A főnök [EXTRA] 21. rész: JinKook

Szóval a Wattpadon őket szavaztátok meg extra résznek, ezért az ő kapcsolatukról írnék egy keveset. Nem 18+, de szerintem nagyon jó lett. Kicsi fluff is van benne, de inkább próbál megmaradni valóságosnak a sztori. Persze eltekintve attól, hogy hibrides :D

Figyelmeztetések: JinKook, boyslove, oneshot, 8900 szó!


– Jó estét! Nyitva vannak még? – nyitotta be a nyúl hibrid Jungkook egyik este egy kávézóba, mely útjába esett hazafele.
– Jó estét! Igen, még néhány percig – válaszolt a pultban ácsorgó öregúr, miközben egy fiatalabb már az asztalra felpakolt székek alatt sepregetett.
– Akkor szeretnék kérni egy forró csokit – tipegett oda a pénztárhoz, miközben letekerte nyakáról a sálat. Hideg volt már, az ősz végén jártunk, ezért rendesen felöltözött, amivel a nyúl vonásait is jól eltakarhatta, így senki sem látta, hogy óriási fülek erednek hajszálai közül.
– Kicsit, nagyot?
– Nagyot szeretnék – bányászta elő táskájából a pénztárcáját, miközben az eladó bepötyögte a gépbe az összeget.
Melengette hideg ujjait, míg várt a forró italra, és nézelődött. Kellemes kis helynek tűnt a kávézó és úgy gondolta, biztosan jó hangulatú amikor éppen nem zárás előtt állnak néhány perccel. Megfontolta, hogy benéz máskor is, de nem szeretett emberek közé menni, így ez nem tűnt túlságosan esélyesnek. Picit gondolkozott, majd a bejárat apró csengője megzavarta. Három kicsit sem szimpatikus férfi lépett be rajta miközben Jungkook végre megkapta rendelését és egy kis jótanácsot is mellé.
– Késő van már fiú, menned kéne haza, nem? – súgta halkan neki az idős férfi, ki azonnal visszasietett a pénztárhoz.
A fiatalabb is visszament a pult mögé, pedig nem tűnt úgy, mint aki végzett a dolgával. Bár nem is csoda, ezektől a vendégektől Jungkook is inkább menekült volna, mert már a kisugárzásuk is félelmet keltett benne.
– Köszönöm – markolta fel a forró papírpoharat, majd elslisszolt a három férfi mellett.
Ám mielőtt még elhagyta volna a boltot elcsípte a beszélgetés elejét, mely kíváncsivá tette. Nem is hagyta teljesen becsukódni az üvegajtót, melyen nem igazán lehetett már kilátni a sötétség miatt. Inkább csak befele, amit ki is használt. Nem számított annak a bátor személyiségnek, így magán is meglepődött, hogy nem folytatta útját a biztonságot nyújtó otthon felé.
– Na jól ment az üzlet? – szólalt meg az egyik férfi.
– Szokásos – válaszolt az idősebb.
– Akkor biztosan van elég pénzed, hogy fizess.
– Én csak a Kim családnak fizetek.
– Tőlük most senki sincs itt, szóval kénytelen leszel nekünk fizetni.
– Ezt velük beszéljétek meg, már mondtam.
– Bátor vagy öreg – folytatta ugyanaz a férfi. – De ezúttal nem megyek el üres kézzel. Vagy ideadod magad, vagy elveszem én. Esetleg kell egy kis ösztönzés? – fenyegette meg az eladót az idegen, mire Jungkook azonnal döntött és inkább útnak indult.
Legszívesebben hazament volna, mintha semmit sem hallott vagy látott volna, de a lelkiismerete nem hagyta csak így távozni. Vissza akart menni, megvédeni az öreget, ám ahhoz túlságosan gyenge és gyáva volt. Mit is kezdhetett volna ő három nagydarab idegen ellen, akik valószínűleg maffia tagok? Még belekeveredett volna valami olyanba, ami miatt az életével fizethetne egy napon. De segíteni akart, valahogy közbelépni és megmenteni az öreget. Előkapta telefonját, hogy majd a rendőrségtől kér segítséget, viszont mikor a csokiba kortyolva felnézett, megpillantott egy fegyveres férfit. Rejtve volt a pisztolya a kabátja alatt, csak azért szúra ki Kook, mert éppen nyújtózkodott a magas idegen, hogy elvegye a már kifizetett ételt az utcai árustól. Jungkook egyből zsebre vágta mobilját és lendületesen megindult felé. Nem törődött nagyon semmivel, még egy picit az udvariasságot is elfelejtette, annyira kapkodott.
– Biztosúr, segítenie kell! – kapta el a férfi karját, ki láthatóan meglepődött a történésektől.
– Ömm... Én nem-
– A közeli kávézóban furcsa alakok fenyegették a bácsit. El akarják venni a pénzét! Segítenie kell! – szakította félbe őt Jungkook.
– Oh! – döbbent le újból a rendőr.
– Melyik kávézó? – bukkant fel mögüle egy másik pasas, akit Jungkook azonnal a rendőr társának titulált.
– Elvezetem magukat oda, csak siessenek! – húzta magával a már elkapott fegyverest, hogy biztosan kövessék őt.
Nem sokat sétált Jungkook, ezért néhány pillanattal később már alig egy méterre álltak mind a hárman annak a bizonyos kávézónak a bejáratától.
– Most már elmehetsz, innentől elintézzük – nyugtatta őt kedves hangon az első rendőr, akit kiszúrt.
– De nincs szükségük a vallomásomra?
– Elég az itt dolgozóké, te ne keveredj bele! – indultak befele a rendőrök. – És köszönjük a segítséget! – hagyták ott Jungkookot az utcán.
Ám Kook nem akart elmenni. Kíváncsi volt, mi lesz a helyzetből, ezért félig az arcára tekerve sálját vegyült el a tömegben a kávézó körül, hogy nehogy felismerjék azok, akik zaklatták az eladót. Nem tartott sokáig, a három férfi kilépett az üvegajtón, majd láthatóan rosszkedvűen sietve távoztak. Jungkook nem értette a helyzetet. Nem kellett volna letartóztatni őket? Még hívni rendőröket, felvenni a vallomásokat és bevinni őket legalább egy éjszakára? Összezavarodott kicsit, ám mivel a félelmetes pasik már távoztak, visszamerészkedett a kávézóba, ahol meglepetés fogadta. A két férfi a pultnál állt, akitől pedig először kért segítséget, a magasabb, éppen ruháját igazgatta, mintha eltett volna valamit.
– Mondtuk, hogy menj el – morgott a másik pasi, ki azonnal kiszúrta Jungkookot a csengő miatt.
– Miért mentek el az idegenek? Nem kellett volna letartóztatni őket? Törvényt szegtek – értetlenkedett Jungkook.
– Semmi gond – válaszolt a magasabb. – Lerendeztük, mivel pedig bizonyíték nincs, mást nem tehettünk – mosolygott halványan. – Jó pihenést! – köszönt el a tulajtól, majd a kijárat felé indult. – Jó éjszakát! – haladtak el Jungkook mellett, ki még mindig nem értett semmit.
– Te szóltál nekik? – érdeklődött az idős férfi, miután távozott a két fegyveres ember.
– Igen. Telefonon akartam szólni a rendőröknek, de aztán megláttam a két civil ruhásat az utcán és inkább nekik szóltam.
– Ők nem rendőrök, fiú.
– Mi? – lepődött meg Kook. – Dehát... fegyvert hordanak.
– Igen, mert ők a helyi maffia emberei – fonta össze karját mellkasa előtt az idős férfi, miközben a fiatalabb folytatta a sepregetést.
– Micsoda?! – döbbent le Jungkook.
– Nem baj, nem tudhattad. Végül is segítettél, így nem gond. De legközelebb maradj ki ebből! Megütheted a bokádat, ha ennyire belefolysz a dolgokba.
– Sajnálom... Tényleg azt hittem, rendőrök – szomorodott el Jungkook. Tehát valóban tényleg nincs a környéken egy olyan ember se, aki a törvényt szolgálná.
– Már mindegy. Most már viszont tényleg menj haza! Zárunk.
– Rendben... Köszönöm a csokit, finom volt – fordult ki a kávézóból Jungkook.
– Egészségedre!

Jungkookot lesújtotta az információ, miszerint a fegyveres pasik nem rendőrök voltak. Nem gondolta volna, hogy ennyi rossz alak mászkál este arra fele, amerre ő hazasétált. Bár nem is sokszor hagyta el ilyenkor már a lakását. Többnyire ebben az időben indította az esti streamet, vagy már rég egy videójáték hivatalos versenyén játszott. Egyáltalán nem szeretett estefele mászkálni, ez a kis incidens pedig csak megerősítette abban, hogy többet ne vállaljon el olyan forgatást, ami naplemente előtt nem ér véget. Vagy... egyáltalán ne vállaljon el semmit, mivel a város pont olyan veszélyes, ahogyan anno szülei mondták. Bár sokszor kerített jó kis sztorit egy-egy streamhez, melyet nézőinek elmesélt, a kockázat mégis minden alkalommal nagyobb volt, mint a haszon. Persze ez a kis maffiás történet tuti feldobta volna a következő adását, ám hogyan is mesélhette volna el ezt az interneten? Ha csak egy szót is ejtett volna ezzel kapcsolatban lehet, a következő nap nem lett volna stream se. Ezt nem kockáztathatta meg, így inkább úgy ült be a kamera elé, hogy nem történt semmi a hazavezető úton. Csak a forgatásról mesélt a nézőinek, meg válaszolt egy-két kérdésre, de a kávézóban történtekről meg sem mukkant. Jobbnak látta csendben maradni, annak ellenére, hogy mennyire el akarta mesélni ezt valaki másnak.Csupán a forró csokiról esett egy kisebb szó, a forgatásról és arról, hogy nem sok kedve van esténként az utcán mászkálni, majd már játszott is, ahogyan megígérte.

Szerencséjére egyetlen egy korábban megbeszélt felvétel sem akadt a közeljövőre nézve, így nem kellett lemondania semmit, azonban elég sok nézője akadt ahhoz, hogy hamarosan újból felkérjék valami kis szereplésre, vagy rendezvényen való megjelenésre. Nem szívesen ment tömegbe és beszélt sok ember előtt, mivel nehezen birkózott meg a szociális fóbiájával, de olykor sikerült ezen felülkerekednie. Ez nagy szó volt, hiszen Jungkook egy volt azon kevés hibrid streamerek közül, akiket ennyien követtek és akik ilyen nagy sikernek örvendtek, mint ő. Pont ez volt az oka, amiért néha mégis kimozdult, de az éjszakai hazamenetel már sokkal nagyobb félelme lett, mint eddig. Ezért próbálta a legközelebbi megjelenését is úgy szervezni, hogy még naplemente előtt visszatérjen kis menedékébe. Reggel indult, mivel még az iskolások nagy tömege előtt szerette volna leforgatni a promó videóját. Már az odavezető úton is vett fel anyagot a reklámhoz, viszont csak a fogadás pillanatában üzemelte be tartósan is kameráját. A szokásos köröket végigjárta, beszélt a tulajjal, megtudott néhány számadatot és különlegességet is a helyről, amikről természetesen felvétel is készült, majd beült az egyik számítógép elé. Onnan folytatta a promó videó további felvételét. Számítógép, periféria, programok, internet, minden, ami csak fontos egy ilyen helyen, mialatt kezdtek befele szállingózni az emberek, akik szintén filmezni, játszani, vagy chatelni akartak a neten. Egy idő után pont emiatt váltott Kook és inkább a gép képernyőjét kezdte felvenni, hogy amit mond, arról tudjon is bizonyítékot mutatni. Így lett tökéletes minden alkalommal a promó videója, amiért persze nem kis pénzeket kért el. Ám ekkor már nem készült ő róla videó, sem a környezetéről, viszont az idő csak úgy repült, mivel semmi másra nem figyelt. Hamarosan megéhezett, végül pedig a géptől is fel kellett állnia kicsit. Már elég sokan voltak a kávézóban és hamarosan az iskolások ideje is eljött, így közeledett a távozás pillanata, annak ellenére, hogy egészen jól érezte magát. Ám egy tényező hamar meggyőzte afelől, hogy ideje menni. Amint visszatért a mosdóból és sebtében körbepillantott a teremben, ismerős alakot fedezett fel. Meg is torpant ott, ahol volt, majd figyelni kezdte a magas férfit. Az egyik volt azok közül akiket zsarunak nézett, melytől elszorult a torka. Hiába nem bántották, mégsem volt tanácsos ilyen emberek közelében lógni, főleg nem többször egymás után. Reménykedett benne, hogy elmegy és ő is távozhat feltűnés nélkül, azonban a férfi a gépek felé vette útját, miután beszélt a recepciós lánnyal. Arra sétált, amerre Jungkook cuccai is voltak, de szerencsére közvetlenül mellette nem akadt szabad gép. Ennyit legalább megúszott, ő azonban ettől függetlenül minél hamarabb távozni szeretett volna. Feltűnés nélkül próbált visszatérni a helyéhez, majd összeszedni a cuccait, hogy sebtében távozhasson. Szerencsére sikerrel járt és egy gyors elköszönés után már úton volt hazafele. Felszabadult amint kilépett az utcára. Teljesen le is nyugodott mire hazaért, azonban mikor este keresni kezdte egyik cuccát és azt nem találva elgondolkozott, hová is tehette rájött, hogy otthagyta a gépnél. Nem figyelt eléggé, így vissza kellett majd mennie valamikor, egy másik napon, ami már ebben a pillanatban frusztrálni kezdte.

Semmi kedve nem volt hozzá, ez az esti streamen is látszott, de nem azért, mert baj lett volna a hellyel, vagy az ott dolgozókkal, hanem mert félt, újból összefut majd azzal az idegen maffiózóval. Nem akarta megkockáztatni, hogy felismerik majd, ám ahhoz túlságosan drága holmiról volt szó, hogy postán kérje vissza, ezért kénytelen volt egyik nap visszatérni a kávézóba. Jól beöltözött, ahogyan szokott, hiszen az utcán nem szerette mutogatni hibrid vonásait, viszont most ismeretlennek akart megmaradni a többi ember előtt is, mely még precízebb álcát eredményezett. Csak szeme látszott ki, még a recepciós lány sem ismerte fel elsőre, így kicsit ki kellett bugyolálnia fejét a sok ruha közül, mikor mellé lépett az a férfi, akitől annyira ódzkodott. Amint felismerte, összerezzent. Nem mert visszapillantani rá, kerülte a tekintetét, még sunyin egyet arrébb is lépett, míg a holmijára várt, azonban az mégis megszólította.
– Olyan ismerős vagy nekem. Találkoztunk már? – érdeklődött, maffiózóhoz képest lágy hangon.
– Tessék? Tőlem kérdezi? – pillantott ki félve sálja alól Jungkook, ki majd megsült a rengeteg ruhában, de nem akart jobbam levetkőzni.
– Igen. Olyan... ismerős vagy – szűkültek össze a férfi szemei, miközben félig a pulton támaszkodott.
– Nekem ön nem ismerős.
– Még a hangod is. Biztos találkoztunk már valahol, csak nem tudom, hol – mosolyodott el. Ha Jungkook nem tudta volna, hogy maffiózó, akkor ezek alapján eszébe sem jutott volna.
– Nem sokat mozdulok ki, biztos összekever valakivel – pillantott a lány után, ki meglepően rég eltűnt már.
– Jó a memóriám, tuti találkoztunk már, csak lehet, rövid időre – hallgatott el, míg gondolkozott, majd végre felbukkant a recepciós, akire Jungkook várt.
– Meg is van. Kis dobozba berakta a főnök, hogy ne tűnjön el – adta vissza Kooknak a holmiját.
– Köszönöm, viszlát! – szívódott fel azonnal.
Senkivel sem akart beszélgetni, sem a lánnyal, sem a férfival, azt pedig végképp nem szerette volna, hogy az elmondja a kis maffiózónak, ki is ő, ezért amint tudott, lelépett. Rohant haza, mialatt végig attól rettegett, követi őt az a magas pasi. Csak akkor nyugodott meg, mikor leült a székébe és kicsit kifújta magát. Elhatározta, hogy most sokáig nem fog kimozdulni, bármi is legyen, majd ahogyan kezdett máson gondolkozni, munkához fogott.

Videókat posztolt, streamelt tovább és játszott, mint korábban. Lassan teltek a napok, ő pedig visszatért a szokásos napirendjéhez, melyben alig hagyta el lakását, hiszen ott mindene megvolt.  Végezte a hobbiját, ami egyben munkája is volt és hamarosan meg is feledkezett a férfiról. Nem jutott eszébe, hiszen hetekig nem futott össze vele, hála annak, hogy milyen ritkán mozdult ki, miközben egyre jobban alakultak Jungkook dolgai, leszámítva néhány rosszindulatú embert, akiket azonnal kitiltott, ahogyan szokta, és egy-két őrültebb rajongót.
– Van-e barátnőm? – olvasta Kook a chatet két meccs között. – Nincs – nézett a kamerába. – De ezt majdnem mindennap megkérdezitek – tért vissza az üzenetekhez. – Fiúm sincs... Állatom sincs, arra itt vagyok magamnak – vigyorgott újból a kis kamerába, miközben nyuszifüleit mozgatta. – Holnap lesz battleroyal nap, ma nem. Ma nem is akarok játszani semmi olyannal, elég lesz nekem holnap az egész nap – tért vissza a meccshez, mely éppen kezdődött, emiatt pedig alig figyelt a chatre. Csak az adományokat és a feliratkozásokat olvasta be, de ezeket is csupán akkor, mikor akadt ideje rá. Ám ezúttal megtorpant a meccs közepén, mikor olyan hatalmas összeg érkezett, mely eddig még soha. Nem fogta fel hirtelen, mi is történt. Azt hitte, elromlott a gép, de ahogyan a chatre tévedt a szeme látta, hogy nem. Tényleg annyi pénzt kapott valakitől, mint amennyit jelzett a program. – Mi? – szólalt meg néhány pillanat múlva. Már nem érdekelte a játék, az adománnyal kezdett foglalkozni. – Ez most komoly? Mi a fene! – ellenőrizte vissza az értesítést, miközben a nézőszám hirtelen megduplázódott, a chat felrobbant, ő maga pedig tátott szájjal nézte a képernyőt. – Mi... Ömm... – próbált valami értelmeset mondani, mely nagyon nehezen sikerült csak. – Köszönöm szépen, JKEomma92!... Asszem most vége már a streamnek srácok. De holnap jövök. Kösz mindenkinek, aki itt volt és küldött adományt vagy feliratkozott. Sziasztok! – nyomta ki gyorsan a streamet.
Azonnal írt egy üzenetet az említett személynek, hogy inkább visszaküldi ezt a pénzt, mert nem akarja, hogy baj legyen belőle, de nagyra értékeli a támogatást, azonban olyan választ kapott, amire nem számított.

