KÜLÖN VIDEÓ A BTS-TŐL!

FIGYELEM!

Tweeteljetek a következő tagekkel egész nap a Twitteren, mert az 5 legtöbbet tweetelő ország külön köszöntő videót kapa  srácoktól!
SZÓVAL NYOMJÁTOK MEG SRÁCOK!
A tagek amit használnotok kell: ‪#‎loveBTS‬ ‪#‎방탄소년단

J-Hope&Jungkook boys love OS

Mivel a picur most beteg, kórházban is járt, több diagnózis is született, ezért úgy döntöttem, kap egy OS-t a drága, mert nekem nagyon gyötri a lelkem, hogy beteg. Eredetileg be akartam fejezni egy folyamatban lévő részt, de ez most nem várhat.
Jobbulást drága maknaenknak!!!

Harmadik fél szemszöge 

Kemény napok, de már látszik a vége. Látszik valamiféle pihenés lehetősége majd a jövőben, egy csöppnyi szusszanás, a nyár. Bár nem lesz Jungkook számára olyan, mint a többi fiúnak általában. Ő végig fogja dolgozni, ahogyan a többi szabadidejét is az iskola mellett, ám végre talán ki tudja majd pihenni magát, talán tud majd eleget aludni ahhoz, hogy végül ne a buszon bóbiskoljon el hazafelé. Már várta, nagyon várta, mert gyűlölte a kávét, amit muszáj volt innia, különben nem bírt volna ébren maradni és azért is szerette volna, ha véget ér az iskola, legalább egy rövid időre, hogy tudjon találkozni rendesen legjobb barátaival. Messze laktak egymástól a napi érintkezéshez, de egész nap beszélgettek, hétvégén pedig, mikor szabadnapot kapott, alvás helyett inkább velük szervezett programot, már ha ők is ráértek. Így nagyon ritkán látták egymást személyesen, de ez megváltozni készült, ahogyan minden nyáron meg is változott. Ezért várta olyannyira, számolta a napokat, órákat, szinte már a perceket is, hogy mikor jön el végre az utolsó és pihenhet, ám nagyon lassan múlt a pillanat. A legvégső napok örökkévalóságnak tűntek, főleg mivel végig is dolgozta. Hullaként esett haza esténként, majd indult reggelente vissza az ördögi körbe, ami nem úgy tűnt, mintha ereszteni szeretné. Fáradt, egyre jobban elvesztette erejét, de barátai iránt érzett sóvárgása vitte előre. Még két nap, csak annyi, még egy nap, már csak ezt az egyet, végül pedig a legutolsó órának legutolsó percében találta magát. El sem hitte, mikor elengedték őket, hogy mehetnek haza és most jó darabig vissza se jöjjenek. Ugyan nem rohanhatott rögtön pihenni, mert ekkor is munkába sietett elsőnek, de este... Na akkor végre úgy ért haza, hogy pihenhet. Hatalmas sóhajjal lépett be otthonába, dobta le táskáját és vette célba a fürdőszobát. Minél hamarabb végezni akart, bebújni a puha takaró alá és kilenc hosszú hónap óta először nem olyan ébresztőt állítani telefonján, ami azt jelzi, hogy négy óra maradt a jelzésig. Felemelő érzés volt számára, mikor meglátta annak a fránya a kis számnak helyén a tizenkettest. Tizenkettő. Összesen nem aludt ennyit az elmúlt héten talán, de a nyolc napot is megkockáztatja, most azonban be fogja pótolni. Kipiheni magát, eltünteti a táskákat szeme alól és ami a legjobb, kávé nélkül is képes lesz éberen végigvinni a napot. Talán nem is tudott volna abban a pillanatban számára kedvesebb dolgot mondani, mint az a tizenkettes, amit mobilja írt ki, mielőtt még végleg párnára hajtotta volna fejét. Milyen kicsi, mégis nagy szám. Kinek, hol és mi. De neki, hatalmas, győztes páros jelenleg, mely lelkét takargatja be a nyugalom meleg leplével és nyom jó éjt csókot arcára, ahogyan azt drága szüleink tették nekünk is gyermekkorunkban.

Reggel nem szándékozott felkelni sem normál időben, sem emberi időben, pláne nem a szokásos, suli idóben. Édesanyja is hiába nyitott szobájába a nyár, számára első napján, meg sem moccant, még a jó reggelt puszira sem reagált, nem is morgott, egyáltalán semmi, mire anyukája el is kezdett aggódni, hogy hasát napoztatja, de még lélegzett, így nyugodt szívvel hagyta magára mélyen alvó fiát. Kook pedig éppen csak a munkába indulás előtt kicsivel kelt, azonban nem ébresztőjére. Majdnem végig aludta a fél napot, ám éhsége hamarabb felzavarta. Pizsamában kóválygott ki a konyhába és reggelizett... inkább uzsonnázott meg. Furcsa érzés volt végre kicsit kipihenten mászkálni a lakásban, de élvezte. Olyan rég volt már, hogy csupán ennyitől boldog lett. Mosolygott szinte egész nap, mert fittebbnek érezte magát, ez pedig munkájában is meglátszott. Kedvesebb volt sokkal munkatársaival, türelmesebb minden emberrel és toleránsabb. Úgy látszott, semmivel sem lehetett kiakasztani, vagy felhúzni és ez a vakációnak volt köszönhető. Hamarosan visszaállt helyére minden, nyolc órákat aludt, nem fél napokat, családjával is lehetett és pár nap alatt megszokta az új, kényelmesebb felállást. Tetszett neki, hirtelen adódott rengeteg szabadidejét pedig barátaira szerette volna fordítani. Összegyűjtött pénzét különböző programokra szánta, elment velük mindenre, ami csak megtetszett neki, még egy aqua parkba is sikerült mind a hetüknek eljutni együtt, amiért nem győzött hálát adni. Olyan rég volt velük, olyan kevés időt tudtak eltölteni, hogy ez a pár nap együtt volt a nyár legszebb időszaka számára. Ám nem figyelt, bohókás volt, szétszórt a nagy örömben és fel sem merült benne némi óvatosság, hogy a nyár továbbra is felhőtlenül teljen. Felelőtlenül viselkedett, barátai pedig hiába figyelmeztették, csak legyintett és folytatta tovább hülyéskedést. Ám meglett ennek is, mint minden másnak is az ára. Kezdte rosszul érezni magát, de nem akart vele foglalkozni, nem szerette volna, ha valami útjába áll. Felfogása szerint volt már sokkal ramatyabb állapotban is, sokkal kevesebb pihenővel, így nem foglalkozott kis gyengélkedésével. Abban a hitben élt, hogy majd szépen kialussza egy este alatt és mehet is tovább a nyári hepaj, a bulizás barátaival, időtöltés kedvenc hyungjaival, akikért és amiért mindent megtett már. Elvégre ezért dolgozott annyit, hogy a pénz ne álljon soha útjába, ha ki akarnak mozdulni valahova. Ám ezúttal nem az készült gátat szabni jókedvének, hanem valami teljesen más, amibe nem tudott beleszólni utólag. A baj már megtörtént, innentől pedig fel kellet vállalni a felelősséget és megküzdenie vele.

-Végeztem! - szólt a telefonba egyik nap munkája után. Bulizni készültek a fiúkkal és a terv az volt, hogy amint befejezte a melót szól nekik, majd megbeszélik ki, hogyan áll és mi legyen.
-Rendben, a többiek is készek. Ledobod a cuccod nálam? - kérdezett vissza Hoseok.
-Igen, az jó lenne. Zuhanyozhatok is?
-Persze, nyugodtan. Akkor várunk. - beszélték meg a gyors menettervet.
Jungkook rohant barátjához, ahol már a többiek vígan melegítettek némi harapnivaló kíséretében az estére. A legfiatalabb hatalmas mosollyal lépett be hozzájuk a lakásba és dobta le cuccait. Egyből Taetae nyakába borult, mintha napok óta nem látta volna őt, pedig nem telt el huszonnégy óra utolsó találkozásuk óta. Utána sorban ölelt végig mindenkit bármiféle komment nélkül, majd elrohant zuhanyozni. A forró víz alá beállva kicsit megnyugodott lelke és valami furcsát kezdett érezni. Fáradtabb volt, mint kellett volna lennie, ám nem akart ezzel törődni. Ráfogta a munkára, hogy keményebb volt ma a többi naphoz képest és ennyivel letudva öltözött fel, végül rohant ki a többiekhez. Ő is harapott valamit, majd indulás előtt még kortyolt párat, hogy megfelelő hangulatban kezdje az estét. Mikor mindenki már úgy érezte, menni kellene, heten vágtak az éjszakába és bár volt meghatározott céljuk, azonban útközben még tettek egy kis kitérőt, minek eredményéül teljesen elszállt az italoknak az a kis hatása is, melyet éreztek. Kiszellőztették fejüket és csak azután indultak a szórakozóhely felé. A legfiatalabbnak azonban megfájdult kobakja, amit ezúttal meg is említett Jinnek. Nem tudta mire vélni, inkább a piára fogta, hogy a házi alkoholtól mindig ez van, az idősebb pedig csak rutin kérdésekkel lerendezte. Nem tulajdonítottak ennek túl nagy jelentőséget, így mit sem törődve vele mentek bulizni.
Az este jól is telt. A betöltött alkohol okán hamar megfeledkezett a hasogató fájdalomtól és visszatért igazi bulizós kedve. Jól érezte magát, ahogy társai is, kihasznált minden lehetőséget amit tudott, csapatmunkájuknak hála pedig lányokra is leltek a zsúfolt helyen, ami nem volt Jungkook kedvence, de erre volt az alkohol. Az oldott mindenen, ezen is, de közben fűtötte is testét, a nyakán csattanó női csókok pedig nem segítettek ezt a hőmérsékletet kordában tartani. Folyt róla a víz, amit csupán lányok hatásának tudott be és a levegőtlen tánctérnek, így csak akkor hagyta ott a kiszemelt hölgyeményt, mikor már tényleg elfogyott minden oxigénje. Választott párja sem szívesen engedte el és lelkére kötötte, siet vissza amint jobban lesz, így nem tervezett túl sok időt tölteni a friss levegőn. Mindössze egy gyors forduló volt fejében, ezért kilépve az udvarra vezető ajtón meg is állt abban. Mélyeket szippantott a friss levegőből, miközben Hoseokra és Jiminre lett figyelmes, kik pár méterre tőle épp két másik, dohányzó lányt fűztek. Furcsállta, mert társai gyűlölték a füstöt, az ilyen csajok csókjai pedig rendszerint undorítónak bizonyultak mindannyiuk számára, ám az alkohol sok mindenre képes. Szépít, gátlást old, bátorságot ad, véleményt változtat egy röpke pillanat alatt. Jungkook azonban nem tervezte, hogy az ajtóban fog ácsorogni, ezért inkább falat támasztó barátjaihoz ment, de nem zavarta őket. Biztos távolságban ült le a padra és nem köszönt rájuk, hogy véletlenül se álljon a lányok és barátai közé. Ám mikor leült, teste megpihent. Az alkohol adta lendület lankadt, a friss levegő pedig józanságot lobogtatott szemei előtt, ami rosszullétet váltott ki belőle. A fejfájás, a szörnyű fájdalom visszatért, mellyel már nem bírt, kezdett tőle becsavarodni.
-Jól vagy Kook? - figyelt inkább barátjára Jimin, a legfiatalabb ugyanis térdeire könyökölve hajtotta le fejét.
-Kook? - érdeklődött Hoseok is mikor társuk nem válaszolt.
Aggodalom indult, szinte pánikolva siettek hozzá és egyenesítették fel, hogy szemébe nézve kommunikálhassanak vele és deríthessék ki, mi is a baj.
-Jól vagyok. - pislogott lassan alig nyitott szemekkel, miközben barátjaira dőlt.
-Mennyit ittál? - ült mellé Hoseok és átkarolta.
-Nem sokat. Többet szoktam.
-Lehet benyelt valamit? - pillantott józanabbik társára Jimin - Figyeltél az italodra? - nézett újra a legfiatalabbra.
-Igen, mindig figyelek.
-Mid fáj, hogy érzed magad? - karolta át Hoseok - Folyik rólad a víz.
-Meleg volt a tánctéren. - dőlt társára Jungkook és szemei lecsukódtak.
-Mutasd magad! - nyomta tenyerét az ájuldozó homlokára - Te lángolsz! Tűz forró vagy!
-Alkohol. - dörmögte félálomban Kookie.
-A lófaszt persze. Jimin, hívj egy mentőt!
-Azonnal! - pattant fel az említett és már tárcsázott is.
-Fáj a fejem. - morogta még halkan, mielőtt elaludt volna társa karjaiban.
-Nehogy itt hagyj! Hallod Kook? Maradj ébren! - próbálta rávenni, hogy térjen magához, ám a legkisebb már más véleményen volt - Kook! Nyisd ki a szemed..... ne hagyj magamra... kérlek.

