2015. június 4., csütörtök

V&Yeeun 4.rész

-Mi ez? - kérdezte Suga.
-A csajaink számai! Na? Tegyem félre a farkam, mi?
-Imádunk Kook! - szólaltam meg, ahogy levegőhöz jutottam.
-Tudom. - vigyorgott - Hisz én olyan cuki vagyok, hogy engem csak szeretni lehet.

Miután Kook összeszedte a telefonszámokat, lassan megérkeztek a szülei is két kocsival. Mi, a szokásos négyes, elköszöntünk a többiektől, majd beültünk Kookie anyukája mellé.
-Na hallom srácok, kaptatok kicsit. - kezdte a beszélgetést.
-Hát csak Suga. A többiek csak dulakodtak. - válaszolt neki Kook.
Majd az estéről kezdtek beszélgetni, én pedig az ablakon bámultam kifelé.
-Ugye jól elraktad? - sugdosott fülembe Hoseok.
-Mit? - fordultam felé.
-Hát a számát.
-Jah, igen.
-Na akkor holnap fel kell hívnod.
-Majd.... majd. - néztem ki újra az ablakon.
-Jaj milyen kis nyuszi vagy Taetae. - csípte meg arcomat.

Kook anyukája engem vitt haza elsőnek, így viszonylag hamar ágyba kerültem. Mielőtt azonban még elaludtam volna, beszélgettem a fiúkkal a csoportunkba. Mindannyian Suga után érdeklődtünk, aki viszont a legkésőbb jutott internethez. Elmondta, hogy anyuja felkelt arra, hogy hazaért, majd rendesen le is baszta, hogy hogy lehet ilyen béna, miközben a fejét borogatta. De jót nevettünk a dolgon és megnyugodtunk, hogy semmi komoly baja. Legvégül pedig Hopi írt nekem, hogy ha gondolom, másnap átmehetek hozzá játszani. Persze azonnal rávágtam, hogy tuti megyek és készüljön, így húztam magamnak órát, majd mély álomba szenderültem

Nem akartam sokat aludni, mert akkor elmegy nap, ezért az ébresztőm keltett. Persze lenyomtam vagy háromszor, de számítottam erre is, így rengeteget állítottam be. Az utolsóra végül fel is tápászkodtam. Rendbe szedtem magam, és még a fürdőt se foglaltam sokáig, majd kimentem mamáékhoz a konyhába.
-Jó reggelt mama és papa! - köszöntem rájuk, miközben ők már nagyban reggeliztek.
-Szia kincsem! Mit kérsz reggelire?
-Nem tudom. Szerintem csak iszok egy kakaót és átmegyek Hoseokhoz.
-Milyen volt a tegnapi buli?
-Jó. Bááár.... verekedésbe keveredtünk, így korábban hazajöttünk. - pakoltam elő a kakaóhoz.
-Verekedés? - csodálkozott mama.
-Na mi van, a kis unokám férfivá érett? - tette le papa az újságot.
-Nem volt semmi különös, Csak Yoongi kapott, minket pedig csak lökdöstek.
-Na, ha ezt elmondod anyádnak biztos felmegy benne a pumpa. - kacagott papa.
-Hogy lehetsz ilyen papus? - csapta meg saját újságjával mama.
-Tényleg, amúgy beszéltetek velük? Tegnap nem tudtam felhívni őket. - sétáltam az asztalhoz, miközben belekortyoltam kakaómba.
-Igen. Kisöcsédnek nagyon jól sikerülnek a dolgozatai.
-Jaj de jó! - örvendeztem - Na ma felhívom őket.
-Mama add vissza az újságom! - kezdetek vitatkozni, miközben elszürcsöltem reggelim, és épp elraktam a poharat a mosogatógépbe.
-Nem adom, me' folyton olvasol. Sosem beszélgetünk.
-Na de mama! Én se veszem el a fakanalad. - háborodott fel papa.
-Megyek. - pusziltam meg őket - Majd jövök este felé.
-Rendben kis unokám. Vigyázz magadra!
-Ne aggódjatok. Sziasztok! - indultam öltözni, de ők tovább vitatkoztak.
-Taehyungi szólj rá mamára, adja vissza!
-Én már elmentem papó! - szóltam vissza miközben felhúztam cipőmet.
-Mamus add vissza, vagy elmegyek a kocsmába. - fenyegetőzött és jót nevettem magamban.
-No csak az kéne még! Ma segítesz nekem mosni papus.
-Most, hogy így mondod mamus, fáj a derekam. Inkább ledőlök a kanapéra.
-Na ne színlelj papi! Készülj fel inkább a mai napra.
-Megyek sziasztok!
-Szia édeském! - köszönt el mama.
-Várj Tae! Nem akarsz itthon maradni segíteni papának? - kiabált utánam papa.
-Szia papaaaaa! - csuktam be az ajtót.

-Jó reggelt! - köszöntem Hoseok anyukájának - Hopi mondta, hogy jöjjek át.
-Igen tudom, már egy órája itt sertepertél. Gyere csak be!
-Köszönöm.
-V! - jelent meg Hoseok - Ezt hozzad! Na gyere! - nyomott a kezembe két nagy üveg üdítőt - A szobámban leszünk anya. - indultunk meg Hopival.
-Rendben. Ha kértek valamit szóljatok!
-Jó-jó. - válaszolt, majd becsukta a ajtaját. - Na előkészítettem a kedvencet. Bár lassan kivégezzük.
-Naruto? - helyeztem kényelembe magamat tévéje előtt.
-Igen. Na te vagy a másik még mindig.
-Tudom. Húúú.... már elfelejtettem, mi hogy volt.
-Akkor menjünk egyet előtte az edzős pályára.
-Oké. - kezdtünk játszani, majd pár perc után témát váltott.
-Felhívtad már Yeeunt?
-Mi?
-Yeeun. Felhívtad ma már?
-Jah.... nem, még nem. - igyekeztem elbújni előle. Éreztem mi jön.
-Kim Taehyung! - állította le a játékot és felém fordult - Mért nem hívtad még?
-M... még korán van és biztos sokáig dolgozott.
-Hmmm.... na jó ez igaz. - fészkelte vissza magát - Ebédidőben felhívjuk.
-Juk?
-Igen. Kihangosítod és segítek. - nyomta vissza a játékot.
-Öhm.... oké.
-Jaj, csak nem zavarban vagy drágaság? - vigyorgott.
-Hagyjuk Hopi!
-Jaj de ééééédes. - nevetett és játszottunk tovább.

-Hakuna matat! Milyen gyönyörű szó! - kezdett énekelni, ahogy megszólalt a zene.
-Nem veszed fel? - kérdeztem miközben a játékot újra lestoppoltuk.
-De minnyá'. Szép az élet itt leeeeeeent!
-Vedd már fel!
-Jó van, na! Igen? - végre! - Suga az. - súgta nekem.
-Ohh. Hogy van?
-Hogy vagy? - ismételte kérdésem - Azt mondja jól, de nem ezért hívott.
-Akkor mért?
-Akkor mért hívtál? - Kezdett kicsit komikussá válni a helyzet.
-Azt mondta, haladjunk, és ne tolmácsoljak neked. - közvetített nekem megint, de már hallottam Suga hangját a telefonba, hogy üvölt Hoseoknak.
-Akkor mondja gyorsan.
-Akkor mondd gyorsan. - szólt Sugához tök nyugodtan, aki viszont szerintem már sík ideg volt.
-Azt kérdezi, van-e angol szótáram, mert kell az öccsének a vizsgához.
-Nem tudom, van? Nézzük meg! - keltünk fel és az íróasztalához mentünk
-Nem tudom. Megnézzük. - jött utánam - Azt mondja, hangosítsam ki, ha nem hagyom abba az ismételgetést.
-Akkor hangosítsd. - kutakodtunk a fiókjaiban, miközben meg is tette.
-Isten áldjon meg Hoseok, hogy lehetsz ilyen hülye baszki? Már rég végeztünk volna, ha nem ismételgeted. - hallatszott Suga dühöngése.
-De itt van V is, és nem hagyom ki semmiből.
-Akkor legközelebb fogd a kezét miközben a vécén ülsz!
-Szoktam - szivatta Hopi Sugát, aki le is döbbent.
-Nem szokta. - szólaltam meg végül.
-Basszus, pedig már kezdtem elhinni! Na találtatok már nekem szótárat?
-Nem igazán. Nem tudom hova lett. - válaszolt neki Hoseok - Hívd fel Kookot, már tuti felkelt. Azt mondta átjön, szóval siess.
-Oké, köszi. Akkor sziasztok.
-Szia! - köszöntünk el tőle.
-Na felhívod Yeeunt? - sétáltunk vissza a kanapéjához.
-Még korán van.
-Naaaa! Hívd fel. Azt ha alszik, akkor majd mondod neki, hogy leteszed és reméled veled fog álmodni.
-Te hogy tanultál csajozni Hoseok? Ez nagyon szar szöveg lenne. - beszélgettünk még a játék helyett.
-De akkor veled fog álmodnik és a randin majd a nyakadba ugrik. - kezdett el ölelgetni, hogy szimulálja mi fog történni.
-Honnan veszed, hogy ez lesz?
-Mert te cuki vagy és vicces. Biztos imádni fog. Jaaaj Tae! Annyira szeretek veled játszani. Vevő vagy mindenre.
-Na az biztos! Játszunk a macskáddal?
-Ahha! - eresztett el és felpattant - Kkanji! - nyitotta ajtaját és üvölteni kezdett - Anya hol van Kkanji? - kezdtük keresni a cicust a lakásban.
-Nem tudom! - válaszolt, miközben csengettek. Anyukája ajtót nyitott és hallottuk Kook hangját - Kicsim itt van a kis Kook is!
-Engedd be!
-Nem, majd kizárom.
-Hehe! Csókolom! - lépett be Jungkook és levette cipőjét.
-Szia kincsem. Épp macskát keresnek.
-Ohh! Nincs meg?
-Gondolom csak nyúzni akarják, ezért menekül előlük, de valahol meg kell lennie.
-Segíts Kook! - szólt rá Hoseok, miközben a szokásos helyein kerestük a macskát.
Ciccegtünk, de nem volt hajlandó megjelenni, végül azonban Kookie lelt rá. A fürdőszoba csapjában feküdt és úgy nézett ránk, mintha nem egy órája keresnénk. Én azonnal felkaptam majd a nappali közepén leültünk játszani és beszélgetni.
-Kookie te felhívtad már a lányt? - kezdte Hoseok.
-Hjojont? Ahha mikor felkeltem.
-És nem volt álmos?
-Nézd mekkora a szeme! - mondtam a fiúknak, ahogy Kkanji egyre jobban élvezte a kis játékát.
-Kicsit álmos volt, de azt mondta ők is hamar eljöttek. Nélkülünk nem volt jó a buli. - vigyorgott.
-Óóóóóó! Akkor neked nyert ügyed van. Látod Tae, neked is fel kéne hívnod. - bökött meg.
-De Yeeun ott dolgozik. - néztem rájuk - Kétlem, hogy hazaengedték volna. Vagy.... lehet elengedték?
-Hát figyelj Tae, ő a főnök húga. Tuti hazamehetett azok után. De hogy ez eddig nem jutott eszembe! - mondta Hoseok.
-A főnök húga. Lol, ezt nem is tudtam. - lepődött meg Kook - De ha tényleg így van, akkor tuti hazament az események után.
-Ja Tae, hívd már fel na.
-Jó' van felhívom. Hol a telefonom?
-Keressétek a földön. - nevetett Kookie.
Végül Hoseok hozta ki a mobilomat. A kanapéja mellett volt a padlón, szóval Kooknak megint igaza volt.
-De mit mondjak neki? - kerestem ki a számát.
-Talán kérdezd meg majd, hogy hogy van. - tanácsolta Jungkook.
-De előbb kezd a "Nem zavarlak?" mondattal. - javította kis Hoseok.
-Aztán meg mond neki, hogy pihenjen.
-És ebből, hogy lesz randi? - pislogtam rájuk.
-Úgy, hogy megkérdezed, hogy ki akar-e mozdulni, és ha igent mond, elhívod... fagyizni vagy nem tom. - válaszolt Kook.
-Vagy inkább megkérdezed, hogy segíthetsz-e neki valamiben, hogy tudjon pihenni.
-Másodikat választanám Kook.
-Semmi baj. - vigyorgott - Én is azt tenném. Na hívjad már!
Jó-jó. - nyomtam rá nagy nehezen a hívás gombra.
Ahogy egyre többet csörgött éreztem, hogy felkeltettem, így inkább le akartam tenni, de pont felvette, Hoseok pedig a fülemhez tapadt a telefon túloldaláról.
-Jó napot! Yeeun vagyok. Miben segíthetek? - szólt bele, én pedig mindent elfelejtettem szinte.
-Öhm. Szia! Taehyung vagyok a klubból.
-Jaaaj! Szia Taehyung! Mi a helyzet?
-Semmi különös. Csak gondoltam felhívlak, hogy hogy vagy.
-Jaj köszönöm, jól.
-Nem keltettelek fel?
-Nem. Már ébren vagyok egy ideje. Bátyámmal elmegyünk vásárolni, úgyhogy felkeltem.
-Óóó! - megakadtam.... Kimozdul. Most mit kérdezzek?
-Fagyi holnap? - suttogta Hoseok
-És holnap lenne kedved megint kimozdulni? - kérdeztem, miközben a cicát simogattam.
-Persze! Hova mennénk?
-Gondoltam elmehetnénk fagyizni, aztán sétálgatnánk egy... parkban.
-Jaj ez szuperül hangzik. És mikor?
-Hát őőő.... délután? Olyan három, négy felé? De majd még felhívlak pontosan mikor, jó?
-Rendben. Viszont most rohanok. Még beszélünk. Szia Taehyung!
-Szia! Jó vásárlás!
-Köszi, pusza! - tettük le.
-Eeeeeej! - ujjongtak a srácok - Akkor ma átvesszük a csajozós dumákat. - mondta Hoseok - Anya! Adj valami női ruhát?
-Minek az Hopi? - pislogtam.
-Én leszek a csaj, és neked el kell csábítani.
-Loool! - kezdett nevetni jó hangosan Kookie.
-Anya az a rózsaszín egyberuhád megvan még? - ment anyukája felé.
-Istenem, de hülye vagy Hoseok. - fogtam fejemet, majd után a kiabáltam - Rúzsozd is ki magad!
-Terveztem! - válaszolt, mire még jobban nevetni kezdtünk, és nem bírtuk megállni, hogy ne legyünk szemtanúi az átalakulásnak.
-Írok a srácoknak, hogy ezt élőben kell látniuk. - súgta nekem Kook és pötyögni kezdett a telefonján.
-Hozzanak popcornt is!


(Folytatjuk :D)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!!!!! Folytatást!! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a lényeg hogy biztosan! ;)

      Törlés
    2. Igen. Most 4 yaoi oneshot van listán, meg ez, meg Franci. Szóval majd szépe elosztva fogom vinni őket. :)

      Törlés