JKEomma92: Ne küld vissza! Van pénzem. Csak egy találkozót kérek tőled cserébe.
BabyBunJK: Sajnálom, személyes külön találkozóra nincs lehetőség. De megyek majd rendezvényre, ott tudsz velem találkozni.
JKEomma92: És ha küldök még ennyit? Akkor találkozol velem? Nyilvános helyen, csak egy kávé. Nem követlek haza, semmi ilyesmi, csak egy találkozó.
BabyBunJK: Ez nem a pénztől függ, csak nem kivételezek senkivel. Kedves tőled nagyon, de nem kell ennyi pénz, köszönöm. Visszaküldöm mindet.
JKEomma92: Ne! Csak egy kávé és többet nem zaklatlak. Egyik nap, amikor neked jó, ahol neked jó. Nem mondom el senkinek, nem kerül ki sehova. Emberek és kamerák előtt leszünk. Nem érek hozzád sem, nem követlek, akkor mész el, amikor akarsz. Kérlek! Csak ez az egy.
BabyBunJK: ... Jó. De nem tudhat róla senki, mert akkor balhé lesz.
JKEomma92: Hálás vagyok érte. :) Szóval, mikor, hol?
BabyBunJK: A Blind Alley Cheongpadongban. Fél tizenkettőkor nyitnak. Pénteken délben esetleg?
JKEomma92: Tökéletes. Ott várlak majd.
BabyBunJK: Rendben. De többet ilyen nem lesz. Nem csinálok ilyesmit.
JKEomma92: Értettem, persze. Köszönöm! Akkor péntek. A pénzt pedig tartsd meg!
BabyBunJK: Oké, köszönöm szépen. Viszont ne küldj többet ennyit. Elég az is, ha feliratkozol.
JKEomma92: Ezt majd megbeszéljük. ;)

Jungkook nehezen, de belement a találkozóba. Sok veszélyt rejtette magában az ilyesmi, hiszen a megszállott rajongók veszélyesek mindig, főleg azok, akiknek ennyi pénze és ideje van. Félt is tőle Jungkook, mivel nem az első eset lett volna, hogy egy lány ennyire őrülten próbál a közelébe kerülni. De bízott benne, hogy nem egy izmos, verekedős nőről van most sem szó és lesz ereje elmenekülni, ha bedurvulnak a dolgok. Mindenre számított azon a pénteki napon, hogy megtépik, elveszik a cuccát, megfenyegetik, vagy hazáig követik, csak arra nem, amivel szembesült, miután belépett a kávézóba és körbe nézett. Ugyan a sarokban ült, de azonnal kiszúrta azt a bizonyos maffiózó férfit. Elgondolkozott, hogy vajon ő áll-e a felhasználónév mögött, azonban mivel az nem nézett fel telefonjáról, Jungkook folytatta az útját. Szokásához mérten nem kávét kért, hanem egy forró csokit, majd előkapva mobilját írt is annak a bizonyos személynek, aki odahívta, hogy megérkezett. Rögtön el is tette a telefonját, mielőtt pedig megkaphatta volna a forró italát ott termett az a magas férfi, ki most még magasabbnak tűnt, mint korábban.
– Forró csoki? – szólt hozzá.
– Igen... – válaszolt félve Kook és nem is mert ránézni, csak elvette a baristától az italát.
– Sajnálom, hogy nem mondtam, kire számíts, de azért remélem, nem szaladsz el sikítva – folytatta, mire Jungkook végre fel mert nézni a szemébe. Jól gondolta, ez a férfi állt a fiók mögött.
– Maga JKEomma?
– Igen. Egyébként Seokjin a nevem és nagyon örülök, hogy eljöttél – mutatkozott be mosolyogva. – A sarokban foglaltam helyet. Ülhetsz belülre, hogy ne melletted mászkáljanak az emberek – ment előre.
Jungkook nem szívesen követte, de kénytelen volt. Nem rohanhatott el, azzal gyanút keltett volna Seokjinben, lehet még fel is dühítette volna, most pedig, hogy már ismerte őt a másik, ez csúnyán is elsülhetett. Görcsölt a gyomra, de muszáj volt leülnie a férfival szemben és kicsit beszélgetnie vele, mielőtt meglógott volna.
– Szóval... mit szeretne? – ült az asztalnál, miközben nem mert felnézni a másikra.
– Csak meg szeretnélek ismerni. De nyugodtan tegezz le. Kettőnk közül te vagy a híresebb és a befolyásosabb.
– Van egy gyakori kérdések menü az oldalamon és videó is van, mit szeretnél még rólam tudni? – ivott bele óvatosan a csokiba.
– Csak egy-két dolgot. De beszélgethetünk is, nekem az is elég... Tudtam, hogy ismerlek valahonnan.
– Hm? – nézett fel egy röpke pillanatra Seokjinre.
– Az internetkávézóban. Te voltál az, aki rendőrnek nézett.
– Igen... De én-én nem tudok semmit rólad. Fogalmam sincs, ki vagy. És n-nem mondtam senkinek semmit az estéről.
– Tudom, nem ezért akartam veled találkozni.
– Akkor elmehetek?
– Ha szeretnél, bármikor, ezt mondtam... Tényleg csak ismerkedni akartam veled. Nincs mitől félned, nem bántalak, főleg azért, mert félig állat vagy. Ez amolyan pajzs, mint a játékokban. Mindentől megvéd téged – keltette fel Jungkook érdeklődését, ki egyre több pillantást vetett a másik felé.
– Tényleg? – szorongatta forró bögréjét.
– Igen.
– Miért akarsz ismerkedni velem? – harapta be alsó ajkát Jungkook.
– Mert aranyos vagy, legalább is szerintem – mosolygott Seokjin. – Már az első pillanatban is az voltál. Nem hittem, hogy még találkozunk, de örülök neki, hogy mégis.
– Sok ember tart cukinak a füleim miatt.
– Nem amiatt. Azokat elsőre nem is láttam... Nem akarod levenni a sapkád? – állt meg egy pillanat Seokjin, mire Jungkook végre a szemeibe nézett. – Elég meleg van idebent.
– Nem szeretem nyilvánosan megmutatni a füleimet – szabadult meg inkább a kabátjától Jungkook.
– A neten mégis mindenki láthatja.
– Az más. Ott nem tudnak hozzám érni, vagy gonoszkodni, mert aki így tesz, azt ki tudom tiltani örökre. Nyilvánosan más a helyzet.
– Megvédelek, ha valaki bántana most – ivott bele kávéjában Seokjin, mely az asztalon ült egy kis csészében.
– De akkor is hallanám. Esetleg hozzám is tudna érni. Nem kockáztatok.
– Rendben, nem erőltetek semmit.
– Amúgy sem tudnál, elmennék.
– Ez igaz... Hogy-hogy elmentél abba az internetkávézóba, ha otthon olyan szuper felszerelésed van? – kezdett kérdezősködni Seokjin.
Annak ellenére, hogy a másik tudta róla, bűnöző, néhány kérdés után és pár perc múlva Jungkook már sokkal felszabadultabban viselkedett vele. Persze nem úgy, mint otthon, ahhoz nem érezte magát elég nagy biztonságban több okból is, de a Seokjinnal szemben tanúsított passzívsága viszonylag gyorsan szerte foszlott.

Elég sokat beszélgettek mindenféléről. Ha Seokjinen múlt volna, még maradtak is volna a kávézóban, de Jungkook nem viselte túl jól a többi embert, ahogyan sohasem. Ő ritkán tartózkodott huzamosabb ideig az otthonán kívül egy ennyire nyílt helyen, ezért hamarosan visszafoghatatlan késztetést érzett, hogy hazainduljon. Seokjin nem követte, nem is akarta hazakísérni, hiszen megígérte, csupán elengedte mindenféle marasztalás nélkül. Pontosan úgy viselkedett, ahogyan mondta, amivel meg is szerezte Jungkook bizalmát. Ugyan még csak egy morzsányi volt, azonban a hibrid már kevésbé félt tőle, mint korábban. Mikor pedig az esti stream közben ezúttal egy normál összegű adomány érkezett Seokjintől, még saját magán is meglepődött, hogy mennyire örült a másik figyelmének. Mivel kellemesen csalódott, így ez várható volt, az azonban kivételes fordulatnak bizonyult, ahogyan az élő közvetítés után válaszolt Seokjinnek egy üzenetben.

JKEomma92: Remek voltál ma!
BabyBunJK: Köszönöm szépen! Az adományt is és hogy most normális összeget küldtél.
JKEomma92: Csak mert te ezt kérted tőlem. :) Ha nem tetted volna ma is lett volna öröm a chaten.
BabyBunJK: Van elég pénzem. Költsd inkább magadra a saját pénzed. De azért kedves tőled.
JKEomma92: Nekem is van elég. Több is. Amúgy jó volt ma a kis kávézás.
BabyBunJK: Igen. Én is jól éreztem magamat.
JKEomma92: Esetleg egy ismétlés? Már ha szabad ilyet kérnem tőled.
BabyBunJK: Nem tudom. Lehet. Attól függ mi a terv.
JKEomma92: Még nem tudom de holnapra kitalálok valamit. :D
BabyBunJK: Ok.
JKEomma92: Én most lefekszem mert nekem már késő van. De neked jó játékot és jó éjszakát!
BabyBunJK: Köszönöm! Neked is jó éjt!

Ezek után szinte törvényszerű volt, hogy Jungkook vigyorogva feküdt be saját puha ágyába. A szokásos dolgairól gondolkozva aludt el, de persze ezúttal Seokjin is felbukkant az elméjében, mivel teljesen máshogy viselkedett vele, mint amire számított. Ám újra eszébe jutott, hogy a másik egy bűnöző, ami most is félelmet keltett benne. Úgy aludt végül el, hogy megfogadta, nem fog belemenni a találkozásba, bár ezt a döntését az első pillanattól fogva sajnálta. Másnap már cseppet kevésbé szomorkodott az elhatározás miatt, de még biztos volt önmagában egészen addig, míg a nap folyamán egyszer csak nem kapott egy üzenetet Seokjintől a következő találkájuk kapcsán. Le akarta mondani, nézte is percekig a másik által legépelt betűket, talán el is kezdte írni a a nemleges reakciót, de egyszerűen képtelen volt elutasítani a másikat. Valami miatt nem tudott neki nemet mondani, hiába félt tőle. Végül egy beleegyező választ tudott csak elküldeni, amitől egyszerre félt, de boldog is volt. Szerencséjére akadt néhány napja megbarátkozni ezzel az érzéssel, mielőtt újra látta volna a másikat, aki ezúttal a kiszemelt épület előtt ácsorgott a hidegben. Jungkook később érkezett, mint ő, ezért még akadt néhány pillanata szemügyre venni Seokjint és kicsit elgondolkozni, hogy tényleg akarja-e magának ezt a kalandot ő, aki a házból sem szívesen mozdult ki soha.
– Szia! – köszönt Seokjinnek, amint közelebb ért hozzá!
– Szia! – mosolygott rá a másik, ki zsebeiben rejtegette kezeit. Láthatóan fázott.
– Bemehetünk?
– Persze, menj csak előre – engedte maga elé a másikat Seokjin.
Jungkook kérésére nappal találkoztak, így nyitásra ott is voltak a kis családias hangulatú étteremben, amit Seokjin választott. Ők voltak az elsők, de minden bizonnyal ismerték  ott Seokjint, ami meglepően megnyugtatta Jungkookot.
– Kérj, amit csak szeretnél. Én fizetek – rendezkedett Seokjin.
– Nem kell. Ki tudom fizetni magamnak.
– Oké, akkor este megkapod adományban az árát – néztek egymás szemébe, amint elért Jungkookhoz az információ. – Adtam választási lehetőséget.
– Jó... de ez nem tetszik nekem. Engem nem lehet kilóra megvenni.
– Ezt tudom. Azok alapján, ahogyan a kamera előtt viselkedsz – mosolygott Seokjin. – Ha meg lehetne venni, akkor nem örülnél ennyire a kis adományoknak és sok hülyeséget is bevállalnál a pénzért. De nem. Te élvezed és az idiótaságokat messzire elkerülöd.
– Régóta nézel?
– Nem. Inkább... jól tudok információt összegyűjteni. A munkám előnyei.
– Mennyit tudtál meg rólam? – csukta össze a menülapot Jungkook.
– Erről ne beszélgessünk. Még halálra rémülsz tőlem, pedig erre nincs okod.
– Van okom rá. Tudom mi a munkád, ez elég.
– Akkor minek jöttél el velem, ha ennyire félsz tőlem?
– Mert... – nézett inkább az asztalra.
– Szóval annyira mégsem félsz tőlem – mosolyodott el Seokjin. – Akkor morcosabb külsőt kellene felvennem, mint Namjoonnak.
– Az ki?
– Sikerült választani? – bukkant fel az egyik pincér.
– Majd megismered egyszer, talán. Igen – kezdett is bele a rendelésbe Seokjin.
Nem meglepő módon Jungkook kicsit megrémült Seokjin mondandójától, de talán baj is lett volna vele, ha nem így reagál és talán volt is, mivel maradt. Valamilyen rá nem jellemző kíváncsiság vezérelte ami miatt nem futott el Seokjintől, pedig kellett volna. Ám a másik túlságosan érdekelte, mivel pedig sajnos nem tudta megmondani miért, ezért küzdeni sem tudott ellene.

– Jó utat haza! – álltak meg az épület előtt, Seokjin pedig az ígért módon meg sem próbálta őt hazakísérni.
– Köszönöm... – habozott Jungkook, miközben megigazgatta sapkáját. – Nem jössz most velem? – szólalt meg mégis, de a cipőjét bámulta.
– Biztos vagy benne? Csak azért, mert ez a második randink, még nem kell ekkorát lépned – húzta meg sálját Seokjin. – Elvileg a harmadik randi a szex, de nem tartom az ilyen szabályokat, a te tempódban haladunk – pillantott Jungkookra, ki hatalmas szemekkel pislogott fel rá. – Bocsánat... én nem úgy gondoltam. Vagyis. Mármint a te tempódban haladunk igen, de ez nem randi. Csak amolyan szakzsargon tudod, munkahelyi ártalom... – nézett néhány hosszú csendes pillanatig Jungkook szemeibe. – Mondj valamit, kérlek! – zavartan nevetett kicsit.
– Őőőőő... Jól éreztem ma magam.
– Ennek örülök... Jó utat haza!
– Legközelebb választhatok én?
– Persze. Ha van olyan hely. Csak gondoltam alig-
– Vannak azért kedvenc helyeim – szakította félbe a másikat Jungkook.
– Akkor legközelebb te döntesz.
– Köszönöm... Jó utat neked is! – köszönt el Jungkook.
Seokjintől rendszeresen görcsölt a gyomra néhány pillanat erejéig, mikor a munkájával kapcsolatban mondott valamit, de most egészen más gyomorgörcsöt érzett mikor kiejtette a száján, hogy ez egy randi. Hasonló, de kellemesebb valami volt ez, mint korábban, amitől még az úgy rejtegetett nyuszifarka is izgatott lett, mely ritkaságnak számított. Még akkor sem mozdult meg, mikor az egyik kedvenc játékának a legújabb része jött ki hosszú évek után, ezért rendesen meglepődött. Hirtelen meggondolta magát és már egyedül akart hazasétálni, hogy gondolkozhasson ezen a reakción. Nem igazán értette ezt az egészet és nem azért, mert annyira ódzkodott volna a másik oldaltól, nem. Ez gyakran előfordult a hibridek körében, ha náluk erősebb férfival találkoztak. Inkább az volt az oka, hogy ezer éve nem érzett így. Annyira elvonult és elzárkózott minden szociális dologtól a fóbiája miatt. Már rég próbált nem ezzel foglalkozni és beérni azzal a kevéske érintkezéssel és kapcsolattal, amit a családja meg néhány rajongó nyújtott. Ha pedig valami plusz kellett a heatje miatt akkor ott volt az internet. Teljesen megfeledkezett, hogy így is tud érezni, hogy ilyenre is képes a teste.

El akarta mesélni a nézőinek ezt az új fordulatot, de Seokjin is ott lehetett közöttük, akinek ezzel bevallotta volna, hogy szerelmes belé, így inkább magába fojtotta. Csak vigyorgott miatta egész este, ami persze mindenkinek tetszett, hiszen a nyuszi vonásai mosolyában is megmutatkoztak, amivel bárkit levett a lábáról. Azonban mikor bedőlt az ágyba és valahogyan eszébe jutott, hogy Seokjin bűnöző, picit elszomorodott. Mérlegelni kezdett, holott még semmi komoly sem volt közöttük. Rögtön a családon, együtt élésen, titkolózáson veszélyeken gondolkozott és azon, hogyan is tudna ő ezekkel megküzdeni. Emiatt nem is aludt valami remekül, de legalább egy cseppet nyugodtabban ébredt, hiszen másnap el sem kellett hagynia az otthonát. Sokáig gondolkozott Seokjinen, ha pedig a másik csendben maradt volna néhány napig, talán meg is győzi magát, hogy ez egy borzalmas ötlet, azonban Seokjin nem volt kezdő. Bár lehet, nem is ez a legfontosabb amit ki kellene itt most emelni róla.

JKEomma92: Tudtad hogy a diétás forró csoki valójában sokkal egészségtelenebb sokszor mint a normális?
BabyBunJK: Nem. Miért?
JKEomma92: Olyan édesítőkkel helyettesítik a cukrot ami sokkal kártékonyabb a szervezetnek.
BabyBunJk: Érdekes. Azt hittem arra törekednek hogy egészségesebb legyen.
JKEomma92: Ez nem az a világ nyuszika :D Más téma. Kitaláltad már hova megyünk és mikor?
BabyBunJK: Azt hiszem.
JKEomma92: Ez nem volt meggyőző... Gond van? Az elszólásom miatt?
BabyBunJK: Nem-nem. Nem miattad. Mmm... Mi lenne ha most az állatkertbe mennénk?
JKEomma92: Nem... rasszista ez vagy nem is tudom?
BabyBunJK: Miért lenne az?
JKEomma92: Hát mert te hibrid vagy. Elvinni téged egy állatkertbe tapintatlanság nem?
BabyBunJK: Én szeretem az állatkertet.
JKEomma92: Oké. Akkor odamegyünk. Mikor?