Pittyegés.... szabályos, mint a filmekben. Semmi rohanás, kapkodás, csak egyszerű, ismétlődő pittyegés volt az, ami felkeltette Jungkookot. Idegesítette a vékony hangocska, nem hagyta aludni, ezért kinyitotta szemeit és félig ülő, félig fekvő pózában pihenve nézett a plafonra. Hófehér plafon, kicsit sem bizalom keltő szagokkal, melyek a megszámlálhatatlan fertőtlenítő szerek jellegzetes illata volt. Ismerte, találkozott már velük korábban, Yoongi miatt, így tudta hol van. Kórházban. Azon a helyen, ahova sohasem járt szívesen, mert mindig valami baj előzte meg a látogatást. Ám most nem látogatóba jött, most ő volt az, akihez rokonai és barátai járhattak be, ha beengedték őket a nővérek, viszont körbepillantva látta, nem volt választásuk az dolgozóknak. Mind a hat társa ott feküdt szobájában úgy, ahogy elfértek, de főleg egymáson. Yoongi így is a földön szunyókált szétterülve, egy vékony kórházi lepedővel betakargatva. A többieken is volt valami paplan, ami szintén kórházi színekben tündökölt, ezért biztos volt benne, ott aludtak vele. Mivel a nap besütött az ablakon, nem lehetett már este, sem olyan nagyon korán reggel mikor magához tért, pár pillantás után pedig érezte, valóban telt el idő, mert gyomra fájdalmasan felkordult. Éhes volt, de nem akarta felkelteni barátait, ezért régi tapasztalatai alapján megkereste a nővérhívót, pár perc múlva pedig meg is jelent egy ápoló, ki nem törődve a többiekkel köszöntötte hangosan a beteget. Goromba volt, valószínűleg ő is elfáradt és arra utazott, hogy minél hamarabb hazaküldhesse őket. Sok helyet foglaltak, Kooknak pedig nem volt nagy baja. Vagyis inkább volt olyan, aki súlyosabb gondokkal küzdött, ugyanis egy tüdőgyulladás igen nagy baj tud lenni, ám az övé még nem volt olyan vészes. Ezért megmondták, hogy csupán megvárják míg az infúzió lemegy, végül a gyógyszerekkel együtt hazaküldik, hiszen hat barátja is ott éjszakázott, akik útján tudják majd támogatni. Így is lett, bár társai iszonyat nagyokat ásítva kísérték ajtójukig, odaérve pedig mint akik jól végezték dolgukat fordultak saját otthonuk irányába, kivéve Hoseokot. Ő vesztett a kő-papír-ollóban, ezért neki kellett bevinni a kisebbet és szülei elé állítani majd. Azok bent voltak ugyan a kórházban este, de utána rohantak haza átöltözni, mert dolgozniuk kellett menni, viszont fiúk barátainak a lelkére kötötték, hogy ha akkor engedik haza, mikor ők nem tudnak segíteni, akkor sem hagyják magára. Ezért kellet Hoseoknak egészen Jungkook ágyáig kísérni annak tulajdonosát majd befektetni abba.
-Köszönöm, de nem kell maradnod. - fordult oldalára a kisebb.
-Tök ramatyul vagy. Nincs itthon senki, maradok.
-Megmondom anyáéknak, hogy én küldtelek el.
-Nem. Maradok, míg nem jön helyettem más.
-De álmos vagy. - nézett fel barátjára a fiatalabb.
-Te is. Aludj is. Itt leszek bármi kell. - ült le a földre Hoseok.
-Ne aludj odalent. - pislogott lassan Kookie.
-A székben fogok. - vigyorgott iszonyat álmosan Hope.
-Hoseok hyuuung.
-Neked még betegen is van erőd nyavalyogni?
-Akkor gyere ide mellém. Elférünk. - mászott arrébb ágyában.
-De ha elkapom, - kelt fel és ment oda hozzá - akkor te ápolsz engem.
-Meglátjuk. - nyammogott a kisebb hátat fordítva társának.
-Önző kis lélek vagy tudod-e. - vigyorgott az idősebb, de ezt csak hangjából hallotta Kookei.
-Álmos vagyok ám. - dörmögte.
-Jó-jó. - feküdt mellé Hoseok - Szép álmokat és zargass fel, ha kell valami. - helyezkedett kényelembe.
-Neked is.
Együtt aludtak el, egymás mellett, végre Hoseok is kényelemben, mert már fájt testének a kórház kemény, kicsit sem kényelmes fotelje, melyben legalább három óráig ült mozdulatlanul Jiminnel ölében. Kevés volt a hely, így egymáson pihentek és ő nyújtott puha ágyacskát társának, amit hamar megbánt, de nem akarta felkelteni, mert az elején még kényelmes volt. Csak akkor érezte, hogy nem az, mikor felkeltek. Ezért Jungkook ágya most megváltásnak bizonyult, a lehető legközelebbi pontnak is barátjához, kinek felügyelt kellett és törődés, ezért tökéletes hellyé vált abban a pillanatban. Kezdetekben Hoseok még hátán aludt, ezzel pihentetve minden izmát, ám végül csak a fiatalabb felé fordult és magához ölelve szunyókált tovább. Bár elég hamar melege lett barátjától, kinek teste szinte lángolt, amint pedig ez feltűnt neki inkább felkelt lázat mérni a kisebbnek.

Addig gondoskodott róla, míg szülei haza nem értek, majd elment. Legalább is a fiatalabb azt hitte mialatt édesanyja vitt neki egy kis ennivalót, bár nem volt étvágya és vizet, meg minden egyéb kütyüt amivel fia imádta idejét tengetni, viszont most nem érdekelte egyik sem. Csak aludni akart éjjel-nappal, pihenni csendben és gyógyulni azzal a rengeteg gyógyszerrel szervezetében, családja pedig hagyta is. Barátai sem őt zaklatták hogyan léte felől, inkább Hoseokot zargatták, aki az éjszaka közepén újra megjelent, mielőtt Jungkook szülei végleg lefeküdtek volna. Csendben lopózott be barátja szobájába, majd arrébb hessegetve feküst be mellé.
-Hmmm... mi az? Ki vagy? - morgott félálomban Kook, hisz valaki csak úgy, önkényesen odébb tolta, mire megébredt.
-Aludjá'!
-Hope?
-Igen. Jó éjt!
-Jó éjt! - merült is vissza álmaiba azonnal, amint biztossá vált a vendég személye.
Hoseok végig vele maradt, szinte beköltözött hozzájuk, csupán néha rohant haza ruhákért, míg magára hagyta a kicsit szüleivel. Nem akart zavarni, de aggódott érte, így kötelességének érezte, hogy gondoskodjon róla. Saját feladatait teljesen félredobta, míg Kook beteg volt és csak vele foglalkozott. Egész nap mellette volt, pár méterre tőle, vitte neki kedvenc ételeit, segítette a fürdésben és felvidította hülyeségeivel. Még a többieket is rávette, hogy látogassák meg barátjukat, így ők is benéztek emberi időben. Meglepték a legkisebbet mindennel, ki boldogan fogadta az ajándékokat és ágyából fel nem kelve beszélgetett társaival. Hulla volt, álmos, mint mindig az elmúlt napokban, de a fiúkat imádta, előtérbe helyezte sok minden mással szemben, így most betegsége is háttérbe szorult pár órácskára. Dobott kedvén a jókedvű banda jelenléte, kik szokásos hangzavarjukkal vittek életet a lakásba. Ám hiába voltak zajosak, Kook fáradtsága erősebbnek bizonyult idővel és lassan elbóbiskolt a nagy sztorizgatás, beszélgetés, vihorászás közben, de erre számítottak, legalább is Hoseok, aki ezt felfedezve azonnal kikísérte a többieket.
-Mért maradsz itt hyung? - érdeklődött Jimin kifelé menet - A mamája is tudna rá vigyázni.
-Tudom, de én szeretnék.
-De mért?
-Nem tudom, csak szeretnék.
-Én is szívesen tenném, - fogott bele Seokjin - de dolgozom, nem érek rá.
-Tudom, de itt vagyok és vigyázok a kis Jungkookra.
-Azért szólj, ha kell valami hyung. - szólalt fel Namjoon is.
-Rendben. De van minden. Bevásároltam.
-Igazi hyung vagy Hoseok. Majd ha én beteg leszek, téged foglak magamhoz kérni. - jegyezte meg Tae.
-Ez nem így megy.
-Akkor hogyan?
-Umm... minden attól függ, hogyan érek rá.
-De nem érsz rá Kookra sem. - szólt bele Yoongi.
-De. Most ráérek, tudtam időt szerezni neki.
-Közvetíts azért, hogy van. - folytatta Namjoon.
-Eddig is írtam.
-Jó, csak mondom. - indult kifelé Nam.
-Fogok írni.
-A csokit meg ne te edd meg hyung. Kookienak hoztam, Bunbunnal együtt. - adott ki tiltást a nála idősebbnek Taehyung.
-Nem fogom. Bunbun majd megvédi tőlem. Sziasztok és köszönöm, hogy eljöttetek hozzá.
-Semmiség, de fertőzőhöz legközelebb ne erőltesd. - válaszolt Jin.
-Neki sokat jelent.
-Tudom. Na pá!
-Sziasztok!
Hoseok már rutinosan zárt vissza mindent maga mögött miután elmentek a fiúk, mert pár nap alatt belejött, majd sietett is Kookhoz, ám nem találta ágyában a fiatalabbat.
-Jungkook?
-Mosdóban vagyok.
-Egyedül? - indult a fürdő felé Hoseok.
-Nem. Itt van Bunbun is.
-Mit csinálsz te.... ruhástul fürdesz? - állt meg az ajtóban.
-Ragadok és melegem van hyung. - fogta kezében a kis nyuszikát, miközben a kádban feküdt melybe vizet eresztett.
-Tudom, hogy rossz érzés. - térdelt mellé Hope - De vedd le a ruhád legalább.
-Nem szeretem, hogy te fürdetsz.
-Mért? - szomorodott el Hoseok - Kellemetlen?
-Igen. Nem szeretem, hogy ilyen tehetetlen vagyok. Terhedre vagyok, nem akarok az lenni. - szorongatta a nyulat.
-Sohasem vagy a terhemre. - mosolyodott el Hoseok - Örülök, hogy gondoskodhatok rólad. Nem szeretném, ha beteg lennél. Kérlek Kookie, vetkőzz le, fürödj meg rendesen és feküdj vissza.
-Megfürdetsz?
-Igen.
-Egyedül akarok.
-Akkor ha leülök ide háttal a kádnak Bunbunnal míg fürdesz, úgy maradhatok.
-Umm... - húzta száját - Rendben. De ne segíts. - nyújtotta a nyuszikát Hopenak.
-Nem fogok. - vette el, majd ahogyan ígérte, leült helyére.
Kook lassan szabadult meg ruháitól, melyeket vizesen hajigált a földre. Fürdeni kezdett, Hopi pedig imádkozott, hogy ne akarjon felállni semmiért, mert betegsége miatt szinte folyton szédült, így biztos esés lett volna a vége, ám a fiatalabb meg sem próbálkozott ilyesmivel. Tudta jól, társa megszegné ígéretét, így beérte az egyszerű szappannal, ám még gyenge volt, így a végén ülve kapaszkodva a kád szélébe szólt társának.
-Hoseok!
-Tessék?
-Segíts kiszállni.
-Nocsak. - tette le a nyuszit a földre - Csak nem gyenge vagy?
-Egy kicsit. - nyújtotta karjait barátja felé, ki hagyta, hogy azokat nyakába fonja, majd összevizezve magát emelte fel a kisebbet - Így doblak be az ágyadba. - indult a háló felé.
-Akkor minden vizes lesz.
-Így is az. Majd holnap lecseréljük.
-Álmos vagyok.
-Mindjárt aludhatsz. - sétált vele be szobájába, majd leültette ágya szélére - Azért hozok egy törülközőt. - rohant vissza a fürdőbe, ahol felkapva a picur fürdőlepedőjét fordult is meg.
-Ehetek csokit?!
-Előbb normál kaját kéne enned. - beszélgettek kiabálva a rövid út alatt - Különben is, nem azt mondtad, - ért vissza - hogy nem vagy éhes?
-De... csokit azt ennék. - nézett az ajándék dobozra.
-Akkor állapodjunk meg. - guggolt elé Hoseok - Eszel egy kis normálisat, utána pedig kaphatsz csokit.
-Rendben.
-Szuper. - mosolyodott el, majd a törülközőbe tekerve Kookot dőlt le vele az ágyba.
-Így elalszok.
-Nem baj. - nézett le rá - Majd addig idekészítem az ebéded és ha megébredsz, tudsz is enni.
-Rendben. Jó puha a törülköző. És száraz.... volt.
-Jah, csak volt. - bámulta a csukott szemű, kócos hajú fiatalt - Remélem lassan rendbe jössz.
-Jól leszek. - válaszolt halkan.
-Addig maradok, ha nem zavarok.
-Nem. - mocorgott és társához bújt.
-Kis aranyos. Pihenj csak. - karolta át, majd csókot nyomott homlokára. Bármit megtett volna, ha attól Jungkook azonnal felépül, de nem volt ilyesmire lehetőség, így csak ott maradt vele végig, a nap minden órájában, percében és leste kívánságait. Ügyelt a szenvedő maknaera, figyelemmel kísérte minden tünetét, a lázát jegyezte egy kis papírra és pontosan adagolta a fiatalabbnak gyógyszerét. Egy pillanatra sem szerette magára hagyni, így folyton kisegítette mindenhol. Ezért is aludtak együtt, hogy ha bármi baj van, Hope ott legyen azonnal, tudjon ugrani, segíteni, törődni vele. Így mikor Kook álomba szenderült kezei között sem tágított mellőle, pedig ruhája hideg volt, hisz csurom vizes lett a kisebbtől, mikor azt kiemelte a kádból, ám nem érdekelte. Nem szerette volna felkelteni társát, akit másképp nem tudott volna otthagyni ágyában míg felöltözik, így inkább maradt.

