Rapmonster&J-Hope Yaoi OneShot

Író: N Raiko

Véletlen találkozás.

J-Hope POV

Ma sikeresen átköltöztünk a nagyobb házunkba, méghozzá egy hagyományosba. Még a nagyapám építette anno, de mivel csak egyedül él ott, ezért felvetette az ötletet,  hogy mi lenne, ha hozzá költöznénk, hiszen  akkor nem lenne magányos, nekem meg közelebb lenne az iskola és elég lenne csak besétálnom, nem kéne tömeg közlekednem. Sikeresen bepakoltam minden cuccunkat és még az új, saját szobámba is sikerült berendezkednem. Mivel művészeti suliba járok ezért apa meglepett tavaly egy ilyen kis masinával, amivel könnyebben tudok, zenét komponálni úgymond. Sajnos nagyon sokat van távol a munkája miatt, ezért rendszerint csak a fontos eseményekre jön haza, illetve iskolai szünetekben. Természetesen nem a hagyományos zenei részen tanulok, ha nem a modernen. Papámnak csak annyi kikötése volt, hogy lehetőleg kilenc után ne nagyon zenéljek. Azt hiszem, ezt be tudom tartani. Max annyi, hogy akkor a szövegeken dolgozom.
- Kisfiam, kérlek, menj el a húgodért az iskolába. Nekem lesz, egy fontos tárgyalásom ezért csak este jövök.
- Rendben, már megyek is. - mosolyogtam anyára, aki integetve elindult a munkába.
Gyorsan adtam egy puszit papának és már indultam is. Mikor kiléptem az ajtón megcsapott egy számomra oly kedves dallam, a hiphop dallama. Körülnéztem vajon honnan jöhet, aztán ahogy haladtam a főkapu felé egyre hangosodott a zene, így biztosra vettem, hogy az illető abban a házban lakik. Gondolatmenetemből a telefonom csengőhangja billentett ki.
- Oppa, hol vagy már? Anya azt mondta te jössz értem, de sehol sem látlak. - nyafogott a telefonba Pilsuk.
- Már úton vagyok, tíz perc és ott vagyok. Hazafele pedig beugrunk a fagyizóba, hogy kiengeszteljelek. Úgy jó lesz?
- Ühüm, siess!
Majd leraktuk a telefont és gyorsabb, nagyobb léptekkel elindultam. Mikor megérkeztem, láttam, ahogy a húgom egy másik, vele, egyidős kislánnyal beszélget.
- Sziasztok! - köszöntem barátságosan.
- Oppaa, de jó, hogy végre itt vagy. A barátnőm is eljöhet velünk fagyizni?  - pislogott rám azokkal a hosszú szempilláival.
- Persze, miért ne? 
Aztán a két kislány megfogta a kezemet és elkezdtek ugrálni. Úgy éreztem magam, mint egy rongybaba, a szembejövők pedig csak mosolyogtak a jeleneten. Mikor végre megérkeztünk a fagyizóhoz, igazán megkönnyebbültem, és büszke voltam magamra, hogy túléltem ezt a három perces utat. Mikor kiválasztották milyen ízű jégkrémet kérnek, kerestünk egy háromszemélyes kis asztalkát, és leültünk. Míg ők cukin elpletyiztek addig én körülnéztem. Igazán aranyos hely volt, minden rózsaszín és fehér, mintha egy babaház belsejében lennék. Sok velem egykorú lány is volt a boltban, természetesen a kishúgaikkal, így én, mint egyedüli férfi eléggé szembetűnő jelenség voltam, ami nagyon is tetszett. Lehet sokszor be kéne még térni ide az én drága cuki húgocskámmal.
- Ah, bátyó éppen a barátnőmmel fagyizok, természetesen nem egyedül, itt van az ő nagy tesója is, fiú, jó, értettem, szia.
- Haza kell menned? - kérdeztem barátságosan rámosolyogva.
- Igen, aggódik értem a testvérem.
- Értem, akkor hazakísérünk, nem engedhetem meg, hogy egyedül menj haza.
- Ez egy jó ötlet Oppa! Addig is tudunk még beszélgetni. Induljunk! - lelkesedett fel Pilsuk.
Csendesen sétálgattunk, és kezdett nagyon ismerős lenni ez az útvonal, amin haladtunk. Mikor lekanyarodtunk a sarkon és megpillantottam a nagykaput, amit már nyitott is ki biztosra vettem, hogy ugyanott lakunk. Hát legalább mi is hazajöttünk és nem kellett plusz kerülőutat tennünk. Ráadásul így még a tervem is összejöhet, miszerint sokszor be tudok majd nézni a kis cukrászdába és talán össze tudok szedni egy aranyos lányt. Megvártam, míg elköszönnek egymástól, még nekem is megköszönte a mai napot. Aranyos kis barátnője van a hugicámnak, aminek nagyon örülök, főleg, hogy még szomszédok is vagyunk. Mikor hazaértünk anya még nem volt otthon, viszont papa rögtön letámadott.
- Végre megérkeztetek, mi tartott ilyen sokáig? - bosszankodott.
- Csak Pilsuk az egyik barátnőjével várt, és hagytam őket kicsit beszélgetni.
- Hát rendben van, viszont drága unokám ideje vacsorát csinálnod, éhes vagyok.
- Igenis nagyapa, máris elkészítem a rament. – mondtam meghajolva, azzal nagyapám sarkon fordult, és magára húzta az ajtót.
Hihetetlen profizmussal mozogtam a konyhában, kivételesen. Még pudingot is csináltam nagy lelkesedésemben. Éppen megterítettem, amikor betoppant anya. Szóltam nagyapának, és közösen megvacsoráztunk, majd eltettük magunkat holnapra. A szobámban egy kicsit még hallgattam zenét, majd elnyomott az álom. Másnap reggel nem volt első két órám, így már nem volt senki sem otthon, amikor felkeltem. Szépen lassan komótosan összekészültem és már indultam is az iskolába a szép tavaszi napsütésben. Egy kicsit lelassítottam, amikor előttem megállt egy közel kétméteres szürke hajú fiú. Lehajolt és egy kis szelet kenyeret adott egy kóbor kiskutyának, megsimogatta a kis buksiját és ment is tovább. Én is odamentem hozzá megsimogatni, ám észrevettem, hogy elhagyta a kitűzőjét. Már messze járt, így nem tudtam volna utolérni se, még az volt a szerencse, hogy egy suliba járunk így majd ott vissza tudom neki adni. Még fel sem mentem az iskola lépcsőjén, amikor barátaim már letámadtak.
- Hallottad, hallottad? Következő hónapban megrendezik a századik jubileumi előadást ééééés végre a modern zenei osztályok tanulói is jelentkezhetnek. Hát nem csodálatos hír? -ugrándozott örömében Jimin.
- Hű ez tényleg nagyszerű. Akkor menjünk és jelentkezzünk közösen. - ajánlottam.
- Én is benne vagyok, de csak akkor, ha én írhatom a zenét. Nincs kedvem a rivaldafényben lenni a színpadon. - mondta Suga, szokásos unott hanggal és arccal.
- Rendben, nekem mindegy, ahogy jónak látod.
- Na, oké megbeszéltük, király, de menjünk, már ha még a válogatóról is elkésünk, akkor semmi esélyünk sem lesz. - kezdte el rángatni a karunkat Jimin, majd sprintelve végig a folyosón, fel az emeletre, meg is érkeztünk, még éppen időben.
Körülnéztem a teremben és rengetegen voltak. Minden osztályból jelentkeztek. Táncosok, színészek, énekesek, technikusok, és még sokan mások, akikre szükség van egy komoly színdarabban. Észrevettem, azt a magas fiút, aki elvesztette a kitűzőjét, így oda is akartam volna menni hozzá, de addigra már bejöttek a tanárok, így nem volt mit tenni, meg kellett várnom az eligazítás végét. Elmondtak minden fontosabb információt, majd mielőtt elengedtek volna minket, alá kellett írnunk egy papírt, hogy a tanári programmal meg tudják nézni a tehetségünket meg minden adatot rólunk, így konkrétan ez alapján fognak dönteni kik is vehetnek majd részt az előadáson. Egész nap koslattam a szürke hajú fiú után, de egyszerűen mindig vagy elkerültem, vagy menni kellett órára. Már éppen kezdtem feladni, amikor a két legjobb barátom felvetett egy jó ötletet.
- Mi lenne, ha elmennénk a fekete lyukba, most fognak fellépni a suli híres rapperei. Lehet ő is odament.
- Ez egy nagyszerű ötlet Suga! Végre bulizhatunk egyet. - lelkesedett az ötlettől Jimin.