Ezúttal a hibrid választott helyszínt ahol, ahogyan korábban is, Seokjin már ott várta. Most is fagyoskodott, amiből Jungkook arra következtetett, hogy egy ideje már ott ácsorgott, ezért amint köszöntötte a másikat, rögtön beljebb is tessékelte. Télen kicsit kevesebb látnivaló volt az állatkertben, ám ettől még Jungkook pont ugyan olyan jól érezte magát, mintha más évszakban látogatta volna meg, annak ellenére, hogy mások is voltak körülöttük.
– A denevérekhez is be akarsz menni? Tényleg? – érdeklődött Seokjin, amint Jungkook rá nem jellemző határozottsággal lépkedett a fedett rész felé.
– Igen. Szeretem őket.
– Dehát... vérszívók. Horrorfilmek és thrillerek főszereplői – követte őt Seokjin az ajtóig. – Nem félsz tőlük?
– A denevérek nem isznak vért. Gyümölcsöket esznek a legtöbben. Ráadásul itt van óriás repülőkutya is. Ők cukik – mosolygott halványan Seokjinre.
– Szóval nem félsz.
– Nincs mitől. Nem jössz? Megvársz itt?... Te félsz?
– Nem, dehogyis! Csak... nem a kedvenceim, ennyi – követte Jungkookot.
Az állatkert fedett részén túlságosan sötét volt ahhoz, hogy Seokjin érdemben lásson bármit is. Csak alakokat fedezett fel egy-egy faágon, de sajnos semmi több. Kellett egy kis idő a szemének, míg alkalmazkodott, mivel pedig Jungkook sem vadásznak született, ezért neki is szüksége volt néhány percre, bár számára a környezet nyomasztóbb volt, mint várta. A hideg elől ugyanis mindenki a fedett rész felé menekült, ezért ott meglepően nagy tömeg alakult ki, ami frusztrálni kezdte.
– Kár, hogy nem lehet őket simogatni. Bár te biztos nem sajnálod? – beszélt a mellette állóhoz Jungkook, ám a következő pillanatban feltűnt neki, hogy az nem Seokjin. – Oh, elnézést! – lépett egy kicsit arrébb. – Seokjin? – hívta a másikat halkan.
– Itt vagyok! Bocsánat, bocsánat – verekedte magát oda Jungkookhoz. – Elnézést. Sajnálom, nem akartam a lábára lépni, ne haragudjon – ért oda a másikhoz. – Bocsánat, csak te nagyon rohantál és elslisszoltál az emberek között. Nem tudtalak... követni – lepődött meg, amint Jungkook megfogta a kezét. – Minden rendben?
– Sokan vannak – sugdolózott Jungkook. – Ne engedd el a kezem!
– Nem fogom... Nem akarsz tovább menni? – beszélt halkan Seokjin is a tömegben.
– Nem... még nem. Szeretném látni őket. Mindjárt hozzászokik a szemem is.
– Oké, de csak szólnod kell.
– Rendben.
Viszont Seokjin jelenlétének hála, Jungkook képes volt elviselni azt a sok embert maga körül és láthatta a kis szárnyas lényeket, amiket meg szeretett volna nézni, amint pedig betelt a látvánnyal, már vonta is maga után a másikat. Menekült a tömegből, azonban mikor kiért a sok ember közül, akkor sem engedte el Seokjin kezét, ki ezt amúgy sem hagyta volna. Ugyan nem húzta többször magával az idősebbet, így nem volt olyan nyilvánvaló a kontaktus, de ettől még észrevehetetlen sem. Seokjin nem is figyelt már semmi másra, csak a hibridre, ki boldogan mászkált egyik állattól a másikig. Inkább arra fókuszált, hogy milyen törékenyek Jungkook ujjai a tenyerében és mennyire puha a munkától kímélt bőre.
–  Kérsz egy forró csokit? Nagyon hidegek az ujjaid – sétáltak már a kijárat felé.
– Igen. Jól esne egy. Átfagytam.
– Hova szeretnél menni? Van kedvenc helyed?
– Nincs kiemelten kedvenc. Bárhol jó nekem.
– Akkor hajlandó vagy beülni a kocsimba?
– Mi? – pillantott fel Seokjinre menet közben Jungkook.
– A kocsiba – mosolygott Seokjin. – Mellém, egy autóba. Nem rabollak el, vagy ilyesmi.
– Milyen kocsid van?
– Egy Porsche. Most azzal jöttem.
– Azta, egy Porsche! – ámult el Jungkook. – Más típusú is van?
– Igen, van néhány sportkocsim.
– Tényleg?
– Érdekelnek?
– Naná! – vigyorgott Jungkook. – Megnézhetem őket?
– Az... az még messze van. Ott, ahol tartom őket, nem fordulhat meg akárki.
– Én akárki vagyok? – pislogott fel Seokjinre.
– Nekem nem. De azoknak, akik ott laknak, igen. Sajnálom – szorította meg egy kicsit Jungkook kezét. majd egyszer megmutatom neked őket, jó?
– Rendben.
– Szóval, be mernél ülni mellém?
– Azt hiszem.
– Szóval nem.
– De... Azt hiszem, igen. Seokjin! – állt meg Jungkook már az állatkert kapuin kívül.
– Mi az?
– Mégis... van kedvenc helyem.
– Akkor odamegyünk. Mi a neve? – vette elő mobilját.
– A lakásom – szorította össze ajkait a válasza után Jungkook, amint Seokjin tekintete rászegeződött.
– Biztos?
– Finom forró csokit csinálok. Értek hozzá – játszadozott Seokjin ujjaival. – Mit szólsz?
– Neked nem baj? – tette el telefonját.
– Azt hiszem, nem... Remélem, ezt nem értelmezed máshogyan.
– Most nem... Erre parkoltam, gyere! – vonta magával Jungkookot a kocsihoz, ki kicsit izgult a saját döntése miatt, mivel azonban eddig nem látott nála fegyvert soha mikor találkoztak, így ezúttal nem Seokjin munkája miatt volt feszült.
– De menő! – ült be Jungkook a Porschéba, majd leesett az álla. – Full extrás? – nézett végig a műszerfalon.
– Azt azért nem, de majdnem. Meleg a kis hátsódnak – nyomott meg egy gombot, majd elkezdett kiállni a kocsival.
– Mit nyomtál meg?
– Ülésfűtés. Pikk-pakk és felmelegszel. Kösd be magad!

Seokjin nem talált oda fejből Jungkook lakásához, aminek a másik nagyon örült, hiszen ez azt jelentette, hogy nem igazán járt arra. A hibrid nyuszika alig akart kiszállni a luxusautóból, úgy kellett rábeszélnie Seokjinnek, ki a kocsi ajtajában állva hosszú perceket szánt erre.
– Figyelj csak! Ülhetsz még ebben a kocsiban annyiszor, amennyiszer csak akarsz. Sőt, a többiben is. Felőlem alhatsz is majd bennünk, megengedem, de most szállj ki kérlek és dobj össze nekem egy forró csokit. Olyan JK félét, jó?
Jungkook a drága kocsi után kicsit félve mutatta meg a másiknak a lakását, habár az jobb volt, mint a többi, melyet az ő korabeliek meg tudtak engedni maguknak. Seokjin meg is dicsérte és hangot adott neki, mennyire lenyűgözte őt a másik, bár az nehezen hitt neki.
– Te biztosan ezerszer nagyobb lakásban laksz. Nem kell hazudnod, hogy mennyire tetszik az enyém – beszélt halkan, miközben Seokjin éppen mellett járkált körbe-körbe a konyhában.
– Azt mondod, hazudok? Nem szoktam. Uh, nekem is van ilyen kis kézi porszívóm. Egész erős, szeretem.
– Csak... nehéz elhinni, hogy egy olyan gazdag pasinak, mint neked, tetszik a lakásom.
– Pedig tetszik. Egy embernek pont jó, de még kettőnek is elég nagy. Viszont otthonos. Főleg ha azt nézzük, hogy milyen fiatal férfi vagy.
– Ez most célzás? – nézett fel Seokjinre, ki éppen a hűtője előtt állt és a mágneseket nézegette azon.
– Nem... – dermedt meg egy kicsit. – Dehogyis. Nem célozgatok semmire. Tetszik a lakásod, ennyi – mosolygott.
– Köszönöm – folytatta a forró csokik elkészítését.
– Szóval hiszel nekem?
– Azt hiszem.
– Hát ez nem volt meggyőző – sóhajtott Seokjin, majd folytatta a nézelődést.
– Kérsz bele pillecukrot?
– Úgy kérem, ahogyan te iszod.
– Akkor készen is van – emelte fel a Seokjinnek szánt bögrét, majd odavitte neki.
– Finomnak tűnik – vette át tőle a másik. – Köszönöm szépen – mosolygott újból Jungkookra, ki nem fordult vissza a sajátjáért. – Te nem iszol? – nézett mélyen Jungkook szemeibe.
– De... Csináltam magamnak is. Csak érdekel, hogy ízlik-e.
– Úgyis mondani fogom. Vagy már ezt sem hinnéd el nekem?
– Az első reakció az igazi. Utána hazudhatsz is, de ha látom az arcodat mikor belekóstolsz, akkor tudni fogom az igazat.
– Tetszenek a füleid – kortyolt bele mosolyogva a csokoládéba.
– Nem először látod őket, akár hazudhatsz is.
– Mmm! Ez a csoki nagyon jó! – pillantott a bögrébe Seokjin. – Mi van benne?
– Titok – mosolyodott el Jungkook, majd visszafordult a saját bögréjéért.
– A vigyor azért van, mert hiszel nekem, vagy mert hazugnak gondolsz?
– Hiszek neked. Láttam az arcodat, az nem hazudik. Leülünk? – mutatott a picike asztal felé Jungkook.
Ugyan felhívta a lakására a másikat, előtte pedig egész nap fogta a kezét, de ettől még nem engedte magához közelebb Seokjint. Kerülte a kényes témákat és annak ellenére, hogy élvezte a másik tekintetét önmagán, képtelen volt huzamosabb ideig szemkontaktust tartani Seokjinnel. Ahogyan pedig teltek a percek, kezdte kifejezetten kényelmetlenül érezni magát a másik jelenlététől a lakásában, ami megmutatkozok a testbeszédén is. Seokjin szerencsére tudott olvasni a másik viselkedéséből, így még azelőtt távozott, mielőtt Jungkook teljesen kimerült volna a számára frusztráló helyzet miatt.
– Remélem nem bántad meg, hogy hazahoztalak és már tudom, hogy hol laksz? – dőlt az ajtófélfának Seokjin.
– Nem. Én hívtalak.
– Igen, de ismerem a természetedet. Ezért is remélem, hogy nem bántad meg... – vált valamiféle választ a másiktól, ki már végleg kerülte a tekintetét. – Megismételhetnénk? Mármint nem az utolsó harminc percet, hanem a többit. A kellemesebb részét.
– Igen.
– Rendben... akkor megyek – ám nem mozdult. – Nagyon tetszenek a füleid. Így vagy önmagad. Nem kéne ennyire rejtegetned – nézett fel rá félve erre Jungkook. – Búcsúpillantás. Megteszi egy puszi helyett. Egyelőre. Jó pihenést! – köszönt el Jungkooktól, majd végre elindult.
– Ezt még senki sem mondta – suttogta halkan Jungkook, amint még nézte Seokjint, hogy az befordult a sarkon a lifthez.

Jungkook ugyanúgy folytatta a munkáját, mely a hobbija is volt, mint Seokjin érkezése előtt, csak az változott, hogy kamerán kívül kevesebbet játszott pusztán kikapcsolódásból és kevesebbet vágott videókat, mint korábban. Seokjin sikeresen lekötötte a szabadidejét, jobban is, mint azt bármelyikük várta, hiszen Jungkook nem szerette maga körül a többieket. Nem csak az embereket, de a hozzá hasonló hibrideket sem viselte túl jól, azonban Seokjint egy idő után kezdte megszokni. Bár nem találkoztak olyan sokszor, mégis jelentős eredményt ért el a hibridnél, aki korábban még a postást is elkerülte, ha lehetett. Viszont ettől függetlenül alig léptek előrébb a kapcsolatuk terén. Mi több, Seokjin kezét sem fogta meg, csak akkor, ha hirtelen több ember lett körülöttük, mint amire számított. Ez egy kicsit lelombozta Seokjint és bár a csók gondolatát elvetette, azért fel nem adta a harcot. Így majd egy hónappal és tucatnyi találkozással azután, hogy először járt a hibrid nyúl lakásán, még mindig azonnal szabaddá tette magát, ha annak akadt egy kis felesleges ideje, vagy éppen kedve némi társasághoz.
– Csokifagyi banánkarikákkal és csokiöntettel, rajta tejszínhab és cukorszórás – lépett beljebb Jungkook lakásába. – Ha eddig nem voltál cukros, hát akkor ettől most tuti az leszel.
– Köszönöm! – zárta be mögötte az ajtót. – Ma sem volt sok munkád?
– Mondhatjuk. Én is akartam kérni egyet, de miután megcsinálták a tiédet, úgy döntöttem, még néhány évig élni akarok – tette ki az ételes dobozt az asztalra. – Úgyhogy csak ettem egy gombócot. Minden oké? – nézte Jungkookot, ki a szokásosnál jobban szorongott, pedig otthon volt és Seokjin éppen csak megérkezett.
– Nem lesz bajom tőle. Sok cukorra van szükségem most – vakarta meg egyik nyuszifülét, a másikat pedig folyamatosan mozgatta picit, ami elsőre nem volt feltűnő, de amint megnézte magának jobban őt Seokjin, kiszúrta.
– De minden rendben? – ment Jungkookhoz.
– Igen, jól vagyok – nézett végig látványosan Seokjinen, amint pedig megakadt a tekintete a másik nyakán, egy mély sóhaj kíséretében elváltak ajkai.
– Szerintem nem vagy jól. Látszik rajtad. Mi a baj?... – várt választ, de Jungkook mintha teljesen elkalandozott volna. – Hahó! – integetett Jungkook arca előtt, ki erre zavartan felnézett szemeibe.
– Mi az?
– Mi a baj? Rossz hírt kaptál? Megfenyegettek? Ki volt az? Telefonon? – pörgött fel Seokjin.
– Nem, semmi ilyesmi. Nincs semmi baj – nyelt egy nagyot és dörzsölni kezdte homlokát, így eltakarhatta arcát a másik elől.
– Fenét! – kapta el Jungkook csuklóját, hogy az ránézzen és ne bujkáljon előle. – Mi a baj?
– Köszönöm, hogy eljöttél.
– Elmondod?
– Nem szeretném – pillantott Seokjin telt ajkaira.
– Nem sokat tudok rólatok... Ez egy kicsit erős kifejezés azért, de... mi van a hormonjaiddal? – engedte el a másik csuklóját, amint még egy picit közelebb lépett hozzá.
– Kicsit sok van belőlük mostanában – sóhajtott hangosan. – Puhák lehetnek – fogta meg alig észrevehetően Seokjin kabátjának peremét,
– Az ajkaim? Azok is – tett még egy utolsó apró lépést Jungkook felé, mire az felnézett a szemeibe.
Nem mondtak semmit, csak bámultak egymásra, míg biztosak nem lettek abban, hogy mindkettejük lassan, bátortalanul lopja a távolságot, melyet Seokjin a következő pillanatban megelégelt. Csak egyik kezével ragadta meg Jungkook csípőjét és azt is lehetőleg erőszakmentesen próbálta, hogy ne ijessze el a másikat, miközben megcsókolta. Régóta várt erre a pillanatra, talán már attól a perctől fogva, hogy rendőrnek nézte őt a másik, mégsem akart kapkodni, mert jól ismerte már a hibridet. Ennek ellenére azonban nem éppen azt kapta, amit várt.
– Most el kell menned! – szólalt meg azonnal Jungkook, ahogy elváltak az ajkaik.
– Mi?
– Köszönök mindent, de ideje menned.
– Biztos ne maradjak?
– Biztos. Menj el, most!
– Ezt többféleképpen is lehet ám értelmezni – vigyorgott Seokjin.
– A lakásomból – ragadta meg Seokjin kezét és az ajtóhoz terelte.
– De miért?
– Mert azt mondtam.
– Ehhez valami jobb indok kell, ha már kidobsz egy fegyveres férfit a lakásodból, akit éppen megcsókoltál. Ráadásul ez volt az első csók – villantotta meg fegyverét kabátja alatt.
– Te pisztolyt hoztál hozzám? – kerekedtek el Jungkook szemei, amint megpillantotta a fegyvert.
– Dolgoztam, mikor szóltál. Nem volt időm hazamenni – magyarázkodott.
– Többet ilyet ne csinálj! Tűnés! – nyitotta ki az ajtót és kitessékelte rajta Seokjint.
– Dehát dolgoznom kell.
– Nem azt! Hanem... azt a fémes valamit – álltak meg a küszöbön. – Komolyan, mint valami rossz maffiafilmben. Hogy tarthatod azt a nadrágodban?
– Mert jobb helye nincs – beszélt halkan Seokjin, hiszen már a folyosón állt félig. – Szóval, miért dobsz ki?
– Csak – csukta volna be az ajtót, de a másik nem hagyta.
– Ez nem válasz!
– A pisztolyod miatt?
– Ez meg egy kérdés.
– Magas a hormonszintem.
– Nem vagyok doki, szóval a gimis tudásomra építkezem. A magas hormonszint a heat miatt van, ugye?
– Igen.
– Nem akarod, hogy segítsek? – vigyorgott kajánul Seokjin.
– Nem!
– Nem volt jó a csók?
– De. Csak, első csók.
– Értem.
– Szia! – csapta be Seokjin orra előtt az ajtót.
– Azért hívj, hogy mi van! – kiabált Jungkooknak.
– Oké! – válaszolt neki a másik.
– Remek... – fújt nagyot Seokjin, miközben elgondolkozott. – Jó napot! – köszönt rá egy nőre, aki a szomszéd lakás ajtajából nézte őt. – Lenne egy kérésem ön felé és ígérem, hogy meghálálom – vette elő a pénztárcáját.

Jungkooknak korábban nem okozott gondot egy-egy heat, melyet minden alkalommal egyedül töltött otthon néhány gyengébb gyógyszer segítségével, azonban ez más volt, mint a szokásos. Sokkal kiszámíthatatlanabb hullámokban tört rá. Egyik pillanatról a másikra került olyan állapotba, amibe korábban szép lassan esett. Így nem mert kimozdulni a lakásból, ezért amikor rátört a már jól ismert cukor iránti visszafoghatatlan vágy, csak Seokjin jutott eszébe, mint megoldás. Viszont mikor a másik belépett a házba, hirtelen már fontosabb lett a futár személye, mint a csomag mivolta. Szerencséjére azonban akadt elég önuralma, még a csók közben is, hogy a másikat időben kidobva megússza az életre szóló terhet, melyet egy elkapkodott menet jelentett volna egy maffiataggal. Sajnos ezután sem a megszokottan zajlott a heatje, de legalább már tudta az okát. Az alatt a néhány nap alatt, míg saját gondjaival küszködött, még dolgozni is képtelen volt, ami eddig sosem fordult elő, így érthető volt, hogy Seokjin is aggódott. Viszont ahogyan lenni szokott, egyik reggel úgy ébredt, mintha misem történt volna, melyet úgy ünnepelt, hogy beugrott a kamera elé. Egy rövid stream után pedig rohant is a boltba, hogy valami ehetőt vegyen magához.
– Jungkook? – szólította meg egy női hang, miközben bezárta ajtaját.
– Ahh! Miss Myeong, jó reggelt!
– A reggelhez már kicsit késő van. Minden rendben?
– Persze. Csak volt egy kis... – nézett a nőre, majd gyorsan felhúzta a sapkáját ezzel eltakarva füleit. – Beteg voltam, de már jobban vagyok. További szép napot! – rohant el a nő mellett.
– Csináltam pibimbapot. Nem vagy éhes?
– Pibimbap? – fordult vissza egy pillanatra. – Most... Be kell vásárolnom előbb, de ha még áll utána az ajánlata, akkor szívesen megkóstolom – vigyorgott, mivel elég régen evett utoljára házi kosztot.
– Persze. Akkor várlak.
– Köszönöm szépen! Rohanok – indult nagy léptekkel a lift felé. – Nagyon köszönöm!
Így több oka is akadt, miért siessen annyira a vásárlással, ami mindig egy elkerülhetetlen teher volt számára. Közben persze Seokjinről sem feledkezett meg, aki minden nap szinte követelt valamiféle helyzetjelentést, melyet most rendesen meg is kapott. Örült, hogy Jungkook jobban volt, amint tudott pedig be is ugrott, mit sem törődve azzal, hogy lebuktatja a kis üzletét a szomszéddal.
– Szép napot, hölgyem! – toppant be a lakásba teljesen váratlanul, majd meg is hajolt a nőnek. – Szia Kook! Hogy vagy? – ült le a hibrid mellé, mintha otthon lenne.
– Te meg... Honnan tudtad? Hogyan...
– Megállapodtam a szomszédoddal egy-két dologról. Igaz, szép hölgyem? – mosolygott a nőre, aki nem félt tőle, inkább örült a jelenlétének, legalábbis úgy tűnt.
– Kér egy teát, miszter Kim?
– Hagyja csak, majd én megcsinálom, de igen, köszönöm – pattant fel és segített is a hölgynek.
Jungkook még egy darabig nem tért magához a meglepettségből, ám ahogyan tovább falatozott és eltelt egy kis idő, úgy lassan végiggondolta a helyzetet. Nem akart a szomszéd előtt vitába szállni, sőt, a vita nem is vallott rá, de azért szerette volna a másik tudtára adni, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik. Ezért is sietett kicsit az ingyen ebéddel, melyet valószínűleg utoljára kóstolt.
– Ezt többet ne csináld! – csukta be már saját lakásának ajtaját maga mögött.
– Mire gondolsz? – dobta le ruháit Seokjin, de nem ment beljebb a lakásba. Jungkook engedélye nélkül nem akart.
– A szomszédom. Ne figyeltess meg! Nem vagyok túsz, vagy valami tanú.
– Aggódtam érted.
– De hiszen írtam minden nap. Miért kellett még vele is pénzezned?
– Egy nap alatt pedig el sem hiszed mennyi minden változhat – néztek egymás szemeibe.
– Félnem kell valakitől?
– Mi? Nem! Ezt honnan veszed? – lepődött meg Seokjin.
– Figyeltetsz, nem?
– A szomszédoddal, igen. Nem egy felfegyverkezett őrrel. A kettő között van különbség.
– Jó... – pillantott Seokjin mellkasára inkább a szemei helyett.
– Gond, hogy ez a munkám?
– Azt hiszem... egy kicsit – támaszkodott az ajtónak és nagyot nyelt.
– Ez nálad igent jelent – sóhajtott fel gondterhelten Seokjin. – Eltűnjek? El tudok, ha ez a kívánságod.
– Én... – kapta el Seokjin tekintetét, aki most tűnt először morcosnak. – Ne kérdezz ilyesmit egy ilyen időszak után!
– Jó – válaszolt halkan. – Jobban vagy?
– Igen. Köszönöm. De kedves tőled, hogy aggódsz.
– Persze, hogy aggódok... Még mondanék mást is, viszont akkor tuti, hogy kidobnál örökre, szóval egyelőre csak ennyi – nézte Jungkookot, ki hatalmas szemekkel pislogott fel rá, miközben enyhén mozgatta fejéről lelógó füleit. – Megint csinálod. Elmenjek?
– Hm?
– A füleidet. Olyan vagy, mint egy kölyöknyuszika – mosolygott.
– Hoztál fegyvert?
– Azt mondtad, ne hozzak többet hozzád. Nem hoztam. Így ha most ránk törnek, akkor együtt halunk meg. Mint az igazi párok. Romantikus – vigyorgott tovább, miközben Jungkook álla leesett. – Mi van? Csak vicceltem. Ne legyél ennyi feszült. Nyugalom! Hozzak fagyit?
– Nem... köszi.
– Ne félj semmitől, jó? – váltott komolyabbra Seokjin. – Megvédelek bármi áron. Igen, bűnöző vagyok, de ennél többet nem kell tudnod, mert az veszélyes rád nézve. Viszont azt tudnod kell, hogy soha, senkinek nem engedném meg, hogy akár a hajad szálát is meggörbítse – lépett közelebb Jungkookhoz. – Vagy a bundád szálát... Ez nálatok hogyan mondják helyesen?
– Talán ez a legszebb amit valaha hallottam.
– Nem nézel filmeket? Pedig azt hittem.
– Élőben minden más.
– Ahogy mondod – jelent meg egy újabb, de ezúttal halvány mosoly Seokjin arcán. – Szóval, első csók, mi?
– Nem sokra emlékszem belőle.
– Második első?
– Ezt most meg fogom jegyezni.
– Ajánlom is... Itt, az ajtóban?
– Máshol?
– Még az asztalnál is kényelmesebb. Te vezetsz – állt arrébb Seokjin.
Jungkook nem volt olyan bátor, mint amilyennek lenni szeretett volna, de ahhoz eléggé összekapta magát, hogy legalább néhány biztató jelet küldjön a másiknak és az végre megismételje a csókot. Némi vitára számított Seokjin a másiktól, nem erre, így felszabadult mikor Jungkook hagyta, hogy megcsókolja őt. Túlságosan is elengedte magát, végül pedig tett egy olyan mozzanatot, amit azonnal megbánt, mivel Jungkook elhúzódott tőle. Nem lett volna szabad így siettetnie a dolgokat, de szerencsére Jungkook megbocsájtó volt, amíg Seokjin visszahúzódott a határvonal mögé. Ez volt a fordulópont kettejük kapcsolatában, habár a fiatalabb ettől függetlenül még néha túlterhelt lett a másik jelenlététől. Ezt az akadályt sokkal nehezebben tudta csak leküzdeni, mint a többit, de Seokjin nem az a fajta volt, aki olyan könnyen feladta volna a harcot, főleg azok után, hogy ilyen messzire eljutott a kis videójáték függő nyuszival. Ha csak csókot kapott némi fogdosással, akkor beérte ennyivel, majd otthon kiegészítette, mikor szüksége volt másra is. Pont ez volt az oka annak, miért nem siettette a továbblépést és miért kereste annyira Jungkook társaságát.
– Mennem kell – távolodott el egy hatalmas sóhajjal Jungkooktól a kanapén ülve, miközben végigfutott a tekintete a másikon.
– Dolgoznod kell? – igazgatta Seokjin ruháját. Ritkán látta öltönyben a másikat, de nagyon tetszett neki így Seokjin.
– Valami hasonló.
– Még egy kicsit nem tudsz maradni?
– Ha még öt percet maradok, akkor estére is – puszilta meg Jungkook arcát. – Sajnálom – állt fel és a kijárat felé indult.
– És utána visszajössz még? – követte őt Jungkook.
– Nem hiszem. Egész este eltart ez a kis jelenés – kapta fel kabátját.
– Akkor holnap – simította hátra a haját és füleit.
– Igen – kötötte be cipőjét, miközben felpillantott Jungkookra. – Neked is van dolgod, emlékszel? Stream.
– Igen, tudom csak... Mindegy...
– Te most?... – állt fel Seokjin mosolyogva. – Szexre invitálsz?
– Nem, én nem... – nézett Seokjin szemeibe. Ezt egyre többször tette ahogyan elmélyült a kapcsolatuk. – Csak gondoltam, aludhatnánk együtt.
– Elvörösödtél.
– Ez nem igaz – pillantott inkább máshová.
– Ó, de igaz – lépett Jungkookhoz. – Le sem tagadhatnád – puszilta meg az arcát. – Kedves tőled, hogy felajánlod, de finom illatod van! – csókolt újra a másik bőrére. – Ezt miért nem éreztem eddig? Új kölni?
– Saját illatom... – kezdte fogdosni Seokjin karjait Jungkook. – Akkor maradsz?
– Nem. Muszáj mennem – sóhajtott nagyot és eltávolodott a másiktól. – Különben nagyon kikapok. El sem hiszed, mennyire. Holnap találkozunk, ha neked megfelel – lépett egyet hátrébb.
– Igen. Jó – engedte el Seokjint.
– Este még írok. Szia!
– Szia!... Vigyázz magadra! – szólt a másik után, amint az kilépett az ajtón.

Jungkook megtartotta az esti műsort a neten, ami tervben volt, mialatt Seokjin végezte a munkáját és megjelent a kötelező fogadáson, ahonnan nem késhetett egy percet sem, de szerencsére a főnöke engedékeny volt vele. Ám annyira nem, hogy hagyja korábban lelépni, amire nem is kérte meg őt Seokjin, de mindenki tudta, csak erre gondol. Főleg azután a sztori után, amit egy másik maffiacsalád egyik tagjától hallottak. Általában mindenről tudtak azonnal, bár a piti ügyek, melyeknek nem volt nagy súlya sem az üzletre, sem a hatalmi helyzetre nézve, később értek el hozzájuk. Többnyire nem is tulajdonítottak fontos szerepet az ilyesminek, viszont Seokjinnek ez az egy pletyka most igen súlyos volt. Annyira, hogy alig élte túl az estét, utána pedig kimenőt kért a főnökétől a következő napra. Még azt is kérte, hogy telefonon se zavarják, ha nem halt meg valaki, amibe belement szerencsére a vezetője, bár kicsit aggódni kezdett érte. Főleg akkor, mikor az elkérte az egyik emberüktől a betörőkészletet és leadta a pisztolyát is.
– Csak én vagyok – mászott be hajnalban Jungkookhoz annak ágyába.
– Mi? – ébredezett a másik. – Hogyan?
– Bűnöző vagyok. Bárhova be tudok jutni. Aludj csak – feküdt le mellé és magához ölelte Jungkookot.
– Megijesztettél – fordult Seokjinhez. – Így nem tudok visszaaludni.
– Dehogynem – simogatta Jungkook fejét, miután az a mellkasához bújt. – Nincs mitől félned, csak én vagyok.
– Tudom – sóhajtott. – Reggel megbeszéljük.
– Naná – mosolyodott el Seokjin. – Reggel megbeszéljük... Szép álmokat.
– Dohány szagod van – szólalt meg néhány pillanattal később Jungkook.
– Tudom...
Ennek ellenére Jungkook egész hamar visszaaludt és az éjszaka maradék idejében még kifejezetten jól pihent. Végül is sikerült elérnie amit akart, még ha más módon is, de reggel végre Seokjin mellett ébredhetett, aki még ingben feküdt az ágy másik felén. Nyugodtnak tűnt, mint egy normális ember, nem pedig mint egy maffiózó. Pont ezért is bújt hozzá miután felébredt, hogy a plusz öt percét még rajta fekve tölthesse el.
– Jó reggelt! – simogatta a másik mellkasát.
– Neked is... Nem haragszol? – karolta át Jungkookot.
– Nem... Egy kicsit. Hívhattál is volna, vagy csöngethettél volna.
– Nem akartalak felkelteni.
– Nem lett volna baj – maradt csendben egy pillanatra, majd folytatta. – Miért gondoltad meg magadat... Seokjin?
– Mm – hümmögött halkan.
– Alszol? – nézett fel a másikra.
– Uhum – válaszolt csukott szemmel. Fáradtnak tűnt.
– Jó... Eszek valamit, te csak pihenj – kelt fel Seokjinről.
Jungkook hagyta aludni a másikat és inkább a feltört zárral foglalkozott, meg a szokásos dolgaival, míg az aludt. Örült, hogy nála van, de kicsit félt is tőle. Nem is emlékezett, mikor engedte meg bárkinek is ezt, ezért ez fontos mozzanat volt a kettejük közötti kapcsolatban. Lélekben folyamatosan készítette magát eddig a pillanatig, míg a másik meg nem jelent, hogy ébren van, bár akkor rájött, hogy ez felesleges volt. Nem rémült meg a társaságtól és a magány hiányától, inkább örült neki, de csak mert Seokjinről volt szó. Pont az ellenkezője volt ez annak, mint amire számított.
– Felébredtél? – lépett a konyhába a zaj hallatán Jungkook. Már a gépe előtt ült és épp egy videót vágott.
– Igen – fordult felé Seokjin. – Nem akartalak megzavarni a munkában.
– Nem zavarsz. Nincs semmi sürgős.
– Ennek örülök... Nem tartasz semmiféle kávét? – nézett körbe Jungkook konyhaszekrényeiben.
– Nem. Nem szeretem és nem szoktam vendégeket fogadni – sétált oda hozzá Jungkook.
– És teát?
– Az van – állt meg mellette.
– Az jó. Kérhetek egyet? – nézett Jungkookra. – Vagy most lépjek le, mert mérges vagy, amiért így jöttem át?
– Miért gondoltad meg magadat? – érdeklődött újból Jungkook, mire Seokjin arca megváltozott.
– Minél kevesebbet tudsz, annál nagyobb biztonságban vagy.
– Még nagyjából sem mondhatod el? – fogta meg Seokjin kezét.
– Biztos érdekel? – vett egy mély levegőt.
– Igen... Valami baj történt?
– Nem. Minden rendben, nem kell félned... – merengett el Jungkook arcát nézve. Magába akarta vésni a másik vonásait, mielőtt tudatja nagyjából az okot. – Hallottam valamit az este. Egy pletykát.
– Miről?
– Az annyira nem fontos. De veled szerettem volna lenni.
– Ettől most mégis úgy érzem, félnem kellene valamitől.
– Dehogyis – mosolygott Seokjin. – Nem kell. Semmi bajod nem eshet.
– És neked?
– Aggódsz értem?
– Igen. De jogosan... Vagy nem?
– De... Sajnos igen – húzta közelebb magához Jungkookot. – Mindent megteszek, hogy neked semmi bajod se legyen. Ez a lelkedre is vonatkozik – simogatta meg másik kezével Jungkook fejét. – És a puha bundádra.
– Meddig tudsz ma maradni? – ölelte meg Seokjint.
– Kimenőt kértem mára. Egész nap maradhatok bár tudom, hogy ez téged kiborítana – viszonozta Seokjin.
– Nem... Örülnék, ha maradnál.
– Tényleg?
– Igen.
– Ez nagyon jó hír. De hagylak majd dolgozni. Amíg streamelsz én majd tévézek és nem zavarlak. Nem akarom felborítani a napodat.
– De még nincs semmi dolgom – nézett fel Seokjinre.
– Jó – pillantott a másik szemeibe. – Csináljunk valamit?
– Van egy ötletem.
– Egyre gondolunk? – fogott Jungkook fenekére.
– Van időnk.
– Szerintem is – mosolyodott el Seokjin és felkapta a másikat. – Remélem, nem gondolod meg magadat.
– Nem... – indultak a háló felé, amint körbefonta lábait Seokjin dereka körül. – Szeretek veled lenni.
– Tényleg? – állt meg vele a küszöbön Seokjin. – Akkor lenne még egy kérdésem, bár ez lehet lelohasztja a kedvedet majd.
– Mi az?
– Hozzám költöznél? – meredtek egymás szemeibe szótlanul néhány pillanatig. – Csak a biztonság miatt. Féltelek azért, ezt nem tagadom. Ott nem féltenélek. Lenne saját szobád, nem kéne mindig velem aludnod, ha nem akarsz – szakította félbe Jungkook egy csókkal, majd folytatta, ahogy levegőhöz jutott. – Ez jó jel.
– Nem akarok másik szobát.
– Ezt nagyon jó hallani.
– De van egy feltételem.
– Ezt már kevésbé – lombozódott le Seokjin.
– Van egy merész álmom. Azt előtte szeretném megélni.
– Rendben... Bármi is az, támogatlak.
– Nem, az nem kell. Csak várj meg, míg visszaérek.
– Aggódnom kellene? – folytatta útját Seokjin, még mindig Jungkookot tartva kezeiben.
– Nem. Csak néhány hónap – ült le Jungkookkal az ölében az ágyra. – Lehet, maximum egy lesz. De mindennap írni fogok.
– Akkor jó. Ráér később megbeszélni?
– Rá.
– Mert egy kicsit már sok idő telt el mióta... – csókolta meg Jungkookot. – Szóval érted.
– Igen, nekem is.
– Ne haragudj, ha elsőre kicsit gyors leszek.
– Az egész napod szabad, nem?
– De... – mosolygott Seokjin. – Az egész szabad – simított végig Jungkook hátán, egészen a fenekéig. – Kint van a farkincád! – vette ujjai közé a másik hibrid nyuszifarkát, miközben nagyon meglepődött.
– Így még gyorsabban fog menni – rezzent kicsit össze az érintésre.
– Engem nem zavar – döntötte le Jungkookot az ágyra. – Nagyon sok időnk lesz még, hogy dolgozzunk ezen – vigyorgott a takarón elterülő hibridre.
– Igen... nagyon sok – mosolyodott el lassan Jungkook is.


(Hát igen, ez is elkészült, mert nagyon fontos más dolgom lenne, amit nem akarok elkezdeni :D De így már muszáj lesz. Remélem azért tetszett ez a rész annak ellenére, hogy nem 18+. Kicsit fluff, kicsit real sztorit szavaztatok meg és nem volt most kedvem szex jelenthez. Szerintem nem is kell bele. :D
Hagyjatok nyomot, ha tetszett!

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

YoonMin OneShot: Calico

Figyelmeztetések: Yaoi, 18+, hibrides, káromkodás, 9000+ szó!!!

 A hibrid calico Jimin új gazdát keres, mivel az előző ráunt, hogy nem változik át soha emberré. Szerencséjére Hoseok meggyőzi a barátját, hogy fogadja be. Yoongi nem vevő az ötletre, de végül mégis bele megy, hogy egy aranyos, szelíd, jól nevelt hibrided befogadjon lakásába, ezzel pedig életében először akad valami, ami miatt érdemes hazasietni a munkából.

Harmadik fél szemszöge

– Csak egy macska – győzködte munkatársát és egyben legjobb barátját Hoseok.