Sok időt töltöttek együtt mialatt Jungkook elérte a mélypontot is, melyet Hoseok végigvirrasztott, de javulni is kezdett állapota. Napokat aludt át, lassan viszont ez változott. Ahogy kezdte jobban érezni magát már nem bírt annyit feküdni az ágyban. Láza csak esténként bújt elő, napközben pedig ficánkolt helyén, de Hoseok nem engedte messzire. Tudta jól, ha kiereszti, akkor megint kezdhetik elölről, így mindent megtett annak érdekében, hogy a fiatalabb maradjon szobájában. Játszott vele és különböző filmekkel tartotta fenekén. A tabletet is kezébe nyomta, ha épp megunt valamit, ám nem lehetett örökké ágyban tartani, főleg hogy kedve csak nőtt a mozgásra.
-Hyuuuuuung. Kérlek, had menjek kiiii! - nyavalygott.
-Még beteg vagy Kookie, te is érzed. - rakott rendet épp a fiatalabb szobájában.
-Megmondalak anyuéknak.
-Megmondhatsz, de egyet fognak velem érteni.
-Had mozduljak már ki egy kicsit kérlek. Legalább a boltig had kísérjelek el. - könyörgött az ágyban ülve.
-Mit szeretnél a boltból? - állt meg és fordult felé Hope.
-Nem tudom. Csokit, cukrot, levest. - vigyorgott.
-Rendben. Elmehetünk, kapsz levest, mert azt én is megkívántam most, hogy mondtad. - pakolt el.
-Szupeeer! - pattant ki ágyából a fiatalabb.
-Ne ugrálj! - fogta meg vállait Hoseok.
-Nem halok bele hyung. - mosolygott fel rá - Köszönöm! - ölelte meg.
-Semmiség. - sóhajtott hatalmasat és átkarolta a kisebbet.
Nem szívesen engedte ki, nem volt még makk egészséges társa, ám beleegyezett. Annyit nyaggatta már, hogy inkább megengedte, ráadásul nem is mentek messzire. A bolt közel volt, az idő pedig meleg, ám ennek ellenére Kookra adott egy hosszú ujjú felsőt. Az hiányzott még csak, hogy majd az üzletben a légkonditól újra beteg legyen, ezért muszáj volt felöltöznie. Hamar megjárták a rövid kis túrát és a szerzett levessel tértek vissza, amit rögtön meg is csinált maguknak Hope, közben pedig Jungkook a lakásban járkált. Nem fegyelmezte az idősebb és ezt kihasználva mászkált ide-oda, holott semmi dolga sem volt. Csupán örült, hogy felállhatott végre. Kezdett az agyára menni az ágyikó. Ám az ebéd után jött a szokásos pihi. Kötelezően fektették le délutáni alvásra, mint a gyerekeket, de Hoseok is szívesen követte, szeretett szundítani az evést követően, sokszor pedig hamarabb aludt be, mint Kook, a kisebb pedig ezt kihasználva hagyta is ott barátját. Kiült a nappaliba tévét nézni, végig ugrált néhány music videót, még játszott is a Wii-vel, majd csak ezek után terült el a kanapén. Érezte ő is magán a kis mozgás után, még nem az igazi, ezért nem erőltette. Benyomott egy filmet és nyugton maradt, ám amint megpihent, lassan ő is elaludt, elnyomta az álom betegségével karöltve. Késő délután ébredt csak, mikor valaki karjaiba vette és megindult vele szobájába. Hoseok volt az, ki már percek óta ott mászkált körülötte, ám amikor biztossá vált számára, hogy a kisebb lázas és a hideg rázza, inkább úgy döntött, jobb neki a saját ágyában. Jungkook erőtlenül nyöszörgött amiért megzavarták álmában, de többre nem volt képes. Kapaszkodni sem tudott, gyengélkedett, ahol pedig Hope lerakta, ő ott maradt ugyan abban a pózban. Ezért mikor takarójára érkezett lágyan, nem mozdult meg.
-Kookie. - simogatta arcát barátja - Kookie ébredj fel. Tudom nagyon rosszul vagy, - simította hideg ujjait homlokára, az emlegetett pedig jólesően sóhajtott - de be kell venned a gyógyszered és jobban leszel.
-Hope. - nyitotta ki szemeit.
-Egy kicsit maradj ébren. - nyúlt a gyógyszer és a víz után - Fel tudsz ülni?
-Fáradt vagyok.
-Tudom. Fogd meg! - nyomta kezébe a levelet, majd melléülve segítette fel barátját - Támaszkodj rám. Addig ölelgesd a vizet. Az hideg. - rakta a kisebb ölébe az üveget.
-Dejóóóóóóó.
-Tudom. - vette vissza a gyógyszert, majd egy szemet kezébe nyomott, ujjai közé fogta és a kisebb szájához tartotta, ki készségesen vette be - Igyál is rá, de ne csak egy kortyot.
-Nyem tyudom kinyitni. - hullottak kezei ölébe.
-Tessék. - vette el tőle, majd lecsavarva a kupakot adta vissza neki, de segített is inni - Még. Alig maradjon benne.
-Nem kérem. - szenvedett.
-Muszáj innod. Sokat izzadsz, ki fogsz száradni, ha nem iszol eleget. Legalább még pár kortyot a kedvemért. Na Kook. - karolta át derekát és magához öelte - Még egy kicsit kérlek. - mire a kisebb eleget tett kérésének, de csak mert nyugalmat akart.
Amint pedig Hoseok engedte neki, hogy visszadőljön, ő el is terült. Az egész ágyat elfoglalta, hiszen szétdobta karjait hanyatt fekve és a plafonra pislogott. Végül is jól eset a hideg víz forró testének, de hihetetlenül hasogatott feje is, aminek viszont nem. Rengeteg baja volt, mindene fájt, rosszul érezte magát.
-Takarózz be! - dobta rá a paplanokat Hope - Mindjárt jobban leszel, pár perc az egész.
-Hoseooooook. - fordult oldalára.
-Mi az? - ült le mellé az ágyra.
-Nagyon rosszul vagyok. Nem bírom. - kezdett könnyezni - Melegem van.
-Jaj kicsi nyuszika. - simogatta - Mindjárt jobb lesz. Itt van Bunbun is. - vette másik kezébe a kicsi plüsst és Kooknak nyújtotta.
-Nem akarom ezt. Szüntesd meg! - szorította azt magához.
-Pár perc Kookie. Bírd még ki kicsit. Mit hozzak neked addig? Szeretnél valamit?
-Maradj itt. - szipogott.
-Itt maradok. Nem megyek sehova. Itt vagyok.
-Hoseooook.
-Mi az?
-Gyere ideeee. - nyafogott.
-Itt vagyok. - feküdt be mellé és magához ölelte a kisebbet- Így jó?
-Igen.... Meg fogok halni.
-Dehogy fogsz. Jobban leszel. - mosolygott. A férfiak, de ő maga is minden egyes betegségnél azt hitték, meg fognak halni, annyira rosszul érezték magukat.
-Nagyon szarul vagyok.
-Tudom kicsim. Tudom. - ringatta Jungkookot, hogy megnyugodjon.
-Hoseok. - szólalt meg pár pillanattal később, mikor már jobban érezte magát.
-Tessék? - lassított mozgásán, mert a kisebb csillapodott és azt szerette volna, ha elalszik.
-Köszönöm, hogy itt vagy.
-Hmm. Ne köszönd. Szívesen vigyázok rád. - nyomott puszit feje búbjára.
-Meddig maradsz még?
-Már megmondtam. Ameddig meg nem gyógyulsz.
-Nem akarsz utána is?
-Nem szeretnélek zavarni. - mosolyodott el a fiatalabb kérdésén.
-Nem zavarsz. Maradj itt velem! Legyél itt sokat.
-Megszerettél? - kuncogott.
-Igen.... nagyon. Ugye maradsz majd velem és meglátogatsz sokszor, még ha dolgoznom is kell? Alszol majd nálam, mikor nincs időm rátok?
-Ha ennyire szeretnéd, akkor jövök, aztán meg ne gondold magad! - mosolyodott el. Talán még sohasem mondott neki ilyen szívmelengető dolgokat a kisebb.
-Nem fogom. Szeretek veled lenni. Szeretlek Hoseok.
-Ezt csak a láz mondatja veled, meg az, hogy férfi módjára haldokolsz egy betegségtől.
-Attól még szeretlek. Alszok.
-Mégis beszélsz. - vigyorgott és választ várt - Na ilyen, ha alszol.
-Meggondoltam magam. Most menj haza. - próbálta eltolni magától az idősebbet, ám nem volt ereje.
-No no no. - nevetett - Gyógyszerek hatása alatt állsz. Nem hiszek neked.
-Hmmm..... gonosz vagy. - ásított.
-Te meg cuki nyuszi. Mit is mondott anyukád? Baby Bunny Kookie?
-Jaaaaj, ne hívj így te is!
-Pedig olyan édes. - nézett a kisebbre kit kicsit elhúzott magától, hogy arcát szemügyre vegye - Illik is rád, nem tudom, mit vagy úgy oda.
-Nem vagyok baby.
-De nekem az vagy. Kis cuki baby nyuszika. Na jó' van. - ölelte újból magához barátját - Aludjunk.
-Szép álmokat Hoseok. - ásított újból a kisebb.
-Neked is. Zargass, ha rosszul vagy.
-Most jól vagyok.
-Rendben. - mosolygott magában - Aludj csak - simogatta fejét.
Talán azon a napon szeretett bele annyira a kis maknaeba. Betegen olyan aranyos volt, mint az ő szemében még soha. A vele együtt töltött idő alatt pedig jobban megismerte és többet tudott róla bárki másnál. Megkedvelte, onnantól indult az egész, attól a pillanattól, mikor Jungkook sokadszorra aludt el karjaiban, ám életében először vallotta be hyungjának, szereti. Még ha akkor nem is gondolta annyira komolyan, de Hoseok szívének ez épp elég volt, hogy annyi év jégpáncél után végre megdobbanjon, melegség költözzön bele a kisebb forró testéből és ráébredjen, nem azért maradt ott vele, mert a barátja, mert úgy érzi, felelős érte, hanem mert sokkal többnek tartja valahol bent, legbelül, mélyen, mely mélységben eddig sötétség uralkodott, ám most fény gyúlt ott. Egy apró láng, mit szavak gyújtottak, kedveskedő, lágy szavak, édes kis semmiségek, számára viszont hatalmas betűk sora. Pontosan tizenöt betű, "Szeretlek Hoseok" , mely az ő lelkét ápolta, holott nem ő volt beteg. De ez csak segített rajta, neki, hogy a kisebbet soha ne hagyja el, hogy ott legyen vele mindig, hogy aggódjon érte akkor is, mikor azt hazudja "Igen, én tényleg jól vagyok".


#GetWellSoonKookie #BeHealthyEatWell

(3 éves Bangtan évfordulós Fandom project ---> LINK
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Levélküldés --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

Three sides of life 59. rész: Fülecske, farkacska

-Azt hiszem, - fogta fejét Seokjin - nekem is most a fejembe szállt.
-Óóóó, nekem nem csak oda. - nézett rá Kook és találkozott tekintetük, miközben beharapta alsó ajkát.
-Gyorsan menjünk! - kapta vállára táskáját Taetae - Mert ha itt estek egymásnak, nem foglak titeket hazacipelni.
-Ezeket vigyüüük! - pattant fel Kookie, és Taehyung kezébe nyomott pár tárgyat.
-Csak rakd el a dobozt és menjünk.
-Oké!

A legkisebb boldogan pakolt el kapkodva, ám két társa kicsit féltette, mert megemlítette, hogy megérezte a bor hatását, amit az este folyamán kortyolgatott össze apró pillanatokra ellopott poharakból. Viszont nem esett baja, bár az asztalon tántorgása alatt Jin végig mellette állt nehogy leessen. Miután minden a helyére került rohantak is Seokjinhez elbúcsúzva Tae szüleitől. Persze az még beszélt egy keveset anyukájával, hiszen rég volt otthon és kellett kicsit mesélnie a mamáról, hogy minden rendben. Lábjegyzetben még a goromba rokont is megemlítette, mire anyukája bosszús lett, ám Taetae lenyugtatta. Mindenkinek megvan a maga véleménye, nem kötelező elfogadni a helyzetet, de ettől még az úgy lesz, ahogyan van.
Hárman sétáltak végül a legidősebb lakása felé, Jungkook pedig boldogan beszélgetett párjaival, főleg a régebben látott felével. Hiányzott neki a másik és igen sok dolog történt, míg távol teljesítette dolgát, így szinte be nem állt a picur szája. Még a kórházi eset is felmerült, aminek végül az lett az eredménye, hogy Jint megdorgálta kicsit V, amiért annyira naiv volt. Persze a legidősebb enélkül is rosszul érezte magát. Elvégre átverték, azt pedig senki sem szereti, de Taehyung kedves volt. Aggodalomból kötötte az orrára, hogy túlságosan jóhiszemű, amiből még baja is származhat, ezért Seokjin egyetlen szóval zárta le a témát.
-Hiányoztál. - pillantott társára, az pedig elhallgatott.
Ez felért egy szeretlekkel mindkettejük részéről. Rég mondták egymásnak utoljára azt a szót is, melytől mindig olyan kellemes melegség járta át szívüket, de még valahogy nem jött el az alkalom újból. Mindketten másra tartogatták, mert tudták, mi fog következni, ha hazaérnek Jinhez. Ezért onnantól már teljes csöndben sétáltak tovább, még Kook sem szólalt meg. Nem is akart, inkább bújt volna társaihoz, de azt nem lehetett. Nyílt terepre megbeszélték, nincs semmi kontaktus, főleg nem a Sugaval történtek után, mert nem akarnak bajt. Majd bepótolnak mindent, ha hármasban maradnak a négy fal között, de akkor többszörösen is.
-Tudjátok min gondolkodtam? - kérdezett a legkisebb, miközben Jin beengedte magukat a tömbbe és a lift felé indultak.
-Nem, de lehet nem is akarom tudni. - várta a legrosszabbat Seokjin.
-Szerintem tök jó ötlet ám.
-Mondjad picur! - biztatta Tae miközben elindultak felfelé.
-El kéne mennünk bulizni.
-Hoseok örülni fog. Jiminnel szeretnek kimozdulni, de kettesben nem buli, szerintük.
-Nem, nem úgy.
-Akkor?
-Csak mi hárman. Múltkor láttam egy szórakozóhelyet melegeknek.
-Mondtam, hogy nem akartam tudni. - sóhajtott Jin.
-De ez tök jó! Próbáljuk kiiiii! Legalább egyszer. - kérlelte társait Kook, ám Taehyung nem szándékozott neki választ adni.
-Én nem szeretnék Jungkook. - értek fel, miközben Seokjin kezdett magyarázni - Nekem ez a helyzet teljesen új tudod. Még magammal is küzdöttem, nem szeretnék ilyen helyre menni.
-Most, de a jövőben? - vigyorgott a legkisebb, hátha mosolyával rá tudja majd venni párját, mialatt már a lakás felé tartottak.
-Nem tudom még Kook. Hagyjuk ezt jó? - nyitott ajtót.
-Rendben. De akkor Taehyung? Legalább te eljössz velem? - fordult mosolyogva másik párja felé, de az habozott a válaszadásban.
-Hát... - sétált be az ajtón el Jungkook mellett - Jin nélkül nem szívesen. Szerintem nem olyan fontos az. - indult a hálóba.
-Ahhhh. - szomorodott el a legkisebb - Velem sose akar senki menni sehova.
-Ne mondj ilyet picur. - pakolt le Seokjin - Majd elmegyünk veled bulizni, ha ennyire szeretnél. Maximum nem oda.
-De én úgy akarok veletek, - zárta be a bejáratot maga mögött - hogy ölelgethesselek titeket, meg megcsókolhassalak nyilvánosan. Annyira elegem van, hogy nem foghatom akkor a kezeteket, mikor én akarom, nem adhatok puszit és nem bújhatok hozzátok. - dobta le magát a kanapéra és elszomorodott.
-Jaj picur. - ment oda hozzá a legidősebb és leguggolt elé - Sajnálom, hogy ezt mind nem lehet. De ettől még nagyon szeretünk téged és bármit megadnék, hogy boldog légy. Kitalálunk valami megoldást rendben?
-Jó. - dörmögte.
-Ne légy letörve picur. Milyen lesz a mai este, ha ennyire zokni vagy? - mosolygott Jin.
-Szexszel nem tudsz kiengesztelni.
-Biztos vagy benne? De azért megpróbálhatom, ugye? - vonta maga felé le a kanapéról a legkisebbet, aki készségesen mászott társa ölébe.
-De én azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy veletek vagyok. - karolta át társa nyakát és odabújt hozzá. Inkább ölelés hiányzott most neki, mintsem szex a végletekig.
-Hordod a gyűrűt nem? - ölelte magához Jin - Abból mindenki tudja, hogy foglalt vagy.
-De azt hiszik barátnőm van.
-Mert ha elmegyünk bulizni mást fognak hinni majd?
-Előbb fürödjünk vagy..... - jött elő a hálószobából Taetae és meglátva társait ölelkezni a szőnyeg megtorpant - Ne hagyjatok ki semmiből. - fonta össze karjait mellkasa előtt egy apró mosoly kíséretében.
-Ma nem lesz szex rég látott szerelmem. A picur lelke darabokban az alkohol miatt. Ma este babusgatni fogom ezt a csodát kezeimben. - mosolygott társára.
-Ezzel nem vesztek el a lábamról. Akkor is el akarok menni veletek. - távolodott el Seokjintől a legkisebb és próbált haragosan nézni rá, de az idősebb csak vigyorgott rajta, a duzzogó nyúlon - Ne nevess rajtam!
-De olyan aranyos vagy!
-Mint amikor a hörcsögnek tele a pofija, - ült le Jin mellé Tae - de kap még egy kis répát és haragszik a gazdira. - dőlt az idősebbnek.
-Ahhj, milyenek vagytok! - csapott saját combjaira - El is megyek inkább fürdök. - szeretett volna haragosan távozni, de társai megfogták csuklóit és nem hagyták.
-Naaaaa. Itt hagynál minket picur? - mosolyogott fel rá Jin.
-Igen, itt. Mert kinevettek.
-Örömünkben vigyorgunk picur. - csatlakozott V is.
-Akkor is.
-Naaaaa. - húzta inkább magához Taetae - Pedig most az lenne, amit te szeretnél. Elvégre ki kell téged engesztelni, vagy nem? - ültette ölébe a legkisebbet.
-Kérhetek bármit?
-Ami ebben a lakásban marad, csak olyat, de bármit. - igazította meg Kook haját Jin, míg a fiatalabb őt nézte.
-Akkor használjunk mindent, amit elhoztam, meg azt is, ami Jinnek van.
-Ejjj. - húzta száját a ház ura, miközben még Jungkook egyik tincsét tekergette.
-Azt mondtad bármit.
-Meg is bántam azonnal. De legyen. - sóhajtott - Viszont csak a hálóban. - állt fel - Hozod?
-Persze. - kelt fel Kookkal kezében Tae - De nehéz vagy!
-Én nem, csak te vagy gyenge.
-Remélem kapaszkodsz erősen, nehogy véletlen elejtselek a kis szemtelen szácskád miatt.
-Nem bírsz. - kuncogott Jungkook, majd karjai ölelésén szorított, hogy véletlen se érjen földet addig, míg nem akarja ő maga is.

Mialatt Taehyung lefektette az ágyra a kisebbet és hosszú vitába kezdtek, hogy mért is kéne a legfiatalabbnak elengednie őt, addig Seokjin pakolt elő mindent, mit tőle kért a picur. Ám nem örült a kisebb kérésének, amit azonban kötelező jelleggel kellett ezúttal teljesíteni. Viszont húzta az időt, hogy lelkiekben felkészülhessen, így szép sorban elzavarta a fiatalokat fürdeni. Persze azok nem vettek fel pizsamát, csupán derekukra kötötték törülközőjüket, de azt is megszokásból, hisz egymás előtt már nem is voltak szégyenlősek, végül így rontottak ki egyszerre a fürdőből, mert ők nem akartak elszakadni egymástól erre az időre sem. Kook cammogott elöl, nyomában Taetae, kinek kezeit csípőjére fogta és vigyorogva sétáltak be a hálóba, hogy mehet hyungjuk is, ha még mindig tusolni szeretne a forró este előtt. Persze Jin akart. Hisz időhúzás, addig pedig talán elalszik a picur, míg ő rendesen kiélvezi majd ezúttal a forró vizet, ám készült. Míg állt a zubogó cseppek alatt gondolkozott. Mindent elképzelt amit csak tudott, hogy a kisebb mit szeretne és maga is meglepődött. Az a kis alkohol, ami fejébe szállt, egy pöppet felszabadította elméjét minek hatására talán először kezdett el a zuhany alatt azon fantáziálni, hogy Jungkook..... Jungkook nyög alatta, vonaglik az élvezettől és nevén szólongatja, míg ő ütemesen mozog benne. Még talán fel is sóhajtott a gondolatra, amint érezte magán, hatásos volt kis fantáziálása, végül kegyelemdöfésként tárult elé, amint a két fiatal térdel ágyán anyaszült meztelenül és csókolóznak. Elméje elszabadult a tusolás közben megfogni pedig nem tudta többé. Egyre részletesebben jelentek meg fejében a képek, így inkább sietett a zuhannyal, miközben döntött. Legyen az, amit Kook szeretne, önmagának már úgyis mindegy, kikészült így bármi történjék, biztosan élvezni fogja.

Megszokásból ő is felkapta törülközőjét, mert nem szeretett saját lakásában ruha nélkül mászkálni, még ha egyedül is volt, első útja pedig a konyhába vezetett. Inni akart mielőtt csatlakozik társaihoz, amint pedig letette az immár üres poharat meghallotta a fiatalokat.
-Taetaeeeeee. - nyafogott Jungkook.
-Mi az?
-Olyan.... nem cserélünk?
-Ugyan olyan a kettő. Mért akarsz cserélni?
-Hát..... kényelmetlen. - erre a mondatra Jin már ráncolta szemöldökét, miközben ezernyi ötlete támadt, mi lehet kényelmetlen, de egy jó sem akadt, amitől ne félt volna.
-Mire számítottál milyen lesz? Ez egy plug. Ez ilyen. - egy micsoda? Jin nem tudta hová tenni a hallottakat, így halkan indult a háló felé, hogy meglepje a kicsiket.
-De neked nem kényelmetlen. A tiéd kisebb. - nyafogott tovább Kook.
-Ez nem igaz, csak azt hiszed, mert vastagabb a farkincája. - kuncogott Taehyung, Jin pedig közben észrevétlenül ért a résnyire nyitott ajtóhoz.
-Szerinted hyungnak tetszeni fogok? - terült el az ágyon hasra fekve akár egy kiscica.
-Mindig tetszel neki. Te mindenkinek tetszel. - néztek egymás szemeibe, Seokjin pedig nem bírta tovább. Miről beszélgetnek? Érdekli.
-Bejön a vörös fülecskéd. - vigyorgott Jungkook, miközben Jin megjelent a küszöbön és a legkisebb ránézett, majd felkelve ült sarkaira felé pillantva - Végeztél hyung? - mosolygott.
-M..... mi az rajtad? - maradt tátva Seokjin szája, amint rendesen végigmérte társait.
-Tetszik ugye? - érdeklődött Tae perverz pillantással - Tudtam, hogy szeretni fogod. Mondtad, imádod a kutyusokat. - mászott Jungkookhoz, majd oldalról bújt annak nyakába, közben pedig kitolva fenekét pislogott a legidősebbre, mert érdekelte annak reakciója - Hát most itt van neked két kis aranyos és csak téged akarnak. - nyalt végig a picur forró bőrén, ki ettől aprót nyögött fel.
-Deh..... - nyelt nagyot Jin - mért csináljátok ezt velem? Te jó ég! - sóhajtott fájdalmasan - Olyan édesek vagytok. - támaszkodott az ajtófélfának.
-Tényleg tetszünk hyung? - húzódott lassan el Taetól a legkisebb, ki kezdett nyálas lenni, mert társa már úgy nyalogatta, mintha tényleg kölyökkutyusok lennének, így arcára is áttért - Nyaaah, hyuuuung. - nyafogott, majd még apró kis nyüszítéseket is csatolt mondandójához, amitől teljesen azzá vált Jin szemében, aminek "öltözött", mert hát az egy pár kutya kutyafül és egy kis farkacska nem mondható öltözéknek.
-Mi az picur? - kuncogott - Nem tetszik?
-Hahh! - nyögött Seokjin a látvány miatt és kénytelen volt leülni a küszöbön. Elolvadt a kis párostól ágyában - Meggyilkoltok.
-És nézd! - karolta át Kook csípőjét, az vállába kapaszkodott, majd magához húzta, mire a legfiatalabb szépen hanyatt feküdt az ágyon, ő pedig megtámaszkodott mellette végül a kis farkat megfogva kihúzta alóla, hogy megmutassa Jinnek - Ilyen kis fekete kutyulid van. - lengette a farkincát - De a mosolya miatt inkább szerzek neki nyuszikás farkat és fület. Az sokkal jobban illik hozzá. - pillantott a picurra.
-És akkoj nyuszimuszi leszek. - játszotta a világ legcukibb állatkáját Jungkook.
-Igen. Kis playboy nyuszimuszi. - harapott alsó ajkába Tae.
-Deh.... mik ezekh? - lihegett Jin már a látványtól is. Egy álom vált valóra.
-Gyere ide és nézd meg! Kelj fel picur! - emelte meg a legkisebbet, aki készségesen ült párja ölébe háttal Seokjinnek, hogy Taetae megmutogathassa a kis kiegészítőt. Nyakába karolva esett zavarba, amint Jin összeszedve magát ment oda hozzájuk és térdelt az ágy szélére. Kicsit tényleg belepirult a picur, amint Taehyung mutogatta a farkat.
-Ez nagyon aranyos. - pislogott sűrűn a legidősebb - De.... nem kényelmetlen? Mekkora?
-Egy kicsit, de nem vészes. - fogta meg a kiegészítőt és mintha egy hétköznapi dolgot mutogatna húzta azt ki Jungkookból, aki nem számítva erre felnyögött - Látod? Nem vészes. De azért így, minden nélkül kell hozzá síkosító.
-Hmmm. - nézte a tárgyat párja kezében, majd szemeibe pillantott - És neked akkor meg van egy fekete szetted, meg egy vörös.
-Igen. - mosolygott Tae - De én inkább róka vagyok. - helyezte vissza Jungkooknak a farkacskát.
-Hyungh! - szólalt fel a legfiatalabb - Szólhatnál.
-A farkad egyre keményebb. - fordult füléhez - Szerintem nem kell szólnom, amíg ez így marad.
-És... - nyelt egyet Jin. Ha teljesen józan lett volna, tuti nem meri megkérdezni, de már az alkohol, meg ez a látvány elvette minden eszét - ez mellé nem férek be mi? - nézet ártatlanul Taera.
-Megpróbálhatod. - mosolygott társára.
-Mi? Neeee. - engedte el nyakát Kook és inkább a sokat firtatott kellékhez emelte kezeit - Így is feszít hyuuuuung. Nagyon rossz.
-Amúgy se lenne jó érzés. Pereme van, ami sértene. De majd szerzek vibrálót. Attól mindketten pillanatok alatt elélveztek.
-Hogy mondhatsz ilyeneket, mikor így is majd felrobbanok a látványotoktól. - sóhajtott fel a legidősebb.
-Nem olyan rég még ellenkeztél. - lepődött meg Tae.
-Az akkor volt. - nézett oldalra Jin.
-És a rezgő is nagy? Az is feszíteni fog? - érdeklődött a legkisebb.
-Mi van picur? - fogott derekára Seokjin - Ennyire rossz.
-Igen. - dünnyögött, miközben párja karjaiba dőlt kicsit.
-És mikor én feszítelek? Az nem rossz? - csókolt vállára.
-Az máááááás. Azt élvezem. Mert.... mert az te vagy. A te részed és attól olyan... teljesen más. Ahhj! Nem tudom elmondani, de azt szeretem.
-Tudom mire gondolsz, ne aggódj. - mosolygott bele a fehér bőrre nyomott puszikba Jin - Mikor TaeTae túl nagy, akkor nekem is néznem kell őt, vagy téged, különben nem élvezem. Tudnom kell, hogy ti vagytok, mert akkor megszoklak titeket.
-És nem is élvezed? - lepődött meg az említett.
-Dehogynem. - emelte fel fejét a legidősebb - Csak hatalmas tudsz lenni és olyankor kell egy kis idő.
-Hah...... szólj legközelebb.
-Rendben.
-Hyung! - fordult meg meglepetés szerűen a legkisebb Jin karjaiban - Lehetek a kutyusod? - mászott ölébe.
-Hmm? - pislogott rá értetlenül.
-Aki a kedvedben akar járni és folyton nyalogat.
-Mit akarsz te annyit nyalogatni engem? - ráncolta szemöldökét a legidősebb.
-Hát... - harapott egy mindent elmondó vigyor kíséretében alsó ajkába Jungkook.
-Tudod szerelmem, a kutyusok nyalogatják gazdájukat, hogy kifejezzék szeretetüket. - ölelte át a legfiatalabbat derekánál Tae, miközben odabújt párjaihoz.
-Én azt annyira nem szeretem ám.
-Tudjuk. Te azt szereted, ha harapunk. - mosolygott Taetae Jungkookkal együtt.
-Inkább. De ha nagyon erősek vagytok, büntetést kaptok.
-Oh! - csillantak fel a legkisebb szemei - Milyen büntit?
-Hmm... nem is tudom. - gondolkozott el Jin.
-Mondjuk olyat, mint amit én csináltam veled. - csókolt Taehyung a legfiatalabb füle mögé.
-Ooooohhh! Büntit akarok! - hajolt Seokjin nyakába Kook.
-Mit kapott tőled? Ahh! Kook! - harapott az említett nyakába - Ez fáj te! Meg ne merd még egyszer KOOK! - húzta meg tincseit az idősebb és ezzel végre el tudta vonni a kicsit nyakától - Normális vagy?
-Büntit.
-Te mit csináltál vele, hogy ennyire büntetést akar? - pislogott Taera Jin.
-Hát csak kapott egy gyűrűt ami rezgett és szorított egyszerre. Aztán elmentünk szórakozni és könyörgött, hogy.... inkább menjünk haza. - nézett mosolyogva a kisebbre.
-Jaj tényleg. Mesélte. De most nem tudok ilyen büntetéssel szolgálni picur. - pillantott Kookra Seokjin is.
-Én viszont lehet. - kelt fel Tae - Megnézem.

Végül Taehyung kutakodva táskájában rálelt egy kis szalagra, amit ezer éve rakott el, így felhasználta azt arra, amire tervezte. Az ágy mellé térdelt és annak széléhez vonta a csücsülő Kookot, hogy kényelmesen elérhesse csókjaival legérzékenyebb pontját. A picur azonnal zavarba esett, mert eszébe jutott hyungja és az, amit akkor mondott. Tae puszijai közben aprókat nyögött, pedig tényleg nem kapott többet, csupán néhányat pénisze hegyére, miközben párja egy kicsit szoros masnit kötött annak tövébe.
-Ez lesz a bünti. - harapott alsó ajkába Taehyung, miközben végigsimított a kisebb combjain és mosolyogva pillantott fel rá.
-Ahhhj, Istenem! - dőlt el az ágyon Jin.
-Mi a baj édesem?
-Nem bírok veletek. Tegyetek, amit akartok. Megadom magam. - nézett társaira, azok pedig nem is haboztak.
Taehyung úgy mászott vissza, hogy közben magához ölelte a legkisebbet és vitte magával Jinhez. Lefektette mellé, majd megfosztva a legidősebbet a törülközőtől tért is annak nyakára, mialatt Kookot simogatta. A fiatalabb bújt hozzá, nem bírt nyugton pihenni, míg legidősebb párját kényeztették, ezért inkább felkelt és belesimult Taetae forró tenyerébe, ám vele most nem jutott messzire, hisz az épp Seokjinnel volt elfoglalva, aki viszont figyelt rá. Felsóhajtott, ahogyan Taehyung halad lefelé testén és Jungkook felé nyújtotta kezét. A legfiatalabb örömmel mászott hozzá, puszilt tenyerébe, majd arcán érezve másik hideg ujjait hajolt annak ajkaira. Csókot lopott ha már mást nem tudott, míg Taetae hyungjuk férfiasságához közeledett, amitől az egyre nagyobbakat sóhajtott, hosszabban nyögdécselt bele a csókba, végül lassan felhúzta lábait, mikor megérezte nemessége tövébe kapott forró, nedves puszit. Ezt már nem bírta tovább. Látnia kellett szerelmét, amint az kedvére tesz és kíváncsi is volt. Még nem nagyon fordult elő hasonló, így érdeklődött, de Jungkook is. Taetae alig tért Jin péniszére, már ott is termett a legfiatalabb, hogy ketten kényeztessék és felváltva nyaltak végig hosszán, mitől társuk inkább behunyta szemeit és hangosan felnyögött. Kikészült a látványtól, hogy két ilyen alapból is aranyos személy most cuki kutya füleket, farkat viselve térdelnek lábai között és éppen szájukba akarják venni, ami pár pillanattal később meg is történt. Tae volt az első, aki kisajátította hyungját, Kook viszont addig sem tétlenkedett. V vállát puszilgatta, tarkóját néha, mialatt hajába túrt, hogy majd neki is nekiessen társa Seokjin után. Ám nem sokáig maradt így a felállás, mert Tae lassan átadta a szerepet Jungkooknak, míg Jin már minden mozzanatukat figyelemmel követte, és inkább a legfiatalabbal kezdett foglalkozni, aki nem is számított rá. Míg a legidősebb a picur tekintetét el nem engedte, addig Taetae végigsimított annak gerincvonalán, majd játszadozni kezdett farkincájával. Jungkook már ekkor elkezdett gondolkodni, hogy mire is számítson, ám mást szeretett volna, mint amit kapott. Párja átnyúlva lábai között simított péniszére, majd megfogva a felhelyezett kellék egyetlen kiálló műanyag részét, melyről a farkocska lógott, kezdte azt mozgatni a picurban. Kook nyögdécselésbe kezdett, nem is akármilyenbe és nem bírta tovább állni Seokjin tekintetét. Behunyva szemeit igyekezett élvezetet nyújtani párjának, mialatt Tae játszott vele. Lassan jobban kitolta fenekét a fiatalabb, szinte felajánlott mindent a másiknak, míg Jint kényeztette. Nyelvét sem hanyagolta el közben, nagyokat szívott teljes hosszán, majd tövig szájába vette hyungját, aki hamarosan már erőteljeseket nyögve szaggatta a takarót maga alatt. Nem bírta, nem ment. Kook olyan szexi volt a fülecskében, Tae pedig annyira önelégülten pillantott rá, hogy nem tudta már sokáig tartani magát. Közeledett a véghez, érezte minden porcikájában, ám Taehyung látta vonaglását, hallotta édes nyögései hadát. Majdhogynem az utolsó pillanatig húzta az időt, mikor erőteljesen, hirtelen tolta mélyebbre a legkisebben a kúp alakú kelléket, az pedig kiengedve szájából az idősebbet nyögött hatalmasat. Megtámaszkodott alatta fekvő párja csípője mellett az ágyon, miközben Seokjin is jól látta, vegyesek érzései. Nem is tolta vissza fenekét társához, aki csak mosolygott párjai reakcióin, miközben Jinről bárki megmondta volna, élvezni akart, még a szenvedő picur ellenére is, kire tekintetét szegezte, ám nem volt senki, ki segített volna most rajta. Kook kéjesen nyöszörgött, míg Tae saját ajkait harapdálta, így Jin csak hatalmasakat sóhajtozva csillapodott lassan. Ám nem tűrte sokáig a felállást. Pénisze fájdalmasan lüktetett és míg Taehyung a picurt kényeztette, simogatta péniszét tovább, játszott vele, addig ő kezeibe fogta a legkisebb arcát és hevesen megcsókolta. Felemelkedtek, nyelveik harca közben, Jungkookot pedig ölébe vonta, elvéve ezzel a kicsit Taetaetól, aki csak mosolygott rajta. Jin ugyanis felfalta a legfiatalabbat, úgy viselkedett vele, mint aki tényleg képes lenne egészben lenyelni társát, ha tehetné, miközben kisajátította inkább. Ám amint helyet foglalt a picur, elváltak egymástól. Az idősebb ujjai, a kis puha farkincával foglalkoztak, ami cukisága ellenére most nagyon útban volt.
-Tetszik? - érdeklődött Jungkook, miközben párja simogatta a kelléket és pillantásával pásztázta azt.
-Igen. Nagyon.... - nyelt nagyot - aranyos.
-Kiveszem. - jelent meg Tae mosolyogva.
-Muszáj? - nézett rá a legidősebb kérdően.
-Nem férsz mellé.
-Biztos?
-Biztos. És picur sem bírná. - fogta meg a kiegészítőt, majd óvatosan szabadította meg tőle a legfiatalabbat, aki megkönnyebbülten sóhajtott fel.
-Pedig nagyon cuki. - csókolt a legfiatalabb vállára Jin, miközben az helyezkedett ölében, hogy végre szerelme töltse ki testét.
Tae elrakta a kis farkat, majd segített a picurnak, bár annak nem volt rá szüksége. Csupán Taehyung is ott akart lenni, simogatni a kisebb fehér bőrét, melyről már lassan teljesen eltűntek az ügyetlensége miatt szerzett foltok, csókolgatni azt a puha testet, míg Seokjinnek nyújtott örömöt. Szeretgették a legfiatalabbat, kinek a legjobb dolga volt mindig, míg az lassan mozgatni kezdte csípőjét. Jin a másik fenekére vezette kezeit és állvonalának csókolgatása közben markolt a formás félgömbökbe, hogy egy-egy mozdulatnál mélyebbre hatolhasson szerelmében., majd lassan inkább Taeval kezdett foglalkozni. Társa mindig kicsit kimaradt az eseményekből, ezért megfogta egyik csuklóját és közelebb húzta magukhoz. Nem szerette volna most kihagyni, így csókot lopott tőle, őt ízlelte nyelvével, míg a legfiatalabb nyögései fülének nyújtottak gyönyörű dallamokat. Nehezen viselte a történéseket, mert már a bemelegítés is komoly önuralmat igényelt az édes kis "jelmezek" miatt, ezért hamar elszakadt a másik ajkaitól levegő után kapva. Lüktetett nemessége a legfiatalabban, ki végig csak simogatta Seokjin testét, olykor karmolt is, mikor élvezetes pontot ért el társa, amint pedig az is kezdett sóhajtozni, hangjait hallatni, behunyta szemeit.
- H.... hyunghh! - táncolt saját határain Kook, szerelme pedig közeledett. Boldogok voltak egymás karjaiban, Tae jelenlétében, ki a picur nyakát kezdte csókolgatni, amint Jin újra annak fenekére fogott mindkét kezével és erős, határozott mozgásokra bírta párját.
-Hahh! Hyuuuungh! - nyögött fel hangosan Jungkook minden alkalommal, mikor az idősebb teljes méretét fogadta be, végül megérezve annak nedvét magában, remegő ujjait bőrén, hosszan sóhajtott. Lassan ringatta még csípőjét, ahogyan Jin elengedte és hagyta, hogy azt tegye, mihez még kedve volt. Közben társa férfias hangja hallatszott, orgazmusának meglovagolásától torkából kibújó morgások hada, miket Jungkook idézett elő teljes mértékben, minden segítség nélkül, ám most kivételesen nem azért, hogy hyungját kényeztesse. Magával foglalkozott, ő is a csúcsra szeretett volna érni, ha már hosszú percek óta érezte, hogy mindjárt, de mégsem következett be. Kezdett hisztissé válni, akaratossá, mással nem törődővé, mialatt már nyögéseiből is hallották társai, kínlódik.
-Hyuuuungh! - szorította meg Jint, kinek elakadt egy pillanatra lélegzete, majd lihegve dőlt el az ágyon hátára fekve.
-Állj.... megh! - fogott egyik kezével Kook combjára, másikat pedig homlokára simította. Folyt róla a víz, a picur pedig nem hogy további örömöt nyújtott volna neki, hanem hevességével inkább már lassan kínozni kezdte. Rossz, kellemetlen érzés volt orgazmusa után az, ami előtte még a mennyországot nyújtotta. Valamiért ilyenkor teljesen mást váltottak ki belőle azok a mozdulatok, melyet nem szeretett és nem is tudott kezelni, kiélni, akármennyire is vágyott rá, erőlködött, ilyenkor lehetetlen volt még, ráadásul a kicsik előtt soha nem is akart olyat cselekedni, amivel kínlódott, hogy muszáj lenne már csinálni.
-De én is akarokh! - gyorsított fel a legfiatalabb.
-De ne velem most. - kapott a kisebb csípőjére - Ahh! Kook kérlekh! Állj megh!
-Gyere picur! - vette inkább kezébe az irányítást Tae és ölébe a legkisebbet magának háttal.
A fiatalabb boldogan ült helyére, hogy befogadja társa férfiasságát, hiszen már türelmetlenkedett. Élvezni akart, de nem ment, csak érezte a határt, ezért hamar kezdett úgy mozogni, hogy számára a legjobb legyen, mit sem törődve még kipihent hyungjával. Taetae karjaiba kapaszkodott és azokon támaszkodott is, hogy megfelelő tempóban tudjon érvényesülni, miközben a pihenő Jin szemeibe nézett.
-Gyönyörűek vagytok. - jegyezte meg a legidősebb, kinek férfiassága alig lankadt a látvány miatt, miközben Taehyung próbálta kicsit lassításra bírni a fiatalabbat.
-Nyugalom Kookhh. Nem rohanunk sehova. - fogott csípőjére és tarkójára csókolva sikerült rávennie párját a pihenőre - Csak szép lassan ringasd a csípőd. Hahhh.... ezt szeretem.
-Nem bírom hyungh. - hunyta be szemeit, majd társa csuklói köré fonta ujjait - Nagyon kellh. Nagyonhh. - lihegett.
-Tudom. - harapott lágyan nyakába - De ezt folytasdh, akkor talán hamarabb leveszem azt a masnit. - nyalta meg fülét.
Jungkook teljesen el is felejtette a péniszét oly szorosan körbeölelő kis szalagot, ám mikor Tae megemlítette, minden tisztázódott benne. Azért nem tudott élvezni, az állt útjába, szabott határt örömének, így pedig szenvedésbe kényszerítette. Le akarta volna venni, ha már így felhívták rá a figyelmét, ám társa összefogta kezeit és nem engedte neki. Csak akkor szerette volna hagyni a picurnak, ha már ő is megtöltötte forró testét, hisz erre ment ki az egész. Ő akart büntit, amit most meg is kapott, Tae pedig élvezte, akárcsak a "mindent szabad" szexet korábban. Elméjének régi, rejtett zuga, melyet annyira igyekezett titokban tartani, most különösebb erőlködés nélkül kapta meg azt, amit imádott, így rendkívül nagy figyelmet fordított rá, hogy elég ideig tartson a ritka pillanat. Kielégítő szeretkezést szeretett volna, ami után majd nem kell küzdenie egy ideig sötét énjével, így Jungkook forró testének minden rezzenését magába véste. Koncentrált az édes kis picurra, hogy hosszú időre jól lakjon vele, ezért az összes mozdulatát jól meggondoltan, profin végezte, melyről a kisebb nyögései adtak tanúbizonyságot.
- Ahh... Taehhh! - ejtette hátra fejét Jungkook csukott szemmel.
Imádta ezeket a hangokat, főleg mikor izmai is megfeszültek, nemessége köré fonódtak, amitől ő is megremegett. Elhúzták, nagyon hosszúra nyúlt szeretkezésük, Jungkook pedig már könyörgésbe fogott lassan, végül azonban Jin szavai győzték meg Taet, hogy engedjen a picurnak. A legfiatalabb nagyon elfáradt, így ledöntötte azt hátára az ágyra, Jin mellé, majd lábai közé helyezkedve kezdett a hajrába. Kook megszólalni sem tudott, magán kívül volt, csupán nyögött és sóhajtozott, miközben Seokjin próbálta nyugtatni csókjaival, ám végül nem azoktól halkult, hanem kimerültségétől. Feladta a küzdelmet és Tae kezében volt már az irányítás, aki egyre keményebbeket lökött.
-Olyan édes vagyhh. - kapkodta a levegőt, miközben nyúlt a szalagért.
Jungkook kezei már remegtek, de a lepedőt még képesek voltak tiszta erejükből markukba fonni, mikor Taehyung az ő férfiasságára tévedt. Minden energiája elszállt, ahogy pedig az idősebb az utolsót mozdulta érezte, megtölti ő is testét hideg nedvével, ám ujjai nem oldották ki a masnit, ezért Jungkook fájdalmasan nyögött fel, hogy felkeltse párja figyelmét, ki éppen elmerült érzéseiben. Az viszont csupán a sokadik szenvedő nyüszítésre oldozta ki a szalagot, majd mozdulni szeretett volna, ám a picurnak nem kellett több. Elég volt az, hogy végre nem szorította el semmi péniszét, máris élvezett. Hosszan sóhajtott fel és hasonlóan hosszú ideig folyt nedve hasára, de nem tudott rá figyelni. Teljesen kifordult magából, miközben hálát adott az égnek, hogy legalább lélegezni tudott egyedül, mert abban a pillanatban az is hatalmas feladatnak bizonyult, melyre Seokjin rátett még egy lapáttal. Mialatt izmai megfeszültek, kockáin pedig végigfolyt saját nedvessége az idősebb kényeztette, nyakába csókolt, majd füléhez haladt, mitől nyüszítve távolodott kicsit el a picur. Túl sok inger volt számára rövid időn belül, nem tudta kezelni, mindet egyszerre.

-Picur, jól vagy? - hallotta csengeni Jin hangját már sokadszorra fülében, de csak most volt képes válaszolni.
-Igenhhhh. - sóhajtott.
-Többet ilyet nem csinálhatsz vele!
-Ő kérte! - mentegetőzött Tae.
-De könyörgött is közben, hogy elég. Ne kínozd a kisebbet! - szedte össze a papírtörlőket Seokjin.
-Nem kínoztam. Élvezted picur, - mászott fölé és kábult szemeibe nézett - ugye?
-Hmm?
-A szexet. Élvezted nem?
-Húzd fel a lábaid Kook! - szólt neki Jin, ám végül az idősebbnek kellett mozgatnia tagjait.
-Élveztem. - válaszolt lassan, mire Taetae elmosolyodott.
-Sajnos ettől még szerintem sem szabadna többet, mert rosszul viseled.
-Mit? - dörzsölte meg szemeit a legfiatalabb.
-Inkább pihenj. Teljesen kiütöttünk. - kelt fel róla Taehyung.
-Uhm.... rendben. - fordult oldalára Kookie, majd le is hunyta szemeit. Valóban kimerült, soha nem érzett fáradtság ült testére, egy teljesen új, mindent vivő.
-Többet nem játszunk ilyet. - pakolt el Jin, miközben Tae leült az ágy szélére.
-Jó, nem játszunk. - mosolygott - És megérte fürdeni?
-Nem. Most mehetek megint. - dobálta ki a szemetet.
-Mehetek veled? - harapta be alsó ajkát Tae.
-Máris tudnál szeretkezni?
-Te is hiányoztál, szeretném bepótolni.
-De maximum lágyan. - kötötte ki a feltételeket a Jungkookkal történtek után.
-Persze, ez egyszeri alkalom volt.
-Rendben. De mielőtt utánam jössz. Rakd el a füleket meg a farkakat. - indult ki a konyhába kezében a szemetessel.
-Rendben. - kelt fel Tae, hogy összeszedje a kellékeket, ám egyet nem akart eltenni.
Jungkook a fülecskékben aludt el és nem szerette volna felkelteni. Olyan édesen szundított az aznap esti áldozat, esze ágában sem volt kockáztatni annak álmait, inkább csak óvatosan betakarta, majd kezében a többi kiegészítővel ment ki a fürdőszobába.

(Folytatjuk :3 Hát most jó hosszú lett, de csak mert rég volt már Three sides, azért engedtem meg magamnak. Viszont sokáig ne számítsatok új részre, továbbá imádkozzatok, hogy 30.-án átmenjek, mert akkor 1.-jén már jön is új rész valószínűleg. Így tessék kalkulálni.
Közben íródik Skiccpausz, de persze csak a vonaton hét közben és nem tudom mikor fog kijönni!
My Music Taste K-pop koncert kampány LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Levélküldés --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

Rapmonster&J-Hope Yaoi OneShot

Író: N Raiko

Véletlen találkozás.

J-Hope POV

Ma sikeresen átköltöztünk a nagyobb házunkba, méghozzá egy hagyományosba. Még a nagyapám építette anno, de mivel csak egyedül él ott, ezért felvetette az ötletet,  hogy mi lenne, ha hozzá költöznénk, hiszen  akkor nem lenne magányos, nekem meg közelebb lenne az iskola és elég lenne csak besétálnom, nem kéne tömeg közlekednem. Sikeresen bepakoltam minden cuccunkat és még az új, saját szobámba is sikerült berendezkednem. Mivel művészeti suliba járok ezért apa meglepett tavaly egy ilyen kis masinával, amivel könnyebben tudok, zenét komponálni úgymond. Sajnos nagyon sokat van távol a munkája miatt, ezért rendszerint csak a fontos eseményekre jön haza, illetve iskolai szünetekben. Természetesen nem a hagyományos zenei részen tanulok, ha nem a modernen. Papámnak csak annyi kikötése volt, hogy lehetőleg kilenc után ne nagyon zenéljek. Azt hiszem, ezt be tudom tartani. Max annyi, hogy akkor a szövegeken dolgozom.
- Kisfiam, kérlek, menj el a húgodért az iskolába. Nekem lesz, egy fontos tárgyalásom ezért csak este jövök.
- Rendben, már megyek is. - mosolyogtam anyára, aki integetve elindult a munkába.
Gyorsan adtam egy puszit papának és már indultam is. Mikor kiléptem az ajtón megcsapott egy számomra oly kedves dallam, a hiphop dallama. Körülnéztem vajon honnan jöhet, aztán ahogy haladtam a főkapu felé egyre hangosodott a zene, így biztosra vettem, hogy az illető abban a házban lakik. Gondolatmenetemből a telefonom csengőhangja billentett ki.
- Oppa, hol vagy már? Anya azt mondta te jössz értem, de sehol sem látlak. - nyafogott a telefonba Pilsuk.
- Már úton vagyok, tíz perc és ott vagyok. Hazafele pedig beugrunk a fagyizóba, hogy kiengeszteljelek. Úgy jó lesz?
- Ühüm, siess!
Majd leraktuk a telefont és gyorsabb, nagyobb léptekkel elindultam. Mikor megérkeztem, láttam, ahogy a húgom egy másik, vele, egyidős kislánnyal beszélget.
- Sziasztok! - köszöntem barátságosan.
- Oppaa, de jó, hogy végre itt vagy. A barátnőm is eljöhet velünk fagyizni?  - pislogott rám azokkal a hosszú szempilláival.
- Persze, miért ne? 
Aztán a két kislány megfogta a kezemet és elkezdtek ugrálni. Úgy éreztem magam, mint egy rongybaba, a szembejövők pedig csak mosolyogtak a jeleneten. Mikor végre megérkeztünk a fagyizóhoz, igazán megkönnyebbültem, és büszke voltam magamra, hogy túléltem ezt a három perces utat. Mikor kiválasztották milyen ízű jégkrémet kérnek, kerestünk egy háromszemélyes kis asztalkát, és leültünk. Míg ők cukin elpletyiztek addig én körülnéztem. Igazán aranyos hely volt, minden rózsaszín és fehér, mintha egy babaház belsejében lennék. Sok velem egykorú lány is volt a boltban, természetesen a kishúgaikkal, így én, mint egyedüli férfi eléggé szembetűnő jelenség voltam, ami nagyon is tetszett. Lehet sokszor be kéne még térni ide az én drága cuki húgocskámmal.
- Ah, bátyó éppen a barátnőmmel fagyizok, természetesen nem egyedül, itt van az ő nagy tesója is, fiú, jó, értettem, szia.
- Haza kell menned? - kérdeztem barátságosan rámosolyogva.
- Igen, aggódik értem a testvérem.
- Értem, akkor hazakísérünk, nem engedhetem meg, hogy egyedül menj haza.
- Ez egy jó ötlet Oppa! Addig is tudunk még beszélgetni. Induljunk! - lelkesedett fel Pilsuk.
Csendesen sétálgattunk, és kezdett nagyon ismerős lenni ez az útvonal, amin haladtunk. Mikor lekanyarodtunk a sarkon és megpillantottam a nagykaput, amit már nyitott is ki biztosra vettem, hogy ugyanott lakunk. Hát legalább mi is hazajöttünk és nem kellett plusz kerülőutat tennünk. Ráadásul így még a tervem is összejöhet, miszerint sokszor be tudok majd nézni a kis cukrászdába és talán össze tudok szedni egy aranyos lányt. Megvártam, míg elköszönnek egymástól, még nekem is megköszönte a mai napot. Aranyos kis barátnője van a hugicámnak, aminek nagyon örülök, főleg, hogy még szomszédok is vagyunk. Mikor hazaértünk anya még nem volt otthon, viszont papa rögtön letámadott.
- Végre megérkeztetek, mi tartott ilyen sokáig? - bosszankodott.
- Csak Pilsuk az egyik barátnőjével várt, és hagytam őket kicsit beszélgetni.
- Hát rendben van, viszont drága unokám ideje vacsorát csinálnod, éhes vagyok.
- Igenis nagyapa, máris elkészítem a rament. – mondtam meghajolva, azzal nagyapám sarkon fordult, és magára húzta az ajtót.
Hihetetlen profizmussal mozogtam a konyhában, kivételesen. Még pudingot is csináltam nagy lelkesedésemben. Éppen megterítettem, amikor betoppant anya. Szóltam nagyapának, és közösen megvacsoráztunk, majd eltettük magunkat holnapra. A szobámban egy kicsit még hallgattam zenét, majd elnyomott az álom. Másnap reggel nem volt első két órám, így már nem volt senki sem otthon, amikor felkeltem. Szépen lassan komótosan összekészültem és már indultam is az iskolába a szép tavaszi napsütésben. Egy kicsit lelassítottam, amikor előttem megállt egy közel kétméteres szürke hajú fiú. Lehajolt és egy kis szelet kenyeret adott egy kóbor kiskutyának, megsimogatta a kis buksiját és ment is tovább. Én is odamentem hozzá megsimogatni, ám észrevettem, hogy elhagyta a kitűzőjét. Már messze járt, így nem tudtam volna utolérni se, még az volt a szerencse, hogy egy suliba járunk így majd ott vissza tudom neki adni. Még fel sem mentem az iskola lépcsőjén, amikor barátaim már letámadtak.
- Hallottad, hallottad? Következő hónapban megrendezik a századik jubileumi előadást ééééés végre a modern zenei osztályok tanulói is jelentkezhetnek. Hát nem csodálatos hír? -ugrándozott örömében Jimin.
- Hű ez tényleg nagyszerű. Akkor menjünk és jelentkezzünk közösen. - ajánlottam.
- Én is benne vagyok, de csak akkor, ha én írhatom a zenét. Nincs kedvem a rivaldafényben lenni a színpadon. - mondta Suga, szokásos unott hanggal és arccal.
- Rendben, nekem mindegy, ahogy jónak látod.
- Na, oké megbeszéltük, király, de menjünk, már ha még a válogatóról is elkésünk, akkor semmi esélyünk sem lesz. - kezdte el rángatni a karunkat Jimin, majd sprintelve végig a folyosón, fel az emeletre, meg is érkeztünk, még éppen időben.
Körülnéztem a teremben és rengetegen voltak. Minden osztályból jelentkeztek. Táncosok, színészek, énekesek, technikusok, és még sokan mások, akikre szükség van egy komoly színdarabban. Észrevettem, azt a magas fiút, aki elvesztette a kitűzőjét, így oda is akartam volna menni hozzá, de addigra már bejöttek a tanárok, így nem volt mit tenni, meg kellett várnom az eligazítás végét. Elmondtak minden fontosabb információt, majd mielőtt elengedtek volna minket, alá kellett írnunk egy papírt, hogy a tanári programmal meg tudják nézni a tehetségünket meg minden adatot rólunk, így konkrétan ez alapján fognak dönteni kik is vehetnek majd részt az előadáson. Egész nap koslattam a szürke hajú fiú után, de egyszerűen mindig vagy elkerültem, vagy menni kellett órára. Már éppen kezdtem feladni, amikor a két legjobb barátom felvetett egy jó ötletet.
- Mi lenne, ha elmennénk a fekete lyukba, most fognak fellépni a suli híres rapperei. Lehet ő is odament.
- Ez egy nagyszerű ötlet Suga! Végre bulizhatunk egyet. - lelkesedett az ötlettől Jimin.
Felültünk a buszra és már úton is voltunk a szórakozóhely felé. Mikor megérkeztünk, akkor hihetetlen mód telt ház volt. Ilyen híres lenne ez a banda? És én miért nem hallottam még róla vajon. Hát végül is mindegy, a lényeg hogy meg kell találnom azt a fiút. Hirtelen hatalmas visítás és tapsvihar kerekedett a teremben. Felnéztem a színpadra, és megláttam őt... A magas szürke hajú fiút. Hihetetlen menőn nézett ki, mint egy igazi rapper. Aztán elkezdődött a műsor. Hihetetlen volt, a hangja, a szövege, az a gyorsaság és profizmus, ahogy előadta, egyszerűen hihetetlen volt. Egy igazi rapper szörny. Megvártuk, míg minden vendég elmegy, hogy nyugodtan oda tudjam adni neki a kitűzőjét. Éppen a cipőjét kötötte be a színfalak mögött.
- Szia! - köszöntem neki illedelmesen.
- Hm? Mit akarsz? Autogramot? Vagy egy közös képet? Bocs, de ehhez most nincs kedvem, meg nem is érek rá. - mekkora arca van ennek...Szörnyű személyiség.
- Dehogyis. Én, tőled? Na, ne nevettess. Csak a kitűződet akartam odaadni neked. Egyébként meg nem vagy te olyan jó, mint ahogy azt hiszed. - vágtam neki vissza csípőből.
- Óh, igazán? Na, azt majd meglátjuk. Mi is a neved?
- J-Hope.
- Megjegyeztem! Holnap a suliban. - azzal indult is volna, ám én még utána szóltam.
- És téged hogy hívnak?
- Majd megtudod. - aztán intett egyet és eltűnt.
Odakint már vártak rám a fiúk. Haza fele menet elmondtam mindent nekik, hogy mennyire egy beképzelt kis köcsög. Persze ők is egyetértettek velem, így próbáltak kicsit lenyugtatni, nehogy így lássanak otthon. Sikeresen lenyugodtam mire hazaértem, így mosolygósan léptem be az ajtón, köszöntve a családomat. Elújságoltam nekik a nagy hírt, miszerint ha minden jól alakul, akkor fel fogok lépni az előadáson. Mindenki nagyon örült neki, még nagyapa is, hiszen így bebizonyítanám neki is, hogy elértem valamit. Így azonnal neki kezdtem komponálni egy jó erős hangzást és hozzá egy ütős kis szöveget. Igen, az a kis öntelt alak ihletett meg, így volt mit írnom az biztos. Reggel nagy elszántsággal indultam az iskola felé, hiszen biztos voltam benne, hogy bekerülök az előadásra. Aztán szembejött velem egy hatalmas nagy plakát az iskolafalon, ahol minden diák és tanár tökéletesen láthatja. Engem J-Hopeot kihívtak egy rap csatára holnap délután háromkor a suli udvaron. A végén ez állt: " Megjegyeztem! Rapmonster!" Egyáltalán nem tévedtem tegnap az előadásán tényleg szörny. Óh, jaj, én és az a nagy szám.
- Hyung hyung! - rohant hozzám fiatalabb barátom.
- Láttam Jimin. Vaknak kellene ahhoz lennem, hogy ezt ne tudjam kiszúrni. - sóhajtottam.
- Most mit fogsz csinálni?
- Mégis mit csinálhatnék? Természetesen elfogadom a kihívást. Nem vagyok én nyápic, hogy megfutamodjak. Gyere, menjünk és nézzük meg bekerültünk- e erre az előadásra.
Ahogy sejtettem, mind a hármunknak sikerült. Olyan boldog voltam, aztán megláttam, hogy a Szörnynek is sikerült. Na, igen, gondolhattam volna. Mindenesetre meg kell keresnem, és elmondani neki, hogy elfogadom a kihívást. Miután megtudtam merre van a törzshelyük, kopogás nélkül berontottam.
- Hát te? Megijedtél? - megint az az idegesítő önelégült vigyorával nézett rám.
- Épp ellenkezőleg. Teljesen felpörögtem és elfogadom! Holnap háromkor ott leszek! - azzal egy hatalmas csattanással becsukódott mögöttem az ajtó.
Egész nap ez járt a fejemben, hogy én most mennyire meg fogom őt leckéztetni a szöveggel, amit tegnap már félig sikerült megírnom. Amint hazaérek be is fejezem. Végre kicsöngettek utolsó óráról, és már rohantam is haza, amikor eleredt az eső. Komolyan mondom, ez szuper, de nem baj, szerencse hogy közel lakok így röpke öt perc alatt haza is tudok futni. Kifulladva értem haza mire nagyapa csak szépen komótosan elém sétált egy esernyővel és a biciklimet lezáró kulcsával.
- Édesanyád most hívott, hogy az eső miatt egy kisebb dugóba keveredett, így nem tud elmenni a húgodért.
- De nagyapa, szakad az eső, és nekem holnap egy fontos... - de belém fojtotta a szót.
- Ne rinyálj, mint egy kislány! Csináld, amire megkértelek, ez a kötelességed! Na, siess.
Hát ez remek, mindjárt megőrülök. Kinek van kedve az esőben biciklizni...ah, majd sietek akkor. Teljes erőmből tekertem oda-vissza. Nyilván csurom vizesen értem haza, mert az ernyő csak útban lett volna, így inkább odaadtam Pilsuknak. Addigra már anya is otthon volt, így gyorsan elküldött a fürdőbe. Nyugodtan belefeküdhettem a kádba, mert még vagy húsz perc volt mire elkészül a vacsi, annyi pont elegendő volt nekem hogy felmelegedjek. Evés után rögtön neki is fogtam befejezni a szöveget, amikor rám jött a tüsszögés. Gyorsan kimentem a konyhába, és vettem be gyógyszert, abban reménykedve hamar hatni fog és nem lesz bajom holnapra. Nagyon reménykedtem benne, de semmit nem értek könyörgő gondolataim. Reggelre egy enyhe harmincnyolc fokos lázzal keltem fel, levegőt alig kaptam a bedugult orromtól, ráadásul majd’ meghaltam, annyira fájt a torkom. Ez az én szerencsém, gondolhattam volna amúgy, hogy nem fog olyan simán menni a verseny, ahogyan én azt elképzeltem. De mivel mondhatni a húgom hibája, hogy érte kellett mennem a zuhogó esőben, megbeszéltem anyával, hogy maradjon ő is itthon és segítsen minél hamarabb kihevernem ezt a megfázást. Nyilván nem tetszett az ötlet egyikőjüknek sem, de nem volt mit tenni, nekem volt igazam, és még nagyapa is mellém állt. Hát igen, a férfiak tartsanak össze, hehe.
- Pilsuuuuuuuuk! - kiabáltam át az egész lakáson az ágyamban feküdve.
- MIVAN?!
- Ne ordibáljál édes lányom, hanem keljél fel a gép elől és menjél a bátyád szobájába. Ebbe a hangzavarba nem tudok koncentrálni. - majd maga után jó erősen be is húzta az ajtaját.
- Mi az? - kérdezte fapofával a küszöbömön állva.
- Ha már kibuliztam, hogy itthon maradj, tedd magad hasznossá, és csináljál nekem jó forró levest, majd egy kis csoki pudingot, de előbb hozz egy kis gyümölcs teát a gyógyszereimmel együtt. - adtam ki a parancsot majd intettem is neki, hogy mehet, csinálja, amire megkértem.
- CH - azzal kiment a konyhába, és a hangokból ítélve tudtam, hogy készíti a kajámat.
Egy óra múlva készen is lett mindennel, amire megkértem, így kimentem a nappaliba TV-t nézni, míg ő felszolgálta nekem az ebédemet. Most az egyszer hercegnek érezhettem magamat. Igazán jól esett kicsit utasítgatni húgomat, ha mindig én megyek érte iskolába, meg vigyázok rá, akkor ez a minimum, amit megtehet nekem pusztán szívességből. Sikeresen megettem mindent, amikor rezegni kezdett a telefonom.
- Haver, merre vagy? Egész nap nem láttunk, és mindjárt kezdődik a verseny. - mondta Suga a telefonba suttogva, iszonyatosan idegesen.
- Basszus már ennyi az idő? Azonnal ott vagyok! - és már rohantam is felvenni a cipőmet meg a  kabátomat.
Annyira elkényelmesedtem, hogy még az időről is elfeledkeztem. Muszáj minél hamarabb odaérnem, jobb, ha sietősre veszem a figurát, nem nagy táv futok, odáig hisz szerencsére az orrom már nincs bedugulva, így kapok levegőt rendesen, és hála a húgomnak már lázam sincs. Mikor odaértem már hatalmas tömeg gyülekezett hátul. Suga is Jimin amint megláttak, rögtön odarohantak hozzám, kétségbeesett arckifejezéssel.
- Azt hittük már sose jössz, miért nem voltál suliban? - kérdezgetett megállás nélkül Jimin.
- Tegnap az eső miatt megfáztam, ezért úgy döntöttem otthon maradok kúrálni magam. Sikeresen persze, ugyanis már semmi bajom. - mosolyodtam el.
- Na, ennek igazán örülünk, most menj középre Rapmonsterhez és kezdjétek el! - tologatott az említett felé Suga.
Mikor megálltam mellette és felnéztem rá, ő csak félmosolyra húzta a száját, és gúnyosan megjegyezte.
- Már kezdtem azt hinni, hogy feladod.
- Azt csak szeretnéd.
Még tegnap megbeszéltük, hogy csak saját szöveget és dallamot adhatunk elő, így egyforma eséllyel fogunk majd indulni. Kő- papír-ollóval döntöttük el, hogy ki fog kezdeni. Sose voltam jó benne, ahogy most sem, így ő kezdhette az előadását. Még nagyon az elején járt, amikor már a nézőtéren mindenki hangos visításba kezdett, hangos tapssal megspékelve. Hihetetlen mekkora rajongótábora van ennek a Szörnynek. Jó, be kell vallanom nekem is nagyon tetszik a stílusa, meg, ahogy előadja és maga a szöveg is nagyon, csak mintha valami hiányozna belőle. Nem tudom mi, de így érzem. Ahogy sejtettem hatalmas nagy ovációt kapott, mindenki állva tapsolt a végén. Hatalmas gombóccal a gyomromban vettem át tőle a mikrofont és mentem fel a színpadra. Hallottam, ahogy mindenki kérdezgeti, mégis ki vagyok én, ebbe a suliba járok-e egyáltalán? Tisztában voltam vele, hogy nem vagyok valami menő diák, na de ennyire? Ez eléggé odaüt az önbecsülésemnek. Körbenéztem és felmértem a reakciójukat, ami egyáltalán nem tetszett. A Szörnyről azonnal elkaptam tekintetem hisz olyan lesújtóan nézett rám, hogy már fájt. Viszont szerencsére megtaláltam az elsősorban két legjobb barátom tekintetét, akik biztattak és velem voltak. Ezért egy nagy levegő után el is kezdtem. Hihetetlen volt mindenki kikerekedett szemmel hallgatott, tapsoltak, éljeneztek sokkal nagyobb hangzavart csaptak most, mint annál az undok vetélytársamnál. Értették a zenémet, élvezték, ahogyan én is. Úgy éreztem sikerült átadnom a gondolataimat és érzéseimet. Elkezdtem rappelni a refrént, amikor hirtelen elcsuklott a hangom. Egyszerűen nem tudtam hangot kiadni ráadásul olyannyira megfájdult a torkom, hogy azt hittem ott ájulok el. Ezt a szégyent, semmi perc alatt az a lelkesedés, ami körülvett hirtelen fújozásba ment át és a tömeg szépen lassan kezdett feloszlani. Én pedig ott álltam egyedül a mikrofont szorongatva. A fiúk rögtön odarohantak hozzám, hogy támogassanak, ami nagyon jól esett, ám az semmin sem változtat, hogy most egy hónapig a csicskása kell, hogy legyek a Szörnynek. Mikor elhaladt előttünk egy pillanatra még visszanézett.
- Ha nem csuklik, el a hangod biztos vagyok benne, hogy te nyertél volna. Óh és szeretek a tetőn kávézni reggelente. Két cukorral kérem. Akkor holnap. - azzal el is ment.
- Hogy lehet valaki ennyire önelégült kis mfrjigvj,!!!!! Mindjárt felrobbanok! Khm jaj, a torkom. - toporzékoltam.
- Nyugi, ő is megmondta, hogy te nyertél volna. Simán lealáztad látszott a tömegen is mennyire tetszettél nekik. Ez a kis baleset meg... ha gondolod, leszek én is a csicskása.
- Nagyon kedves vagy Jimin, de azt nem hagyhatom, elviselem a vereséget. Tisztességes volt a verseny.
Majd elváltak útjaink és hazaindultam. Mikor kinyitottam a főkaput hangos kacagás csapott meg. A húgom és kis barátnője ott beszélgettek a házunk előtt.
- Na, nyertél legalább?
- Nem, mert miattad megfájdult a torkom és elcsuklott a hangom.
- Akkor semmi értelme nem volt egész nap csicskáztatnod.
- Hé, ne veszekedjetek. Képzeljétek az én bátyám is szeret énekelni, egy igazi rapper. - húgom barátnőjének csillogott a szeme miközben ezt mondta.
De, ahogy jobban belegondolok, eddig még sosem láttam a tesóját. Biztos olyan otthonülő típus, vagy éjszakai bagoly. Ki tudja, mindenesetre én bementem a házba egyenesen a szobámba és belehuppantam az ágyamba. Észre sem vettem, de bealudtam, így ahogy tegnap lefeküdtem ugyan abban a pózban keltem is fel. Már előre fájt a mai nap, mert tudtam, ma kezdődik el életem legrosszabb hónapja. Elindultam hát az iskolába, amikor megláttam az előttem sétáló Szörnyet. Úgy tűnik, közel lakhatunk egymáshoz, ha mindig egy útvonalon megyünk. Már megint megállt annál az aranyos kiskutyánál. Ezúttal egy nagy húst hagyott ott, majd továbbment. Nem lehet ő annyira gonosz, mint ahogy azt mutatja, Ha egy kutyával így bánik, akkor nem lehet rossz ember. De akkor velem miért viselkedik így? Megvettem neki a kávéját pontosan két cukorral, ahogy kérte, még a tetőre is felcsámpáztam miatta. Erre fel visszanyomja a kezembe, hogy ő ezt nem issza meg, mert kihűlt.
- Hol nem szarom én le, hogy milyen hőmérsékletű a rohadt kávéd. Inkább fizesd ki.
- A csicskásom vagy. És momentán a pénztárcám is.
- Hogy lehetsz ennyire gyökér basszus! Remélem, ha vége lesz, ennek a hónapnak soha többé nem kell majd találkoznunk. - majd mérgemben eldobtam az innivalót és lerohantam a termünkbe.
Annyira idegesít ez az ember, hihetetlen. Megkezdődött az óra, majd a hangosbemondóba megszólalt a rendezőnek a hangja, aki arra kért engem és a Szörnyet, hogy óra után mindenképp menjünk be az irodájába. Na, most vagy bajban vagyunk, vagy valamelyikünket ki akar rakni, vagy bele se merek gondolni, hogy mit, tervezhet. Elmentem az irodába, ahol már ott volt a Szörny is. Leültem a mellette lévő székre, és vártam az ítéletet. Nos, mint kiderült látta a mi kis versenyünket tegnap és úgy gondolta mindketten nagyon tehetségesek vagyunk. Ezért megkért minket, hogy KÖZÖSEN, EGYÜTT írjuk meg a főcímdalát az előadásnak. Hát ez szuper, nem csak a csicskása lettem, de még rá is vagyok utalva valamilyen formában. Telefonszámot cseréltünk és mondta, hogy majd hív, ha neki jó lesz egy időpont és majd nála találkozunk, ahol meg tudjuk beszélni a részleteket. Szar érzés az ilyen, de el kell viselnem. Másnap reggel mikor kiléptem az ajtón hallottam csukódni a szomszédunkét is. Megörültem neki, hogy most végre láthatom a szomszéd srácot is. Odaugrottam és már készültem is volna bemutatkozni, amikor megláttam Rapmonstert.
- Óh, nahát, milyen jó kisfiú vagy, elém jöttél? Ennek örömére akkor viheted is a táskámat.
- Te vagy a cuki szomszéd kislánynak a bátyja? Ezt nem hiszem el.
- Oh, szomszédok vagyunk? Hát ez állati így még jobban fogok szórakozni. - majd egy gonosz kacaj után megindult az iskolába, én meg loholtam utána a nehéz táskájával, mint egy kiskutya.
Már három hét eltelt a versenyünk óta, és az óta minden alkalmat megragadott, amivel csak bosszantani és csicskáztatni tudott. Ám a mi közös kis projektünk miatt ugye össze kellett járnunk, és sok időt töltöttünk ketten. Egyre több dolgot tudtunk meg egymásról, és igazából már olyan közel kerültünk egymáshoz, mintha évek óta barátok lettünk volna. Igazság szerint tényleg aranyos, csak nem tudja kifejezni az érzéseit, ezért ilyen kis köcsög általában. Volt pár húzós pillanatunk mikor pl. szemeztünk vagy egy percig....Meg amikor a dallamot csináltuk, akkor közel ért az arcunk... Olyankor hirtelen felgyorsult a szívverésem és éreztem, ahogy elvörösödök. Naaaa az para volt. De szerencsére nem sokszor fordult elő ilyen „meleg” helyzet.
Elérkezett az utolsó nap ebben a hónapban. Ez volt az utolsó napom, amivel tisztában is volt Rapmonster, így nagyon durván kihasználta a helyzetét. Ki kellett takarítanom a törzshelyüket, utána helyette kellett megcsinálnom a beadandóját, illetve még a büntetésére kiszabott munkát is velem csináltatta meg. Úgy gondoltam este még benézek a suli tánctermébe gyakorolni kicsit, mert imádok táncolni. De egy két mozdulat után muszáj voltam leülnöm, úgy elfáradtam. Hirtelen nyílni kezdett az ajtó.
- Elnézést tanár úr, máris megyek haza. - mondtam álmos hangon.
- J-Hope, jól vagy?
- Hm? Rapmonszter? Te meg mit keresel itt? - néztem rá nagy szemekkel, amik a meglepődéstől kikerekedtek.
- Észrevettem, hogy ég a lámpa idebent, ezért bejöttem. - megfogta az egyik kezem és felhúzott.
- Ah, értem. Tudod én csak táncolni próbáltam, de túlfáradt vagyok, ezért nem igazán megy.
- Ne haragudj, hogy ilyen gonosz voltam. Igazából én nagyon bírlak. - kezdte el dörzsölni a tarkóját.
- Óh, hát… izé… köszi. Te is jó fej vagy. Szeretnéd, hogy mutassak pár tánclépést? - tereltem el a  témát gyorsan.
- Nem igazán tudok táncolni. Mi lenne, ha elénekelném a közös dalunkat, és te közben táncolnál rá.
- Rendben benne vagyok. – mosolyogtam, és hirtelen már nem is éreztem magam annyira fáradtnak.
Már egy órája próbálhattunk, amikor izzadtan estünk össze a táncteremben. Nagyon jól éreztük magunkat, és elképesztő volt mennyire összeillet a hangja az én táncolásommal. Teljesen összekapcsolódtunk a zene által, hihetetlen érzés volt. Rá néztem, és ahogy lecseppent egy izzadságcsepp a nyakán egészen a kulcscsontjáig, teljesen beleborzongtam. Nagyon szexinek találtam. Várjunk csak, én most mikre gondolok? Egy izzadt fiútól lázba jövök? Na neee. És de. Nem bírom levenni a szemem róla annyira jól, néz kis és és szexi, ah, nem bírom. Beleharaptam az alsó ajkamba és pont akkor nézett rám. Látszott rajta, ahogy meglepődött kicsit a reakciómon, de nem zavarta. Inkább csábosan elmosolyodott és közelebb mászott hozzám. Ahogy közeledett a keze megcsúszott a vizes parkettán, így elvesztve az egyensúlyát így ennek következtében rám esett. Ott feküdtem a földön alatta, egy olyan fiú alatt, akit mélyen megvetettem és utáltam. Akit soha többé nem akartam látni most még is... le sem tudtam venni róla a szememet. Összenéztünk és abban a pillanatban megcsókolt. Mohón faltuk egymást, majd utat engedtünk nyelveinknek. Testünk még jobban felhevült a hirtelen jött érzéstől és nem akartuk abbahagyni, majd hirtelen elvált tőlem, én pedig ösztönösen kaptam volna szája után.
- Na, mi az még sem vagy fáradt? - lihegett.
- Hirtelen felszabadult bennem egy kis adrenalin meg... más is kezd elszabadulni. - pillantottam nadrágomra, ami már kezdett dudorodni, és nem volt kényelmes érzés.
- Akkor ezen tudok segíteni. - kacsintott rám, majd elkezdte kikapcsolni az övem.
Lassan kigombolta a nadrágom, és a boxerommal együtt lehúzta azt. Ahogy ott feküdtem, és ő méregetett, teljesen elvörösödtem, ezért arcom elé tettem a kezemet, hogy valamennyire eltakarjam az arcomat és vele a zavaromat. De Rapmonszter megfogta a két csuklóm, adott egy pici puszit a homlokomra, majd lesimított nemességemre, amitől teljesen megremegtem. Aztán… a szájába vett. De nem, ám úgy ahogy a lányok csinálták, hogy a hegyét kezdték nyalogatni meg minden, ő teljes egészében bekapott és éreztem a torka kezdetét. Hirtelen érzés volt, ezért elkezdtem kapkodni a levegőt, majd pár gyorsabb mozdulat után kezébe élveztem. Egyáltalán nem zavartatta magát, inkább felállt a földről, levetkőzött, majd a maradék ruhadarabomat is levette rólam érzékien. Magához ölelt, és egy elmélyült csókba kezdtünk, aminek az lett az eredménye, hogy jócskán megszaporodott a nyálunk. Hirtelen bedugta a szájamba két ujját, még mindig szorosan ölelve engem, aztán elkezdett tágítani. Könny szökött a szemembe a fájdalomtól, ám Monster másik kezével lesimított farkamra, és elkezdte finomat harapdálni a nyakamat, ezzel is enyhítve ezt a szörnyű érzést. Nem kellett sokat várni, elkezdtem nyögdécselni így ezt annak a jelének vette, hogy eléggé kitágultam. A tükör előtti kis tartó rúdra nyomott, majd bejáratomhoz igazodott, és betette méretes farkát.
- Ahh milyen jó érzés, hmm.
- Ra-rap...Monsterrrhhh. - nyögtem nevét, picit könnyes szemmel, de élvezettel.
- Monddh mit szeretnélh?
- Kérlekhhm-mozoghjh.
És szépen lassan megtette, amire kértem. Aztán ugyan ilyen tempóban egyre erőteljesebbeket lökött. Már így is készen voltam az érzéstől, de ő csak tovább fokozta az egészet. Hol felgyorsított, hol lelassított. Aztán egyszer csak elakadt a lélegzetem és egy hatalmasat nyögtem, minek hatására Monster megállt.
- Neh neh neh neh hogy mosth itth hagydh abbah folytasd haaaah!
Aztán ugyan abban a szögben, gyorsaságban, erősségben, megint eltalálta azt a pontot. Onnantól még párszor elérte gyönyör központomat, és együtt élveztünk el. Szembe fordított magával, én pedig erőtlenül a karjaiba zuhantam az élvezettől remegve még mindig.
Egy kicsit még ott maradtunk a gyakorló teremben, egymás karjaiban, összebújva. Aztán elindultunk haza kézen fogva, hiszen nem kellett attól tartanunk, hogy bárki észrevesz minket az éjszaka közepén. Meg akarta várni, míg bemegyek, ám nekem jobb ötletem támadt, hiszen nem kelthettem fel nagyapáékat, ráadásul nagyfiú vagyok, nem aggódnak értem. Majd küldök egy SMS-t anyának, hogy hol vagyok.
- Mi az nem mész be? - kérdezte félrebillentve fejét, mert látta rajtam a hezitálást.
- Nem szívesen kelteném fel a családomat... Ti meg amúgy is egyedül laktok a házban a húgoddal, aki most nálunk alszik az én tesómmal. - mosolyodtam el hátha leesik neki, mire is célozgatok.
- Milyen kis ragaszkodó kutyus vagy te. - nevetett miközben megsimogatta a fejemet, majd megfogta a kezemet, és felmentünk a szobájába aludni.
Nagy franciaágya volt, rugós matraccal, pihe-puha takaróval. Ám én mégis szorosan hozzábújtam, fejemet nyakába fúrtam, ő pedig átölelt engem jó szorosan, és úgy merültünk álomba. Az éjszaka közepén egyszer felkeltem, és ahogy ránéztem az alvó Szörnyre, aki nem tűnt olyan ijesztőnek, mint a legelején. Ma reggel még azt kívántam bárcsak vége lenne ennek az egésznek, és elfelejthetném ezt a hónapot. De nem akarom, mert most ismertem meg az igazi énjét, hogy milyen is valójában. Amit a legelején mutatott nekem, az csak álca volt, hogy elrejtse a valódi érzelmeit, Viszont amióta velem találkozott, minden megváltozott lassan, fokozatosan. Megnyíltunk egymás előtt és egymásba szerettünk. Minden kezdet nehéz, de az eredmény valami csodálatos.

(Nos ez az első Yaoim amit írok, mert ugye eddig csak fordítottam, De most megpróbálkoztam ezzel is :D Remélem tetszett és írjátok meg kommentbe nyugodtan véleményeteket. :D )


(Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Levélküldés --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )