Telefon telefon hátán (60)

Tényleg fogalmam sem volt, hogy honnan szerzek négyünknek szállást. A kocsi még nem olyan nagy gond, mert nem kisbusz, így tuti lesz, na de lakás! Az enyémben mégse nyomoroghatunk ott, addig míg V fel nem épül. Ráadásul neki luxus kényelem kell. Nem akarom, hogy rosszabbul legyen egy kicsit is. Ahhj mennyi bajom van, és még egyről se tudom, hogy hogy fogom megoldani. De legalább nem kell félnem, hogy elalszok a volánnál.

-Anya!..... Anya!... Ébresztő, segíts nekem! - szólongattam a telefonban.
-Csssss!
-Anya? - pislogtam meglepetten az első ülésen ülve, miközben Tomi kacskaringózott a városban.
-Várjál kicsim, olvasok.
-Jó.....
-Mi van? - kérdezett közbe Tamás.
-Olvas.
-De akkor nem keltetted fel?
-Még sosem sikerült felkeltenem, csak fordítva. - mire Tomi elmosolyodott.
-Na mondjad kicsim, mért vagy még fent?
-Ezt én is kérdezhetném. De segítened kell. Kéne nekem egy lakás négy főre. Vagy három is jó, alszok én a földön.
-A srácok miatt?
-Igen. Maradnak még kicsit, amíg fel nem épül az egyik tag.
-Igen, hallottam a balesetről. Hát most így hirtelen nem tudok neked semmit. De mindjárt körbenézek. Bár tényleg tele vagyunk.
-Tudom anya, de kérlek! Segítened kell.
-Igyekszek kicsim. Igyál sok kávét! Egyedül vagy?
-Nem. Tomi eljött. Vezet helyettem.
-Akkor jó. Na körbe nézek és szólok. Kávé, kávé, kávé. Rendben?
-Tea, anya.
-Az most lepkefing ide. Kávézz! Na szia! - tette le.
-De nem szeretem a kávét. - dünnyögtem a már megszakadt vonalnak.
-Pedig most tényleg az kéne. - tette hozzá Tomi is - Nem akarom rád erőszakolni, de hosszú... napod... estéd lesz. Főleg, ha tényleg nem akarsz aludni.
-Nem lesz időm.
-Akkor kávé.
-De majd csak ez után! - válaszoltam neki, ahogy megálltunk az első lakásnál, amit le kellett ellenőriznem.

A gondos terepszemlém után örömmel konstatáltam, hogy ezt most sikerült megfelelően összehozni a csajoknak, és semmi baj nincs vele, így hamar indulhattunk tovább minden probléma nélkül.
-Igen? - vettem  fel a telefonomat, ahogy az autó felé sétáltunk.
-Nincs semmink. Nem tudok neked lakást adni. Nálad nem jó?
-Anya az a lakás tök üres. - szálltam be a kocsiba.
-Mondtam, hogy rendezd be!
-Nem kell!
-De, most kellene.
-Megoldom akkor máshogy. - fortyogtam  magamban, hogy nem segít.
-Azért még nézelődök, meg telefonálok. Kocsid van?
-Gondoltam majd reggel felhívom őket.
-Majd én mindjárt rájuk szólok!
-Köszönöm. - tettem le a telefont.
-Na mi az? Nincs hol aludni? - kérdezte Tamás.
-Nem, de felhívom a mentőövemet.
-Jaj, de sajnálom szegényt. - kuncogott, miközben tárcsáztam.
-Szia. Alszol? - szóltam a telefonomba, amit megszűnt a csengés.
-Már nemhh..... mit akarsz? - szólt álmosan Fanni.
-Hozzád költözhetnék három fiúval?
-....... alszok.
-Jaj, ne már Fanni! Neked nagy és kényelmes lakásod van.
-Mért nem mentek hozzád?
-Mert Vnek kényelem kell, nem egy matrac a földön. - mire elhallgatott, de pár perc csend után újra megszólaltam - Fanni!
-Gondolkozok......... Kikkel jönnél?
-V, Jin, Jimin.
-Gyertek.
-A varázsszó, mi? - nevettem fáradtan.
-Hehe. - gúnyolódott - Mikor jöttök?
-Elmegyek érted reggel, elköszönsz a srácoktól és.... utána. Ráérsz holnap?
-Dolgoznom kéne délután.
-Szóval kéne?
-Igen. Tehát segítek költözni.
-Király. Köszönöm.
-Semmiség. Na de hagyj aludni!
-Oké, szi..... - kinyomott - a. Ma mindenki lecsapja a telefont.
-Hajnali fél háromkor mire számítottál? - kérdezte Tomi.
-Ahh elszaladt az idő. Siess!
-Azt teszem.
De csörgött újra a telefon és anyum volt az.
-Lett kocsi. - jelentettem ki.
-Lett. Mikor visszaviszed, adnak másikat. Még nem tudom milyet.
-Szuper. Köszönöm anya.
-Szívesen. Lakást viszont nem kaptam.
-Szereztem.
-Na, az jó. Akkor minden megvan.
-Igen, köszönöm. Na jó éjt anya.
-Neked is kicsim, kitartás. Szia!
-Szia! - tettem le - Te mit csinálsz? - kérdeztem Tomit, aki befordult egy McDriveba.
-Szerzek kávét. Helló! - köszönt az automatának - A legerősebb kávétokból kérünk négyet.
-Nagyot adhatok? - kérdezett vissza a srác.
-Legnagyobbat és mást nem, köszi.
-Rendben. A kettes ablaknál fogjátok megkapni és majd ott is kell fizetni.
Szóval Tomi bevásárolt, majd amíg egyet el nem fogyasztottam, nem engedett kiszállni a kocsiból.

-Ahhh! Tudtam, hogy a kettőből egy nem fog összejönni. - fogtam fejemet, ahogy beléptünk a második ellenőrizendő lakásba, majd azonnal tárcsáztam a felelőst.
-Tyűűűű! Az már aztán csakugyan. - lepődött meg Tomi is a hatalmas rendetlenséget látva.
-Miklós! Mit csináltatok? Hogy néz ki ez a lakás!? - kezdtem szidni kedves munkatársam.
-Mi? - válaszolt álmosan. Biztos őt is felkeltettem, de nem érdekel. Tízre jön az ügyfél, és addig ezt rendbe kell hozni.
-A lakás Miklós! Ébresztő! Tízre jön a kliensed és romokban a lakás.
-Jah.... igen..... izé. Lassan kelek, és rendbe szedem. Megleszek addig, ne aggódj.
-Nem érek rá téged ellenőrizni, de az biztos, hogy ha elégedetlen lesz az ügyfeled, elköszönhetsz az állásodtól és vele együtt mindentől.
-Igen tudom, tényleg semmi gond. Megoldom. Felkelek most, hogy biztos végezzek.
-Hát ajánlom is! - csapta rá a telefonom - Gyere segíts Tomi, ha már itt vagy.
-Mibe? - rakta le a kávéját.
-Összeszedem a szemetet, te meg told a helyére a bútorokat.
-Mindet? - kerekedtek el szemei.
-Nem! Csak itt ezt a hármat. Az ülőgarnitúra legyen legalább meg. - szedegettem fel a fóliát, meg egyebeket.
Annyi csomagoló papír volt a bútorok miatt, hogy már ő is rég végzett a rendezkedéssel, mikor én még a felét sem szedtem össze.
-Könnyebb lenne, ha szereznél valami zsákot, vagy...... nem is tudom.
-Szülsz nekem, drága? - kérdeztem vissza.
-Felfogtam. - már mindketten morcosak voltunk az álmosságtól, de lassan kúszott fel a nap, így esély sem volt arra, hogy aludjunk.
Kapkodni kezdtünk, majd a felénél feladtam. Nem akartam elhalasztani a srácokat, így inkább rohantuk Fanniért.

-Kész vagy? - kérdeztem a telefonban.
-Igen, csak hajat vasalok.
-Tíz perc és ott vagyunk.
-Oké. Majd rendet kell rakni, ha jöttök.
-Ez legyen a legnagyobb bajod.
-Jelenleg az is.
-Szia!
-Szióka! - rakta le a telefont.
-Ahh, de szar ez a kávé! - ittam bele a második adagomba.
-Régi. Kapaszkodj! Ezen még átérünk. - csúsztunk át a rózsaszínen, és be is fordultunk a következő utcába.
-Emlékszem már, mért imádtam, amikor vezettél. - kortyoltam bele a förtelembe, ami majdnem kiborult nem is olyan rég.
-Na mért?
-Mert izgalmas.
-Jah -  nevetett - Hát igen. De sietünk, nem?
-De. Nagyon is. - vettük be a következő, vidámparkba illő kanyart.
Fanni lakásához érve, Ildi felhívott telefonon, hogy akkor megyek-e vagy neki kell kivinni mindenkit. Végül abban maradtunk, hogy ő lesz az aki hurcolja a srácokat és majd el is megy a kocsimért.

-Jó reggelt! - léptünk be a kórházba - Egy koreai férfi van önöknél. Hozzá jöttünk.
-Ja igen-igen. De nincs látogatás még.
-Az orvosával szeretnék beszélni.
-Nincs bent a doktor úr.
-Akkor egy helyettessel, aki dönthet afelől, hogy kiengedik vagy sem?
-Sajnálom, de erről csak az orvosa dönthet.
-Na idefigyeljen! - lépett fel Fanni - Ez a gyökér felkeltett engem hajnali.... szóval későn. Azonnal adjon valakit aki kiengedheti, különben hatalmas hisztit csapok.
-Sajnálom.
-Elnézést asszonyom. - söpört félre minket Tomi - Beszélhetnénk? - vonta félre.
-Álmos vagyok. - közöltem Fannival.
-Én is.
-Te mitől? - néztem rá.
-Felhívtál az éjszaka közepén, te állat.
-Én meg huszonnégy órája nem aludtam.
-Utána már én sem tudtam.
-Ugyan, mért nem?
-Takarítottam.
-..... Minek?
-Mert ma jöttök.
-Jaj! Olyan hülye vagy néha. - fogtam fejemet, mire arrébb lökött.
Közben egy hosszú beszélgetés után, Tamás végül meggyőzte valahogy a kis nővérkét, vagy kicsodát, hogy toljon az orrunk alá egy papírt, amit ha Vvel aláíratunk, már vihetjük is haza. Így hatalmas léptekkel suhantam el a szunyókáló őreink előtt, akiket ezután Tomi el is kezdett felverni édes álmaikból, majd a kórházi szoba ajtaját lassan kinyitva próbáltam hangtalanul belépni. Gondoltam, ha még alszik V, nem fogom felkelteni, ám már fürkésző szemekkel kémlelete a bejáratot, és nagyon megörült, amikor ismerős arcot látok. Én is kivirultam. Sokkal jobban volt.