Felültünk a buszra és már úton is voltunk a szórakozóhely felé. Mikor megérkeztünk, akkor hihetetlen mód telt ház volt. Ilyen híres lenne ez a banda? És én miért nem hallottam még róla vajon. Hát végül is mindegy, a lényeg hogy meg kell találnom azt a fiút. Hirtelen hatalmas visítás és tapsvihar kerekedett a teremben. Felnéztem a színpadra, és megláttam őt... A magas szürke hajú fiút. Hihetetlen menőn nézett ki, mint egy igazi rapper. Aztán elkezdődött a műsor. Hihetetlen volt, a hangja, a szövege, az a gyorsaság és profizmus, ahogy előadta, egyszerűen hihetetlen volt. Egy igazi rapper szörny. Megvártuk, míg minden vendég elmegy, hogy nyugodtan oda tudjam adni neki a kitűzőjét. Éppen a cipőjét kötötte be a színfalak mögött.
- Szia! - köszöntem neki illedelmesen.
- Hm? Mit akarsz? Autogramot? Vagy egy közös képet? Bocs, de ehhez most nincs kedvem, meg nem is érek rá. - mekkora arca van ennek...Szörnyű személyiség.
- Dehogyis. Én, tőled? Na, ne nevettess. Csak a kitűződet akartam odaadni neked. Egyébként meg nem vagy te olyan jó, mint ahogy azt hiszed. - vágtam neki vissza csípőből.
- Óh, igazán? Na, azt majd meglátjuk. Mi is a neved?
- J-Hope.
- Megjegyeztem! Holnap a suliban. - azzal indult is volna, ám én még utána szóltam.
- És téged hogy hívnak?
- Majd megtudod. - aztán intett egyet és eltűnt.
Odakint már vártak rám a fiúk. Haza fele menet elmondtam mindent nekik, hogy mennyire egy beképzelt kis köcsög. Persze ők is egyetértettek velem, így próbáltak kicsit lenyugtatni, nehogy így lássanak otthon. Sikeresen lenyugodtam mire hazaértem, így mosolygósan léptem be az ajtón, köszöntve a családomat. Elújságoltam nekik a nagy hírt, miszerint ha minden jól alakul, akkor fel fogok lépni az előadáson. Mindenki nagyon örült neki, még nagyapa is, hiszen így bebizonyítanám neki is, hogy elértem valamit. Így azonnal neki kezdtem komponálni egy jó erős hangzást és hozzá egy ütős kis szöveget. Igen, az a kis öntelt alak ihletett meg, így volt mit írnom az biztos. Reggel nagy elszántsággal indultam az iskola felé, hiszen biztos voltam benne, hogy bekerülök az előadásra. Aztán szembejött velem egy hatalmas nagy plakát az iskolafalon, ahol minden diák és tanár tökéletesen láthatja. Engem J-Hopeot kihívtak egy rap csatára holnap délután háromkor a suli udvaron. A végén ez állt: " Megjegyeztem! Rapmonster!" Egyáltalán nem tévedtem tegnap az előadásán tényleg szörny. Óh, jaj, én és az a nagy szám.
- Hyung hyung! - rohant hozzám fiatalabb barátom.
- Láttam Jimin. Vaknak kellene ahhoz lennem, hogy ezt ne tudjam kiszúrni. - sóhajtottam.
- Most mit fogsz csinálni?
- Mégis mit csinálhatnék? Természetesen elfogadom a kihívást. Nem vagyok én nyápic, hogy megfutamodjak. Gyere, menjünk és nézzük meg bekerültünk- e erre az előadásra.
Ahogy sejtettem, mind a hármunknak sikerült. Olyan boldog voltam, aztán megláttam, hogy a Szörnynek is sikerült. Na, igen, gondolhattam volna. Mindenesetre meg kell keresnem, és elmondani neki, hogy elfogadom a kihívást. Miután megtudtam merre van a törzshelyük, kopogás nélkül berontottam.
- Hát te? Megijedtél? - megint az az idegesítő önelégült vigyorával nézett rám.
- Épp ellenkezőleg. Teljesen felpörögtem és elfogadom! Holnap háromkor ott leszek! - azzal egy hatalmas csattanással becsukódott mögöttem az ajtó.
Egész nap ez járt a fejemben, hogy én most mennyire meg fogom őt leckéztetni a szöveggel, amit tegnap már félig sikerült megírnom. Amint hazaérek be is fejezem. Végre kicsöngettek utolsó óráról, és már rohantam is haza, amikor eleredt az eső. Komolyan mondom, ez szuper, de nem baj, szerencse hogy közel lakok így röpke öt perc alatt haza is tudok futni. Kifulladva értem haza mire nagyapa csak szépen komótosan elém sétált egy esernyővel és a biciklimet lezáró kulcsával.
- Édesanyád most hívott, hogy az eső miatt egy kisebb dugóba keveredett, így nem tud elmenni a húgodért.
- De nagyapa, szakad az eső, és nekem holnap egy fontos... - de belém fojtotta a szót.
- Ne rinyálj, mint egy kislány! Csináld, amire megkértelek, ez a kötelességed! Na, siess.
Hát ez remek, mindjárt megőrülök. Kinek van kedve az esőben biciklizni...ah, majd sietek akkor. Teljes erőmből tekertem oda-vissza. Nyilván csurom vizesen értem haza, mert az ernyő csak útban lett volna, így inkább odaadtam Pilsuknak. Addigra már anya is otthon volt, így gyorsan elküldött a fürdőbe. Nyugodtan belefeküdhettem a kádba, mert még vagy húsz perc volt mire elkészül a vacsi, annyi pont elegendő volt nekem hogy felmelegedjek. Evés után rögtön neki is fogtam befejezni a szöveget, amikor rám jött a tüsszögés. Gyorsan kimentem a konyhába, és vettem be gyógyszert, abban reménykedve hamar hatni fog és nem lesz bajom holnapra. Nagyon reménykedtem benne, de semmit nem értek könyörgő gondolataim. Reggelre egy enyhe harmincnyolc fokos lázzal keltem fel, levegőt alig kaptam a bedugult orromtól, ráadásul majd’ meghaltam, annyira fájt a torkom. Ez az én szerencsém, gondolhattam volna amúgy, hogy nem fog olyan simán menni a verseny, ahogyan én azt elképzeltem. De mivel mondhatni a húgom hibája, hogy érte kellett mennem a zuhogó esőben, megbeszéltem anyával, hogy maradjon ő is itthon és segítsen minél hamarabb kihevernem ezt a megfázást. Nyilván nem tetszett az ötlet egyikőjüknek sem, de nem volt mit tenni, nekem volt igazam, és még nagyapa is mellém állt. Hát igen, a férfiak tartsanak össze, hehe.
- Pilsuuuuuuuuk! - kiabáltam át az egész lakáson az ágyamban feküdve.
- MIVAN?!
- Ne ordibáljál édes lányom, hanem keljél fel a gép elől és menjél a bátyád szobájába. Ebbe a hangzavarba nem tudok koncentrálni. - majd maga után jó erősen be is húzta az ajtaját.
- Mi az? - kérdezte fapofával a küszöbömön állva.
- Ha már kibuliztam, hogy itthon maradj, tedd magad hasznossá, és csináljál nekem jó forró levest, majd egy kis csoki pudingot, de előbb hozz egy kis gyümölcs teát a gyógyszereimmel együtt. - adtam ki a parancsot majd intettem is neki, hogy mehet, csinálja, amire megkértem.
- CH - azzal kiment a konyhába, és a hangokból ítélve tudtam, hogy készíti a kajámat.
Egy óra múlva készen is lett mindennel, amire megkértem, így kimentem a nappaliba TV-t nézni, míg ő felszolgálta nekem az ebédemet. Most az egyszer hercegnek érezhettem magamat. Igazán jól esett kicsit utasítgatni húgomat, ha mindig én megyek érte iskolába, meg vigyázok rá, akkor ez a minimum, amit megtehet nekem pusztán szívességből. Sikeresen megettem mindent, amikor rezegni kezdett a telefonom.
- Haver, merre vagy? Egész nap nem láttunk, és mindjárt kezdődik a verseny. - mondta Suga a telefonba suttogva, iszonyatosan idegesen.
- Basszus már ennyi az idő? Azonnal ott vagyok! - és már rohantam is felvenni a cipőmet meg a  kabátomat.
Annyira elkényelmesedtem, hogy még az időről is elfeledkeztem. Muszáj minél hamarabb odaérnem, jobb, ha sietősre veszem a figurát, nem nagy táv futok, odáig hisz szerencsére az orrom már nincs bedugulva, így kapok levegőt rendesen, és hála a húgomnak már lázam sincs. Mikor odaértem már hatalmas tömeg gyülekezett hátul. Suga is Jimin amint megláttak, rögtön odarohantak hozzám, kétségbeesett arckifejezéssel.
- Azt hittük már sose jössz, miért nem voltál suliban? - kérdezgetett megállás nélkül Jimin.
- Tegnap az eső miatt megfáztam, ezért úgy döntöttem otthon maradok kúrálni magam. Sikeresen persze, ugyanis már semmi bajom. - mosolyodtam el.
- Na, ennek igazán örülünk, most menj középre Rapmonsterhez és kezdjétek el! - tologatott az említett felé Suga.
Mikor megálltam mellette és felnéztem rá, ő csak félmosolyra húzta a száját, és gúnyosan megjegyezte.
- Már kezdtem azt hinni, hogy feladod.
- Azt csak szeretnéd.
Még tegnap megbeszéltük, hogy csak saját szöveget és dallamot adhatunk elő, így egyforma eséllyel fogunk majd indulni. Kő- papír-ollóval döntöttük el, hogy ki fog kezdeni. Sose voltam jó benne, ahogy most sem, így ő kezdhette az előadását. Még nagyon az elején járt, amikor már a nézőtéren mindenki hangos visításba kezdett, hangos tapssal megspékelve. Hihetetlen mekkora rajongótábora van ennek a Szörnynek. Jó, be kell vallanom nekem is nagyon tetszik a stílusa, meg, ahogy előadja és maga a szöveg is nagyon, csak mintha valami hiányozna belőle. Nem tudom mi, de így érzem. Ahogy sejtettem hatalmas nagy ovációt kapott, mindenki állva tapsolt a végén. Hatalmas gombóccal a gyomromban vettem át tőle a mikrofont és mentem fel a színpadra. Hallottam, ahogy mindenki kérdezgeti, mégis ki vagyok én, ebbe a suliba járok-e egyáltalán? Tisztában voltam vele, hogy nem vagyok valami menő diák, na de ennyire? Ez eléggé odaüt az önbecsülésemnek. Körbenéztem és felmértem a reakciójukat, ami egyáltalán nem tetszett. A Szörnyről azonnal elkaptam tekintetem hisz olyan lesújtóan nézett rám, hogy már fájt. Viszont szerencsére megtaláltam az elsősorban két legjobb barátom tekintetét, akik biztattak és velem voltak. Ezért egy nagy levegő után el is kezdtem. Hihetetlen volt mindenki kikerekedett szemmel hallgatott, tapsoltak, éljeneztek sokkal nagyobb hangzavart csaptak most, mint annál az undok vetélytársamnál. Értették a zenémet, élvezték, ahogyan én is. Úgy éreztem sikerült átadnom a gondolataimat és érzéseimet. Elkezdtem rappelni a refrént, amikor hirtelen elcsuklott a hangom. Egyszerűen nem tudtam hangot kiadni ráadásul olyannyira megfájdult a torkom, hogy azt hittem ott ájulok el. Ezt a szégyent, semmi perc alatt az a lelkesedés, ami körülvett hirtelen fújozásba ment át és a tömeg szépen lassan kezdett feloszlani. Én pedig ott álltam egyedül a mikrofont szorongatva. A fiúk rögtön odarohantak hozzám, hogy támogassanak, ami nagyon jól esett, ám az semmin sem változtat, hogy most egy hónapig a csicskása kell, hogy legyek a Szörnynek. Mikor elhaladt előttünk egy pillanatra még visszanézett.
- Ha nem csuklik, el a hangod biztos vagyok benne, hogy te nyertél volna. Óh és szeretek a tetőn kávézni reggelente. Két cukorral kérem. Akkor holnap. - azzal el is ment.
- Hogy lehet valaki ennyire önelégült kis mfrjigvj,!!!!! Mindjárt felrobbanok! Khm jaj, a torkom. - toporzékoltam.
- Nyugi, ő is megmondta, hogy te nyertél volna. Simán lealáztad látszott a tömegen is mennyire tetszettél nekik. Ez a kis baleset meg... ha gondolod, leszek én is a csicskása.
- Nagyon kedves vagy Jimin, de azt nem hagyhatom, elviselem a vereséget. Tisztességes volt a verseny.
Majd elváltak útjaink és hazaindultam. Mikor kinyitottam a főkaput hangos kacagás csapott meg. A húgom és kis barátnője ott beszélgettek a házunk előtt.
- Na, nyertél legalább?
- Nem, mert miattad megfájdult a torkom és elcsuklott a hangom.
- Akkor semmi értelme nem volt egész nap csicskáztatnod.
- Hé, ne veszekedjetek. Képzeljétek az én bátyám is szeret énekelni, egy igazi rapper. - húgom barátnőjének csillogott a szeme miközben ezt mondta.
De, ahogy jobban belegondolok, eddig még sosem láttam a tesóját. Biztos olyan otthonülő típus, vagy éjszakai bagoly. Ki tudja, mindenesetre én bementem a házba egyenesen a szobámba és belehuppantam az ágyamba. Észre sem vettem, de bealudtam, így ahogy tegnap lefeküdtem ugyan abban a pózban keltem is fel. Már előre fájt a mai nap, mert tudtam, ma kezdődik el életem legrosszabb hónapja. Elindultam hát az iskolába, amikor megláttam az előttem sétáló Szörnyet. Úgy tűnik, közel lakhatunk egymáshoz, ha mindig egy útvonalon megyünk. Már megint megállt annál az aranyos kiskutyánál. Ezúttal egy nagy húst hagyott ott, majd továbbment. Nem lehet ő annyira gonosz, mint ahogy azt mutatja, Ha egy kutyával így bánik, akkor nem lehet rossz ember. De akkor velem miért viselkedik így? Megvettem neki a kávéját pontosan két cukorral, ahogy kérte, még a tetőre is felcsámpáztam miatta. Erre fel visszanyomja a kezembe, hogy ő ezt nem issza meg, mert kihűlt.
- Hol nem szarom én le, hogy milyen hőmérsékletű a rohadt kávéd. Inkább fizesd ki.
- A csicskásom vagy. És momentán a pénztárcám is.
- Hogy lehetsz ennyire gyökér basszus! Remélem, ha vége lesz, ennek a hónapnak soha többé nem kell majd találkoznunk. - majd mérgemben eldobtam az innivalót és lerohantam a termünkbe.
Annyira idegesít ez az ember, hihetetlen. Megkezdődött az óra, majd a hangosbemondóba megszólalt a rendezőnek a hangja, aki arra kért engem és a Szörnyet, hogy óra után mindenképp menjünk be az irodájába. Na, most vagy bajban vagyunk, vagy valamelyikünket ki akar rakni, vagy bele se merek gondolni, hogy mit, tervezhet. Elmentem az irodába, ahol már ott volt a Szörny is. Leültem a mellette lévő székre, és vártam az ítéletet. Nos, mint kiderült látta a mi kis versenyünket tegnap és úgy gondolta mindketten nagyon tehetségesek vagyunk. Ezért megkért minket, hogy KÖZÖSEN, EGYÜTT írjuk meg a főcímdalát az előadásnak. Hát ez szuper, nem csak a csicskása lettem, de még rá is vagyok utalva valamilyen formában. Telefonszámot cseréltünk és mondta, hogy majd hív, ha neki jó lesz egy időpont és majd nála találkozunk, ahol meg tudjuk beszélni a részleteket. Szar érzés az ilyen, de el kell viselnem. Másnap reggel mikor kiléptem az ajtón hallottam csukódni a szomszédunkét is. Megörültem neki, hogy most végre láthatom a szomszéd srácot is. Odaugrottam és már készültem is volna bemutatkozni, amikor megláttam Rapmonstert.
- Óh, nahát, milyen jó kisfiú vagy, elém jöttél? Ennek örömére akkor viheted is a táskámat.
- Te vagy a cuki szomszéd kislánynak a bátyja? Ezt nem hiszem el.
- Oh, szomszédok vagyunk? Hát ez állati így még jobban fogok szórakozni. - majd egy gonosz kacaj után megindult az iskolába, én meg loholtam utána a nehéz táskájával, mint egy kiskutya.
Már három hét eltelt a versenyünk óta, és az óta minden alkalmat megragadott, amivel csak bosszantani és csicskáztatni tudott. Ám a mi közös kis projektünk miatt ugye össze kellett járnunk, és sok időt töltöttünk ketten. Egyre több dolgot tudtunk meg egymásról, és igazából már olyan közel kerültünk egymáshoz, mintha évek óta barátok lettünk volna. Igazság szerint tényleg aranyos, csak nem tudja kifejezni az érzéseit, ezért ilyen kis köcsög általában. Volt pár húzós pillanatunk mikor pl. szemeztünk vagy egy percig....Meg amikor a dallamot csináltuk, akkor közel ért az arcunk... Olyankor hirtelen felgyorsult a szívverésem és éreztem, ahogy elvörösödök. Naaaa az para volt. De szerencsére nem sokszor fordult elő ilyen „meleg” helyzet.
Elérkezett az utolsó nap ebben a hónapban. Ez volt az utolsó napom, amivel tisztában is volt Rapmonster, így nagyon durván kihasználta a helyzetét. Ki kellett takarítanom a törzshelyüket, utána helyette kellett megcsinálnom a beadandóját, illetve még a büntetésére kiszabott munkát is velem csináltatta meg. Úgy gondoltam este még benézek a suli tánctermébe gyakorolni kicsit, mert imádok táncolni. De egy két mozdulat után muszáj voltam leülnöm, úgy elfáradtam. Hirtelen nyílni kezdett az ajtó.
- Elnézést tanár úr, máris megyek haza. - mondtam álmos hangon.
- J-Hope, jól vagy?
- Hm? Rapmonszter? Te meg mit keresel itt? - néztem rá nagy szemekkel, amik a meglepődéstől kikerekedtek.
- Észrevettem, hogy ég a lámpa idebent, ezért bejöttem. - megfogta az egyik kezem és felhúzott.
- Ah, értem. Tudod én csak táncolni próbáltam, de túlfáradt vagyok, ezért nem igazán megy.
- Ne haragudj, hogy ilyen gonosz voltam. Igazából én nagyon bírlak. - kezdte el dörzsölni a tarkóját.
- Óh, hát… izé… köszi. Te is jó fej vagy. Szeretnéd, hogy mutassak pár tánclépést? - tereltem el a  témát gyorsan.
- Nem igazán tudok táncolni. Mi lenne, ha elénekelném a közös dalunkat, és te közben táncolnál rá.
- Rendben benne vagyok. – mosolyogtam, és hirtelen már nem is éreztem magam annyira fáradtnak.
Már egy órája próbálhattunk, amikor izzadtan estünk össze a táncteremben. Nagyon jól éreztük magunkat, és elképesztő volt mennyire összeillet a hangja az én táncolásommal. Teljesen összekapcsolódtunk a zene által, hihetetlen érzés volt. Rá néztem, és ahogy lecseppent egy izzadságcsepp a nyakán egészen a kulcscsontjáig, teljesen beleborzongtam. Nagyon szexinek találtam. Várjunk csak, én most mikre gondolok? Egy izzadt fiútól lázba jövök? Na neee. És de. Nem bírom levenni a szemem róla annyira jól, néz kis és és szexi, ah, nem bírom. Beleharaptam az alsó ajkamba és pont akkor nézett rám. Látszott rajta, ahogy meglepődött kicsit a reakciómon, de nem zavarta. Inkább csábosan elmosolyodott és közelebb mászott hozzám. Ahogy közeledett a keze megcsúszott a vizes parkettán, így elvesztve az egyensúlyát így ennek következtében rám esett. Ott feküdtem a földön alatta, egy olyan fiú alatt, akit mélyen megvetettem és utáltam. Akit soha többé nem akartam látni most még is... le sem tudtam venni róla a szememet. Összenéztünk és abban a pillanatban megcsókolt. Mohón faltuk egymást, majd utat engedtünk nyelveinknek. Testünk még jobban felhevült a hirtelen jött érzéstől és nem akartuk abbahagyni, majd hirtelen elvált tőlem, én pedig ösztönösen kaptam volna szája után.
- Na, mi az még sem vagy fáradt? - lihegett.
- Hirtelen felszabadult bennem egy kis adrenalin meg... más is kezd elszabadulni. - pillantottam nadrágomra, ami már kezdett dudorodni, és nem volt kényelmes érzés.
- Akkor ezen tudok segíteni. - kacsintott rám, majd elkezdte kikapcsolni az övem.
Lassan kigombolta a nadrágom, és a boxerommal együtt lehúzta azt. Ahogy ott feküdtem, és ő méregetett, teljesen elvörösödtem, ezért arcom elé tettem a kezemet, hogy valamennyire eltakarjam az arcomat és vele a zavaromat. De Rapmonszter megfogta a két csuklóm, adott egy pici puszit a homlokomra, majd lesimított nemességemre, amitől teljesen megremegtem. Aztán… a szájába vett. De nem, ám úgy ahogy a lányok csinálták, hogy a hegyét kezdték nyalogatni meg minden, ő teljes egészében bekapott és éreztem a torka kezdetét. Hirtelen érzés volt, ezért elkezdtem kapkodni a levegőt, majd pár gyorsabb mozdulat után kezébe élveztem. Egyáltalán nem zavartatta magát, inkább felállt a földről, levetkőzött, majd a maradék ruhadarabomat is levette rólam érzékien. Magához ölelt, és egy elmélyült csókba kezdtünk, aminek az lett az eredménye, hogy jócskán megszaporodott a nyálunk. Hirtelen bedugta a szájamba két ujját, még mindig szorosan ölelve engem, aztán elkezdett tágítani. Könny szökött a szemembe a fájdalomtól, ám Monster másik kezével lesimított farkamra, és elkezdte finomat harapdálni a nyakamat, ezzel is enyhítve ezt a szörnyű érzést. Nem kellett sokat várni, elkezdtem nyögdécselni így ezt annak a jelének vette, hogy eléggé kitágultam. A tükör előtti kis tartó rúdra nyomott, majd bejáratomhoz igazodott, és betette méretes farkát.
- Ahh milyen jó érzés, hmm.
- Ra-rap...Monsterrrhhh. - nyögtem nevét, picit könnyes szemmel, de élvezettel.
- Monddh mit szeretnélh?
- Kérlekhhm-mozoghjh.
És szépen lassan megtette, amire kértem. Aztán ugyan ilyen tempóban egyre erőteljesebbeket lökött. Már így is készen voltam az érzéstől, de ő csak tovább fokozta az egészet. Hol felgyorsított, hol lelassított. Aztán egyszer csak elakadt a lélegzetem és egy hatalmasat nyögtem, minek hatására Monster megállt.
- Neh neh neh neh hogy mosth itth hagydh abbah folytasd haaaah!
Aztán ugyan abban a szögben, gyorsaságban, erősségben, megint eltalálta azt a pontot. Onnantól még párszor elérte gyönyör központomat, és együtt élveztünk el. Szembe fordított magával, én pedig erőtlenül a karjaiba zuhantam az élvezettől remegve még mindig.
Egy kicsit még ott maradtunk a gyakorló teremben, egymás karjaiban, összebújva. Aztán elindultunk haza kézen fogva, hiszen nem kellett attól tartanunk, hogy bárki észrevesz minket az éjszaka közepén. Meg akarta várni, míg bemegyek, ám nekem jobb ötletem támadt, hiszen nem kelthettem fel nagyapáékat, ráadásul nagyfiú vagyok, nem aggódnak értem. Majd küldök egy SMS-t anyának, hogy hol vagyok.
- Mi az nem mész be? - kérdezte félrebillentve fejét, mert látta rajtam a hezitálást.
- Nem szívesen kelteném fel a családomat... Ti meg amúgy is egyedül laktok a házban a húgoddal, aki most nálunk alszik az én tesómmal. - mosolyodtam el hátha leesik neki, mire is célozgatok.
- Milyen kis ragaszkodó kutyus vagy te. - nevetett miközben megsimogatta a fejemet, majd megfogta a kezemet, és felmentünk a szobájába aludni.
Nagy franciaágya volt, rugós matraccal, pihe-puha takaróval. Ám én mégis szorosan hozzábújtam, fejemet nyakába fúrtam, ő pedig átölelt engem jó szorosan, és úgy merültünk álomba. Az éjszaka közepén egyszer felkeltem, és ahogy ránéztem az alvó Szörnyre, aki nem tűnt olyan ijesztőnek, mint a legelején. Ma reggel még azt kívántam bárcsak vége lenne ennek az egésznek, és elfelejthetném ezt a hónapot. De nem akarom, mert most ismertem meg az igazi énjét, hogy milyen is valójában. Amit a legelején mutatott nekem, az csak álca volt, hogy elrejtse a valódi érzelmeit, Viszont amióta velem találkozott, minden megváltozott lassan, fokozatosan. Megnyíltunk egymás előtt és egymásba szerettünk. Minden kezdet nehéz, de az eredmény valami csodálatos.

(Nos ez az első Yaoim amit írok, mert ugye eddig csak fordítottam, De most megpróbálkoztam ezzel is :D Remélem tetszett és írjátok meg kommentbe nyugodtan véleményeteket. :D )


(Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Levélküldés --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )