Jin oneshot (szülinapi love story)

Harmadik fél szemszöge

Vajon létezik még egy olyan szerelmes ember a Földön, mint Seokjin barátnője. Talán nem is annyira sok, mint hinnénk. Az emberek csak mondják egymásnak, dobálóznak a szeretlekkel, de ugyanakkor nem érzik át a súlyát. Ám van aki nem ezért szórja, hanem mert már annyira elhasználódottnak érzi, hogy sokkal inkább egy másik szóval tudja leírni, mit is érez valójában.
-Jó estét! - állt az ajtóban mai kis alanyunk, kinek szerelmét kitárgyaljuk és még nem is tud róla.
-Szia! Gyere csak be. - hívta be a házba Seokjin anyukája a lányt, akit már olyan régóta ismert és szeretett.
-Akkor már alszik? - vetkőzött le, mert ugyan még csak december elején jártunk, de már hatalmas pelyhekben esett a hó, ami meg is maradt.
-Igen. Nem rég feküdt le, leellenőriztem. Használd a konyhát nyugodtan, közben mi is lefekszünk. - húzta össze köntösét, majd indult is a háló felé.
-Rendben, köszönöm. Jó éjszakát!
-Neked is. Azért majd feküdj le.
-Majd meglátjuk. - válaszolt mosolyogva Hyeyeon, miközben sálát vette le nyakából.
Ugyanilyen jókedvvel akasztotta fel azt Seokjin cuccai mellé és csupán hajszálon múlt, hogy nem vette fel párjai ruháját. Mióta mindketten egyetemmel és felvételikkel kezdtek küzdeni, nem volt már annyi idejük egymásra, így minden egyes alkalom, mikor találkozhattak, felértékelődött. Sokkal többet jelentett, de főleg Hyeyeonnak. Seokjin ugyanis nagyon feszült volt, ezért mindig le kellett nyugtatni, olyankor pedig azonnal el is aludt. Ám ez egyáltalán nem zavarta Hyeyeont, hisz így vele lehetett és neki csak ez számított.
Így mikor közeledett Jin szülinapja egyértelmű volt, hogy az egész hétvégét vele fogja tölteni, kerüljön bármibe, nem számít. Elvileg Seokjin is ráér a pihenésre, ő pedig bolond lesz nem kihasználni az alkalmat. Ezért születésnapja előtt megvárta még elalszik párja, majd mivel már évek óta jóban volt szüleivel, beengedte magát a házukba, hogy reggel egy igazi szülinapos módjára kelhessen szerelme. Az elképzeld torta és a reggeli percre pontosan volt eltervezve, ezek között a percek között pedig egy szusszanásnyi pihenő sem volt. Kipakolt hatalmas táskájából, amiben eddig tökéletesen hűtve volt minden kellék, amik a szülinapi édességekhez kellettek, majd miután berendezkedett óvatosan hozzálátott. Igyekezett nem nagy zajt csapni, mert Seokjin a feszült napjai miatt éberen aludt, a szülőket pedig amúgy sem akarta felébreszteni.

Hosszú órákon át dolgozott, miközben egyre álmosabb lett, de nem pihent meg. Ugyanazzal a lendülettel folytatta aprólékos munkáját, míg az utolsó dísz a helyére nem került a tortán. Örömmel csodálta meg művét és biztos volt benne, hogy tetszeni fog Jinnek, mert ilyen tortája még soha sem volt. Az órára pillantott hátha sietnie kell, ám nem volt rá szükség. Még ideje is lett volna egy rövidet szundítani, de inkább úgy döntött, hogy csak bemászik párjához, majd a lehető legkedvesebben és lágyabban fogja felébreszteni szerelmét. Így is tett. Rendbe szedte magát, megmosta kezeit, majd ugyan még kócosan, ám már összefogott hajjal osont be Seokjin szobájába, aki azt hitte édesanyja akarja kelteni.
-Hmmm... had aludjak még. - nyafogott, mert nagyon jól elő lett készítve a pihis szülinap, ugyanis mióta letette az utolsó vizsgát a szünet előtt tudatták vele, hogy mivel eddig semmit sem kellett csinálnia, csupán tanulnia, ezért ezután szépen ki fogja venni a részét a házimunkából. Ám persze ezt senki sem így gondolta, csupán még nagyobb meglepetést akartak neki szerezni, hogy Hyeyeonnal tölthet majd négy teljes napot.
-Én nem is foglak felkelteni édesem. - térdelt az ágy mellé és könyökölt fel a puha matracra.
-Mi? - emelte fel fejét Jin és barátnője felé fordulva pislogott még nagyon álmosan - Yeon.... gyere ide. - fogta meg erőtlenül a lány kezeit, majd felhúzta magához az ágyba és ölelgetve őt aludt volna tovább.
-Jó reggelt! Ma van a szülinapod. Boldog szülinapot! - bújt Seokjin álla alá és kiélvezte a takaró melegét.
-Már boldog lesz. Szeretlek.
-Én imádlak.
-Hmm. - mosolygott erőtlenül Jin - Én is imádlak. - szorította jobban magához Hyeyeont.
-Hoztam neked ajándékot. Nem akarod megnézni?
-Nem érdekel. Elég az, hogy itt vagy. - sóhajtott.
-De sokat dolgoztam vele.
-Jó.... akkor majd. Még pihenni akarok.
-Csináljak reggelit?
-Csak maradj csendben kérlek.
-Rendben. - hallgatott el pár percre - Hiányoztál.
-Te is nekem. - kapta meg számára legkedvesebb válaszát Hyeyeon és ez elég is volt ahhoz, hogy elaludjon párja karjaiban.

Legközelebb arra kelt, hogy Jin próbált meg kimászni mellőle a lehető legóvatosabban, ám Hyeyeon mindig felébredt, ha Seokjin menekülni próbált az ágyból.
-Nem akartalak felkelteni. - mosolygott rá Jin, miközben egyik keze még szerelme feje alatt volt fogságban.
-De kelts csak. Meg akarom mutatni az ajándékod. - ült föl azonnal - Ne mozdulj! - pattant ki az ágyból, majd álmosan rohant a konyhába - Jó reggelt!
-Szia! - köszöntek rá Jin szülei.
-Felkelt! - nyitotta ki a hűtőt, majd óvatosan elővette belőle a tortát.
-Szólok a nagy testvérnek. - állt fel Seokjin édesapja, majd kezében kávéjával ment legidősebb fia szobájához, aki az ünnepekre hazaköltözött.
-De szép tortát csináltál! - csodálta meg a mesterművet anyukája, miközben Hyeyeon a gyufát kereste - Már néztük reggel, de nem mertünk hozzáérni.
-Szerintem is egész jó lett. - gyújtotta meg a gyertyákat.
-Biztos tetszeni fog neki.
-Remélem. Olyan édes, ha boldog és rég mosolygott teljes szívéből. - emlékezett vissza, mikor utoljára látta igazán boldognak szerelmét - Pedig úgy szeretem, ha olyan vidám.
-Ettől biztosan az lesz. Hozzam? - ajánlotta fel segítségét Seokjin anyukája.
-Nem kell, köszönöm. Én akarom bevinni neki.
-Rendben, csak óvatosan. Jjanggu gyere ide! Ne légy láb alatt. - kapta fel Jin kutyusát, hogy véletlen se boruljon fel benne Hyeyeon.
-Boldog szülinapot! - kezdett énekelni Hyeyeon, majd az egész család becsatlakozott.
Seokjint láthatóan lenyűgözte a csodaszép torta a rengeteg kis ehető díszítéssel, amit barátnője saját kezűleg gyártott rá és miközben tátott szájjal szemlélte az ehető csodát, amit letettek elé, Hyeyeon egyre boldogabb lett.
-Kívánj valamit kisfiam! - ölelgette a kutyát anyukája.
-Huh.... ummm. - nézett barátnőjére, aki az ágy mellett térdelve fogta a tortát, nehogy felboruljon, miközben egy hatalmas mosolyt villantott szerelmére.
Olyat kívánt, ami pár napon belül ki is derül majd, ám nem leplezzük le előre a jó dolgokat. Vannak amiket még nekünk is ki kell várnunk, míg elérünk történetünk végére, mert mindennek megvan a maga tökéletes ideje és helye. Ezért legyen elég annyi, kedves olvasóm, hogy egy percre sem engedte el párja tekintetét mialatt az összes gyertyát elfújta.
-Gratulálok kisfiam. Huszonnégy lettél. - tette le a kutyusát anyukája - Na adj egy puszit anyádnak te vén harcos! - mászott az ágyra, miközben Hyeyeon felemelte a tortát, nehogy baja essen, hisz Jjanggut nagyon érdekelte a kis ehető furcsaság.
Reggel gyorsan mindenki megtette a kötelező felköszöntést, majd míg bátyja visszafeküdt, szülei pedig a konyhában ültek és kávéztak tovább, addig Hyeyeon szerzett egy kést, majd Jin íróasztalára készítette ki a tortát. Jjanggunak viszont csak Jin tudott parancsolni, így az ő szavára is ült le fenekére és várt türelmesen míg felvágták a tortát.
-Mit kívántál? - nyalta le ujjait Hyeyeon, mert nem emlékezett már, hogy milyen finomat is alkotott.
-Az utóbbi három alkalommal sem mondtam el. - forgatta számára szimpatikus helyzetbe a tortát, hogy megvágja - Most sem fogom. - nézett barátnőjére, miközben az első szeletet szelte.
-Hát jó. De akkor csak később kapod meg az ajándékod.
-Van még valami? Eltúloztad kicsim. - kóstolta meg ő is a tortát - Ez nagyon finom.
-Köszönöm. A kis figurák is ehetőek. Cukorból vannak. - mutogatott.
-Ne nyúlkálj! Levágom a szép kis ujjacskád. - tette le a kést Jin.
-Majd a jó kis tudásoddal visszavarrod. Na adjad, ha kóstoljam meg.
-Ez az én tortám édes.
-De neked előbb reggelizned kéne. - sajátította ki a tányért.
-És neked?
-Én egész idáig ettem és ha végre elmondod, hogy mit ennél, meg is csinálnám.
-Nem szeretem, ha főzöl rám. Adj egy falatot! - tátotta el száját.
-De ma szülinapod van. - nyújtotta szeletet és Jin harapott is belőle - Ma csak pihenj és élvezd, hogy itt vagyok.
-Van egy csomó dolgom.
-Nincs.... lebeszéltem velük.
-Te...... milyen vagy. - ölelte meg barátnőjét.
-Elejtem! - kapaszkodott Jin nyakába Hyeyeon félkézzel, miközben a másikban igyekezte megtartani a tányért.
-Jjanggu majd feltakarít. Haaaahhhh! Annyira örülök neked.
-Én is neked! Na mit kérsz enni?
-Téged! - harapott nyakába Jin.
-Naaa! - nevetett Hyeyeon.
-Megeszlek.
-De óvatosan. Nehogy nyoma maradjon. - tette le végre a tányért.
-Nem fog.

Így már a reggel is úgy indult, hogy Jin levezette a feszültséget. Persze Hyeyeon ennek nagyon örült. Ő szerette volna a legjobban, ha párja megnyugszik és végre pihen egy kicsit. Ha elengedi magát és nem aggódik semmiért, csak szeretgeti őt úgy, ahogyan régebben is, hogy közben nem jut eszébe egy vizsga, vagy egy elfelejtett beadandó. Ezért Hyeyeonnak tetszett a legjobban a reggel, majd mikor Seokjin elloholt zuhanyozni ő csak felkapta az egyik pulcsiját, majd végül saját ruháiból is felvett párat, amiket még Jin anyukájával mosatott ki, hisz tárolt már jó pár darabot szerelménél, csak az utóbbi időben egyre kevesebbet volt náluk, így nem nagyon használta azokat.
A szokásos öltözékében flangált a már-már otthonnak is mondható lakásban, majd Jjangguval ült le játszani a földre, míg szerelmére várt. Közben végig azon járt az esze, hogy mennyi idejük lesz együtt és semmit sem fognak csinálni ha rajta múlik. Ám amikor Seokjin előbukkant a fürdőből óráját becsatolva rohant édesanyjához.
-El kell szaladjak valahova, de sietek vissza.
-De itt van Hyeyeon.
-Akkor is el kell menjek. - indult az előszobába.
-Elmész? - pattant fel barátnője és pár lépésre tőle megállt.
-Igen. - kapta fel cipőjét - De sietek vissza kicsim. Ne aggódj! Addig pihenj le. - állt fel - Azonnal itt vagyok. - csókolta meg párját.
-Rendben. - nézte végig szomorúan Hyeyeon, amint Seokjin felöltözött, majd felkapva cuccait elszelelt.
Szomorúan ballagott vissza szerelme szobájába, majd feküdt ki annak ágyában Jjangguval. Nem erre számított, kicsit sem. Azt remélte, majd az egész napot, az egész hétvégét együtt töltik, nem csak pár órácskát. De Jin most elment, ki tudja hová, ki tudja meddig. Ám annyira fáradt volt, hogy nem tudott tovább gondolkozni ezen. Az ismerős illatok és a puha, meleg szőrmók mellette az ágyban megnyugtatta, majd el is aludt. Sok mindenről álmodott, de legfőképpen arról, amiről mostanában szokott. Egyre gyakrabban zaklatták azok az álmok, hogy Seokjin valamilyen hülye indokkal szakít vele és ezektől nem tudott szabadulni. Hiába feküdt annak ágyában, ez a fránya rémálom akkor sem engedte karmai közül, így felriadt. Még Jjanggu is megijedt a hirtelen mozdulatától, majd amint Hyeyeonon meglátta, hogy mennyire rosszul van, körbeugrálta. Persze a lány azonnal ölelgetni kezdte a kutyust és el nem eresztette, míg meg nem hallotta Jin hangját. A nyugtató mély dörmögésre rögtön kipattant az ágyból és futott szerelméhez, aki még nagykabátban és bakancsban állt az előszoba küszöbén, miközben szüleivel társalgott.
-Jiiiiin! - rohant oda hozzá, majd azonnal megölelte.
-Hideg a kabát kicsim. Meg fogsz fázni. - aggódott Seokjin.
-Nem érdekel. Merre jártál? Hiányoztál! - hadart és kapkodta a levegőt jobban, mint kellett volna.
-Mi a baj kicsim? Mi történt?
-Rosszat álmodtam. Ne menj el!
-Nem megyek. - fejtette le magáról párja karjait Jin - Nézd csak! - cipzározta ki kabátját - Ha már nem hagyod, hogy levegyem, búj be mellém. - tárta szét hatalmas téli felszerelését, amibe Hyeyeon azonnal bele is bújt.
-És merre jártál kisfiam? Ez engem is érdekelne. - folytatta anyja.
-Csak sulis dolgok. Gyorsan elintéztem, nem akartam későbbre hagyni, ha már itt van Yeon.
-Hmm... HMM rendben. - váltott hangsúlyt, amint rájött fia mire is értette, amit ugyan én is tudok, de mindennek megvan a maga tökéletes helye és ideje.
-Most már levetkőzhetek kicsim? Nagyon meleg kezd lenni. - kérdezte barátnőjétől Jin.
-Igen, persze. Bocsánat. - engedte el végre.
-Mit álmodtál? - vette le téli felszerelését.
-Hogy elhagysz.
-Én..... ez biztos? Emiatt nekem kéne aggódnom. - pakolta le ruháit, majd Hyeyeonhoz lépett és két keze közé fogva arcát szemeibe nézett - Alig foglalkozok veled, mégis kitartasz mellettem és ilyen szülinapot varázsolsz nekem. Meg sem érdemellek.
-De igen. Keményen tanulsz és dolgozol. Ne hagyj el. - fogott párja csuklóira.
-Soha sem hagynálak. - csókolta meg Hyeyeont - Mit szeretnél csinálni?
-Nem tudom. Pihenjünk és relaxálj.
-Állandóan ezt mondod. - mosolygott Seokjin.
-Igen, mert mindig ideges vagy, meg feszült és sohasem tudsz pihenni rendesen. Most itt vagyok, bármit megcsinálok neked, csak nyugodj meg.
-Tőled mindig megnyugszom....... Nézzünk meg egy filmet.
-Rendben! Úúúúú, van is egy ötletem. - rohant Jjangguval a nyomában párja szobájába.
-Mikor lesz a nagy alkalom? - kérdezte anyukája, miután biztos lett benne, hogy Hyeyeon már nem hallja őket.
-Nem tudom..... félek.
-Szerintem nincs mitől. Ő a legtürelmesebb és megértőbb lány. Issza a szavaidat. Ne félj tőle.
-És ha nem úgy reagál, ahogyan gondolom? Akkor mi lesz?
-Szerintem ettől kell a legkevésbé tartanod.
-Gyere! - hajolt ki az ajtóból Hyeyeon - Mi lesz már?! Filmezzünk!
-Megyek. - mosolygott Jin, miközben arra gondolt, hogy talán tényleg nincs mitől félnie, elvégre, ez Hyeyeon, aki már nagyjából négy éve mellette van.

Az elkövetkezendő napokban végig kereste a megfelelő alkalmat, de valahogy sosem érezte elérkezettnek. A karácsonyi vásárban megannyi lehetőség lett volna, de egyik sem volt az igazi így megpróbálni sem merte, csak tartogatta tovább.
-Holnap este haza kell mennem. Hétfőn sulim van. - feküdt Jin mellkasára Hyeyeon és hajával játszadozott.
-Nem kellett volna tanulnod valamit? Neked most lesznek vizsgáid nem?
-Ne foglalkozz ezzel. Mindent lerendeztem előre, hogy veled tölthessem a hétvégét.
-De ha megbuksz, nem találkozunk egy hétig. - fenyegette meg szerelmét.
-Most mért vagy ilyen? - szomorodott el - Olyan ritkán látlak, aztán most még ez is?
-Nem szeretném, ha miattam nem sikerülne neked valami. Én itt leszek, nem megyek sehova, de a vizsgák most vannak. Jól kell teljesítened, ahogyan nekem is.
-Jól teljesítek, ne aggódj. De ne fenyegess. - nyafogott - Annyira hiányoztál már és olyan jól éreztem magam. Ne rontsd el!
-Rendben. Bocsánat. - ölelte magához Hyeyeont - Nagyon szeretlek ölelgetni.
-Szeretem, ha ölelgetsz.
-Holnap menjünk valahová?
-Nem maradhatnánk itthon?
-De. Akkor maradunk és nem csinálunk semmit.
-Tökéletes. Azt szeretem a legjobban. Csak érezni az illatod és tunyulni veled egész nap, mint régen.
-A régi szép idők mi? Mikor még nem kellett aggódnunk semmiért.
-Pláne azért nem, hogy elhagysz.
-Jaj, ne mond már ezt! - szorította magához párját Seokjin - Attól, hogy ilyesmit álmodsz még nem lesz így.
-Jó, tudom. De olyan rossz.
-De itt vagyok. Nem megyek el.
-De ha egyedül alszok otthon nem vagy ott. Akkor a legrosszabb.
-Ha legközelebb ilyet álmodsz otthon, hívj fel.
-Nem foglak felkelteni.
-De! Hyeyeon. - tolta el magától párját egy kicsit, hogy szemeibe nézhessen - Hívj fel! Nem akarom, hogy ilyeneken kattogj. Hívj fel és megnyugtatlak.
-Jó.
-Ígérd meg!
-Rendben. Felhívlak. De ne legyél mérges. - válaszolt félénken.
-Én nem leszek, ne aggódj. Szereltek, sosem tudnék rád haragudni.
-Imádlak.
-Ezt sosem fogom megszokni. Pedig már évek óta ezt mondod. Én is imádlak. - mosolygott Jin.
Ezek után tovább kereste a maradék időben a megfelelő pillanatot, de sosem érezte, hogy elérkezett. A tökéletes alkalmat várta, de az nem jött. Egy ilyen súlyú dolog azonban nem reppenhetett el a levegőbe csak úgy. Ennek pontos, precíz időzítésre volt szüksége, ami másnap délután talán elérkezettnek bizonyult. Hyeyeon telefonja csipogott, ám a lány éppen pakolt, vagy a fürdőben rendezkedett, magam sem tudom merre járt, de párja a mobilja közelében volt. Mivel pedig olyan régóta ismerték már igazán közelről egymást, így minden kétség nélkül emelte fel ő a telefont és nézte meg az üzenetet, amit párja kapott. Azonban csalódnia kellett. Hyeyeon azt mondta,mindent elintézett, ne aggódjon az iskola miatt Seokjin, ám hazudott. A csipogás ugyanis egy e-mailt jelzett, amit az egyik professzorjától kapott, az üzenet pedig a következő volt.

"Kedves hallgató!
Mivel nem jelent meg a kiírt vizsgaidőponton, ezért a vizsgája elégtelennek minősült. Ez a jegy azonban nem megfelelő a tantárgy teljesítéséhez. A tantárgy felvétele legközelebb csak a következő teljes értékű félévkor lehetséges.

Dr. Park Soonhyung"

Jint ettől először a harag öntötte el, ám belegondolt, hogy Hyeyeon milyen tantárgyat is vehetett fel ennél a professzornál. Valami fontosra emlékezett, mert sokat hallott róla, de nem tudta volna megmondani, hogy pontosan miről volt. Ezért úgy érezte, most itt az alkalom.
-Hyeyeon! - kiabált és kereste a lányt a lakásban.
-Mi a baj? - jelent meg előtte a konyhából kilépve.
-Ez mi?! - tartotta oda párja elé annak mobilját az üzenettel - Azt mondtad elintézted. Akkor ez mi?
De Hyeyeon nem válaszolt. Tudatosult benne, hogy lebukott és nem az zavarta, hogy egy ilyen fontos tárgyat elbukott, amiért valószínűleg otthon is kapni fog, hisz így csúszni fog egy évet, hanem az, hogy Seokjin mérges volt. Semmitől sem félt, semmi sem érdekelte csak az, hogy párja szeresse és sohase legyen mérges rá, ám most elvétett egy lépést és szerelme dühös.
-Istenem Hyeyeon, hányszor mondtam?! Első a tanulás. Én ráérek, itt leszek, nem megyek sehová. Mikor fogod végre megérteni?
-Sajnálom.
-Hát már sajnálhatod. El sem hiszem, hogy ebbe belekényszerítesz. - sóhajtott nagyot Seokjin leengedett kezekkel.
-Jin? - pillantott fel könnyes szemekkel Yeon. Azt érezte, hogy most egy álom válik valóra, de nem az, amelyikre annyira vágyik.
-Pedig kerestem a tökéletes alkalmat, de nem. Nem tudom tovább halogatni.
-Jin, ne csináld ezt! Félek.
-Ez nagyon gonosz kisfiam. - jelent meg édesanyja is és megfogta Hyeyeont vállainál.
-De nincs más választásom.
-Jin. - kezdett volna sírni a szomorúságtól, de végül más miatt gördültek le könnyei.
-Yeon. - ereszkedett féltérdre Seokjin - Annyira szerettem volna ezerszer szebb helyen ezt tenni, de sosem éreztem megfelelőnek egyik helyszínt sem ahol jártunk. Viszont ez az e-mail..... - pillantott a telefonra - Én mindig melletted leszek és ehhez ne dobj el semmit. Viszont benned már nem vagyok ilyen biztos. - vette elő zsebéből a kis dobozt - Te mellettem leszel mindig? Akkor is, ha nem lesz időm rád? - de Hyeyeon szavai elakadtak.
Egyáltalán nem erre számított, az álmai pedig végképp nem ilyen irányba terelték gondolatait. Csak peregtek le könnyei, amik még félelméből gyűltek fénylő szemeibe, ám már a boldogság jegyében hullottak a padlóra. Megszólalni sem bírt, de nem is tudta, mit mondjon. Szavak helyett inkább párja nyakába borult.
-Szerintem ezt veheted igennek. - mosolygott édesanyja, aki szintén majdnem elejtett egy-két könnycseppet, amint a fiatalokat nézte - De ez nagyon gonosz volt.
-De olyan lüke! Csúszik az egyetemen miattam, mert nem ment el egy vizsgára. Hogy lehet ilyen kis butus?
-Veled akart lenni a szülinapodon kisfiam. Mért nem örülsz neki?
-Igen! - csúszott ki egyetlen értelmes hang Hyeyeon torkán.
-Nagyon örülök neki. El sem hiszed, milyen boldog vagyok tőled. - beszélt már szerelme fülébe - De többet ilyet ne csinálj! - várta a választ, ám csak a levegő után kapkodó Yeon bólogatását kapta feleletként - És még valami. Nagyon imádlak. Úgyhogy mivel már ilyen jól állunk, mit szólnál hozzá, ha többet nem aludnál egyedül.
-Na jól van kisfiam. El fog ájulni, ha így folytatod.
-Miről maradtam le?  - érkezett meg édesapja is.
-Kezdhetsz gyűjtögetni apa, mert lesz egy esküvőnk.
-Ne már?! Tényleg lemaradtam? Bassza meg édes fiam, mondtam, hogy ne hagyj ki!
-Hogy beszélsz apa? - szólt rá az anyós jelölt.
-Úgy, mint egy bank.
-És ma - törölte le könnyeit, miközben próbált értelmesen beszélni - is velem alszol? - szipogott.
-Persze. Pakolok össze ruhát és megyek veled. El nem engedlek, ha nem muszáj. Plusz apádtól is meg kell kérnem a kezed. Az lesz még egy kemény menet. - mosolygott Jin.
-Nem lesz baj.
-Hát ha így, sírva viszlek haza, szerintem van mitől félnem.
-Nem. Mindjárt rendben leszek. Mutasd csak! - húzta oda Seokjin gyűrűt tartó kezét, hogy jobban szemügyre vegye az ékszert.
-Nem a legnagyobb, de remélem nem baj.
-Tökéletes. Sok is. - vette fel Hyeyeon a kis karikát - Imádlak. - nézett párja szemeibe.
-Boldog huszonnegyedik szülinapomat szerelmem. - mosolygott.
-Na ez! Ezt akartam! Végre! Olyan boldog vagy, mint régen!
-Mert a kis menyasszonyomat tartom karjaimban.
Talán úgy érzem, hazudtam az első mondatban, hisz van még egy olyan szerelmes ember a Földön, mint Seokjin barátnője, és az Seokjin. Őket a sors is egymásnak teremtette, az pedig, hogy ilyen hamar rá is leltek a másikra kész csoda. Az emberek nem mindig ilyen szerencsések, mint ez a kis párosunk a nagy világban. Van akinek többet kell keresnie és küzdenie míg megtalálja másik felét, van aki viszont azonnal sikerrel jár, ám egy valami biztos. Ezt mindenki megérdemli és mindenki meg is kapja. Mert akármilyen kegyetlen is a világ, ezt nem fogják elvenni senkitől. Az már kínzás lenne, az élet azonban nem ilyen gonosz, csupán nyitott szemmel kell járnunk és nem beszűkült látással pislogni bele a mindennapokban. Mert lehet, hogy mikor azt hisszük, a vég következik, valójában a csoda látogat el hozzánk.

J-Hope&Gayoon 9. rész (befejezés)

-Ugye milyen jó, hogy szóltam?!
-A nyaklánc sem ehhez tartozik.
-Hoseoooooook!
-Jó vásárlást! - hagytam ott a fenébe és soha többet nem akartam látni.
De vajon a másik Gayoon még itt van?

Csak reménykedtem, hogy nem sietett haza, mert a jégkása még nem volt nála, amit a bácsi ajánlott fel neki. Ezért rögtön az árushoz vittek lábaim, az emberek meg csak bámultak. Mit rohan egy hülye gyerek a plázában?
-Szép napot! Megint én. - lihegtem - Gayoon már elment?
-Szép napot fiatalember! Önnel láttam utoljára és a pénztárcájával.
-Nem arról beszélek. Tudja jól, kit keresek.
-Az a Gayoon most ment el.
-És merre?
-Hát ha édesanyjával jött, akkor a parkoló felé.
-Köszönöm! - indultam volna, de egy mondattal nagyon megfogott.
-Nem ajánlom, hogy bántsa.
-Tessék?
-Lehet nincsenek úgy barátai, mint ahogy másoknak, de nagyon sokan szeretik, akik viszont nem tűrik, ha a megmentőjüket bántják. Szóval nem ajánlom, hogy kárt tegyen benne. - nézett rám úgy, mint akit azonnal képes lenne egy műanyagpohárral megölni, ha rossz választ ad.
-Épp ki szeretném javítani a hibámat.
-Helyes. De ha szomorúnak látom, tudni fogom, kit keressek.
-Ha rajtam múlik, soha többé nem lesz szomorú.
-Akkor siessen, mert ha eltűnik, nagyon nehéz megtalálni.
-Köszönöm. - futottam is tovább.
Bár feltűnően rosszabbul bírtam a rohanást, mint korábban. Kicsit kiütközött a hülyeségem, de nem akartam megállni pihenni. Még hogy lassítsak és ezen múljon. Az hiányzik már csak persze.
Ám sajnos nem gondolkodtam előre. A parkoló hatalmas volt, nem is tudtam mire számítottam, az autójukat illetően pedig fogalmam sem volt. Hiába kiabáltam nem érkezett válasz. Mondjuk én sem válaszoltam volna magamnak a helyében. Újabb " Mit vártál Hoseok?". Ezért gondoltam felhívom csak hát...... nem volt meg a száma. Sosem kellett. Mindig akkor jött, mikor mondta és a legtöbb idejét velem töltötte, így szükségtelennek bizonyult ez kis apróság, ami most megmentette volna az életemet. Viszont ha ezt nem is, valami sokkalta fontosabbat tudtam. Emlékeztem, hogy hol lakik, így legközelebb már egy buszmegálló felé rohantam és még pénz is volt nálam, amit a kis költőgéppel töltött nap után ritkán mondhattam el.

Igazából fogalmam sem volt, hogyan juthatnék el Gayoonhoz, de erre jó a GPS, így akadt némi segítségem, amit igénybe is vettem. Bár a közlekedés már nem az én oldalamon állt, ezért jobbnak láttam a végén már sétálni..... amikor nem kaptam levegőt, mert egyébként futottam. Ez viszont ki is ütközött, mikor a kaputelefonba szerettem volna felszólni, ami csak hosszú, mély lélegzetek után sikerült.
-Gayoont keresemh. - lihegtem.
-Már elment.
-Megkérdezhetem, hogy hová?
-Nem.
-Kéremh. - nyeltem, hátha kicsit jobb lesz tőle - Hatalmas baromságot csináltam és muszáj helyrehoznom. Kérem mondja meg.
-Rég láttam utoljára ilyennek, így bármit mondasz, nem fogom sohasem elmondani merre jár. Hagyd békén és engedd el. Ne kínozd a lányomat, vagy rád uszítok mindenkit. - csapta le a kaputelefont.
-De...... ÉN HELYRE AKAROM HOZNI! - üvöltöttem, de fölöslegesen. Senki sem figyelt rám, az öklöm beverése a falba pedig nem segített helyzetemen - Hol lehetsz? - ötletem se volt.... vagy... lehet mégis csak volt.

-Szép napot morcos bá! - köszöntem rá Sungsukra, amint beértem az üzletbe.
-M-mi? - lepődött meg, de nem hagytam megszólalni.
-Takanorit keresem. Itt van ugye? Gayoonról lenne szó, nagyon, nagyon fontos.
-Tessék? Kezdje elölről kérem, a köszönéstől.
-Ahhh. Pazarolja itt az időmet. Takanori! - fordultam a kis galériája felé, ahová múltkor is felmászott - Gayoonnal baj van. Szomorú. Muszáj segítened, nem tudom, hol keressem.
-Szentjánosbogaraknál próbáltad? - jelent meg a lépcső tetején és mászott is le hozzám.
-Nem tudok eljutni oda egyedül. Nem tudom, hogy mentünk.
-Pedig ha nincs sehol, odamegy. - állt elém.
-És te tudod, hogyan kell oda eljutni?
-Talán. Azt hiszem megtaláltam egyszer magamtól. Mindjárt megnézzük. - vette elő telefonját
Legalább egy órát ügyködtünk, mire kiszenvedtünk egy helyet, de nem voltunk biztosak benne, ám nekem ez elég volt. A talán is jobb, mint a semmi így loholtam tovább.
-Ne vigyelek el? - kiabált utánam.
-Ekkora forgalomban, semmi esély. Köszönöm! - rohantam ki az ajtón a legközelebbi metró felé.
Ameddig csak lehetett azzal akartam menni, mert az még gyors volt. A földfelszín felett minden állt egy helyben, én pedig kezdtem kiköpni a tüdőmet is, így ez tűnt a legjobb megoldásnak. Kiérve a vonathoz meg a telefonomat lestem, hogy mit írtunk fel. Nem igazán voltam biztos magamban, ezért nem egy embert meg is kérdeztem, hogy melyikre is van szükségem és csak az után váltottam jegyet. De a vonatút kínzás volt. Olyan lassan teltek a percek, mint eddigi életemben soha. Azt hittem becsavarodok, miközben végig csak ő járt a fejemben.
"-Ohh. Tényleg szép. De mért szomorú tovább? Miről szól?
-Arról, hogy nincs vele a párja. Hogy vele álmodik, de még sincs ott. De ha tényleg elhagyja, hogy mást szeressen, akkor viszont bánni fogja. Ám ezek ellenére mindig is boldoggá fogja tenni, mondjon bármit. Valójában arról szól, hogy szeretett valakit, aki elhagyta, de annyira imádja, hogy nem képes elengedni. Legalábbis szerintem. Kicsit rád illik."
Most viszont rád illik. Ha annyira fáj neked, mint nekem fájt a másik Gayoon először, akkor nem hordott a Föld a hátán nálam szörnyűbb embert. Hogy tehettem ezt? Hogy okozhattam ugyanolyan fájdalmat neki, mint amekkorát nekem okoztak? Viszont őt nem fogja megmenteni senki...... senki.... csak én.

Mikor bemondták a megállómat azonnal felpattantam. A mellettem ülő lányt meg is ijesztettem. Tényleg váratlan volt, de elmerengtem Gayoon szavaiban, viszont a célom felkeltett. Ott voltam a kapuban. Már csak meg kellett találnom merre menjek és helyben voltam, ám ebben is kaptam segítséget. Mielőtt besiklottunk volna a megállóba a vonatról pont lehetett látni a mezőt, amin este sétáltunk. Kis szerencsés ördög. Mi más lehetnék.
Szinte leugrottam a szerelvényről amint megállt és folytattam rohanásomat. Igaz gőzöm sem volt merre tartok, csak reméltem, hogy jó irányba. Közben végig azon gondolkoztam, mit is fogok mondani, hogyan fogom visszakönyörögni magam. De mi van ha sír? Na azzal végképp nem tudtam mihez kezdjek majd.
-Gayoon!? - értem az ismerős fák közé - Itt kell legyél. Jaj Istenem, kérlek. Legyen itt, különben ötletem sincs. - sétáltam be, mert már teljesen elfogyott minden levegőm.
A kis helyünket azonnal felismertem, ahol lefeküdtünk és mozdulatlanul kellett várnom hosszú percekig, mielőtt felkelt volna és megmutatta volna a második csodát a világon. Viszont még világos volt és látványosan járt ott nem rég valaki, így arra indultam amerre kiszaladt anno a rétre és... el is esett. Kicsit meg is mosolyogtatott ez az emlék. Milyen kis béna, de.... imádom!
Amint kiértem láttam, hogy Takanorival ügyesek voltunk, mert Gayoon ott sétált. Igaz, már messze járt, de ott volt. Hirtelen visszatért erőm és futás közben minden hangomat kiengedtem, ami torkomba szorult.
-Gayoon! - kiabáltam utána, ő pedig azonnal megtorpant. Láthatóan ledöbbent így folytattam, amint közeledtem - Gayoon! - és végre elhitte, hogy én szólítom, nem csak képzelődik. Lassan megfordult, miközben elértem hozzá, majd próbáltam kicsit rendbe szedni légzésemet, hogy meg is tudjak szólalni. Nem tűnt mérgesnek, sem szomorúnak..... igazából semmilyennek sem. - Gayoon énh.
-Hogy kerülsz ide? Hogy találtál vissza?
-Takanori segített. - kapkodtam a levegőt.
-Az a fránya memóriája.
-Én örültem neki.
-De ha elhozod ide azt a kurvát, felgyújtom az egész környéket.
-Eszemben sincs idehozni. Otthagytam a boltban a kasszánál. El sem hiszed milyen jól esett. De nem ezért jöttem.
-Mi kéne, ha volna? - fonta össze mellkasa előtt karjait.
-Na jó, ezt megérdemlem. De miattad jöttem. Átrohantam a fél városon sőt, a vonattól idáig is futottam.
-Felesleges volt.
-Nem. Érted semmi sem felesleges. - léptem felé. Meg akartam ölelni, de elhátrált - Ne csináld te is ezt. Ezt gyűlölöm.
-Mért engednélek közel?
-Mert a barátnőm vagy. Én pedig a te párod. Esküszöm neked nem történt semmi a másikkal.
-A kurvával?
-Igen, vele. Alig hagyta, hogy hozzá érjek. A kezét sem foghattam meg. Tudod milyen rossz volt?
-Szóval csak az hiányzott, hogy valaki párjaként kezeljen. Erre találsz mást is.
-Nem. Te hiányoztál. Nekem nem kell más, csak te. Kérlek.... ahhj. Két perccel azután jött, hogy elmentél. Azt hittem te jöttél vissza, de amikor kinyitottam az ajtót nem te álltál ott.
-Mégis elmentél vele.
-Igen, de görcsben volt a gyomrom. Azt hittem, csak izgatott vagyok, de amikor utoljára beszéltünk megláttam magam a kirakatban. Nem izgatott voltam, hanem undorodtam. Valahogy végig azt akartam hinni, hogy ő te vagy. De mindig mikor elhúzódott, kicsit ráébredtem, hogy ez így nem helyes. Amikor pedig a fejemhez vágtad, hogy közel engedtél magadhoz és bántottalak.......... talán sosem éreztem még ilyen fájdalmat.
-Önző vagy.
-Nem azért. Idefelé úton, végig azon gondolkodtam, hogy lehetek ilyen gonosz. Tudom mit érzel, mert éreztem én is. De helyre akarom hozni. Kérlek ne menj el! - fogtam meg végre kezét, mert most nem húzta el - Ne hagyj itt! Boldognak akarlak látni, nem ilyennek.
-Soha többé nem is fogsz látni, ne aggódj.
-De én szeretlek! - mondtam ki végre, amit már rég ki kellett volna, mire meglepetten pislogott fel rám. Nem hitt nekem - Az Istenit már! Mért nem érzed ezt? Szeretlek! Jobban, mint bármi mást. - de továbbra sem láttam semmi érzelmet rajta - Mért nem hiszel nekem? Pedig igazat mondok, nagyon szeretlek. - simítottam arcára és ez elég volt ahhoz, hogy elengedje magát. Többé már nem volt az az érzelemmentes robot, aki két perce még előttem állt - Ne sírj. Csak ezt ne! - törölgettem le könnyet mindkét kezemmel - Nem akarom sírni látni a csodámat.
-De mért kockáztassalak meg? Egyszer már elhagytál. - pislogott rám csillogó szemekkel, miközben igyekezte kordában tartani légzését.
-Ha megint megtenném, megölhetsz.
-Ahhj. - csapott két kézzel mellkasomra.
-Ez az igazság. Neked köszönhetem, hogy élek. Így azt teszel velem, amit akarsz. Az életem a kezedben van.
-Nem akarlak bántani. - markolt felsőmbe.
-Én sem téged. Mert.... szeretlek. Nagyon szeretlek. - csókoltam meg, hogy megnyugodjon és végre! Nyakamba karolt, bár nem bírta sokáig, mert alig kapott levegőt, de utána sem engedett el, hanem hozzám bújva rendezte légzését és szabadult meg utolsó csepp könnyeitől is, amiket soha többé nem akartam látni legördülni arcán. Bármit, csak ezt ne. Mosolyogjon inkább, az nekem bármit megér.

-Hoseok kisfiam, kinyitnád? - kiabált édesanyám a fürdőből, amint este kopogtak ajtónkon.
-Persze! Jössz velem? - álltam fel az asztaltól, Gayoon pedig továbbra is jött utánam. Nem akart egyedül maradni egy pillanatra sem.
-Naná. - kapta el azonnal kezemet.
-Hozzám jöttek! - jelent meg húgom is útközben.
-Mert? Kit vársz te?
-Az nem tartozik rád! He.....llo. - nyitotta ki az ajtót, de azonnal stílust váltott amint meglátta, hogy ki áll ott - Mit keresel itt?
-Nem hozzád jöttem, hanem a bátyádhoz. - bunkózott a kis költőgép.
-Ne beszélj így a húgommal! - álltam mögötte és feje fölött tökéletesen átláttam az ajtóban álló ördögre. Ugyanis Gayoont sikerült rávenni, hogy ne kurvázza mindig, mert arra felfigyelnek az utcán, így ördögnek lett elnevezve.
-Te! Hogy képzelted a mai napot?! - kezdett rá, majd az eddig a hátam mögött lapuló Gayoon előbújt.
-Hellokaaaaaa!
-Te meg mi a francot keresel itt?
-Azt hiszem mi még nem találkoztunk. Gayoon vagyok! - mászott szépen húgom elé is, aki már kezdte mosolyogva figyelni az eseményeket - Te vagy a pénzhajcsár kis kurva igaz?
-Mi a faszt képzelsz te?
-Óóóóó, máris elmondom, hogy mit képzelek, csak előbb menjünk le az utcára. Nem szeretném, ha összevéreznéd itt nekem szerelmem szőnyegét. - csukta be maga mögött a bejárati ajtót, mi pedig csak álltunk dermedtem tovább a lakásban testvéremmel.
-Imádom az új csajodat. - szólalt meg elsőnek - De nem gondolod, hogy nem kéne hagyni, hogy darabokra tépjen valakit?
-Ugyan már. Olyan apró és kedves. A légynek sem tudna ártani.
-Te.... mi most egy emberről beszélünk? Hallottad mit mondott neki?
-........ Csaj haaaaarc! - téptem fel az ajtót és indultam is utánuk, miközben Suga számát tárcsáztam.
-Ki volt az?! - hallottam még édesanyám hangját.
-Csak az ördög! De ráuszítottuk az angyalt. - válaszolt húgom, de már ő is a nyomomban volt.


(Na és most nem írom ki, hogy folytatjuk, mert vége :D Hahh emberek, muszáj volt ráuszítanom a Jó Gayoont a rosszra, mert.... azt a büdös, de széttépném én is XD Még sosem írtam ennyire utált karaktert. Nehéz szülés volt de sikerült.
Nos a szokásos pedig. Írjatok KOMMENTEKET! Ha nem írtok, nem tudom, hogy tetszett-e, így nem fogom folytatni.
Többi: Fandoooooooom! Ma van a határidő! Fandom <----- Kattintsatok!!!
Másik. Szavazás a fiúkra. Két BTS egy RM! HAJRÁ!  Link
Tartsatok velünk továbbra is, mert folytatjuk a Three sidesot, Franci is vár egy új részre, mellesleg pedig egy RM hentai OS áll félkészen :D Plusz! Kook rövid sztorit akarok kezdeni.... sztem kicsit túlvállaltam magam NA MINDEGY! :D Addig is, jó olvasgatást! Legközelebb találkozunk! )

J-Hope&Gayoon 8. rész

-Hallottam kórházban voltál. Jaj, én kicsi Hoseokom. - borult nyakamba - Jobban vagy már?
-I-igen. Mit keresel itt? - néztem rá továbbra is úgy, mint aki szellemet lát, mert hát..... azt láttam.
-Jöttem meglátogatni téged.
-Ez ki, bátyus? - kérdezett bele húgom, én pedig nagyot nyeltem válaszom előtt.
-Hát....... - vettem mély levegőt - Ő itt..... Gayoon.


-Annyira hiányoztál! - állt előttem hatalmas szemekkel.
-Akkor, mért nem hívtad? - szólt bele húgom.
-A többiek azt mondták hagyjalak, csak bajt okoznék, már biztos rég nem szeretsz. De nem bírtam tovább nélküled. Annyira hiányoztál, hogy majd bele pusztultam. Muszáj volt legalább látnom, hogy minden rendben van-e veled.
-Jól vagyok..... már sokkal jobban. - mosolyogtam rá. El sem hittem, hogy ő áll az ajtóban. Annyira hiányzott, már épp ideje volt, hogy újra a karjaimban tarthassam - Mi van veled? Rég láttalak. - simogattam meg arcát.
-Éldegélek és hiányoltalak. De már sokkal jobb. Még mindig jó meleg a kezed.
-Köhöm. - köszörülte meg húgom a torkát, aki még mindig mellettünk állva szemlélte az eseményeket.
-Van kedved elmenni valahova?
-Ha szeretnél, mehetünk.
-Rendben, csak felkapom a cipőmet. Bejössz addig?
-Nem, nem akarok zavarni. Amúgy sem látnak itt szívesen. - nézett testvéremre, aki láthatóan megölte volna a pillantásával, ha ez lehetséges lett volna.
-Hugi! - szóltam rá - Szerintem van dolgod máshol.
-Megyek is. - fordult el morcosan, lassan véve le pillantását Gayoonról.
-Egy perc és kész vagyok, kaptam fel a cipőmet.
-Nem kell sietni ráérünk. Ne erőltesd meg magad. - állt továbbra is a küszöbön kívül és csak leskelődött befelé.
-Nyugodtan gyere be, ha érdekel. - mosolyogtam fel rá.
-Jaj nem, dehogyis. Majd máskor. - utasította vissza meghívásomat.
-Jó, de legközelebb bejössz. - léptem hozzá miután felpattantam és megfogva kezeit húztam magamhoz. Nagyon boldog voltam tőle. Annyira hiányzott!!! Elmondani nem tudom.
-Rendben. - mosolygott ő is.
-Na merre szeretnél menni? - kérdeztem amint egy apró puszit nyomtam arcára és megéreztem illatát. De valahogy most nem esett olyan kellemesen, mint azelőtt. Kicsit görcsbe rándult a gyomrom, de jó volt az ismerős parfüm orromban.
-Egy jégkására gondoltam. Azt szabad? - húzódott kicsit el.
-Persze. Akkor menjünk! - fogtam meg kezét és indultunk is a legközelebbi pláza felé.

-Hoseokh. - súgta fülembe útközben.
-Igen?
-Muszáj? Tudod, hogy ezt nem illik. - emelte fel kezünket, mert még séta alatt is szorongattam ujjait.
-Ohh. Nem. Igazad van. - engedtem el, mert tényleg nem volt szokás. Itt eléggé szolidak voltak az emberek, így az utcán az ilyesmik nem túl elfogadottak.
-Köszönöm. De remélem nem sértődsz meg, csak nem szeretem, ha bámulnak.
-Tudom. Semmi baj. Mi volt veled eddig? Miket csináltál mostanában?
-Ahh, semmit. Otthon fetrengtem és hiányoztál. A barátaim meg csak visszafogtak, hogy biztos jobban elvagy nélkülem, így nem mertem rád írni. De aztán mondták, hogy mi történt veled és em bírtam tovább.
-Viszont már jól vagyok. - nyomtam egy gyors puszit halántékára.
-Az utcán ne! - húzódott el.
-Jó-jó. - vigyorogtam - Csak hiányoztál.
-Te is nekem. De majd bepótoljuk. Ha van kedved persze, délután beugrani hozzám.
-Na mi az? Beteg vagy? - lepődtem meg. Ritkán kezdeményezett ő.
-Csak hiányoztál és nagyon örülök neked. Meg akarom mutatni, mennyire. -  mosolygott fel rám.
-Na, erre kíváncsi vagyok. - nyúltam volna reflexből ujjai után, de azokat is elvonta a én kezem elől. Pedig annyira megszoktam a másik Gayoonnal és jól esett, ám nem bántam. Csak lenéztem rá kérdően, mire ő kicsit szégyenlőse, kapaszkodott bele másik karjába - Nagyon kíváncsi vagyok. - vigyorogtam tovább és zsebre vágtam kezeimet.

A plázába érve azonnal bámészkodni kezdett, ám most nem olyan látványosan. Régebben mindig odarohant az első kirakathoz, majd boltról boltra kellett követnem és megcsodálnom a legújabb ruhákban amiket kiszemelt. De valahogy sosem bántam. Szebbnél szebb darabokat vettünk, amiket mindig hordott, ha valami buliba mentünk a többiekkel, vagy elvittem vacsorázni. Ráadásul annyira jól nézett ki a legtöbben, hogy alig bírtam ki az estét, míg vissza nem értünk hozzá. Persze utána kis könyörgésem segített helyzetemen, de akkor még jobban voltam, mikor engedett is.
-Ne menjünk be inkább valamelyik boltba?
-Nem kell. Sok ruhám van, nem kell több. - rázta meg fejét, de tovább nézelődött mellőlem miközben sétáltunk.
-Te tényleg beteg vagy.
-Mért mondod ezt?
-Mert sosem utasítottál vissza még így, ha vásárlást ajánlottam.
-De most veled akarok lenni. - nézett rám - Miattad jöttünk el, hogy együtt legyünk.
-Ez aranyos. És mit szeretnél, mit csináljunk? Vagy csak sétálgassunk egész nap?
-Nem. De nem tudom. Neked nincs valami ötleted?
-Hmm. - nézelődtem - Jégkása? Azt javasoltad elsőre. Aztán kiülünk a teraszra?
-Jó! De nincs nálam sok pénz. - pislogott fel rám.
-Nehogy azt hidd, hogy hagynám is, hogy te fizess.
-Ohh. Rendben. Megint te fogsz mindent állni? - mosolygott.
-Hát persze. Ez természetes nem?
-Jah. Rendben. Egyik barátnőm a Juna, tudod.
-Igen. A pasifaló.
-Igen. Na ő találkozott most olyan sráccal, aki felesben akarta fizetni a mozit. El is küldte Juna melegebb éghajlatra. Milyen bunkóság már.
-Érdekes. Mondjuk Suga se az a szent lélek. Őt azért tudja zavarni az ilyesmi. Szóvá is teszi.
-Az ki?
-Az egyik jó haverom, tudod. Meséltem már róla sokat. Elég bunkó tud lenni.
-Akivel egyszer összefutottunk és azt mondta, hogy csak a bankkártyád vonz benned?
-Igen. - kezdtem nevetni - Az a haverom, igen.
-Őt nem szeretem. Bunkó.
-Nem is ismered. - értünk oda a jégkásáshoz.
-Amennyire kell, annyira ismerem. Jó napot! - köszönt az árus bácsinak.
-Jó napot! - adtam meg a tiszteletet én is - Én egy barackosat szeretnék. Te mit szeretnél kicsim? - néztem Gayoonra.
-Epreset.
-Azonnal adom.
-Hoseok? - hallottam egy ismerős hangot és hirtelen kirázott tőle a hideg is.
-Hmm? - fordultam meg és.... a másik Gayoon állt ott.
-Szia! Rég találkoztunk. - pislogott rám kicsit mérgesen szatyrokkal kezeiben.
-Szia.... fogjuk rá. Sóhajtottam nagyot.
-Szia! Gayoon vagyok. A barátnője. - bújt ki hátam mögül.
-Óóóó, szia! Sokat hallottam már rólad. Én Sunyoon vagyok. - hazudott, pedig nem kellett volna.
-Mi újság veletek? Látom teljesen rendbe jöttél Hoseok.
-Igen, már semmi bajom.
-A jégkásájuk fiatalember.
-Majd én. Hol a pénztárcád? - tapogatta zsebeimet - Semmi. - húzta ki a megfelelőből és fizetett helyettem Gayoon.
-Akkor százszázalékos vagy. Már nem kell segítség sem neked. Ennek örülök. - erőltetett egy gyors mosolyt magára - Csak maradj is ilyen.
-Igyekszek.
-Honnan ismeritek egymást? - kapcsolódott be újra a beszélgetésünkbe Gayoon.
-A barátnőm mentette meg. - hazudott - Elkapta az utcán, aztán be kellett járnom vele a kórházba.
-Ohh, hát köszönd meg a barátnődnek a nevemben is. Megmentette az én életemet. - bújt hozzám Gayoon.
-Majd átadom. Egyébként úgy hívják, mint téged.
-Ó, tényleg? - lepődött meg - Ő is Gayoon?
-Igen, de tervezi, hogy nevet változtat sajnos.
-Mért?
-Mert a pasija egy büdös paraszt volt vele, de felvarratta a srác a nevét a bőrére. Most pedig annyira szégyenli a lány, - nézett egyenesen a szemeimbe - hogy együtt jártak, hogy meg tudná nyúzni a srácot. De ahhoz túl kedves. A légynek sem tudna ártani. Így inkább egy hetet elpazarol arra, hogy nevet váltson. Nem akar a sráchoz kötődni többé sehogyan sem.
-Ohh. Elég bunkó fiú lehetett. De aki tetovált az általában ilyen.
-Szerintem nem így kell az emberekhez állni. - nézett újra Gayoonra a kis hazudós - Az emberek olyanok, ahogyan viszonyul hozzájuk a másik. Csak van egy-két kivétel, de nem szabad valakit elítélni első pillantásra.
-Hát, nekem ez tapasztalat.
-Attól még nem szabad. Én is sok barátnőt látok, akik csak a fiúk pénzéért vannak a sráccal, mégsem ítélem el mindet elsőre. Például azokat sem, akik egy jégkását nem képesek kifizetni maguknak, hanem rögtön a párjuk pénztárcájáért nyúlnak.
-Te most rám célzol?
-Eszemben sincs. Csak egy buta példa.
-Kérsz valamit Sunyoon? - szólalt meg az eladó bácsi, mert még mindig a jégkásás mellett álltunk.
-Nem köszönöm. Anyuval vásárolunk, még nem kérek. De ha végeztem, szívesen elfogadom.
-Akkor majd ugorj be érte. Addig összedobom a kedvencedet.
-Köszönöm. Most viszont rohannom kell srácok. Örültem a találkozásnak. Jó vásárolgatást. - fordult sarkon meg sem várva, hogy elköszönjünk.
-Érdekes lány. Kicsit bunkó. Furcsa barátaid vannak. Erről majd el is kéne beszélgetnünk.
-Jah..... furcsa, de nagyon jó lelkű.
-Jah, persze. Na jössz? Az a kirakat nagyon megtetszett.
-Mi? - tértem magamhoz, amint megfogta csuklómat és húzni kezdett - Megyek-megyek.

-Na pont körbe értünk, a jégkásám meg elfogyott. Akkor benézünk azokba a boltokba, amiket mondtam? - dobta ki a kukába az üres poharat Gayoon.
-Igen. De nekem még van benne, úgyhogy megvárlak kint az első néhánynál, jó?
-Rendben. Akkor a nagyobbakban kezdjük. Ott úgyis elleszek jó pár percig, addig meg is tudod inni.
-Okés. - lépkedtem továbbra is elmélkedve utána. Mióta összefutottunk a másik Gayoonnal, azóta csak rá tudtam gondolni. Nem hagyott nyugodni. Tényleg szégyenli, hogy velem volt? Vagy..... mért hiszem azt, hogy azt a történetet rám értette? De hát ki másról lett volna szó? Még egy lány akit Gayoonnak hívnak. Nincsenek is barátai, nemhogy egy ugyan olyan nevű, mint ő. Egy harmadik Gayoon.
-Akkor kint megvársz? - fordult felém az egyik üzlet bejáratából.
-Jah, igen. Mindjárt megiszom aztán bemegyek.
-Rendben. Siess! - lépkedett befelé.
-Oké. - ám nem kapkodtam el.
Lassan kortyolgatva tébláboltam a bolt előtt amibe besuhant nélkülem, miközben a kirakatot nézegettem.
-Elhagytad? - hallottam meg Gayoon hangját. A megmentő Gayoon hangját.
-Mi? - néztem magam elé és ott állt, immár üres kézzel - Bement. Mindjárt megiszom és én is megyek.
-Értem...... Örülök, hogy boldog vagy.
-Igen...... én is.
-Hát akkor. Szia!
-Várj! - tartottam vissza, de nem tudtam megmondani mért és folytatni sem tudtam mondatomat.
-Mire? - kérdezett hosszú percek után - Hogy megint közel engedjelek, mint még senkit, aztán újra eltiporj? Bocs, de ehhez nincs kedvem megint. Szia. - fordult meg és bennem ragadt a levegőm is.
Nem tudtam mit tegyek. Csak újra a kirakatra pillantottam és már nem a ruhákra koncentráltam, hanem a tükörképemre. Én nem ilyen vagyok. Én..... kedves vagyok. Nem játszok az emberekkel. "Attól, hogy nem ismerlek, még te is egy élet vagy." Emlékszem mikor az első alkalommal mondta ezt. De ő is egy élet és nem kellett volna így viselkednem vele. Örülhetek, hogy nem vágta ki a balhét. Pedig megérdemeltem volna. "De mért adtad fel ilyen könnyen?" Most megint, mért adtam fel ilyen könnyen a másik Gayoont? Ez csak bekopogott, én pedig tettem is amit kért. De miért?  Hisz a másik Gayoon...... a szentjánosbogaras, aki odáig van a fényekért és mindenért ami csillog. Aki annyi embernek segített és olyan magányos volt mindig.
"-Ő az életem. Volt az életem. Nincs miért élnem.
-Már mért ne lenne? Tudod milyen érdekes és szép ez a világ? Egyedül meg még izgalmasabb. Nem vagy senkihez se kötve, oda mész ahova csak akarsz.
-Egyedül unalmas.
-Ez nem igaz! És nem vagy egyedül hülye gyerek."
Lehülyegyerekezett már az első alkalommal, de ugyanakkor hatalmas igazságot mondott. Nem voltam egyedül, soha sem vagyok. Akkor viszont nem a barátaim miatt nem voltam egyedül, hanem miatta, egy ismeretlen miatt, aki azt sem tudta ki vagyok, mégis rám szánta az idejét. Túlságosan kedves volt.
"-De...... túl kedves vagy. Én mondtam. - ültem ágyamban a falnak dőlve ölemben Gayonnal, aki velem szembefordulva mesélte el kis életét, amin nagyon meglepődtem.
-De már csak néhány emberrel, akik személye folyton cserélődik és nem sokáig vagyok velük ilyen. Így nem tudnak kihasználni."
Én viszont mégis megtettem. Pedig megbízott bennem. Hogy nem reped meg a tükör tőlem? Olyan gonosz voltam. Nem ezt érdemli.
-Hoseok! Gyere! Fizess kérlek. - lógott ki a bejáraton Gayoon, majd el is tűnt.
Fizessek? A másik Gayonnal még a jegyen is összevesztünk. Nem hagyta, hogy kifizessem. Hmm... valamit kérdeznem kell.
Így gyorsan ki is dobtam a maradék jégkásámat és beloholtam a boltba a pénztárhoz.
-Mond csak édesem. - fordultam Gayoon felé - Mikor van a szülinapom? - támaszkodtam meg a pulton.
-Hogy kérdezhetsz ilyet, azt hiszed nem tudom?
-Biztos vagyok benne, hogy tudod, csak érdekel. Én elfelejtettem, míg a kórházban feküdtem.
"-Majd a te szülinapoddal összevonjuk az enyémet és kihozlak ide megint. - vigyorgott.
-Honnan tudod mikor születtem? - néztem inkább rá, a sötét ablak helyett, amin úgysem láttam ki a tájra.
-Megnéztem a kórlapodon, míg a kórházban feküdtél.
-És te is februári vagy?
-Nem, de ez lesz az ajándékom neked. Már nagyon várom!" Emlékszem, ahogy a vonaton haza felé a bogaraktól szinte csak ennyit beszélgettünk, de ettől viszont izgatottabb lett, mint én valaha. Megjegyezte mikor születtem, pedig csak egyszer látta, így kíváncsi voltam, vajon a másik emlékszik-e. Hisz vele már meg is éltem párszor.
-Nos? - vártam a választ, de hiábavalónak tűnt, így inkább váltottam - Mond csak kicsim. Mi együtt vagyunk?
-Ezt meg hogy érted? - pislogott rám értetlenül.
-Hát, mint egy pár. Mi együtt vagyunk?
"-De ne! Akkor kidoblak. - ráncolta szemöldökét.
-Akkor most együtt vagyunk?" A másik Gayoon szerint együtt vagyunk.... voltunk.
-Megbeszélhetnénk ezt később?
-Bocsi, de akkor fizettek? Mert ha nem, akkor ki kéne állni a sorból. - szólt közbe az eladó csaj.
-Ja, persze. - vettem elő a kártyámat, de mielőtt a pénztáros elvette volna visszahúztam - Mi a pinkódom? - néztem Gayoonra.
-Harminchat negyvenhárom. Mért?
-Melyik évben születtem? - de hallgatott - Ahha..... sejtettem. Majd a kis hölgy kifizeti magának, úgy érzem. - raktam vissza a bankkártyámat a helyére.
-Mit csinálsz Hoseok? Ezt hogy képzeled?
-És te, hogy képzelted? Csoda, hogy a nevemre emlékszel. - tértem végre magamhoz - Sugának igaza volt. Csak bankkártyámra hajtottál.
-Ez hazugság! - kezdett üvölteni velem.
-Akkor mi a vezeték nevem? - utolsó mentőkérdésemet intéztem hozzá, de feleslegesnek bizonyult - Azért nem gondolod, hogy ez már pofátlanság? Intézd el magadnak a vásárlást, engem meg felejts el. Jut eszembe. - fordultam a pultban állókhoz - Én a helyetekben megnézném, hogy a sálak, meg a kiegészítők ehhez a ruhához tartoznak-e. Csak egy tipp. Kösz a vendéglátást. Sziasztok!
-Hoseok! Ne merj itt hagyni! - kiabált utánam.
-Majdnem öngyilkos lettem. - léptem ki a boltból, de utolsó lépésemet már úgy tettem meg, hogy őt néztem - Mellesleg pedig nem rajtad múlt, hogy túléltem. Szerinted ennyivel meg tudsz félemlíteni? A haláltól sem félek, akkor majd pont tőled fogok.
-Ez a sál nem is ehhez a ruhához jár. - jött rá az eladó csaj. Még szerencse, hogy adtam neki egy tippet.
-Ugye milyen jó, hogy szóltam?!
-A nyaklánc sem ehhez tartozik.
-Hoseoooooook!
-Jó vásárlást! - hagytam ott a fenébe és soha többet nem akartam látni.
De vajon a másik Gayoon még itt van?


(Folytatjuk! :D Hahh, el sem hiszitek, mennyire gyűlöltem úgy megírni, hogy Hopi kinyalta a kis ribanc seggét. Végig gyűlöltem, de muszáj volt, mert ez volt a lényeg. De most ahhh, utolsó rész fog jönni :D Csak..... hogy találjuk meg a másik Gayoont? Nem lesz könnyű, ám továbbra sem írom szomorú sztorikat, szóval ne keseredjetek el, hanem tessék figyelni és szavazni!
Szavazás: Link

És a Fandomos csomagküldésre sem lehet már sokáig jelentkezni, amit pedig itt tehettek meg: Fandom 
Konkrétan holnap estig tudtok, úgyhogy húzzatok bele, mert mi is ott leszünk!) 

International Kpop Music Awards SZAVAZZATOK!

Sziasztok!

 

Alig ért véget a MAMA itt az újabb szavazás! A BTS két kategóriában is jelölt. Segítsük meg őket, hogy innen már 2 díjjal távozzanak majd :D Vagy akár a mi kis leaderünk egy sajáttal :D Szavazzatok mindennap minél többször :D

Link

BTS Fandom. Találkozzatok velünk is :D

Fandomosok figyelem!

Tessék jelölni a Fandomban, hogy jöttök-e a csomagküldős találkozóra, de gyertek, mert találkozzatok velünk is! :D Mi tuti ott leszünk, és ti? ✓

Van egy szavazás a csoportban, pipáljátok ki, ha jöttök. Ha nem találjátok a szavazást, írjatok kommentet is.

------> Fandom <------