Jin oneshot (szülinapi love story)

Harmadik fél szemszöge

Vajon létezik még egy olyan szerelmes ember a Földön, mint Seokjin barátnője. Talán nem is annyira sok, mint hinnénk. Az emberek csak mondják egymásnak, dobálóznak a szeretlekkel, de ugyanakkor nem érzik át a súlyát. Ám van aki nem ezért szórja, hanem mert már annyira elhasználódottnak érzi, hogy sokkal inkább egy másik szóval tudja leírni, mit is érez valójában.
-Jó estét! - állt az ajtóban mai kis alanyunk, kinek szerelmét kitárgyaljuk és még nem is tud róla.
-Szia! Gyere csak be. - hívta be a házba Seokjin anyukája a lányt, akit már olyan régóta ismert és szeretett.
-Akkor már alszik? - vetkőzött le, mert ugyan még csak december elején jártunk, de már hatalmas pelyhekben esett a hó, ami meg is maradt.
-Igen. Nem rég feküdt le, leellenőriztem. Használd a konyhát nyugodtan, közben mi is lefekszünk. - húzta össze köntösét, majd indult is a háló felé.
-Rendben, köszönöm. Jó éjszakát!
-Neked is. Azért majd feküdj le.
-Majd meglátjuk. - válaszolt mosolyogva Hyeyeon, miközben sálát vette le nyakából.
Ugyanilyen jókedvvel akasztotta fel azt Seokjin cuccai mellé és csupán hajszálon múlt, hogy nem vette fel párjai ruháját. Mióta mindketten egyetemmel és felvételikkel kezdtek küzdeni, nem volt már annyi idejük egymásra, így minden egyes alkalom, mikor találkozhattak, felértékelődött. Sokkal többet jelentett, de főleg Hyeyeonnak. Seokjin ugyanis nagyon feszült volt, ezért mindig le kellett nyugtatni, olyankor pedig azonnal el is aludt. Ám ez egyáltalán nem zavarta Hyeyeont, hisz így vele lehetett és neki csak ez számított.
Így mikor közeledett Jin szülinapja egyértelmű volt, hogy az egész hétvégét vele fogja tölteni, kerüljön bármibe, nem számít. Elvileg Seokjin is ráér a pihenésre, ő pedig bolond lesz nem kihasználni az alkalmat. Ezért születésnapja előtt megvárta még elalszik párja, majd mivel már évek óta jóban volt szüleivel, beengedte magát a házukba, hogy reggel egy igazi szülinapos módjára kelhessen szerelme. Az elképzeld torta és a reggeli percre pontosan volt eltervezve, ezek között a percek között pedig egy szusszanásnyi pihenő sem volt. Kipakolt hatalmas táskájából, amiben eddig tökéletesen hűtve volt minden kellék, amik a szülinapi édességekhez kellettek, majd miután berendezkedett óvatosan hozzálátott. Igyekezett nem nagy zajt csapni, mert Seokjin a feszült napjai miatt éberen aludt, a szülőket pedig amúgy sem akarta felébreszteni.

Hosszú órákon át dolgozott, miközben egyre álmosabb lett, de nem pihent meg. Ugyanazzal a lendülettel folytatta aprólékos munkáját, míg az utolsó dísz a helyére nem került a tortán. Örömmel csodálta meg művét és biztos volt benne, hogy tetszeni fog Jinnek, mert ilyen tortája még soha sem volt. Az órára pillantott hátha sietnie kell, ám nem volt rá szükség. Még ideje is lett volna egy rövidet szundítani, de inkább úgy döntött, hogy csak bemászik párjához, majd a lehető legkedvesebben és lágyabban fogja felébreszteni szerelmét. Így is tett. Rendbe szedte magát, megmosta kezeit, majd ugyan még kócosan, ám már összefogott hajjal osont be Seokjin szobájába, aki azt hitte édesanyja akarja kelteni.
-Hmmm... had aludjak még. - nyafogott, mert nagyon jól elő lett készítve a pihis szülinap, ugyanis mióta letette az utolsó vizsgát a szünet előtt tudatták vele, hogy mivel eddig semmit sem kellett csinálnia, csupán tanulnia, ezért ezután szépen ki fogja venni a részét a házimunkából. Ám persze ezt senki sem így gondolta, csupán még nagyobb meglepetést akartak neki szerezni, hogy Hyeyeonnal tölthet majd négy teljes napot.
-Én nem is foglak felkelteni édesem. - térdelt az ágy mellé és könyökölt fel a puha matracra.
-Mi? - emelte fel fejét Jin és barátnője felé fordulva pislogott még nagyon álmosan - Yeon.... gyere ide. - fogta meg erőtlenül a lány kezeit, majd felhúzta magához az ágyba és ölelgetve őt aludt volna tovább.
-Jó reggelt! Ma van a szülinapod. Boldog szülinapot! - bújt Seokjin álla alá és kiélvezte a takaró melegét.
-Már boldog lesz. Szeretlek.
-Én imádlak.
-Hmm. - mosolygott erőtlenül Jin - Én is imádlak. - szorította jobban magához Hyeyeont.
-Hoztam neked ajándékot. Nem akarod megnézni?
-Nem érdekel. Elég az, hogy itt vagy. - sóhajtott.
-De sokat dolgoztam vele.
-Jó.... akkor majd. Még pihenni akarok.
-Csináljak reggelit?
-Csak maradj csendben kérlek.
-Rendben. - hallgatott el pár percre - Hiányoztál.
-Te is nekem. - kapta meg számára legkedvesebb válaszát Hyeyeon és ez elég is volt ahhoz, hogy elaludjon párja karjaiban.

Legközelebb arra kelt, hogy Jin próbált meg kimászni mellőle a lehető legóvatosabban, ám Hyeyeon mindig felébredt, ha Seokjin menekülni próbált az ágyból.
-Nem akartalak felkelteni. - mosolygott rá Jin, miközben egyik keze még szerelme feje alatt volt fogságban.
-De kelts csak. Meg akarom mutatni az ajándékod. - ült föl azonnal - Ne mozdulj! - pattant ki az ágyból, majd álmosan rohant a konyhába - Jó reggelt!
-Szia! - köszöntek rá Jin szülei.
-Felkelt! - nyitotta ki a hűtőt, majd óvatosan elővette belőle a tortát.
-Szólok a nagy testvérnek. - állt fel Seokjin édesapja, majd kezében kávéjával ment legidősebb fia szobájához, aki az ünnepekre hazaköltözött.
-De szép tortát csináltál! - csodálta meg a mesterművet anyukája, miközben Hyeyeon a gyufát kereste - Már néztük reggel, de nem mertünk hozzáérni.
-Szerintem is egész jó lett. - gyújtotta meg a gyertyákat.
-Biztos tetszeni fog neki.
-Remélem. Olyan édes, ha boldog és rég mosolygott teljes szívéből. - emlékezett vissza, mikor utoljára látta igazán boldognak szerelmét - Pedig úgy szeretem, ha olyan vidám.
-Ettől biztosan az lesz. Hozzam? - ajánlotta fel segítségét Seokjin anyukája.
-Nem kell, köszönöm. Én akarom bevinni neki.
-Rendben, csak óvatosan. Jjanggu gyere ide! Ne légy láb alatt. - kapta fel Jin kutyusát, hogy véletlen se boruljon fel benne Hyeyeon.
-Boldog szülinapot! - kezdett énekelni Hyeyeon, majd az egész család becsatlakozott.
Seokjint láthatóan lenyűgözte a csodaszép torta a rengeteg kis ehető díszítéssel, amit barátnője saját kezűleg gyártott rá és miközben tátott szájjal szemlélte az ehető csodát, amit letettek elé, Hyeyeon egyre boldogabb lett.
-Kívánj valamit kisfiam! - ölelgette a kutyát anyukája.
-Huh.... ummm. - nézett barátnőjére, aki az ágy mellett térdelve fogta a tortát, nehogy felboruljon, miközben egy hatalmas mosolyt villantott szerelmére.
Olyat kívánt, ami pár napon belül ki is derül majd, ám nem leplezzük le előre a jó dolgokat. Vannak amiket még nekünk is ki kell várnunk, míg elérünk történetünk végére, mert mindennek megvan a maga tökéletes ideje és helye. Ezért legyen elég annyi, kedves olvasóm, hogy egy percre sem engedte el párja tekintetét mialatt az összes gyertyát elfújta.
-Gratulálok kisfiam. Huszonnégy lettél. - tette le a kutyusát anyukája - Na adj egy puszit anyádnak te vén harcos! - mászott az ágyra, miközben Hyeyeon felemelte a tortát, nehogy baja essen, hisz Jjanggut nagyon érdekelte a kis ehető furcsaság.
Reggel gyorsan mindenki megtette a kötelező felköszöntést, majd míg bátyja visszafeküdt, szülei pedig a konyhában ültek és kávéztak tovább, addig Hyeyeon szerzett egy kést, majd Jin íróasztalára készítette ki a tortát. Jjanggunak viszont csak Jin tudott parancsolni, így az ő szavára is ült le fenekére és várt türelmesen míg felvágták a tortát.
-Mit kívántál? - nyalta le ujjait Hyeyeon, mert nem emlékezett már, hogy milyen finomat is alkotott.
-Az utóbbi három alkalommal sem mondtam el. - forgatta számára szimpatikus helyzetbe a tortát, hogy megvágja - Most sem fogom. - nézett barátnőjére, miközben az első szeletet szelte.
-Hát jó. De akkor csak később kapod meg az ajándékod.
-Van még valami? Eltúloztad kicsim. - kóstolta meg ő is a tortát - Ez nagyon finom.
-Köszönöm. A kis figurák is ehetőek. Cukorból vannak. - mutogatott.
-Ne nyúlkálj! Levágom a szép kis ujjacskád. - tette le a kést Jin.
-Majd a jó kis tudásoddal visszavarrod. Na adjad, ha kóstoljam meg.
-Ez az én tortám édes.
-De neked előbb reggelizned kéne. - sajátította ki a tányért.
-És neked?
-Én egész idáig ettem és ha végre elmondod, hogy mit ennél, meg is csinálnám.
-Nem szeretem, ha főzöl rám. Adj egy falatot! - tátotta el száját.
-De ma szülinapod van. - nyújtotta szeletet és Jin harapott is belőle - Ma csak pihenj és élvezd, hogy itt vagyok.
-Van egy csomó dolgom.
-Nincs.... lebeszéltem velük.
-Te...... milyen vagy. - ölelte meg barátnőjét.
-Elejtem! - kapaszkodott Jin nyakába Hyeyeon félkézzel, miközben a másikban igyekezte megtartani a tányért.
-Jjanggu majd feltakarít. Haaaahhhh! Annyira örülök neked.
-Én is neked! Na mit kérsz enni?
-Téged! - harapott nyakába Jin.
-Naaa! - nevetett Hyeyeon.
-Megeszlek.
-De óvatosan. Nehogy nyoma maradjon. - tette le végre a tányért.
-Nem fog.

Így már a reggel is úgy indult, hogy Jin levezette a feszültséget. Persze Hyeyeon ennek nagyon örült. Ő szerette volna a legjobban, ha párja megnyugszik és végre pihen egy kicsit. Ha elengedi magát és nem aggódik semmiért, csak szeretgeti őt úgy, ahogyan régebben is, hogy közben nem jut eszébe egy vizsga, vagy egy elfelejtett beadandó. Ezért Hyeyeonnak tetszett a legjobban a reggel, majd mikor Seokjin elloholt zuhanyozni ő csak felkapta az egyik pulcsiját, majd végül saját ruháiból is felvett párat, amiket még Jin anyukájával mosatott ki, hisz tárolt már jó pár darabot szerelménél, csak az utóbbi időben egyre kevesebbet volt náluk, így nem nagyon használta azokat.
A szokásos öltözékében flangált a már-már otthonnak is mondható lakásban, majd Jjangguval ült le játszani a földre, míg szerelmére várt. Közben végig azon járt az esze, hogy mennyi idejük lesz együtt és semmit sem fognak csinálni ha rajta múlik. Ám amikor Seokjin előbukkant a fürdőből óráját becsatolva rohant édesanyjához.
-El kell szaladjak valahova, de sietek vissza.
-De itt van Hyeyeon.
-Akkor is el kell menjek. - indult az előszobába.
-Elmész? - pattant fel barátnője és pár lépésre tőle megállt.
-Igen. - kapta fel cipőjét - De sietek vissza kicsim. Ne aggódj! Addig pihenj le. - állt fel - Azonnal itt vagyok. - csókolta meg párját.
-Rendben. - nézte végig szomorúan Hyeyeon, amint Seokjin felöltözött, majd felkapva cuccait elszelelt.
Szomorúan ballagott vissza szerelme szobájába, majd feküdt ki annak ágyában Jjangguval. Nem erre számított, kicsit sem. Azt remélte, majd az egész napot, az egész hétvégét együtt töltik, nem csak pár órácskát. De Jin most elment, ki tudja hová, ki tudja meddig. Ám annyira fáradt volt, hogy nem tudott tovább gondolkozni ezen. Az ismerős illatok és a puha, meleg szőrmók mellette az ágyban megnyugtatta, majd el is aludt. Sok mindenről álmodott, de legfőképpen arról, amiről mostanában szokott. Egyre gyakrabban zaklatták azok az álmok, hogy Seokjin valamilyen hülye indokkal szakít vele és ezektől nem tudott szabadulni. Hiába feküdt annak ágyában, ez a fránya rémálom akkor sem engedte karmai közül, így felriadt. Még Jjanggu is megijedt a hirtelen mozdulatától, majd amint Hyeyeonon meglátta, hogy mennyire rosszul van, körbeugrálta. Persze a lány azonnal ölelgetni kezdte a kutyust és el nem eresztette, míg meg nem hallotta Jin hangját. A nyugtató mély dörmögésre rögtön kipattant az ágyból és futott szerelméhez, aki még nagykabátban és bakancsban állt az előszoba küszöbén, miközben szüleivel társalgott.
-Jiiiiin! - rohant oda hozzá, majd azonnal megölelte.
-Hideg a kabát kicsim. Meg fogsz fázni. - aggódott Seokjin.
-Nem érdekel. Merre jártál? Hiányoztál! - hadart és kapkodta a levegőt jobban, mint kellett volna.
-Mi a baj kicsim? Mi történt?
-Rosszat álmodtam. Ne menj el!
-Nem megyek. - fejtette le magáról párja karjait Jin - Nézd csak! - cipzározta ki kabátját - Ha már nem hagyod, hogy levegyem, búj be mellém. - tárta szét hatalmas téli felszerelését, amibe Hyeyeon azonnal bele is bújt.
-És merre jártál kisfiam? Ez engem is érdekelne. - folytatta anyja.
-Csak sulis dolgok. Gyorsan elintéztem, nem akartam későbbre hagyni, ha már itt van Yeon.
-Hmm... HMM rendben. - váltott hangsúlyt, amint rájött fia mire is értette, amit ugyan én is tudok, de mindennek megvan a maga tökéletes helye és ideje.
-Most már levetkőzhetek kicsim? Nagyon meleg kezd lenni. - kérdezte barátnőjétől Jin.
-Igen, persze. Bocsánat. - engedte el végre.
-Mit álmodtál? - vette le téli felszerelését.
-Hogy elhagysz.
-Én..... ez biztos? Emiatt nekem kéne aggódnom. - pakolta le ruháit, majd Hyeyeonhoz lépett és két keze közé fogva arcát szemeibe nézett - Alig foglalkozok veled, mégis kitartasz mellettem és ilyen szülinapot varázsolsz nekem. Meg sem érdemellek.
-De igen. Keményen tanulsz és dolgozol. Ne hagyj el. - fogott párja csuklóira.
-Soha sem hagynálak. - csókolta meg Hyeyeont - Mit szeretnél csinálni?
-Nem tudom. Pihenjünk és relaxálj.
-Állandóan ezt mondod. - mosolygott Seokjin.
-Igen, mert mindig ideges vagy, meg feszült és sohasem tudsz pihenni rendesen. Most itt vagyok, bármit megcsinálok neked, csak nyugodj meg.
-Tőled mindig megnyugszom....... Nézzünk meg egy filmet.
-Rendben! Úúúúú, van is egy ötletem. - rohant Jjangguval a nyomában párja szobájába.
-Mikor lesz a nagy alkalom? - kérdezte anyukája, miután biztos lett benne, hogy Hyeyeon már nem hallja őket.
-Nem tudom..... félek.
-Szerintem nincs mitől. Ő a legtürelmesebb és megértőbb lány. Issza a szavaidat. Ne félj tőle.
-És ha nem úgy reagál, ahogyan gondolom? Akkor mi lesz?
-Szerintem ettől kell a legkevésbé tartanod.
-Gyere! - hajolt ki az ajtóból Hyeyeon - Mi lesz már?! Filmezzünk!
-Megyek. - mosolygott Jin, miközben arra gondolt, hogy talán tényleg nincs mitől félnie, elvégre, ez Hyeyeon, aki már nagyjából négy éve mellette van.

Az elkövetkezendő napokban végig kereste a megfelelő alkalmat, de valahogy sosem érezte elérkezettnek. A karácsonyi vásárban megannyi lehetőség lett volna, de egyik sem volt az igazi így megpróbálni sem merte, csak tartogatta tovább.
-Holnap este haza kell mennem. Hétfőn sulim van. - feküdt Jin mellkasára Hyeyeon és hajával játszadozott.
-Nem kellett volna tanulnod valamit? Neked most lesznek vizsgáid nem?
-Ne foglalkozz ezzel. Mindent lerendeztem előre, hogy veled tölthessem a hétvégét.
-De ha megbuksz, nem találkozunk egy hétig. - fenyegette meg szerelmét.
-Most mért vagy ilyen? - szomorodott el - Olyan ritkán látlak, aztán most még ez is?
-Nem szeretném, ha miattam nem sikerülne neked valami. Én itt leszek, nem megyek sehova, de a vizsgák most vannak. Jól kell teljesítened, ahogyan nekem is.
-Jól teljesítek, ne aggódj. De ne fenyegess. - nyafogott - Annyira hiányoztál már és olyan jól éreztem magam. Ne rontsd el!
-Rendben. Bocsánat. - ölelte magához Hyeyeont - Nagyon szeretlek ölelgetni.
-Szeretem, ha ölelgetsz.
-Holnap menjünk valahová?
-Nem maradhatnánk itthon?
-De. Akkor maradunk és nem csinálunk semmit.
-Tökéletes. Azt szeretem a legjobban. Csak érezni az illatod és tunyulni veled egész nap, mint régen.
-A régi szép idők mi? Mikor még nem kellett aggódnunk semmiért.
-Pláne azért nem, hogy elhagysz.
-Jaj, ne mond már ezt! - szorította magához párját Seokjin - Attól, hogy ilyesmit álmodsz még nem lesz így.
-Jó, tudom. De olyan rossz.
-De itt vagyok. Nem megyek el.
-De ha egyedül alszok otthon nem vagy ott. Akkor a legrosszabb.
-Ha legközelebb ilyet álmodsz otthon, hívj fel.
-Nem foglak felkelteni.
-De! Hyeyeon. - tolta el magától párját egy kicsit, hogy szemeibe nézhessen - Hívj fel! Nem akarom, hogy ilyeneken kattogj. Hívj fel és megnyugtatlak.
-Jó.
-Ígérd meg!
-Rendben. Felhívlak. De ne legyél mérges. - válaszolt félénken.
-Én nem leszek, ne aggódj. Szereltek, sosem tudnék rád haragudni.
-Imádlak.
-Ezt sosem fogom megszokni. Pedig már évek óta ezt mondod. Én is imádlak. - mosolygott Jin.
Ezek után tovább kereste a maradék időben a megfelelő pillanatot, de sosem érezte, hogy elérkezett. A tökéletes alkalmat várta, de az nem jött. Egy ilyen súlyú dolog azonban nem reppenhetett el a levegőbe csak úgy. Ennek pontos, precíz időzítésre volt szüksége, ami másnap délután talán elérkezettnek bizonyult. Hyeyeon telefonja csipogott, ám a lány éppen pakolt, vagy a fürdőben rendezkedett, magam sem tudom merre járt, de párja a mobilja közelében volt. Mivel pedig olyan régóta ismerték már igazán közelről egymást, így minden kétség nélkül emelte fel ő a telefont és nézte meg az üzenetet, amit párja kapott. Azonban csalódnia kellett. Hyeyeon azt mondta,mindent elintézett, ne aggódjon az iskola miatt Seokjin, ám hazudott. A csipogás ugyanis egy e-mailt jelzett, amit az egyik professzorjától kapott, az üzenet pedig a következő volt.

"Kedves hallgató!
Mivel nem jelent meg a kiírt vizsgaidőponton, ezért a vizsgája elégtelennek minősült. Ez a jegy azonban nem megfelelő a tantárgy teljesítéséhez. A tantárgy felvétele legközelebb csak a következő teljes értékű félévkor lehetséges.

Dr. Park Soonhyung"

Jint ettől először a harag öntötte el, ám belegondolt, hogy Hyeyeon milyen tantárgyat is vehetett fel ennél a professzornál. Valami fontosra emlékezett, mert sokat hallott róla, de nem tudta volna megmondani, hogy pontosan miről volt. Ezért úgy érezte, most itt az alkalom.
-Hyeyeon! - kiabált és kereste a lányt a lakásban.
-Mi a baj? - jelent meg előtte a konyhából kilépve.
-Ez mi?! - tartotta oda párja elé annak mobilját az üzenettel - Azt mondtad elintézted. Akkor ez mi?
De Hyeyeon nem válaszolt. Tudatosult benne, hogy lebukott és nem az zavarta, hogy egy ilyen fontos tárgyat elbukott, amiért valószínűleg otthon is kapni fog, hisz így csúszni fog egy évet, hanem az, hogy Seokjin mérges volt. Semmitől sem félt, semmi sem érdekelte csak az, hogy párja szeresse és sohase legyen mérges rá, ám most elvétett egy lépést és szerelme dühös.
-Istenem Hyeyeon, hányszor mondtam?! Első a tanulás. Én ráérek, itt leszek, nem megyek sehová. Mikor fogod végre megérteni?
-Sajnálom.
-Hát már sajnálhatod. El sem hiszem, hogy ebbe belekényszerítesz. - sóhajtott nagyot Seokjin leengedett kezekkel.
-Jin? - pillantott fel könnyes szemekkel Yeon. Azt érezte, hogy most egy álom válik valóra, de nem az, amelyikre annyira vágyik.
-Pedig kerestem a tökéletes alkalmat, de nem. Nem tudom tovább halogatni.
-Jin, ne csináld ezt! Félek.
-Ez nagyon gonosz kisfiam. - jelent meg édesanyja is és megfogta Hyeyeont vállainál.
-De nincs más választásom.
-Jin. - kezdett volna sírni a szomorúságtól, de végül más miatt gördültek le könnyei.
-Yeon. - ereszkedett féltérdre Seokjin - Annyira szerettem volna ezerszer szebb helyen ezt tenni, de sosem éreztem megfelelőnek egyik helyszínt sem ahol jártunk. Viszont ez az e-mail..... - pillantott a telefonra - Én mindig melletted leszek és ehhez ne dobj el semmit. Viszont benned már nem vagyok ilyen biztos. - vette elő zsebéből a kis dobozt - Te mellettem leszel mindig? Akkor is, ha nem lesz időm rád? - de Hyeyeon szavai elakadtak.
Egyáltalán nem erre számított, az álmai pedig végképp nem ilyen irányba terelték gondolatait. Csak peregtek le könnyei, amik még félelméből gyűltek fénylő szemeibe, ám már a boldogság jegyében hullottak a padlóra. Megszólalni sem bírt, de nem is tudta, mit mondjon. Szavak helyett inkább párja nyakába borult.
-Szerintem ezt veheted igennek. - mosolygott édesanyja, aki szintén majdnem elejtett egy-két könnycseppet, amint a fiatalokat nézte - De ez nagyon gonosz volt.
-De olyan lüke! Csúszik az egyetemen miattam, mert nem ment el egy vizsgára. Hogy lehet ilyen kis butus?
-Veled akart lenni a szülinapodon kisfiam. Mért nem örülsz neki?
-Igen! - csúszott ki egyetlen értelmes hang Hyeyeon torkán.
-Nagyon örülök neki. El sem hiszed, milyen boldog vagyok tőled. - beszélt már szerelme fülébe - De többet ilyet ne csinálj! - várta a választ, ám csak a levegő után kapkodó Yeon bólogatását kapta feleletként - És még valami. Nagyon imádlak. Úgyhogy mivel már ilyen jól állunk, mit szólnál hozzá, ha többet nem aludnál egyedül.
-Na jól van kisfiam. El fog ájulni, ha így folytatod.
-Miről maradtam le?  - érkezett meg édesapja is.
-Kezdhetsz gyűjtögetni apa, mert lesz egy esküvőnk.
-Ne már?! Tényleg lemaradtam? Bassza meg édes fiam, mondtam, hogy ne hagyj ki!
-Hogy beszélsz apa? - szólt rá az anyós jelölt.
-Úgy, mint egy bank.
-És ma - törölte le könnyeit, miközben próbált értelmesen beszélni - is velem alszol? - szipogott.
-Persze. Pakolok össze ruhát és megyek veled. El nem engedlek, ha nem muszáj. Plusz apádtól is meg kell kérnem a kezed. Az lesz még egy kemény menet. - mosolygott Jin.
-Nem lesz baj.
-Hát ha így, sírva viszlek haza, szerintem van mitől félnem.
-Nem. Mindjárt rendben leszek. Mutasd csak! - húzta oda Seokjin gyűrűt tartó kezét, hogy jobban szemügyre vegye az ékszert.
-Nem a legnagyobb, de remélem nem baj.
-Tökéletes. Sok is. - vette fel Hyeyeon a kis karikát - Imádlak. - nézett párja szemeibe.
-Boldog huszonnegyedik szülinapomat szerelmem. - mosolygott.
-Na ez! Ezt akartam! Végre! Olyan boldog vagy, mint régen!
-Mert a kis menyasszonyomat tartom karjaimban.
Talán úgy érzem, hazudtam az első mondatban, hisz van még egy olyan szerelmes ember a Földön, mint Seokjin barátnője, és az Seokjin. Őket a sors is egymásnak teremtette, az pedig, hogy ilyen hamar rá is leltek a másikra kész csoda. Az emberek nem mindig ilyen szerencsések, mint ez a kis párosunk a nagy világban. Van akinek többet kell keresnie és küzdenie míg megtalálja másik felét, van aki viszont azonnal sikerrel jár, ám egy valami biztos. Ezt mindenki megérdemli és mindenki meg is kapja. Mert akármilyen kegyetlen is a világ, ezt nem fogják elvenni senkitől. Az már kínzás lenne, az élet azonban nem ilyen gonosz, csupán nyitott szemmel kell járnunk és nem beszűkült látással pislogni bele a mindennapokban. Mert lehet, hogy mikor azt hisszük, a vég következik, valójában a csoda látogat el hozzánk.