– Egy hibrid – rendezgette a kinyomtatott papírokat Yoongi.
– De alig változik át. Ezért unt rá az unokatestvérem. Kérlek Yoongi, nem találok neki helyet sehol és nem szeretném, ha vissza kellene adniuk a menhelyre.
– Még átgondolom.
– De csak egy aranyos cica. Szobatiszta, kedves, nem rongál semmit. Szeret aludni és szereti, ha simogatják. Teljesen emberbarát és nem rossz macska. Kérlek, hyung! – próbálkozott tovább Hoseok.
– Hmmm… – állt meg dolgával Yoongi. – Nagyon hullik a szőre?
– Csak tavasszal és ősszel. De oda nem megy fel, ahova megtiltod neki. Van kis ágyacskája, amit nagyon szeret, tálja, nyakörve, csipje. Oltásai is megvannak.
– Akkor talán… megpróbálhatom – pillantott barátjára, majd folytatta is a munkáját.
– Végre! – sóhajtott fel Hoseok. – Nagyon köszönöm, hyung! – próbált megbirkózni a kényszerrel, hogy megölelje Yoongit, aki vele ellentétben ezt nagyon nem szerette.
– Ha nem válik be, akkor végül úgyis a menhelyen köt ki – jegyezte meg érzelemmentesen.
– Jaj, ne mondj ilyet! Jimin imádni való. Pillanatok alatt bele fogsz szeretni. Egy angyal.
– Akkor hogy-hogy a rokonod ennyire meg akar válni tőle?
– Mert ő egy olyan hibridet akart, aki inkább a barátja, mint a házi cicája. De Jimin pont, hogy nem nagyon változik át. Legalább is sohasem látták még emberként. Kételkedik abban is, hogy egyáltalán hibrid lenne. Szerinte átverték a menhelyen és csak egy közönséges macska.
– Akkor reklamáljon.
– De ő egy hibrid. Ez biztos. Mikor a szemeibe nézek és mondok neki valamit látom, hogy érti. Tudja, mit mondok neki. Ő ember is, csupán… nem tudom – gondolkozott el Hoseok. – Nem tudom, miért nem változik át soha. Vagy miért csinálja csak titokban. Őszintén, kicsit aggódok érte.
– Akkor miért nem veszed te magadhoz? Seokjin biztos örülne.
– Hát… – vörösödött el Hoseok. – Nem hiszem. Ő nem szeretné… Nem lenne jó ötlet.
– Értem.
– De nálad biztosan jó helye lesz. Ott lesz az egész napja, hogy ember legyen és az emberi szükségleteit is kielégítse. Remélem, visszaváltozik majd néha és enni is fog. Tényleg aggódom érte… Abban sem vagyok biztos, hogy még képes visszaváltozni…
– Csak képes, de azt hiszem, ez hamarosan kiderül. Van még valami sóhajod? – fordult barátja felé a papírokkal kezeiben.
– Nem-nem. Hagylak dolgozni, ha megígéred, hogy hétvégén eljössz érte.
– Megígérem – állt fel Yoongi és dolgára indult.

A maradék néhány nap alatt Hoseok elhordta neki Jimin apróságait a munkába, hogy ne egyszerre kelljen majd mindent hazacipelnie a másiknak hétvégén, mikor majd magához veszi a macskát. Ezzel cseppet otthonosabb környezetbe kerülhetett Jimin is, ki az új gazdája érkezését ágyában fekve várta. Nem ugrott fel, nem rohangált körbe-körbe, nem is izgult semmi miatt. Még csak nem is félt az idegentől. Mintha tényleg értette volna az embereket, ahogyan egy rendes hibrid, és tudta volna, mi fog vele történni. Ágyikójával együtt vette karjaiba őt Yoongi, miközben valahogyan elvesztek egymás tekintetében. Már értette, miért mondta barátja, hogy Jimin biztosan egy hibrid, nem csak egy közönsége macska. Látszott szemeiben, ő ember is, nem csupán egy foltos calico cica.
– Ez a néhány konzerv az övé, nyugodtan vidd el! – sózták rá a korábbi gazdái Yoongira Jimin macskakajáját.
– Köszönöm – vette egyik kezébe a szatyrot, míg másikban Jimint vitte az ágyával együtt.
Hoseok is vele tartott az örökbefogadásra, azonban haza már nem ment a barátjával. Meg akarta hagyni neki az első pillanatok varázsát, mely már az autóban megkezdődött. Jimin nem lett izgatott még ott sem, mikor Yoongi berakta őt az anyósülésre maga mellé, majd óvatosan elindult. Azt várta, majd nézelődni fog, ám a calico azonnal visszaaludt amint letette őt új gazdája. Az egész utat végigaludta, majd hagyta magát felcipelni a lakásba ágyikójával együtt. Mintha hozzá nőtt volna pihe-puha fekhelye, annyira nem akart megmozdulni.
– Itt jó lesz? – tette le Jimint a nappaliba a fal mellé, ahol biztosan nem lépett rá, vagy rúgott bele véletlenül az ágyába. – Vagy vigyelek a hálóba, hol szeretnél aludni? – ám az nem válaszolt, csak felült végre. – Akkor ezt úgy veszem, hogy jó itt – állt fel előle Yoongi, hogy elrakja a kapott ételeket. – Vettem neked egy kis macskadrazsét, meg néhány konzervet, de nem ezeket. Remélem, azért szeretni fogod őket. De ha nem, majd vesszük ezt, amit megeszel – ment a konyhába.
Nem várta, hogy Jimin majd követi, ezért egyre hangosabban beszélt, végül pedig elhallgatott. Gyorsan elpakolt, majd ivott egy keveset, mielőtt visszatért volna Jiminhez, hogy kis felfedezésre biztassa, ám a macska már nem volt a fekhelyén. Csendben kezdte keresni, vajon merre járhat, ám hamar megtalálta az új jövevényt. Nem ment messzire ennyi idő alatt, csak a fürdőbe, mely rögtön a háló mellett volt. Ott ácsorgott a csempével kirakott szoba közepén és nézelődött. Láthatóan ismerkedett az új környezettel, de legfőképpen a puha szőnyeggel mancsocskái alatt.
– Nyugodtan használhatsz itt bármit, amire csak szükséged van. De van neked alom is, ha azt jobban szereted – állt az ajtóban Yoongi, miközben Jimin lassan rápillantott. – Hoseoknak igaza volt. Te hibrid vagy, látszik a szemeidben – nézte a macskát a fehér fürdőszobaszőnyegen. – Nyugodtan menj körbe. Csak ne szőrözz össze mindent, kérlek! Nekem dolgoznom kell még. A nappaliban leszek – hagyta magára háziállatát.

Yoongi sokat dolgozott nem csak a munkahelyén, de otthon is. Minden szabad percében előkapta a szintetizátorát és azon zongorázott. Olykor régebbi reklámdalait játszotta újra, olykor komolyzenei műveket, máskor pedig próbálkozott egy újabb reklámdal írásával. Bárhogy is volt, jókedvvel zenélt a nappaliban, mialatt a füleinek édes hangok lengték körbe egész lakását és talán még a szomszédokét is. Míg Jimin felfedezte új otthonát, Yoongi elmertül kedvenc dallamaiban. Észre sem vette, hogy peregnek a percek, ahogyan Jimin felbukkanását sem. A calico meglepődött új gazdája tudásán. Még soha senkit sem hallott élőben zongorázni, ezért kíváncsian figyelte a másikat, amint az látványosan elmerült a zenélésben. Őt is megnyugtatták Yoongi dallamai. Jobban, mint dorombolása, mely az egyetlen fegyvere volt az idegessége és szorongása ellen. Nem gondolta, hogy van bármi hatékonyabb ennél a hangnál, mi saját mellkasából tört fel amikor csak akarta, így ledöbbent, mikor meghallotta, Yoongi milyen csodás dallamokat képes életre kelteni kecses ujjaival.
– Oh! – lepődött meg Jiminen, ki ott ült tőle nem messze a szőnyegen és figyelte őt. – Tetszik? – pillantott néhányszor a hibridre zenélés közben. – Én nagyon szeretem. Az egyik kedvenc művem – folytatta, míg fejben a kotta végére nem ért. – Befejezted a felfedezést? Gyors voltál – jegyezte meg, mire Jimin a tévé tetején található órára pillantott. – Vagy mégsem – követte őt Yoongi. – Sokszor megfeledkezem az időről, ha zongorázhatok – mentegetőzött. – Még játszom kicsit, ha nem zavar – fogott bele egy újabb műbe. – Ha zavar, csak tudasd velem és abbahagyom – hallgatott el.
Többet nem igazán szólalt meg, csak játszott. Olykor becsukva szemeit adta át magát a zenének, máskor a dallamhoz igazodva grimaszolt, miközben ujjai pattogtak a billentyűkön. Csodás hangokat szólaltatott meg, Jimin pedig bolond lett volna nem végigülni egy ilyen elsőosztályú koncertet, mely mintha csak neki szólt volna. Boldogan szemlélte újdonsült gazdáját, ki a klasszikus és ismert művek után igazi munkába fogott. Bekapcsolta a tévét, majd azt nézve próbálkozott valami új dallam kitalálásával. Az elmúlt héten két reklámdalt is írt, így egy ideig nem szorult rá az alkotásra, csak az apró munkálatokra és a kivitelezésre, mely már irodai feladat volt, nem otthoni, ezért nem dühöngött amiért egyetlen eredeti ötlete sem támadt azon a szombati délutánon. Akadt ilyen napja olykor mindenkinek. Eljátszadozott ott a tévét nézve, egy idő után pedig elmerülve egy műsorban abba is hagyta a zenélést. Jimin még ült ott a szőnyegen és várt, hátha újra hozzáfog a gazdája, de amint biztos lett benne, nem fog visszatérni már a szintetizátorhoz, felugrott a kanapéra Yoongi mellé, majd elkezdett hozzádörgölőzni. Nem foglalkozott vele különösebben a másik. Csupán simogatni próbálta kicsit Jimint, de nem nézett rá, mert jobban érdekelte jelenleg a tévében futó műsor, mint a doromboló cica, mely körbe-körbe járkált körülötte. Ám végül csak ráterelődött tekintete, amint Jimin befeküdt ölébe és elcsendesült.
– Itt fogsz elaludni? Akkor most ne keljek fel amíg fel nem ébredsz? – simogatta a calicot. – Jimin… – vette ujjai közé a cicus nyakörvéről lógó apró medált. – Park Jimin… Ezt nem tudtam, hogy Park a vezetékneved… Hoseok nem mondta. De legalább a nyakörved itt van és segít nekem… – simított végig ujjával a gravírozott kis díszen, majd egy mondat felkeltette érdeklődését és vissza is tért a tévéhez.
Jimin elaludt az ölében, míg ő a médiával volt elfoglalva, így nem zavarták kicsit sem egymást. Gyorsan elrepült az idő, miközben alig csináltak valamit. Többnyire lustálkodtak mind a ketten, Yoongi pedig már az első nap elfelejtette, hogy az ujjai alatt doromboló cicus ember is, nem csak macska.

– Hogy nyílik ez? – állt a konyhapultnál kezében Jimin macskaeledelével. – Meg is van – bontotta fel a kis konzervet, majd a tálkájába öntötte tartalmát és letette a cica elé a földre, aki azonban nem esett neki, inkább felpillantott újdonsült gazdijára. – Nem szereted? Ezt adták a korábbi gazdáid, hogy ezt eszed – nézte Jimint, ki végre felkelt és odasétált a pulthoz, majd látszott rajta, fel akar ugrani rá. – Oda ne mássz fel! – vette kezébe a calicot. – Mit kérsz? – állt meg vele a munkalap mellett, Jimin pedig küzdeni kezdett, hogy kiszabadulhasson Yoongi karjaiból, melyet végül hagyott is neki a gazdája. – De ne szokj hozzá, hogy felmászhatsz ide – jegyezte meg, miközben felsegítette a pultra Jimint, aki odasétált az apró kis csomaghoz, melyben a száraz drazséja volt. – Ezt kéred? Vette el Yoongi, majd visszafordult a kis tálka felé. – Akkor a másikat kiöntöm belőle – követte őt Jimin, majd mielőtt még Yoongi elvehette volna a tálját, rátette egyik mancsát a peremére. – Akkor öntsem bele? Úgy megeszed? – guggolt le Jimin mellé, ki csak nézte őt. – Rendben, akkor beleöntöm.
Yoongi rendesen megtöltötte Jimin tálkáját, alig fért bele az összes eledel, amit neki szánt, majd elment fürdeni, míg a kis háziállata nekiesett vacsorájának. Eddig egyedül élt, így nem nagyon foglalkozott azzal, hogy becsukogassa maga mögött az ajtókat, ezért most sem jutott eszébe. Tárva nyitva hagyott mindent, miközben elmerült a fürdőgolyótól kék színűre festődött vízben. Zenét hallgatott és picikét pihent a habok között, mielőtt ténylegesen nekiállt volna tisztálkodni. Amint felült a kádban megpillantotta szeme sarkában Jimint, ki a küszöbön ücsörögve nézte. Csak rámosolygott, de nem szólt hozzá. Hirtelen eszébe sem jutott, hogy a macska testben egy ember is lakozik, ezért nem is foglalkozott vele. Teljesen elterelte a figyelmét a zene, meg a kényelem, így zavartalanul fürdött a calico figyelő szemei láttára. Még akkor sem derengett neki, hogy Jimin bármelyik pillanatban visszaváltozhat, mikor felállt törülközőjéért és mindenét megmutatta a caliconak, ki ebben a pillanatban rettenetesen örült, hogy macskaformájában van. Fülig pirult volna, ha emberként szembesült volna Yoongi meztelenségével már rögtön az első napon. Ugyan így is megtörtént, de legalább foltos bundája elfedte mindezt. Mekkora szerencse, különben még Yoonginak eszébe jutott volna, hogy egy emberrel él együtt és szégyellősködött volna. Viszont mivel ez nem történt meg, Yoongi úgy viselkedett, mintha Jimin csupán egy átlagos macska lenne. Nem zavartatva magát megtörülközött, majd a dereka köré tekert fürdőlepedővel lépett át cicáján, hogy a hálóba menve felöltözzön, amit Jimin szintén végignézett. Megvacsorázott ő is, mialatt a calico végig a sarkában járt, mielőtt pedig ledőlt volna aludni még megnézte a házi cica papírjait, hogy nehogy elfelejtsen valami fontosat vele kapcsolatban. Végignézte az iartokat és az oltási könyvét majd megnyugodva, hogy még nyárig nem kell semmit sem intéznie, lekapcsolta a villanyt és elterült mobiljával az ágyon.
– Oh! – lepődött meg, amint Jimin felugrott mellé az ágyra. – Velem akarsz aludni? – emelte fel kezét, majd Jimin bebújva alá el is terült. – És ha rád fekszem? Összenyomlak, elpusztulsz – gondolta végig Yoongi, viszont mivel Jimin meg sem mozdult, elengedte a dolgot. – Te tudod – foglalkozott újra mobiljával.
Végül úgy hunyta le szemét, hogy Jimin már hasára mászott és kiterült. Azonban nem sokáig maradt újdonsült gazdijával, így annak esélye sem volt ráfeküdni. Mászkált egy picit éjjel a lakásban, nézelődött az ablakban ülve, felugrált oda, ahova napközben Yoongi biztosan nem hagyta volna, majd ahogyan emelkedett a Nap, visszadőlt mellé a puha ágyikóba. Nem telt különlegesen a hétvége további része sem. Már ha úgy nézzük, hogy Jimin csupán egy macska, mivel az emberi részéről továbbra is megfeledkezett a másik. Így míg Yoongi szemérmetlenül vetkőzött és öltözött előtte, addig Jimin szinte teljesen kiélte perverz vágyait és leskelődött. Nem volt szokása, de picit meglepődött, hogy a másik mennyire nem szégyellős előtte, így élt a helyzet adta lehetőségekkel.

H: Minden ok?
Y: Jah
H: Jiminnel nincs baj?
Y: Nincs
H: Hagyj neki kaját holnapra a hűtőben majd. Hátha sunyiban visszaváltozik enni kicsit.
Y: Ok

Zajlott le egy rövidke chatelés közte és barátja között, ám ennek ellenére sem kapcsolta Jiminhez az emberi dolgot. Mivel még nem látta abban a formájában, nem is tudta elképzelni, ezért semmin sem változtatott. Csupán dupla adag vacsorát csinált önmagának, aminek a felét eltette Jiminnek a hűtőbe másnapra, de semmi egyéb. Ugyanúgy meztelenkedett előtte, ahogyan előzőleg, ugyanúgy simogatta, cirógatta, néha pedig beszélt hozzá, viszont mégsem érezte a calicot embernek. Amíg nem látja saját szemével, addig valahogyan nem hitte el a dolgot, hiába volt ez köztudott, mindennapos, számára nem bizonyult annak.
– Hűtőben van kaja – kapta fel kabátját, majd sálját is reggel, amint munkába készülődött. – Edd meg nyugodtan. Este jövök – lépett is ki az ajtón, majd Jimin magára maradt. Néhány percig még ült az ajtóban, hátha otthon felejtett valami újdonsült gazdája és visszajön, viszont amint biztos lett benne, Yoongi nem fog feltűnni már, visszafordult a lakásba, ami így neki, egy házi cicának egyedül, óriásinak tűnt.

Amint berobbant munkahelyére Yoongi, barátja azonnal letámadta. Érdeklődni kezdett a cica felől, viszont nem sok különlegességhez jutott hozzá.
– Elvoltunk. Eszik rendesen, semmi baja. Mire vagy még kíváncsi – válaszolt tömören társa.
Sosem beszélt sokat, elég nehéz volt belőle kihúzni terjedelmesebb válaszokat, de azt Hoseok is tudta, hogy ha történt volna valami különleges, azt megosztotta volna vele, ezért nem faggatta őt tovább Jiminről. Inkább témát váltottak és a szokásos dolgokról kezdtek cseverészni miközben haladtak a munkával. Gyorsan telt az idő, mivel akadt feladatuk rendesen, ezért az sem tűnt fel Yoonginak, hogy már javában túlóráznak, mikor Hoseok felcsattanva állt fel asztalától, miszerint ennyi neki elég mára. Ő nem volt hajlandó soha annyit túlórázni, mint Yoongi, mert neki volt valakihez hazamenni, a másiknak viszont eddig nem akadt senkije, aki otthon várta volna.
– Ne maradj bent sokáig! – kapta fel kabátját.
– Ilyenkor nyugiban lehet haladni – bámult a képernyőre Yoongi.
– Tudom én azt jól, de Jimint valakinek meg kell etetnie.
– Hmm… El is feledkeztem róla – sóhajtott fel.
– Gyorsan ment. Lehet, a tenyeredre kéne felírnod, hogy ne felejtsd el szegényt.
– Lehet… Szerinted menjek haza hozzá?
– Persze! Jimin ugyan nem változik át mások előtt, de ettől még nem szeret egyedül lenni. Bújós kis házi cica és ráadásul ember is, ne sokat hagyd magára.
– Rendben, hazamegyek én is és majd holnap folytatom – mentette el a félbehagyott dolgait számítógépén.
– Ez a beszéd barátom! – ért fülig Hoseok mosolya.
Yoongi máskor biztosan nem engedett volna Hoseok szavainak, hiszen az rengetegszer próbálta már korábban is lebeszélni a túlóráról különböző indokokkal, azonban most nyomós érve akadt. Ezúttal viszont nem kellett tépnie a száját és már el is érte célját, mivel látszólag érzékeny pontra tapintott. Kapkodták lábaikat a lassan csípőssé váló hidegben hazafele, hogy minél hamarabb felmelegedhessenek. Amint pedig szétváltak útjaik, Yoongi is meglepődött önmagán. Korábban még soha nem sietett ennyire haza. Többnyire beült még valahova enni, mert üresen állt otthon a hűtő, talán még iszogatni is elment egyedül, de most nem. Most húzta haza Jimin, a kis foltos cicus, aki egyedül volt otthon abban a számára hatalmas lakásban.
– Megjöttem – csukta be maga mögött az ajtót és meglepődött, hogy nem uralkodik olyan mély sötétség a házban, mely mindennap várta. Vetkőzni kezdett, viszont nem jutott messzire, Jimin már ott tekergett lábai között és hangosan nyávogott. – Hiányoztam? Máris? – akasztotta fel ruháját a fogasra, majd leült a földre, hogy levegye bakancsát. – Nem szeretsz egyedül lenni? – simogatta a cicust, amint kilazította cipőjét, majd mielőtt megszabadult volna tőlük, Jiminnel a kezében elterült a földön. – Simán elaludnék itt… – simogatta macskáját. – De éhes vagyok. Megetted a hűtőből a kaját, amit neked hagytam? – nézte a cicust, ki viszonozta tekintetét. – Ezt nemnek veszem. Hahhh! – sóhajtott fel, majd lerúgta magáról cipőjét és feltápászkodott.
Semmihez sem volt se ereje, se kedve, de ettől még elvánszorgott a hűtőig, hogy harapjon valamit és Jiminnek is adjon enni, mielőtt boxerra vetkőzve bedőlt volna az ágyba aludni. Lusta volt most fürdeni, ezért inkább ki is hagyta.

A következő nap sem telt nagyon máshogyan. Korán kelt, összeszedte magát, majd munkába ment, ahol Hoseok kifaggatta Jiminről. Továbbra sem tudott semmi extrát mondani, ahogyan a hét további napjain sem. Azon kívül, hogy néha fogyott egy kis kaja a hűtőből, meg késő este égett egy-két lámpa a házban, semmi sem árulkodott Jimin emberi mivoltáról. Nem mutatkozott előtte soha más formában, csak mint foltos házi macska, de Yoongit ez nem bántotta. Így szokta meg a másikat, egy háziállatként, aki az átlagnál sokkal jobban nevelt.
– Ezt most miért? – ébredt egyik este arra, hogy Jimin a mellkasán feküdve bámulja őt a sötétben. Pislogtak még néhány percig egymásra, de Jimin nem mozdult, Yoongi meg álmos volt, ezért ledobta magáról a kis cicát a puha matracra, hogy ne nézze őt álmában. – Így nem tudok aludni. Nem néznél valami mást? Kergess szellemeket a házban! Vagy egeret, engem az se érdekel, de ne bámulj mikor alszom! – sóhajtott nagyot, majd pár pillanattal később vissza is aludt.
Jimin nyugodtan fogadta a másik reakcióját és elterülve mellette ő is aludni próbált, ám nem sikerült neki olyan könnyen, mint gazdájának. Csak feküdt mellette egy ideig, majd megunva, hogy nem tud álomba szenderülni, felkelt mellőle és útnak indult a lakásba. Nem tudta, mit csinálhatna, ezért először kiült az ablakba. Bámulta egy kicsit a kihalt utcát, azt az egy-két embert, akik arra jártak, majd megunta ezt is. Szívesen játszott volna valamivel, de arra felkelt volna Yoongi. Tévézett is volna, viszont az is felébresztette volna a gazdáját, ezért tovább gondolkozott, míg meg nem kordult a gyomra. Nem sok emberi ételt vett magához az elmúlt néhány napban és a szervezete már kezdte megadni magát a hibrid felének, ezért meg is lett az esti program. Most először változott át úgy, hogy Yoongi otthon volt, majd megállva a hűtő előtt szinte mindenbe belevett kicsit. Gazdája meghagyta a vacsorája egy részét, amit pillanatok alatt eltüntetett, majd rálelt némi sonkára, mely szintén megszűnt létezni a következő pillanatban, végül egy kis tál kimcsibe fojtotta éhségét. A nappali szőnyegén feküdve nyammogott rajta, mivel nagyon ráért és a gyomra kezdett kicsit fájni. Elszokott az emberi ételtől, főleg ilyen mennyiségétől, ezért kellett egy kis idő neki, míg a szervezete megbarátkozott a merőben más összetételű táplálékkal. Azonban ahogyan teltek a percek a kis falatozással, hamarosan zajt hallott a háló felől. Tudta, hogy Yoongi az és félt, most meglátja őt a másik, így hatalmas macskafüleivel fején a hang irányába nézett. Türelmesen várt amint végig követte, merre motoszkál gazdája, ki először csak a fürdőig vánszorgott, ahonnan vízcsobogás hallatszott. Néhány pillanat múlva újra csend ült a lakásra, majd Yoongi csoszogása kezdett visszhangzani, melytől Jimin megrémült, hiszen egyre hangosabban hallatszott.
– Cicc cicc cicc! – hívta macskáját Yoongi, majd ahogyan a nappaliba ért, megtorpant.
Ugyan a sötétben nem látott túl sokat, ám az emberi alakot ettől még felfedezte. Először azt hitte, valaki betört hozzá, majd egy pillanattal később tudatosult benne, ez Jimin. Nem mondott egyikük sem semmit, csak bámultak egymásra, míg Yoongi vissza nem fordult a háló felé. Jimin újból magára maradt, de még jó néhány másodpercig levegőt is alig mert venni. Most látta először őt a másik emberként sőt, hosszú idő óta először valaki emberként. Azt várta, hogy Yoongi majd újra felbukkan és úgy viselkedik majd vele, amire Jimin számított, de nem történt semmi. Csak susogott egy kicsit Yoongi takarója, végül pedig csend ült a lakásra. Yoongi nem ment vissza hozzá. De miért nem? Jimin nem értette. Az emberek általában visszaéltek a hatalmukkal és természetéből fakadó kettősségével, ezért nem volt már hajlandó többet a szemük előtt alakot váltani, hiszen eddig mindenki így tett. Akkor most Yoongi miért nem? Jimin azonban ettől még rettegett, hogy Yoongi hamarosan felbukkan az éjszaka folyamán, míg ő a maradék kimcsivel küzd, ám a félelme nem igazolódott be. A másiknak esze ágában sem volt megmozdulni reggelig, amibe a forgolódás is beletartozott, így mikor Jimin újra macska alakban keresett magának puha fekhelyet gazdája melegében, igazi kihívásra lelt. Végül Yoongi arcától alig néhány centire telepedett le, ahol azonnal el is aludt. Ő sem nagyon moccant meg, de még akkor sem, mikor Yoongi már kifelé mászott az ágyból, hogy összekészüljön a munkához. Csak feküdt ott a hatalmas ágyban, mely így már csak az övé volt, viszont mikor meghallotta, hogy a gazdája a kabátjával kezdett bíbelődni, azonnal felpattant. El akart köszönni tőle.
– Jó legyél, Jimin. Ne törj össze semmit, ha lehet – kötötte be bakancsát, majd felkelt a földről. – Sietek haza. Kaja van a hűtőben – nyitotta ki az ajtót, majd el is tűnt.

Természetesen amint beért a munkába, Hoseok zaklatni kezdte néhány Jimint érintő kérdéssel, azonban Yoonginak esze ágában sem volt megosztani vele az éjszaka eseményeit. Éppen ezért nem mondott többet a szokásosnál, nehogy a másik elújságolja az unokatestvérének, aki majd emiatt visszakérné Jimint. Megszerette a macskát már ez alatt a néhány nap alatt is és nem adta volna oda senkinek. Pont ez volt az oka annak, hogy inkább nem beszélt Jiminről. Semmiről, amit a macska csinált, pedig lett volna mit, főleg a második hétvége után. Ugyanis Yoongi hazafele beugrott egy kis mindenes boltba, ahol Isten se tudja miért, de árultak macskajátékokat, melyekből vitt haza egyet, mit azonnal fel is avattak. Mivel pedig Yoongit teljesen elvarázsolták Jimin óriási szemei a játék alatt, így amikor csak kapható volt a cica egy kis szórakozásra, Yoongi élt a lehetőséggel.
Ahogy teltek a napok és az együtt töltött órák száma csak emelkedett, úgy szerette meg egyre jobban a macskát, ki nélkül már szundítani sem tudott egy rendeset. Megszokta a mellkasán, vagy karjaiban pihegő szőrcsomót, melynek emberi mivoltát újból elfelejtette, hiszen azóta sem látta egyszer sem Jimint a másik alakjában. Ugyan az átváltozott néha, de sokkal körültekintőbb volt, így nem bukott le. Azt várta, ezt majd szóvá teszi Yoongi, de minél több nap telt el melyen hallgatott a témáról gazdája, annál kíváncsibb lett a calico, hogy vajon miért nem hozza fel a dolgot. Talán valami gond lenne vele? Vagy őt csak macskának fogadja el, embernek nem?
– Idióta postás – fordult vissza Yoongi egyik nap a nappaliból a bejárat felé.
Éppen csak hazaért és a postáját nézegette, mikor talált egy levelet a sajátjai között, ami nem az övé volt, hanem egyik szomszédjáé. Szerencsére az illető ugyanazon a szinten lakott, amin ő, így nem kellett újból lemennie a földszintre, ezért csak felkapta papucsát, majd elindult a folyosón a címzett lakása felé. Nyitva hagyta az ajtót maga mögött, melyen Jimin azonnal kislisszolt, de nem ment messzire. Csak felfedezte a folyosót, min még nem igazán járt, hiszen ő vérbeli szobamacska volt.
– Igen? – nyitott ajtót az illető.
– Hozzám dobták a levelét, tessék – adta át a borítékot.
– Köszi – vette el a pasi, miközben megpillantotta a Yoongi lábának dőlő Jimint. – A maga macskája?
– Igen – nézett le rá Yoongi is. – Az enyém.
– Szép macska.
– Köszönöm.
– Kösz a levelet – csukta be az ajtót szomszédja, majd Yoongi visszaindult saját lakása felé.
– Jimin! – szólt a caliconak, kit minden jobban érdekelt jelenleg, mint gazdája, hiszen éppen az egyik másik ajtófélfához dörgölőzött. – Jimin, cicc cicc! Nem érek rá egész nap, gyere be! – szólongatta tovább a cicust, ki még mindig nem figyelt rá. – Kizárlak, ha nem sietsz! – fenyegette meg őt Yoongi, mire megtorpanva szemezni kezdett gazdájával. – Kiengedlek majd még máskor is, de most fáradt vagyok. Szedd a kis mancsaidat, had pihenjek le! – sóhajtott nagyot Yoongi, ám Jimin továbbra sem mozdult. – Hát jó, akkor kint maradsz – csukta be az ajtót.
Eleinte nem foglalkozott vele a calico, hogy kizárták. Nem vette komolyan gazdáját és zavartalanul folytatta a kis területmegjelölést, majd mikor megunta, visszatért kettejük lakásához. Kezdetben csupán dörgölőzött az ajtóhoz, dorombolt és halkan nyávogott, azonban mikor már az ötödik körénél járt és még mindig nem történt semmi, pánikba esett. Rögtön eszébe jutott a menhely, ahol csak az altató injekcióra várt egy hideg kennel fagyos betonpadlóján feküdve. Oda nem akart visszamenni, akkor már inkább leugrott volna egy hídról, ezért hangosan sírni kezdett az ajtóban ülve. Yoongi csak öt percre akarta kizárni cicáját, azonban mikor meghallotta szívszorító hangjait, azonnal felpattant és beengedte Jimint, ki rögtön felmászott gazdája nadrágján, majd pólóján, végül pedig a nyakába bújt, amint Yoongi átölelte őt.
– Na mi van? – kezdte simogatni Jimint, miután bezárult az ajtó. – Ennyire megijedtél? Nem zártalak ki csak öt percre. Semmi baj – sétált Jiminnel a nappaliba, majd lehuppant a kanapéra.
Még néhány percig egy cseppet sem engedett a kis calico a szorításból, mialatt Yoongi folyamatosan simogatta és ölelgette. Tényleg nagyon megijedt, de gazdája közelségének hála lassan lenyugodott. Már csak dörgölőzött picit hozzá, végül pedig összegömbölyödve dorombolni kezdett az ölében.
– Legközelebb nyitva hagyom az ajtót neked – vakargatta Jimin fülét. – Vacsorázzunk! – vette karba Jimint.
A calico sokkal jobban bújt hozzá az este további részében, mint korábban, amitől Yoongi rosszul érezte magát, hiszen tudta, mi az oka mindennek. Ennyire azért nem akart ráijeszteni, de többet semennyire sem fog, az is biztos.
– Ne, Jimin! Nehogy be merj ugrani! – szúrta ki a másikat, amint az a fürdőkád peremére támaszkodva nyávogott. – Vizes leszel. Jimin! – szólt rá erélyesebben mert látta, a calico nagyon méregeti a távolságot. – Jimin, nem! Ne! – ült fel, majd visszanyomta cicáját a fürdőszoba szőnyegre, hogy üljön le. – Mi bajod van? – engedte el őt Yoongi, mire Jimin újra felkelt és a kád peremére támaszkodott. – Jimin, nyugodj le! – fröcskölte le macskáját, de meg sem kottyant a caliconak az a néhány vízcsepp. – Holnap elviszlek az állatorvoshoz, ha továbbra is így viselkedsz – fenyegette meg Jimint, ki erre végre visszavett egy kicsit és leülte a fenekére. – Na, ez a beszéd. Sietek, aztán felőlem a pólómba is belebújhatsz, de ne ugorj bele a fürdővizembe – feküdt vissza Yoongi.

Jimin teljesen becsavarodott. Annyira hogy még másnap reggel sem szívesen engedte dolgozni Yoongit, ki vagy kétszer visszafordult, annyira sírt a macskája. Ez már sok volt és nem tudta, mit kezdjen vele, ezért tanácsot kért Hoseoktól, kinek mindent elmesélt.
– Nem tudom – gondolkozott el barátja. – Nem volt ilyen gond vele. Bár sosem zárták ki a házból.
– Reggel kétszer fordultam vissza a sírása miatt. Harmadszorra csak azért nem, mert biztos voltam benne, hogy nem tudom elhallgattatni. Valamit kezdenem kell vele. Nem szeretném, ha mindennap ezt csinálná.
– Hmm… Hozd be!
– Mi?
– Hozd magaddal. Szerintem nem lenne baj belőle. Ráadásul mindenki megsimogatná. Jó dolga lenne itt.
– Nincs hordozóm… Nem akarom behozni.
– Más ötletem nem nagyon vagy.
– Mm… – morgott Yoongi. – Nem vagy segítség.
– Akkor ne velem beszélj, hanem vele.
– Ezt hogy érted?
– Hát, ahogyan mondtam. Beszélj Jiminnel. Félig ember, tudod. Ő egy hibrid. Érti amit mondasz neki.
– Erről meg is feledkeztem.
– Még mindig nem változott át egyszer sem előtted? – érdeklődött Hoseok.
– Nem – hazudott neki Yoongi. Egyszer ugyan látta emberként, de akkor is nagyon sötét volt, így csak az alakjára emlékezett, semmi másra.
– Mindegy. Ettől még egy hibrid és érti minden szavadat. Beszélj vele! Nyugtasd meg, hogy nem fogod elhagyni. Akkor nem fog többet sírni.
– Oké. Beszélek… hozzá majd.
– Kíváncsi leszek. Írd majd meg, hogy mi volt.
– Ok – támaszkodott unottan íróasztalára Yoongi.
Nem nagyon akarta már felhozni a Jimin témát, de csak ez járt a fejében, így akarata ellenére is megemlítette még néhányszor, hogy mennyire aggódik a calico miatt. Ezért Hoseok búcsúmondata is Jiminről szólt, amivel próbálta nyugalomra inteni barátját, ki rekordidő alatt esett ezúttal haza, ahol nagy meglepetés érte. Amint benyitott a lakásba ezúttal nem csak fények fogadták, de kellemes illatok és hangzavar is. A konyhába vezették ezek a kis jelek, ahol Jimint megpillantva szinte kővé dermedt. A calico főzött, ki így észre sem vette a hazatérő gazdáját. Yoongi ruháit vette kölcsön, miközben a tűzhelyen fortyogó lábassal foglalkozott. Annyira elmerült a feladatában, hogy a másiknak elég ideje maradt feldolgozni kicsit a látványt. Szóval így néz ki Jimin. Ilyen, mikor ember. Így lóbálja farkincáját és így rázza macskafüleit emberi alakjában. Ez
– Jimin? – szólalt meg Yoongi, amitől az említett megugrott, majd azonnal megfordult.
Végre láthatta arcát is Yoongi, melytől heves ütembe kezdett szíve. Nagyon szép volt a calico. Meglepően szép.
– Szia! – nyelt nagyot Jimin, miközben megtámaszkodott a pulton. – Azt hittem, később jössz – bámult a padlóra.
Milyen gyönyörű hangod van, gondolta Yoongi.
– Mit csinálsz? – maradt mozdulatlan gazdája.
– Vacsorát… neked.
– Van kaja a hűtőben.
– Kedveskedni szerettem volna… Amiért tegnap úgy viselkedtem – kerülte Yoongi tekintetét.
– Örülök is, hogy felhoztad. Beszélhetnénk róla?... Mielőtt újból visszaváltoznál?
– Igen… Ha szeretnél.
– Szeretnék. Nem tudom, hogy mi – szakította őt félbe a vacsora, mely éppen kifutott a tűzhelyen.
Jimin azonnal megfordult és újból az étellel kezdett foglalkozni, melyet Yoongi továbbra is biztos távolból nézett végig. Egy centit sem moccant, de csupán Jimin miatt. Eddig sosem mutatkozott előtte emberként, amire biztosan megvolt az oka és nem akart ráijeszteni azzal, hogy megsérti a személyes terét.
– Ledobom a cuccaimat, míg te főzöl – fordult meg Yoongi, majd magára hagyta Jimint a konyhában.
A calico még önmagán is meglepődött, hogy nem félelemből vert olyan hevesen szíve, hanem az izgatottság miatt. Kíváncsi volt, mit akar neki mondani a másik, vagy hogyan fog vele viselkedni emberi formájában. Eddig nem akadt túl sok pozitív élménye ezzel kapcsolatban másokkal, de hátha Yoongi más, mint a többiek. Szeretett volna neki esélyt adni, amiért keményen megküzdött önmagával.
– Nagyon finom. Nagyon ügyes vagy. Ezt hol tanultad? – evett Jimin főztjéből Yoongi.
– Tévéből – falatozott ő is, bár sokkal bátortalanabbul. Régebben előfordult, hogy a gazdái elvették tőle a tálat mikor úgy gondolták, elég volt neki, így megmaradt benne ez a szokás, mivel ha ilyenkor ellenkezett, akkor általában büntetés járt a viselkedéséért.
– Kibaszott finom. Többször kéne fakanalat ragadnod. Nagyon jó vagy – csámcsogott Yoongi.
Jimin nem válaszolt neki semmit, csak lassan folytatta vacsoráját az asztal túlsó végén. Azért akármennyire is meg akarta adni Yoonginak az esélyt, attól még volt benne némi fenntartás és félelem.
– Ennyi? – érdeklődött Yoongi. Amint lerakta pálcikáit az üres tányérra, Jimin is így tett annak ellenére, hogy előtte még volt mit enni. – Nem eszed meg?
– Megehetem?
– Miért ne ehetnéd? – vonta össze szemöldökeit Yoongi.
– Nem mindenki engedi meg.
– Akkor ez lesz a második dolog, amiről beszélni fogunk – írta fel gondolatban magának Yoongi. – Egyél, amennyi jól esik, aztán beszélünk.
– Köszönöm szépen! – hajolt meg ülve Jimin, majd folytatta vacsoráját.
Eleinte nézte őt Yoongi, de hamar rájött, hogy ez rettentően zavarja a calicot, ezért előkapta mobilját és nyomkodni kezdte azt, míg a másik ténylegesen be nem fejezte.
– Ennyi? Biztos? – pillantott Jiminre, ki bólintott. – Rendben – dőlt előrébb székében ülve. – Beszélhetünk arról, hogy mi a baj?
– Baj? – döntötte oldalra fejét.
– Miért bújtál tegnap este annyira? Miért bújtál annyira hozzám és miért… akartál bemászni hozzám a kádba? – vörösödött el Yoongi, amint eszébe jutottak a fürdőszobában történtek. Jimin… látta őt meztelenül. – Te láttál engem pucéran – pirult el az arca, de Jiminé is ezen a kijelentésen. Lebukott.
– Bocsánat. Nagyon sajnálom – meredt az asztalra. – Többet nem fordul elő.
– Ez lesz a harmadik dolog, amiről beszélnünk kell – újabb jegyzet saját magának. – Szóval mi a gond? Miért sírtál annyira? Fáj valamid?
– Nem-nem, jól vagyok – nézett saját ölébe, ahol ujjaival játszadozott.
– Akkor?... Ne kelljen könyörögni a válaszért! – sóhajtott nagyot Yoongi.
– Megijedtem mikor kizártál – lapultak fejére fülei.
– Öt perc sem volt.
– Attól még megijedtem.
– Többet nem teszem, megígérem – esküdött meg Yoongi, majd eszébe jutottak Hoseok szavai. – Nem foglak elhagyni, ha ettől félsz. Haza fogok jönni mindig a munkából hozzád – nyugtatgatta a másikat Yoongi, mire Jimin csillogó szemekkel pillantott fel rá.
– Megígéred, hogy veled maradhatok?
– Igen. Mindent megteszek majd, csak ne sírj reggel.
– Nem fogok.
– Szuper… elpakolok – állt fel Yoongi.
– Majd én – pattant fel Jimin.
Mindent kikapott Yoongi kezei közül. Nem hagyta, hogy a másik bármit is csináljon, így az inkább elment fürdeni, míg Jimin elmosogatott. Mikor újra megjelent Yoongi, ezúttal pizsamában, Jimin már macskaként várta őt a kanapén az összehajtogatott ruhák mellett, melyeket aznapra vett kölcsön tőle.
– Azt hittem, tudunk még beszélgetni, de akkor mindegy – ült le Yoongi, amint pedig kényelembe helyezkedett, Jimin már mászott is az ölébe. – Majd legközelebb beszélgetünk – simogatta őt Yoongi.

Lett volna még miről beszélgetniük, de nem érezte annyira fontosnak, hogy ráerőltesse Jiminre, ezért úgy folytatta az estéjét, ahogyan egy másik napon is tette volna, míg be nem dőltek a nagy ágyba és a calico el nem terült mellette. Szerencsére reggel már nem sírt Yoongi távozásakor. Fel sem kelt addig, amíg meg nem hallotta, hogy gazdája már a bakancsával és kabátjával bíbelődik, annyira jót tett neki az néhány beszélgetéssel töltött percecske.
– Sietek haza. Nem ettem meg a maradékot estéről, megeheted – nyitotta ki az ajtót, majd a küszöbről visszafordulva leguggolt Jiminhez és megsimogatva fejét megpuszilta a doromboló cicát. – Ne szedj szét semmit! – folytatta útját és már kattant is a zár.
Yoongi a munkába vezető úton végig azon gondolkozott, hogy elmondja-e Hoseoknak a történteket. Eleinte nem akarta, de mégis csak tőle kapta Jimint és mégis csak a legjobb barátja volt a másik, így elmesélte neki, hogy mikor hazaért, egy babaarcú szépség fogadta őt a konyhában.
– Milyen magas? – érdeklődött Hoseok.
– Akkora lehet, mint én. Nagyjából.
– És a hangja?
– Aranyos… lágy… nem is tudom.
– Mesélj még róla!
– Mit meséljek?
– Bármit, akármit. Milyen az étvágya, például.
– Jó. Sokat evett, majd rendet rakott. Finomat főzött nagyon. Még maradt is, de otthon hagytam neki.
– Legközelebb hozd be nekem! – vigyorgott izgatottan Hoseok.
– Minek?
– Kíváncsi vagyok rá. Jimin évek óta megvolt és most először öltött emberi alakot valaki szeme láttára. Kíváncsi vagyok rá. Mindenére.
– Jó, majd ha megint csinál valamit, hozok neked – foglalkozott volna a munkájával Yoongi.
– És milyen az illata?
– Ezt meg honnan tudjam? – grimaszolt Yoongi.
– Csak érdeklődtem. A hibrideknek erős illatuk van. Már ha jól érzik magukat, persze. Lehet, nem rézi jól magát nálad és azért nem érezted.
– Miért ne érezné jól magát nálam? – érdeklődött Yoongi.
– Csak mondom, hogy akkor érezni az illatukat, ha jó kedvük van – fordult ezúttal Hoseok a számítógéphez.
– Szerinted nincs jó kedve nálam? – háborodott fel Yoongi.
– Én csak egy tényt közöltem. Semmi több.
– Jó dolga van nálam…
– Hát persze – hallgattak el mindketten néhány pillanatra, miközben Hoseok dolgozni kezdett, Yoongi pedig őt bámulva gondolkozott.
– Jó dolga van nálam.
– Nem vitatom…
– Akkor is jó dolga van nálam – kezdett ő is munkájával foglalkozni.
Egész nap nem tudta kiverni Hoseok megjegyzését a fejéből és végig azon rugózott, miért nem érzi Jimin illatát úgy, ahogyan barátja mondta. Lehet igaza volt a másiknak, de akkor mégis hogyan tudná otthonosabbá tenni a calico számára a lakást? Hiszen nem beszélnek szinte semmit egymással így fogalma sem volt, mi hiányozhatott a macskának a házból, ami miatt nem volt jó kedve. Ám ettől még bepróbálkozott és a hétvégére rengeteg mindent vásárolt Jiminnek. Csupa cica holmit, mivel az emberi fele ritkán bukkant elő. Még macskafüvet is vett, hátha az hiányzott a másiknak. Nagy zacskóval tért haza sok haszontalan holmival, amit amúgy soha sem szerzett volna be, de Jiminnek szívesen tette.
– Jimin! Cicc! Hova tűntél? – sétált beljebb a lakásba miután ledobálta bakancsát és kabátját. – Ezeket mind neked hoztam. Gyere, nyissuk ki együtt – ment a nappaliba, majd leült a kanapéra.
Jimin is felbukkant pár perccel később, így ketten tudták áttúrni a csomagot. Néhány holmiról már meg is feledkezett, annyi mindent gyűjtött össze bevásárlókosarába. Egyesével tette ki az új cuccokat, miután hangosan elmondta a caliconak, mi mire jó. Jimin nyugodtan nézte végig gazdáját a kanapé háttámláján feküdve, mikor pedig tudatosult benne, hogy ez az egész csomag csak az övé, meglágyult. Csak ámult a rengeteg újdonságon és várta a felsorolás végét, hogy megköszönhesse az ajándékokat, bár arról fogalma sem volt, miként tehetné ezt meg.
– Ja, meg a macskafű. Azt mondták, szeretik a macskák. Bár te hibrid vagy, de gondoltam, baj nem lehet belőle, szóval megvettem. Azt hiszem, ennyi – rázta meg a zacskót Yoongi, több dolog pedig már nem esett ki belőle, tehát ténylegesen végeztek. – Na kicsomagolok neked mindent és kipróbálgatjuk őket – kezdett elpakolni Yoongi, azonban Jimin végre megmozdult és hevesen dörgölőzni kezdett gazdájához. Yoongi természetesen szívesen foglalkozott a calicoval, így még hosszú percekig egy csomagolást sem bontott fel, csak simogatta cicáját, aki olyan hangosan dorombolt, ahogyan eddig még soha. – Éhes vagy? Vacsora idő van már, gyere – állt fel kezeiben Jiminnel. – Együnk aztán bontogatunk – ment vele a konyhába, majd letette a cicust a földre.
Gyorsan adott a caliconak enni, meg persze saját magát is ellátta egy tál finomsággal, azonban ő nem maradt ott a macskával, inkább leült a tévé elé. Miközben eszegetett nézegette a játékokat, nasikat és egyebeket amikre temérdek pénzt dobott ki, de egyiket sem nyitotta még ki. Inkább Jiminnel akarta, hogy lássa, mi az ami ténylegesen tetszik neki és érdekli is.
– Tea – rezzent össze a hangtól Yoongi, amint Jimin letett elé egy bögre teát a kávézóasztalra. – Sokat találtam belőle a konyhában. Gondoltam, ezt szereted – állt mellette a calico immár emberi alakjában Yoongi cuccaiban, ki tátott szájjal nézett végig rajta. – Nem tettem bele semmit. Tegyek?
– Nem kell, köszönöm… Ülj le! – tolta arrébb a sok új holmit, hogy szoríthasson helyet maga mellett Jiminnek.
– Köszönöm. Remélem nem baj, hogy kölcsön vettem ezeket. Nekem nincsenek ruháim.
– Nem gond, nyugodtan hord őket… Kérsz enni?
– Nem, tele vagyok.
– Biztosan? Egyél, amennyit csak szeretnél.
– Köszönöm, de elég volt egyelőre… – hallgattak el, miközben Yoongi végig bámulta Jimint, aki egy pillantását sem viszonozta. Mintha tartott volna tőle. – Ez a te zenéd – szólalt meg halkan.
– Mi? – pillantott a tévére. – Jah, tényleg. Ezt a szart én írtam.
– Nekem tetszik a dallama.
– Az jó, csak a reklám maga egy szar. Mindegy is, jól fizettek érte, megérte – folytatta a maradék vacsoráját. Csend ült közéjük, bár Yoongi szeretett volna beszélgetni, hiszen volt miről, csak előbb akart adni egy kis időt a másiknak, hogy feloldódjon mellette.
– Köszönöm szépen!
– Hm? – érdeklődött teleszájjal Yoongi.
– Ezt a sok mindent – vette kezébe a macskafüvet. – Meg ezt is. Szeretem. Köszönöm szépen! – szagolgatta a csomagot.
– Szívesen – küzdött meg utolsó falatjaival Yoongi. – És bármiből bármennyit ehetsz, jó? – tette le tálját a kis asztalra, majd belekortyolt a forró teába. – Ne éhezz! Amire nincs ráírva a nevem, azt megeheted.
– Értettem. Köszönöm szépen!
– Volt még valami… – gondolkozott el Yoongi.
– Hogy láttalak… – nézett az ellenkező irányba Jimin, miközben fejére hajtotta füleit és saját maga köré tekerte farkát.
– Jah, igen… khm – köszörülte meg torkát. – Igen. Ne csináld többet!
– Nem fogom, sajnálom. Ne haragudj.
– Oké… – hallgattak el mindketten.
Yoongi nem tudta, hogyan viselkedjen a másikkal, Jimin pedig nem akart beszélgetni, mivel nagyon régen szólt bárkihez. Többnyire macska formában bukkant fel emberek között, amire jó indoka akadt, ezért el is szokott a hétköznapi interakcióktól.
– Finom a tea. Te nem iszol? – szólalt meg hosszú percek után Yoongi.
– Most nem – újabb csend.
– Vegyek neked mást is? – érdeklődött hamarosan Yoongi, mire Jimin végre ránézett.
– Mást?
– Több holmit? Hoseok azt mondta… javasolta, hogy vegyek neked néhány dolgot, amitől otthonosabban érzed magad – hazudott Yoongi. Azt mégsem mondhatta el, hogy az illatáról beszélgettek, hiszen ez egy hibrid számára nagyon intim téma lett volna.
– Otthonosan érzem magamat.
– Biztos? Ha valamire szükséged van, nyugodtan mondhatod. Majd megpróbálom megszerezni neked. Most csak macskáknak való dolgokat vettem, semmi emberit. Nincs szükséged valami másra?
– Nem igazán… Ezek tökéletesek – nézett körbe Jimin. – Remélem, majd tudjuk használni is őket.
– Miért ne tudnánk?
– Sokat dolgozol… itthon is.
– Ha játszani szeretnél, nyugodtan tudasd valahogy velem.
– Nem akarlak soha zavarni. Nem akarok gondot – matatott a macskafüves zacskóval.
– Nem okozol. Ha itthon vagyok, elvileg nem kéne dolgoznom. Néha túlzásba viszem a munkát. Ha játszani akarsz, zavarj nyugodtan.
– Rendben… Lenne kedved most? – pillantott félve Yoongira.
– Ha szeretnéd.
– Elrakom a ruháidat – pattant fel Jimin, majd eltűnt.
Néhány perc múlva újból felbukkant Yoongi lábainál, amint dorombolva dörgölőzni kezdett gazdájához, ki kicsit csalódott volt, hogy csak ennyi időt tudtak emberi formában eltölteni, de végül is szívesen játszott a cicusával. Hagyta Jimint játékot választani, mellyel egészen addig elszórakoztak, míg az túl nem pörgött és el nem kezdett mindenre ráugrálni, ami megmozdult.

Jó kedvük volt mindkettőjüknek azon az estén, de Yoongi továbbra sem érezte Jimin hibrid illatát, melyről barátja beszélt. Kicsit aggódni kezdett emiatt, ám remélte, hogy majd ahogyan telik az idő, úgy a calico egyre inkább kényelembe helyezkedik az oldalán. Ugyan egyre többször mutatkozott gazdája előtt emberként, azért még nem vitte túlzásba. Ritkán főzött neki, alig beszélgetett vele, viszont sokkal több időt töltöttek közös dolgokkal, hála annak a sok játéknak amit vett neki Yoongi. Segített a kapcsolatukon, de ettől még csiga lassan haladtak.
– Jövőhétvégén lesz egy kis céges buli egy étteremben. Elég messze innen, de ettől még el kell mennem rá. Év végi kis evés-ivás. Akarsz velem jönni, cicus? – emelte fel hasáról Jimint, aki hagyta magát és szemezni kezdtek. – Sajnos csak emberként tudlak elvinni, de ha szeretnél jönni, akkor veszek neked egy-két ruhát. Hoseok is ott lesz, őt ismered. Nos? Lenned kedved? – ám Jimin nem válaszolt, csak abbahagyta a dorombolást. Remélte, ebből majd megérti a másik, hogy kicsit sem tetszik neki az ötlet. – Szóval nem? Mondjuk van még időd eldönteni, ha mégis… – sóhajtott nagyot Yoongi, majd letette Jimint a hasára és folytatta simogatását. – De az se baj, ha nem jössz. Hoseok ott lesz, vele tudok beszélgetni. Viszont nem tudom, mikor jönnék. Ezek eltartanak egy ideig. De a hűtőben lesz kaja neked – cirógatta Jimint.
Végül sajnos akármennyire szerette volna magával vinni a babaarcú calicot, nem tudta. Nem szeretett volna menni a másik, ő pedig nem akarta ezt ráerőltetni, mivel vele is csak nagyon nehezen barátkozott össze emberi alakjában. Kicsit csalódott volt, de elfogadta.
– Sietek, de nem ígérek semmit – guggolt le a céges vacsora napjának reggelén Jiminhez, mielőtt távozott volna. – Egyél rendesen – simogatta a calicot, ki dorombolva köszönt el tőle. – Ne rosszalkodj, míg nem vagyok itt! – puszilt a cicus fejére, majd útjára indult.
Rettentően hosszú napnak ígérkezett ez a péntek, mely nem elég, hogy tele volt munkával, még egy kötelező vacsorával is zárult, ami ki tudja meddig nyúlt el, hiszen munkatársai, de legfőképpen főnökei, nagyon szerettek inni. Pont emiatt utálta ezt az egészet. Szívesebben ivott volna azzal a néhány barátjával, no meg Hoseokkal, mint olyan munkatársakkal, akiknek nagyját utálta.
– Minden évben ez van – beszélgetett barátjával az mellett állva, miközben a társaság fele már mocsok részegen táncolt mindenféle gátlás nélkül.
– És minden évben alig várjuk, hogy mehessünk már.
– Igen… De te mulathatnál velük – kortyolt italába Yoongi.
– És hagyjalak magadra? Nem, jobb ez így.
– Én nem erőltetek semmit.
– Tudom… Eszünk valamit?
– Most ettél – fordult barátjához.
– De unatkozok és nincs jobb ötletem.
– Yoongi, Hoseok, bemutatom a barátnőmet, Yoorat – bukkant fel egyik munkatársuk a semmiből.
– Sziasztok! – köszönt a hibrid.
– Ő egy hiúz! – vigyorgott kollégájuk, kiben volt már némi alkohol.
– Nagyon örülünk – szólalt meg Hoseok. – Remélem, jól érzed itt magadat.
– Igen, nagyon – fogta meg Yoongi kezét, mire az nagyon meglepődött, hogy miért pont őt szemelte ki, miközben hozzá sem szólt. – Még sosem voltam ilyesmin – simult Yoongihoz, ki rendesen ledöbbent, de barátja is.
– Yoora sztriptízes – vigyorgott kollégájuk, akit kicsit sem zavart az, amit a hibrid csinált.
– Szuper – húzta száját Yoongi.
– Megmutassam, mennyire jó vagyok?
– Ne! – vágta rá azonnal Yoongi. – Köszi, nem érdekel – tolta el magától.
– Majd talán máskor – szólt közbe Hoseok is, miközben végre visszahúzta magához kollégájuk a barátnőjét.
– Pedig nagyon jó a csaj. Egy igazi profi.
– Ezt jó hallani – folytatta Hoseok, mert Yoongi már éppen elfelé lépkedett a poharába bújva.
– Gyere cicám, bemutatlak a főnökömnek is, ha pedig ügyes leszel, akkor lesz meglepetésem is neked – kísérte el a hiúz barátnőjét a munkatársuk.
– Még korán van lelépni, igaz? – érdeklődött Hoseok, ki Yoongi után lépkedett.
– Azt hiszem. Várjuk meg az éjfélt és utána lógjunk meg – tett javaslatot.
Próbálták túlélni az estét amíg a következő napra nem váltott a naptár, azonban ez koránt sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek kezdetben tűnt. Egy ideig el tudtak menekülni részeg kollégáik elől, akik mindenkit itatni akartak, ám mikor főnökük ült le melléjük sojuzni, ez már sokkal nehezebb volt. Neki nem mondhattak nemet, így rendesen megugrott mindkettejük alkohol szintje. Viszont ennek ellenére is sikerül valamivel éjfél után megpattanniuk, bár nem kis harcot vívtak azért, hogy még tudjanak egy kicsit gondolkodni, mikor kiléptek az étterem ajtaján. Ha nem lett volna az a hideg friss levegő, mely megcsapta őket az utcán, akkor valószínűleg gyalog indultak volna haza a sötétben, viszont szerencsére cseppet észhez tértek, ezért inkább taxit fogtak. Nem voltak rosszul, annyit nem ittak, ám sokkal beszédesebbek lettek. Főleg Yoongi, aki menet közben barátkozni kezdet a sofőrrel. Máskor alig szólt bárkihez, a legjobb barátjához se nagyon, ha rossz kedve volt, vagy olyasmi dolga akadt, amit nem akart megcsinálni, de ekkor már elérte azt az alkohol szintet, ami ezt csodálatosan oldotta.
– Megjöttem! – rontott be nagy hangzavarral lakásába, bár neki nem tűnt ez olyan hangosnak. Részegen annyira nem érezte.
– Minden rendben? – bukkant fel Jimin néhány perccel később, miután megelégelte, hogy gazdája még mindig a cipőjével és kabátjával küzd.
– Persze! – dőlt el a földön Yoongi. – Jól becsomóztam ezt a szarságot – küszködött a cipőfűzővel.
– Ittál? – ment hozzá közelebb óvatosan Jimin, majd kicsit le is hajolt a másikhoz.
– Muszáj volt – dobta szét végtagjait Yoongi és megpihent a földön. – El akartunk jönni, de éjfél előtt nem nagyon lehetett. Aztán jöttek a főnökeink és elkezdtek itatni. Én esküszöm, nagyon harcoltam ellenük, de ők nagyon részegek voltak. Viszont még tudok járni. Csak nagyon álmos vagyok már – sóhajtott nagyot. – Jó éjt, Jimin! – csukta be szemeit.
– Itt nem aludhatsz el. Segítek – esett neki a bakancsoknak Jimin. Neki egy pillanat volt kikötni őket, majd lehúzni azokat gazdája lábáról. – Yoongi, gyere! – próbálta felhúzni a padlóról a másikat, végül pedig sikerült azt felállítani, bár szüksége volt némi támogatásra.
– Ez nagyon kedves tőled Jimin. Te nagyon cuki cica vagy. Az én kis babaarcú cuki cicám – cammogtak a hálószoba felé.
– Részeg vagy Yoongi… és furcsa szagod van – tágultak ki Jimin pupillái, amit szerencsére a másik nem láthatott.
– A dohány. Ezek a disznók csak azért nem hívtak sztriptízeseket, mert azt a cég nem fizeti. De minden mást megengedtek maguknak. Gusztustalan volt. Így maradjon az ember tiszta. Két éve szoktam le, de most majdnem elragadott a kísértés – tántorogtak be a hálóba, majd ledobta őt Jimin az ágyra. – De jó puha – hunyta be szemeit.
– Várj még! – kezdte vetkőztetni őt Jimin. – Segíts egy kicsit! Nem feküdhetsz le így.
– Miért nem? Kényelmes. Jimin! – ült fel nagy nehezen, majd megragadta a calico pólóját, ki ijedtében fejére lapította füleit és ledermedt. – Feküdj ide mellém. Gyere! – húzta magára, Jimin pedig igyekezett nem ráfeküdni a másikra, hanem inkább mellé. – Na gyere ide cicus! – ölelte szorosan magához a calicot. – Így jó. Tökéletes. Most aludjunk így. Tudsz dorombolni? Akkor még jobb lenne.
– Meg fogsz így fázni – dörmögte mellkasába Jimin. Nem nagyon tudott mozdulni a másik szorításából.
– Maximum te. Várj csak! – támaszkodott fel egy pillanatra Yoongi, majd hosszú küzdelem után magukra terítette a takarót. – Így jók vagyunk. Dúdoljak valami kis altatót neked cicám? – simogatta Jimin fejét. – Vagy meséljek?
– Nem kell, köszönöm. Így is tudok aludni – húzódott Yoongihoz. Vonzotta a ruhájából áradó illat, melyet már nagyon régen nem érzett.
– Akkor szép álmokat! Kis foltos cicám… Az én calicom… Cuki cicus… Kis cuki… Babaarc – simogatta továbbra is Jimint, majd ahogyan kezdett lassan elszenderülni, úgy hamarosan elernyedtek végtagjai és abbahagyta Jimin cirógatását.

Yoongi aludt, mint a bunda, miközben Jimin végig a belőle áradó illatban úszott. Érezte, hogy vissza kéne változnia, még a legelején, mikor először szagolt bele a feromonfelhőbe, akkor lett volna ereje is hozzá, ám amint Yoongi magához ölelte őt, ez teljesen elszállt. Egyik pillanatról a másikra élvezni kezdte a helyzetet. Legszívesebben bebújt volna a másik mellé annak ruháiba, de erre képtelen volt. Inkább csak ott maradt a másikhoz közel, amíg tehette, reggel pedig az ösztöneitől vezérelve munkához látott, míg Yoongi aludt. Így mikor az felébredt, alig látott ki a párnák és takarók alkotta kupacból.
– Mi a f… – dobott arrébb egy párnát, mire Jimin felpattant róla és megült közvetlen mellette.
– Hogy érzed magad? – pislogott le rá óriási pupillákkal.
– Umm… Megvagyok. Hasogat a fejem. Ezt én csináltam?
– Nem. Ez én voltam – dőlt vissza Yoongihoz és nyalogatni kezdte arcát. – Kényelmes? Hozzak valamit?
– Mit csinálsz? Ahh! Túlságosan fáj a fejem az élethez is – fogott orrnyergére, miközben Jimin továbbra is nyalogatta bőrét.
– Csak gondoskodok rólad – bújt Yoongihoz, ki megérezte Jimin motivációját, amit először fel sem akart fogni.
– Mi van veled? Párzási időszak van? – tolta el magától a calicot.
– Tél van – pislogott hatalmas szemekkel gazdájára.
– Akkor? Mi van veled? Beszívtál valamit? – vonta össze szemöldökét Yoongi.
– Csak a te illatodat. A ruhád… Tele vagy feromonnal – bújt volna közelebb hozzá Jimin, de a másik nem hagyta.
– Én feromonnal? – gondolkozott el. – De hát én férfi vagyok ez nem vonzhat. Ó!... Egy macskáéval?
– Igen. Nagyon finom és… Rég nem éreztem ilyesmit – szippantott a levegőbe Jimin. – Finom.
– Ez nem az én illatom Jimin – kelt fel Yoongi, de hamar megbánta, mert rögtön megfájdult a feje, azonban folytatta útját és sietve vetkőzni kezdett. – Ez egy hiúz. Este találkoztam vele – kászálódott ki az ágyból és a földre dobta felsőjét.
– Igen, tudom – ült az ágy szélére Jimin. – Más illata, de… Nekem a tiéd tetszik – fogta meg övét Jimin és visszahúzta az ágyhoz. – Babaarcom van?
– Ezt… Igen – lépett közelebb Jiminhez. – Többet kéne embernek lenned. Nincs mit rejtegetned.
– És cuki vagyok?
– Igen… De ezt hagyd abba!
– Nem segítesz? Nem vagyok jól. Segíthetnél rajtam.
– Én? Hogy tudnék? – állt meg Jimin előtt, miközben az átkarolta derekát.
– Nem tartasz vonzónak? – dobálta farkát maga mögött a nagy párna és takarókupacon.
– Lehet, hogy még az aznaposság mondatja velem, de de. Nagyon is annak tartalak, viszont a hibridem vagy, ráadásul fejedbe szálltak az állati ösztöneid és én ezzel nem fogok visszaélni.
– És ha én kérem? – pislogott nagyokat.
– Most nem tudsz tisztán gondolkozni… Nem mintha nekem menne, úgy fáj a fejem.
– Hyung, kérlek! – ölelte magához a másikat Jimin.
– A ruhámra indultál be, nem rám – simogatta fejét Yoongi. – Magadra hagylak a szobában ma egész nap, jó? Elleszek a nappaliban.
– Maradj velem!
– Szerintem mindketten jobban járunk, ha nem maradok… Elmegyek zuhanyozni, Jimin – fejtette le magáról a másik karjait. – Pihenj, meg… meg minden amire szükséged van.
– Hyung! Legalább egy puszit adj! Máskor adsz, ha munkába mész.
– Most nem megyek el itthonról – néztek egymás szemeibe.
– De magamra hagysz. Adj egy puszit! Csak egy puszi. Kérlek! – nyüszített halkan.
– Jó… csak ne sírj nekem! – hajolt le, majd nyomott egy puszit a calico homlokára.
Egy pillanatig rendben volt minden, míg Jimin nyugton ült a fenekén és úgy nézett gazdája szemébe, ám amint az távolodni szeretett volna a nyakába karolt, majd visszahúzva megcsókolta. Nem tudott uralkodni magán. Az illatok teljesen átállították elméjét, mivel pedig rég volt utoljára ilyen állapotban elszokott ettől és hagyta is a feromonoknak az uralmat. Ennek hála csókolt úgy, mintha életében utoljára csókolhatna bárkit is. Minden érzelme benne volt. A gazdája iránti szeretet, ragaszkodás, de legfőképpen a szerelem, ami teljesen új volt számára is és egy pillanatot sem gondolkozott még rajta, hogy mitől érzett ilyesmit.
– Jimin! – ragadta meg csuklóit amint sikerült elszakadnia a hibrid puha ajkaitól, de ez nem ment olyan könnyen. Meglepően erősnek bizonyult.
– Maradj itt! Ne menj el, maradj! – kérlelte gazdáját, miközben az egy pillanatra meg is torpant dolgában.
– Ez a barackillat belőled jön?
– Yoongi! – nyávogott Jimin, mialatt fülei szinte eltűntek hajában, farka pedig egyre hevesebben csapódott ide-oda!
– Jó-jó! Maradok – guggolt le Jimin előtt. – Nyugi! Elengedsz? – váltott kicsit kedvesebbre és már nem küzdött Jiminnel, mert a barackillattól kicsit meglágyult.
– Nem – bújt Yoongihoz, majd ölelgetve dörgölőzni kezdett hozzá.
– Most a hiúz nő illata miatt vagy ilyen?
– Részben…
– És most mi következik?
– Szex.
– Mi van? – lepődött meg Yoongi.
– Muszáj!
– Miért?
– Mert különben nagyon beteg leszek.
– Mi van?
– Muszáj, különben orvoshoz kell majd vinned – távolodott el tőle kicsit Jimin és egymás szemeibe néztek.
– Ezt mégis hogy képzelted? Alig ismerjük egymást.
– Nem mondom el senkinek.
– Nem ez a lényeg!
– Akkor? Éreztem, hogy szeretsz, nem tudod letagadni.
– Mi? Honnan? – vesztette el teljesen a harcot Yoongi.
– Az illatod. Éreztem rajtad – bújt nyakába.
– És ha én nem akarom?
– Nem engedlek el – harapott bőrébe.
– Jimin! – nyögött fel Yoongi, de esélye sem volt megszökni a calico karmai közül.

Jimin átengedte magát az állati felének, aki minden szabályt átlépve Yoongit akarta annak utolsó porcikájáig, ezért nem engedte menekülni. Akadt ellenállás a másik részéről, azonban Jimin könnyedén leküzdötte, hála a hibrid mivoltának, egy idő után pedig már nem is akart harcolni vele, mert esélytelennek látta ő is. Engedett a másiknak, majd próbált aktívabban részt venni a történésekben, ha már ennyire belekeveredett. Nem volt annyira ellenére ez a helyzet, csak korai és ezért tartózkodott kicsit tőle.
– Óvatosan! – nyögött fel, amint Jimin gyengéden megharapdálta férfiasságát.
A hibrid nem mondott semmit, csak hümmögött egyet, majd folytatta. Hatalmas ajkai lágyan ölelték körbe Yoongi nemesebbik részét, amitől hangos sóhajok törtek fel torkából. Nem is emlékezett hirtelen, mikor volt utoljára valakivel, de foglalkozni sem akart ezzel. Végre múlt a fejfájása és valami sokkal jobb érzés vette át a helyét, amit Jiminnek köszönhetett.
– Yoongi, ne haragudj! – ült sarkaira néhány perccel később, amint a másik már alig jutott levegőhöz, és ujjaival próbálta felkészíteni az ágyon fekvőt.
– Ne szokj hozzá! – vett egy mély levegőt. – Gyere ide! – kapta el Jimin karját, mely hasát simogatta, majd magához húzta.
Most ő kezdeményezett csókot a másik nagy meglepetésére. Kellett valami, ami eltereli a figyelmét a fájdalomról, Jimin ajkai pedig tökéletes választásnak bizonyultak. Eddig csak ízlelgették egymást, nem nagyon mélyítették el, ám most Yoongi kezdeményezett és az első adandó alkalommal átvette az uralmat Jimin nyelve felett. A calico nem hátrált el. Nem akarta visszavenni az irányítást, mert a határozott Yoongi jobban felizgatta, mint azt remélte. Hagyta magát, miközben már nem tudott tovább várni és az eddig lágyan játszadozó ujjait inkább férfiasságával helyettesítette.
– Sajnálom, hyung! – lihegett a másik nyakába miután elváltak. – Nem tudok várni.
– Ezt majd később – küszködött a fájdalommal Yoongi. – Megbeszéljük később.
Jimin már nem foglalkozott a női feromonokkal, melyek az egészet elindították, csak Yoongi illatával. Képtelen volt elszakadni tőle és az is nehezére esett, hogy ne mozogjon amíg a másik azt meg nem engedte neki. Rég kellett ennyire uralkodnia magán, de hamar elérte az alatta fekvőnél célját. Annyit nyalogatta és csókolgatta a másik porcelánbőrét, hogy az néhány pillanattal később meg is emelte csípőjét, melytől mindketten felnyögtek.
– Ne haragudj! – támaszkodott fel Jimin, majd lassan mozogni kezdett.
Még nem nagyon volt ilyesmiben része, ami ekkora örömöt okozott volna. Eddig csak azért feküdt le valakivel, mert megparancsolták neki, de az érzelmeit egyik alkalommal sem vitte bele a történésekbe, most azonban megtette, mely arcára is kiült. Be kellett hunynia szemet, hogy kicsit elhúzhassa az időt, füleit pedig hajába rejtette, hátha nem hallja majd olyan hangosan a másik nyögéseit, de nem járt sikerrel. Yoongi kezei csípőjére tévedtek, megérezve pedig hideg ujjait, csak lendületesebben kezdett mozogni. Minden egyes lökésnél felnyögött az alatta fekvő. Jimin lassan kezdte elveszíteni önuralmát, majd visszaborulva a másikra folytatta könyörtelen mozgását. Yoongi kezeibe fogta a calico arcát és szemébe nézett, amint az megtalálta a legkönyörtelenebb szöget, melytől egy pillanatra elállt a másik lélegzete, majd a következő alkalommal kettejük közé élvezett. Jimin mindezt olyan közelségből nézhette végig, amivel már nem tudott megbirkózni. Érezte, ahogyan férfiassága tovább kezd nőni, Yoongi hangját hallva pedig biztos is lett ebben.
– Sajnálom – szólalt meg két nyögés közben, majd ő is elérte reggelének csúcspontját az alatta fekvőben. Megfeszítette minden izmát és próbálta nem megharapni Yoongi puha bőrét orgazmusa közben, ami nem volt egy egyszerű feladat. Minden vágya volt megjelölni a másikat, de az engedélye nélkül ezt nem tehette meg még akkor sem, ha az összes porcikája ezért üvöltött miközben hullámokban söpört végig testén az élvezet.
– A k… – sóhajtott nagyokat Yoongi, majd újból kettejük közé élvezett, de ezúttal már kevésbé látványosan, mint első alkalommal. – Húzd már ki! – remegett Jimin alatt.
– Most nem lehet. Megsérülnél – emelkedett fel lihegve Jimin. – Pár perc.
– Faszom! – temette arcát tenyereibe.
– Tudom, hogy fáj, sajnálom – maradt mozdulatlan Jimin, miközben kezdte kicsit szégyellni magát.
– Az mellékes – próbált lassan, mélyeket lélegezni. – Túl jó helyen nyom. Nem bírok ki még egyet.
– Hyung… – csillogtak Jimin szemei a másikat nézve.
– Ne nézz így! – pillantotta meg a calicot ujjai között. – Nem csináljuk újra! Uralkodj magadon!
– Bocsánat – bújt Yoongi nyakába és újból nyalogatni kezdte annak bőrét. – Jobb? – helyezkedett kicsit a másik lábai között.
– Egy kicsit – sóhajtott nagyot, majd megpihentette kezeit Jimin vállain. – Meddig nem tudunk megmozdulni?
– Néhány perc.
– Akkor most nem tudsz elmenekülni, ha kérdezlek.
– Umm… nem… – fonta macskafarkát Yoongi egyik combja köré.
– Ha rendszeresen csináljuk majd ezt, többet leszel ember? – ölelte magához Jimint.
– Igen – viszonozta a calico.
– Oké… de előbb egy randit megejtünk.
– Jó – kezdett dorombolni Jimin.
– És még valami. Ne kérj ennyiszer bocsánatot! Idegesítő szex közben.
– Rendben – nyalta meg Yoongi fülét.
– Meg még egy dolog… Az én cicám vagy innentől. Senki másé.
– Csak a tiéd!

(Boldog mindent! :D Kis ajándék a temérdek dolgom között. A terveimet, melyeket kiírtam, próbálom csinálni közben, szóval azok is jönnek majd. Pihenjetek azért egy picit, ne zabáljatok sokat és óvatosan az alkohollal!)

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )