam meg ezt a lelki bajom, hiszen megoldás nem létezett rá. Boldognak kellett volna lennem, hogy ő boldog, ehelyett azt szerettem volna, ha egyedül marad, de akkor nem lett volna boldog. Ez még nagyobb lelki vívódást okozott, mint amivel azelőtt dolgom volt, hogy tudtam volna, mi is a pontos bajom. Bár így sem értettem magamat teljesen.


RM POV

Örömmel mutattam be páromat Jiminnek, ám rengeteg energiába fájt nekem. Megjátszani, hogy maradéktalanul boldog vagyok nem volt egyszerű. Ugyanis mióta Jimin újra felbukkant az életemben a kapcsolatom lassan kezdett összeomlani. Egyre kevésbé szívesen töltöttem az estémet páromnál, igyekeztem inkább kihúzni magamat a közös programok alól és már nem vonzott annyira, még ruha nélkül sem partnerem az én ágyamban feküdve. Örültem Jiminnek nagyon, de nem gondoltam volna, hogy a jelenléte ennyire felforgat majd mindent és felébreszti azokat az érzéseket, melyeket azon a bizonyos napon a tóparton olyan mélyre temettem. Álmomban sem hittem volna, ám megtörtént, én pedig a lehető legrosszabbul kezeltem. Azt hiszem azzal, hogy bemutattam neki páromat ki akartam csalni belőle valami olyan reakciót, amire semmi esély sem volt. Azt szerettem volna elérni, ha kikel magából és mindent megtesz, hogy megszerezzen magának, de ez reménytelen volt, hiszen neki barátnői voltak, nem pedig pasijai. Nem tudom mit gondoltam, miért tettem meg ezt a gyermeki tettet, de egy biztos, semmit sem segített, inkább rontott a helyzeten.
-Ma sem jössz át? - kérdezte a telefonban párom tőlem, hogy az estét nála töltöm-e.
-Nem tudom. Fáradt vagyok. - sétáltam haza munka után.
-Értem... Jimin?
-Mi van vele?
-Megint rá gondolsz, igaz? - de nem válaszoltam. Annyit beszélgettünk Jiminről mióta ennyire felborult bennem minden, hogy nem akartam még jobban megbántani. Mert ő látott mindent, tudta jól, mit is érzek, ami miatt egy szörnynek gondoltam magam, mert kellett volna annyi tartásnak lennie bennem, hogy ezek tudatában szakítok párommal, de mégsem tettem meg. Erőltettem, ahogyan ő is, amibe lassan mindketten készültünk belerokkanni - Figyelj Nam én... Átgondoltam a dolgot és nagyon szeretlek...
-De? - kérdeztem vissza pár pillanat csend után.
-Ne bírom ezt. Akármennyire azt mondtam, próbáljuk meg és nem zavar a dolog... de. Nagyon zavar és nagyon fáj.
-Nem akartam ezt neked. - álltam meg a járda kellős közepén.
-Tudom. De kérlek ma este ugorj át. Összeszedtem a cuccaidat.
-Értem.
-Mikor érsz ide?
-Lepakolok és megyek is. Max egy óra.
-Rendben. És köszönöm.
-Sajnálom. - dörzsöltem meg orrnyergemet, hogy végül ilyen csúnyán, de mégis szépen lett vége egy ennyire mély kapcsolatnak, melyet olyan hatalmas tervekkel indítottam.
-Csak... siess.
-Sietek.
-Szia! - köszönt el tőlem és letette.
Nem várta meg, hogy én is elbúcsúzzak, de megértettem. Ha fordított helyzetben lettünk volna akkor lehet, én sokkal hevesebben és butábban kezeltem volna ezt, de az biztos, hogy eddig nem jutottunk volna el. Túlságosan féltékeny vagyok arra, ami az enyém, ha pedig nem lehet teljesen az enyém, akkor megválok tőle. Ezért én biztos vagyok benne, hogy hatalmas veszekedést csaptam volna, megpróbáltam volna magamat teljesen eltiltani Jimintől, aminek egy sokkal hamarabb bekövetkező, hevesebb, tányértörő szakítás lett volna a vége. Viszont párom annyira nyugodtan kezelte, hogy ezért nagyra becsültem őt és felnéztem rá, hiába volt fiatalabb.
-Had mondjam el, szörnyen érzem magam. - álltam ajtajában hátamon a táskával, melyben maradék holmim volt, amit még nem hordtam tőle haza Jimin felbukkanása óta - Borzalmas teremtmény vagyok, amiért ennyire megkínoztalak félelmemben. Nem érdemelted ezt. Te sokkal tisztább vagy nálam. Jobb jár neked egy magamfajta gyáva, önző alaknál.
-Nam, én szerettelek és biztos vagyok benne, hogy te is engem, amíg Jimin fel nem bukkant. Nagy bátorságra vall, hogy elmondtad nekem, mit érzel. Igen, félsz, de nem amiatt, hogy egyedül maradsz. Amint felbukkant Jimin én megszűntem számodra, csak a szokás tartott mellettem. Te attól félsz, hogy Jimin majd ugyanúgy magadra hagy, ahogyan azt a múltban tette miután kinyíltál neki. Nem az egyedülléttől, hanem az ő hiányától rettegsz. Kívánom neked, hogy ezt ne kelljen újra megélned, mert nem érdemled meg.
-Én ezt most nem így gondolom.
-Pedig így van. Sok sikert Nam! Ha pedig meggondolod magad, akkor időben. Nem fogok örökké várni rád.
-Inkább ne várj rám, hanem nélkülem legyél boldog.
-Megpróbálok. Öröm volt veled ez az idő és sosem felejtem el.
-Ugyanígy gondolom.
-Viszlát Nam!
-Viszlát Minhyuk! - köszöntem el tőle végleg, majd hazaindultam.
Ám nem tudtam egyenesen hazamenni. Akármennyire is nem volt javasolt a park este, én mégis kimentem és meglátogattam azt a tavat, ahol sok évvel azelőtt darabokra tört szívem. Csak álltam ott és nem gondoltam semmire. Megnyugtatott az a hely mindazok ellenére, hogy mennyire felkavaró emlékek fűztek hozzá. Talán azért volt annyira békés, mert ott történt meg először és utoljára, hogy Jimint megcsókolhattam. Azon a helyen életemben először és utoljára esett meg, hogy Jimin olyan közel állt hozzám, annyira mélyen megérintett ott legbelül, ami azóta annyira sajgott miatta. Ezért mehettem oda. Az érzésért, hogy Jimin még velem van, holott már régóta mérföldekre járt tőlem és csupán csak az alakját láttam a lemenő Nap fényében, amint lassan belesétál a csodálatosan ragyogó égitestbe, amivel odakerült, ahova tartozott. A legtisztább és legártalmatlanabb világba, mely mentes volt az olyan szörnyektől, mint én.

Nem tudom, mennyi időt töltöttem ott a tó partján, de rengeteg lehetett, mert mire visszaindultam sok kedvenc helyem, melyek általában éjfél után zárnak, már üresen álltak. Ebből gondoltam, későre járhat és hogy másnap biztosan szidni fogom magam emiatt a döntésem miatt, mert hulla leszek reggel. Ezért nagyon siettem, hogy a hazavezető hosszú utat minél hamarabb megtegyem, hiszen a park korántsem esett útba. Inkább hatalmas kitérő volt.
-Nam? - hallottam meg Jimint, kit lendületesen beelőzve észre sem vettem, ám hangjára azonnal megálltam és visszafordultam.
-Jimin?
-Mit keresel itt?
-Én... páromtól jövök. És te?
-Őőőő... lejöttem sétálni, mert nem tudok aludni a gondolataimtól. - valóban nagyon gondterheltnek tűnt.
-Értem. - gondolkoztam el, majd kicsit forgolódva végül döntöttem, de a mai napig nem hiszem el. Hogyan mondhattam ezt neki? - Feljössz? Hátha tudok segíteni és tudsz majd aludni? - ajánlottam fel neki segítségemet.
-Hát nem tudom én... Úgysem fogok még néhány óráig lefeküdni, szóval... legyen. - határozta el magát, mire felsóhajtottam. Azt hittem nemet fog mondani, de örültem, hogy végül rábólintott, habár tudtam jól, csak barátként látogat meg, semmi egyebet nem várhatok tőle.
Így maradék utamat hazafelé már nem egyedül tettem meg, hanem Jiminnel oldalamon, kit lendületesen faggattam problémáiról, de alig válaszolt. Kikerülte a kérdéseimet, vagy ő sem tudta, mit mondjon nem tudom, ám azt igen, hogy nem sok értelmét láttam annak, amit magyarázott. Ezért ráhagytam, nem kérdeztem vissza, még ha nem is értettem egy szót sem, mert jobbnak láttam, ha kibeszéli magából ami bántja, hiszen az sokszor többet segít, mint egy épkézláb tanács.
-Csak óvatosan, nagyon forró. - tettem le elé egy teát, mert kávéval nem mertem megkínálni, majd leültem vele szemben és csak figyeltem.
-Teljesen össze vagyok zavarodva. Mióta mélyebben beszélgettünk egyik este azóta nem tudom, mit akarok. Annyi minden kavarog bennem. De nem kéne. Vagyis kéne, mert így sem jó. Nem tudom magamban tartani már ezt. Túl sok. Megoldásom viszont nincs. Kiadni sem tudom. - beszélt össze-vissza én pedig tényleg nem láttam ebben egyáltalán logikát.
-Megint a gyerek dolog?
-Is. Meg az értelme az egésznek. De igazából más jobban zavar. Bár nem tudom... annyira nem tudom mi van. Ez így nem jó!
-Ebből nem sokat értek ám Jimin. - mosolyogtam rá, hátha kicsit meg tudom nyugtatni ezzel - Mi lenne, ha elmondanád a konkrét problémád? Akkor lehet, még segíteni is tudnék?
-Hmm... - sóhajtott nagyot - Legyen. - pillantott végre rám - Miért kellett megcsókolnod?
-Tessék? - döbbentem le. Miről beszél, én nem is csókoltam meg, csupán egyszer egész életemben, de az már nagyon rég volt.
-Akkor ott a parton. Miért kellett ezt tenned?
-Jah... hogy az... - hát elértünk ide. Ahhoz a kínos beszélgetéshez, melyet már évekkel korábban abban a pillanatban kellett volna lefolytatnunk, amikor ennek ott volt a lehetősége, mégsem tettük. Inkább húztuk az időt, míg el nem érkeztünk egy újabb pillanathoz, egy újabb lehetőséghez, ide - Már nagyon régen volt ez Jimin. Mit számít most az évek távlatában ez?
-Mert nem hagy nyugodni.
-Mi? - lepődtem meg.
-Emiatt nem tudok aludni, forgolódok és semmi másra nem tudok gondolni csak arra, hogy miért? Miért csináltad?
-Ha ez izgat ennyire, akkor ilyen sok év után elmondhatom. Azért tettem, mert beléd szerettem az együtt töltött idő alatt. Kíváncsi voltam, hogyan érzel, mivel pedig legjobb barátom voltál meg mertem lépni az első lépést.
-De... sohasem mondtad, hogy meleg vagy.
-Mert én sem tudtam, amíg rá nem jöttem, hogy irántad máshogy érzek, mint ahogyan kellene. Végül két legyet ütöttem egy csapásra. Szerencsére pedig az egyiket elfogadtad és nem löktél el magadtól. Ezért hálás vagyok. - villantottam egy halvány mosolyt felé, hogy véletlenül se érezze magát rosszul, amiért úgy otthagyott akkor. Hiszen már kihevertem többnyire azt fájdalmat, nincs miért sajnálkoznia, amúgy sem segítene.
-Nem tudtam kezelni a helyzetet, éppen ezért lett rossz vége. - merült el teáscsészéjében tekintetével.
-Lehetett volna rosszabb is. Akkor most nem ülnénk itt. - mosolyogtam rá már teljes örömmel, hiszen tényleg boldog voltam, hogy legalább barátként teljesen az enyém.
-Amiatt a csók miatt vagyok itt. - nézett újra rám komoly tekintetéve és éreztem, valami nagy dolgot készül megosztani velem - Azért beszélgettünk aznap este a barátnőmmel, mert rágódtam egy érzésen, amit nem tudtam hova tenni. Eleinte azt gondoltam, csak olyan féltékenység, hogy majd elvesz tőlem téged a párod, mint barátot és soha többé nem leszünk már olyan viszonyban, mint a múltban. De amikor elbeszélgettem a párommal, akkor ő mondott valamit, amit hülyeségnek tartott, de valahol igaza volt. Tényleg féltékeny voltam rád, de nem a barátság miatt. Arra jöttem rá, nem szeretem, ha valaki az oldaladon van aki nem én vagyok, még ha én nem is lehetek a párod. Egyszerűen bosszant a tudat, hogy mással vagy. De közben. - sóhajtott nagyot és visszatért a csészéhez - Ennek semmi értelme.
-Akkor... most igazából elköszönsz tőlem örökre? - vetettem fel kérdésemet a bennem kavargó érzések unszolására. Egyszerre voltam boldog, hogy ennyire fontos vagyok neki és szomorú, hogy  ezzel biztosan azt akarja mondani, többet ne találkozzunk.
-Arra képtelen lennék. Nem értem magamat. Én nem vagyok meleg, közben viszont sokszor azon kaptam magam, hogy rád gondolok, mikor este... együtt voltunk. - játszott idegesen a csészével, miközben engem sikerült megnyugtatnia, majd újra feszülté tennie - Én nem ilyen vagyok és mégis. Van ennek valami értelme? - várt tőlem választ.
-Van. - mosolyogtam.


Jimin POV

-Biztos? - sóhajtoztam - Mert én nem látom semmi értelmét. Nem tudom mi van, ki vagyok, mit érzek, mit tegyek. Mintha... teljesen elvesztem volna egyik pillanatról a másikra. - támasztottam meg fejemet tenyereimen és csak a gőzölgő teát bámultam.
-Ezen mentem át én is, csak veled. Akkoriban nagyon féltem, így nem mertem elmondani senkinek és egyedül kellett megküzdenem vele, míg rá nem ébredtem, mit is érzek. - adott választ, amit annyira reméltem tőle. Rámeredve ittam minden szavát, hiszen megoldást kínált - Persze van, aki tényleg a barátságot félti, erre pedig hamar rá is jön és kihátrál a dologból, de többnyire nem ez az oka ennek, hogy a világod a feje tetejére állt. Belém szerettél, csak még nem tudod elfogadni, mert számodra nem ez a normális. Teljesen szembe megy az értékeiddel, ezért küzdesz vele ennyire. - igaza volt. Ahogyan kimondta, hogy szerelmes vagyok rádöbbentem, valóban ezt érzem. Minden szavával felnyitotta a szemem és végre láttam a valóságot, ami addig rejtőzködött, amivel addig annyit küzdöttem, pedig nem is tudtam, mi az. De ha tudtam volna, lehet hamarabb elfogadom, akkor pedig nem szenvedtem volna ennyit.
-Igazad van. - pirultam el fülig - Teljesen igazad van.
-Nem tudom, hogy ennek most örüljek-e, mert még mindig ott a saját értékrended. Sokan azért még mai napig félnek ezt elfogadni és inkább mélyen eltemetik. - magyarázott tovább, míg én gondolkoztam. Hirtelen tisztává vált minden érzésem és ha már ott voltam helyben, szerettem volna megoldani az általuk okozott problémát, választ kapni a felmerülő kérdésekre, míg van lehetőség, nem pedig elmenni úgy, ahogyan azon a napon a tópartról. Ezúttal nem akartam gyáva lenni, nem akartam elhallgatni, halogatni semmit, az igazat akartam, még ha az fáj is. Ezért felkeltem helyemről - És akkor persze öregkorukban, mikor már egész nap ráérnek, rádöbbennek arra, mennyire nem voltak boldogak és hogy egész életüket szerelem nélkül élték le, mert... Mit csinálsz Jimin? - hagyta félbe mondandóját, miközben átmásztam az asztalon.
-Megteszem azt, amit évekkel ezelőtt kellet volna. - csókoltam meg ezúttal én őt, hogy tudjam mi az, amit igazán szeretnék. Rájöttem. Jó döntést hoztam, hiszen ráébredtem, őt szeretném mindennél jobban. Hogy imádom csókolni, hogy imádok vele lenni és ha tehetném, minden egyes másodpercem a közelében tölteném. Hogy borzalmas döntést hozott a múltbeli fiatal, rémült énem, amit most szeretnék kijavítani, már ha ez lehetséges. - Igazad van. Szerelmes vagyok. - váltam el tőle, ő pedig hatalmasra nyílt szemekkel pislogott fel rám melyekben különös dolgot láttam - Menthetetlenül beléd szerettem. Sajnálom, hogy a múltban nem tudtam ezzel mit tenni, hogy ennyire rosszul viszonyultam a vallomásodhoz. Megpróbálom majd helyrehozni, ha valaha lesz rá alkalmam, hiszen... hiszen neked van párod! Úristen! - másztam le az asztalról - Neked van párod! Miket csinálok, te jó ég! - legszívesebben elsüllyedtem volna zavaromban miközben csak arra tudtam gondolni, ő másba szerelmes, mással van együtt és valószínűleg hatalmas ostobaságot követtem el, ami mellesleg rendkívül pofátlan is volt. Nem mondjuk el szerelmünknek, hogy szeretjük, ha ő mást szeret, hiszen nem akarjuk ezzel kínozni. Ha mással boldog nem rondítunk bele az életében. Istenem, de szégyenkeztem emiatt a tettem miatt. Rá sem mertem nézni.
-Már nincs.
-Tessék? - kaptam rá tekintetemet. Jól hallottam?
-Azért jöttem tőle haza az este - állt fel az asztaltól. - Mert kidobott. Miattad. Amikor újra felbukkantál én tudtam, mit érzek és nem lett volna fair vele szemben, ha ezt nem tudatom vele. Szakítanunk kellett volna már akkor, de ő nagyon szerelmes volt és küzdött. De ma végleg feladta. Végül is nem szállhatott versenybe veled, toronymagasan első vagy mindig mindenben. Viszont azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyesmit érzel... Pedig, ha tudtam volna... sokkal hamarabb léptem volna. - állt ott előttem és újból szerelmet vallott, bár kicsit félve. Szavai határozottak voltak, ám testbeszédéből észrevettem, retteg bármit is lépni felém, amit teljesen megértettem, tekintve a legutóbbi megmozdulásának eredményét. Nekem viszont pont ezekre a szavakra volt szükségem, hogy meg merjek moccanni.
Szinte nyakába ugrottam, úgy csókoltam meg újra, de sokkal mélyebben. Abban már semmi félelem, semmi bizonytalanság nem volt. Ő is határozottá vált és úgy ölelt magához, mintha milliomodszorra tartana karjaiban. Éreztem, boldog vagyok, mindennél boldogabb, mindenkinél boldogabb, ez az öröm pedig tovább lendített annak rendje és módja szerint.
-Szeretlekh! - simítottam le mellkasán, amint nyakába bújva csókolgatni kezdtem forró bőrét.
-Ohh Jimin!... De... - fogta meg csuklóimat - Neked barátnőd van. Még együtt vagytok. Ne csald meg őt! - távolodott el tőlem és szemeimbe nézett.
-Mióta a féltékenységgel tisztában vagyok a kapcsolatunk csak romlik. Szerintem érzi, itt a vége, hiszen a szex sem az igazi. Már nem beszélünk annyit és alig van közös elfoglaltságunk. Szerintem már ráébredt és elfogadta, csak nem mondtuk ki.
-Tehát még együtt vagytok.
-Ne utasíts el, mert lehet, nem jövök vissza. - fenyegettem meg, bár hatalmas hazugság volt.
-Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, amiért megcsalod. - nézett rám szomorúan. Lehet elhitte, hogy nem mennék vissza hozzá.
-Veled akarok lenni. Ha pedig most nem lehet, akkor nem tudom, legközelebb mikor tudom elhatározni erre magam. - ez viszont már igaz volt, hiszen abban a pillanatban is kezdtem egyre jobban kételkedni döntésemben. Kicsit félelmetesnek bizonyult, hogy egy másik férfival feküdjek le, még ha abba szerelmes is vagyok. Lehet lassú lépésekben kellett volna, de nem bíztam magamban, hogy képes lennék kezelni. Inkább, ahogyan már ismertem természetem, elmenekültem volna a legutolsó pillanatban, ezért azt alkalmaztam, amit mindig. Azonnal bele a közepébe, essünk túl a rémisztő dolgon, hogy később ne legyen mi elől megfutamodni.
Ez az érvem pedig úgy tűnt, mindennél hatásosabbnak bizonyult irányába. Ő is ismert már, hogy hajlamos vagyok a nagy döntések elől elbujdosni és szerintem pont ezért csókolt meg aznap este először.

Miután már Namjoon kezdeményezett és szorított magához, mint egy kincset, el sem mert engedni. Azt hiszem félt, valahol a nadrág és a boxer levétele között majd kirohanok a lakásából egészen hazáig, de ez meg sem fordult fejemben. Nem akartam, hogy megforduljon benne, így inkább arra koncentráltam, mennyire szeretem és milyen érzéseket vált ki belőlem. Mert az megért mindent. Sosem gondoltam volna, hogy nyakamon majd pont az ő csókjai fognak annyira izzani, az ő körmei fognak végigszánkázni oldalamon és hogy valaha is az ő nyelve fog egy olyan szervem köré fonódni, ami köré nem lett volna szabad. Éreztem, egy részem tiltakozik és mélyen megvet minket, de nem törődtem vele, mert a másik felem erősebb volt. Az a felem, aki Namjoon vállaiba kapaszkodva nyögdécselt, amint annak ujjai egy teljesen új módon kényeztettek. Ez az énem sokkal erősebb és kitartóbb volt, mint a többi bármikor.
-Te jó ég! - nyögtem ágyában feküdve - Ezth... hogyan!? - akadozott lélegzetem.
Legérzékenyebb pontomat izgatta, amint már ki is engedett szájából és csak engem figyelt. Ez kicsit zavarba ejtő volt, ám én sem tudtam mást tenni. Rabul ejtette tekintetemet mialatt levegő után kapkodtam. Azt a mosolyt az arcán pedig sohasem felejtem el, hiszen azóta sem láttam soha, csak azon az egy estén egész életemben.
-Biztos vagy benne? - támaszkodott felém szabad kezére, mialatt továbbra is ügyködtek fürge ujjai.
-Állj megh! - szorítottam vállaira - Kérlekh! - nyögtem fel.
-Gondoltam. - vált el tőlem lassan, arcán pedig szomorúság tükröződött. Ebből tudtam, félreértett.
-Ne, ne! Maradjh! Csupán... elsőre nem szerettem volna, ha az ujjaid végzik a munka oroszlán részéth. - lihegtem rohanó szívemtől, mely miatta sietett annyira.
-Ohh! - derült fel egy csapásra arca - Értem. Ez lehet, egy kicsit fájni fog, bár nagyon igyekeztem. - éreztem meg bejáratomnál és kicsit mocorogni kezdte alatta. - Ha rossz csak szólj és megállok azonnal. Te irányítasz, nem én. - nyomult be lassan, én pedig fel is nyögtem azonnal, de nem mondtam semmit. Csak belé kapaszkodtam, amint igyekeztem nem összezárni lábaimat és eltolni őt magamtól - Nincs semmi baj? Nem muszáj így csinálnunk. Rengeteg módja van, hogy-
-Így akarom! Ne dumálj! - förmedtem rá. Éppen mással foglalkoztam, nem alternatív megoldásokon gondolkoztam, amiket amúgy sem szerettem volna.
Szerencsére megértett és befogta száját. Egy hangot sem adott ki magából, amint lassan foglalta el helyét, majd óvatosan megmozdult. Bár nem bizonyult túl kellemes érzésnek mérete, ám sokkal rosszabbra számítottam, ennek hála pedig igen hamar hozzászoktam. Gyorsan megkedveltem őt magamban, melyet mindent elmondó pillantássommal adtam tudtára. Azonban még bátortalan volt és nem mert azonnal gyorsabb tempóba kapcsolni, de nem bántam. Fokozatosan vált hevesebbé, miközben csókjai is egyre tüzesebbek lettek. Azt kell mondjam, azon az estén tapasztaltam meg milyen is igazából egy orgazmus. Hogyan söpör végig az ember testén, amint az szerelmébe kapaszkodik és küzd némi oxigénért. Akkor jöttem rá, hogy mit is szeretnek benne annyira a többiek. A hangokat, párunk nyögéseit, amint az miattunk, a mi testünk által nyújtott élvezettől ad ki ilyen intim mordulásokat, melyeket máskor, más körülmények között sosem hallani. Szerelmünk izzó, nedves bőrét, ahogyan hajszolja az élvezeteket, miközben már magunk sem tudunk mindezekre figyelni. Nekem is elkalandozott tekintetem, ujjaim, gondolataim. Szerettem volna szemébe nézni, látni benne minden érzelmet és tüzet, amint a csúcsra ér, de nem tudtam kontrollálni parázsló testemet. Hátam ívbe feszült, majd egy elnyújtott nyögés kíséretében élveztem hasfalamra ő általa, amint nyakamba harapott és ezzel megadta az utolsó lökést.
-Jiminh! - súgta fülembe - Jimin, Jimin, Jimin! Még egy kicsith! Gyere az ölembe! - vett karjaiba és felült velem. Nem tudtam, hogyan kéne kapaszkodnom, vagy tartanom magam hiszen még egyáltalán nem tértem magamhoz. Messze álltam a döntés képes énemtől és csak kapkodtam a levegőt, amint ő kezeiben tartva mozgott még bennem - Ez... csodálatos vagyh! - lökött erősebbeket mialatt minden izma pattanásig feszült. Éreztem, amint élvezetének csúcspontján megtölti testemet. Alig kaptam levegőt, ahogyan majd összeroppantott, de pár pillanat múlva teljesen ellazult. Nem harapdált tovább, nem szorított magához, csupán tartott karjaiban, mialatt lágy csókokkal bombázott és levegőért küzdött.
Nem mertem megszólalni, nem tudtam, mit is mondhatnék, vagy ilyenkor mit illik, ám egy dologban biztos voltam, azt kell mutatnom, amit érzek, az pedig az volt, hogy boldog vagyok. Ezért amint lett erőm köré fontam karjaimat. Öleltem, mintha sohasem tehettem volna meg többet és úgy szerettem volna maradni. Szoborrá akartam válni, egy örök képpé vele, melyen mi mindig szeretjük a másikat és mindig együtt vagyunk, de megzavartak minket.
-A telefonom. - engedtem el Namjoont, ki azonnal indult, hogy odahozza nekem, így kénytelen voltam feloldozni karjaim szorítása alól - A farmeromban van.
-És az hol van?
-Te dobtad el.
-Tudom. - nézelődött - Áhh! - meg is találta, majd kiküzdve zsebemből adta oda nekem.
-Ohh! - láttam meg ki hív, majd összeszedve magam felvettem - Szia! - szóltam bele. Meghallgattam, hogy aggódik értem, merre járok, jól vagyok-e így, az éjszaka közepén, én pedig megnyugtattam - Semmi bajom. Csak nem tudtam aludni és elmentem sétálni. Mi?... Nem... nem hiszem, hogy hazamennék. Találkoztam Namjoonnal és... beszélgettünk. - pillantottam fel az említettre - Azt hiszem már túl késő lenne visszafordulni. Inkább... maradok itt. Ez a legjobb döntés. - mosolyogtam. Végre tudtam mit érzek. Bár egy szakítás még előttem állt, de a telefonba kapott válaszok alapján nem ígérkezett túl nagy kihívásnak - Majd holnap beszélünk. Jó éjt, szia! - tettem le.
-Aggódik érted. - jegyezte meg Nam.
-Igen. - raktam félre a mobilt - De ez csak a megszokás. Holnaptól már ez sem lesz.
-Szakítasz vele?
-Muszáj. Választottam már. - vigyorogtam, ő pedig visszamászott az ágyra hozzám és megcsókolt.
-Hány óra? - engedett el.
-Miért fontos ez?
-Mert, - pillantotta meg ébresztőóráját, majd elmosolyodott - ha még éjfél előtt lennénk úgy érezném magam, mint Hamupipőke. - nézett újra rám és szemeiben láttam, amint egy álom valóra vált - Féltem volna, hogy ha éjfélt üt az óra, elrohansz. De már rég elmúlt éjfél. Valószínűleg már akkor is az új napban jártunk, mikor találkoztunk. Így már nincs hova szaladnod.
-Nem is akarok. Többé nem szaladok el.
-Örülök. Örülök, hogy beengedsz a világodba, egy magamfajta szörnyet.
-Nem vagy te szörny. Miért lennél... Oh!
-Mi az?
-Új érzés... egy... új. Mondjuk ez várható volt. - dermedtem le és nem mertem megmozdulni. Ám neki valahogy nem esett le, mire is gondolok - A meleg élet apró hátulütői.
-Mi? Mi a baj?
-Megkínálnál kérlek egy kéztörlővel?
-Jaj! Úristen, de hülye vagyok! - vörösödött el, miközben kiugrott az ágyból - Te jó ég! Azonnal hozok. - rohant el, én pedig csak ültem ott az ő ágyában, az ő holmijai között, az ő illatában és úgy éreztem, soha többé nem akarok onnan kimozdulni. Ott akarok élni abban a szobában összezárva vele egy egész életre. Mint egy kalitkába száműzött madárka, kinek nem számít szabadsága elvesztése, ha ezért cserébe megkapja élete párját örökre.


(Remélem tetszett ez a hosszú OneShot és majd felbuzdulva ezen körbenéztek nálunk! :D Bár a régiek merőben más stílusúak, de igyekszek majd az azóta kicsit fejlettebb tudásommal is hozni nektek már mindent.
Továbbá van egy újítás az oldalon. A pár napja felbukkant újabb másoló hölgyemény miatt kaptunk egy kis tippet, hogyan védessük le a blogot és meg is tettük. Így mostantól nem tudtok kijelölni szöveget az oldalon. Reméljük ez meggátol majd mindenkit abban, hogy ellopja a ficijeinket kérdés nélkül. Ha valamit szeretnétek KÉRDEZZETEK! Nem harapunk!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Just watch me 7. rész: Kellemetlen változás

-Ne foglalkozz vele. Holnap mindent megtudunk. Inkább pihend ki magad. Az előbb még álmos voltál.
-Most is.
-Hát akkor hajrá.
-Könnyen beszélsz. - pillogott a sötét plafonra társa - Iszok tejet. - kelt fel pár perc múlva.
-Remek ötlet. Attól legalább elalszol.
-Remélem. - ment ki a szobából Lucky.
Közben Europe is lassan kicsit aggódni kezdett, de ő inkább társai miatt. Túlságosan izgultak mindenért, a legapróbb dolgokon is idegeskedtek, ami nem tesz jót nekik. A jövőben pedig kifejezetten ártalmas lehet majd, ha beindulnak a dolgok. Erre ki kell majd találni valami megoldást.



Másnap mondanám, kipihenten keltek, de nagyot hazudnék. Szokásos fáradtsággal szemükben ébredtek, első utuk pedig a reggeli kávé és gyors reggeli után az edzőterembe vitte őket. Gyengébb edzéssel kezdtek, tekintettel a nem rég befejezett étkezésre, majd lassan vált egyre durvábbá az erősítés, ezzel óvták szervezetüket. Viszont ha rajtuk múlt volna, nem indulnak el a Big Hithez a megbeszélésre. Inkább futottak volna még egy órát, emeltek volna még rengeteg súlyt, de sajnos menedzserük mellett még ott volt Europe is, aki igazán utált mozogni, így siettette őket az öltözőbe. Mindenkit ő szedett le épp arról a kondigépről, amire menekült a kötelező elbeszélgetés elől.
-Már csak te vagy. - állt Youngjoo mellett, ki nagyban futott - Neked is menned kell öltözni.
-Még van néhány kilométerem. - válaszolt két légvétel között a leader.
-Nélküled nem mehetünk el. Te tárgyalsz. Gyere és öltözz!
-Még ezt lefutom.
-Young! - nyúlt bele dolgaiba Europe és kikapcsolta lassan a gépet - Értem én, aggódsz. Félsz minden egyes hírtől, ami a kiadó részéről jön, de muszáj vele szembe nézni. Ha tolod, nem lesz jobb, ugyanott ott lesz mumusként. Jobb, ha minél hamarabb szembenézel vele és túlesel rajta.
-És mi van ha probléma? Ha tényleg gond, amit helyben meg kéne oldanom, de nem megy? - állt meg a futópadon barátja felé fordulva.
-Menni fog.
-De mi van, ha nem?
-Akkor kisegítünk. De menni fog. Viszont nem lesz most gond, ne aggódj. Akkor nem találkoztunk volna és beszélgettünk volna a fiúkkal tegnap, mikor már tudtak róla.
-Igazad lehet.
-Van. Menjünk öltözni! El fogunk késni. - indult Europe, kit bizonytalanul követett pár pillanat múlva a leader.
Hamar végeztek a gyors zuhannyal és a friss ruha felvételével, amiben az izgalom hatalmas szerepet játszott, hiszen így mindent gyorsabban csináltak. Négyük közül egyedül Europe nem idegeskedett, bár lassan kezdték átragasztani rá társai a remegő kezeket. Éppen ezért imádkozott, hogy minél hamarabb tudják le a kis megbeszélést, így átvette az irányítást arra rövid időre, míg be nem léptek a kiadó bejáratán szorosan Chunghoo mögött, ki vitte is őket tovább lendületesen az egyik konferenciaterembe.
-Üljetek csak le, mindjárt jön a főnök. - foglalt helyet menedzserük.
-Mivel kapcsolatban lesz megbeszélés, ha szabad kérdeznem? - érdeklődött Youngjoo mivel a többiek nem mertek megszólalni.
-Mindjárt megtudjátok. Nem biztos, hogy örülni fogtok neki. A fiúk sem repestek, volt aki hőbörgött is, de beletörődnek lassan.
-Ne húzd az agyunkat, adj valami segítséget! - hagyta el kimért leader énjét Youngjoo.
-Young, nyugi. - próbálta visszahozni Europe, mielőtt teljesen kikel magából. Nem voltak még annyira jóban az új menedzserrel, hogy ezt az oldalukat is megmutassák, a főnökkel pedig pláne nem, hogy egy labilis, leaderhez nem méltó hangulatban találja vezetőjüket, kivel lehet, tárgyalnia is kell majd, ha a lányokat kínosan érintő változásról lesz szó.
-Bocsássatok meg! - érkezett is meg pár perc múlva a nagyfőnök néhány papírral kezeiben - Késésben vagyok, úgyhogy sietek most is. Nos, - ült le - a fiúknak már mondtam, ők nem repestek az ötletért több ok miatt sem, de sajnos ez így a legegyszerűbb. Remélem még nem pakoltatok ki, mert van két lakás innen nem messze, ami egybe van nyitva. Azt szeretnénk, ha oda beköltöznétek a fiúkkal. Az egyik fele csak egy hálószobás, a másik viszont három. Az lenne az egész lényege, hogy elvegyüljetek egymás között és jobban megismerjétek a fiúkat, így jó lenne, ha a három hálószobásból az egyiket választanátok. - magyarázott a főnök, miközben a lányok ledöbbentek. Csupán ezért nem szakították félbe, pedig megtették volna, csak még nem dolgozták fel az információkat - Próbaidőnek egy hónapot kaptok, ha azután úgy gondoljátok, nagyon rossz, nem jöttök ki jól velük és mindkét csapat szenved, akkor átköltözhettek az egy hálószobás felére, de ennyi a maximum. Viszont én rohanok is tovább. - állt fel rövid mondandója után - Itt a bérleti szerződés. - nyújtott oda egy papírt Chunghoonak - Jó költözködést lányok! - szaladt is dolgára a nagyfőnök, miközben az érintettek csak pislogtak jobbra-balra.
-Ezt kell csak aláírnotok. Nálam van egy kulcs a lakáshoz, de holnapra másoltatok. A hétvégén költözünk, addig még van három napotok, ha kipakoltatok akkor most pakoljatok össze, ha nem, akkor meg pihenhettek.
-Na várj! - eszmélt fel Youngjoo - Költözzünk össze férfiakkal?
-Hát... igen. De ez a csapat másik fele, ezért kell ez.
-De mire jó ez? Alig ismerjük őket és... férfiak. Ez azért nem kis dolog.
-Ne így nézzétek a dolgot. Ők a csapat másik fele és nem egy hálószobában lesztek velük. Egy másik szobával arrébb lesztek. Ez azért kell, mert így könnyebb titeket összerázni, összeszedni, ha menni kell valahova és védeni is. Nem utolsó sorban pedig ez olcsóbb, mint a két külön lakás, amiben most vagytok.
-Hát nem igazán hátrálhatunk ki belőle úgy érzem. - nézett le a papírra Youngjoo.
-Nem. De ha elkezdtek majd közösen dolgozni, fellépni és turnézni, akkor ugyanennyire lesztek összezárva, ha nem jobban. Fel kell készülnötök előre, hogy kibírjátok a feszült csapattársaitokat minden pillanatban. Nem lenne jó egy konfliktus a turné kellős közepén.
-Ezzel célozni szeretnél valamire? - vetett szúrós pillantásokat menedzserükre a leader.
-Nem. Csupán szeretnénk, ha összeszokottabb csapattal tudnánk mi is és ti is dolgozni. - hazudott vagy sem, senki sem tudja, mindenesetre jól kivágta magát a menedzser a szorult helyzetből.
-Úgysem mondhatunk nemet. Kérnék egy tollat. - írta alá Young, majd szép sorban a többiek, kik nem mertek megszólalni. Nem is volt nagyon miért, hiszen kötelezően igent kellett mondaniuk, más választásuk nem maradt.

-Férfiakkal együtt élni. - ült teljesen lesújtva otthon a kanapén Lovely.
-Hát erre szerintem egyikünk sem számított. - dobta le maszkját Europe, majd nagy levegőt véve foglalt helyet társa mellett a karfán.
-Nem tudom, mit mondhatnék. - tekerte le sálját nyakáról Youngjoo - Nagyon választásunk nem volt.
-Hogy kell idegen férfival együtt élni? - érdeklődött Lovely - Lehet törülközőben mászkálni? Tarthatom a kozmetikumokat a fürdőben? És a tampont? Azt biztos nem.
-Nálunk ezt a férfinak el kell fogadnia, ha nővel él. És itt most nem kapcsolatról beszélek, hanem például családról. Majd maximum eldugjuk. - válaszolt Europe, miközben a leaderjük magukra hagyta őket, hiszen nem tudott választ adni kérdésükre, sem megnyugtatni, vagy ésszerűen érvelni, miért lesz ténylegesen is jó ez a változás.
-Még szerencse, hogy nem rendezkedtünk be annyira. A lustaság most előny. - Ült le Lovely mellé Lucky - De akkor gondolom kezdhetünk pakolni már most.
-Lehet. Nem tudhatjuk, mennyi időnk lesz később. Viszont Lovely, szeretnék tisztázni veled valamit.
-Mit?
-Nem jöhetsz össze egyik fiúval sem!
-Jahj, már megint!? - csattan fel - Ezt már megbeszéltük.
-Tudom, de azért ne felejtsd el. Ha összeköltözünk velük akkor is marad ez a szabály.
-Felfogtam már elsőre is. - forgatta szemeit a maknae - És még mindig nem tudom, honnan veszitek, hogy bármelyikőjük is tetszik.
-A közvetlenség és a süti felajánlás enyhén furcsa volt. Azóta sem értetted meg ezt? - próbálta Lucky felvilágosítani ezúttal.
-Még mindig csak kedves gesztus volt. Kell az ilyen, hogy megkedveljenek. Márpedig most pont emiatt költözünk össze, nem? Majd ott is tartsak távolságot és ne menjek át hozzájuk, vagy mi? Döntsétek el, mit akartok!
-Csak mértékkel, rendben? - válaszolt Europe.
-Nem tudom, mi a ti mértéketek.
-Például ne ülj első alkalommal az egyik fiú ölébe, ha nem tudsz leülni. És ameddig lehet, addig szerintem ne mászkálj törülközőben, sem az általad pizsamának nevezett bugyi-póló összeállításban.
-Igen. - helyeselt a legidősebb.
-Jó! Nem akartok egy listát írni? Úgy könnyebb lenne. - morgott a maknae.
-Nem. Jobb lenne, ha magadtól tudnád ezeket. - beszélgettek tovább Luckyval, Europe pedig lassan otthagyta őket. Elvonult saját kis birodalmába egy kis időre, ahogyan szokott mindennap, és elmerült otthona ügyeiben, mert érdekelte a hazai állás mind a k-pop részéről, mind más hírek kapcsán.

Ám ez az új feltétel a kiadó részéről nem csak őket lepte meg. Az elkövetkezendő napokban, míg a lányok minden este egyre jobban becsomagoltak, a fiúk is hasonlóan tettek, viszont korántsem annyira beletörődően, mint kellett volna. Morogtak esténként néhányan, ami a közös foglalkozásokon is meglátszott lassan, hiszen nem mindenki fogta vissza magát minden pillanatban és villantott hamis mosolyt. De így legalább a két banda annyiban egyetértett, hogy ez elég nagy kényelmetlenséget okozhat majd mindkettejüknek. Így megegyeztek, hogy csak az egy hónapot fogják túlélni bármiféle komoly harc nélkül, majd a lányok megkapják a másik lakást és onnantól, mintha nem is lennének összenyitva, úgy fognak élni egymás szomszédjaiként.
-Ez az ötlet nekünk is tetszik. Csak Sejin, meg Chunghoo meg ne tudja, hogy ez a terv. - ült törökülésben Youngjoo a próbateremben, mint a kör egyik tagja.
-Nem kell az orrukra kötni mindent. De ez így lesz a legjobb. Megpróbáltuk, ők elégedettek, saját lakásunk lesz, mi is azok leszünk. Mindenki jól jár. - válaszolt Suga, ki az egésznek a kitalálója volt.
-Sajnálom, hogy ennyi kellemetlenséggel jár ez nektek. - kért bocsánatot RapMon.
-Ohh! Ne! Miattunk van az egész. Miattunk kerültetek ilyen helyzetbe, hogy belekényszerítenek egy olyanba, ami kellemetlen. Nagyon sajnáljuk és igyekszünk majd minél kevesebb gondot okozni.
-Ez kedves tőletek és a minimum is. - fejtette ki véleményét Suga.
-Úgy érti, ilyen helyzetben minimum. - próbálta menteni a menthetőt Rap Monster.
-Nem. Tőletek a minimum. Bár így is sok megpróbáltatáson mentetek keresztül, ez azért most teljes mértékben miattatok van és azért kicsit fújok rátok. Elég sokat elértünk önerőből, erre meg sem kérdezik, hogy mit szeretnénk, összekényszerítenek veletek. Ennek egyáltalán nem örülök. De kénytelen vagyok elfogadni a helyzetet és túltenni magamat ezen, különben a haragom miatt az egész bandát leírhatjuk. És ezt most a fiúkra értem. - kerültek kényelmetlen helyzetbe Suga szavai miatt társai, bár sokak gondolatait tolmácsolta monológjában.
-Sajnos igazad van. Mindent meg fogunk tenni, hogy ne okozzunk kárt. Ha pedig nem tudjuk ezt megtenni, akkor önként felmondunk és nem húzunk le titeket a süllyesztőbe. Ezt már a legelején megmondtuk PD-nek is. Nem akarjuk más bukását a mi döntéseink miatt.
-Hoztam vacsorát. - érkezett meg Europe, ki még a mélyebb beszélgetések kezdete előtt ment el Lovelyval némi ennivalóért.
-Ezt nem tudtuk. De remélhetőleg erre nem kerül sor. Nagy tehetségek ülnek ebben a szobában most és szerintem, ha sikerül megütni a közös hangot, akkor nagy dolgokat vihetünk véghez. - próbált békét teremteni RM.
-Miről maradtunk le? - pakolt le Lovely, miközben érdeklődött
-Reméljük, sikerül. - beszélgetett a kér leader tovább.
-Sikerülni fog. - mosolygott megnyugtatóan RapMon.


(Folytatjuk! Reméljük a heti rendszerességet majd tudjuk tartani. Sok sikert az érettségihez, a ZHkhoz és a vizsgákhoz is mindenkinek!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

BTS 4. szülinapi project! Magyar + International

Ezúttal a magyar Fandom saját szülinapi projectje mellett beszállt egy International projectbe is, melyben így részt vehettek ti is.

Mivel nem kérhetjük tőletek, hogy utazzatok Pestre, így szétszedtük az International eventet és így 5 haza nagyvárosban van lehetőségetek részt venni a felvételeken.
Győrben, Szegeden, Debrecenben, Budapesten és Pécsen!

International event LINK

Ezen kívül természetesen a saját szülinapi projectünkben is részt vehettek, melynek felvétele össze van vonva az International project felvételével.

Magyar szülinapi project LINK 

Természetesen azok, akik nem tudnak eljönni a felvételekre, továbbra is megvan a lehetőségük képet küldeni, hogy a MAGYAR projectben benne legyenek. 

Kérünk benneteket rendesen olvassátok el a leírásokat és csak utána kérdezzetek, mert legtöbbször ott a válasza  leírásban!

 

Three sides of life 93. rész: Képszakadás

Ám Youngbum azért nem adta fel ilyen könnyen. Hiányzott neki a régi, csapongó barátja, kinek vadabbnál vadabb ötletei támadtak és szinte mindenbe belement amit csak felajánlottak neki főleg, ha szex is volt a történetben. Ezért Youngbum a kicsit részeg feje ellenére is gondolkozni kezdett valamiféle megoldáson, hogy legalább csak egy este erejéig is, de visszahozza azt a Seokjint, akivel annyi kalandban volt része.



Seokjin hosszú idő után először feküdt be úgy ágyába, hogy az csak az övé volt. Valahol hiányzott neki a két kis bajkeverő, kikkel csak igen szűkösen fértek el és emiatt el is gondolkozott sokszor azon, kéne egy nagyobb fekhely. De ugyanakkor ezúttal kicsit élvezte is azt, hogy tengeri csillagként kiterülve feküdhet puha takarója alatt, ami miatt ezúttal aggódnia sem kellett, kinek jut, kinek nem. Párjai hiányát pedig most úgy enyhítette, hogy írt nekik lefekvés előtt, majd saját szabályát megszegve Jjangguval karjaiban aludt el.
Természetesen választ nem kapott a kisebbektől, mert azok már rég mély álomba merültek egymás karjaiban, ugyanis Taehyung végül átosont a picurhoz, hogy egy estét se kelljen annak magányosan töltenie. Megbeszélte otthon és miután családja párnára hajtotta fejét, ő rohant is legkisebb szerelméhez.
-Ugye nem járnak be a szüleid hozzád? - ölelte át Jungkookot.
-De.
-Akkor elengedlek.
-Ne! - szorította magához Taehyung kezeit - Nem baj, ha bejönnek. Majd kivágom magunkat ebből valahogyan.
-Ahogy gondolod. Jó éjszakát picur! - puszilt füle mögé - Álmodj szépeket! - folytatta tovább azt, amit elkezdett - Pihend ki magad, nyugodj meg. - haladt lefelé nyakán, majd félúton visszaindult.
-Ezzel pont nem azt éred el, amit szeretnél. - kuncogott Jungkook, kit egy-egy jól irányzott puszi megmosolyogtatott.
-Honnan tudod, mit szeretnék? - csattantak el egyre nagyobb csókok a kisebb egyre nedvesebb nyakán.
-Nem olyan nehéz kitalálni. - nyomta fenekét a másiknak.
-Az most járulékos. Nem akarok szexet, amúgy sem lehet. Ez most elég és jól is esik.
-De így viszont én akarni fogom. Már akarom is. Ne kínozz!
-Jó! - nyalt végig nyakán - Abbahagytam.
-Csak így?! És most aludjak el, mintha nem is állnának odalent a dolgok?
-Ühüm. - pihentette fejét a párnán Taehyung.
-Kár volt téged áthívni. - próbált teljesen másra gondolni Jungkook.
Igyekezett megbirkózni problémájával, mely a másik miatt adódott. Ugyan sohasem hagyott volna ki egy ilyen lehetőséget, ám ezúttal kénytelen volt, mivel párja nem engedte el, így pedig, ölelő karok börtönébe zárva, nem tudott sokat kezdeni magával.

Az este ezért csak Seokjinnek telt nyugodtan miután álomra hajtotta fejét, hosszú idő után pedig először pihente ki magát teljes mértékben. Bár reggel ezt nagyon megbánta, hiszen szívesebben ébredt fájó derékkal álmosan párjai oldalán, még ha azok napközben bosszantották is, mint egyedül, az ajtóban egy nyöszörgő Jjangguval, a most hatalmasnak bizonyuló takaró alatt, mely máskor olyan kicsike. Az egyetlen ok így csak kiskutyája volt, mi kikényszerítette ágyából és végül útnak indította a lakásban. Meglepetésére régi barátja már ébren volt, ki igazán otthon is érezte magát, ezért elterülve a kanapén a szokásos trehányságával bambulta a tévé, miközben sört iszogatott, amit Isten tudja csak, honnan szerzett.
-Máris ébren?
-Csak most keltél fel? - vágott vissza Youngbum.
-Kipihenem magam az este után. Öreg vagyok én már ehhez, többet kell aludnom. Leviszem Jjanggut. - fordult vissza szobájába, hogy felöltözzön.
Nem szívesen hagyta magára lakásában régi ismerősét tekintve, hogy mennyi dolog lebuktathatta volna őt és párjait. Így Jjanggunak ezúttal egy rövidebb sétával kellett beérnie, nem rohangálhatott, szaglászhatott kedvére, mert gazdája nagyon sürgette dolgában és a hazavezető úton is. Minél kevesebb időre szerette volna szem elől téveszteni Youngbumot, ki szerencséjére meg sem mozdult a kanapéról a rövid távollét alatt. Ugyanabban a pozícióban találta társát Seokjin, ahogyan otthagyta őt fél órával korábban.
-És mit tervezel mára? - érdeklődött a nap felől, hogy hogyan szeretné eltölteni társa.
-Menjünk el enni valahova, majd kis pihi, aztán belevágunk az éjszakába.
-Feltétlen akarsz bulizni. - sétált a hűtőhöz Jin.
-Naná! Olyan rég volt részem ilyenben! Muszáj.
Pedig Seokjin reménykedett sőt, utána is egész nap hitt benne, meggondolja magát kedves barátja és nem erőlteti rá azt, amit ennyire nem akar, de ő nem erről volt híres. Mindenkit elhurcolt magával bulizni akkor is, ha az illető nem akart menni. Ugyanis a végeredmény biztatta őt erre a tettre, hiszen minden alkalommal jól érezte magát a kedvetlen áldozat. Ezért nem akart engedni most se Youngbum és emiatt félt tőle Jin. Mert az ilyen esték nem hétköznapian teltek. Többnyire felejthetetlen élményként ragadtak meg bennük, fiatalkori hülyeségként, ami könnyen torkollhatott volna csúnya végeredménybe, ám valamiféle csoda folytán minden alkalommal a Világ egyik legviccesebb története született meg.

-Pénztárca tele? Kulcsok megvannak? - sürgette társát Youngbum este, hiszen már nagyon indulni akart. Be szeretett volna melegíteni kicsit a végállomás előtt, ahhoz pedig kellett neki idő.
-Jól van már! Mehetünk, ha ennyire nem bírsz magaddal. - nézett fel telefonjáról a topogó barátjára Seokjin. Éppen párjainak hagyott rövid üzenetet, de még ezt sem tudta nyugton befejezni. Youngbum ugyanis minden alkalommal szekálta, ha kezébe akadt mobilja, így nem akadt leehtősége beszélgetni szerelmeivel.
-Végre. - rohant az ajtóhoz Youngbum, hogy felkapja cipőjét.
-Jjanggunak még adok enni.
-Már adtál az előbb! - emlékeztette őt morcosan barátja - Ne húzd az időt! Menjünk! Jó lesz, hidd el.
-Hát valamiért most nem hiszek neked. - adta be derekát Seokjin és ő is készülődni kezdett.
-Csalódtál bennem valaha, mikor ezt mondtam?
-Hát... - gondolkozott el - ami azt illeti...
-Nem! Na látod. Akkor kapd össze magad és indulás, mert egy felejthetetlen este vár ránk! - rontott ki az ajtón, néhány pillanat múlva pedig követte őt Jin is.
Belevágtak hát az éjszakába és Youngbum menetrendjét követve haladtak bárról bárra. Mindenhol kötelezően innia kellett Seokjinnek, társa pedig gondoskodott róla, hogy ezt társaságban tegye. Ez nem is volt gond, mert jól érezte magát a csevegések közben, hiszen vicces lányokat szedett össze barátja, mint mindig, ám valahányszor az egyik karjához ért, vagy csak "véletlenül" nekidőlt, ő máris kellemetlenül érezte magát, amiért úgymond "hazudik" az illetőnek. Hiszen semmi esélye nem volt az adott hölgyeménynek még egy estére sem vele, Jin pedig nem szívesen áltatta őket hamis reményekkel. De szerencséjére sosem ragadtak le egy helyen hosszabb időre, így az egyre részegebb, merészebb lányok sem jutottak messzire. Ám még ezek ellenére is sikerült az egyiknek átlépni egy határt, amit Seokjin elég rosszul kezelt. Mivel benne is volt már egy kis alkohol, ezért elég későn kapcsolt. A lány már veszélyesen közel merészkedett, mikor pedig fülébe súgta, hogy nincs rajta bugyi, majd megnyalta fülét, úgy viselkedett, mintha teljesen tapasztalatlan szűzként ülne a bárpultnál. Felugrott zavarában és valami ramaty indokkal otthagyta a másikat meg sem állva a friss levegőig. Természetesen Youngbum követte és kérdőre is vonta, hiszen nem így ismerte meg társát. Nagyon nem. Egyáltalán nem tudott mit kezdeni Jin reakciójával, csupán ennyi szerencséje volt a másiknak. Ezért tudta magát könnyedén kimagyarázni, hogy csupán a hűség és a barátnője, fél, nem akarja megcsalni, egyebek. A többi fel sem merült, pedig az ütött volna igazán nagyot, hogy a hölgyemény megmozgatott benne valamit, amit nem szabadott volna. Elvégre ő már nem vonzódik a másik nem felé. Ez volt az az ok, ami őt igazán megrémítette és késztette arra, azonnal meneküljön a lehető legmesszebbre. De ezt nem mondta el társának, inkább csak a szokásos lelki vívódással jött, hiszen ez egyszerűbb volt, mint az igazság.
Viszont ez Youngbumot megerősítette abban, hogy véghez kell vinnie tervét, mely az este színvonalának emeléséért született. Nem volt boldog Jin reakciójától, de pont ezért ugrott az utolsó helyre, ahol már várták őket. Youngbum régi vendég volt, jól ismerték ott és már hiányolták a sok utazgatás miatt. Ezért szinte ünnepelve fogadták újra törzshelyén. A legjobb szolgáltatásokban volt részük az egyik VIP szobában, ami magával vonta azt is, hogy a legszebb lányok lesték minden kérésüket. Youngbum pont erre hajtott, ez volt a terve, hogy ilyen környezetbe csalogassa barátját és végre előhívja belőle azt a bulizós, laza énjét, kit otthagyott pár éve Szöulban, mikor útjára indult. Persze ezt a felét elég nehéz lett volna bármiféle rásegítés nélkül felkelteni, de számított erre és még útjuk során szerzett is valamit a probléma megoldására. Csak egy pillanat kellett, ami ennyi lánnyal az oldalán hamar adódott, hogy kicsit felszabadítóbb itallal kínálja társát, ki mit sem sejtett az egészről. Remeknek, egyenesen csodálatos tervnek vélte ezt Youngbum.
-Hogy vagy barátom? - mászott mellé pár perccel azután Youngbum, hogy elfogyasztottak még egy kört közösen.
-Azt hiszem elég volt nekem mára az ivászatból. - imbolygott enyhén Seokjin feje, ki próbált fókuszálni a daloló lányokra.
-Ugye tudod, hogy a hűség hülyeség?
-Azt hittem, már megbeszéltük.
-Gondolj csak bele. Ha olyan fontos dolog lenne, nem lennének nekünk ilyen szolgáltatások, mint ez. - mutatott a nekik táncoló lányokra - Engedd el ezt a hülyeséget és bulizz kicsit. Olyan feszült vagy mióta megjöttem, jót fog tenni neked ez az este.
-Nem kell nekem ilyesmi. Nincs rá szükségem. - hunyorgott és próbálta egyenesen tartani fejét, ám nagy kihívást jelentett számára ez az egyszerű tett is.
-Jaj ugyan barátom. Egy kósza numerára mindig van szüksége a férfinak.
-Levegőzök egyet. - kelt volna fel Seokjin, de semmi ereje sem volt hozzá.
-Szerintem pedig maradsz és kiélvezed a kapott lehetőséget. Jó szórakozást barátom! - ült arrébb Youngbum, hogy egy lányt vonjon ölébe, miközben Jinnek vetkőzni kezdett egy másik.
-Mit csináltál velem?
-Csupán rásegítettem az estédre. Gyere cica! - harapott alsó ajkába Youngbum, amint már inkább a neki táncoló fiatallal foglalkozott - Mutasd csak, milyen színű a bugyid? Úúú... cuki rózsaszín!
-Nem akarlak elkeseríteni, - ült tehetetlenül a már fehérneműre vetkőzött lányt bámulva Seokjin - de most nagyon nem alkalmas a dolog. - fogadta ölébe, elvégre nem sokat tehetett ellene. Teljesen erőtlen volt.
-A barátod nemezt mondta. - esett fülének a másik, majd nyakán folytatta teendőit.
-Nekem van párom, így most... nem túl jó ötlet ez.
-Majdnem minden ügyfelemnek van párja. Olyat mondj, ami jó kifogás, hogy visszautasítsam a bérem. - nyúlt pólója alá.
-Nem kívánlak.
-Biztos vagy te ebben? Én nem így érzem. - mozdult meg az ölében ülő lány ezzel pedig olyan dologra hívta fel figyelmét, amiről eddig ő maga sem tudott.
-A látszat néha csal. Az... az más.
-Hát akkor azonnal kiderítjük, hogy micsoda valójában. - gombolta ki Seokjin nadrágját a másik.
Ő sem hitt annak, amit érzett és saját szemével látott. Hogy felizgult egy nőre, miközben Taehyung és Jungkook pont ettől féltek. Nem tudott megbarátkozni a helyzettel, de időt sem kapott erre, mert a lány egyáltalán nem volt szégyenlős. Néhány pillanat alatt térdelt le elé és vette szájába Seokjin lüktető férfiasságát, ki nem tudott ellene mit tenni. Csak hátraejtette fejét a támlára és csukott szemmel sóhajtozni kezdett.
-Te jó égh!... Picurh! - próbált inkább párjaira gondolni, mely nem bizonyult a legjobb ötletnek.
Innentől nem is emlékszik teljesen az estére. Csupán halvány emlékei vannak az egyes történésekről és sajnos arról is, amint az őt kényeztető hölgyemény készséggel foglalt helyet újra ölében, ezúttal azonban már teljesen meztelenül. Még az ismerős forró érzésre is emlékezett, mit párjai előtt annyira imádott, ám ezután hatalmas képszakadás.


(Folytatjuk. ZH-im és vizsgáim jönnek, de folytatjuk. Mint mindig :)
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Billboard 2017

Elindult a Billboard szavazás a mai nappal!

Ez egy igen különleges lehetőség a fiúk számára, így ha van egy kis időtök, akkor szavazzatok rájuk!

Minden információt megtaláltok a Facebook eventnél!

LINK!